A brit tudósok fantáziáját rejtélyes okoknál fogva különösen izgatja, hogy igaz-e a mondás, miszerint a pénz nem boldogít. Rengeteg tanulmány és nagyszabású pszichológiai felmérés készült már a témában, meglehetősen széles skálán mozgó eredményekkel és tanulságokkal.

Egyszer azt bizonyítják, hogy igaz a mondás, és tényleg nem boldogít, aztán azt, hogy mégis, aztán azt hogy mégsem, aztán mégiscsak igen, aztán nem, csak ha bizonyos dolgokra költjük, de az is lehet, hogy mégsem, vagy nem boldoggá tesz, csak elégedetté.

A Brigham Young University kutatócsoportja most újra nekifutott az ősi 
filozófiai-pszichológiai-közgazdaságtani kérdésnek, és arra jutottak, hogy igaz a mondás, a pénztől nem lesz boldog az ember, sőt.

Kísérletükben 1734 házaspárral töltettek ki kérdőíveket arról, hogy mennyire érzik magukat anyagiasnak, mennyire szeretik a pénzt, illetve hogy mennyire elégedettek a párkapcsolatukkal, stabilnak érzik-e azt. A 
válaszok alapján négy csoportba osztották a tesztalanyokat: 14 százalékot tett ki a két nem anyagias emberből álló párok aránya, 11-et, ahol a nő szerette nagyon a pénzt, és a férfi nem, 14-et, ahol éppen fordított volt ez a felállás, és 20 százalékuk volt két megrögzött materialistából álló pár. A maradék 41 százalék esetében 
a személyiségjegyek nem mutattak markáns eltérést az átlagtól ebből a szempontból, ezért őket ki is hagyták a további elemzésből.

A házasságra vonatkozó kérdésekből kiderült, hogy azok a kapcsolatok a legboldogabbak, ahol mindkét fél a nem anyagiasok táborába tartozik. Ha az egyik fél nagyon szereti a pénzt, az sok konfliktust okoz, és ront a házasság stabilitásán. A legrosszabb eredményt azok a párok mutatták, ahol mindketten anyagiasok voltak, ez kissé meglepte a kutatókat, akik arra számítottak, hogy ha két hasonló gondolkodású ember alkot egy párt, az harmonikusabbá teszi a kapcsolatot.

Bő kétszázmillió évvel ezelőtt egy harmincméteres óriás tintahal volt az őstengerek csúcsragadozója – állítja Mark McMenamin, a massachusettsi Holyoke-hegyi Főiskola paleontológusa. A kutató feleségével készített tanulmányt a lényről, és elméletét az Amerikai Geológiai Társaság napokban lezajlott éves gyűlésén adta elő. A teóriával az a gond, hogy az állítólagos, a legendák krákenére emlékeztető monstrum létezésére nincs igazán bizonyíték.

Mit krákentek a századok

McMenamin egy másik ősállat, a Shonisaurus popularis maradványait vizsgálva írta le meghökkentő teóriáját. A shoniszauruszok a vízi életmódot élő, delfinformájú őshüllők, az ichthyoszauruszok legnagyobb képviselői, a Shonisaurus popularis hossza akár a 14-15 métert is elérhette. A triász korban, azaz 206-248 millió éve élt őshüllők az akkori tengerek félelmetes ragadozói voltak.

Az ichthyoszauruszok és shoniszauruszok maradványai nagy mennyiségben kerültek elő Nevada államban, ahol a ma már lakatlan Berlin városka mellett egy külön múzeumparkot szenteltek a lényeknek. McMenaminnek az itteni leleteket nézegetve lett gyanús a sok törött borda, az egyéb csontsérülések, illetve a csontok elrendezése. A terület egyik szakértője, Charles Lewis Camp az ötvenes években úgy vélte, hogy az itt talált ichthyoszauruszok valószínűleg partra vetődve pusztultak el. Azóta azonban a környező kőzetek alaposabb kutatásai arra engednek következtetni, hogy az állatok mélyvízben lelték halálukat – írja a LiveScience.

McMenamin szerint a csontokon látható sérüléseket mélyebb tengerekben csakis egy nagyobb ragadozó okozhatta, mégpedig egy, a ma is élő óriáskalmárokhoz hasonló tintahal. Ez az állat a kutató számításai szerint harmincméteres lehetett, és megfojtotta vagy elroppantotta, majd fészkébe húzta a gyámoltalan, 15 méteres shoniszauruszokat. A kutató szerint nem meglepő, hogy a „krákenről” nem maradt fenn lelet, ugyanis egy lábasfejűről van szó, aminek a teste nagy része puha, így nem fosszilizálódik jól, kétszázmillió év alatt gyakorlatilag semmi nem marad belőle.

Egy shoniszaurusz csigolyái

Fotó: Mark McMenamin

Krákenroll

Bár valóban léteznek akár tengeri ragadozókat is megtámadó és elpusztító, nagy testű lábasfejűek – a seattle-i óriásakváriumban például megfigyelték, ahogy egy polip cápát öl –, McMenamint nem igazán vette komolyan a többi tudós. Különösen azután, hogy még azt is közölte, hogy a kráken játszadozott is az elkapott shoniszauruszok maradványaival. Ennek alátámasztására a kutató az egyik shoniszaurusz-lelet csigolyáit hozta, amelyek olyan rendben állnak, mint egy polip- vagy kalmárkaron a szívókorongok. McMenamin azt is elképzelhetőnek tartja, hogy a kráken nagyon intelligens volt, és áldozata csigolyáiból kirakott egy önarcképféleséget.

A téma szakértői persze darabokra szedték a laikusnak is hihetetlenül hangzó elméletet. „Nincs közvetlen bizonyíték ilyen nagy lábasfejűre, ezért problémás felvetni egy ennyire radikális magyarázatot” – mondta például a LiveScience-nek Glenn Storrs, a Cincinnati Múzeumközpont gerinces ősállatokért felelős kurátora. Storrs hozzátette, hogy a nevadai leletek bő kétszázmillió év után egyébként sincsenek olyan állapotban, hogy a csontok sérüléseiből ilyen messzemenő következtetéseket lehessen levonni. „Nekem ez a hipotézis olyan, mint amikor az ember felnéz a felhőkre, és mindenféle formákat képzel beléjük” – fogalmazott a tudós.

Hasonlóan elutasító volt Brian Switek is, a New Jersey-i Állami Múzeum kutatója. „A McMenaminék úgy vizsgálják a csontokat, mintha tealevelekből akarnák jósolni valakinek a jövőjét” – írta a kutató emailben a Wirednek. „Egy harmincméteres tintahal mellett érvelnek, ahelyett, hogy elgondolkodnának azokon a természetes folyamatokon, amelyek a csontleleteken sérüléseket okoznak.”

Mark McMenamin úgy nyilatkozott a LiveScience-nek, hogy számított a nagy ellenkezésre, és kész megvédeni elméletét.

Egy elterjedt elmélet szerint minden ismert nyelv egy úgynevezett protonyelvből származik, ennek kialakulását körülbelül ötvenezer évvel ezelőttre teszik. Arról viszont nagyon keveset tudunk, hogy pontosan hogyan beszélték őseink ezt a nyelvet.

Két merész nyelvész úgy gondolja, van némi fogalmuk erről. Merritt Ruhlen, a kaliforniai Stanford Egyetem kutatója és Gell-Mann, az új-mexikói Santa Fe Intézet munkatársa családfát alkotott 2200 élő és holt nyelvnek. A nyelveket hasonló alaktani és mondattani jellemzői alapján csoportosíttották.

A legtöbb modern nyelv alany-állítmány-tárgy szórendet használ, a holt nyelvek többsége pedig alany-tárgy-állítmány szórendet. A két kutató által létrehozott családfában az alany-állítmány-tárgy szerkezetű nyelvek mindig az alany-tárgy-állítmány szerkezetűekből származnak, fordított kapcsolat egyáltalán nem figyelhető meg. Ebből a két tudós arra következtetett, hogy az ősi nyelv a régebbi szórendet követte.

Az úgynevezett erősen izoláló nyelvekben, mint az angol, a szórend is fontos szerepet kap a nyelvtani viszonyításban, ezért általában ezekben a nyelvekben a szórend eléggé kötött. A Star Wars sorozatból ismert Yoda mester egyik furcsasága többek között abban nyilvánult meg, hogy eltért az alany-állítmány-tárgy szerkezettől (a rajongók külön nevet – yodish – adtak ennek a „nyelvnek”).

Azt a mondatot, például, hogy „I see the dog”, az öreg Jedi úgy mondaná: „I the dog see” – vagyis éppen olyan szórenddel, mint a Ruhlen és Gell-Mann által sejtett protonyelv. Persze magyarban ez a különbség nehezen érzékeltethető, mivel a magyar erősen toldalékoló, agglutináló nyelv, és szabadabb szórendet enged meg. Az „én látom a kutyát” és az „én a kutyát látom” mondatok közül egyik sem hat furcsán magyarul, míg az utóbbi angol megfelelője igencsak szokatlan. E különbség miatt Yoda mester egy jellemző különcsége elveszett a filmek fordításakor.

A protonyelv elismert kutatói egyébként kétkedve fogadták két kollégájuk megállapítását.

Egy nagyszabású svéd felmérésben minél több csokoládét esznek ettek a kísérletben részt vevő nők, annál kisebb volt a szélütés miatti halálozásuk kockázata.

A tanulmányban 33 ezernél több nő csokoládéfogyasztása és szélütés miatti halálozási kockázata közti összefüggést elemezték. Az eredmények újabb bizonyítékkal szolgálhatnak a kakaó szívvédő hatására.

Tekintve, hogy a tanulmány megfigyelési jellegű volt, megállapításai nem jelentenek bizonyítékot arra, hogy maga a csokoládé az, amely csökkenti a szélütés kockázatát – jelezte Susanna Larsson kutatásvezető, a stockholmi Karolinska Intézet munkatársa. A csokoládénak vannak egészségügyi előnyei, de túl sok belőle káros hatást is kiválthat.

Az elemzéshez egy 1997-ben zajlott egészségügyi felmérés adatait használták fel, amelyben 33 ezer, 49 és 83 év közötti nő vett részt. A követés egy évtizede alatt összesen 1549 szélütés fordult elő közöttük.
A legtöbb, hetente 45 grammnál több csokoládét evők csoportjában évente 2,5 ezrelék volt a szélütés gyakorisága, míg a legkevesebb, heti 9 grammnál kevesebb csokoládét evők között ennek háromszorosa, évente 7,8 ezrelék. Egy tábla csokoládé általában 50-100 gramm között van.

A szakemberek úgy vélik, a csokoládé szívvédő hatásának hátterében a kakaó flavonoid nevű összetevője állhat, amelynek ismert az antioxidáns tulajdonsága.

Bizonyítottnak látják a jeti, a híres havasi ember létét a róla szóló oroszországi konferencia részvevői.

Nemzetközi tudósok egy csoportja megcáfolhatatlan bizonyítékokat gyűjtött a jeti létezésére Oroszország kemerevói területén – jelentette be a helyi közigazgatás, amely szerint a szakértők lábnyomokra, de még lehetségesen a jetitől származó szőrzetre is bukkantak a hegyekben.

Az expedíción orosz, amerikai, kanadai, svéd és észt kutatók vettek részt, a begyűjtött leletek a tudósok szerint 95 százalékos bizonyossággal szolgálnak arról, hogy a jeti a régióban él. A "megcáfolhatatlan bizonyítékokat" most laboratóriumban vizsgálják meg.

Mondák szerint a jeti szőrös teremtmény, amely állítólag a Himalájában él, sok orosz azonban úgy hiszi, Szibéria egyes vidékein is honos. Létezését még soha nem tudták hitelt érdemlően bizonyítani. Kemerevo néhány éve kezdte hajszolni a jetit, hogy ezzel lendítse fel a régióba irányuló turizmust.

A jetikonferenciának még Nyikolaj Valujev orosz bokszolót is sikerült megnyernie. A havasi emberrel foglalkozó kutatók szerint azért is nehéz bizonyítani a jetik létezését, mert megérzik a kamerákat, így nem lehet filmezni őket. Kemerevo mindenesetre komolyan veszi a jetiügyet, a helyi egyetemen a havasi embert tanulmányozó kutatóközpontot akarnak felállítani.

A dominancia kulcsa a vöröshátú erdeipocok esetében a nemi szerv nagyságában rejlik. A domináns hímek péniszcsontja szélesebb, mint alárendelt társaiké – derítették ki európai kutatók a rágcsáló szaporodási viselkedését kutatva. A baculum néven is ismert csont az evolúció során az emberből eltűnt, számos emlős rendelkezik azonban vele, többek közt a csimpánzok és a gorillák is. Pontos szerepét máig nem sikerült meghatározni.

Jean-Francois Lemaitre, a Liverpooli Egyetem kutatója francia és svájci kollégáival vadon élő vöröshátú erdeipockokat (Myodes glareolus) fogott be az angliai Cheshire megyében, hogy megvizsgálja, anatómiai változásokhoz vezetett-e az evolúció során a hímek közti versengés. A vöröshátú erdeipocok legfeljebb 18 hónapig él, a nőstények egy év alatt négy-öt almot nevelnek fel, és egyetlen szaporodási cikluson belül számos hímmel párzanak.

A kutatók a befogott állatok laboratóriumban nevelt kölykeivel végeztek kísérleteket. Két-két hímet helyeztek egy-egy nőstény fészekanyagához, majd meghatározták az általuk hagyott szagminták mennyiségét. A több szagnyomot hagyó hímeket dominánsként sorolták be, mivel azok több erőfeszítést tettek azért, hogy magukhoz vonzzák a nőstényt.

Ezt követően a kutatók az összes hím péniszcsontjáról röntgenfelvételt készítettek, majd összehasonlították azokat. Míg a korábbi kutatások a rágcsálók baculumának hosszára koncentráltak, a mostani adatokból kiderült, hogy nagyobb szerepe van a szélességnek. A domináns hímek péniszcsontja szélesebb, de nem hosszabb, mint az alárendelt hímeké.

Ennek oka a kutatók szerint abban keresendő, hogy a nőstények peteleválásához fizikai stimulációra van szükség, a szélesebb péniszcsont pedig több pete leválását eredményezheti, ami nagyobb szaporodási sikerhez vezet. Lemaitre elmondása szerint kutatásuk az első lépés a nemi szervek felépítése és a szaporodási siker közti összefüggések megértéséhez az emlősök esetében.

Német kutatók azzal múlatják az idejüket Madagaszkáron, hogy az ott honos egérmakik szaporodási szokásait tanulmányozzák. Így jöttek rá arra, hogy a nagyobb nőstények gyakrabban párosodnak.

Evolúcióbiológiai szempontból arra könnyű magyarázatot találni, hogy a hímek miért törekszenek minél több partner megtermékenyítésére – mert nagyobb hatékonysággal adják tovább génjeiket. A nőstények szaporodási sikere azonban nem a partnerek számától függ, az állatvilágban ennek ellenére elterjedt jelenség a poliandria (többférjűség).

Szürke egérmaki (Microcebus murinus)

Ennek egyik magyarázata, hogy a nőstények így engednek a hímek állandó szexuális nyomásának. A göttingeni Német Főemlősközpont (DPZ) kutatói ennek helytállóságát szerették volna kideríteni az egérmakik esetében: azt feltételezték, hogy a nagyobb nőstények sikeresebben tudnak ellenállni a hímeknek, ezért kevesebb hímmel párosodnak, mint apróbb fajtársaik.

A kutatók elvárásaival ellenkezőleg az egérmaki (Microcebus murinus) nőstényei nemcsak a hímek unszolásának engedtek, hanem aktívan keresték a változatos partnereket. Mivel a számtalan aktus nem kevés energiába kerül, a gyengébb nőstények kevesebb hímmel is megelégszenek – fejtették ki a kutatók a Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban.

A korai lefekvés és felkelés formában tartja a fiatalokat, és a napi ritmus fontosabb az alvással töltött idő hosszánál. Ennek oka a meglehetősen tunyán eltöltött esti időszak - állapították meg ausztrál kutatók.

Carol Maher, a Dél-Ausztráliai Egyetem kutatója 2200 9-16 éves gyerek és fiatal napi ritmusát mérte fel kérdőívekkel, majd hozta azt összefüggésbe testtömegükkel. Azok a fiatalok, akik hajlamosak voltak később kelni, az estéjük meg belenyúlt a késő éjszakába, másfélszer nagyobb eséllyel voltak túlsúlyosak, mint a korán kelők - írják Maher és társai az amerikai Sleep című szaklapban.

Napirendjük során csak feleannyi időt töltöttek mozgással, és csaknem háromszor annyit ültek képernyő előtt, mint utóbbiak.

A kutatók az utóbbi években megállapították, hogy a keveset alvó fiatalok egy sor egészségügyi problémával szembesülnek. A most vizsgált két csoport alvásmennyisége azonban gyakorlatilag nem különbözött. Ez azt jelenti, hogy a napirend az alvásmennyiségnél is fontosabb.

A súly szempontjából az idő eltöltése a döntő. A későn fekvők-kelők csoportja átlagosan napi fél óra mozgást cserélt le ülésre, illetve az ujjak billentyűzeten való mozgatására.

Ismert, hogy a fiatalok természetes napirendje eltér a kisgyermekekétől és a felnőttekétől. Teljesen normális dolog számukra, hogy sokáig fennmaradnak - magyarázta Maher. Csupán az kedvezőtlen, hogy ez a ritmus ma gyakran egészségtelen viselkedéssel jár.

Az USB-botrányban egyetlen bróker, Kweku Adobolinak felhatalmazás nélküli ügyletsorozata 2,3 milliárd dollárnyi veszteséget okozott bankjának, a francia Société Générale pedig 5 milliárd eurós veszteséget szenvedett el, amelyet szintén egyetlen bróker, Jérome Kerviel rosszul elsülő tranzakciói okoztak.

A hírhedtté vált esetek nyomán kezdték el vizsgálni a svájci Saint-Gall Egyetem kutatói a brókerek profilját, akik csendben és egyedül hatalmas összegeket képesek játszani a piacon, nem engedélyezett tranzakciókban. Ehhez ugyanazoknak az informatikai szimulációknak és intelligenciateszteknek vettetek alá 28 brókert és 24 Németországban ápolt pszichopatát. A teszteken egyebek mellett a lázadási hajlamot, a hatalomvágyat, a félelem- és a stressztűrő képességet vizsgálták.

A következtetés az volt, hogy a brókereknek veszélyesebb a magatartása, mint a pszichopatáknak. Annyira egocentrikusak, hogy alapvetően nem a nagyobb nyereség utáni vágy hajtja őket, hanem az, hogy megelőzzék az ellenfeleknek tekintett konkurenseiket. A pókerhez hasonlóan miután elvesztettek egy játékot, a pénz visszanyerésének vágya uralkodik el rajtuk. Versenyhelyzetben a befektetéshez kapcsolható stratégiai gondolkodást teljesen kikapcsolják, és kizárólag az ellenfél megsemmisítésének vágya vezérli őket.

A tanulmányt vezető Thomas Noll szerint azért az szerencsére nem állítható, hogy minden bróker őrült, de valamennyi bankot megkísértik az őrült brókerek.

Péntek hajnalban újra kiosztották a Harvardon a Nobel-díj paródiájaként ismert IgNobel-díjat. Az elismerést idén többek között a teknősök ásítását és a sörösüvegekkel párzó bogarakat kutató tudósok kapták, de a nyertesek között van egy polgármester is, aki páncélautóval hajt rá a tilosban parkoló autókra.

Huszonegyedszer hirdették ki az Nobel-díj görbe tükrének szánt IgNobel-díj nyerteseit. Az elismerést a Harvard Egyetem tudományos humorlapja, az Annals of Improbable Research szerkesztői alapították, és idén is a Nobel-díj bejelentéseit megelőző hét csütörtökén adták át, a ceremónia magyar idő szerint péntek hajnali fél kettőkor kezdődött. A díjkiosztót a neten élőben lehetett követni, de felvételről is megtekinthető.

A díj első éveiben a szervezők olyan eredményeket jutalmaztak, amiket „nem lehet vagy nem kellene reprodukálni”, de később finomítottak ezen a megfogalmazáson. Az elmúlt években már olyan felfedezések kaphattak IgNobelt, amelyek „az embert először megnevettetik, majd elgondolkodtatják”.

Világvége sokadszor

A díjat szinte minden esetben komoly kutatók, valamilyen tudományos szaklapban publikált, nem viccnek szánt tanulmány szerzői kapják meg, de néha olyanok is bejutnak a mezőnybe, akik nem tudománnyal foglalkoznak. Idén két kategóriában is ez történt. Az egyik az IgNobel-békedíj, amit ezúttal Vilnius polgármestere, a litván Arturas Zuokas érdemelt ki. Zuokas néhány hónapja újságíróknak bemutatta, hogy mit fog tenni a tilosban parkoló luxusautókkal: páncélozott csapatszállítóval hajt végig rajtuk. A díjat kommentálva Zuiokas megnyugtatta az AP hírügynökség újságíróját, hogy a mindennapokban azért inkább az elszállítást és a büntetőcédulát alkalmazzák.

Matematika volt a másik kategória, amiben nem tudósok nyertek – hanem a világvégét jövendölő televangelisták, próféták. Az elismerést megosztva kapta Dorothy Martin (ő 1954-re jósolta a világvégét), Pat Robertson (ő 1982-re), Elizabeth Clare Prophet (1990), Lee Jang Rim (1992), Credonia Mwerinde (1999) és Harold Camping (ő először 1994. szeptember 6-ra, majd 2011. október 21-re várta az apokalipszist). A világvége-jövendölések szempontjából nevezetes 2012-es év küszöbén a díjazottak az indoklás szerint azzal érdemelték ki az elismerést, hogy „megtanították a világot arra, óvatosnak kell lenni, amikor az ember matematikai számításokat végez.”

A vizelet jó tanácsadó, de mégsem

A kémiai díjat japán kutatóknak ítélte a harvardi humorbizottság: Imai Makoto, Urusihata Naoki, Tanemura Hideki, Tadzsima Jukinobu, Goto Hideaki, Mizogucsi Koicsiro és Murakami Junicsi olyan riasztórendszert talált fel, ami wasabit juttat a levegőbe. A rendszert tűz vagy más vészhelyzet esetén alkalmaznák alvó emberek felébresztésére.

Az élettani IgNobelt az osztrák Anna Wilkinson és kollégái, Natalie Sebanz, Isabella Mandl és Ludwig Huber érdemelték ki, amiért felfedezték, hogy az ásítás nem ragályos a szenesteknősök körében (a haszontalannak hangzó kutatás valójában az állatok mentalizációs képességeiről árul el sokat). A norvég Karl Halvor Teigen nem az ásítást, hanem a sóhajtást kutatja, és próbálja megérteni, hogy nehéz helyzetekben miért sóhajtoznak az emberek – a téma máris ért neki egy pszichológiai IgNobelt.

Élettani mellett külön orvosi kategóriában is osztottak díjat, ezt megosztva kapták holland, illetve amerikai és ausztrál kutatók, mindkét csoport a vizelet visszatartása és a döntéshozás közti összefüggéseket feszegette. Mirjam Tuk, Debra Trampe és Luk Warlop arra jutott, hogy teli hólyaggal jobb döntéseket hoznak az emberek, a Matthew Lewis, Peter Snyder, Robert Feldman, Robert Pietrzak, David Darby és Paul Maruff részvételével készült tanulmány szerint viszont nem ajánlatos fontos dolgokban dönteni, amikor már nagyon kell pisilni. Az igazsághoz hozzátartozik, hogy Lewisék csoportja valójában a fájdalom és a döntéshozatal kapcsolatát boncolgatta, csak a kísérletekben a fájdalom egyik egyszerű előidézése volt, hogy arra kérték az alanyokat, tartsák vissza vizeletüket, amíg csak bírják.

Megtévesztett ékszerbogár

Szédült diszkoszvetők

A biológiai IgNobelt a kanadai Darryl Gwynne és David Rentz kapta, ők már a nyolcvanas években megfigyelték, hogy egy ausztrál ékszerbogár hímjei párosodni próbálnak egy bizonyos fajta sörösüveggel. Az elismerés jó példája a díj mottójának: először mulatságos, majd elgondolkodtat. A sörösüveg ugyanis színével és fénytörésével ellenállhatatlan nősténynek tűnik az ékszerbogárhím szemében, és a bogár akár addig is képes próbálkozni az üveggel, amíg el nem pusztul a forró napsütésben. A kutatás tehát voltaképpen a környezetszennyezés egy szomorú következményére hívja fel a figyelmet.

A fizikai díjat francia tudósok – Philippe Perrin, Cyril Perrot, Dominique Deviterne, Bruno Ragaru és Herman Kingma – kapták, amiért utánajártak, hogy a diszkoszvetők miért szédülnek el, ugyanakkor a kalapácsvetők miért nem. Közbiztonság kategóriában is osztottak IgNobelt: a kanadai John Senders olyan kísérletsorozatot végzett, amelynek során egy autópályán száguldó sofőr szeme elé folyton lecsapódik egy rostély, rövid időszakokra megvakítva a vezetőt.

Végül az irodalmi IgNobelt a Stanford egyik kutatója, John Perry kapta A strukturált halogatás című elméletéért, amelyben leírja, miként lehet jól érvényesülni azáltal, hogy fontos dolgokat végzünk csak azért, hogy más, még fontosabb teendőket elkerüljünk.

Pingvinszéklet, papírrepülő

Korábban magyarok is kaptak IgNobelt, 2008-ban például Tóth Ágota, a Szegedi Tudományegyetem Fizikai Kémiai Tanszékének docense. Tóth japán kollégáival azt kutatta, hogy a nyálkagombák milyen útkereső módszerrel próbálnak eljutni egyik helyről a másikra, illetve kijutni egyszerű labirintusokból. 2005-ben Gál József fizikus is részesült az elismerésben, amiért a Brémai Egyetemen kutató kollégáival leírta, hogy a pingvinek milyen nagy nyomással lövik ki székletüket. A legelső béke-IgNobelt pedig 1991-ben (még az eredeti mottó szellemében) Teller Ede nyerte, általában az egész életművéért.

Az idei IgNobel-kiosztó ceremónián szokás szerint igazi Nobel-díjasok is részt vettek: Dudley Herschbach (kémiai Nobel, 1986), Rich Roberts (orvosi, 1993), Jack Szostak (orvosi, 2009), Eric Maskin (közgazdasági, 2007), Peter Diamond (közgazdasági, 2010), Louis Ignarro (orvosi, 1998) és Roy Galuber (fizika, 2005). Glauber a díj lelkes támogatója, és a díjkiosztón hagyományossá vált papírrepülő-hajigálás után általában ő az egyik takarító, aki lesöpri a színpadról a repülőket. Egyébként létezik már olyan tudós is, aki IgNobel- és Nobel-díjjal is büszkélkedhet: a grafénkutatásaiért tavaly fizikai Nobel-díjjal elismert orosz Andrej Geim még 2000-ben békák mágneses térben való lebegtetéséért kapott IgNobelt.

Mint korábban többször, az idei díjátadón is volt tudományos opera („Kémikus a coffee shopban” címmel), és lehetett randit nyerni egy Nobel-díjassal. Az IgNobelt átvevő vagy videoüzenetben kommentáló kutatók (idén csak a matematikai díj nyertesei hagyták szó nélkül az elismerést) egy percben köszönhették meg az elismerést. Az idő leteltét idén is egy nyolcéves kislány, Miss Sweetie Poo jelezte azzal, hogy odament a díjazotthoz, és elkezdte kántálni: „Kérlek, hagyd abba. Unatkozom!”

A magasabb intelligenciájú, okos, szórakoztató férfiaknak egészségesebbek ivarsejtjeik vannak - fedezték fel amerikai kutatók. Az Új-Mexikói Egyetem tudósai 400 vietnámi veteránt vontak górcső alá. Az alanyok amellett, hogy spermát adományoztak, intelligfenciatesztet is kitöltöttek. Az eredmény egyértelmű összefüggést mutatott ki a sperma minősége és a szellemi szint között: annál jobb az előbbi, minél magasabb az utóbbi.

A nyelv, a humor és az intelligencia mindkét nemnél azért alakult ki, mert mindkét nem számára szexuálisan vonzó" - mondta el a kísérletet vezető Geoffrey Miller professzor. A kutatók feltételezik, hogy jó eszükkel és humorukkal azt üzenik férfiak nőknek, hogy génjeik egészségesek.

A házimunka öli a spermiumokat, komolyan érintheti egy férfi nemzőképességét - állítják amerikai kutatók. A kaliforniai Stanfordi Egyetem tudósai szerint az árammal működő eszközök ártanak a hímivarsejteknek elektromágneses terük miatt. Különösen káros a mikrohullámú sütő, de nem tesz jót a porszívó sem.

Az amerikai kutatók állításaikat 148 spermadonorra alapozzák. Elemzésük szerint azok, akik háztartási gépek erős elektromágneses sugárzásának voltak kitéve a mintavétel előtt, rosszabb minőségű spermával szolgáltak, életképes sejtjeik száma jóval alacsonyabb volt, mint a házimunkagépektől mentes férfiakéi.

A kísérletben résztvevőkre mágneseserőtér-mérőt tettek, amely 4 másodpercenként végzett mérést, azaz összesen 21600-szor. Azoknál, akik sokat voltak erős erőtérben, kétszer gyakoribb volt a gyenge spermaminőség. A kutatás vezetője megjegyezte, hogy az összefüggés logikus magyarázat arra, miért gyengül már évszázada a férfiak ivarsejtminősége, gyermeket akaró pároknak pedig azt tanácsolta, hogy minél kevésbé tegyék ki magukat elektromágneses térnek.

A korán kelő emberek karcsúbbak, boldogabbak és egészségesebbek, mint későn fekvő, sokáig alvó társaik - idézte egy felmérés eredményét a Daily Telegraph. A vizsgálatban 1068 felnőttet kérdeztek meg étkezési és alvási szokásairól, valamint kedélyállapotáról és egészségéről.

A korán kelők átlagosan reggel 6 óra 58 perckor kezdték a napot, míg azok, akik éjszaka sokáig fennmaradnak, csaknem két órával később, 8 óra 54 perckor. A hétvégeken mindkét csoport tagjai egy órával hosszabb alvással ajándékozták meg magukat: 7.47-kor, illetve 10.09-kor keltek fel.

Joerg Huber kutatásvezető, a Roehamptoni Egyetem munkatársa elmondta, hogy a korán kelők átlagosan jobb egészségnek örvendenek, ráadásul bevallásuk alapján boldogabbak is, és testtömegindexük is alacsonyabb.

A Brit Pszichológiai Társaság konferenciáján ismertetett tanulmány eredménye Huber szerint arra utal, hogy a mai hektikus életben állandóságot jelent, ha valakinek megszabott a napirendje, például a gyerekeket időre iskolába kell vinni.

"Lehetséges, hogy a korán kelők egyszerűen jobban alkalmazkodtak ehhez az iparosodott világhoz, mint a későn ébredők" - tette hozzá Huber. Ugyanakkor a különbség nem jelentős, és persze előnye is van, ha valaki képes késő estig koncentrálni, főként ha a munkája is ezt kívánja meg.

A nemi hormonok erősen befolyásolják az emberek érdeklődési körét és ezáltal jelentős szerepet játszanak a pályaválasztásban is - állítják a szakemberek.

A Pennsylvaniai Állami Egyetem pszichológusai olyan tudományos, technológiai, műszaki és matematikai szférába tartozó szakmákat vizsgáltak, amelyek esetében megoszlanak a nemek aránya. "Az eredményeink szerint a hormonok jelentősen befolyásolják, hogy az emberek inkább tárgyakhoz, vagy emberekhez kapcsolódó foglalkozást választanak-e maguknak" - mondta Adriene M. Beltz, az egyetem végzős pszichológiahallgatója, aki Sheri A. Berenbaum pszichológia- és gyermekgyógyász-professzorral dolgozott együtt a tanulmány elkészítésén.

A kutatók olyan fiatal felnőtt és kamasz testvérpárokat vontak be a tanulmányukba, akik egyikénél veleszületett mellékvese-hyperplasiát (VMH) diagnosztizáltak, a másiknál azonban nem. Ez az állapot akkor alakul ki, ha az ember az anyaméhben a normálisnál nagyobb mennyiségű androgén férfi nemi hormonnak van kitéve. A VMH-tól szenvedő nők genetikailag és viselkedésük tekintetében is nők, ám az érdeklődési körük sokkal inkább a hagyományosan férfiasnak ítélt dolgokra terjed ki.

A Hormones and Behavior című folyóiratban megjelent tanulmány eredményei szerint a VMH-val rendelkező nők az egészséges társaikhoz képest sokkal inkább a tárgyakhoz, és nem az emberekhez kapcsolódó foglalkozások iránt érdeklődtek. Ez a tendencia pedig annál erősebb volt, minél nagyobb mennyiségű androgén hormonnak volt kitéve a nő az anyaméhben.

"Ezek az érdeklődési körök már egészen korán kifejlődnek" - idézte a szakembereket a ScienceDaily. A VMH-val nem rendelkező nők a férfiakhoz képest kisebb érdeklődést mutattak a tárgyakhoz kapcsolódó, és nagyobbat az emberekkel való interakciót igénylő szociális, vagy tanári munkák iránt. A VMH-val rendelkező, illetve nem rendelkező férfiak körében nem mutattak ki jelentős eltérést a szakemberek.

A résztvevőknek egy 64 foglakozást felvonultató listát kellett sorrendbe állítaniuk aszerint, hogy szívesen, vagy nem szívesen végeznék az adott munkát, illetve közömbösen viszonyulnak-e hozzá. A foglalkozásokat hat kategóriára osztották: tárgyközpontú realista és kutató (mezőgazdász, kutató), emberközpontú szociális és művészi (tanár, művész), a kettő között elhelyezkedő vállalkozó (szállodamenedzser, ingatlanügynök), és a hagyományos szakmák.

Aki bízik a szomszédaiban, jobb általános egészségnek örvend, mint aki nem – ezt a tanulságot vonták le a Missouri egyetem szociológus kutatói, egy 2001-es kaliforniai közvélemény-kutatás adatait elemezve. A Los Angeles Family and Neighborhood Survey kutatásban a város 65 különböző környékéről 3000 családot kérdeztek ki részletesen, az adatokat azóta is sok elemzésben használják fel.

A szociológusok arra jutottak, hogy ha valaki a szomszédaihoz képest látványosan jobb, vagy rosszabb anyagi körülmények között él, az stresszhez és negatív érzelmekhez vezet. Azt is kiderítették, hogy ha valaki nem bízik a szomszédaiban, az jellemzően rosszabb egészségi állapotról számolt be, mint akinél megvan ez a bizalom. A kutatás azt is megállapította, hogy a magasabb iskolázottság statisztikailag kimutathatóan növelte a bizalmat a szomszédok iránt, és így áttételesen az egészségi állapotot is.

Az idősebb emberek megfontoltabb döntéseket hoznak, mint a túlságosan ösztönösen cselekvő fiatalok - derült ki egy tanulmányból, amely szerint a bölcsesség valóban a korral együtt érik az emberben.

A Texasi Egyetem szakemberei valós döntéshozatali helyzeteket idéző vizsgálatok segítségével állapították meg, hogy míg a fiatalok az azonnali jutalommal járó, addig az idősebbek a hosszú távú hasznot hozó döntések meghozatalában jeleskednek jobban. A Psychological Science című folyóirat következő számában megjelenő tanulmány egyetemista korú, valamint 60 és 80 éves kor közötti emberek bevonásával készült.

Korábbi tanulmányok már kimutatták, hogy az emberek döntéshozatali képessége a kor előrehaladtával hanyatlásnak indul. A mostani vizsgálat során azonban a résztvevőknek egyszerre csak egy döntésre kellett koncentrálniuk. A nagyobb élettapasztalatból adódó bölcsességüknek köszönhetően az idősebbek sokkal jobban átlátták döntéseik jövőbeli következményeit és számításba is vették azokat a választásaik során.

"Eredményeink szerint az idősebbek jobban fel tudják mérni, hogy a rendelkezésükre álló választási lehetőségek közül melyiknek, milyen azonnali és későbbi előnyei vannak " - mondta a tanulmányt vezető Darrell Worthy. "A fiatalabb felnőttek csak az azonnali hasznot hozó döntések mérlegelésekor teljesítettek jobban. A másik vizsgálatnál azonban egy olyan elmélet kidolgozására volt szükség, amely nagyobb összefüggéseiben vizsgálja a választások lehetséges előnyeit. Minél több tapasztalata van valakinek ezen a téren, annál jobb döntéseket képes hozni" - idézte a szakembert a The Daily Telegraph című brit lap internetes kiadása.

A kutatók véleménye szerint a különbség oka, hogy a fiatalabbak az agy úgynevezett ventrális striatum elnevezésű területét használják, amely a jutalmazással van összefüggésben. Mivel a kor előrehaladtával ez az agyterület hanyatlásnak indul, ezért az idősebb emberek arra kényszerülnek, hogy a racionális és megfontolt döntésekért felelős frontális agykérgük használatával ellensúlyozzák ezt a hátrányt.

A különösen meleg években kétszer annyi polgárháború robban ki a trópusi régiókban, mint a hűvösebb időszakokban. Amerikai kutatók az 1950 és 2004 történt konfliktusok számát hasonlította össze az El Nino meleg klímajelenség és a La Nina hűvös jelenség megjelenésével. Az eredmények szerint bizonyos régiókban az El Nino idején lényegesen több konfliktus robban ki, mint a La Nina éveiben.

A kutatás alapján megállapítható, hogy a globális klímaciklusok hatással vannak egész országok politikai és társadalmi változásaira - írják Solomon Hsiang, a New York-i Columbia Egyetem munkatársa és kollégái a Nature című szaklapban bemutatott tanulmányukban.

Az El Nino 3-7 évente jelentkezik, a hőmérséklet emelkedését és a csapadék csökkenését idézi elő. A La Nina épp ellenkezőleg hat. Mindkét jelenség a Csendes-óceán délkeleti részének változó tengeráramlatával áll kapcsolatban. Az El Nino jelenség, amikor a Csendes-óceáni térség Egyenlítő közeli területe erősen felmelegszik, hatással van Dél-és Közép-Amerikai, Afrika, a Közel-Kelet, India, Délkelet-Ázsia, Ausztrália időjárására.

A tudósok 175 vizsgált országot osztottak két csoportra. Külön csoportba sorolták azokat, ahol érezteti hatását az El Nino - például Laosz, Ghána és Ausztrália -, illetve azokat, amelyek klímáját nem befolyásolja - ilyen Afganisztán, Tunézia és Svédország. Az első csoportban a polgárháború rizikója a La Nina-években tapasztalható három százalékról hat százalékra nőtt az El Nino idején. A második csoportban nem volt tapasztalható változás.

A háttérben valószínűleg a változásokkal összhangban lévő szárazságok, a rossz termés, az áradások és a klímajelenségek egyéb következményei állnak, amelyek befolyásolják sok ország gazdasági helyzetét, így megnövelik a szociális konfliktusok esélyét - vélik a szakértők. A másik lehetőség, hogy a klíma szempontjából előnyösebb években több harcos inkább a földművelésnek szenteli idejét. Összességében a klíma a világ polgárháborúi mintegy huszonegy százalékának kialakulásában játszik szerepet.

2005-ben nagy vihart kavart tudományos és LGBT-körökben egyaránt az a széles körben publikált tanulmány, ami kísérletekkel alátámasztva azt állította, hogy nem is léteznek biszexuális férfiak, és akik annak vallják magukat, azok valójában homoszexuálisak, csak a társadalmi nyomásnak engedelmeskedve győzik meg saját magukat arról, hogy a nőkhöz is vonzódnak. Most megismételték a kísérletet, és cáfolták az első teszt eredményeit.

A Northwestern University kutatói (innen származott az eredeti tanulmány is) abban látták a 2005-ös kísérlet gyenge pontját, hogy rosszul válogatták össze a kísérleti alanyokat. Akkor az önkénteseket melegeknek szóló magazinokban közzétett hirdetésekben keresték, és bemondásra elhitték a tesztalanyoknak a szexuális orientációt. A megismételt kísérlethez direkt biszexuálisokat célzó szórakozóhelyeken, sajtótermékeken és weboldalakon keresztül toborozták, és csak olyanok vehettek részt a teszten, akiknek legalább 2-2 férfival és nővel is volt már szexuális viszonyuk, és legalább három hónapig tartó kapcsolatuk.

A kísérlet egy az egyben a 2005-öst ismételte meg, a hetero, meleg és biszex csoportokba osztott alanyoknak különféle szexjeleneteket mutattak videón, miközben a nemi szervükre erősített szenzor figyelte a merevedésüket. Az eredmények azt mutatták, hogy a magukat biszexuálisnak vallókat valóban felizgatták a nők és férfiak is, míg a melegeket, illetve a heterókat csak a saját, illetve az ellenkező nem.

Az eredmény senkit nem lepett meg különösebben, hiszen a 2005-ös kutatás nem rengette meg alapjaiban a közvéleményt a biszex férfiak létezésével kapcsolatban. A kísérlet fő tanulságának azt tartják a kutatók, hogy megmutatta, mennyire félreviheti egy módszertanában egyébként korrekt kísérlet eredményét, ha rosszul válogatják össze a tesztalanyokat.

A szingapúri egyetem kutatói egy cégvezetőknek szóló texasi konferencián ismertették tanulmányukat, ami szerint pszichésen jól hat a dolgozókra, ha munkaidőben néha internetezhetnek magáncéllal is. Ez a pihenés más formáinál hatékonyabban frissíti fel az agyat, így a munkahelyeken inkább támogatni kellene, mint különféle webes feketelistákkal megnehezíteni.

A kutatáshoz két, egymástól független kísérletet végeztek el, az egyikben 96 diák, a másikban 191 felnőtt önkéntes vett részt. A tesztalanyoknak 20 percen át egy roppant unalmas munkafolyamatot kellett végezniük (egy szövegben az összes E betű megjelölése). A következő tíz percben a három csoportra osztott kísérleti alanyoknak vagy folytatniuk kellett a munkát, vagy webezhettek, vagy szabadon választott módon tölthették el az időt. Végül újabb tíz percre vissza kellett térniük a betűvadászathoz. Ebben a tíz percben mérték a munka sebességét és a hibák számát, majd összehasonlították az első húsz percével.

Az eredmények mindkét kísérletben azt mutatták, hogy a webezés volt a leghatékonyabb pihenési forma, ennek a csoportnak a tagjai voltak a leginkább produktívak az utolsó tíz percben. A kutatók szerint az internetezés minden másnál hatékonyabban frissíti fel az agyat, és űzi el az unalmat. A személyes emailek írása viszont nagyon rossz eredményekhez vezetett a kísérletben, így a kutatók azt tanácsolják a menedzsereknek, hogy a beosztottjaik magánlevelezését a munkahelyen korlátozzák, de a webezés lehetőségét ne vegyék el tőlük.

Az Ohiói Állami Egyetem kutatói több mint tízezer ember adatait elemezték azt vizsgálva, hogy a házasság, illetve a válás mennyivel növeli a súlygyarapodás kockázatát. A felmérés céljából 1986 és 2008 között követték nyomon a vizsgált személyek testtömegindexét (BMI) és családi állapotát. Az új házasok és a frissen elváltak adatait összevetették azokéval, akik már korábban házasok voltak, vagy egyedül éltek.

Az elemzés kimutatta, hogy még ha figyelembe vették is az olyan tényezőket, mint az egyes személyek egészségi állapota, iskolázottsága, munkaügyi és pénzügyi helyzete, illetve nőknél a várandósságot, a házassággal vagy válással kapcsolatos hízás kockázata akkor is jelentős növekedést mutatott.

A nőknél a kisebb (legfeljebb három BMI-pontos) súlyfelesleg kialakulásának kockázata 33 százalékkal emelkedett, a nagyobb súlygyarapodás (több mint 3 BMI-pontos) rizikója 48 százalékkal ugrott meg. Válás esetén a kisebb súlyfelesleg felszedésének kockázata 22 százalékkal volt magasabb. A férfiaknál a nősülés 28 százalékkal emelte a kisebb súlygyarapodás esélyét, míg a válás 21 százalékkal fokozta ezt a kockázatot.

"Minden házasság körüli esemény sokkolóan hat a testsúlyra, és függetlenül attól, hogy a családi állapot milyen irányban változik, fennáll a kisebb súlytöbblet kialakulásának veszélye" - fogalmaztak a kutatók jelentésükben. Dmitry Tumin, a tanulmány vezető szerzője hozzátette, hogy nők esetében a házasság egyenesen egészségügyi kockázatot jelenthet ebből a szempontból.

A pennsylvaniai állami egyetem, és a NASA Planetary Science Division laborjának kutatói közös tanulmányt készítettek az amerikai űrkutatási hivatal számára, amelyben az emberiség és az idegen civilizációk találkozásának lehetséges kimeneteleit próbálják megjósolni. A forgatókönyveket három csoportra osztották, az idegenen segítő, semleges vagy ártó szándéka szerint.

Utóbbi esetben nem sok esélyt látnak az emberiség számára a szakértők, akik kiemelik, hogy akár kifejezett ártó szándék nélkül is katasztrofális következményei lehetnek a találkozásnak, akár mind a két fél számára, hiszen kölcsönösen ismeretlen betegségeket, vírusokat szabadíthatunk egymásra akaratunkon kívül.

A legérdekesebb az a forgatókönyv, amiben a szerzők azt elemzik, hogy a miénknél jóval fejlettebb civilizáció a Földet megfigyelve könnyen arra a következtetésre juthat a környezetszennyezés és az ember okozta klímaváltozás láttán, hogy az ember önpusztító természete veszélyt jelent rájuk is, nem csak saját magunkra. Logikus döntés lenne az idegenektől az emberiség kiirtása, hogy ennek árán megmentsék a Föld bolygót, áll a jelentésben.

Nicholas Christenfeld és Jonathan Leavitt, a San Diego-i egyetem kutatói arra a kérdésre keresték a választ kísérletükben, hogy vajon mennyire rontja el egy könyv olvasásának élvezetét, ha az olvasó számára elrontják a meglepetést, és elárulják, mi lesz a történet vége.

A kísérletben részt vevő egyetemistákkal 12 novellát olvastattak el, olyanokat, amelyeket saját bevallásuk szerint addig nem ismertek. A novellákat három csoportba osztották: az elsőbe az ironikus csavart tartalmazók kerültek (mint például Csehovtól a Fogadás), a másodikba a klasszikus Agatha Christie-féle krimik, a harmadikba pedig a minden különösebb meglepő befejezést nélkülöző novellák John Updike-tól és Raymond Carvertől.

A tesztalanyok egyik fele olyan verziókat olvasott, ahol az első oldalon röviden leírták előre, mi lesz a történet vége, a másik fele az eredetieket. Amikor végeztek egy-egy novellával, a tesztalanyoknak egy egytől tízig terjedő skálán értékelniük kellett, mennyire tetszett nekik. Végül összevetették az egyes történetek átlagos tetszési indexeit az eredeti, és az elspoilerezett verziót elolvasottaknál.

Meglepő módon a 12-ből 11 esetben azt mutatták az adatok, hogy a történet jobban tetszett azoknak, akik előre tudták a végkifejletet (a kakukktojás a Csehov-novella volt). A kutatók szerint mindez azt mutatja, hogy az olvasók nem feltétlenül élvezik a feszültséget a történetben, és jobban szeretik, ha nem kell aggódniuk a szereplők miatt. Sőt, egyes esetekben növelheti is az olvasó kíváncsiságát, ha tudja, mi a sztori vége, és olvasás közben azon jár az agya, hogy vajon hogyan fog eljutni oda a történet.

Az új-zélendi University of Otago egyetem kutatói egy nagyszabású kísérletben azt vizsgálták, van-e összefüggés az emberek munkával töltött ideje, és az alkoholfüggőségre való hajlamuk között. Ehhez több mint ezer tesztalany életének követésével végeztek vizsgálatot, ők mind 1977-ben születtek az új-zélandi Christchurch városában.

Az adatok elemzése azt mutatta, hogy szoros összefüggés van a heti munkaidő, és az alkoholproblémák között. A legsúlyosabb helyzetben a heti 50 óránál többet dolgozók vannak, náluk akár 3,3-szoros is lehet az alkoholfüggőség kockázata a nem dolgozókhoz képest. A heti 30-49 órát dolgozóknál a kockázat növekedése 1,2-1,5-szörös volt.

A jelenséget férfiaknál és nőknél egyaránt megfigyelték a kutatók, akik szerint az átlagnál többet dolgozók, nagy munkahelyi stressznek kitett alkalmazottak körében különösen oda kell figyelni az ilyen jellegű potenciális problémákra a munkáltatóknak.

Régóta ismert tény a klímaváltozás miatt aggódó tudósok előtt, hogy a kérődző állatok emésztése rengeteg metánt juttat a Föld légkörébe, ez a gáz pedig sokkal erősebben üvegházhatású, mint a globális felmelegedésért általában okolt szén-dioxid.

Több országban próbálkoztak már a nagy tömegben tartott haszonállatok gázai ellen tenni valamit, az ilyen kezdeményezések élharcosa Ausztrália, ahol kevesebbet böfögő birkát próbálnak kitenyészteni, és államilag finanszírozott teveirtásokat rendeznek.

Most Európa is felzárkózik az ausztrálok mögé, a walesi Aberystwyth egyetem kutatói ugyanis egy ötmillió eurós kutatássorozat eredményeképpen rájöttek, hogyan lehet megoldani, hogy a tehenek szellentésében kevesebb legyen a metán. A kulcs a fokhagyma, pontosabban a fokhagymából előállítható allicin nevű vegyület, ami a tehenek emésztőrendszerében megöli a metán termeléséért felelős baktériumokat, vagy legalábbis annyira lecsökkenti a számukat, hogy az állat által kibocsátott gáz metántartalma közel a felével csökken.

A kutatók szerint a tehenek metánkibocsátásának 40 százalékos csökkentése nagy lépés lenne a globális felmelegedés ellen folytatott harcban, és évi 22 ezer tonna fokhagymával ellátható lenne a teljes brit marhatenyésztés az étrendkiegészítővel. A módszer egyetlen hátránya, hogy a fokhagyma megváltoztatja a tehéntej ízét, jelenleg ennek a mellékhatásnak a semlegesítésén dolgozik a kutatócsoport.

A kalóriadús ételek nemcsak kellemes érzékszervi élményként hatnak nyugtatóan, hanem a gyomor és az agy közötti jelátadáson keresztül is - állítják a belgiumi Leuveni Egyetem kutatói. A Journal of Clinical Investigation című szakfolyóiratban közzétett tanulmányhoz olyan önkénteseket toboroztak, akik vállalták, hogy gyomrukba közvetlenül juttassanak zsírsavakat tartalmazó oldatot vagy ártalmatlan fiziológiás sóoldatot, miközben agyi aktivitásukat mágneses rezonanciás készülékkel figyelték meg.

A szomorú zenével és képekkel kellően lehangolttá tett tizenkét résztvevő nem tudta, hogy a tubuson keresztül melyik oldatot kapta, miközben agyi aktivitásukat is követték a kutatók. Szubjektív hangulatukat, szomorúságuk mértékét a szkennelés előtt és közben is értékelniük kellett az alanyoknak egy 1-től 9-ig terjedő skálán.

Az eredmények szerint a zsírsavakat kapott önkéntesek csak fele annyira lettek szomorúak, mint azok, akiknek sóoldatot juttattak a gyomrába. Lukas van Oudenhove kutatásvezető úgy véli, hogy tanulmányukból az elhízással, depresszióval és evészavarokkal kapcsolatban is vonhatóak le következtetések.

A nyaralás jótékony hatása egészségi állapotunkra a hazatérést követően két hét alatt elpárolog - vélik holland pszichológusok. Kutatásukban úgy találták, a visszatérő dolgozók boldogabbak, egészségesebbek és több az energiájuk, sőt még a problémamegoldó képességük is jobb. A javulás azonban nem tart sokáig, már az első munkahéten halványulni kezd, két hét elteltével pedig ugyanolyan fáradtak az emberek, mint az üdülés előtt.

A kutatók szerint a megoldás az lenne, ha gyakrabban mennének szabadságra a dolgozók, bár az ötlet vélhetően nem lesz népszerű a munkaadók körében. Bár a jótékony hatás gyorsan elhalványul, az valószínűleg problémás lenne, ha valaki nem menne szabadságra, mert a terhek idővel felhalmozódnak - magyarázta Jessica de Bloom, a hollandiai Radboud Egyetem egészségpszichológusa.

A felmérésbe 96 holland dolgozót vontak be, akiknek állapotát két héttel szabadságuk előtt, közben, majd a munkába való visszatérést követően több héten át követték nyomon. Egy korábbi kutatás - amely 131 német tanárnál mérte fel a húsvéti két hetes szünet hatását - úgy találta, hogy a pihenés előnyös hatásai körülbelül egy hónap alatt szűntek meg.

Simon Kemp, az új-zélandi Canterbury Egyetem kutatója 49 embert kérdezett ki nyaralási tapasztalatairól. Ennek alapján megállapította, hogy az üdülés legemlékezetesebb és legszokatlanabb 24 órája határozta meg az általános hangulatot, amely megmaradt a vakációról. Kemp szerint ezért nem az a fontos, hogy hosszú legyen az üdülés, sőt nem szükséges arra sem törekedni, hogy zsúfolva legyen programokkal.

Azt is több felmérés igazolta, hogy a visszaemlékezések sokszor megszépítik a valós történéseket, mert az apróbb kellemetlenségeket nem tartják meg emlékeik közt az emberek. Amikor az Aalborg Egyetem kutatói 26 dán és német családot kérdeztek ki arról, hogy melyik volt utazásuk kedvenc része, leggyakrabban azt a választ kapták szülőktől és gyerekektől egyaránt, hogy a közös fagyizást élvezték leginkább.

Az ételt alaposabban, többször megrágó emberek kevesebb kalóriát vesznek magukhoz, ami segítheti testsúlyuk kontrollját - állapították meg kínai kutatók. Az American Journal of Clinical Nutrition című szakfolyóiratban közzétett tanulmány szerint azok, akik negyvenszer rágták meg az ételt a szokásos tizenötszöri helyett, csaknem 12 százalékkal kevesebb kalóriát fogyasztottak el.

Csie Li és munkatársai a kínai Harbini Orvosi Egyetemen 14 elhízott és 16 normál testsúlyú fiatal férfit vontak be vizsgálatukba. A résztvevők ugyanazt a reggeli menüt kapták, viszont eltérő számú rágás után nyelték le a falatokat. A kutatók nyomon követték vércukorszintjüket, az étvágyat szabályozó hormonok szintjét, valamint nézték, hogy végül mennyi étellel laktak jól az önkéntesek.

Úgy találták, hogy a hosszabb ideig tartó rágás hatására az étvágyfokozó ghrelin hormon szintje csökkent, az étvágyat csökkentő kolecisztokinin hormon mennyisége viszont emelkedett. Ezek a hormonok a későbbiekben az elhízás elleni terápiák célpontjai is lehetnek a kutatók szerint.

Nem találtak különbséget a harapás, vele a falatok nagyságában az elhízott és normál testsúlyú emberek között, és egyetlen önkéntes vércukorszintjét sem befolyásolta a rágás időtartama. Tizenkét százalékos eltérés adódott azonban a bevitt kalória mennyiségében az ételt negyvenszer és tizenötször megrágók között.

Egy brit nők körében végzett felmérés eredménye szerint a hetvenes éveikben járó nők fontosabbnak tartják partnerüknél a szexuális vonzalmat, mint negyvenes éveikben járó társaik. Legkevésbé a középkorú nők értékelték a testi vonzalmat, a fiatalabb és idősebb nők is nagyobb jelentőséget tulajdonítottak a szexuális kémiának.

A felmérést a Netmums elnevezésű, szülőknek szóló honlap és a Saga magazin készítette. Kilencezer 16 és 75 év közötti nőt kérdeztek meg arról, hogy mi az, amit leginkább keres egy hosszútávú kapcsolathoz választott partnerében.

Nem különösen meglepő a felmérés eredményei közül az, hogy a fiatal nők magas, jóképű, törekvő és gazdag férfi felbukkanására várnak, míg az idősebb nemzedékek képviselői számára fontosabb a kedvesség, megbízhatóság és a barátság, amikor a tökéletes partner kerül szóba. A fiatal nők legfőképpen romantikára vágynak, 49 százalékuk tette ezt kívánságlistája élére, ezt követte 21 százalékkal az óhaj, hogy törekvő legyen a jelölt.

A felmérés készítői érdekesnek találták viszont, hogy ötven fölött visszatér a szexuális vonzalom utáni vágy a nők elvárásai közé, és hogy az őszinteséget kevesebben helyezték közülük a fontossági lista élére, mint a fiatalabb válaszadók. Utóbbit az évtizedek alatt kifejlődött valóságismeret és gyakorlatiasság is magyarázhatja a kérdezők szerint.

Figyelemre méltó összefüggést talált egy finn közgazdász az egyes országok lakosainak átlagos péniszhossza és az országok bruttó hazai terméke (GDP) között. Tatu Westling, a Helsinki Egyetem doktorandusza szerint minél hosszabb egy országban a férfiak pénisze, annál rosszabbul áll a gazdaság.

Westling a Solow-féle növekedéselméleti modell egy továbbfejlesztett változatával vizsgálta az erektált pénisz átlagos hossza és a gazdaság növekedése közötti összefüggést az 1960 és 1985 közötti időszakban. Az adatokból egy fordított U alakú görbe rajzolódott ki – az alábbi ábrán a vízszintes tengelyen az erektált pénisz hossza, a függőlegesen az 1985-ös GDP látható.

A közgazdász megfigyelései szerint a 13,5 centiméteres péniszhossz maximalizálja a GDP-t, míg ha a férfi nemi szerv mérete meghaladja a 16 centimétert, az adott ország gazdasága összeomlik. Westling egyenesen azt állítja, hogy a vizsgált időszakban a péniszhossz jobban meghatározta a GDP növekedését, mint az egyes országok politikai berendezkedése.

A pénisz gazdasági jelentősége

„A tanulmányban bemutatott »férfi nemi szerv-hipotézis« felveti, hogy a péniszek gazdasági jelentőséggel bírnak” – írja Westling frissen kiadott tanulmányában, melynek címe „A férfi nemi szerv és a gazdasági növekedés: A méret a lényeg?” Az adatokból kitűnik továbbá, hogy 1960 és 1985 közötti periódusban az átlagos péniszhossz minden egyes centiméternyi növekedésével 5-7 százalékkal csökkent az adott ország bruttó hazai terméke. Külön érdekesség, hogy a túl kis péniszméret sem hat jól a gazdaságra: azok az országok, amelyeknek férfi lakosai 12 centisnél rövidebb nemi szervvel rendelkeznek, általában kevésbé fejlettek gazdaságilag, írja Westling.

A kutató ugyan nem ad magyarázatot a jelenségre, de több lehetséges elméletet felvet. Az egyik, hogy a pénisz hossza valamilyen összefüggésben lehet a nemek közti egyenlőséggel az egyes országokban, mivel ahol az átlagosnál sokkal hosszabb, illetve rövidebb péniszű férfiak élnek (nevezetesen Afrikában és Ázsiában), a férfiak és nők közötti egyenlőség még gyerekcipőben jár. „De miért lenne egyáltalán köze a pénisz hosszának a nemek közötti egyenlőséghez?” – teszi fel a kérdést a szerző, teljes joggal.

A másik elmélet szerint a pénisz mérete kovariálhat valamely más, figyelmen kívül hagyott tényezővel, amely hatással van a gazdasági fejlődésre – ilyen lehet a politikai stabilitás vagy a népesség növekedése -, bár ezt a szerző valószínűtlennek tartja, mivel ezek az adatok szerepelnek a regressziós modellekben. A harmadik lehetőség, hogy a pénisz mérete arányban áll az önbecsüléssel, és az u = f(y+s) képlet alapján, ahol az u a utility (hasznosság), az f az önbecsülés-termelődési függvény, s a pénisz mérete és y a jövedelem, feltételezhető, hogy a kisebb péniszű férfiak hasznosságuk fenntartása érdekében többet dolgoznak. Mivel az elvégzett munka mértéke fordítottan arányos a szórakozással töltött idővel, hasonló mértékű produktivitást feltételezve a világ felosztható olyan területekre, ahol a hosszú péniszű férfiak sokat szórakoznak, és kevés GDP-t termelnek – a szerző szerint ide tartozik Dél-Amerika és Afrika – , illetve olyanokra, ahol kis nemi szervű férfiak keveset szórakoznak, és sok GDP-t termelnek. Ez utóbbi elmélet hibája, hogy teljességgel figyelmen kívül hagyja a nőket, ismeri be a szerző.

A kő-papír-olló-játék közben is öntudatlanul utánozzák ellenfeleik mozdulatait a résztvevők, holott e játékban éppen azzal lehet előnyt szerezni, ha társától eltérően reagál a játékos - idézte brit kutatók megállapítását a BBC hírportálja. A kísérletekben úgy találták, hogy azok a küzdelmek, amikor bekötötték az egyik játékos szemét, a véletlenszerűnél jóval többször végződtek döntetlennel. A szerzők szerint a viselkedésünkbe épült közösségi szempontokat érdemes lenne figyelembe venni a gazdaságban és a játékelméletben is.

A Proceedings of the Royal Society B című folyóiratban közzétett kutatás alapja az az elmélet volt, hogy az emberek hajlamosak másolni egymás viselkedését és gesztusait, ez az automatikus utánzás. A jelenséget korábban a tükörneuronokkal kapcsolatban vizsgálták. A tükörneuronok olyan idegsejtek, melyek nemcsak akkor lépnek működésbe, ha végrehajtunk egy tevékenységet, hanem akkor is, amikor megfigyeljük, hogy valaki más végzi. E folyamathoz kapcsolódik az empátia és az utánzás képessége, mely a tudás átadásának alapját képezi az embernél.

Tisztázatlan volt azonban, hogy az automatikus utánzást felül lehet-e írni, amikor annak hátrányos a következménye. "Sokan megmutatták, hogy az automatikus utánzás automatikus abban az értelemben, hogy tudattalan. Azt azonban senki sem vizsgálta, hogy milyen mértékben lehet gátolni működését" - magyarázta Richard Cook kutatásvezető, a University College London munkatársa.

Cook és csoportja a kő-papír-olló elnevezésű játékot választotta a jelenség vizsgálatára, amelyben csak úgy nyerhet valaki, ha a társától eltérő jelet választ felmutatásra. Az egyik változatban mindkét játékos "vakon" mutatta fel a jelet, a másikban pedig csak az egyik játékos. Egy körben kilenc felmutatás volt, összesen húsz körrel.

Normál esetben a játékban egy a háromhoz esélye van a kő, a papír vagy az olló jelek együttes (azonos) felmutatásának. A teljesen vakon lefolytatott játékban éppen ez is lett az eredmény: 33,3 százalékban végződött döntetlennel. Amikor csak az egyik játékos szeme volt bekötve, a döntetlenek aránya 36,3 százalékra emelkedett, ami statisztikailag jelentős különbségnek számít.

A későbbiekben elemezték a látó játékosok reakcióidejét is. Kiderült, hogy amikor a vakon játszó ellenfél kissé korábban mutatta fel a kő vagy az olló jelet, akkor a látó nagyobb eséllyel mutatta ugyanazt. Cook szerint ez az automatikus utánzásnak tudható be, az ember még akkor is nehezen áll ellen a másolás kondicionált válaszának, amikor érdeke másként kívánná.