A Gül Baba türbe és környezetének a felújításáról nem is oylan rég írtunk, ám időközben a Facebookon riadót fújtak: a környéken dolgozók elmondása szerint a kockakőburkolat el fog tűnni, az utcát leaszfaltozzák. Megkérdeztük a polgármesteri hivataltól mi a helyzet, mint kiderült, szerencsére erről szó sincs.
Az elmúlt hónapban többször esett szó Józsefváros Körúton túli vidékéről. Térképünkön kipipálhatunk egy art deco munkáspalotát, egy streetfood-forradalmár cukrászdát és írtunk már egy titkos alagútrendszer legendájáról is. Most jöjjön maga a kerület egykori főütőere, a kárpitosok egykori utcája, a „csirkekorzó,” vagyis a Baross utca a Körúton túl.
Még a legszövevényesebb szappanoperánál is eljön az a pont, amikor az ember úgy érzi, hogy a történet lezárult, és nem lehet belőle újabb részeket kisajtolni. Ilyen volt a Fény utcai ücsörgés ügye is, amiről több részletben számoltunk be az Indexen, és aminek csodálatos módon ma reggelre virradóan újabb része kezdődött. A sztori röviden annyi volt, hogy:
A világ utolsó, 7a1 típusú forgógépes telefonközpontja eshet áldozatául a kormányzat Várba költöztetésének. Ez a kivételes technikatörténeti emlék ugyanis gyakorlatilag elköltöztethetetlen, ha szétszedik, később aligha tudják újra összeállítani úgy, hogy eredeti állapotának megfelelően ismét működjön.
A street workout első hallásra olyan, mint a street food: flancos új kifejezés valamire, ami már ezer éve létezik. Mert hát mi olyan nagy dolog az utcán tornázásban? A helyzet azonban egy kicsit más.
Amikor elhatároztuk, hogy végigvesszük az összes budapesti kültéri tornapályát és fitneszparkot, többszörösen is meglepődtünk. Először is, hogy milyen sok van belőlük, másodszor, hogy mennyire újak. A többségük alig egy-két éves, a Google Street View-n leginkább csak gazos telkek vagy lepukkant betonplaccok vannak a helyükön.
Aztán a közelmúltban elkezdtek szaporodni, és hirtelen rengeteg lett belőlük. De tulajdonképpen miből is lett rengeteg? Nos, felnőtt játszóterekből. Vagyis olyan kültéri helyszínekből, ahol tornázni, kondizni lehet.
Hogy ez pontosan mit jelent, azt nehéz megfogni, hiszen ahány helyszín és ahány gyártó, annyiféle felszerelés. Az egyszerűség kedvéért két csoportra osztottuk őket.
A fogalmak persze elég önkényesek, mindenki mást ért alattuk, sokan szinonimaként használják őket, ráadásul a legtöbb helyen keverve vannak telepítve a különböző típusú eszközök. Bár a neten több adatbázis is kering a budapesti helyekről, elhatároztuk, hogy elkészítjük a minden eddiginél alaposabb gyűjteményt!
Néhány hete keresett meg egy barátom, hogy van egy sztorija. Akart venni a Tisztviselőtelepen egy házrészt, ami ugyan romos volt, de ő szerette volna eredeti szépségében visszaállítani (vannak ilyen emberek). Annyira beleszerettek az épületbe, hogy amikor kiderült, hogy van még egy érdeklődő is, simán fölé ígértek, hogy megszerezzék.
Ilyen sztoriból persze rengeteg van, volt már nem egy, nem kettő az Urbanistán is, de úgy tűnik a helyzet egyre komolyabb. Néhány napja már maga Magyar Ingatlanközvetítők Országos Szövetsége is elismerte a Népszabadságnak, hogy sok a szélhámos, és egyre többen fordulnak hozzájuk panasszal.
Teljesen természetes, hogy ilyenkor mindenki egyből az irodával azonosítja az elkövetőt. A fenti esetből például alighanem hamarosan per lesz, amiben annak is szerepe van, hogy az érintett irodalánc széttárja kezeit: ő semmit nem tehet. Pedig mennyivel egyszerűbb lenne rajtuk keresztül tisztázni a dolgot.
De vajon tényleg nem felelősek az ingatlanirodák azért, amit az ingatlanosaik művelnek? Tippelgetés helyett megkérdeztünk néhány nagy hazai céget, mi a helyzet náluk.
Budapest tele van kisebbnél kisebb lakásokkal, amik rendszeresen fel-fel bukkannak az ingatlanpiacon, aztán – a viszonylag magas négyzetméteráruk ellenére – általában villámgyorsan el is kelnek. Ezt a többiekhez képest nevetségesen olcsó, piros-fekete csöppséget a Garay téren például olyan gyorsan elkapkodták, hogy mielőtt kiposztoltam volna, már ki is írták rá, hogy elkelt. Szerencsére Zsuzsi nem csak egy, hanem egyből három hirdetést is küldött, úgyhogy a másik kettőt gyorsan bemutatom, mielőtt eltűnnének.
Átadták Angyalföldön Magyarország legnagyobb és legkorszerűbb óvodáját elképesztő extrákkal, amik alighanem minden ovis szívét megdobogtatják. Kiváltképp azokét, akik szeretik az űrhajós játékokat, mert az egész olyan mint egy futurisztikus álom, időutazás a jövőbe, meg ilyesmi.
A Meséskert Óvoda az elmúlt években leginkább kétes hírekkel került be a médiába, hol azzal, hogy csak egy ingatlaneladás miatt kell bővíteni, hol azzal hogy rengeteget csúszik az átadása, miközben az ovisok egy általános iskolába kénytelenek járni.
Ám minket most nem az előzmények érdekeltek. Ami miatt tegnap elmentem a sajtóbejárásra, az a vadonatúj épület volt, amely tényleg tökéletes megoldása a kitűzött feladatnak. Na de
Egy 8 csoportos, 200 férőhelyes óvoda helyére építeni egy 16 csoportos, 400 férőhelyeset.
Hát nem könnyű feladat, mert 400 gyerek az rengeteg! Az óvoda ugye az valami intim dolog, bensőséges, meghitt, szerethető kis kuckó vagy mi. Aki megfordult már oviban szülőként, az tudja, hogy ennyi gyerek nem szokott egyetlen helyre járni máshol - nem véletlenül ez az ország legnagyobb óvodája.
Hogy miért nem több kisebb intézményben oldották meg a gyerekek elhelyezését, az jó kérdés, de ez persze nem az építészek problémája. Az Archikon csapatának (Nagy Csaba és Pólus Károly vezető tervező, valamint Pásztor Ádám, Kiss Tamás, Tőrös Ágnes, Várhidi Bence építészek) az volt a feladata, hogy tervezzenek egy hatalmas óvodát, ami a mérete ellenére szerethető, izgalmas, játékos. Nos, úgy tűnik, sikerült!
A Transport for London legújabb hivatalos metrótérképét úgy alakították ki, hogy a gyaloglásra ösztönözzön: az egyes megállók közti távolságokat lépésben is megadták. Elég ránézni és egyből látszik, hogy vannak távok, amelyekre teljesen felesleges lemenni a föld alá a tömegbe, amikor bizonyos helyekre sokkal kényelmesebben eljuthatunk gyalog is.
Na de mi a helyzet Budapesttel?
Hernádi Levi és Szarvas a londoni térképen felbuzdulva pikk-pakk megrajzolta a hazai változatot. (Biztos, ami biztos, méterben, mert a lépésről erősen megoszlottak az olvasói vélemények. A térképen szereplő adatok nem a légvonalbeli távolságot jelölik, hanem azt, hogy milyen messze vannak egymástól gyalog. Ez leginkább a Kossuth tér és a Batthyány tér közti távolságon látszik meg: ott a metró tulajdonképpen olyan mint egy plusz híd.)
Új metrótérképet adott ki a Transport for London (TfL), vagyis a helyi közlekedésszervező vállalat. Első blikkre nincs semmi különös rajta. Na persze jóval több színes vonal jön-megy rajta, mint nálunk, de amúgy egy egyszerű metrótérkép. Aztán ahogy jobban megnézzük, láthatjuk, hogy a megállók között számok vannak.
Ezek a számok mutatják, hány lépésre van egymástól két megálló.
Jó, oké hatásvadász a cím, de ha jobban belegondoltok, teljesen megfelel a valóságnak. Egy játszótér ugyanis elég sok minden miatt lehet a legjobb a világon. Kő Boldizsár játszóterei például azért, mert sehol máshol, senki más nem alkot olyan szép tárgyakat, mint ő, amik egyszerre szobrok, játékok és mesék. Vagy ott a bécsiek Duna-parti vízi parkja, amely szintén beférne a legjobbak közé, hiszen mennyire jó már egy fővárosban játszóterezni úgy, hogy közben egy folyóban pancsolsz.
Ha viszont ezekre a képekre nézünk akkor elsőre talán csak annyi jut eszünkbe, hogy klassz, klassz, szép újak az eszközök, rendezett a környezet, minden oké. Na de hogy ez lenne a világ egyik legjobbja?
Igen, meg is mondom miért!
Vannak szuper, fából készült kilátók, meg mindenféle klassz fainstallációk, de 17 emeletes komoly fa épületről még soha nem hallottam. Nem csoda, eddig nem is volt. Vancouverben azonban úgy döntöttek, hogy épít egy ilyen egyetemi kollégiumot a University of British Columbia, és pikk-pakk, 66 nap alatt fel is húzták a szerkezetet a legmagasabb pontjáig, vagyis 53 méterig. Szóval a napokban tarthattak bokrétaünnepet, már ha divat az ilyesmi Kanadában.
Közösségi kertek, magbörze, kiskertpiacok, pop-up növényárusítás, Bálint Gazda weboldala és az elmúlt nyarak nagy slágere, az erkélyen termesztett paradicsom. Kezd bekúszni a balkonkultúra a pesti házfalak közé, de annyira még nem eresztett gyökeret, hogy kúszónövények takarjanak minden foszladozó házfalat. Ezután a metaforabokor után lássuk, hogyan igyekszik egy kis csoport rábírni a városlakókat, hogyan legyen még zöldebb Budapest.
Mostanában nemcsak a főváros fáira járnak nehéz idők, hanem százéves épületeink is fogyóban vannak. Józsefváros korábban is veszélyeztetett volt e téren, például a Klinikák környékén álló házak egy részét már a szocializmusban is bontásra ítélték, és meg is kezdődött Budapest egyik legvitatottabb városfejlesztési programja, a Szigony utcai lakótelep megépítése – melyet szerencsére nem fejeztek be. A mai napig megmaradt régi épületek sorsát azonban most a Corvin-Szigony projekt keretében gondolták újra – nem mindig a megfelelő gondossággal.
„Irodából jön két leány, irattáskát szorít az egyik a hóna alatt. Egy óra. Mind a két leány mélyen el van merülve az újmódi, csomagolt fagylalt nyalogatásába. A frissen kinyílt fagylalt-szalonok hozták divatba ezt a csomagolt fagylaltot, látták már, remélem? Kúpalakba sodort ostyaszeletbe kenik a kis fagylaltadagot, tíz fillér. Nagyon szeretik az iskolások. Látni tucat gyereket a járdán, némán élvezik együtt a szezongyönyört. Ebéd előtt van még ez a két irodista, nem félnek, hogy elveszi a fagylalt az étvágyukat, nem félnek szegény leányok. Olyan kedvesek, olyan gyerekek, akár a gyerekek.
Nagy cikk lesz a nyáron a csomagolt fagylalt, csak jó meleg legyen
– csodálkozott rá Szép Ernő 1932-ben a tölcséres vagyis „csomagolt” fagylaltra a Színházi Élet lapjain. Valóban csak a harmincas évek szenzációja lenne a tölcsérben adagolt fagylalt? Vagy Szép Ernő ébredt későn?
A szétbombázott Budai Vár 1945 utáni foghíjbeépítésének egyik megosztó épületéről, Virág Csaba Országos Villamos Teherelosztójáról a Hauszmann-terv keretében döntöttek. Le fogják bontani, méghozzá újabb tervek nélkül. Egy július eleji kormányhatározat alapján már biztos, hogy az Országos Levéltár tőszomszédságában álló, sokaknak kifejezetten furcsa, tiszta üveg és betontornyos házat már nem sokáig láthatja.
A kormány annak ellenére kiáll a bontás mellett, hogy mind a MÉSZ (Magyar Építőművészek Szövetsége), mind az ICOMOS Magyar Nemzeti Bizottsága kérte a kormányzati döntés felfüggesztését. De kinek van igaza? Tényleg olyan csúnya lenne a volt Magyar Villamos Művek Teherelosztója, hogy megérdemli a sorsát, és ha igen, mi kerül a helyére? Egyáltalán mit keres egy történelmi negyedben a ‘70-es évek ipari építészetének progresszív példája?
A 2015-ben elhunyt Virág Csaba stílusa egyszerre a funkcionalista és a high-tech, nála a szerkezet a díszítőelem. Virág itthon újszerű hozzáállását rengetegen támadták, egyike volt azoknak az építészeknek, akik egészen modern szemlélettel, néha sokkolóan nyersen nyúltak a második világháború utáni foghíjak beépítéséhez a Várban. Az 1979-ben elkészült Országos Teherelosztó mellett Virág tervezte a Szentháromság utca és Úri utca sarkán a Fehér Galamb-házat, aminek a földszintjén nemrég nyitott Jamie Oliver olasz étterme.
Ha pedig kicsit távolabb megyünk, neki köszönhetjük az MTI futurisztikus tornyát, vagy a Kálvin téri üvegpalotát. A szakma és nem szakma nem egyszer kritizálta a munkáit, de az biztos, hogy Virág hozzátett Budapest látképéhez. Nem véletlenül esik ennyi szó a Nándor utcai épületről, nem véletlenül javasolja több szervezet is a párbeszédet, és a döntés átértékelését, főleg úgy, hogy semmilyen elképzelés sincs, hogy mi kerüljön a volt MVM-központ helyére.
Az Urbanistán időről időre felbukkannak eladó malmok, egyik szebb, mint a másik. Amit most mutatok be, az talán első pillantásra nem olyan izgalmas, szerepelt is már évekkel ezelőtt a blogon egy link erejéig, de a története annál érdekesebb. Ráadásul most a belsejéről is felkerült pár fotó, így egyből érthető, miért is beszélünk malomról.
Amikor egy társaság kinövi a helyét a belvárosban, két dolgot tehet. Vagy épít magának egy új székházat valahol kijjebb, ahol van hely, vagy megpróbál a szomszédok felé terjeszkedni. Van jó példa az előbbire is (mondjuk a Pannon Ház) és az utóbbira is (ilyesmi az evangélikusok szigete a Deák téren, ahol egy egész háztömb az övék).
Az viszont kétségtelen, hogy a szomszéd épületek bekapcsolása mindig kockázatosabb vállalkozás, és nagyon könnyen elmehet az egész buherába. Főleg, ha egyetemről van szó.
Miután az elmúlt hetekben többször is szó esett az Urbanistán a 20. század második felének balatoni építészetéről, megkeresett a Lechner Tudásközpont, hogy lenne pár anyaguk, ami érdekes lehet. Merthogy a témájuk épp a Balaton, az építészet és a 20. század második fele.
Ez a szervezet őrzi és kezeli a háború után készült magyar tervek legnagyobb részét, legyen szó épületek, települések, vagy épp régiók terveiről. Jelen esetben az utóbbira hívták fel a figyelmemet: a balatoni regionális tervekre, melyekből több is készült az elmúlt hatvan évben, nem mellesleg azoknak a szakembereknek a közreműködésével, akik a Lechnerben máig területi tervezéssel foglalkoznak.
Az átfogó, alapos és óriási terjedelmű elemzésekből, illetve fejlesztési javaslatokból csak mazsoláztunk, de néhány nagyon érdekes térképet bemutatok, amelyek megvilágítanak pár részletet a Balatonnak ebből a korszakából. Na meg mindenek előtt arról, hogyan is gondolkodtak akkoriban a tervezők, hogyan oldották volna meg a régió problémáit.
Múltkor, amikor a gyönyörű Vasas Székházban jártunk, Buza Éva könyvtáros a kezembe adott egy érdekes könyvet: Gobbi Hilda Közben című visszaemlékezéseit.
„Egyszer a Vasas Székházba mentünk szavalni – a Magdolna utcában volt –, a Baross utcánál leszálltunk a villamosról, és gyalogszerrel ballagtunk tovább. Van ott egy templom. Hirtelen elénk ugrik egy fiatal srác, és azt mondja:
– Ne menjenek!
– Hogyhogy ne menjünk?
– Ne menjenek, mert az egész rész körül van véve hekusokkal.
Mi az ördög!
– Jöjjenek velem – mondta, és bevitt minket a templomba. Egy fiatal káplán jött elénk; nagyon csöndesen s nagyon kedvesen csak ennyit mondott: 'Parancsoljanak...'
Levezetett bennünket egy pinceszerű helyiségbe, átmentünk egy folyosón, s akkor így szólt: Itt nyugodtan fölmehetnek, kérem.
Felmentünk, s ott találtuk magunkat száz méterre a Vasas Székháztól. A rendőrkordonon belül voltunk!
De sajnálom, hogy nem láttam többé azt a papot. A nézőtér zsúfolt volt. Kimentünk a színpadra, s még mielőtt a taps fölcsattant volna, szájunkra tett ujjal csöndet intettünk. A közönség megértett minket. A rendőr- és detektívkordonon belül megtartottuk a magyar irodalom estjét, halotti csöndben. Felemelt öklök helyettesítették a tapsot, s ez még sokkal szebb volt.”
Noha egyrészt természetesnek éreztem, hogy egy ilyen épület, mint a Vasas Székház rengeteg titkot rejt (és joga is van hozzá!), másrészt viszont ez a szövegrészlet ébresztőt fújt a bennem lustálkodó Miss Marple-nek: alagútrendszer a Józsefvárosban?! Vagy Gobbi csak egy izgalmas filmmel keverte volna a józsefvárosi valóságot?
Akárhogy is, a városi legendáriumot növelni sem utolsó dolog. Úgyhogy, nézzük!
Augusztus 12-én, 46 éves korában elhunyt Tiba János építész – adta hírül a Tiba Építész Stúdió, melynek alapítója és vezetője volt.
Tiba János 1996-ban diplomázott a Budapesti Műszaki Egyetem Építészmérnöki Karán. Fiatal, tehetséges szakemberként neves nemzetközi irodákban szerezhetett gyakorlatot. 1999 és 2005 között ő vezette a világhírű holland építész, Erick van Egeraat budapesti képviseletét, akivel nem csak Magyarországon, de más európai országokban is együtt dolgozott.
2005-ben megalapította saját szakmai műhelyét, a Tiba Építész Stúdiót, ami azóta az ország egyik vezető és külföldön is mértékadó építészirodája lett.
Idehaza leginkább irodaépületei ismertek, melyek a meglehetősen sivár és ötlettelen hazai irodapiacon egytől-egyig üdítő színfoltnak hatnak.
Csövesek elhagyott kacatjai, bandázó kamaszok szétdobált palackjai, részben eltüntetett, kezdetleges graffitik, fémgyűjtők dézsmálásának jelei és egy ki tudja mikor ottfelejtett, eső áztatta Móricka humorlap az egyik lépcsőfokon. A keleti motívumokkal gazdagított, egykor pazar szecessziós épületen súlyos stigmákat ejtett a kommunizmus rombolása, amit a rendszerváltást követő tehetetlenség csupán néhány sebtapasszal tudott orvosolni.
Budafokon, a Törley-mauzóleumot jártuk be. Kísérőnk egy fiatal pap és egy idős helytörténész volt.
Az Urbanistán megjelent riportban arról olvashattatok, hogyan is néz ki most a legendás Törley-mauzóleum, és hogy milyen kilátások vannak a helyreállítására. Az alábbiakban a gyönyörű szecessziós épület történetét foglaltuk össze.
A vasmunkások temploma. A nagy gazdasági válság előtti magyar építőipar diadala, ahol a téglától a tetőgerendáig minden hazai. Itt volt Tito magyarországi kémbandájának pere. Hol járunk?
A Józsefváros szívében, a Horváth Mihály téren álló kéttornyú plébániatemplomot bizonyára sokan ismerik, ha máshonnan nem, hát legalább a kilences busz ablakából. Nem sokkal messzebb, a VIII. kerület belsejében áll egy másik templom, a „munka és a szépség temploma:” a Magyarországi Vas- és Fémmunkások Központi Szövetségének székháza a Magdolna utca elején.
Ha azt olvasom egy hirdetésben, hogy egy kastély eladó egy város szívében, akkor általában gyanakodni kezdek. Pedig nagyon úgy tűnik, itt most tényleg erről van szó: egy 175 éves, romantikus épület, amely ráadásul méretében is elég impozáns, 1200 négyzetméteres. Ráadásul nem valami lakatlan puszta közepén áll, hanem Szombathelyen - hogy mennyire a szívében, arról persze lehet vitatkozni.
Ez a Bagolyvár, amelynek a története is igen érdekes!
A régen minden jobb volt képlet azért nem mindig helytálló. Az idősebb, középkorú, sőt a fiatalabb budapesti olvasóink egy része is emlékezhet arra, hogy a fővárosi kutyapiszok-helyzet ezelőtt 15-20 évvel sokkal rosszabb volt a mainál.
Élénken él emlékeimben, hogy az utcánkban nap mint nap sétáltatta két üszőborjú méretű német dogját egy alacsony, sovány, télen-nyáron horgolt sapkát viselő elmebeteg-gyanús néni és rezzenéstelen arccal bandukolt tovább, amikor is a kutyái taposóakna méretű ürülékhalmokat pottyantottak a pesti aszfaltra. Mint ha csak a puszta kellős közepén ballagott volna háziállataival.
Még bizarrabb látvány volt, hogy
Nem tudtam rájönni a motivációra: vajon figyelemkeltésnek szánta az alkotó, vagy egy mentálisan sérült elme játszadozott az állati végtermékkel?
Mára azonban jelentősen javult a helyzet. Alig látni olyan kutyást, aki ne takarítaná össze házi kedvence székletét a flaszterről. Azonban rákérdeztünk a kerületi illetékeseknél, vajon ők hogyan látják a jelenlegi helyzetet kutyapiszok-fronton?
(A 23-ból 14 kerületi önkormányzattól, valamint a fővárostól kaptunk választ. Akadtak, ahol a nyári szabadságokra tekintettel több türelmet kértek. Ha kellő számú újabb válaszsort kapunk, nem kizárt, hogy egy újabb cikket szentelünk a témának.)
Budapestnek nincs főtere.
Budapestnek nincs impozáns városházája.
Budapestnek nincs felhőkarcolója.
Hogy melyikre mennyire van szükség, arról megoszlanak a vélemények, de az elmúlt száz évben számtalan terv született, amelyik egyben oldotta volna meg a három kérdést a Deák tér mellett, a Kiskörút végén.
Itt a legújabb elképzelés. Hogy megértsük, mitől is érdekes, nem árt előtte végigvenni a kiindulóhelyzetet.
Miközben a szakemberek egyetértenek abban, hogy a budapesti turizmusban bőven van még lehetőség, úgy tűnik, a hivatalos tervekben a helyi lakók életminősége háttérbe szorul a sokat költő prémiumturisták bevonzása mögött. Az adóbevételek növekedése jó a városnak és a kerületeknek is, ráadásul a többletbevétel olyan fejlesztésekre fordítható, amivel a helyi lakosok is kielégíthetők. Ugyanakkor jogosan merülhet fel a kérdés:
elkerülhető-e, hogy Budapest belvárosa múzeummá váljon, ahonnan kiszorulnak a helyiek?
Kell-e egyáltalán stratégia ennek megelőzésére, vagy a legjobb, ha hagyjuk, hogy a piaci folyamatok korlátlanul érvényesüljenek, a lakók pedig majd alkalmazkodnak hozzájuk?
Biztos más is van vele úgy, hogy ebben a szekrényben már nem rakok rendet, mert amúgy is lejár az egyik ajtaja, meg a gyerekek matricáit is le kellene vakarni róla – sőt, lehet, hogy újat kéne venni, de egy kicsit várjunk még vele, amíg ki nem festetjük a lakást, már ha egyáltalán kifestetjük, mert egyébként is el kellene már költözni egy nagyobba, csak nincs rá pénz. Szóval a szekrényben marad a rendetlenség. Ideiglenesen, egy darabig, mondjuk néhány évig.
Hát, szegény Örs vezér tere is valami ilyesmi miatt van rémes állapotban már évtizedek óta.
Sőt, valójában soha nem is volt rendben. Tervek persze azért voltak mindig a megszépítésére. Úgyhogy most bemutatjuk őket, csak előtte kicsit végigszaladunk a tér történetén, és végigvesszük siralmas jelenét is.
Rovataink a Facebookon