749 találat az Indexről, és a környékéről.
Két éve tart a románcuk, és állítólag még egyszer sem veszekedtek egymással.
Fia azt írta, 100 százalékban támogatja őt.
A versenysorozat ügyvezetője is megszólalt a hírről.
Mindez több korábbi történést és pletykát is más megvilágításba helyez.
Norris sokáig jól állt, ám az utolsó mért körében nem tudott javítani, félbe is szakította azt.
Max Verstappen egyszer sem tudott megcsípni „dobogós” helyet.
A sajtóközlemény szerint a 19 éves brit versenyzővel, a Ferrari versenyzői akadémiájának tagjával többéves szerződést írtak alá.
Az még egyelőre bizonytalan, ki lesz a csapattársa.
A végletekig elmentek a győzelemért, végül a brit pont nélkül maradt, a Red Bull-pilóta pedig csupán az ötödik helyet szerezte meg.
Lando Norris meg is előzte holland riválisát, de nem tartott sokáig élmenő pozíciója.
Apai gondoskodás.
Az Osztrák Nagydíjra kanyarodva kürtölték világgá a hírt.
A Mercedes versenyzője nemcsak a rajtnál, de a verseny folyamán is megnehezítette honfitársa dolgát.
Pályafutása második pole pozícióját szerezte meg.
A hétszeres világbajnok pilóta röviden reagált az elküldött levél tartalmára.
2024.06.09. 21:50 Módosítva: 2024-06-11 06:07:00
Öt versenyző be sem fejezte az esős futamot.
Formula–2-es pilótát szemeltek ki.
A Kanadai Nagydíjon George Russell nyerte a kvalifikációt.
Korábban is kétséges volt, de a Monacói Nagydíj után napi szintű témává vált.
A határidők betartása miatt sokszor napi 24 órában zajlottak a munkálatok.
A hírességek és sportvilág krémje is összegyűlt a Formula-1 monacói nagydíjon. Galéria!
Napi paparazzi rovatunkban rendszeresen megmutatjuk, hol járnak és mit csinálnak kedvenc hírességei.
Hatalmas balesettel indult a verseny, csak 16 pilóta fejezte be a futamot.
Sergio Pérez autójából gyakorlatilag semmi sem maradt.
Megbokrosodott egy motorcsónak.
A címvédő holland csak a harmadik sorba kvalifikálta magát Monacóban.
Leclerc nagyon elszánt, szeretné megszerezni első futamgyőzelmét hazai pályán.
A főszerkesztőnek az ügy hatására távoznia kellett a posztjáról.
Lando Norris óriási hajrát produkált, de végül be kellett érnie a második hellyel.
Az időmérő első szakaszában volt figyelmetlen rossz pillanatban.
McLaren–Ferrari-csatát ígért a pole-ért az imolai hétvége eddigi része, de a holland ebből nem kért.
A világbajnoki címvédő Verstappen hatodikként, csapattársa, Pérez a falban fejezte be a tréninget
Jelenlegi kontraktusa 2025 végén járt volna le.
A pihenés helyett a riválist választhatja.
Megelégelte a csapaton belül dúló hatalmi harcokat.
A McLaren britje a top 10 szélére sodorta a kétszeres világbajnok Mika Häkkinent.
2024.05.06. 19:16 Módosítva: 2024-05-07 09:33:03
Rengetegen izgultak érte: 20 perc alatt 200 ezren kedvelték a posztját.
A biztonsági autó is besegített, de a McLaren versenytaktikáját csak dicsérni lehet.
A mezőny ismét Max Verstappen hátát nézte végig.
Sainz a 3., Norris az 5., a Mercedes brit párosa a 6. sorból rajtolhat.
Másfél évtizedes sikertörténet végéhez értünk.
2024.05.01. 09:38 Módosítva: 2024-05-02 10:00:05
A baleset, amely sok mindent megváltoztatott a Formula–1-ben.
Egyedülálló lehetőségnek nevezte a váltást.
Megelégelte a csapaton belüli hatalmi harcokat, és a Ferrarihoz igazolhat.
2024.04.23. 16:17 Módosítva: 2024-04-29 14:02:04
Molnár Martin mindent annak rendel alá, hogy egy nap a Formula–1-ben száguldjon.
A második pozíció Péreznek, a harmadik Alonsónak jutott. Hamilton a Q1-ben ragadt.
Öt év után tért vissza a Kínai Nagydíj.
Vitantonio Liuzzi a Velvetnek elmondta, mire lehet számítani a Formula-1 kínai versenyén. Interjú!
A hétszeres világbajnok még évekig szeretne ott lenni a rajtrácson.
Hat év után újra Ausztráliában indul a száguldó cirkusz mezőnye.
A kétszeres világbajnok pilóta úgy döntött, hogy folytatja a versenyzést.
Nincs ellenfelük, a címvédő mellől csapattársa indulhat majd a Japán Nagydíjon.
A négyszeres világbajnok felvette a kapcsolatot az istállókkal, amint értesült Hamilton átigazolásáról.
A négyszeres F1-es világbajnok kijelentette, élvezte az elmúlt másfél évet, de…
Legkésőbb nyáron le is zárnák az átigazolási ügyet.
Szerinte a kétszeres spanyol világbajnok autóversenyző átlépett egy határt.
A versenyfelügyelők szerint lényegében büntetőfékezett a spanyol.
Hiába zárt Pérez a harmadik helyen, büntetés miatt csak a hatodik helyről startolhat vasárnap.
Egy versenyzővel vág neki a Williams a hétvége hátralévő részének.
A műtét után visszatérő Carlos Sainz jr. harmadikként végzett.