A helyi gazdák szerint aggasztó a helyzet, mert nem ez az első ilyen támadás.
A férfi a fején és végtagjain sérült meg.
Az 55 éves férfi a helyszínen életét vesztette.
Brassó megyében már két embert is megsebesített az állat.
Az elmúlt hónapokban több hasonló incidens is történt Romániában.
Nem Románia és nem Szlovákia.
Kisebb-nagyobb sérüléseket szenvedett.
Zúzódásokkal és csonttöréssel vitték kórházba.
Elszaporodtak a barna medvék, gyakoribbak a támadások.
A holttestet még nem tudták lehozni.
2024.05.06. 16:27 Módosítva: 2024-05-07 09:36:59
Foglalkozás körében elkövetett gondatlan veszélyeztetés miatt felelhet, akit a cirkuszi védőháló biztonsági rögzítésével bíztak meg.
Sokkos állapotban vitték kórházba.
Két súlyos sérült is van.
Egyre több embert támadnak meg.
Múlt héten már kilőttek egy barna medvét, amely öt embert sebesített meg ugyanebben a járásban.
Biometrikus adatokkal ellátott drónokat használtak az állat azonosításához.
Összesen öt személy sérült meg.
Az állat két embert vett üldözőbe, de csak az egyikük élte túl a támadást.
Egy síelő lábát harapta és karmolta meg.
„Egy kicsit aggódtam is amiatt, hogy a medvével ébredek az ágyban” – mondta a ház lakója.
2023. december 28., 18:40
Idén már legalább húsz hasonló esetet regisztráltak.
2019 óta rettegésben tartanak egy községet a medvék.
2023. november 19., 06:33
A helyi polgármester vadászatot követel.
Dénes Petra 24 perces filmje az online szavazáson a közönség kedvence is lett.
A medvét később lelőtték.
Az esetről felvétel is készült.
A lövések közül kettőt a levegőbe irányított.
Mintegy 22 méteren keresztül vonszolta magával a férfit.
Rengeteg kárt okoztak a sírokban.
A csendőrök már napi szinten fellépnek a vadállatok ellen.
Eltűnése után egy medvét láttak a közelben, szájából horgásznadrág lógott ki.
A rendeletben leszögezik, hogy az állat kilövését „amilyen gyorsan csak lehet, véghez kell vinni”.
Heteken belül döntenek az állat sorsáról.
A nagyvad több helyen is megharapta a férfi bal karját.
Hajtóvadászat indult a gyilkos medve után, pedig ő csak védte a területét.
Még akkor sem, ha úgy érzi, a barátságnak már vége!
A nagy testű állat több helybélit is üldözőbe vett.
Ököllel ütötte és megrúgta.
2022. szeptember 27., 21:46
A nagyvad befogására tett kísérletek eddig kudarcot vallottak.
2022. augusztus 3., 13:05
Harapott és karmolt sebekkel vitték kórházba.
2022. augusztus 2., 13:17
Harapott és karmolt.
Két nyelven érkezett pushüzenet, arra kérnek mindenkit, hogy maradjon otthon.
A férfi paprikaspray-t fújt a medvére, de ez sem állította meg az állatot.
A túrázó több testrésze is károsodott, társa sokkot kapott.
Két év alatt 47 medvetámadás történt.
Több mint 30 ingatlanba tört be a rejtélyes Hank, most leleplezte a DNS-vizsgálat.
Közvitára bocsátották a rendelet tervezetét.
Az áldozat a barátja lélekjelenlétének köszönheti az életét.
Egy múzeum közelében történt az eset.
Az állat nem élte túl az ütközést.
2021. szeptember 26., 12:53
Két embert vittek kórházba medvetámadás miatt Prahova megyében.
2021. szeptember 24., 11:25
Ijesztő meglepetés ért egy nőt Csíkszentfalván.
2021. szeptember 10., 10:52
A brutális támadás után a pásztornak volt annyi lélekjelenléte, hogy telefonon mentőt hívjon.
2021. szeptember 1., 18:57
Egy 25 éves pásztorra támadott egy medve hétfőn a Hargita megyei Vaslábon.
2021. augusztus 23., 16:50
A sofőr a gázra lépett az ijedtségtől, szerencsére nem ütötte el a bocsokat.
2021. augusztus 17., 13:37
A medvék sem videóznak minket, mi sem tegyük velük.
2021. augusztus 14., 21:55
Megjelent a rendelet Romániában a veszélyes medvék kilövésének szabályairól.