új hír érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Ahmed Davutoglu török kormányfő élesen bírálta vasárnap az Európai Uniót, amiért az a menekülteknek csak "nevetségesen kis részét" fogadta be. Törökország több mint kétmillió menekültet fogadott be a szomszédos Irakból és Szíriából, s ezzel "ütközőzónát hozott létre a káosz és Európa között" - emelte ki a miniszterelnök a Frankfurter Allgemeine Zeitung (FAZ) című konzervatív német lapban hétfőn megjelenő írásában.

    Davutoglu szerint az Európai Unió még anyagilag sem járul hozzá kellőképpen Ankara erőfeszítéseihez. A kormányfő szerint az uniós tagországok Törökországra hárítják a menekültek problémáját és

    keresztény erődöt építenek Európában.

    Ez a hozzáállás ellentétes az európai értékekkel, és Törökország el sem tudta volna képzelni, hogy ezt az európai országok többsége támogatni fogja - írta a miniszterelnök. Itt az ideje, hogy az európai országok közösen lépjenek a migrációs válság megoldás érdekében - közölte Ahmed Davutoglu, hozzátéve, hogy országa kész együttműködni európai partnereivel. (MTI)

  • 160 menekült ment el az utolsó vonattal, de sokan lekésték.

  • Most hagytuk el Budaörsöt. Maszár és Ibrahim augusztus 18-án indult Irakból, Svédországba akarnak eljutni. Török és macedón táborban is voltak, Szerbián két nap alatt jutottak át, a magyar határról Szegedre vitték őket. Kicsit nehezen megy a kommunikáció, mert mindent a Google Fordítóba kell beírni, és az fordítja át arabra.

    Azért Svédországba készülnek, mert szerintük ott egyszerűbb lesz a családegyesítés.

  • A magyar katolikusokat megosztja a menekültválság

    Sok katolikus botrányosnak tartja Erdő Péter bíboros csütörtöki kijelentését, mely szerint egyháza azért nem nyújt szállást a menekült gyerekeknek, mert az állítólag törvénytelen lenne. Ez jogilag sem állja meg a helyét, de még ha így is lenne, az egyház társadalmi tanításának lényegi eleme, hogy humanitárius alapon időnként meg kell sérteni a törvényt.

  • Végre megteltünk, indulunk is. Két iraki férfi, Maszári és Ibrahim lesz az utasunk. Ők Baszrából indultak, több hónapja. Hegyeshalomig tudjuk vinni őket, mert a sofőrünk Pietr és Lucia nem Ausztriából, hanem Szlovákiából, Pozsonyból jöttek.

  • A német belügyminisztérium arra figyelmeztette vasárnap az európai uniós tagországokat, hogy a dublini egyezményből fakadó kötelezettségek a Magyarországról érkező menekültek németországi befogadása ellenére továbbra is érvényben vannak.

    A tárca közlése a kormány azon döntése rendkívüli kivétel volt, amelynek értelmében menekültek ezreit fogadták be Magyarországról, "és az nem helyezi hatályon kívül a dublini szabályokat". A dublini egyezmény szerint a menedékkérőket abban a tagállamban kell regisztrálni, amelyben beléptek az Európai Unió területére.

    A belügyminisztérium emellett arra figyelmeztetett, hogy a "Németország által az utóbbi hetekben és hónapokban tanúsított óriási segítő szándékot nem kellene túlfeszíteni". Németországban a szövetségi rendőrség becslése szerint 17 ezerre emelkedhet a hét végén Magyarországról Ausztrián keresztül megérkező menedékkérők száma. (MTI)

  • Osztrákok segítettek jegyeket venni a pályaudvaron várakozó menekülteknek. Hegyeshalomig vettek jegyet a képen látható csoportnak is. A vonaton nem csak menekültek utaznak, hanem turisták is.

     
  • A Keleti pályaudvartól nem ment el üresen autó, volt pár olyan is, amelyben gyermektelen, fiatal férfiak ültek. Kisbuszok és kombik voltak teljesen tele, azért is tartott sokáig a dolog, mert összevárták az embereket. Elég nagy káosz volt, de végül sokan mentek el az osztrákokkal.

  • Az első felvételen egy rendőr ad eligazítást a határhoz érkező menekülteknek. Két lehetőség közül választhatnak: az egyik irányban a röszkei menekülttábor van, ahol regisztrálhatják magukat, és onnan később eljuthatnak Ausztriába vagy Németországba. A másik lehetőség visszatérni Szerbiába. A csoport azonban inkább ez utóbbit választotta és visszafordult Szerbiába az ujjlenyomatadástól tartva.

    Egy rendőr eligazítja a menekülteket a határnál

    Nem igaz, hogy semmit nem tesz Magyarország a határon, ezer méterrel később egy gyűjtőpont várja a menekülteket. A következő felvételünkön látható, hogy egy másik rendőr igazítja el az odaérkező embereket.

    Eligazítás a röszkei gyűjtőpontnál
  • Lech Walesa egykori lengyel elnök és a Szolidaritás szakszervezet legendás vezetője úgy véli, hogy azokat az embereket, akik háború és üldöztetés elől menekülnek meg kell segíteni - jelentette ki vasárnap este a lengyel közszolgálati televízióban. Walesa hozzátette: néhány menekültet hajlandó lenne házába is befogadni. 

    Meg kell tudni osztani az utolsó szelet kenyerünket azokkal, akik bajban vannak

    - mondta a Nobel-békedíjas politikus, aki szerint mindannyian emberek vagyunk és a menekültek otthon tragikus helyzet elől menekültek el. Arra a kérdésre, hogy mikor fogadna be házába menekülteket, Walesa megjegyezte: azonnal, de előtte szükséges még beszerezni felesége engedélyét is.

  • Nagyjából 50 menekült maradt a II. János Pál pápa térről. Őket az önkéntesek próbálják az utolsó vonathoz küldeni, de sokan nem akarnak menni, mert nem bíznak abban, hogy valóban Ausztria felé mennek majd, vagy hogy át is engedik őket a határon.

    Az osztrák konvojból 6-7 autó ment el üresen a térről, az ablakot kopogtatókra inkább rá sem néztek a vezetők. A menekültek csalódottak voltak, volt egy kis kiabálás, de beletörődtek a dologba, agressziónak nyoma sem volt.

    Kicsit Bábel tornya jellege volt a dolognak, mert sok nyelv kavarodott egyszerre, néhány önkéntes például úgy próbálta magyarázni a vonatot, hogy csu-csú.

  • Őket átirányítják a Keleti pályaudvarra, a Nyugatinál arabul is bemondják, mikor indul az utolsó vonat a Keletiből Hegyeshalomra. A Keletinél amúgy most annyira elfogytak a menekültek, hogy a konvojból több autóban is van még hely.

  • A menekültek megmutatták a II. János Pál pápa téren a szótárukat.

  • Nem engedett be a MÁV két Szerbiából Magyarországra tartó vonatot vasárnap, mert azok tele voltak menekültekkel; a szerelvényeket a határon megállították - írta közleményében a szerbiai állami vasúttársaság.

    A Belgrádból szombat késő este indult vonatot éjszaka a szabadkai vasútállomásról nem engedték továbbhaladni, mert Magyarország nem akarta fogadni a szerelvényt.

    A vonat 7:45-ig várt arra, hogy továbbmehessen, akkor viszont végleg törölték az aznapi járatot. A vonaton tartózkodó migránsok Szabadkán maradtak - tájékoztatott a szerbiai vasúttársaság.

    A vasárnap reggeli Avala nevű vonat a déli órákban várakozott Szabadka határában, hogy folytathassa az utat Budapest és Bécs felé, ám a MÁV nem akarta ezt a járatot sem tovább engedni, így csak azt követően indulhatott tovább - két órás késéssel -, hogy lekapcsolták róla a migránsokkal teli vagonokat. (MTI)

  • Mi van már ezzel a Magyarországgal?

    Nem kíméli Orbán Viktort és kormányát a német nyelvű sajtó a menekültválságban vitt szerepéért.

  • Szegedi pályaudvaron húsz-huszonöt menekült, akiket regisztrálva vittek busszal Röszkéről. Újabb csoport ma már nem jött. Az itt lévő embereknek 24 órán belül a kijelölt menekülttáborba kellett jutniuk, de mindegyikük célja Budapest és a minél előbbi nyugatra jutás. Arról nem hallottak, hogy Ausztria ismét lezárja a határt a menekültek előtt, igaz, többen magáról Ausztriáról sem  hallottak még.

  • A Keletinél közben voltak olyanok, akik nem akarták elfogadni az osztrák segítséget. Egy tízfős, régóta együtt vándorló csoport, akik ránézésre nem egy család tagjai, nem akartak beülni az osztrák konvoj autóiba, mert attól féltek, hogy úgy elszakadnak egymástól. Inkább vonattal indulnak majd útnak, mert ilyen sok ember szállítására alkalmas kocsit nem hoztak az osztrákok.

    Érdekes, hogy sok olyan család, aki már lebeszélte az osztrákokkal az utat, az autó mellett állva meghallotta, hogy mindjárt indul a vonat Hegyeshalom felé, és inkább gyorsan felültek arra.

    A 20:10-kor induló szerelvény amúgy 80-90 százalékig telt meg, a felszállás teljesen nyugodtan folyt, nem volt szükség rendőri irányításra. 

  • Elfogadhatatlan, hogy Németország gyakorlatilag egyedül viseli az európai menekültválság terheit - mondta a bajor belügyminiszter vasárnap a Bild című lapnak. Joachim Herrmann hangsúlyozta: 

    nem lehet így viselkedni egymással Európában.

    Hozzátette, hogy a súlyos aránytalanságra a berlini vezetésnek is fel kell hívnia az uniós partnerek figyelmét. "A szövetségi kormánynak végre nyíltan kell beszélnie" - mondta a bajor konzervatív CSU politikusa a Bild online kiadásában ismertetett nyilatkozatában, amelyben ismét bírálta Angela Merkel kancellár, a testvérpárt CDU elnökének döntését a Magyarországról indult menedékkérők beengedéséről. "Elég erős, hogy a tartományokat nem tájékoztatták a döntés meghozatala előtt" - mondta a bajor belügyminiszter.

    A CDU/CSU pártszövetség és a koalíciós társ szociáldemokrata párt (SPD) vezetői vasárnap este megbeszélést kezdenek a menekültválság kezeléséről, a találkozó a CSU-s nyilatkozatok révén feszült hangulatban kezdődik. (MTI)

  • Az osztrákok közül sokan inkább visszamennek üres autóval, de egyedülálló férfiakat, illetve nem kisgyermekes családokat nem hajlandóak kocsival elvinni. Nekik azt mondták, menjenek vonattal, mert ők családokért jöttek.

    A visszautasított menekültek ennek nem örültek, 100-150 férfi indult vissza a Keleti felé a II. János Pál pápa térről.

  • A következő hír elolvasásához a legjobb, ha elindítja ezt a videót, hogy biztosítsuk a megfelelő zenei aláfestést.

    Szóval a Budapesti Rendőr-főkapitányság Felderítő Főosztály Vizsgálati Osztálya eljárást indított A.F. 34 éves szír és B. Péter 34 éves magyar állampolgárral szemben embercsempészés bűntett elkövetésének megalapozott gyanúja miatt.

    Történt ugyanis, hogy egy budapesti hölgy szombat este szólt a rendőrségnek, hogy a Kőbányai úton megtalálta autóját, melyet néhány nappal azelőtt bízott rá egy másik emberre azzal, hogy azt egy megadott címre elvigye. A férfi viszont meglógott az autóval, de szombat este pechjére pont összefutott a tulajjal. A hölgy egyik ismerőse, szintén a helyszínen lévő B. Péter is bejelentést tett, mert a megtalált autót használója nem adta vissza.

    A rendőrök kijöttek, a kocsit és a tolvajt már nem találták a helyszínen, VISZONT.

    A helyszínelés közben megjelent A.F. szír állampolgár és a szemlét végző rendőröknek elmondta, hogy a helyszínen szintén jelen lévő egyik bejelentőben, B. Péterben felismeri azt a férfit, akinek körülbelül egy héttel azelőtt 2000 eurót fizetett azért, hogy kilenc szír családtagját Németországba szállítsa. B. Péter azonban ezt nem tette meg, mert a családtagokat csak Ausztriáig szállította, emiatt feljelentést akar tenni ellene.

    A rendőrök a helyszínen mindkét férfit elfogták, majd a kerületi rendőrkapitányságra előállították, és embercsempészés bűntett elkövetése miatt gyanúsítottként hallgatták ki őket, és kezdeményezték letartóztatásukat.

  • Orbán Viktor az ORF osztrák közszolgálati televíziónak nyilatkozott. Az esti híradóban a hosszabb interjúból egyelőre csak néhány mondatot idéztek ebből. A magyar kormányfő azt mondta, "a most érkezők többsége gazdasági bevándorló", Magyarország ezért zárja el a határokat előttük. "Kizárólag az osztrákok döntése volt, hogy most hány ember mehetett át Ausztriába papírok nélkül. Amíg Ausztria és Németország nem mondja, hogy nem fogad be több embert, addig milliók jöhetnek" - mondta Orbán.

    Magyarország rendelkezik azzal a pénzügyi és rendőri erővel, hogy a hozzánk érkező menekülteket ellássa, a befogadóállomásokon megfelelő körülmények között helyezze el. A probléma az, hogy ezek az emberek nem Magyarországon akarnak menedéket, ők Németországban akarnak menekültek lenni - jelentette ki Orbán az osztrák televíziónak.

  • Új módszereket és útvonalakat keresnek az embercsempészek Calais-ban, amióta lehetetlenné vált az átjutás az illegális bevándorlóknak a Franciaországot Nagy-Britanniával összekötő La Manche-csatorna alatti alagúton - írta a Le Journal du Dimanche című francia hetilap.

    Míg a nyár elején éjszakánként még negyven-ötven embert fogtak el a brit hatóságok azok közül, akiknek a vonatokra kapaszkodva sikerült az alagúton átjutniuk, nyár végére három-négyre csökkent ez a szám - mondta a lapnak egy francia tisztségviselő, aki szerint a hivatalos számokat soha nem közli London, mert nem akarja hergelni a közvéleményt.

    A lap szerint Calais-ban valóságos piac működik kereslettel és kínálattal. Amióta az autópályák melletti pihenőhelyeket is ellenőrzi a francia rendőrség, szinte lehetetlen autókban megbújva átjutni az alagúton, csak az embercsempészek segítségével tudnak a migránsok Nagy-Britanniába átmenni.

    Az átjutás a csatorna alatt átlagosan 3-6 ezer euróba kerül, de az ár a migránsok szerint változhat. A legszegényebbek az eritreaiak, akik kevesebb mint 500 eurót fizetnek. Az összeg azonban akár 10-15 ezer euró között is mozoghat, ha sikerül együttműködésre bírni egy kamionsofőrt, aki elrejti a migránst a teherautójában. A Calais-ig eljutó szíreknek általában van pénze, így ők egy-két napon belül átjutnak Nagy-Britanniába.

  • Csekő Balázs twitteres posztja szerint az első család nem sokkal az érkezés után be is ült az egyik kocsiba.

  • A II. János Pál pápa téren nagyjából 300 ember gyűlt össze. Az osztrákok tudják, hogy lassan visszaáll a szokványos eljárás a határon, de idefele megkérdezték az osztrák rendőröket, akik azt mondták, hogy tudnak a konvojról, és aki velük megy, azt át fogják engedni. A magyar rendőrök állásfoglalásáról továbbra sem tudni.

    Az is kiderült, hogy aki nem fér be majd az autókba, azt sem hagyják itt: a Migration Aid vagy az osztrák konvoj tagjai a korábban összeszedett adományokból vonatjegyet vásárolnak majd mindenkinek, akinek az autókban nem jut hely.

  • Mindenki felfért a hegyeshalmi gyorsra
  • Vasárnap az iráni elnök találkozott Magyarország új teheráni nagykövetével, és az AP amerikai hírügynökség jelentése szerint közvetett bírálatot fogalmazott meg Budapestnek az Európát érintő migrációs válság kezelésében tanúsított magatartásával kapcsolatban. "Örülünk, hogy néhány európai ország pozitív erőfeszítéseket tett a menekültek megsegítése érdekében, és reméljük, hogy más európai államok, amelyek nem így járnak el, pótolják a hiányosságokat" - hangsúlyozta Haszan Róháni.

    Csak a miheztartás végett, Irán támogatja a szíriai kormányt. A budapesti II. János Pál pápa téren tudósítónk találkozott olyan irániakkal, akik pont az Aszad-rezsim elől menekültek el.

  • Gumibotozták a menekülteket Görögországban

    A görögországi Leszbosz szigetén a rendőrök gumibotokkal szorították vissza a menekülteket, akik megpróbáltak kitörni a kikötő területéről. A tüntető menekültek Athénba szeretnének eljutni, hogy onnan tovább indulhassanak Észak-és Nyugat-Európa felé, de a hatóságok egyelőre nem engedik tovább őket. Pár nap leforgása alatt ez már a harmadik ilyen összecsapás volt Leszboszon.

  • Indul a tájékoztató kampány a bevándorlási tranzitútvonalak mentén - közölte a Kormányzati Információs Központ vasárnap az MTI-vel.

    A kormány korábban arról döntött, hogy tájékoztató kampányt indít a bevándorlással kapcsolatban a kiindulási, valamint a tranzitországokban. Vasárnaptól már szórólapokat osztanak a Magyarországtól délre eső tranzitútvonalak mentén.

    Az információs anyagok felhívják a menekültek figyelmét arra, hogy 

    • ne hallgassanak az embercsempészekre,
    • a magyar határok illegális átlépése bűncselekmény, amiért börtönbüntetés jár. 
    • Magyarország szívesen fogad mindenkit, de a legszigorúbban jár el azokkal szemben, akik törvénytelenül próbálnak bejutni az országba. 

    A figyelemfelhívó akció célja, hogy csökkentse a Magyarországra nehezedő migrációs nyomást. Hasonló tájékoztató kampányt korábban több más uniós tagállam, így Ausztria és Németország is folytatott - írta a Kormányzati Információs Központ.

  • 3-4 kisbusz jött eddig. Van olyan sofőr, akinél A4-es lapokra nevek vannak felírva, feltehetően a már Bécsbe eljutott menekültek rokonainak nevével.