A mostani koronavírus-járvány kétségkívül a világot ért legsúlyosabb közegészségügyi kihívás az 1918-as spanyolnátha óta. A vírus alig három hónap alatt milliókat fertőzött meg világszerte, és a regisztrált áldozatok száma 200 ezer közelében jár. Nem csoda, hogy a fejlett világ összes kormánya – komolyan véve a fenyegetést – , szigorú intézkedésekkel igyekszik lassítani a vírus terjedését.

Hétfőtől hazánkban is zárva maradtak az iskolák és bezár az óvodák többsége is. A cél a koronavírus terjedésének lassítása. Ha nem lennének korlátozó intézkedések, a fertőzés terjedése elszabadulna, az egészségügyi ellátórendszer nem bírná a terhelést: nem lenne elegendő kórházi férőhely, orvos és ápoló. Jelenleg ez az egyik legnagyobb veszély.

A koronavírus elleni küzdelem több országban is rendkívüli korlátozásokat hozott. Olaszországban és Iránban már napokkal ezelőtt az összes iskolát bezárták, a Lufthansa 7100 járatát törölte. Van értelmük ezeknek a korlátozásoknak, vagy már túl késő? Elkerülhető vagy legalább lassítható velük a járvány terjedése? Ha igen, milyen mértékben?

Mivel ritkán van szükség ilyen korlátozásokra, a hatásukat nem könnyű múltbeli adatokból megmérni. Ráadásul amikor már baj van, nehéz megbecsülni, hogy mondjuk egy iskolabezárás mennyit segít, különösen úgy, hogy gyakran egyszerre több intézkedéssel is próbálják fékezni a járványt. Normális időszakok vizsgálatából viszont sokat tanulhatunk a járványok terjedéséről.

Az Európai Unió egyik alapja a tagországok közötti egységes piac, ami az áruk és emberek szabad mozgását hivatott elősegíteni. A határok nélküli kereskedelem új kereskedelmi központok és városok kialakulásához vezethet, a városiasodásról vagy urbanizációról pedig számos  kutatás  megállapította, hogy felgyorsíthatja a gazdasági növekedést. Ezek az előnyök különösen fontosak lehetnek az olyan országokban, mint Magyarország, ahol történelmi okokból sok nagyváros fekszik az országhatárhoz közel.

Az önkormányzati választások előtt ellenzéki aktivisták több ezer háztartáshoz jutottak el, olyanokhoz is, ahová  évtizedek óta nem kopogtattak  be politikai pártok. Lehetett ennek valós hatása a választási eredményekre?

Bár a 11 európai országra kiterjedő kutatás Magyarországot nem foglalja magában, számos olyan eredmény adódik, amely igényt tarthat a magyar közpolitika figyelmére is. Először is, tényleg elég gyakori, hogy a gyerekvállalással kapcsolatos tervek eltérnek a párkapcsolatokban: a felmérésben szereplő párok 27,5%-ára volt igaz, hogy legalább az egyik tag szeretett volna rövid időn belül (még egy) gyereket, míg az ebben egyetértő párok aránya csak 16,8% volt.

Másodszor, nem túl meglepő módon, az egyet nem értés valóban gátja a gyerekvállalásnak. Ha az első gyerekről van szó, akkor az egyik partner ellenkezése ugyanolyan valószínűtlenné teszi, hogy három éven belül gyerekük lesz, mintha mindkét partner ellenezné azt. Az elsőt követő gyerekek esetén viszont egy fontos férfi-női aszimmetria figyelhető meg.

Amennyiben a férfi szeretne gyereket, a nő pedig nem, akkor a három éven belüli szülés valószínűsége statisztikailag nem nagyobb, mint az olyan pároknál, amelyek egyik tagja sem szeretne gyereket. Ha viszont a nő szeretne gyereket, a férfi pedig nem, a szülés valószínűsége akár 13 százalékponttal is megnőhet az előző viszonyítási alaphoz képest. Kissé leegyszerűsítve a dolgot: több gyermek vállalása sokkal inkább a nő, mintsem a férfi döntése.

A szóban forgó tanulmány különböző szakterületű orvosok közti szakmai kapcsolatok vizsgálatára épül az Egyesült Államokban. Az alapkérdés, hogy egy általános orvos (belgyógyász) milyen gyakorisággal utalja betegeit egy adott sebész specialistához. E döntés meghozatalakor a fő kritérium (ezt más kutatások is alátámasztják), hogy az utaló orvos mit gondol a fogadó sebész szakmai képességeiről. A „szakmai képesség” viszont nem egy könnyen mérhető dolog; az erről alkotott kép fokozatosan alakul ki a sebész által végrehajtott operációk eredményének függvényében. Azt várjuk, hogy egy különösen szerencsétlen kimenetel esetén (a páciens az operáció utáni pár napban meghal), az adott sebészhez történő utalások aránya csökken vagy stagnál, míg egy különösen jó kimenetel esetén (egy nagy kockázatú páciens felgyógyul), az utalások aránya növekszik.

„Magyarországon csak az jut előre, akinek vannak politikai kapcsolatai.” Egy tavaly megjelent kutatás szerint a magyarok túlnyomó többsége egyetért ezzel az állítással.

Nem meglepő, hogy visszavetheti az ország fejlődését, ha úgy érezzük, hogy a tudás és a szorgalom helyett a kapcsolatokat jutalmazza a rendszer. Miért dolgozzanak keményebben az alkalmazottak, ha úgysem őket léptetik elő? Miért képezzék magukat a fiatalok, ha ez nem segít abban, hogy a legjobb állasokat kapják meg? És ha valóban nem a legtehetségesebbek vezetik a hazai vállalatokat, mennyire várhatjuk, hogy a magyar gazdaság jól szerepel az egyre erősödő globális versenyben?

Zingales és Pellegrino, a Chicagói Egyetem és a UCLA kutatói arra voltak kíváncsiak új tanulmányukban, hogy mennyire meghatározó ez a hatás. Lemaradhat egy ország a többitől csak azért, mert kevésbé meritokratikus a berendezkedése? Vannak-e olyan időszakok a világgazdaságban, amikor az ilyen országok különösen nehéz helyzetbe kerülnek?

A gazdaság technológiai fejlődését végső soron a vállalatok technológiai döntései és innovációi határozzák meg. A vállalati innováció tekintetében Magyarország már évtizedek óta sereghajtó Európában: miközben az Európai Unióban a vállalatok fele, Magyarországon csak a negyede végez bármilyen innovációs tevékenységet. Ez a rendkívül alacsony arány arra utal, hogy a magyar vállalatok nem akarnak, vagy nem képesek innoválni.

Ha befizetjük az egészségbiztosítási járulékot, amikor orvoshoz megyünk vagy kórházba kerülünk, az ellátás többnyire ingyenes, bár amikor gyógyszert váltunk ki a patikában, általában kell valamennyit fizetnünk. Sokan gondolhatják úgy, hogy egy ilyen rendszerben az átlagosan kevésbé jó egészségi állapotú szegényebb magyarokra költünk többet. Arra is van ok ugyanakkor, hogy a hozzáférés egyenlőtlenségei miatt aggódjunk: nem biztos, hogy egy nyíregyházi szakmunkás ugyanolyan ellátást kap, mint egy budapesti informatikus.

Új kutatásunkban azt vizsgáltuk, hogyan függenek össze a keresetek a tb egészségügyi kiadásaival. Arra jutottunk, hogy minél többet keres valaki, annál többet költ az egészségügyi ellátására a tb.

Nyugat-Európában vagy az Egyesült Államokban nem szokatlan, hogy egy irodában kerekesszékes ügyintéző fogad vagy egy boltban egy enyhén értelmi fogyatékos alkalmazott tölti fel a polcokat. Ön hányszor tapasztal ilyet itthon? Bár van rá példa, de valószínűleg nem túl gyakran.

Megváltozott munkaképességű dolgozók a Főkefe Közhasznú Nonprofit Kft. XIV. kerületi telephelyén 2018. október 1-jén.

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Nemzetközi szinten egyre erősebb a felismerés, hogy megfelelő támogatással a megváltozott munkaképességű emberek jelentős hányadát be lehet vonni a munkaerőpiacra, ezzel pedig mindenki nyer.

A munkavállalás javíthatja az érintettek egészségi és mentális állapotát, csökkenti a szegénység kockázatát, mérsékli az ellátásukból származó költségvetési terheket, és a magasabb foglalkoztatottság révén a gazdasági növekedésre is jótékonyan hat.

Egy 2010-es tanulmányban a szellemi leépülés és a nyugdíjazási szabályok közti összefüggést vizsgálták, konkrétabban azt, hogy szellemileg frissebbek-e a 60-64 éves emberek azokban az országokban, ahol nehezebb korábban nyugdíjba menni. Az országok között ugyanis nagy különbségek vannak a nyugdíjba vonulás szabályaiban.

Míg például Franciaországban vagy Ausztriában könnyedén nyugdíjba mehet valaki a hatvanas évei elején kifizetésbeli veszteség nélkül, addig az USA-ban vagy Svédországban erre csak kevesen jogosultak. A szellemi képességeket egy egységes, az időskori szellemi leépülés vizsgálatára elfogadott memória teszttel mérték.

Mi a propaganda hatása a demokratikus intézmények támogatottságára? És mi a propaganda szerepe egy diktatúrában? Ezeket a kérdéseket vizsgálja a két világháború közötti Németország kontextusában egy rangos folyóiratban megjelent  tanulmány.

A választások után a kormány a termékenység növelését tűzte ki fő célként, a népességfogyás megállításának érdekében. Termékenység alatt azt értjük, hogy átlagosan hány szülés jut az adott országban egy szülőképes korú nőre. Ha a ki- és bevándorlástól eltekintünk, egy ország népességének fennmaradását legalább 2,1-es ráta biztosítja.

Az alacsony termékenység nem egyszerűen csak népességcsökkenést okoz, hanem a népesség elöregedéséhez vezet, így kevés dolgozó korú ember lát el egyre több időset, ami a nyugdíjrendszer és az egészségügyi rendszer fenntarthatóságát is veszélyezteti. Utánanézünk, hogy mely tényezők befolyásolják a termékenységet.

A más csoportokhoz tartozókkal kapcsolatos előítéletek makacsul tartják magukat Magyarországon. A közvélemény/kutatások újra és újra megerősítik, hogy a magyar emberek nagy része gyakorlatilag mindenki iránt ellenséges, aki más színű, vagy vallású, vagy általában “idegen”, még akkor is, ha olyan csoportokról kérdezik őket, amelyek egyébként nem is léteznek .

Bár ehhez a közhangulathoz a kormány masszívan idegenellenes propagandája is hozzájárulhat, a kutatások szerint már korábban sem voltunk a tolerancia bajnokai. Az előítéletek legfontosabb célpontjai a bevándorlók mellett továbbra is a hazai romák. De vajon lehet-e csökkenteni ezeket az előítéleteket, ha akarjuk?

Milyen volt a magyar gazdaság teljesítménye Németországhoz, illetve a visegrádi országokhoz képest az elmúlt négy politikai ciklusban?

A társadalmi normák megszabják, hogy egy adott helyen és korban mi számít elfogadható viselkedésnek vagy véleménynyilvánításnak. Ezek a normák határozzák meg, hogy milyen esetekben „oké” vagy „nem oké” valakit a nyilvánosság előtt dicsérni vagy kritizálni, a sor elejére vagy végére küldeni, vagy éppen orrba vágni.

A politikusoknak nyilvánvaló felelősségük van ezeknek a normáknak az alakításában, de vajon mekkora, és milyen időtávon? Ha a normák csak lassan változnak, a felelősség nem feltétlenül nagy, hiszen a hatások csak lassan érvényesülnek.

Minden országban kb. fele-fele arányban élnek férfiak és nők, de a gazdasági életben, és annak irányításában eltérő arányban vesznek részt. A nők aránya a vállalatvezetésben fontos hatást gyakorolhat a vállalati kultúrára és a női vezetők példaképként is szolgálhatnak.

Az elmúlt években az Európai Bizottság számos intézkedéssel próbálta segíteni  a nők vezető testületekbe, döntéshozói munkakörökbe való jutását. Ebben az írásban azt vizsgáljuk, hogy a magyar és más európai nagyvállalatok vezetésében milyen arányban vesznek részt a nők, és milyen szerepkörökben.

A Kínából érkező import növekedése rendkívül gyors. Ahogy az 1. ábra mutatja, Kína részesedése a négy legnagyobb európai gazdaság importjából a kilencvenes évek óta kilencszeresére nőtt. Mára, az egész Európai Unió kívülről érkező áruimportjának több mint ötöde Kínából érkezik. Az utóbbi évek közgazdasági kutatásának egyik legfontosabb kérdése, hogy vajon mennyire jó (vagy mennyire rossz) a világ többi részének, hogy Kína ennyire gyorsan fejlődik.

Ahány nemzetközi egyetemi rangsor, annyiféle sorrend, de egy dolog közös: a magyar állami egyetemek jelentősen le van maradva a nyugati egyetemek mögött. Első ábránkon összehasonlítottuk több ország egyetemeinek helyezését a Times Higher Education rangsora alapján, amely az egyetemeket oktatás, kutatás, nemzetközi beágyazottság, reputáció és más szempontok alapján rangsorolja.

Az alacsony betéti kamatok láttán sok befektető keres magasabb hozammal kecsegtető alternatívát. Az egyik ilyen lehetőség a bankok által kínált, úgynevezett strukturált termékek. Míg bizonyos feltételek teljesülése esetén a strukturált termékek valóban magasabb hozamot eredményeznek – és a bankok ezzel csábítják a befektetőket – addig a termékek bonyolultsága miatt még néha a szakmabelieknek is nehéz felmérniük a kockázatukat. Ezért felmerül a gyanú, hogy a bankok azért terveznek egyre bonyolultabb termékeket, hogy azok kockázatát minél jobban elrejtsék a befektetők elől.

Az országok közötti jövedelmi különbségek fontos oka, hogy a fejlett országok termelékenyebbek: azonos erőforrásokból is több vagy jobb terméket képesek előállítani. A termelékenységi különbségek ráadásul nemcsak országok, hanem cégek között is hatalmasak. Mi magyarázza ezeket a nagy különbségeket? És mit tehetnek a cégek, hogy növeljék termelékenységüket?

Ebben az írásban a menedzsment – a cégen belüli üzleti gyakorlatok – szerepét vizsgáljuk. Hagyományosan a közgazdászok a menedzsmentet homályos, megfoghatatlan fogalomnak tartották, és jellemzően figyelmen kívül hagyták. Néhány éve azonban kutatók létrehoztak egy új mérési módszert, ami bizonyos konkrét menedzsmenttechnikák meglétét méri. Mint kiderült, a cégek ilyen módon számított “menedzsment pontszáma” szorosan összefügg a termelékenységükkel, sugallva, hogy a hagyományos nézettel szemben a menedzsment fontos tényező lehet.

De vajon a jobb menedzsmenttechnikák okai, vagy következményei a magas termelékenységnek? Igaz-e, hogy ezek átvételével növelhetjük egy cég teljesítményét?