Verbális mészárlás és szenvedés a luxusban – így emlékeznek a forgatásra A Fehér Lótusz szereplői

2 órája Módosítva: 2025.02.16 14:21
Megszokhattuk már, hogy az HBO berkein belül egészen különleges alkotásokat lehet találni, ezek közül is kiemelkedik azonban A Fehér Lótusz című, szatirikus drámasorozat, amelynek minden évadában újabb és újabb, iszonyúan pénzes vendégek érkeznek a szállodalánc falai közé, hogy luxuskörnyezetben nyaraljanak egyet.

Az első etap Hawaiin játszódik, a második Szicíliában, míg a Maxon február 17-én startoló harmadik szezon az egzotikus Thaiföldre kalauzol. A Mike White által írt és rendezett szériát nemcsak az köti össze, hogy a Fehér Lótusz hoteljeiben játszódik a cselekmény, hanem minden évadban történik egy-egy rejtélyes gyilkosság is, melyet már a legelső epizódokban megmutatnak. Nyilván nem tudjuk, ki halt meg, és ki a tettes, már amikor éppen van elkövető, és ez az Agatha Christie-re hajazó „murder mystery” extrán csípőssé teszi a végeredményt. Már ha valakinek nem lenne elég, hogy a felső tízezer tagjait nézi a tévében szenvedni, paradicsomi körülmények között.

Az HBO szervezésében az Index részt vehetett egy olyan sajtótájékoztatón, ahol más, külföldi médiumok társaságában kérdéseket tettünk fel A Fehér Lótusz új és visszatérő szereplőgárdájának. A videóinterjúk közül a hedonista Saxont alakító Patrick Schwarzeneggerrel lezajlott beszélgetésünket már külön közzétettük, itt olvasható. Most érkeznek a többiek, közöttük az a Natasha Rothwell, akit még a 2021-es első évadban ismertünk meg a hawaii szálloda egyik dolgozójaként, mégpedig Belinda szerepében. Ő volt az, aki a Jennifer Coolidge-féle Tanyával összebarátkozott, de közös üzleti terveik végül kudarcba fulladtak.

A Belindát alakító Natasha Rothwelltől nyilván azt kérdeztük meg először, milyen érzés, hogy Mike White egy évad kihagyást követően visszatapsolta őt. Hiszen A Fehér Lótuszban alig akad olyan színész, akit hasonló megtiszteltetés ér, de a színésznőt arról is kifaggattuk, hogy a thaiföldi forgatás mennyiben volt más élmény Hawaiihoz képest:

„Nagy megerősítés volt számomra, hogy visszahívtak. A Fehér Lótusz első évada a világjárvány kellős közepén forgott, már annak örültünk, hogy egyáltalán dolgozhatunk és alkothatunk, és az sem utolsó szempont, hogy az éppen uralkodó káosz elől pár hónapra el tudtunk menekülni. Vicces, de amikor Thaiföldre indultunk dolgozni, ugyanez az érzés kapott el, hogy megint egy káosztól sújtott világból lépek meg” – elevenítette fel Natasha Rothwell.

Tovább

Az új Amerika Kapitány már majdnem olyan, mint egy film

tegnap, 06:06 Módosítva: 2025.02.16 06:12

A Marvel sorban szállítja mostanában a mozivászonra a nagy csalódásokat. A Thor: Szerelem és mennydörgés 2022-ben a két-három tényleg vicces poénjától és a visító kecskéktől eltekintve teljesen meggyalázta a képregényes alapanyagot. Olyannyira, hogy a rendező Taika Waititi emiatt a film miatt bukta el a Disney által rábízott Star Wars-filmjét. De a Fekete Párduc új felvonása is képtelen volt hasonló popkulturális hullámokat verni, mint az első rész, ami anno simán átlépte az 1 milliárd dolláros bevételt a pénztáraknál. A 2023 elején bemutatott A Hangya és a Darázs: Kvantumánia egy 120 perces szekunder szégyenérzetként hatott, míg a Marvelek annyi mindenbe kapaszkodott egyszerre (WandaVízió, Ms. Marvel, Marvel Kapitány), hogy végül a sok szék között a pad alá esett, még csak koherensnek nevezető történetet se tudtak írni neki a készítők.

A Multiverzum Sagának voltak azért felvillanásai, az azóta a DC-t vezető, James Gunn által rendezett A galaxis őrzői 3. például ezek közé tartozott, de a Deadpool & Rozsomák is hozta azt a fárasztó humorba ágyazott vérengzést, amit a Deadpool-filmsorozattól megszokhattunk és el is vártunk. Ugyanakkor nem csoda, hogy a korábban minden második rajongói rendezvényen felbukkanó, sokat nyilatkozó, lelkendező Kevin Feige, a Marvel Studios elnöke egy ideje bujkál már. A Multiverzum Saga pedig többször is majdnem összeomlott, legfőképp éppen amiatt, mert az eredeti főgonosznak szánt Kang, a hódítót alakító Jonathan Majorst a zaklatási botránya miatt ki kellett rúgni.

Az MCU már olyan szinten irányvesztettnek, és a Bosszúállók: Végjáték óta feleslegesnek hatott, hogy ilyen-olyan rajongói fórumokon már felmerült az a sokszor ismételt, szinte klisés frázis, hogy régen minden jobb volt. Az egyszerűbb történetekre építkező Marvel Filmes Univerzumot visszasírók száma csak nőtt, és ha ránézünk az olyan, máig alulértékelt gyöngyszemekre, mint az első Amerika Kapitány, a Vasember 3., és a Doctor Strange, érthetővé válnak ezek a hangok.

Pont ezért meglepő egy kicsit, hogy végre kapott a közönség egy szög egyszerű, az oldschool Marvel-kalandokra hajazó, az Amerika Kapitány: A tél katonája nyomdokain lépkedő kémfilmet, egészen pontosan a mozikban február 13-a óta látható Amerika Kapitány: Szép új világot. A kritikusok mégis ezerrel fanyalognak, a franchise legrosszabb darabjának bélyegzik azt, és még a hurráoptimista fanok között is csupán elvétve találhatunk pár óvatos ellenvéleményt. Holott Sam Wilson első önálló filmje nem bűngyenge vagy megbocsáthatatlan, csak bántóan közepes.

Tovább

Kiderült, hol játszódik majd a True Detective következő évada

február 14., 19:03 Módosítva: 2025.02.15 09:01
Az HBO sikerszériájának legújabb évada minden eddiginél megosztóbb lett, ám a nézettségen ez nem látszódott. A következő szezonban ismét helyszínt váltanak az alkotók.

Javában zajlanak az előkészületei az HBO Emmy-díjas bűnügyiantológia-sorozatának, a True Detective-nek. A közelgő ötödik évad írója és showrunnere az előző etapot is jegyző Issa Lopez lesz. Emellett a sorozat, melynek legutóbbi évada Alaszkában játszódott, újra egy másik államba költözik – mondta a Deadline-nak Francesca Orsi, az HBO drámasorozatokért és filmekért felelős vezetője.

New Yorkban játszódik, a Jamaica Baynél. Issának bőven van mondanivalója, akárcsak az előző évad, a Night Country esetében. Ez egy más miliő, de hasonlóan erős

– nyilatkozta Orsi.

Tovább

Hatalmas csalódás az Oscar-díjas rendező új filmje

február 14., 18:43 Módosítva: 2025.02.15 18:08

Hatalmas lehetőségek voltak a február elején debütált Jelenlét című filmben, amely több szempontból is rendhagyó alkotás. Egyfelől kísérleti film mozis volumenben, amivel ritkán találkozni a multiplexek kínálatában, másfelől nemcsak feltörekvő, hanem ismert színészeket is felkértek hozzá, ami szintén nem mindennapos az ilyen minimalista műveknél. Ha ehhez hozzávesszük az Oscar-díjas rendezőt és a veterán forgatókönyvírót, minden adott a sikerhez, az alkotás mégis megbukott.

Felmerül a kérdés, hogy milyen szempontból, hiszen ha a bevételt nézzük, kétmillió dolláros büdzséből nyolcmilliós bevételt generálni kevesebb mint egy hónap alatt nem olyan rossz, plusz a kritikusok is többnyire pozitívan nyilatkoztak az alkotásról. Ezzel szemben a nagyközönség már jóval keményebb volt, hiszen az IMDb oldalán 6,7-es az értékelése, a Rotten Tomatoes felületén már csak 52 százalék, míg a Port.hu oldalán egészen 3,7-ig zuhant – legalábbis cikkünk születésekor ezek a számok láthatók. 

És ha a közönség utál valamit, de a szakma isteníti, az nem jó jel, ez pedig egy egyszerű okra vezethető vissza: a filmet elrontották, de nem átlagos módon. Nem gagyi dialógusokkal tették hiteltelenné, de nem is pocsék színészi játékok ölik meg. Még a középszerű sztori sem veszélyes, akad benne egy-két fordulat is, a koncepció pedig alapvetően érdekes. A valódi hiba a megvalósítás és vágás kettősségéből fakad, amit mindjárt ki is fejtünk, de előbb a sztori.

Tovább

Érkezik A hatalom gyűrűi harmadik évada

február 14., 18:41 Módosítva: 2025.02.14 20:59
Hivatalosan is bejelentették A hatalom gyűrűi 3. évadát. A sorozat új részeit tavasszal kezdik el forgatni, ezúttal egy új helyen. Ám nemcsak a helyszín fog változni, hanem a rendezők csapata is kiegészül egy új taggal.

A Prime Video fantasysorozatának forgatása tavasszal kezdődik, és azt fogja bemutatni, hogy Sauron miként kezdi el megalkotni az ikonikus Egy Gyűrűt – írja a The Hollywood Reporter

A sorozat gyártáselőkészítése folyamatban van, a forgatás pedig tavasszal kezdődik, ezúttal az Egyesült Királyságban, a Shepperton Studiosban. Ez lesz a filmsorozat új produkciós otthona. A készítők jelentős időugrást fognak végrehajtani az új epizódokban, Sauron most készíti majd el az Egy Gyűrűt.

A 2. évad eseményei után több évet ugrunk előre, a 3. évad az Elfek és Szauron háborújának csúcspontján játszódik, miközben a Sötét Nagyúr meg akarja alkotni az Egy Gyűrűt, amely megadja neki a háború megnyeréséhez szükséges előnyt, és végre meghódítja egész Középföldét

– olvasható a sorozat már nyilvánosságra hozott exkluzív összefoglalójában.

A tündék háborúja J. R. R Tolkien író második korszakában zajlott, s ez volt az első nagyobb csata Középföldén Sauron ellen. Ez egy olyan csata, amely A Gyűrűk Ura filmek prológusában látható összecsapás előtt zajlik, s az utolsó szövetség háborúja volt.

Bejelentették a harmadik évad rendezői felállását is, amiben két visszatérő és egy új név szerepel: Charlotte Brandstorm és Sanaa Hamri is visszatér, újonc társuk pedig Stefan Schwartz. Nevéhez olyan sorozatok készítése kötődik, mint a The Walking Dead és a The Boys

A hatalom gyűrűi első évada továbbra is a Prime Video legnagyobb tévés premierje, míg a második évad a streamer legnézettebb visszatérő évada a nézett órák száma alapján. Az Amazon szerint világszerte 170 millió néző tekintette meg a műsort, és ez volt az egyik legerősebb hajtóerő az új Prime-tagságokhoz.

A rajongók izgatottan várják a megújulásról szóló híreket, mióta a sorozat második évada tavaly októberben befejeződött. 

Befutottak az első reakciók az Amerika Kapitány legújabb részéről

február 13., 20:26 Módosítva: 2025.02.14 10:58
Az Amerika Kapitány: Szép új világ vegyes kritikai fogadtatásban részesült, egyesek imádják, mások szerint üres és semmitmondó alkotás lett. Az új Marvel művet már bemutatták a sajtó képviselőinek, de nem mindenki ugyanolyan lelkes. Február 13-tól mi is megnézhetjük a mozikban.

A Washington Post újságírója, Herb Scribner szerint nagyon jó lett, dicsérte, hogy kikacsingat és utal más filmekre is.„Csak 30 percet láttam az Amerika Kapitány: Szép új világból, de szerintem abszolút szórakoztató. A történetbe mindent beleadtak” – jegyezte meg.

Chris Parker filmkritikus azonban azt írta, a „film nem érte el azt az érzelmi vagy narratív csúcsot, amire számítottam. Szerettem Anthony Mackie-t Kapitányként, és értékelem a komolyabb hangvételt, de kissé üresnek éreztem.”

Emmanuel Noisette filmkritikus hasonlóan vélekedik, átlagosnak, de szórakoztatónak értékelte a filmet. Vannak azonban akik lelkesebbek, Scribnerhez hasonlóan, és szeretik Harrison Fordot Ross/Red Hulk ügynökként.

Anthony Mackie ebben a filmben debütál mint Marvel-főszereplő, és ez az első olyan film, amiben Steve Rogers helyett Sam Wilsonnál, vagyis a Sólyomnál lesz a vibránium pajzs.

Chris Evans hivatalosan 2019-ben adta át az Amerika Kapitány pajzsát Anthony Mackienek a 2019-es Bosszúállók: Végjáték végén, ezzel Mackie-t az MCU egyik új főszereplőjévé tette. Az új részben Sam Wilsonnak hanyagolnia kell nézeteltéréseit Thaddeus Thunderbolt Ross amerikai elnökkel (ezt a szerepet örökölte meg Harrison Ford az elhunyt William Hurttől), hogy felderítsen egy összeesküvés-elméletet, amely egy merénylethez és az adamantium birtoklásáért folytatott globális harchoz kapcsolódik.

Johnny Depp választotta ki egy szerepre a népszerű magyar színésznőt

február 13., 19:15 Módosítva: 2025.02.14 20:07
A Pokoli rokonok című sorozatban Fejes Johannát alakító Csoma Juditot leginkább színházi szerpeiről ismeri a közönség, de több magyar és külföldi filmeben is szerepelt már. A Johnny Depp által rendezett Modi című film egyik szerepére például maga a rendező választotta ki a Jászai Mari-díjas művészt, és a munka végeztével azt is megüzente neki, hogy a jövőben is szívesen fogatna vele. A 2024-ben megjelent Modi: Three Days on the Wing of Madness című film Modigliani életének egy szakaszáról szól.
Tovább

A kartellfőnök elhagyta a feleségét, aztán ő lett másvalaki asszonya

február 13., 18:33 Módosítva: 2025.02.14 15:43

Több mint egy tucat Oscar-díjra jelölték, mégsem átütő alkotás a Jacques Audiard által rendezett – a dráma, az akciófilm és musical elegyeként leírható – Emilia Pérez. Bár szinte minden elemébe bele lehet kötni, pozitívum pedig vajmi kevés van benne, mégis egy közepesre sikeredett filmről beszélhetünk.

Úgy ültem be a 13 Oscar-díjra jelölt Emilia Pérez sajtóvetítésére, hogy fogalmam sem volt, mi vár rám. Nem tudtam, miről szól, nem olvastam róla kritikákat, és a trailert is csak félig néztem meg. Utóbbiból arra következtettem, hogy újabb drogos akciófilmet látok. A környezetemben mindenki azt szajkózta, hogy szörnyű film, miközben az ismerőseim is csak a nemzetközi sajtóból értesültek a produkció „borzalmasságáról”. 

A vetítés végén azonnal megírtam nekik, hogy az Emilia Pérez nem borzalmas, inkább hullámzó színvonalú alkotás. Való igaz, hogy sok benne az elképesztően béna és amatőrnek tűnő mozzanat, párbeszéd és jelenet, a dalokról pedig jobb nem is beszélni, de a film furcsamód működik. 

Tovább

Lars von Trier gondozóintézetbe került

február 13., 13:43 Módosítva: 2025.02.14 11:30
A 68 éves dán rendező produkciós cége, a Zentropa képviselői 2,5 éve jelentették be, hogy Parkinson-kórban szenved.

A Zentropa 2022 augusztusában hozta nyilvánosságra, hogy Von Trier Parkinson-kórban szenved. Mostanra annyira leromlott állapota, hogy egy intézet gondoskodik ápolásáról, ellátásáról.

Von Trier több mint 14, többnyire a közönséget megosztó, de rengeteg díjat besöprő játékfilmet rendezett, filmes cége, a Zentropa keretében olyan filmek készültek, mint a Még egy kört mindenkinek, A fattyú vagy A nimfomániás. A vállalat szóvivői az Instagramon tették közzé, hogy a zseniális rendezőről egy intézet gondoskodik már, ahol a Parkinson-kór kezelését végzik és ellátják.

A rendező 2011-es botránya óta nem nagyon hallatott magáról a sajtóban, akkor a cannes-i filmfesztiválon a Melankólia című filmje apropóján azt mondta, hogy náciszimpatizáns, és megérti Adolf Hitlert. Kitiltották, de filmje versenyben maradt, főszereplője, Kirsten Dunst pedig elnyerte a legjobb színésznőnek járó díjat. Később elnézést kért a megjegyzésért.

11 évvel korábban viszont az Arany Pálmát nyerte el a Björk és Catherine Deneuve főszereplésével készült Táncos a sötétben című filmért.

A négygyermekes Trier 2023-ban azt írta egy mostanra törölt Instagram-bejegyzésében, hogy egy kis szerencsével még van benne néhány tisztességes film.

Arnold Schwarzenegger fia az Indexnek: „Furcsa érzés, amikor a testvéreimmel kell flörtölnöm”

február 12., 19:24 Módosítva: 2025.02.13 18:30
Bár a köztudatba még nem tört be annyira, mint exkormányzó és testépítő apja, a 31 éves Patrick Schwarzeneggernek is megvoltak a maga villanásai az elmúlt években. Simán ideszámolhatjuk a The Boys spin-off sorozatában, a Gen V-ben való felbukkanását, vagy az HBO-n bemutatott, Az utolsó lépcsőfok című drámasorozatot is, ahol Colin Firthszel és Toni Collette-tel szerepelt együtt.

Patrick Schwarzeneggernek 2025 lehet a nagy éve, amikor végképp bebetonozza magát sorozatsztárként, írom ezt egészen magabiztosan, úgy, hogy A Fehér Lótusz – idehaza a Maxon – február 17-én debütáló harmadik évadának első részeit már ledaráltam… és Schwarzi fia egészen kiemelkedik az egyébként se gyenge – Walton Goggingst, Carrie Coont, Leslie Bibbet, Jason Isaacset és Parker Posey-t felsorakoztató – szereplőgárdából.

A Fehér Lótusz új évadának helyszíne Thaiföld, ide fut be egy csapat kőgazdag nyaraló, hogy kiengedjék a gőzt az egzotikus helyszínen, ám a földi paradicsomot nemcsak a vakációzók összetűzései, hanem újfent egy titokzatos gyilkosság is megzavarja. Az érkezők és a potenciális áldozatok között van a Ratliff család: a munkamániás apa (Jason Isaacs), a gyógyszerfüggő anya (Parker Posey), és a gyerekek, köztük a Patrick Schwarzenegger-féle Saxon, aki minden szégyenérzetet nélkülöző hedonista csajozógép.

A sorozat harmadik évados premierje előtt több szereplővel is kerekasztal-interjún vett részt az Index, ezek közül az egyiken Patrick Schwarzenegger állt rendelkezésre. A Zoomon keresztül lefolytatott beszélgetésen először azt kérdeztük a feltörekvő színésztől, mennyire feszélyezték Saxon furcsa, már-már megbotránkoztató húzásai, mire A Fehér Lótusz szereplője így fogalmazott:

„Az, hogy Saxon esze folyton a nőkön jár, és egymás után megy rá idősebbekre, fiatalabbakra, akár öt percen belül, még a legkevésbé megdöbbentő tulajdonsága a karakteremnek. Számára ez teljesen normális dolog, hiszen reggeltől estig a szexet hajszolja.

Tovább

Nagyon elszúrták a Bridget Jones befejező részét

február 12., 11:59 Módosítva: 2025.02.13 12:11

Óriási csalódás a Bridget Jones-filmek negyedik és – az ígéret szerint – egyben utolsó része. A legnagyobb hibát követték el az alkotók: a kétórás alkotás végtelenül unalmas lett, és bár nem indított valami sziporkázó magasságokban, a végére teljesen leült, és még az a szál is ellaposodott, amiben lett volna valami izgalom. A Bridget Jones: Bolondulásig című film 2025. február 13-tól látható a magyarországi mozikban.

Bridget Jones 1996-ban toppant be az életünkbe, és azonnal meghódította a toplistákat: nem véletlen, hogy a The Guardian a XX. század tíz legmeghatározóbb regénye közé sorolta a később sorozattá nőtt regényfolyam első részét, a Bridget Jones naplóját. Helen Fielding valamire nagyon rátapintott, hősnőjének problémáira milliók rezonáltak világszerte, mert először írta meg valaki ennyire érzékletesen, 

ilyen empátiával és ennyi humorral egy nagyvárosi, harmincas szingli nő párkapcsolati nehézségeit.

Mert bár Bridgetnek van munkája, ahol szintén kihívásokkal küzd, vannak barátai, továbbá evési és alkoholproblémái, a legfontosabb az életében az, hogy pasit találjon. Kapott ezért az író bírálatokat is, hogy hőse csupán a férfiakkal való relációban tudja értelmezni magát és helyét a világban, de az vesse rá az első követ, akinek nem hasonlóan fontos, hogy társat találjon, akivel megoszthatja az életét, és családot alapíthat. És talán először jelent meg a popkultúrában az a tételmondat, amelyet ma már minden pszichoedukációban jártas nő betéve tud: olyan pasit keres, aki úgy szereti, ahogy van. As she is!

Képernyőkép 2025-02-12 055831.png
Fotó: port.hu
Tovább

Macskabolondoknak kihagyhatatlan ez az új film, ami az idei Oscar-gála titkos esélyese

február 11., 20:50 Módosítva: 2025.02.12 19:13

Egy slank, hatalmas szemekkel pislogó fekete macska az egyetlen kapaszkodónk az Áradás (Flow) című animációs filmben, ami egy egészen különleges, posztapokaliptikus világba kalauzol el bennünket 85 perc erejéig. Lettország Oscar-nevezettjéről van szó, ami a díjátadón két kategóriában is esélyes, de az Áradás megkerülhetetlenségét az is erősen fogó ceruzával aláhúzza, hogy a világpremierje a Cannes-i Nemzetközi Filmfesztivál Un Certain Regard versenyszekciójában volt, és azóta bárhol vászonra kerül, nemcsak a nézők, hanem a kritikusok is körbetapsolják. Teszik mindezt teljes joggal.

Manapság egy picit túlságosan is hozzá vagyunk szokva, legfőképp a Disney-animációknak hála, hogy az állatokról szóló filmekben a szereplők táncolnak, beszélnek, viccelődnek, rosszabb esetben énekelnek, akár rappelnek is. Az Áradás ennek a bugyuta, 6 éveseket célzó irányzatnak mutat egy hatalmas fityiszt azzal, hogy a lehető legkomolyabb tálalást kapta az író-rendező Gints Zilbalodistól, és írótársától, Matiss Kazától, akik – bár mágikus elemeket pakoltak a filmjükbe, mindenféle párbeszéd nélkül rakták le elénk a mozivászonra a végeredményt.

Az, hogy a készítők mennyire imádhatják a valóságban az állatokat, önmagáért beszél. A főszereplő macska már-már hátborzongatóan valósághűen viselkedik. Halat lop a kutyáktól, kicselezi őket, majd egy gazdátlanul álldogáló családi ház felső ablakán bemászva a napra fekszik, hogy a puha ágyon aludjon. Aztán felkel, kinyújtózik, ásítozik, mielőtt kénytelen-kelletlen nagy útra indul. Az Áradás címe egészen beszédes, a filmben a világvégét egy bibliai méreteket öltő özönvíz okozza, ami újfent támadásba lendül. Emiatt a fekete cicának menedékre kell találnia, mielőtt a hatalmas hullámok a vesztét okoznák.

Tovább

Ennyi beteges fordulatot thrillerben még sosem láttunk

február 10., 19:39 Módosítva: 2025.02.11 19:34

Riasztó világban élünk. Megértük azt, hogy pár éve még jókat nevettünk a „Hasta la vista, baby!”-n és a Skyneten, most meg már mesterséges intelligenciával simítják ki a nagy Oscar-esélyes A brutalistában a főszereplők magyarnyelv-használatát. Sőt mi több, a képregényekből merítkező, rajzolók hadát foglalkoztató Marvel is mesterségesintelligencia-gyanús posztereket ad ki a Fantasztikus Négyeshez, az év egyik legjobban várt szuperhősös filmjéhez. Az MI itt van a nyakunkon, aminek egyelőre nagyon úgy néz ki, hogy több veszélye van, mint haszna. Már ha nem számoljuk az olyan rendkívül szórakoztató filmeket, mint a Társ című új thriller, ami egy annyira modern szerelmes sztorit dolgoz fel, hogy a címszereplője konkrétan egy szexrobot.

A magyar mozikban január 30-a óta vetített, valljuk be, nem túl sok hype-ot kapott Társ úgy indul, hogy egy fiatal pár, a minden szerepében jófiúként felbukkanó, Jack Quaid által játszott Josh, valamint barátnője, a Sophie Thatcher-féle Iris elmennek hétvégére a barátaikhoz. Itt várja őket Eli (Harvey Guillén) és a fiúja, Patrick (Lukas Gage), valamint az Irisre mindig gyanúsan pislogó Kat (Megan Suri), és az ő szeretője, a világ legtipikusabb orosz maffiózója, Sergey (Rupert Friend). Az olyan, a horror és a thriller határmezsgyéjén egyensúlyozó filmekben, mint a Társ, lehet tudni, hogy valami rosszul fog elsülni, és az erdő közepén lévő házból a végén nem jönnek ki túl sokan élve. Ebből a szempontból nem is okoz meglepetést Drew Hancock alkotása, azonban ahogy eljutunk a végkifejletig, az annyi csavart hoz, hogy beleszédül az ember.

Szokták mondani, hogy egy thrillernek rosszul is állhat, ha túl fordulatos. A Társat hasonló váddal azonban nem lehet illetni, mert úgy jönnek kb. 10 percenként az okosabbnál okosabb leleplezések ebben a másfél órában, hogy az ember álla tényleg folyamatosan ott kopog a padlón. Nem győzöm felszedni onnan, és el nem bírom mondani, mekkora felüdülés ez manapság, hogy egy szkriptről üvölt az átgondoltság és az ész, összehasonlítva az olyan nagy költségvetésű sci-fikkel, mint a Transformers és a Godzilla, amelyeknek a cselekményébe tuti, hogy gép is besegített, annyira lelketlenek.

Tovább

Pazar alakítások, igényesség, mégis hatalmas csalódás az Oscar-esélyes film

február 8., 20:04 Módosítva: 2025.02.09 15:03

A Sehol se otthon (ettől az elcseszett címtől instant kiver a víz) című, Bob Dylan életéről készült filmről sok jót és rosszat is el lehet mondani, de az biztos, hogy a legendás zenész rajongói számára kötelező darab. És pont ez az alkotás legnagyobb problémája, hogy csak a Dylan-fanatikusok számára nyújt kielégítő élményt. Szinte biztos, hogy csalódni és unatkozni fognak azok, akik csak távolról ismerik a Nobel-díjas dalszerző munkásságát, a megelevenített korszakot, a hatvanas évek Amerikáját, vagy akik az agysejtpusztító, látványos, a nagy büdös semmiről szóló szuperhősös filmeken edződtek az utóbbi időben.

Megbocsátható nagyképűséggel leszögezhetjük, hogy igazunk volt a filmről szóló beharangozóban, bár az igazsághoz nem kellett különösebb jósnoki tehetség. A rendező, James Mangold az egyre nagyobb sztárrá váló Bob Dylant örökítette meg, a középnyugatról New Yorkba költöző vidéki zsidó fiút, aki költői, különleges és rendszerellenes dalszövegeivel rövid időn belül nemzedéke egyik legnagyobb ikonjává vált. És valóban, a Sehol se otthon csúcspontját az a rocktörténeti pillanat jelenti, amikor Bob Dylan (Timothée Chalamet) akusztikus gitárról elektromosra váltott, és előadta minden idők egyik legfontosabb dalát, a Like a Rolling Stone című szerzeményét New Portban 1965-ben.

Tovább

Akkora port kavart A brutalista, hogy az Oscar-díj szabályzatát is módosíthatják

február 8., 19:39 Módosítva: 2025.02.09 18:10
Az Amerikai Filmakadémia fontolóra veszi, hogy a jövőben kötelezővé tegye a mesterséges intelligencia (MI) használatának bejelentését az Oscar-jelölt filmek számára. Az olyan alkotások, mint A brutalista, az Emilia Pérez vagy a Dűne második része, különböző módon alkalmazták az MI-t, ami egyre nagyobb vitákat gerjeszt a filmiparban. A technológia terjedésével a szakma és az akadémia is egyre fontosabbnak tartja az átláthatóságot, hogy a díjazási döntésekben tisztán látható legyen az emberi alkotók szerepe.

Komoly vitát váltott ki a mesterséges intelligencia használata az egyik legjobb filmnek jelölt A brutalista esetében a legnagyobb filmes elismerés jelöléseit követően, azonban korántsem ez az egyetlen Oscar-esélyes alkotás, amely az új technológiát alkalmazta. Olyan, nagy költségvetésű filmek, mint a Sehol se otthon, a Dűne: Második rész és az Emilia Pérez, szintén használták az MI-t. Pontosan a technológia növekvő térhódítása miatt az Amerikai Filmakadémia aktívan vizsgálja, hogy megváltoztassa az Oscar-jelölés szabályait, és kötelezővé tegye az AI-használat bejelentését – tudta meg a Variety.

Jelenleg az akadémia opcionális bejelentési űrlapot biztosít az MI használatára, de a tanács és a szekcióvezetői bizottságok már vizsgálják, hogyan alkalmazzák az MI-t az egyes filmes szakágakban.

A cél, hogy a 2026-os Oscar-szabályzatban, amely várhatóan áprilisban jelenik meg, kötelezővé tegyék a bejelentést.

Az Amerikai Filmakadémia Tudományos és Technikai Tanácsa már dolgozik a pontos megfogalmazáson.

Tovább

Állandó halálfélelemben kellett életben tartania a kisfiút

február 8., 15:06 Módosítva: 2025.02.09 16:14

Olyan filmet nevezett Szlovákia az Oscar-díjra, amellyel szembenéznek az ország II. világháborúban elkövetett bűneivel. A nácikollaboráns Hlinka-gárda portyázásainak idején nem volt jó zsidónak, magyarnak, csehnek sem lenni, a mindenfelől támadó csizmák, egyenruhák és fegyverek a feszültség olyan koncentrációját hozzák létre a magyar–szlovák faluban, amit még a nézőtéren ülve is érzünk. Ám a szlovák–cseh–magyar koprodukcióban készült Emma és a halálfejes lepke című film nem lenne ennyire megrázóan hiteles a főszereplő, Borbély Alexandra alakítása nélkül.  

Jellegzetes sárga, zöld, barna színek, történelmi korokat idéző régifilm-érzés. Az 1940-es években járunk, abban az időben, amikor államok bomlottak fel és alakultak újjá, amikor átrajzolódtak az országhatárok, és senki nem érezhette magát biztonságban. A film úgy kezdődik, hogy a cseh elitet kiűzik Szlovákiából „Csehek, menjetek vissza Prágába!” jelszóval, de halljuk azt a rigmust is, hogy „Cseh, magyar, zsidó, mind ütni való!”, illetve elhangzik, hogy „a zsidókat is a magyarok hozták a nyakunkra”.

Az Emma és a halálfejes lepke című film forgatása
Az Emma és a halálfejes lepke című film forgatása
Fotó: Film Squad
Tovább

Christian Slater az Indexnek: „Tinilányt nehezebb nevelni, mint sorozatgyilkost”

február 5., 20:24 Módosítva: 2025.02.06 21:02

Hollywoodban kevés foglalkoztatottabb színészt találunk Christian Slaternél, akinek a karrierje még 1985-ben indult a Billie Jean legendájával, azóta pedig olyan ismert produkciókban találkozhattunk a most 55 éves művész nevével és arcával, mint a Robin Hood, a tolvajok fejedelme, az Interjú a vámpírral, és lehetne sorolni tényleg napestig. Christian Slater emellett tévésorozatokban is maradandót alkotott, a Tisztelt Olvasó talán leginkább a 2015-től 2019-ig vetített Mr. Robot című techno-thrillerből emlékezhet rá.

Slater most újfent egy megkerülhetetlen sorozatban, a Dexter előzményeit taglaló Eredendő bűnben látható hétről hétre a SkyShowtime-on. Ennek kapcsán készítettünk vele exkluzív videós interjút a Zoomon keresztül. Christian Slater az Indexnek többek között arról beszélt,

  • miért nagyobb kihívás karakterének Debrát nevelni, mint Dextert,
  • beavatott minket, miért imádja mindenki Sarah Michelle Gellart az Eredendő bűn forgatásán,
  • de arról is elmélkedett, hogy a Dexter nélkül a Mr. Robot se születhetett volna meg,
  • végezetül pedig elárulta a színész, hogy hosszú pályájának melyik munkájára a legbüszkébb.

Mit gondol, melyik nehezebb, egy tinédzser lányt felnevelni, vagy pedig egy fiút, akinek sorozatgyilkos-hajlamai vannak?

A sorozat alapján úgy tűnik, hogy tinilányt. Debra és a tinédzserkori problémái komoly nehézségeket okoznak a karakteremnek, Harry Morgannek. Egy egyedülálló apáról van szó, aki azt kívánja, bárcsak a neje, Doris ott lenne még mellette, hogy a néha kínos kérdésekben és lányügyekben segítsen neki. Sűrűn kipattannak tehát Deb és az apja között összetűzések, a nézők számára sokkoló lehet talán, hogy Harry jobban szót ért Dexterrel, és sorozatgyilkos ösztönök ide vagy oda, látszólag a fiát könnyebben képes kezelni. Debra és Harry között csiszolni kell még ezt a kapcsolatot, Dexter furcsasága és koraérettsége e tekintetben is jól jön, mert apja segítségére válik a konfliktuskezelésben.

Nem szabad elfelejteni, hogy Debra és Dexter apja komoly tragédián ment keresztül, még fiatalabban, amit az első epizódokban önök is láthatnak. Részben ebből is fakad, hogy mindenáron próbálja védeni a fiát, Dextert, aki nagyon durva felfedezéseket tesz saját magával kapcsolatban.

Tovább

Mintha egy másik bolygóra került volna ennek a sorozatnak a főszereplője, pedig csak hazatért

február 5., 19:47 Módosítva: 2025.02.06 20:33
Az ember könnyen elfelejtheti, ki is valójában, ha a gyökereitől elszakadva rálép az örökös hajtás útjára, belekerülve egy olyan mókuskerékbe, amelyből aligha van kiszállás. Kivéve ha a sors nem kényszeríti rá, ahogy azt a Sullivan’s Crossing főszereplőjével tette.

Magyarországon elsőként az RTL streamingfelületén debütált február 3-án egyből három epizóddal a Sullivan’s Crossing névre hallgató kanadai sorozat, amely a tengerentúlon már nagy sikerre tett szert. Még 2023-ban jelent meg a legelső évada, egy évvel később érkezett a következő, majd tavaly decemberben bejelentették a készítők, hogy egy harmadik menetre is beneveznek. A produkció alapját Robyn Carr New York Times bestselleríró azonos nevű kötete adta, ahogy készült már korábban tévés adaptáció egy másik könyvéből, a Virgin Riverből is – ami jelenleg a Netflixen fut. Érdekes párhuzam egyébként, hogy a Sullivan's Crossing megalkotója, Roma Roth egyben a Virgin River vezető producere is.

Tovább

Rég láttunk annyira idegőrlő magyar filmet, mint ami most érkezik a mozikba

február 5., 12:06 Módosítva: 2025.02.06 07:52

Schwechtje Mihály Sünvadászat című filmjével nyílt meg a 13 év kihagyás után visszatérő 44. Magyar Filmszemle. A Remélem legközelebb sikerül meghalnod :-) rendezőjének második nagyjátékfilmje, amely a túlterheltség problémáját járja körül, február 13-tól, a Mozinet forgalmazásában látható a hazai mozikban.

Mitévő legyen egy fiatal lány, aki amellett, hogy tanulmányait igyekszik abszolválni egy idegen városban, két kisgyerek és két, a válás szélén táncoló szülő összes negatív energiáját magába szívja? Erre a költői kérdésre keresi a választ Schwechtje Mihály második nagyjátékfilmje, a Sünvadászat.

Tovább

Sürgős változás szükséges, különben minden vizünk elfogy

február 4., 06:13 Módosítva: 2025.02.04 18:29

A vizes élőhelyek világnapja (február 2.) alkalmából bemutatták Szendőfi Balázs természetfilmes rendezésében, a WWF Magyarország szakmai vezetésével és a LIFE LOGOS 4 WATERS projekt partnereinek közreműködésével készült Eltékozolt vizeink című rövidfilmet. Az alkotás a múlt és a jelen bemutatása mellett egy jobb jövőt remél az ország kiszáradó tájai számára, miközben megoldásokat is kínál.

A 23 perces rövidfilm középpontjában fontos téma áll: az, hogy a klímaváltozás korában milyen károkat okoz hazánkban az értékes vizek gyors elvezetése a csatornákon és szabályozott folyóvizeken át, és hogyan szárad ki az ország, különösen az Alföld. Bár mindez ijesztően hangzik, az Eltékozolt vizeink a pozitívumokra is felhívja a figyelmet: kiderül, miként pezseg az élet azokon a területeken, ahol már helyreállították a vizes élőhelyeket, és megtartják a vizet a tájban. 

Tovább

Nicole Kidman azt élvezi, ha megalázzák ebben az új erotikus drámában

február 2., 19:53 Módosítva: 2025.02.03 17:50

A világ leggyorsabb szexjelenetével indít Nicole Kidman új filmje, a Jókislány (Babygirl). Elvégre még meg sem jelenik az A24 logója az elején, már a női főszereplő kéjes nyögései hallatszanak a magyar mozikban január 30-a óta vetített erotikus drámában. Thrillernek nem nevezném a Jókislányt, annyi feszültség nem szorult bele, ami mindenképpen kihagyott ziccerként aposztrofálja a Halina Reijn által írt és rendezett alkotást, és egy kicsit fájó is ezt leírni.

a Jókislány ugyanis a 80-as, 90-es évek túlfűtött, túlfeszített erotikus thrillereit idézné meg. Ez a bravúr azonban látványosan nem jön össze neki.

A Jókislány története a már említett, Nicole Kidman-féle Romy Mathis körül forog, aki robotikával foglalkozó cégét vezeti egészen robotikusan, emellé a nőnek jutott még egy művészlélek latin férj, ki más, mint Antonio Banderas alakításában, illetve egy tökéletes, már-már túl perfekt családi élet, gyerekkel, fehér kerítéssel, látszatboldogsággal.

Ez utóbbi, mármint a látszatboldogság az, ami mérgezi éjjel-nappal Romy életét, mindebből kiindulva talán nem akkora meglepetés, hogy az első jelenetben látható ágyakrobatika, amit a színházi rendezőként dolgozó férjével, Jacobbal lezavar, ugyancsak megjátszott. Tokkal-vonóval, színlelt orgazmussal.

A gazdag, okos és szép nő szenvedése akkor látszik egy picit enyhülni, amikor a színen feltűnik Samuel (Harris Dickinson), aki egyike a Romy cégéhez érkező gyakornokoknak. Ahogy az lenni szokott, összekacsintásokkal, „csinálj nekem egy kávét!”-szintű interakciókkal indul a két karakter kapcsolata, hogy aztán egészen perverz kanyart vegyen a történet. A gyakornok először óvatosan, majd egyre bátrabban elkezd dominálni a főnöke felett, és alig ocsúdik fel az egyszeri néző a moziszékben, máris azt láthatjuk, ahogy Samuel négykézlábra parancsolja a megint, de ezúttal már őszintén nyögdécselő Nicole Kidmant.

Tovább

Guy Pearce nagyon cikinek tartja a Mementó-beli játékát

február 2., 13:02 Módosítva: 2025.02.02 17:17

Christopher Nolan korai remekműve, a Memento most újra reflektorfénybe került, miután a főszereplő, az idén A brutalistában nyújtott alakításáért mellékszereplői Oscar-díjra jelölt Guy Pearce felidézte a 2000-ben mozikba került filmben nyújtott alakítását.

Guy Pearce ausztrál színész 24 éve nem dolgozott együtt Christopher Nolannel. Akkor a zseniális Mementót forgatták együtt, és az Oscar-díjra is jelölt Pearce csak ma értette meg, miért nem volt több közös munkájuk.

Pearce nemes egyszerűséggel „szarnak” tutilálta magát a The Sunday Timesnak adott interjújában. Nemrég ugyanis újranézte az azóta kultfilm státuszba emelkedett művet, és

még mindig beteg az élménytől, annyira rossznak találja az alakítását.

A Memento Leonard Shelby biztosítási nyomozót követi, aki anterográd amnéziában szenved, hiányos memóriája miatt jegyzetek és tetoválások segítségével próbálja levadászni a férfit, aki szerinte megölte feleségét.

A filmet követően Nolan és Pearce többet nem dolgozott együtt, de ebben szerepe volt annak a Warner Bros.-vezetőnek is, aki utálta az ausztrál színész játékát. Nolan ugyanis leszerződött a stúdióval, és a szerződést csupán 2020-ban bontották fel.

Guy Pearce csak most világosodott meg, arról beszélt friss interjújában, hogy már mindent ért:  annyira rossz volt a Mementóban, hogy ezért utálhatta őt a Warner Bros., és ezért nem dolgozhatott újra Nolannel.

A színész felidézte nagyszerű kollégája, John Gielgud egy szállóigévé lett mondását, miszerint az ember lehet jó egy jó filmben, lehet jó egy rossz filmben, lehet rossz egy rossz filmben, de nem lehet rossz egy jó filmben! És ahogy most újranézte a filmet, rájött, hogy vele épp ez esett meg.

Rossz voltam egy jó filmben. B*ssza meg!

Pearce neve felmerült Nolan 2005-ös Batman: Kezdődik! filmjénél is, tárgyaltak Ducard/Ra’s Al Ghul, a gonosz szerepéről, de végül Liam Neeson kapta meg. Most már tudjuk, miért.

Megvan, mikor érkezik a Netflixre a Futni mentem

február 1., 18:28 Módosítva: 2025.02.02 15:25
A Futni mentem című vígjáték lehet a rendszerváltás óta legnagyobb nézettséget elérő magyar film. A vígjáték február 13-tól pedig már a Netflixen is megtekinthető lesz.

A Futni mentem című vígjátékra az elmúlt hétvégén több mint 40 ezer jegyet adtak el. A film így összesen 615 ezer nézőnél jár a bemutató óta, és esélyes, hogy megdönti a rendszerváltás óta legnézettebb magyar film, A miniszter félrelép 663 ezres rekordját.

Február 13-tól pedig már a Netflix kínálatában is elérhető lesz herendi gábor alkotása

– írja az IGN.

Folytatásban gondolkodnak

Folytatódhat a Hajdú család története, erről Herendi Gábor beszélt egy  a Klubrádiónak adott interjúban „Gondolkozunk a folytatásban, éppen azon agyalunk, hogy milyen irányban lehetne továbbvinni ezt a történetet, mert annyira sok megkeresést kapunk, hogy annyira szerethetőek ezek a karakterek, és olyan szívesen néznének róluk egy következő mozit” – fogalmazott Herendi Gábor.

Futni mentem folytatása egyelőre még csak gondolat, de már készülőben van egy másik csajos film Herendi Gáborral és a Futni mentem producereivel, aminek már a szereplőválogatásai is megkezdődtek. „Egy nagyon hasonló zsánerű film lesz, mint a Futni mentem. Én azt gondolom, hogy az is nagy nézőszámra számíthat. Az is romantikus film lesz, csajos, azt szeretnénk, ha karácsonyra már moziba kerülne. A tervezés miatt már csőben van.”

Futni mentemről írt kritikánkat itt olvashatja el.

Ezt a 10 filmet várják a legjobban a magyar nézők 2025-ben

február 1., 13:44 Módosítva: 2025.02.01 17:12

A Magyar Filmadatbázis idén is felmérte a látogatói aktivitást, hogy kiderüljön, melyik tíz filmet várják a legjobban a magyar nézők 2025-ben. Az Avatar 3 vezeti a TOP 10-es listát, dobogós a Mission Impossible – A végső leszámolás és a Superman.

Negyedik a Jurassic World: Újjászületés, az ötödik legjobban várt film pedig A Fantasztikus Négyes – Első Lépések. Erős a franchise-ok, a folytatások, a hősök és az akció dominanciája, de érezhető a családi filmek vonzereje is.

Talán meglepő, de csupán egyetlen eredeti produkció található a TOP 10-ben. 

Tovább

Megkérdeztük az új Dextertől, milyen érzés embert ölni

január 30., 20:44 Módosítva: 2025.01.31 19:41

Ha a legikonikusabb antihősökről kérdeznénk egy sorozatrajongót, biztosan a top 3-ban említené meg Dexter Morgan karakterét, akit 2006-tónyolc évadon keresztül Michael C. Hall alakított a Showtime-on látható Dexter című sorozatban. A történet egy törvényszéki szakértőként dolgozó, különc fickóra fókuszált, akiben különös vérszomj munkálkodott. Dexter éjszakánként olyan bűnözőket és sorozatgyilkosokat kerített kézre és végzett ki brutálisan, akik nappal elkerülték, hogy a törvény keze lecsapjon rájuk. Dexter lett a tévétörténelem egyik leghírhedtebb és legkedveltebb sorozatgyilkosa, és bár a nagy finálé sokakban csalódást keltett, mégis a mai napig mindenki mérföldkőként gondol vissza a kábeltévék történelmében erre a gyöngyszemre.

Dexter köszöni szépen, jól van. Ahhoz képest, hogy más, a kétezres évek elején taroló sorozatok (Hősök, A szökés) feltámasztásai mennyire csúnyán elbuktak, ez a széria már a második spin-offot tapossa. Január 30-án érkezett meg a SkyShowtime-ra szinkronnal a Dexter: Eredendő bűn című előzménysorozat, amely kedvenc szociopata sorozatgyilkosunk első lépéseit, diszfunkcionális családjával való kapcsolatát mutatja be és járja körbe a kilencvenes években. Ezúttal a The OA-ből és a Shadow and Bone-ból ismert Patrick Gibson főszereplésével, valamint Michael C. Hall narrálásával – utóbbit természetesen abban az esetben élvezhetjük, ha a magyar feliratos változatra szavazunk.

A SkyShowtime jóvoltából és a Dexter: Eredendő bűn premierjének alkalmából videós interjút készítettünk a fiatal Dextert alakító Patrick Gibsonnal, akit többek között arról faggattunk,

  • milyen tanácsokat kapott Michael C. Halltól Dexter eljátszásához,
  • nehéz volt-e kihoznia magából a benne rejlő Dextert,
  • milyen érzés volt a forgatásokon újra és újra embert ölni,
  • és egyáltalán, szerinte miért lelkesednek az emberek mai napig is Dexterért.

Hogyan készült fel Dexter eljátszására?

Az eddigi szerepeimhez képest most az volt a legnagyobb különbség, hogy egy már bejáratott, közkedvelt karakterről van szó. Úgy készültem, hogy az eredeti Dexter-sorozatot daráltam reggeltől estig, abból próbáltam minél több dolgot magamba szívni. Az Eredendő bűn showrunnere, Clyde Phillips több olyan könyvet is ajánlott, amelyek kifejezetten sorozatgyilkosokról és pszichopatákról szólnak, ez is nagy segítséget jelentett, mert így egy picit beleláthattam ezeknek az embereknek az agyába.

Tovább

Kőkemény drogosból lett apáca

január 29., 17:00 Módosítva: 2025.01.30 16:50

A Vera nővér egy két évtizedes lelki utazás leképezése egy zárdába vonuló nő történetén keresztül. Cécile Embleton és Alys Tomlinson 2024-es dokumentumfilmjét 2025. február 1-jén és 2-án vetítik a Budapesti Nemzetközi Dokumentumfilm Fesztiválon. 

Vera nem tervezte, hogy apáca lesz, rossz döntései vezették az elszigetelt belarusz kolostorig. Mindössze húszéves volt, amikor férje, Oleg börtönbe került, méghozzá miatta: Vera (akkor még Olga) drogos volt, sok fiatalt szoktatott rá a szerre. A bűntudat felemésztette. Nem feltétlenül az Istenhez fűződő viszonya miatt vonult be, sokkal inkább önmaga megfejtése volt a cél. Eleinte úgy tervezte, hogy addig marad bent, amíg Oleg nem szabadul. Igen ám, csakhogy Oleg időközben beleszeretett egy másik nőbe, Vera nővér pedig magára maradt.

1728287735 Mother Vera gallop-print.png
Fotó: BIDF

Az ortodox közösségben Vera leginkább az állatok – főleg a lovak – mellett érzi jól magát, gondoskodását feléjük mutatja ki igazán. A négylábúak a nővér csendes önvizsgálatának és lelki átalakulásának elengedhetetlen kellékei. Vera magányos lovas, aki úgy vágtat a havas erőben, mint egy szláv westernhős. Csakhogy ő nem másokkal, hanem saját magával viaskodik: őrlődik a múlt, a jelen és legfőképp a jövő között. 

Tovább

Az egykori Netflix-sztár az Indexnek mesélte el, hogyan rejtőzik el a rajongók elől

január 29., 05:42 Módosítva: 2025.01.30 06:36

Molly Parker igazi veteránnak számít a sorozatiparban, aki nem most kezdte az erős női karakterek játszását, elvégre a Deadwoodban egy Alma Garrett nevű, a két sarkára a férfiak között bátran álló, felső osztálybeli hölgyet alakított, de az 52 éves kanadai színésznő a netflixes Kártyavárban, majd később egy sokak által szeretett, ugyancsak netflixes családi sci-fi szériában, a Lost in Space-ben is főszerepelt. Molly Parker nemrég az Amerikában remek nézettséggel indult, Doki című orvosos sorozat főszereplőjeként tért vissza, mely január 16-tól kezdve a Maxon is megtekinthető idehaza, és heti rendszerességgel érkeznek az online videótárra az első évad epizódjai.

A Doki története egy dr. Amy Larsen nevű doktornőről, a Minneapolisban található Westside Hospital belgyógyászati osztályának vezetőjéről szól, aki egy autóbalesetet követően elveszíti az elmúlt nyolc évének emlékeit, amnéziája miatt családjáról és megszerzett orvosi tapasztalatairól is elillan minden a fejéből. Ha pedig mindez nem lenne elég, Molly Parker karaktere, az egykor szigorú és kollégái által elviselhetetlennek tartott Amy még egy komoly személyiségváltozáson is keresztülmegy a balesetet követően, ám a kedvesebbé és empatikusabbá vált főszereplőnek így sem bizonyul épp a legegyszerűbbnek a visszailleszkedés a hétköznapokba.

Részlet a Doki című sorozatból
Részlet a Doki című sorozatból
Fotó: Warner Bros. Discovery

Molly Parkerrel és a Doki című sorozatban a főszereplő Amy legjobb barátnőjét, kolléganőjét, dr. Gina Walkert alakító, az Undergroundból és az Apple TV+-on vetített Bölcsőrablókból ismert Amirah Vann-nal a Sony Pictures Televisionnek köszönhetően készítettünk exkluzív interjút, Zoomon keresztül.

Az Indexnek Molly Parker többek között arról mesélt, hogy

  • a Dokiban a gonosz vagy az empatikus Amyt alakítja-e szívesebben,
  • mennyire ismerik fel az utcán azután, hogy több Netflix-sorozatban is játszott,
  • miért rajonganak szerinte a mai napig az emberek az orvosos sorozatokért,
  • Amirah Vannt pedig kifaggattuk, mekkora váltás volt a sorozatok weird-horror zsáneréből egy orvosos szappanoperába csöppenni.

Az interjút rendhagyó módon Molly Parker kezdte egy kérdéssel, a rövid bemutatkozást követően.

Molly Parker: Budapesten tartózkodik éppen?

Igen.

Molly Parker: Imádom Budapestet, nagyon szerettem az összes ott forgatott munkámat, különösen jó szívvel emlékszem vissza a Szabó István által rendezett A napfény íze című filmre. Mindig szívesen megyek magukhoz.

Ezt örömmel hallom! Térjünk rá a Dokira, elvégre érdekes alapkoncepciója van ennek az új sorozatnak: a baleset, az amnézia mindent megváltoztat benne. Még a főszereplő személyiségét is, aki rideg és gonosz főnökből hirtelen sokkal empatikusabb és szimpatikusabb osztályvezetővé válik. Melyik Amyt szerette jobban játszani?

Molly Parker: Anyukámnak meséltem elsők között a szerepről, és lelkendeztem neki, hogy pontosan ezért nagyszerű lehetőség, mert egy kemény, szigorú orvos bőrébe bújhatok, aki ugyanakkor vicces is, ám tudja, hogyan tartsa kézben az alatta dolgozó embereket.

Erre anyukám rögtön úgy reagált, hogy „te abban amúgy is jó vagy!” Kérdeztem tőle, hogy mire gondol pontosan, erre rávágta, hogy a gonoszkodásban! Megköszöntem neki, bár nem tudom, ez mennyire számít bóknak.

Nagyszerű élmény volt elmerülni dr. Amy Larsen karakterében, már csak azért is, mert egészen mély felfedezéseket tesz magával kapcsolatban a Doki hősnője. Hogy ki volt ő korábban, kinek gondolta magát korábban, kivé vált a traumái miatt. A baleset pedig, nos a mellettem ülő Amirah Vannra kell tekintenem, mert ő játssza Amy sorozatbeli barátnőjét és kollégáját, dr. Gina Walkert, aki rengeteget segít neki mindezek boncolgatásában azzal, hogy őmellette is megbízhatóan ott van.

Tovább

Így élik mindennapjaikat egy sorozatgyilkos szülei

január 28., 07:04 Módosítva: 2025.01.28 21:09

Ép ésszel képtelenség felfogni, mélységében átélni azt a kálváriát, amit az idős német házaspár, Ulla és Didi Högel jár be a mindennapokban. Ők a hírhedt Niels Högel szülei, a sorozatgyilkosé, aki a bizonyított áldozatok számát tekintve a modern történelem egyik legtöbb gyilkosságát elkövető személye. Bár már a kétezres években börtönbe került, az elmúlt mintegy húsz évben folyamatosan derülnek ki részletek lehetséges áldozatairól, így az idős pár sosem tudja lezárni a múltat. Próbálják feldolgozni a történteket, de igazi megnyugvásra nem lelnek, így az ösztönös szülői szeretet és a rideg valóság között tengetik a napjaikat. 

Katharina Köstel és Katrin Nemec rendezők közös filmje – amit a Budapest International Documentary Festival (BIDF) keretében mutatnak be hazánkban – ambivalens élmény. Egyfelől az ember elgondolkodik, mennyire okozta szülői hiba vagy gondatlanság, hogy valaki odáig jusson, mint Niels Högel. Vajon mekkora az ő felelősségük ebben a történetben?

Másfelől felvetődik a kérdés, hogyan képes valaki a történtek után továbbra is szeretni egy világszinten szörnyetegként kezelt személyt? Hogyan létezhet családi kötelék ott, ahol milliók gyűlölete és megvetése visszhangzik mindennap? A film mindenre választ ad, nyelvezetében emberi és valóságos. A mindennap gyötrelmeivel, kilátástalanságával viaskodó élni akarás látlelete.

Tovább

Szétcsalták az egész versenyt, és még dicséretet is kaptak érte

január 26., 19:19 Módosítva: 2025.01.27 19:12

Új „tanárfilm” érkezett a hazai mozikba 2025. január 23-án, amely görbe tükröt állít a motiválatlan tanároknak és az egyre romló oktatásnak. Az Éretlenségi című francia–olasz vígjáték a Pannónia Entertainment forgalmazásában, magyar szinkronnal jelent meg.

A francia gyártású ifjúsági vígjátékok kétségkívül az egyik legszórakoztatóbb filmtípusok: erőteljesen karakterközpontú alkotások, amelyek egyszerre mutatják be a kamaszkor szépségeit és nehézségeit, az élet könnyedségét és összetettségét, ráadásul legtöbbször univerzális kicsengésűek, vagyis fiatalok milliói kapcsolódhatnak a történetekhez.

A kategóriába tökéletesen illeszkedik Émilie Noblet Éretlenségije (Bis Repetita), amely – ahogy azt a cím is sugallja – erőteljesen utal az 1980-as Éretlenek című, klasszikussá vált alkotásra. A vígjátéki eszközökkel operáló film egy napjainkat meghatározó problémára hívja fel a figyelmet. Az oktatás minőségének, a kevésbé elhivatott pedagógusoknak állít görbe tükröt.

Tovább

Magyarnak lenni a legnagyobb szenvedés a világon, ezt járja körbe ez az Oscar-jelölt film

január 25., 20:30 Módosítva: 2025.01.26 20:01

Egy olyan hosszú filmnél, mint amilyen A brutalista, nagyon sok minden áll vagy bukik azon, hogy a legelső jelenetek, a hangulat, a főszereplő magukkal tudnak-e ragadni. Másképp esélytelen, hogy egy 215 percre, azaz a negyedórás szünettel és reklámokkal együtt majdnem négy órára rúgó sztorit végig bírjuk nézni. Szerencsére a január 23-tól játszott dráma e tekintetben nem vall kudarcot, ahogy először meglátjuk a vásznon az érdekes, fejjel lefelé perspektívában felbukkanó Szabadság-szobrot, és meghalljuk az Adrien Brody által játszott, éppen az Egyesült Államokba emigráló Tóth László üdvrivalgását, nem lehet megállni, hogy az egyszeri nézőt is elkapja egyfajta győzelmi eufória.

Pedig a történet, amit Brady Corbet rendezése előad, teli van buktatókkal, sötét és reménytelen pillanatokkal. Megkockáztatnám, azt, hogy mennyire traumatikus szenvedő magyarnak lenni a világban, eddig mozifilmben nem járták körbe ennyire alaposan.

Mégis, A brutalista rögtön a felütésétől kezdve hősies, eposzi méreteket ölt, és bizonyos tekintetben, ahogy Lászlóval egy sima, menetrend szerinti busszal elkezdünk átrobogni New Yorkból Philadelphiába, a címszereplő magyar zsidó építésszel együtt várjuk, hogy vajon mit hoz a jövő az újvilágban.

1947-ben járunk, amikor László munkát vállal unokatestvérénél. Családon belüli szívességnek indul, mégis ez az apró gesztus indítja el Adrien Brody karakterét arra az amerikai odüsszeiára, ami valódi pokoljárássá válik, hiszen a philadelphiai rokon köti össze a tehetséges építőművészt a tehetős Van Buren famíliával, akiknek a sorsa elválaszthatatlanul összekapcsolódik Lászlóéval.

Egy sima olvasószoba felújítása egy grandiózus szabadidő-komplexum építésébe csap át, amely nagyrészt felöleli a játékidőt. Ahogy a betonból épülő, szigorú és nyers épület egyre inkább összeáll viszont, Brody karaktere úgy esik szét a néző szeme előtt, a szenvedő művész a saját nagyságával és felesége betegségével képtelen egyszerre felvenni a kesztyűt, így zuhan össze a brutalista, és válik mindenféle könnyű élvezetek rabjává.

Tovább