Axl Rose és Rihanna is letiltotta dalait Trump gyűléseiről

2018. november 5., 13:47 Módosítva: 2018.11.05 15:29
246

Donald Trump gőzerővel kampányol a kedden esedékes amerikai félidős választások előtt, kampánygyűlésein pedig továbbra is olyan zenészek dalait használja, akik erre nem adtak engedélyt a republikánus párti elnök számára. A Guns N' Roses énekese, Axl Rose és Rihanna is Twitteren írta meg, hogy nem járultak hozzá ahhoz, hogy dalaikat ezeken az eseményeken használják.

Tovább

Camilla Cabello tarolt az MTV EMA-n

2018. november 5., 13:00 Módosítva: 2018.11.05 15:53
1

Tegnap este Bilbaóban kiosztották az MTV EMA-t, azaz a Music Televison európai zenei díjait. Az est abszolút győztese Camilla Cabello lett, aki négy szobrot vihetett haza a buliról.

Tovább

Laár Andrást Bábu fedőnéven, egy telefonvonalért cserébe akarták beszervezni besúgónak

2018. november 5., 12:18 Módosítva: 2018.11.06 12:18
155

A KFT énekes-gitárosát az Állambiztonsági Szolgálatok Történeti Levéltára Faceboook-oldala szerint 1982. októberében akarta beszervezni az ÁBSZ, mégpedig egy Dejkó fedőnevű ügynökön keresztül. Dejkót először a célszemély megfigyelésére utasították, amiről novemberben így számolt be:

  • Laár András korábban a Phanta Rhei együttes tagja volt. 
  • Az együttes által előadott dalok szövegeit Laár írta. 
  • 1980-ban alakította meg a KFT együttest.
  • 1981-ben az MTV által megrendezett Tánc és Popdal fesztiválon a Bábu vagy című számukkal díjat nyertek.
  • A fesztivál után igen népszerű és felkapott lett az együttes.
  • Laár András nős, egy fiú gyermeke van, a Budapest, V. ker. Szent István u. 27. szám alatt lakik.
  • A Laár András vezette KFT együttes a magyarországi "újhullámos" zenei irányzat megalapítói voltak.
  • Rendszeresen koncerteznek a XI. ker.-ben lévő Lágymányosi Művelődési Házban.

Ehhez azért, lássuk be, nem kellett James Bondnak lenni.

Tovább

Budapestre jön a Joy Division alapítója

2018. november 5., 10:20 Módosítva: 2018.11.05 13:20
85

Peter Hook a Peteh Hook & The Light c. formációjával és a Substance-szel turnézik éppen, és ha ez valakinek picit is felemelte a vérnyomását, mármint pozitív értelemben, akkor klikolkon ide, és vegyen jegyet a november 13-i koncertre, amit a Dürer Kertben lehet majd műélvezni. A jegyek baráti áron érhetők el, 5900 elővételben, 6500 a helyszínen.

peterhook
Tovább

Ez új szoknya magán, Koncz elvtársnő? Kurta!

2018. november 5., 09:17 Módosítva: 2018.11.06 10:55
108

Hagyjuk a szexualitást a hanyatló Nyugat ópiumának!

– mondta Virág elvtárs, de mondhatta volna ugyanezt Random elvtárs is, egy évtizeddel később, amikor Koncz Zsuzsa miniben tolta a színpadon a közönség férfi tagjainak legnagyobb örömére, vagy hogy is szokták az első sorban nyálukat csorgató faszikat újságnyelven emlegetni. A Blikk szemlézte az RTL Portré című műsorában elmondottakat, ilyen címmel, hogy

Tovább

Meghalt Nagy Gyula, a Fekete Lyuk vezetője

2018. november 2., 19:31 Módosítva: 2018.11.03 15:11
513

Meghalt Nagy Gyula, a budapesti Fekete Lyuk egykori vezetője, valamint a Sex Action menedzsere, írja a Metal Hammer a Sex Action és az F.O.System zenekarokból ismert Mátyás Attila Facebook-posztja alapján.

"Egy csodás, vidám ember, a Sex Action zenekar örökös tagja és menedzsere, jó barátunk, Nagy Gyula ma távozott közülünk. Gyulám, nyugodj Békében!" – írta a zenész a pénteki bejegyzésben.

Tovább

Újra Magyarországra jön a 30 Seconds to Mars

2018. november 2., 17:06 Módosítva: 2018.11.03 20:20
614

Több hazai fesztiválfellépés újra Magyarországon játszik a 30 Seconds to Mars. Jared Leto zenekara jövő nyáron a Budapest Parkban lép majd fel, ahol fennállása első önálló magyarországi koncertjét fogja adni, jelentették be pénteken a szervezők.

Tovább

Bruce Dickinson Szarajevó díszpolgára lett

2018. november 2., 08:33 Módosítva: 2018.11.03 09:54
1439

A hír nyúlfarknyi, tessék:

Gradsko vijeće je, u nastavku sjednice, usvojilo Odluku da se Bruceu Dickinsonu dodijeli priznanje „Počasni građanin Grada Sarajeva“. Udruženje umjetnika “CONCEPT MEDIA” je uputilo prijedlog za dodjelu priznanja koji je Komisija za izbor i imenovanja utvrdila, te uputila Gradskom vijeću na razmatranje.

Jó, nem szórakozunk senki idegrendszerével, a lényeg, hogy az Iron Maiden énekese, a korábban közepesen sikeres szólókarriert is befutó Bruce Dickinson, akinek nem is olyan rég jelent meg egy végtelenül szórakoztató önéletrajzi regénye, szóval az ember, aki vív, ugrál, énekel és repülőt is vezet - mármint hivatalosan, utasszállító nagygépeket is - Szarajevó díszpolgára lett.

Tovább

Ha mondanád, akkor mondjad!

2018. október 31., 15:07 Módosítva: 2018.10.31 23:55
313

Az utolsó hangig egyedül játszotta fel a szólóalbumát Szesztay Dávid, a Kiscsillag zenekar billentyűse/gitárosa. A Dalok bentre november 21-én jelenik meg, az első dalt, a Szólj címűt először a Stenken lehet meghallgatni. Lovasi András a kiadó, két dalszöveget is írt a lemezre.  

Tovább

Kanye West: Kihasználtak, eltávolodok a politikától

2018. október 31., 08:24 Módosítva: 2018.10.31 15:33
79

A legutóbbi albuma óta Kanye West karrierje inkább hasonlított egy óriási politikai trollkodásra, mint egy zenei géniusz munkásságára: találkozott Trump elnökkel egy bizarr sajtóesemény során, személyesen ment a TMZ nevű bulvárportál szerkesztőségébe okoskodni, sztárvendég volt a Saturday Night Live című szkeccsműsorban, ahol a forgatás után még ottmaradt egy hosszú és zavarbaejtő beszédet tartani az amerikai elnökről, és így tovább. És mellesleg zavarosan próbálta valahogy azt kommunikálni, hogy át kellene gondolni a rabszolgaságot megszüntető alkotmánymódosítást is. Az új lemezének az SNL estéjén kellett volna megjelennie, de végül West Ugandába utazott befejezni.

Tovább

Első világháborús díszletben szól nagyot a Hulljatok levelek

2018. október 30., 17:47 Módosítva: 2019.01.28 10:23
923

Makó Dávid a folkból és bluesból táplálkozó The Devil's Trade nevű szólóprojektjével szeptember végén egy német kiadónál hozta ki legújabb, A What Happened To The Little Blind Crow című lemezét. A Hulljatok levelek című szám egy extra (extra-borongós, megrendítő erejű) dal, amelyik nem szerepelt az albumon, most azonban egy első világháborús klipet kapott, amit a Stenken lehet először megnézni.

Tovább

Pharrell megtiltotta Trumpnak, hogy használja a Happyt

2018. október 30., 14:53 Módosítva: 2018.10.31 13:05
404

Megtiltotta Donald Trumpnak Pharrell Williams, hogy a politikai eseményein a zenéit használja, írja a BBC. Pharrell azután húzta fel magát, hogy alig pár órával a pittsburghi mészárlás után az amerikai elnök egy indianai eseményen a Happy c. dalt is felhasználta. A támadást elkövető férfiről azóta kiderült, hogy zsidó- és migránsgyűlölő, és Trump elhivatott támogatója.

Tovább

Megszólalt Pásztor Anna zaklatója

2018. október 30., 09:36 Módosítva: 2018.11.26 12:28
352

"Megígérem neki, ha kiszabadulok, akkor sem keresem soha többé" – üzente a börtönből Pásztor Annának az a férfi, aki a nyáron egy késsel a cipőjében próbált meg az Anna & the Barbies énekesnőjének közelébe férkőzni a zenekar Budapest Parkban adott koncertjén.

Tovább

Édesanyja beszélt Demi Lovato állapotáról

2018. október 29., 13:13 Módosítva: 2018.10.30 10:14
6

90 napja józan Demi Lovato, ezt az énekesnő édesanyja, Dianna De La Garza árulta el egy rádiós interjúban. Azt mondta, hogy nagyon büszke az eddigi eredményére, mert a függőség egy betegség a gyógyulást pedig csak kemény munka árán lehet elérni.

Tovább

Curtis új társával koncertezik a Sportarénában

2018. október 29., 11:28 Módosítva: 2018.12.09 21:40
382

Emilióra cserélte Majkát Curtis. A rapper, aki a nyár végén viharos körülmények között vált el korábbi társától és barátjától, a jövőben Emilióval készít közös dalokat, majd egy közös koncertet is adnak Budapesten a Papp László Sportarénában.

Tovább

2019-ben Magyarországra jön a Tokio Hotel

2018. október 29., 11:02 Módosítva: 2018.10.30 21:26
5084

Több mint tíz év után visszatér Magyarországra a Tokio Hotel. A zenekar, ami annak idején az emo hullámain lett népszerű, korábban a Viva Comet sztárvendégeként játszott Magyarországon, illetve egy Aréna koncerten is túl vannak már, jövőre újabb önálló koncertet adnak. A bejelentést a Facebook-oldalukon tették meg, a világ körüli turné állomásai között ott volt Budapest is.

Tovább

Tűzre dobtunk mindent, és néztük, milyen szépen ég

2018. október 26., 16:48 Módosítva: 2018.10.27 08:15
60

"Ez a lemez minden tag életét felforgatta, merész döntéseket hoztunk meg érte" – mondja új lemezéről az Idegen. A 2016 nyarán indult zenekar második albuma Holdról indul Napra ér címmel jelenik meg, és a Stenken hallható először.

Az Idegen egy évvel a 2017 őszén megjelent, Borda mint rács című debütlemeze után hozza ki a folytatást. A most megjelenő albumot 2018 nyarán rögzítették a szegedi Miracle Sound stúdióban, egy gitáros tagcsere után új felállással.

Tovább

Sinead O'Connor felvette az iszlám vallást

2018. október 26., 11:06 Módosítva: 2018.10.27 11:24
1640

Twitteren jelentette be Sinead O'Connor ír énekesnő, hogy áttért a muszlim vallásra és ezzel együtt egy új nevet is felvett. Üzenetében azt írta, hogy minden intelligens teológus útja természetesen az iszlám valláshoz vezet. Az új neve pedig mostantól Shuhada’, ami arabul mártírokat jelent.

Tovább

Befagyasztották a Wellhello jogdíjait

2018. október 26., 09:13 Módosítva: 2018.12.15 16:14
64

Jelenleg senki nem kap jogdíjakat a Wellhello néhány slágere után, számolt be róla a Blikk. Ez az újabb következménye a bandán belüli konfliktusnak, amiről korábban már beszámoltunk. A zenekar ügyvédi segítséget kért, hogy rendezni tudják a kialakult helyzetet.

Tovább

Megszűnik a Világzene színpad a Szigeten

2018. október 26., 08:44 Módosítva: 2018.10.26 15:39
1180

2019-ben már nem lesz Világzenei színpad a Sziget fesztiválon. A hírt a Lángoló Gitárok írta meg először, az értesülést pedig Kardos József programigazgató is megerősítette. A döntés hátterében az áll, hogy a Világzenei színpad helyszínén akár 10 ezer ember is elfért volna, de az utóbbi időben egyre kevesebbszer sikerült ezt megtölteni.

Tovább

Repül a Molotov-koktél, valahol meg kell állnia

2018. október 25., 16:04 Módosítva: 2018.10.26 07:39
305

Kitchenfloor klipjével Viva Comet-díjat nyert, a Krypta videójával különdíjat a Magyar Klipszemlén, most pedig a Stenken debütál Korbucz Sonya SONYA nevű projektjének legújabb klipdala, az In Another World.

Tovább

Megint lehet jegyet venni az Ed Sheeran-koncertre

2018. október 25., 10:51 Módosítva: 2018.10.25 15:59
189

„Nem lehet jegyet venni Ed Sheeranre"  – írták olvasóink csütörtök délelőtt. A Sziget.hu honlapján valóban az volt olvasható, hogy a webshop átmenetileg nem elérhető, de már dolgoznak a javításon. A koncertről még annyit írnak, hogy az első 5000 napijegy már elkelt, de limitált számban még kaphatók napijegyek.

Ed Sheeran jövő nyári, első magyarországi koncertjére elvileg október 25-én, csütörtökön, tíz órától lehetett volna jegyet vásárolni.  A Sziget nyitónapján fellépő Sheeran szeptember végén többállomásos turnét jelentett be, a koncertekre iszonyatosan fogynak a jegyek, több buli teltházas, van olyan helyszín, amelyre mindössze két óra alatt elkapkodták az összes belépőt.

Tovább

Fluor megbánta a Wellhello szaxofonosának küldött sms-eket

2018. október 24., 16:40 Módosítva: 2018.12.15 16:14
112

Karácson Tamás, azaz Fluor, a Rádió1 Balázsék című műsorában beszélt az elmúlt napokban robbant, a hazai könnyűzenei életet természeti katasztrófaként megrázó Wellhello-botrányról.

Tovább

Mintha kiestem volna egy űrhajóból ide

2018. október 24., 14:28 Módosítva: 2018.10.25 05:40
326

Idén jelenik meg a Kaukázus zenekar hatodik lemeze, a KpOp. Kardos-Horváth János az elmúlt időben főleg egyszálgitáros fellépéseket csinált, de idén úgy döntött, ezen változtat. „A szólóénekesi műfaj túl intim, nem lehet nagyszínpados, csak klubkoncerteket adni. Úgy éreztem, nekem most olyan tér kell, ahol több emberhez el lehet jutni, ahol lehet kommunikálni” – mondja erről.

Az új, nagyjából 43 perces lemezre 14 szám került, ezek az elmúlt két és fél, három évben keletkezett jegyzeteiből, karcolatokból, ötletekből álltak össze. „Az elmúlt években sokat zongoráztam, ebből nagyon sok minden született”. Júliusban kezdték a zenekarral összerakni az albumot, „úgy is mondhatom, hogy átszűrtük a készletet, mert ennél sokkal több vázlatom volt.” Felkérték Laky Dórát művészeti vezetőnek, akinek több mint harminc dalt küldtek át, „ő segített véglegesíteni, hogy mik kerüljenek a lemezre, még a számok sorrendjét is kitalálta”.

A dalok közül néhány a címe alapján nagyon erősen közéletinek, politikusnak tűnik – Kire kéne szavazni, Kormányőrök, Óriásplakát –, Kardos-Horváth azonban azt mondja, nem volt ilyen szándéka. Sőt, „tudatosan kerülni akartam a direkt dolgokat”, másrészt viszont a művészet feladatának tartja, hogy „nyitogassa a szemeket”, kérdéseket tegyen fel. „Én úgy érzem magam, mintha kiestem volna egy űrhajóból ide” – mondja arról a lelki-szellemi állapotról, amiben a számok születtek.

A lemez címe, a KpOp a koreai popzenei irányra utal, „valójában viszont ez nem popzene”, Kardos-Horváth szerint négy-öt olyan dal van az albumon, amik túl fogják élni a korszakot. Az album a TomTom kiadónál jelenik meg, a mostani indexes online premier után nagyjából két héten belül mindenhol elérhető lesz majd, a cd-k a zenekar koncertjein és csatornáin kerülnek forgalomba. Lemezbemutató koncert december 26-án lesz az A38-on, de decemberben és januárban több vidéki helyszínen is fellépnek majd.

Tovább

Csütörtöktől lehet jegyet venni Ed Sheeran koncertjére

2018. október 24., 12:34 Módosítva: 2018.10.24 18:40
465

Ed Sheeran jövő nyári, első magyarországi koncertjére október 25-én, csütörtökön, tíz órától lehet jegyet vásárolni, közölték szerdán a szervezők. Annak, aki élőben is látni szeretné a Sziget jövő évi headlinerét, nem árt ezt tudnia, hiszen a zenész koncertjei iránt óriási az érdeklődés világszerte.

Tovább

Klipforgatás közben zuhant halálba egy kanadai rapper

2018. október 24., 11:30 Módosítva: 2018.10.25 12:15
349

34 éves korában meghalt Jon James kanadai rapper, aki épp egy klipet forgatott, amikor a mélybe zuhant egy repülő szárnyáról, írja a CNN. A rapper (polgári nevén: Jon James McMurray) a kanadai Brit Columbia tartomány Vernon nevű városában forgatott szombaton, amikor a baleset történt.

Tovább

Belekerültél: új szám a Hiperkarma készülő albumáról

2018. október 23., 08:59 Módosítva: 2019.01.29 10:45
316

Hamarosan elkészül a Hiperkarma új lemeze. Az album online premierje várhatóan december közepén lesz az Indexen, majd a zenekar tervei szerint január elején kerül a boltokba a CD, amit részben közösségi finanszírozásból terveznek kiadni.

A napsütötte rész című lemezhez szeptember óta 10 dalt vettek fel. A címadó dal még tavasszal elkészült – az volt idén a torockói Double Rise fesztivál fesztiválhimusza –, a másodikat, a belekerültél című most készült el. 

A klipet hétfő éjjel tették közzé a Youtube-on, az adománygyűjtő kampány részeként.

Tovább

Fluor: Nem hallottam arról, hogy feljelentettek

2018. október 22., 08:25 Módosítva: 2018.10.24 19:10
27

A Blikk megszólaltatta a Wellhello-szétválás kapcsán Fluort. Az együttes frontembere azt mondta a lapnak, 

Bartók Máté szaxofonos zenésztársamnak olyasmit nem írtam az sms-emben, hogy bántani akarom.

Tovább

Wellhello: Megvannak az új tagok, megy tovább a zenekar

2018. október 20., 20:06 Módosítva: 2018.12.15 16:14
146

Ahogy arról beszámoltunk, egymás után jelezték a héten Facebook oldalaikon a Wellhello hangszeresei, hogy többé nem tagjai a produkciónak. A Wellhello magja, azaz Fluor és Diaz pár nappal később kiadott egy közleményt, amiben azt írták, hogy a hír igaz, de a zenekar új tagokkal megy majd tovább, annyi történt, hogy másfelé változtak.

A zenekar korábban szűkszavúan fogalmazó tagjai, akikről kiderült, hogy a teljes tagságon kívül a zenekar stábjából a főtechnikust és monitorkeverőst is magukba foglalják, a közleményre szintén egy közleménnyel reagáltak. Amiből egy kevésbé békés, rendőrségi feljelentéssel tarkított szétválás rajzolódik ki. Azt írták, egy véleménykülönbség után Fluor perrel fenyegette meg a zenekart. A kilépés mellett pedig azután döntöttek, írják, hogy Fluor a zenekar szaxofonosát, Bartók Mátét egy sms-ben úgy megfenyegette, hogy "testi épsége védelmében rendőrségi bejelentést kellett tennie".

Tóth Gergő, a Wellhello menedzsere a Facebookon osztott meg egy közleményt szombat este, egy nyílt levelet, amiben a következőt írják:

"Az elmúlt időszakban megjelent cikkek nyomán a jelen levelet aláíró, Fluorral Tomival és Diaz Lacival továbbra is együtt dolgozó Wellhello csapat (Tóth Balázs - szaxofon, Ferich Balázs – manager, Tóth Gergely – manager, Vincze Ferenc - technikai vezető, Busai Zsombor – fény/show, Juhász Kristóf vizuál/fény, Antal Márk – fénytechnikus, Megyeri Márton – irodai vezető, Herendi Ráhel – sajtófőnök, Lendvai Lilla – stylist, Szatai Gyula – technikus, Dobos György – biztonsági szakember, Simó Szabolcs – biztonsági szakember) véleménye az alábbi, amit szeretnénk, ha elolvasnátok.

Tomival és Lacival évek óta kitűnő baráti és szakmai kapcsolatot ápolunk. Meglepődve olvastuk a tegnapi híreket. Ekkor döntöttünk közösen, hogy szeretnénk hallatni a hangunkat. Elmondhatjuk, hogy Fluor és Diaz nagyon korrektek voltak velünk mindig, anyagilag, szakmailag és barátilag.

Kívánjuk, hogy a távozó zenészek megtalálják a nekik megfelelő zenekart. Köszönjük nekik az eddigieket! Már a jövőbe tekintünk, villámgyorsan összeállt a lelkes új zenekar. Mi pedig igyekszünk minden szakmai tudásunkkal Lacit és Tomit tovább segíteni, és az eddigi színvonalon folytatni a Wellhello sikertörténetét. Találkozunk a koncerteken!"

A Blikk  időközben azt írja , a rendőrség reagált ezzel a feljelentéssel kapcsolatban, azt írták, "a feljelentéssel összefüggésben az illetékes rendőrkapitányság ügydöntő határozatot hozott, melynek tartalmát annak kézhezvételét követően kommunikáljuk", ami a lap által megkérdezett szakértő szerint azt jelenti, hogy közbelső intézkedést hoztak, vagyis az "eljárás végéig valamiben már döntöttek. Ez lehet távoltartás is. Az érintetteket és a környezetüket is kihallgatják az eljárás során".

Andrea Bocelli 2019. novemberben megint fellép Budapesten

2018. október 20., 19:02 Módosítva: 2018.10.20 23:40
156

Andrea Bocelli olasz tenor 2019. november 16-án a Papp László Budapest Sportarénában ad koncertet, amelyen operarészletek mellett legújabb albumának dalai is megszólalnak.

A budapesti koncert programjában ismert operarészletek, az énekes népszerű popalbumainak dalai szerepelnek, de hallhatnak majd néhány új darabot a legújabb albumáról is - közölte a koncertszervező az MTI-vel.

A 60 éves tenor a koncertek mellett szinte minden évben új lemezzel áll elő. Legújabb albuma október végén jelenik meg Sí címmel. A lemez 16 vadonatúj dalt tartalmaz, amik témája a szeretet, a család, a hit és a remény.

A lemezen a világ legkiválóbb zenei csillagaival énekel együtt, így Ed Sheerannel, Dua Lipával, a crossover szupersztárjával, Josh Grobannal, a klasszikus szoprán Aida Garifullinával, valamint 20 éves fiával, Matteo Bocellivel.