új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A dallasi rendőrgyilkosságok áldozatainak megemlékezésén mindenki lehajtott fejjel gyászolt, kivéve George W. Bush elnököt, aki fekete helyett kék öltönyben jelent meg, és idült mosollyal táncikált, miközben a kórus a Köztársaság Harci Himnuszát énekelte.

    A felvételen az is látszik, hogy a mellette álló Michelle Obamát nagyon zavarja az elnök viselkedése, míg a többiek próbálnak nem tudomást venni róla. A legjobb rész tényleg a First Lady és Obama elnök közti beszédes pillantás. 

    (Metro)

  • Néhány órája tette közhírré Reuvén Rivlin, Izrael elnöke, hogy a hanyatló Távol-Kelet ópiuma, már a Közel-Keletet is megfertőzte. Ugyanis az elnök is rákapott a Pokémon Góra. Rivlin a saját Facebook-profilján osztotta meg a játékból mentett képet, amin egy Meowth látható egy perzsaszőnyegen.

    13654123 1196542070380482 7299910130629903452 n
    Fotó: Reuven Ruvi Rivlin

    (Azt már csak zárójelben írnám ide, hogy a Pokémon-enciklopédia szerint Meowth imádja a kerek, csillogó objektumokat, beleértve a pénzérméket is. Ebből a szemszögből nézve Rivlin bejegyzése sztereotíp zsidóviccnek is elmegy.)

  • clk
    Fotó: dolcegabbana / instagram

    Persze tegyük hozzá, szép és ízléses csempének a Dolce&Gabbana legújabb Majolica kollekciója jóvoltából, amit egy Ördög Nórára hajazó modellel reklámoznak. És szerencsére még a kisgyerekes csemperajongókra is gondoltak:

    Midriff baring separates finished with fringe details are a fashion forward way to rock the crop top trend #DGMAJOLICA.

    Dolce & Gabbana (@dolcegabbana) által közzétett fénykép,

  • Az egykori üzleti partnerek abban eddig is hasonlítottak, hogy mostanában mindkettejük életébe eléggé bekavart, hogy megkérdőjeleződött az, hogy egy-egy ügyben betartották-e a törvényeket. Tarsoly előzetesben van, a bíróság csalással és sikkasztással vádolja a Quaestor-ügy miatt, Kiss pedig már szabadlábon védekezik, ellene az Orgovány és Vidéke Takarékszövetkezet körüli pénzügyek miatt minősített vesztegetéssel vádolják.

    Tarsoly Csaba és a tavaly becsődölt Quaestor többi vezetőjének a büntetőpere a Fővárosi Törvényszéken szerdán kezdődött, és nem is kell annyira éles szemű megfigyelőnek lenni, hogy feltűnjön Tarsoly Csaba stílusváltása: a korábbi kortárs üzleti divatot követő irányból ugyanis pont ugyanabba a vastagkeretes szemüveges retró irányba ment el, amiben Kiss Szilárd régóta nagyon erős. Elképesztő!

  • Olvasónk azzal küldte be ezt fotót a tegnap esti, szombathelyi viharról, hogy nem tudja eldönteni, ez az angyalt formázó felhő egy jelenés-e, netán puszta véletlen vagy valaki üzenni akar nekünk egy természeti jelenségen keresztül.

    Megkérdeztük az időkép szakembereit, hogy mit szólnak a fotóhoz, és megnyugtattak minket, hogy angyalok továbbra sem léteznek, és arról sincs szó, hogy egy felsőbb hatalom próbált volna nyakatekert módon üzenni nekünk.

    Amit a fotón látnak, az csak egy krepu, és tisztán légköroptikai magyarázata van. Megjelenése a napsugarak felhők általi takarásával magyarázható, elsősorban napkelte, illetve napnyugta idején. A csatolt képen azért jelentkezik ilyen élesen a jelenség, mivel egy másik gomolyfelhő is a takarást nyújtó felhő elé került segítve az árnyékolást. 

    Köszönjük a segítséget Cséki Gergőnek, az időkép meteorológusának!

  • Tudom, hogy elég egyszerű poén, de a vezető anyag a Magyar Időkön egy interjú Varga Mihály nemzetgazdasági miniszterrel, aminek a tételmondata az, hogy a magyar gazdaságnak minél több innovatív cégre van szüksége.

    Kép: magyaridok.hu

    Mondta mindezt egy órával azután, hogy az Uber, egy innovatív mód cég bejelentette, kivonul Magyarországról, mert nem tudtak dűlőre jutni a kormánnyal.

  • kepkepkep.gif

    Ezzel a jelenettel biztos találkozott már az elmúlt napokban. Mi is megírtuk pár napja, hogyan vált pillanatok alatt a feketék elleni rendőri erőszak összefoglaló szimbólumává a pillanat, amikor az elegáns ruhában tiltakozó fekete nőt lerohanja két rendőr. 

    A TIME magazin interjút is készített a fotóssal, aki szabadúszóként dolgozott a Reutersnek, és elkapta ezt a pillanatot. Nagyon őszintén nyilatkozik, azt mondja, fogalma sem volt, hogy a képe ekkora karriert fog befutni, amikor leadta a fotókat az irodának. Magát a képet egyáltalán nem tartotta különlegesnek. Másnap kapott csak észbe, amikor az édesapja is azzal hívta telefonon, hogy a fotója ott van mindenütt az interneten.

    Kettőnk története itt kapcsolódik össze, ugyanis nekem meg minden családi ebédnél el kell magyaráznom a szüleimnek, hogy mit csinálok az Indexnél képszerkesztőként. 

    Egy ilyen ikonikus jelenetből mi hosszú képsorozatokat látunk, és azt kell kitalálni, melyik az a kocka, amelyik kiugrik a többi közül. Most összegyűjtöttem pár képet erről a szituációról, próbálják ki önök is!

    Anélkül, hogy verselemzésbe kezdenék, és bonyolult szimbolikát magyaráznék a képbe, vagy párhuzamot vonnék a Tiennanmen téren a tankok elé álló férfival (kár lenne, pedigezt megtették már sokan előttem):

    • Az első néhány képen a rendőrök még túl messze vannak, kilógnak a képből
    • Az első közeli képen a hátsó rendőrök mozdulata nem áll össze, a háttérben sok az üresség

    A Kép attól beszédesebb mint a többi, mert a hátsó rendőr pont úgy emeli a kezét, mint aki megpróbál nagyon finoman fellépni, de ketten együtt mégis nagyon fenyegetően érkeznek meg a nő elé. Ezzel tökéletes kontrasztban van, hogy a nő pedig láthatóan nyugodtan és méltóságteljesen viselkedik.

    A Kép pont elkapja azt a pillanatot, amikor még nem történik semmi, de már benne van a jelenetben, hogy pillanatokon belül történni fog valami. 

    Bónusz: a beton repedése a nő összekulcsolt kezei alatt pont olyan, mintha valamivel már meg lenne kötve a keze, és a nő szoknyáját is megfújja a szél, ami olyan hatást kelt, mintha a két rendőr valami hatalmas robajjal rontana rá.

    • A következő képeken a rendőrök pont eltakarják a nőt, nem látszik igazán, hogy mi történik.
    • Az utolsó kép pedig már megöli a varázslatot. Ha nem lennének az előző képek, akkor csak egy sima előállítós kép lenne, amik tucatszám készültek eddig is a hasonló tüntetéseken.

    Hát, így.

  • Miközben élesen megmaradt önökben a németek hetese a braziloknak, no meg Van Persie bravúros fejesgólja a spanyolok ellen a legutóbbi vb-ről, addig a franciaországi Eb iránt még a magyarok jó szereplése sem tudta meglágyítani a szívüket. 

    A tegnapi cikkünkben feltettük a kérdést, melyik volt az elmúlt 15 év legjobb és legrosszabb nagy focitornája, hiszen amilyen jó emlékeink vannak a 2000-es Eb-ről, annyira lehetett mindig valami hiányérzetünk az összes azóta rendezett vb-ről és Eb-ről.

    Nos, úgy tűnik, hogy az Index olvasói egyetértenek a népszerű újságíróval, Jonathan Wilsonnal, aki kedden minden idők legrosszabb Eb-jének nevezte a mostanit: elég komoly előnnyel verte a 2002-es, bírói csalásokról hírhedt koreai-japán vébét, illetve a 2004-es Eb-t, amely örökre összeforrt a fantáziátlan görög válogatottal.

    Érdekes ugyanakkor, hogy a mostani Eb sok szavazatot kapott a legjobb tornák versenyében is, ahol csak a 2014-es vb és meglepetésre a 2006-os németországi vb előzte meg (nyilván az olasz drukkerek nyomtak erre). 

    Végezetül muszáj még megállapítani, hogy a négy évvel ezelőtti ukrán-lengyel Eb olyannyira nem hagyott nyomot senkiben, hogy mindkét szavazásban tökutolsó lett, és ha úgy vesszük, akkor ez a legkomolyabb kritika.

  • A Keresztapában nem fogalmazták meg olyan finoman az üzeneteiket, mint ahogy ennek a pesti lakóháznak az egyik lakója/gondnoka/közös képviselője tette: ha itt hagyod a bringád a lépcsőházban - ahol nem lehet -, az a bicikli sajnos meg fog sérülni.

  • Két éve mindenki arról beszélt, hogy Orbán Viktor kisbusza rendszeresen a tilosban, a járdán parkol a Kossuth Lajos utcában, amíg a kormányfő a haját vágatja Szabados Irenével. A dolog olyan gyakran fordult elő, hogy még a Google Street View is megörökítette, az Együtt-PM pedig még egy Royal Parking feliratot is felfújt a 17-es szám elé a járdára. A gyakorlatnak a BKK vetett véget, pótolták a hiányzó korlátot, így a miniszterelnök sofőrje azóta kénytelen egy kicsit arrébb megállni.

    Ez a közfelháborodás azonban semmi volt ahhoz képest, amit az egyszerű francia állampolgárok most érezhetnek. A Le Canard enchainé nevű francia hetilap ugyanis kiderítette, hogy

    Francois Hollande francia elnök fordrásza bruttó 9895 eurót azaz mintegy 3,1 millió forintot keres havonta, plusz juttatások és szállásköltség a külföldi utakra.

    Olivier Benhamaou mindezért egy ötéves kizárólagos szerződést írt alá, melynek értelmében a nap 24 órájában az elnök rendelkezésére kell állnia.

    Az Elysée-palota indoklása szerint

    a fodrász munkanapja nagyon korán kezdődik, folyamatos időbeosztással, minden reggel és ahányszor napközben szükséges, újrafésüli az elnököt, minden nyilvános megszólalása előtt, beleértve a hétvégéket is.

    Hogy mindenki eldönthesse, megéri-e az árát Olivier Benhamaou, nézzük meg ezt a képet az elnök úrról:

    Aztán nyomjunk egy gombot!

    Kinek jobb a fodrásza?

  • A londoni miniszterelnöki háztartásnak van egy tagja, akit nem érint a kormányfőcsere. Ez pedig a főegerész pozíciója (Chief Mouser to the Cabinet Office), amelyet most épp Larry tölt be. A történet egészen 1929. június 3-áig nyúlik vissza, amikor a Kincstár egyik fejese A.E. Banham engedélyezte napi egy penny elköltését egy macskára. A főegerész nem a miniszterelnök macskája, valójában elég ritkán esett egybe a két tisztség betöltőinek ciklusa.

    Leghosszabb ideig a Wilberforce nevű macska tudhatta magáénak a címet, 18 évet szolgált Edward Heath, Harold Wilson, Jim Callaghan és Margaret Thatcher miniszterelnöksége alatt. A pozíció jelenleg Larry macskáé 2011. február 15. óta. Komoly pozícióról van szó, még a miniszterelnök szóvivője is kénytelen néha nyilatkozni a témában, mint például most is.

  • via GIPHY

    Fejes dobos pólóján már jó néhány koncert óta mindig más és más Nagy Magyar Rocksláger címe volt olvasható, de nem azért, mert üzengetett volna bárkinek is (az régen volt nála divat), hanem azért, mert a Tankcsapda ezzel harangozta be új duplalemezét, amiről a Facebookon ennyit tettek közzé:

    DUPLA FELDOLGOZÁS ALBUM NOVEMBERBEN! Egy valóban különleges, két CD-ből álló feldolgozás lemez készül a Tankcsapda-műhelyben! Mások dalai tőlünk és a mi dalaink másoktól! 

    Kíváncsian várjuk, különösen a Pokolgép Jel című nótájának tankcsapdásított verzióját.

  • Ha nem tudnánk, hogy az Uber egy személyszállítási rendszer, akkor a búcsúvideójuk alapján azt gondolnánk, hogy életünk szerelme, aki most édes-bús videóban köszön el tőlünk, mert elfogadta ugyan, hogy dobtuk, de ő azért még nagyon nincs túl a dolgon. És ha már úgyis a közös képeinket nézegeti éjjelente, miért ne vágjon össze belőle egy videót. Úgysem tud aludni.

    A sztori persze a maga valóságában is szomorú: nem egy applikációval szakítottunk, hanem a fejlődéssel. Ahelyett, hogy Magyarország megpróbálta volna beépíteni, szabályozni az újat, a szokásos módon inkább engedett a mutyicsoportok nyomásának, és odaláncolta magát egy elaggott struktúrához. Ez pedig tényleg szomorú.

  • A kilencedik szakaszon a kolumbiai Jarlinson Pantano döntött úgy, hogy egy nézőtől kölcsönvett ernyővel komfortosabbá teszi a tekerést. Az ő tempójában ez belefért, nem az élmezőnyben küzd a másodpercekért.

    CnG9KG1XgAAJJxS
    Fotó: Twitter
  • Igazából a címben minden benne van a Cape Cod-i lakóközösség mikrokonfliktusáról. A népszerű massachusettsi nyaralóhelyen, Yarmouth-ban éppen a szokásos nyári fesztiválra készülnek, ezért mindenhol homokszobrokat állítanak. A Salty's étterem elé pedig egy nagymellű sellőről mintázott alkotás került.

    Ez viszont sok helyinek nem tetszett, mondván túl szexista a szobor, és többen panaszt tettek a helyi iparkamaránál. Az étterem tulajdonosa viszont nem lát kivetnivalót a DDD-s kosárméretű homokalkotásban, mert azon van egy kagylómelltartó. Szóval nem távolítja el és alakítja át a sellőjét, zavarjon az bármilyen kisgyerekes anyukát vagy nyugdíjast, érzékeny helyi lakost, írja a Fox News.

  • A Felső-Tisza vidékén indítottak akciót idén a PET Kupa szervezői. A környezetvédelmi kezdeményezés lényege, hogy az újrafelhasznált alapanyagokból épített tutajokkal közlekedő indulók nem csak azt mutatják meg, mi mindent lehet kihozni pár köbméter anyagból, ami fent marad a vízen, de azt is, mekkora iszonyatos mennyiségű szemét van ezen a viszonylag kis területen is.

    A résztvevők hat nap alatt 45 ezer palackot és egyéb, nehezen vagy egyáltalán nem lebomló hulladékot gyűjtöttek össze.

    Az akció nem egyszerű figyelemfelhívás. Azt a szemétet, amit nem a tutajok építéséhez használnak fel a szervezők és a résztvevők, elszállítják és feldolgozzák, és közben az érintett környék szemétterheléséről is felmérés készül. Az akcióban részt vevő Wessling Kft. kutatólaborja azt is vizsgálja, hogy a szemét mennyire terheli meg a környezetet a látható hatásokon túl: a begyűjtött hulladékminták alapján az érintett területek mikroplasztik-szennyezettségére is következtetni lehet majd.

    Ha ön nem is épít tutajt az otthon felhasznált PET-palackjaiból, már az is valami, ha nem hajítja el csak úgy, hanem összetaposva-összenyomva, szelektíven gyűjti és úgy dobja a szemétbe. Amúgy azt tudta, hogy egy liter palackozott víz előállításához három liter csapvizet használnak fel?

  • Hétfőn este írtuk meg, hogy önálló életét él egy lyuk a Margit hídon, amit a BKK-nak január óta nem sikerült rendesen kijavítania: először falappal, utána Kresz-táblával tömték be.

    A Járokelő Facebook-oldala szerint viszont szerdán reggel munkások jelentek meg A Lyuknál.

    13669696 852789221488760 3528843970238953798 n
    Fotó: jarokelo.hu

    A fotón egyelőre annyi látszik, hogy többen szemrevételezik a lyukat. A talicska azért némi aggodalomra ad okot, az eddigiek alapján az sem lepne meg túlságosan, ha kiöntenék betonnal.

    Ha arra jár, fotózza le, mit lát a hídnál, és küldje el laza@mail.index.hu címre!

  • Van, ahol hőség lesz és van, ahol heves zivatarok lesznek az országban az érkező hidegfront miatt. Kedden már megérkezett Vas megyébe a front, ahonnan egyik olvasónk az alábbi videót küldte az óriási jégesőről:

  • Egyiptomba ért a világ körberepülésén dolgozó Solar Impulse 2 nevű, tisztán napelemes energiaforrásokkal működő repülő. Még a landolás előtt készült róla ez a fotó, amelyen a mérnöki találékonyság múltja és jelene látható egyszerre: a repülés lehetséges jövőjét jelentő gép, illetve az ókori építészet csúcsának mondható piramisok.

  • A Folqa eddig is próbált újat mutatni a kissé beporosodott szuvenírpiacon, a mostani dobásuk elég menő lett: olyan karkötők, amikbe budapesti közlekedési térképeket gravíroztak. Ez itt a metrós, de van fonódó villamosos is, amin még a nevezetesebb épületek is rajta vannak, mert azok ugye látszanak a villamosról, így az utazó tudhatja, merre jár. És amilyen tempóban fejlődik a közösségi közlekedésünk, nem fenyeget a veszély, hogy havonta újat kéne gyártatni. 

  • És ezzel a kívánatos focizsömlével rúgtak büntetőt a vásárlókba:

    Szerintem

    Update: Olvasónk felhívta a figyelmemet, ez egy laugensemmelnek nevezett péksüti, ami Ausztriában és Németrszágban is igen közkedvelt. A tésztája is más állagú, mint a szokásos zsemlének. A labda mintázatú zsemlék sem kifejezetten az EB-re készültek, egész évben kaphatóak az említett két országban.