új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Három év börtön és háromezer dolláros büntetés fenyegeti azt a tanzániai egyetemi oktatót, aki a vád szerint a WhatsAppon küldött üzenetében rágalmazta a kelet-afrikai ország elnökét – írta a BBC.

    A vádemelés a tavaly elfogadott kiberbűnözéssel kapcsolatos törvény alapján történt meg. Az oktató már a tizedik, akit a törvény alapján bíróság elé állítottak John Magufuli elnök rágalmazásáért. Jellemzően diákok és ellenzéki politikusok ellen indult eljárás.

    A törvényt az Egyesült Államok is kifogásolta emiatt Washington márciusban visszatartott egy félmilliárd dolláros Tanzániának szánt támogatást is.

  • Szinte kötelező rituálévá vált, hogy az amerikai elnökválasztások előtt jön egy videó, amin nagyon híres emberek nagyon sokszor elmondják a nézőknek, hogy mindenképpen menjenek szavazni.

    Most Save the Day - Vote!, azaz Mentsd meg a napot - Szavazz! címmel megint készült egy szépen világított, megható és meggyőző videó sok-sok szóismétléssel, ami magát a műfajt figurázza ki.

    Robert Downey Jr., Scarlett Johansson, Julianne Moore és sok más nagyon, közepesen és egyáltalán nem híres ember együtt könyörög az amerikaiaknak, hogy regisztráljanak és járuljanak az urnákhoz, nehogy

    egy rasszista, sértegetőző gyáva alak szétzilálhassa a társadalmat.

    A friss humorú videót itt nézheti meg:

    Save The Day - Celebs Vote

    Ebből egyébként volt már egy kreatív, a KKP nálunk futó kampányára rímelő ötlet, a Don't Vote, azaz "Ne szavazz" kampány. Ebben több tucat híresség addig győzködi a publikumot, hogy nincs értelme a választásoknak, hogy az ember már csak azért is szavazni akar.

  • A jazz egyik legnagyobb hatású alakja ma ünnepelné kilencvenedik születésnapját. Az életművéből, amelyben egymást érik a korszakalkotó és tökéletes lemezek, képtelenség bármit kiragadni, ezért inkább kuriózumként álljon itt egy videó, ami egy 1965-ös belga koncertfelvétel feljavított változata, amit a ReMastering the Masters facebook oldalára töltöttek fel.

  • Pár napja írtam itt arról a robogókerékről, amit hetek óta látok lánccal kikötve egy budai sarkon. Először azt hittem, hogy ellopták a robogót, aztán arra jutottam, hogy a tulajdonos veszíthette el a kulcsot.

    Egy, a környéken lakó ember aztán rám írt, hogy a kerék nem hetek, hanem február 28-a óta van ott. És ezt azért lehet ennyire pontosan tudni, mert aznap volt idén az I. kerületben a lomtalanítás...

    Biztos sokan vannak, akik ezen ponton már sejtik, mi történt, de sajnos ez a történet még annál is szomorúbb és hamisítatlanul magyarabb.

    Az illető ugyanis azt mesélte, hogy a motort a gazdája régóta ott állomásoztatta, ahol a Goggle Street View fenti, 2014 júniusi fotóján is látszik, és vélhetően nem használta (a 2013 májusi képen még nincs rajta). Ezen egy idő után fennakadhattak a környéken, hiszen ha valaki ott lakik és rendre ugyanott parkol, az oké, de a járdán tárolni egy használaton kívüli motort az meg nem annyira oké.

    A lakók tűrték, tűrték, aztán jött a februári nap, amikor ki kellett pakolni a lomokat, és itt most átadom a szót az olvasónak:

    (...) Valakik beterítették lomokkal a lomtalanításkor - értsd: körülrakták, 1-1,5m sugarú körben, a végén a motor sem látszott. Erre sok mindent lehet mondani, de a véletlent nem, nyers csoportos rosszindulat. Aki kivitte oda a lomokat az gondolom csak a helyi lakos lehetett, így sejtem(!), hogy csak a házban lakók lehettek, én sem viszem más tömbjéhez a lomokat, miért tenném. (...) Innentől kezdve nem nehéz kitalálni, h élelmes "honfitársaink" kik megvizsgálják (...) a lomokat fémtárgyak után kutatva, hogy megörülhettek eme remek szerzeménynek.

    Hát így. Ha mindez tényleg így történt, most már csak azt kéne megtudni, hogy kié volt a robogó, és miért nem használta. Ha valaki ismerős a Batthyány és a Gyorskocsi utca sarka környékén és tudja, ugyan írja már meg.

  • Sajátos büntetést szabott ki egy római bíróság egy kiskorú prostituált szolgáltatásait igénybe vevő ügyfélre a kiszabott két év börtönbüntetésen kívül. A férfinak a nők méltóságáról szóló könyveket kell vásárolnia a lány számára - írja az MTI.

    A mintegy 30 mű között, amelyeket erkölcsi kártérítés címén köteles az ügyfél áldozatának megvásárolni, Emily Dickinson versei, regények, valamint Virginia Woolf, Hannah Arendt és Anne Frank írásai szerepelnek. 

    A Paola di Nicola bírónő által kihirdetett ítéletet egy 2013-ban indított vizsgálat előzte meg, amely során Róma elegáns Parioli negyedében működő, 14 és 15 éves lányokat foglalkoztató prostituált-hálózatot göngyölítettek fel.

    A nyomozati anyag szerint a tinilányok új ruhákat és okostelefonokat akartak vásárolni és prostitúcióval akarták megszerezni a szükséges pénzt. 

    A 2014-ben meghozott első ítéletben a hálózat szervezőjét kilencévi börtönre ítélő bíró úgy jellemezte a kiskorú lányokat, mint "olyan gyermekeket, akik a könnyű pénzkereset reményében visszafogottság nélkül hagyták magukat megrontani".

    Egy olasz napilap megkérdezte Adriana Cavarerót, a Nonostante Platone (Platón ellenére) című könyv szerzőjét, akinek a műve szintén szerepel a bírónő által előírt "kötelező irodalomban", aki azt mondta:  "Jobb lett volna, ha az ügyféllel olvastatják el ezeket a könyveket" 

  • Hiánypótló találmányt mutat be Marion Cottilard az alábbi videón: a nők egyik problémája, ugye, hogy a munkahelyen a kollégák nem veszik őket igazán komolyan, és nem néznek a szemükbe, hanem a mellüket bámulják. Na, ennek vége! A homlokcici segítségével sokkal magabiztosabb lehet minden nő, mert végre elérik, hogy a kollégák a szemükbe nézzenek és ne a dekoltázsukat bámulják. Ideje volt, na.

  • Legalábbis eddig nem kellettünk, vagy csak nálunk nem lesz belőle ügy, ha egy kicsit itt is aktívkodnak a legdurvább olasz szervezett bűnözők.  

    Olasz kutatók nemrég megnézték, hogy a 2000-2012 közti rendőrségi adatok alapján külföldön hol szeretnek igazán dolgozni a különböző maffiaszervezeteik. Az egyes bűncselekményekre is más országok lehetnek jók, így például nem ott érdemes feltétlenül pénzt mosni, ahová fegyvereket is érdemes csempészni  vagy ahol a pénzüket lehet könnyen legálisra mosni

    Ez csak a Nápoly környéki Camorra aktivitását mutatja

    Sokféle hiba lehet azért ezekkel az ábrákkal, a legerősebb talán az, hogy ahol sosincs nyilvános ügy a maffiatevékenységből, azt pont rosszul fogja mutatni az ábra, hiszen oda a legbiztonságosabb mennie a rosszfiúknak. Szóval tényleg csak azt mutatja, hol esélyes, hogy látványosan jelen vannak az egyes családok. Itt nézegethet még további ábrákat.

  • Akikre büszkék vagyunk

    Nem túl gyakran esik meg, de ma egyetértettem Orbán Viktorral. A miniszterelnök a fenti kommenttel rakta ki a Rio de Janeiró-i olimpián és paralimpián eredményesen szerepelt magyar sportolókkal készített csoportképet a Facebookra. 

    És akkor jöjjenek a nevek, a lista szerencsére elég hosszú. Balról jobbra, első sor: Suha Róbert kajakozó, Tunkel Nándor erőemelő, Tóth Tamás úszó, Kövér László házelnök (kakukktojás), Szabó Gabriella kajakozó, Áder János köztársasági elnök (kakukktojás 2.0), Kozák Danuta és Csipes Tamara kajakozók, Orbán Viktor miniszterelnök (na még egy kakukktojás), Hosszú Katinka úszó,  Dani Gyöngyi és Szilágyi Áron vívók. Középső sorban: Kapás Boglárka, Kenderesi Tamás, Sors Tamás és Cseh László úszók, Hajmási Éva és Krajnyák Zsuzsanna vívók, Csonka András asztaliteniszező, Pap Bianka úszó, Biacsi Ilona atléta. Hátsó sor: Imre Géza, Boczkó Gábor, Rédli András és Somfai Péter vívók, Vereczkei Zsolt úszó, Pálos Péter asztaliteniszező, Veres Amarilla vívó, Konkoly Zsófia úszó, Osváth Richárd vívó, Fazekas-Zur Krisztina kajakozó és Szász Emese vívó.

  • A Pécsma főszerkesztője meglepően őszinte írásban ajánlgatja az üresen álló pécsi épületeket, ahova szerinte akár menekültek/migránsok is költözhetnének.

    Az már igaz, hogy szenvedélyes időszakot élünk, ezért is tudok együtt izgulni Bóka Mátéval, aki adott esetben nem elégedne meg néhány tíz vagy száz emberrel. Bevallom, töprengése felvillanyozott! És szinte már a lelki szemeim előtt látom is, ahogy megelégedetten számolgatja az érkezőket. 

     Pécsre is több ezren, akár tízezren is jöhetnének.

    Feltéve, ha a menekültek is így gondolják, de hogy el ne bizonytalanodjanak, Bóka minden kérdésnek elé megy.

    Ugyan számokról eddig nem esett szó, de legyenek akár tízezren, Bókára számíthatnak, azonnal vad ingatlankeresésbe kezd, hogy szegényeknek ne az utcán kelljen már átvészelniük a fagyos évszakokat:

    Pécsen jelenleg több olyan üres ingatlan is van, amelyeket akár arra is használhatnak, hogy oda menekülteket helyezzenek el. 

    Bölcs és emberséges hozzáállás ez a főszerkesztőtől, aki feltehetően azonnal oda is ígérné az üres ingatlanokat, hogy azt menekültek/migránsok használhassák! Jöjjenek a lehetőségek:

    A tüdőszanatórium, a volt laktanya, ami tökéletes helyszínnek tűnik Bóka írása alapján, mert még azt is megjegyzi:

     Ez ugyan magánbirtokban van, ám ennek ellenére a területe, nagysága és elhelyezkedése megfelelő lehetne akár egy nagyobb fogadóállomás kialakítására.

    Bizonyára kisajátításra gondol, és ha valaki, ő biztosan jobban érti az új idők szavát, miben és meddig mehet el a kormány illetve a lapot is fenntartó önkormányzat.

    De még nincs vége a nagy vonalú ajánlgatásnak: a pécsbányai kórház is ideális lenne a menekültek/migránsok elhelyezésére, már csak azért is, mert Bóka szerint közel van a honvédség hadkiegészítő parancsnokságához. Ezt a szempontot mondjuk pont nem értem, talán arra utalhat a filantróp főszerkesztő, hogy ebben a gyűlölettel mérgezett és hisztérikus környezetben esetleg lehetnek olyanok, akik rájuk találnának támadni, és így legalább a honvédség meg tudná őket védeni?!

  • “Róla is szavazol” címmel kampányt indított a magyarországi a Magyar LMBT Szövetség az október 2-i kvótanépszavazás kapcsán.

    A kampányban arra hívják fel a figyelmet, hogy a menekültek közül sokan szexuális irányultságuk vagy nemi identitásuk miatt kénytelenek elhagyni hazájukat.

    “Sokáig gondolkoztunk rajta, hogy LMBT szervezetként meg kell-e szólalnunk ebben a vitában, végül arra jutottunk, igen, hiszen a gyűlöletkeltés semmilyen formája kapcsán sem maradhatunk csendben, ma a menekültek, holnap akár az LMBT emberek kerülhetnek napirendre” - mondta Dombos Tamás, a Szövetség egyik ügyvivője.

    A közösségi médiában zajló kampány keretében a Szövetség az LMBT menedékkérőkkel kapcsolatos információkat, történeteket tesz közzé. A Szövetség más civil szervezetekhez hasonlóan érvénytelen szavazásra buzdít, szerintük is így lehet legjobban kifejezni egyet nem értésünket "a politikai haszonszerzésre irányuló gyűlöletkeltéssel."

  • A Bayern München edzője az Oktoberfesten akár megjelenhetett volna sima öltönyben, ő ehelyett a népviseletet választotta, hogy még közelebb kerüljön a bajor szurkolókhoz. 

    6,w=596,q=high,c=0.bild

    6,w=596,q=high,c=0.bild
    Fotó: abp
  • Gyönyörű videót tett közzé a versailles-i városvezetés, melyben most először felülről is megcsodálhatjuk a francia várost.

    A Párizstól nyugatra fekvő, XIV. Lajos és André Le Nôtre által tervezett Versailles jelenleg is Franciaország egyik legnagyobb turistalátványosságának számít, az ötperces videóval pedig azt szerették volna elérni, hogy még többen meglátogassák a várost.

    François de Mazières, a város polgármester-helyettese szerint a videóból is jól látszik, hogy a várost teljes mértékben a természettel összhangban tervezték.

    Nem is szaporítanánk tovább a szót, beszéljen helyettünk a videó:

  • A Brangelina-válás sokkjából a Norwegian Airlines ébredt a legkorábban, és már ezzel hirdeti a Los Angeles-i járatait: Brad szingli, úgyhogy irány L.A.!

    14440846 10154465839208936 1013277034613892322 n
    Fotó: Facebook

    (via Kreatív)

  • Gutenbergtől Zuckenbergig címmel most szombaton és vasárnap tartják az első budapesti Könyvritkaságok nemzetközi kiállítását és vásárát a Vigadóban. A belépés ingyenes, reggel tízkor nyitnak, ahol brit, dán, francia, holland, japán, német, olasz, orosz, osztrák, svájci és magyar antikváriusok is kiállítanak, a könyvek mellett lesznek régi kották vagy épp kéziratokat is.

    Az egyik legérdekesebb darab valószínűleg Horthy Hitlernek írt levele lesz, amiben almákról ír és almákat küld a Führernek 1938. november 19-én - fél évvel az Anschluss és tíz nappal a Kristályéjszaka történései után.

    Fotó: Magyar Antikváriusok Szövetsége
  • Huszonhárom emelet leküzdése vár szombaton a XVII. lépcsőfutó országos bajnokság résztvevőire.

    Idén először élsportolók is nekivágnak a Semmelweis Egyetem Nagyvárad téri épületében a lépcsőknek 9 órától. Kiss Tamás olimpiai bronzérmes kenus, valamint Hufnágel Tibor, Ceiner Benjámin, Kugler Attila és Molnár Péter riói olimpikon kajakosok váltóban futnak fel a lépcsősoron.

    A versenyen résztvevő tűzoltóknak teljes védőfelszerelésben, bevetési védőruhában, védőcsizmában, védősisakban és speciális védőkesztyűben, valamint acélpalackos légzőkészülékkel kell felfutniuk a 23. emeletre. A védőeszközök tömege megközelíti a harminc kilogrammot, a jelentkezők párban vagy egyénileg, női és férfi versenyzők korcsoport szerinti eloszlásban egyaránt indulnak a versenyen.

  • kkkkkk.png
    Fotó: Nyitrai Zsolt

    Megvédjük az országot!

    - vette fel a küzdőtartást Nyitrai Zsolt országgyűlési képviselő és az önmagát harcművésznek tartó Simicskó István honvéledemi miniszter. De tényleg, ennek mi az üzenete? Komolyan le akarnak ütni néhány határon átiszkoló menekültet?

    Nyilván nem. De emberkedésükről eszembe jutnak azok a tacskók, akik 2-3 hónap küzdősport után óriási bunyósnak érzik magukat, és az utcán a legkisebb konfliktusra is azonnal felállnak, rosszabb esetben elkezdenek árnyékbokszolni. Mert persze fogalmuk sincs az utcai harc első számú szabályáról:

    Csak akkor emeld fel a kezed, ha kész vagy vele ütni!

    És iszonyatosan meglepődnek, amikor valaki leoszt nekik egy akkora csicskalángost, hogy otthon fél óráig keresik a kilincset.

  • Puskás Marcell vett egy nagy levegőt, és nekiesett, betűtípust, piktogramokat tervezett, mert egy kép ezerszer többet mond, mint egy szó, ugye. A munka teljes valójában itt tekinthető meg, ez itt csak ízelítő.

    038b8c43089409.57e2ccb76c8ea

    IRÓNIA ALERT: Ismerve az olvasók bizonytalanságát az ilyen kérdésekben, szólunk, hogy Puskás Marcell csak viccelt. 

  • A Marvel-univerzum filmjeire, bizony. És teljes joggal, tessék csak megnézni/meghallgatni a következőt:

  • Vannak emberek, akiknek a legnagyobb gondjuk az életben az, hogy a házi kedvencükről képtelenek olyan fényképet lőni, amin az éppen a kamera felé néz, és nem forgatja a fejét, vagy néz egy teljesen más irányba. 

    Az ő segítségükre sietett egy San Diego-i cég, a Pooch Selfie, akik azt az egyébként is gyakori praktikát vitték tovább, aminek a lényege, hogy egyik kezünkben a telefont, másikban pedig labdát tartunk, így a kutya tekintete súrolja a kamerát, ha a két kezünk elég közel van egymáshoz. 

    A cég a Telegraph cikke szerint egy kósza ötletből indult, és különösebb elvárások nélkül elindítottak egy kickstarter oldalt, amin 39 ezer dollárt szedtek össze, amiből elindult a cég, így akinek így lesz teljes az élete, már meg is vásárolhatja a kiegészítőt. 

  • Tudják, hagyományosan ezek azok a területek a nagyobb városok elgettósodott, ahová a rendőrség nem javasolja a belépést, mert ott „nem tudják, nem merik fenntartani a rendet”. A téma az elmúlt napokban vált forróvá, amikor a mindent elsöprő menekültellenes kormányzati kampány eljutott odáig, hogy a magyar kormánytagok szerint Európa számos nagyvárosában van ilyen, például Londonban is (Szijjártó Péterre rá is másztak emiatt a britek).

    Most a Facebookon megtaláltuk azt a képet, amely az alkotója szerint a budapesti no-go zónákat mutatja meg. Vagyis azokat a helyeket emelte ki pirossal, „ahol a törvényeket nem tudják, nem merik betartani a rendőrök!” Mint megjegyezte: saját biztonságuk érdekében kerüljék ezeket a területeket, nemcsak sötédedés után, hanem sötétedés előtt is! 

  • A Jóbarátoknak 12 éve vége, de még mindig az egyik legtöbbet hivatkozott sorozat: most épp a Cosmopolitan érezte azt, hogy promqueen (bálkirálynő) néven elkészíti, milyen lenne a Jennifer Aniston által játszott Rachel Karen Green instagramja.

    Fotó: Cosmopolitan.com

    A képek alá írt kommenteket és hashtageket érdemes végigböngészni, de az egész cikkben az a legérdekesebb, hogy pont azon a napon jelent meg (két nappal ezelőtt, szeptember 20-án), amikor Jennifer Aniston exférjéről, Brad Pittről és Angelina Jolie-ról kiderült, hogy elválnak. Egy ilyen képsorozatot elkészíteni viszont nem egy pikk-pakk dolog, valószínűleg napokkal azelőtt kezdték összerakni, majd pont azon a napon élesedett a cikk. Ja persze, és higyjük is el.

  • A London United egy független angol focicsapat, ahol az edző szerepét kiváltja a valóságshow-k világát a futballmenedzser videójátékokkal vegyítő rendszerük. A szurkolók napi szinten beleszólnak a csapat életébe, és a döntésükhöz mérten pontozzák őket. 

    CsywcppWIAANlcM
    Fotó: United London FC / Twitter



    A klub elnöke, Mark North a New York Times cikkében az nyilatkozta, hogy szeretné, ha a rendszer segítségével nem csak helyi, hanem nemzetközi szurkolótáboruk lenne. Ez úgy tűnik egyelőre megvalósulni látszik, a közel 2000 támogatójuk között ausztrál, argentin, brazil, kanadai, svéd és amerikai állampolgár is van.

  • Untitled 26.png

    Maisie Williams és Sophie Turner a sorozatban testvéreket (Arya és Sansa Starkot) alakítanak, de az életben is öribarik, amikor elkezdték a forgatást, Williams 12, Turner 13 éves volt, jóhogy összebandáztak a sok felnőtt között. Ennek örömére pár napja ezt tetováltatták magukra: