új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Az egészen parádésan alakul a Fidesz és a Heineken cicaharca az Igazi Csíki Sör miatt. Ma már ott tartunk, hogy egy friss tervezet szerint börtön járna tiltott önkényuralmi jelképek kereskedelmi forgalmazásáért, és hát mit ad Isten, a Heinekennek pont egy vörös csillag a logója. Mondjuk már az első Orbán-kormány alatt is ez volt, ahogyan az elmúlt hét évben, de valamiért pont most kezdte el zavarni Lázár Jánost a dolog.

    beer-588613 960 720

    Természetesen ahol a vörös csillagot bántják, ott megjelenik a Munkáspárt is, így történt ez az MTI-nél is hétfőn 22 óra 12-kor.

    Ezt a közleményt küldte ki a Munkáspárt:

    Az Európai Baloldal megszegi a munkásmozgalmi jelképek kereskedelmi tilalmáról szóló törvényt!

    A Fidesz-kormány a rendszerkritikus, antiglobalista, antikapitalista pártok nemzetközi erősödését szemlélve félti hatalmát, ezért hazánkban minden elkövet, hogy a munkások, civilek, diákok, tanárok, orvosok és ápolók mozgalmait ellehetetlenítse.

    A hatalom antikommunista hadjárata, amelyet a munkásmozgalmi jelképek ellen indított, már csúfosan elbukott az Emberi Jogok Európai Bíróságán és hazánkban is.

    Mivel az Európai Baloldal a törvényekkel dacolva kiharcolta a munkásmozgalmi jelképek politikai használatát, most a kereskedelmi célú felhasználás ellen indítottak hadjáratot.

    A legújabb törvényjavaslat azonban nem a Heineken sörről szól!

    Trükkök sokaságát vetették be: többek között egy törvénybe foglalták a náci szimbólumokkal, összemosták a holokauszt-tagadással, most pedig az erdélyi "sörháborút" használják fel a rendszerkritikus politikai erők elleni fellépésre.

    Mi most is dacolni fogunk ezzel a törvénnyel, és ahogy az előzőt, ezt is meg fogjuk szegni! Ezért politikai ellenállásként azonnal megkezdjük olyan matricák árusítását, amely az Európai Baloldal vörös csillagos logóját tartalmazzák.

    A jövőben is minden olyan intézkedéssel nyíltan szembe fogunk szállni, amely a szegények, dolgozók, nyugdíjasok, gyermekek, betegek és minden kizsákmányolt réteg, valamint az őket képviselő pártok, mozgalmak és civil szervezetek ellen irányul!

    Ha eddig nem volt elég szánalmas az egész Csíki Sörös műbalhé, akkor most már biztonsággal állíthatjuk, hogy közeledünk az abszolút mélypont irányába.

  • Tragédia: Mary Zsuzsi exférje szeme láttára halt meg egy férfi

    - írja a Blikk. Egy ember halála mindig tragédia, de még így is érthetetlen, hogy ez bárki szerint külön cikket ér a Blikkben.

    Itt most annyi a történet, hogy Mary Zsuzsi (!) egykori férje (!!!), Dobos Attila (?) vásárlás közben meglátott egy földön fekvő férfit, akiről később kiderült, hogy sajnálatos módon meghalt.

    Ki tudja miért, ez a szomorú történet simán ért egy csomó felesleges mondatot, szomorú helyzetjelentést és elgondolkodást Mary Zsuzsi exférjétől.

  • És ha mégis lesznek, akkor sem lesznek, mármint olyan értelemben, hogy nem fogjuk őket észrevenni a teljesen komolynak szánt hírek mellett. Mert hát mi a túróval tudná egy vicces álhír karikírozni, vagy akár csak felüllicitálni azt, amit Kellyanne Conway, Trump elnök egyik legközelebbi tanácsadója, volt kampánymenedzsere, és nem hivatalos szóvivője (tőle származik a hírhedt "nem hazugság, csak alternatív tény" magyarázkodás is) adott elő a USA Todaynek adott interjújában

    A téma természetesen Trump vádja volt, miszerint Obama elnök parancsára őt lehallgatták. Ms. Conway azzal emeli a tétet, hogy elárulja, hogyan: A MIKROHULLÁMŰ SÜTŐN ÁT! Ami persze felveti a kérdést, hogy Trump csilliárdos, csupa arany luxuslakosztályában mi a fenét keresne egy mikró, de nem is ez a fontos, hanem az, hogy 

    A mikrohullámokat kamerává lehet alakítani. Ez köztudott tény a modern életben.

    Ezután már tényleg csak az jöhet, hogy Trump alufóliából hajtogatott csákóban jelenik meg nyilvánosan, és bejelenti, hogy a Föld lapos.

  • Mármint nem, nem ebben az állapotában.

    boeing

    Hanem szétszórva mindenfelé. Megmondom a választ: feltakarításra vár.

    Hogy nem értik a dolgot? Persze, hogy nem, hiszen nem olvasták azt az MTI-hírt, amit én az előbb igen. Miszerint Párizsban tisztasági kampányt indítottak, ami kiterjed arra is, hogy a teraszos helyek és a dohányzást csak a munkahelyek bejáratánál, közterületen engedélyező vállalkozások kötelesek legyenek hamutartókat felszerelni.

    Hogy miért? Azért, mert a párizsi főkeféseknek csak cigarettacsikkből évente 150 tonnányit kell összeszedniük. Vagyis majdnem annyi csikk hever a párizsi utcákon, mint egy Boeing 747-es úgynevezett szerkezeti tömege, ami nagyjából 160 tonna. 

  • Orbán Viktor szintet lépett ma a parlamenti csicskázással. Tudom, a PC kora véget ért, de azért olvassuk, nézzük, hallgassuk meg még egyszer:

    „Én megértem, hogy kényes helyzetben vannak, hiszen maguk is bevallották, hogy a pártjukat eladták. Ahol eladás van, vevő is van. Mindannyian tudjuk, hogy önök nem a saját álláspontjukat képviselik. Önök benne ülnek egy nagyvállalkozó zsebében.

    Önök a Jobbikból, egy nemzeti radikális pártból egy csicska pártot csináltak. De ez az önök problémája, amit önöknek kell megoldani.”

    Hogy mi ezzel a baj? Pont nemrég jöttek haza a lányaim az iskolából, azzal a kérdéssel, hogy mi az, hogy csicska. És nem győztem magyarázni, hogy mit jelent, és hogy mennyire csúnya, lealjasító, megalázó szó, és kértem, ha lehet, kerüljék a használatát. Erre tessék, az ország első emberének legalább olyan mocskos a szája, mint az átlag 8. kerületi általános iskolásnak.

    Persze mondhatnánk, hogy én vagyok finnyás, mert miért is ne kaphatna több helyet a börtönszleng, a suttyó telepi sértegetés az ország házában, ha már amúgy is bűnözők tanyájává lett. Szóval, oké, szavazzunk, milyen alpári töltelékszavakkal rukkoljon elő legközelebb a kormányfő?

    Csicska után nyugodtan jöhet az is, hogy

  • Fazekas Sándor földművelésügyi miniszter fővédnökösködésével március 31-én tartják az I. Nemzeti Szörp Versenyt Soltvadtkerten, ahol olyan kategóriákban keresik a legjobbakat, mint

    • A legjobb gyümölcsszörp
    • 2017-es Év Szörpje
    • és Bács-Kiskun Megye Szörpje.

    A nevezést és minden egyéb részletet erre a linkre kattintva lehet megtudni.

  • Szombathely határában keveredett rá a gyorsforgalmi országútra az a szerencsétlen őz, akit utána a rendőröknek kellett kilőniük, írta a nyugat.hu. A reggeli nagy forgalomban gyalogosan és autóval is megpróbálták kiterelni az útról a kerítéstől sebzett, zavart állatot. Mivel nem jártak sikerrel és egyre nőtt az esélye annak, hogy az őz balesetet okoz, a kilövés mellett döntöttek. A rendőrökkel együttműködő vadász fegyverével ez nem lett volna biztonságos, így végül a rendőrök szolgálati fegyvere végzett a szerencsétlen állattal.

  • Oké, hogy mostanában eléggé a csapból is az folyik, hogy alternatív tények, meg az igazságon túli világ, meg megerősítési torzítás, de Liam Fox brit politikus ezzel együtt is egészen korszakalkotót alakított a Sky Newson. A műsorvezető egy nagy vihart kavart Twitter-bejegyzését firtatta, amit hősünk reflexből tagadott le, sosem írtam ilyet a Twitterre, mondta, a gonosz média fújta fel, szövegkörnyezetből kiragadva. És közben még azt sem követte, hogy a riporter ugyan mire mutogat a háta mögé. Hát a bazi nagy kivetítőre, amin az éppen ominózus tweet díszelgett. Gyönyörű az egész, úgy ahogy van:

    twitter
  • Thaiföldön március 13. az elefántok nemzeti napja, és a hagyományőrző programok része ez a harci játék is, aminek értelme biztos nem sok van, de látványosnak látványos:

    Ha az elefántok tényleg nem tudnak felejteni, akkor valószínűleg egész évben azon kattognak, miért kell ezt csinálniuk minden évben ezen a napon.

  • Az elmúlt napokban jó tizenötmillióan nézték meg azt a rövid videót, aminél mostanában nincs viccesebb az interneten: a BBC őrülten komoly, élő Skype-interjút készített egy szakértővel a koreai helyzetről. Aztán a háttérbe először becsalinkázott egy kisgyerek, aztán berobogott egy másik, aztán az anyuka tette fel a pontot az i-re, amikor halálra váltan menteni próbálta a menthetőt.

    Az egypercesnél is rövidebb videóval azóta ezernyi cikk foglalkozott, vizsgálták komédia-, nőjog- és rasszizmus-ügyi vetületeit, de az okokat is megpróbálták kideríteni. A Daily Mail megkereste a nyilatkozó Robert Kelly anyukáját, aki azt mondta: férje és ő Skype-on tartják a kapcsolatot a Koreában élő Kellyvel, aki pont ugyanebben a szobában szokta fogadni a hívásaikat. Így

    a gyerekek valószínűleg azt hitték, apu épp a nagyikával dumcsizik érthetetlen módon zárt ajtók mögött,

    nem pedig egy unalmas riporternek válaszolgat a Skype-on. Nem csoda, hogy berongyoltak ők is találkozni papóékkal.

    Az elméletnek némiképp ellentmond, hogy a gyerekek arcán semmiféle meglepettség nem tükröződik, amikor meglátják, hogy nagymaminak és nagypapinak nyoma sincs. De hát ki érti a gyerekeket?

  • És vannak, akik szerint ez bármelyikünkkel előfordulhat, mivel az új 2000 Ft-os bankjegy kísértetiesen hasonlít a 20000 Ft-os pénzünkre. Bár az MNB, illetve a Pénzcentrum munkatársai szerint nem vészes a helyzet és meg fogjuk szokni az újat is, azért ha elképzelek egy félhomályban és/vagy szemüveg nélkül fizetni készülő bizonytalanabb vásárolót, nem gondolom, hogy ne lenne esély a tévedésre.

  • Rendesen elnézte a távolságot és hatalmasat taknyolt szegény kis Jack Russel terrier az agility versenyen, aztán rossz irányba kanyarodott és a sarokban kötött ki. Lehet, hogy a versenyt nem nyerte meg, de a mai napot tuti!

  • Azért nem, mert természetesen nem gondolja komolyan a dolgot Jessica Farrar demokrata politikus, a törvénytervezetet az állam abortuszügyi szabályozásának szatírájaként nyújtotta be. A csak a férfiakra kivetett önkielégítési büntetés ("meg nem született gyermekek ellen elkövetett cselekmény") mellett olyasmik vannak még benne, mint a Viagra kiváltásához kötelezően előírt, hangsúlyozottan felesleges végbéltükrözés. Mondjuk vicces lenne, ha trollkodásból megszavaznák.

  • A Baon.hu képriportja szerint vasárnap délután megszökött egy teve a cirkuszból. A Petőfiváros környékén, az autóúton szaladt, nyomában az idomárjával, akinek egy kerítésnél sikerült végül megfognia az állatot. 

    320127 teve-kecskemeten-vagott
    Fotó: baon.hu
  • A Nehru parton, a 9-es nemzetközi hajókikötőnél készült most szombaton az alábbi fotó, mely szerint valaki tényleg nagyon szeretné gázkamrába küldeni a migránsokat, és úgy mellesleg Soros Györgyöt. Soros amúgy egyszer már túlélte a gázkamrákat 1944-ben, egy minisztériumi tisztviselő segített elbújtatni őt a nácik elől. (Hogy Majtényi László neve miért maradt le a feliratról, nem is értjük.)

    A fotót a közterületi problémák bejelentésére és megoldására szakosodott Járókelő.hu-ra töltött fel az egyik felhasználó, aki azt kéri az FKF-től, hogy távolítsa el a gyűlöletbeszédnek minősülő graffitit. Remélhetőleg a napi politikában esetleg kevésbé jártas közterületesek nem tévesztik össze a graffitit egy kicsit durvábbra sikerült kormányzati hirdetéssel, és tényleg lemossák.

    Kíváncsian várjuk, milyen gyorsan reagál a fővárosi cég – én pedig kérem az arra járó olvasókat, írjanak és fotózzanak, ott van-e még mindig a felirat.

    Gázkamrába migráns Mohamedet! És Soros Györgyöt!
    Gázkamrába migráns Mohamedet! És Soros Györgyöt!
    Fotó: Járókelő.hu
  • Tigris elveszett! Hanna nagymamája egy csodás levélben hívta föl a ceglédberceliek figyelmét, hátha valaki összeakad az elhagyott alvósállattal. A poszt lassan eléri a 10 ezer megosztást, a kommentekben meg egy egész seregnyi plüsstigrist ajánlottak fel, ha mégsem kerülne elő az eredeti barát. Na, ez az internet értelme.

  • A neves festőművész és korábbi amerikai elnök műveit tartalmazó könyvről a Washington Post jelentetett meg kritikát, amiből a következő derül ki a művészről és művészetéről:

    • Bush festményeskönyve jelenleg a lap bestsellerlistájának első helyén áll;
    • 66 portré van benne, katonákról és veteránokról, elsősorban az általa indított iraki háború súlyos sebesültjeiről;
    • a címe A bátorság portréi;
    • a képek nagy része fotók alapján készült, az arcra koncentrálnak, széles tusvonásokkal festette meg őket a művész, aki kevés színnel dolgozott, elsősorban a világos árnyalatokat kedveli;
    • van egy-két kép, ahol mozgásban van az alany (például egy mindkét lábát elvesztett katona golfozik, vagy egy, súlyos koponyasérülést szenvedett veterán a lányát tartja kezében);
    • de a legtöbb festményen csak a fej és arc látszik, „ahogy majdhogynem ki akar törni a keretből, valódi jelenlétet sugározva, számottevő kifejező energiával”;
    • egy olyan amatőr festő munkáiról van szó, aki elmélyült mesterségében;
    • érződik Lucian Freud, Wayne Thiebaud és Ray Turner hatása a képeken; 
    • és Joaquín Sorolláé is, ami azt jelzi, hogy Bush modernista expresszionizmusa alatt rejtőzik egy egyelőre még ki nem teljesedett vágy a régimódi impresszionista részletábrázolás iránt;
    • a festményeken erősen jelen van Bush keresztényi megváltás-értelmezése is, amennyiben a képek visszatérő narratívája a személyes mélypont utáni kvázi újjászületés.

    De a kritika a politikai filozófia terén is érdekes gondolatokat tartalmaz, így például azt, hogy el kell választani az elnökség intézményét, magát az elnököt, illetve az elnöki posztot betöltő személyt mint embert.

    Busht ugyanis sokan jogosan utálták, de Donald Trumppal ellentétben mindig is a legnagyobb tiszteletben tartotta magát az elnökség intézményét, és most, hogy már jó ideje visszavonult és festeget, művészetén keresztül végre az elnök mögött lévő embert is sikerülhet megismerni, aki elsőre úgy tűnik, jóval szelídebb és emberségesebb valaki, mint akit politikai szerepében megismertünk.

    Vagy csak megöregedett, szentimentálisabb lett, a kritikusoknak meg nincs szívük azt mondani, hogy itt van ez a háborúzó vadbarom, aki most bugyuta gyerekfestményeket fest a miatta megnyomorodott emberekről mintegy személyes megnyugvást keresve, mi meg ezért a maga módján még tiszteljük is, mert azért hiába volt ő nyolc évig a liberálisok Antikrisztusa, Trumpnál még mindig jobb volt – teszem hozzá már én, a műkritikáról médiakritikát megfogalmazván.

  • Mindenképpen jár a taps a győri plázánál bravúrosan parkoló audisnak. (Kisalfold.hu)

    audi
    Fotó: Kisalfold.hu
  • Vajon mi a teendő, ha a behajtani tilost felülírja a kötelező haladási irány, de kordon állja az utunkat? Olvasónk, Bence lett figyelmes erre a rendhagyó kereszteződésre a Városház utca / Bárczy utca / Szervita tér torkolatánál.

  • Emlékeznek még a Bikicsunáj-emberre a Megasztár 5-ből? Akkor azt hihettük, hogy minden idők minden zenei tehetségkutatóinak legsokkolóbb produkcióját láthattuk.

    Megasztár 5 - Bikicsunáj

    Hát nagyobbat tévedtünk, mint egyszeri Tesco-vezér, aki Gold Clubcardot küldött Lázár Jánosnak. Egy facebookos tehetségkutatóban felbukkant ugyanis egy igazi istenáldotta tálentum. Aki mintha Tilinger Attila és Csuka Mónika szerelemgyereke lenne egy Fási Ádám által kifejezetten a Muzsika Tévére megálmodott minőségi díszletben és színpadi megjelenésben.

    De az igazán szórakoztató maga a produkció lesz, különösen bő fél perc elteltével. A színpadi higanymozgása miatt (is) közkedvelt PUF-frontember, Lecsó, valószínűleg a legjobb formájában sem tud ilyen attrakciót. A videó egyébként féléves, és nem értem, eddig hogy nem figyeltünk fel rá, de mindegy is, spongya rá. Nézze, hallgassa, szórakozzon felhőtlenül!