Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Johnny Depp a Mortdecai óta a Hülye Bajszok Királya (vagy inkább udvari bolondja), de úgy tűnik, Kenneth Branagh elirigyelte tőle ezt a pozíciót, és bár Depp is szerepel a Gyilkosság az Orient expresszen című Agatha Christie-könyv új filmadaptációjában, amit Branagh rendez, mégis magának ragasztotta a legbénább műbajszot. Ez legalább kiderül az Entertainment Weekly által most közzétett nyolc fotóból, ha sok más nem is. Elég menő egyébként a szereposztás: Branagh és Depp mellett Penélope Cruz, Daisy Ridley, Michelle Pfeiffer, Willem Dafoe és Judi Dench is játszani fog a filmben.

  • Nagyon erős, nagyon magyar történetet hozott le a Szabad Pécs, a Mészáros Lőrinc által kirúgott újságírók lapja. Főszereplője az a Póré László, aki a tisztogatások előtt még a a Dunántúli Napló főszerkesztője volt, valamint a lapot kiadó Mediaworks Hungary Zrt. regionális üzletágának igazgatója, a Naplón kívül pedig további hét megyei lapot igazgatott. Most mi van vele? Kolbászkákat árul az egyik pécsi parkolóban.

    Amikor a felcsúti polgármester kezébe került a Mediaworks, Pórénak mennie kellett, ahogy a cikket szerző Nimmerfroh Ferencnek is. "Amikor megtörtént a dolog, el kellett döntenem, merre tovább. Ha média, akkor csak Budapest, de akkor a család pécsi életét fel kellett volna számolni teljesen, és ezt nem akartuk. Ha Pécs, akkor meg kábé valami üzletkötői munka, amit meg nem éreztem pályának. Ezért döntöttem a kolbászozó megnyitása mellett" – mesélt az új helyzetről Póré, aki reggelente kihúzza a kocsit, és gyorsételt árul a parkolóban, de hétvégenként sem pihen: olyankor fesztiválokra települ ki a kolbászos járgánnyal.

  • 22 nap, 8 óra, 34 perc, akárhány másodperc: ennyi ideje maradt Orbánnak az eredeti egy hónapból, hogy válaszoljon az Európai Bizottság felhívására az oktatási törvénnyel kapcsolatban.

    Ebben a megfogalmazásban ez a tény egy kicsit drámai fényben tűnik fel, valójában annyiról van szó, hogy a CEU-t megvédeni kívánók csináltak egy visszaszámlálós órát, ami mutatja, mennyi van még aktuálisan az EU-s határidőből.

    névtelen

    „Reméljük hogy Orbán Viktor miniszterelnök úr hallgatni fog a több tízezer emberre aki utcára ment hogy kiálljon a CEU mellett, arra a sok jeles személyre és intézményre akik felszólaltak, és a nemzetközi közösség véleményére egyaránt. Viszont ha nem hajlandó erre, akkor továbbra sem fogunk csendben maradni. Az óra elindult”

    – írják. A share-elhető óra itt érhető el.

  • Árverésen szabadul meg Párizs a szerelmesek hidakon hagyott lakatjaitól, a bevételt a menekülteket segítő civil szervezetek kapják majd.

    00louvre
    Kép: Antena3

    A lakatokat a szerelmesek a Louvre-ba vezető Pont des Arts gyalogoshídon szokták hagyni, a kulcsot a Szajnába dobják. A lakatok súlya alatt viszont elszakadt a szalagkorlát, ezért a városvezetés tavaly leszedte őket a hídról, most pedig aukciót hirdetett. A lakatok egy részét egy másik, stabilabb hídra helyezték át.

    Kiválogatták a legszebb 165 lakatot, 150 "lakatfürtöt" és 15 olyan monstrumot, amik egyenként akár fél tonnát is nyomhatnak. Fürtönként 150-200 eurót kérnek a lakatokért, a nagyobb korlátrészekért viszont induló áron is 5-10 ezer eurót kérnek.

    (MTI)

  • animation.gif

    Mukilteoban, Washington államban kedden lezuhant egy kisrepülő. A gép felrobbant, az égő üzemagyag a közelben húzódó főúton közlekedő autókra záporozott.

    A pilóta közvetlenül felszállás után elvesztette a kontrollt a gép fölött, mikor annak leállt a motorja. A jó hír az, hogy a balesetben senki nem halt meg, sőt, a pilóta még csak sérülésről sem számolt be. Ő és utasa is ki tudtak menekülni az égő romokból. Néhányan a szárazföldön viszont picit megsérültek az égő kerozintól.

    Korrekció: Egy pilóta olvasónk leveléből kiderült, a pilóta nem vesztette el az uralmát a gép fölött, sőt, végig irányította a gépet, tavaly hasonló eset Budaörsön történt, ahol szerencsére szintén nem történt személyi kár. Az olvasó azt is megírta nekünk, hogy a gép nem kerozinnal, hanem repülőbenzinnel ment.

    (Mashable)

  • Szerda délután három körül alakulhatott ki a baljós felhőtölcsér a Tolna és Baranya megye határán fekvő Bátán. Az Időkép szerint ez volt az idei év első tornádója Magyarországon, ezen felül pedig több településen is jégeső pusztított.

    bociusz-182682741822484238068176794747012525337396n.jpg-2017-05-
    Fotó: Rinkóczi Adrián fotója / idokep.hu

    "A légköri feltételek adottak voltak ahhoz, hogy erőteljesebb zivatarcellák is kialakuljanak, a szélnyírásnak köszönhetően pedig ezek a viharfelhők forgni kezdtek, így szupercellává fejlődtek. Ennek volt köszönhető, hogy a felhőbe beáramló levegő is örvénylő mozgásba kezdett a talaj közelében, és minél szűkebb csatornává válik a beáramlás átmérője, annál nagyobb szélszebesség tud benne kialakulni. Így alakult ki ez a tornádó is" – magyarázta el az Időkép, hogyan jött létre a tornádó.

    A legfrissebb információk szerint Jászboldogháza mellett is sikerült lefotózni egy felhőtölcsért.

  • david
    Fotó: Veress Tamás / miskolczoo.hu

    Két Dávid-szarvas született áprilisban Miskolcon, jelentette be Facebook-oldalán a Miskolci Állatkert és Kultúrpark. A két borjúval együtt már tizenhárom Dávid-szarvas él az állatkertben, ez a szám pedig az európai állatkertek közül az egyik legnagyobb.

    Az eredetileg Kínában honos Dávid-szarvasok (kínai nevükön miluk) vadon már nem élnek, a 20. század első évtizedeiben kipusztultak, így klasszikus példájuk az állatkertek fajmegőrző munkájának.

    közlemény szerint a borjak az első napokban valamelyik fa tövében megbújva töltötték idejüket, mára azonban gyakran csatlakoznak a felnőttekhez is. A magyar állatkertek közül csak Miskolcon lehet David-szarvasokkal és borjaikkal találkozni.

  • Igaz, hogy az Ob és Irtis folyók forrásánál 2000 km hosszan húzódó Altaj magassága meghaladja a 4000 métert, azért május elején már valami tavaszféleséget várna az ember. Ezzel szemben fagy és sűrű havazás fogadja azt, aki most az Altaj kínai szakaszán,  Hszincsiang-Ujgur Autonóm Területen jár.

  • Különös akcióra készül a Budapest Voices: öt koncertet adnak egy délután alatt a fővárosban május 7-én. A 12 énekesből és egy ütőhangszeresből álló együttes tagjai egy emeletes buszra szállnak, és Budapest különböző pontjain megállva a járműről 20-20 percig énekelnek a járókelőknek. És mivel pont aznap van anyák napja, kisorsolnak néhány anyukát, akiket családjukkal vagy barátjuk együtt el is fuvaroznak a helyszínek között. Részletek az esemény Facebook-oldalán.

  • Miért, miért, hát ezért:

      

    A hetvenes évek egyik legnagyobb slágeréért felelős banda azt mondja, a mexikói Todos Santosban levő szálloda jogosulatlanul használja a nevet, és tesz úgy, mintha bármi közük lenne a híres számhoz. A mindössze 11 szobás minihotel nem átall még olyan pólókat és ajándéktárgyakat is árulni, amelyek ezt sugallják.

    Arról egyelőre nincs hír, hogy valamelyik állatvédő szervezet a sasok nevében beperelte volna névbitorlásért az Eaglest.

    (via)

  • Elkészült az őszinte előzetes minden idők egyik legtöbbszörösen Oscarra jelölt filmjéhez, a Kaliforniai álomhoz, amely filmhez egyúttal minden idők egyik legnagyobb Oscar-bakija is kötődik: véletlenül ezt a címet mondták be az Oscar-gálán a legjobb film kategória győzteseként, pedig a Holdfény nyert.

    És nem akarok lelőni semmilyen poént, de erre a balhéra elég erősen és elég zseniálisan rájátszik az őszinte előzetes is, na meg arra, hogy meglátásuk szerint Damien Chazelle rendező eddigi mindkét filmje olyan jazz-zenészekről szól, akik a jazz miatt maradtak magányosak. "Mi a francot művelhetett Damien Chazelle életével a jazz?"

  • Egy dolgot feltenni egy másik dolog tetejére, úgy hogy ne essen le, tök könnyű, bárki meg tudja csinálni. Mondja Rocky Byun, és szerintem ugyan óriásit téved, ő a biztonság kedvéért inkább 4-5-6 egymásra pakolt dologgal egyensúlyozik általában.

  • Ezer hír jött már a Fűrész-széria producere, James Wan által rendezett szuperhősfilmről, az Aquamanről, a DC következő nagy dobásáról Az Igazság Ligája után, de most végre már nem csak a szájtépés megy, hanem a forgatást is elkezdték. Ezt maga a rendező jelentette be a Twitteren, ezzel a képpel:

    A csapón olvasható AHAB a film munkacíme, és a Moby Dickre utal, ami azért így első hallásra elég távoli asszociációnak tűnik az Aquamannel, de tény, hogy mindkettőben van sok víz.

  • vizsla
    Fotó: Göblyös Péter

    Hatalmas indulathullámok csaptak fel az imént körülöttem, amint a kollégák meglátták a monitorom ezeket a képeket és a Vizslafotózás oldalát. Miért csak vizsla, és ha nekem tacskóm van?! De aztán megnyugodtunk, vizslafotóék mindenkit szívesen lefotóznak, de nem véletlen, hogy a vizslák szerepelnek mindenhol, hiszen a két fotós is vizslás: "Hiperaktív vizslákon edződtünk, de nem csak vizslákat fotózunk!" 

    Az elmúlt 4 év portréiből most kiállítás nyílik, ami egyben egyben jótékonysági esemény is lesz. A kiállított, több mint 50 képet elárverezik, a bevételt pedig felajánlják a kutyamentő Futrinka Egyesületnek

    Ha szereti a vizslákat és/vagy szívesen adakozna, a május 5-ei megnyitó facebook oldalát itt találja.

  • Oké, a japánok tudnak egyet s mást a vonatokról, de még a legendás Shinkansen szuperexpresszhez képest is durva, ahogy az új, Shiki-Shima nevű vonat kinéz. Ez nem a sebességre vagy a hatékonyságra megy rá (34 ember a teljes befogadóképessége egy szerelvénynek), hanem a kényelemre. Csak tessék végigkattintgatni a képeket.

    Ja igan, az ár. Hát, az nem olcsó, a fapados jegy 1,2 millió, a prémium fullextrás 2,6 millió forintnak megfelelő jenbe fáj. Mármint nem személyenként, hanem kabinonként. A vonat május elsején tette meg az első útját Tokióból Hokkaidóra, de már most 2018 márciusáig elkelt rá minden jegy.

    (via Mashable)

  • Hogy mi visz rá egy embert arra, hogy vécépapírt lopjon a nyilvános illemhelyről, valószínűleg sosem fogom megérteni, de nem is biztos, hogy szeretném. Mindenesetre Pekingben a dolog már tarthatatlan volt, a nagyobb városi parkok vécéiben napi 14 tekercs papír fogyott. Ez a mennyiség persze nem mond sokat önmagában, de azzal összehasonlítva, hogy az arcfelismerős papírautomaták installálása után napi 4 tekercsre esett a fogyasztás, tényleg súlyos lehetett a helyzet. Az új automaták 71 centi papírt engedélyeznek minden felhasználónak, és aki egyszer kapott, az 9 percig hiába is kér újra. Hát így állja útját a fejlett technika a pazarlásnak és lopásnak. Akire meg komolyabban rájött a szapora, két menet között igazán kibír 9 percet. (via)

  • putin.gif

    Oliver Stone, olyan filmek rendezője, mint a Tőzsdecápák vagy a Született július 4-én, eléggé szeret jelentős politikusokról is filmet forgatni, legyen szó JFK-ről, Nixonról, George W. Bushról vagy éppen Nagy Sándorról. Sajnos Putyinról nem játékfilmet forgat, pedig Mads Mikkelsen biztosan fantasztikus lenne a főszerepben, de azért néhány interjút felvesz vele a Showtime csatorna számára. Ezek keretén belül pedig leültette az orosz elnököt, és megnézette vele a Dr. Strangelove-ot, Stanley Kubrick szatíráját az amerikai-orosz hidegháborúról, a totális atomfegyverkezésről és hasonlókról - írja a Washington Post. Arról sajnos nincs infó, hogy az elnök mennyire szórakozott jól a filmen, vagy hogy például tervez-e az élmény miatt komolyabb megtorlásokat.

  • A 28 éves sofőr nem számított rá, hogy az élelmes határőrök képesek belenézni még egy koporsóba is. Pedig ez történt, így emberünk le is bukott azzal a cirka 30 kilogramm marihuánával, amit így akart átcsempészni a mexikói határon. A szajré nagyjából 33 ezer dollárt, azaz kb. 9,5 millió forintot ér.

  • Gary Lawrence-t 58 éves korában érte utol a szerencse. Amikor a katonai régiségeket gyűjtő férfi egy online aukción vásárolt egy gyűjteményt, még nem sejtette, hogy az egyik cipősdoboz igazi kincset rejt. A megletehősen rossz állapotú, több helyen szakadt és hiányos "rongydarabról" kiderült, hogy az 1815. június 18-i waterlooi csata egyik utolsó fennmaradt zászlaja, mely eredetileg a Coldstream Guards 15th Light Company tulajdonát képezte. Gary most a Victoria és Albert Múzeum munkatársainak segítségével restaurálja gyűjteménye legszebb - és ahogy saját maga fogalmazott - egyetlen történelmileg jelentős darabját.

    tk3s swns flag waterloo 01
    Fotó: SWNS.com
  • A Journal of Pain című tudományos szakfolyóiratban ismertették egy kísérletsorozat eredményét a kutatók arról, hogy az alkohol mennyire hatásos fájdalomcsillapító. A tanulmány megállapításait röviden összefoglalva: nagyon. Majdnem olyan jó, mint a kodein, és erősebb mint a paracetamol, ami nagyjából minden második fájdalomcsillapító gyógyszer hatóanyaga. A kutatások szerint a 3-4 sör elfogyasztásával elérhető 0,8 ezrelékes véralkoholszint az optimális fájdalomcsillapító hatású, de azért óva intenek mindenkit attól, hogy rendszeresen piálással gyógyítsák magukat, ha fáj valamijük. (via)

  • 18222699 1282442878470427 1624619492388763119 n

    Józsefváros önkormányzata ahol csak tudja, nyilvánvalóvá teszi, hogy idősbarát, még a borítékokon is büszkén hirdetik. Mondjuk hát naná, hiszen az idősek valószínűleg elmennek szavazni, a fiatalok meg valószínűleg elmennek Londonba. És oké, próbáljunk meg nem arra gondolni, hogy az kiabál, akinek a háza ég, meg arra se, hogy vajon van-e nem idősbarát önkormányzat, és az milyen – luxusadóztatja a járókeretet vagy a csirkefarhátat?

    Józsefváros egyébként 2013-ban kapta meg ezt a díjat, azóta is büszkék rá, teljes joggal, szép dolog barátkozni az idősekkel. És hogy mit jelent ez a gyakorlatban? Például nagyon figyelmesek a nénikkel és a bácsikkal, akiket a (kerek?) születésnapjukon fel is köszöntenek, idősbarátos borítékban érkező képeslappal.

    Ilyen levelet küldenek mindenkinek:

    18198769 1282442691803779 4631997674362808700 n

    Ha kinyitjuk a borítékot, egy rózsákkal ízlésesen elárasztott üdvözlőlapot, azon belül pedig Dr. Sára Botond (38) alporgármester és Dr. Kocsis Máté (35) polgármester aláírásával ellátott jókívánságot találjuk.

    Ezt például E. barátnőm kapta a 40. születésnapjára. Hát nem kedves?

    18268319 1282442801803768 6416298995517522077 n
  • Van, aki fürdés közben énekelni szokott (pl. én), másoknak a kreativitása indul be. Ilyen lehetett az a várpalotai férfi is, aki részegen fürdött, de elcsúszott és beverte az öklét meg a térdét.

    Attól tartott (talán nem teljesen alaptalanul), hogy a sérülése súlyosságára tekintettel a mentők csak lassan jönnének ki, ezért inkább a rendőrségre telefonált. Azt találta ki, hogy míg fürdött, valaki beosont az albérletébe és leütötte.

    A terv részben bejött, a rendőrökkel a mentők is gyorsan kiérkeztek. Aztán minden kiderült, a férfi ellen hatóság félrevezetése miatt most emelt vádat a Veszprémi Járási és Nyomozó Ügyészség. Az eset egy éve történt.

  • Fotó: Nelson Ching/Bloomberg via Getty Images

    Tegnap óta mindenki tudja, hogy Soros György az anyját is megölte volna, na de ez minden, amit elkövetne? Ugye, hogy nem!

    Tippelje meg, legközelebb milyen szörnytettet hajt végre a magyar kormány legfőbb ellensége!

    Szerintem Soros György a következő napokban

  • Rettenetesen pörög most a lakossági interneten ez a videó, ami állítólag az észak-koreai néphadsereg ugróköteles edzését ábrázolja. Aminek igazából semmi értelme, de meg kell hagyni, jól nyomják a kiskatonák, akárkik is ők.

    UPDATE: Több olvasónk jelezte, hogy az egyenruhákról az avatott szem számára egyértelműen látszik, hogy a katonák nem az észak-koreai, hanem a kínai hadsereghez tartoznak.

  • Az alkalom a Harper's Bazaar nevű divatmagazin 150. születésnapi partija volt, és volt egy csomó más fényfestés is a legendás New York-i felhőkarcoló oldalán, erre tessék a fotókért.

    18076467 1432871390133743 6337254895725174876 o
    Fotó: Kenny Rodriguez Event Photography / Facebook
  • Egészen biztos, hogy mind az egymillió néző így kiáltott fel, aki elkezdte nézni ezt a mindössze 16 másodperces videót. Na de aztán!

  • Nagyon szomorú hírről számol be terjedelmesen a tekintélyes Bournemouth Echo, a kinsoni Gulliver's Tavern-ben ugyanis megdrágult a sör. Egészen pontosan nem csak, hogy árat emeltek, de még a reggel 11-től este hétig tartó kedvezményes időszakot is eltörölték. 

    A megdöbbent törzsvendégek petíciót adnak be ez ellen, de könnyen lehet, hogy minden hiába, és soha nem jön vissza már a pintenként 2,25 fontos (832 forintos)  Stowford Press , Carling vagy Doom Bar sör.

    A 81 éves Ted Jeff szerint a 20 pennys (74 forintos) emelés  még rendben lenne, de a 90 pennys (333 forintos) már tűrhetetlen. A 28 éves Anthony Goodwin könnyen lehet, hogy majd máshova fog ezentúl járni inni, pedig ő a költözése után direkt visszajárt ide a társaság miatt. Az 59 éves Paul Jenesont pedig egyszerűen csak sokkolta az áremelés.

    Annál is inkább nagy a baj, mert Bournemouth Kinson városrészében a környéken a Gulliver's az egyetlen kocsma, ezen kívül csak a Conservative Clubban mérnek egyáltalán italt. 

    A Gulliver's-t üzemeltető Chapmans Group viszont úgy tűnik állja a sarat, és kitartanak a 3,15 fontos Carling mellett. Ők azzal védekeznek, hogy a  Coor's Light vagy épp pont a Stowford Press egész nap 2,8 fontos lesz, és külön 20 pennyvel levitték az árát a Stellának és a Strongbow-nak is. A Bournemouth Echo-ból remélhetőleg követhetjük még, hogy mi lesz a vége, mindenesetre a kép alapján Tedék nem olyan sörözőknek tűnnek, akik csak úgy hipp-hopp átszoknak Carlingról Coor's Lightra. 

  • A mexikói Los Cabos egyik szállodájának éttermében egy beteg gyermekeket segítő alapítvány javára tartottak árverést. A szálloda 25 ezer dollárért ajánlott egy különeges tacot, azonban két hónap alatt sem kelt el ennyiért. Így aztán 500 dolláros kikiáltási áron bocsátották áruba múlt héten, végül 7000 dollárért, vagyis 2 millió forintért kelt el.

    Gyengébb gyomrú olvasóink most kattintsanak el! A szerencsés licitáló a következő receptúra alaján készült tacot kapta:

    • Tésztájába 24 karátos aranyfüstdarabokat tettek
    • töltelékként languszta, kobemarhahús, belugakaviár, fekete és fehér szarvasgomba került bele,
    • a hozzávaló szósz alapját pedig morita fajtájú chilipaprika és a világ legdrágább kávéféléje, a cibetkávé képezte. 
  • Egy ausztrál férfit őrizetbe vettek az amerikai hatóságok a kanadai határon, amikor kiderült, másfél órája lejárt a vízuma. A 26 éves Baxter Reid barátnőjével akart átmenni a szomszédos országba, pont a vízuma ügyében. Az öt évig érvényes dokumentumra vonatkozó szabályok szerint ugyanis fél évente egyszer ki kell lépni az ország területéről. Azonban megjárta, hogy az utolsó pillanatra hagyta a dolgot.

    19941530 14934699880 r

    Reidék a hatodik hónap utolsó napján akartak kilépni az országból, azonban a kocsijuk lerobbant, így csak este 10-re értek a határhoz. A kanadaiak viszont valamiért fél kettőig váratták őket, majd megtagadták a belépést, és visszafordították őket az Egyesült Államokba. Ahol viszont azonnal őrizetbe is vették a férfit, hiszen igaz, hogy csak másfél órája, de már lejárt a vízuma. 

    Barátnője azóta gyűjtést rendezett a számára, és össze is kalapozott 8000 dollárt.

  • Miután már Amerika-szerte terjed a példa, immár Melbourne-ben sem kell többé aggódni elszakadt gitárhúr vagy elveszett kábelek miatt, ha valaki későn kapna észbe, miután egy helyi hangszerbolt egy automatát helyezett üzembe a bolt bejárata előtt.

    Beat-Mag-Toneshop-671x377
    Fotó: Beat Magazine

    Ebben minden olyan tartozék kapható, melyek hiánya nem egy szórakozott vagy szerencsétlen gitárosnak megnehezítette már az életét: húrkészlet, hangológép, pengetők, kábelek is kaphatók egyebek között, sőt, még dobverők is.