új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Már tudja, mikor szeretné befejezni a zenélést.

    48099144 09521df5f15123c03b3119bd08cf4ab8 o
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    L.L. Junior a TV2 Mokka című műsorában szerepelt, ahol arról szó esett, hogy a népszerű rapper jelenleg úgy látja, hogy még öt évig szeretne zenélni, aztán abbahagyja. Az előadó-dalszerző addig azonban élő zenekarral és profi táncosokkal koncertezik, úgy érzi, ez méltó befejezése a közel 30 éve tartó zenei karrierjének.

    15 éves korom óta színpadon vagyok, klubokban, fesztiválokon játszottam. Meg kellett barátkoznom a nagy élőzenekaros hangzással. Vannak, akik ezt sok évvel ezelőtt már megtették, és átváltottak, én idővel pedig majd így szeretnék leköszönni. Pár évet dolgozom így, látom, hogy körülbelül meddig szeretném ezt csinálni

    mondta a TV2 kamerájának a népszerű zenész, aki nem mellesleg első volt abban, hogy roma nyelven adott ki lemezt. Szülei a kezdetekben kételkedve álltak a választott pályájához, annak ellenére, hogy már egész kis korában megmutatkozott a tehetsége.

    „Ha nem mész iskolába, mész dolgozni gyorsétterembe sült krumplit sütni. Hiába mondtam, anyut nem érdekelte ez a rapperkedés. Emlékszem arra, hogy ebben nem hittek a szüleim, de én igen, ez volt a Fekete Vonat akkor” – idézte a Bors az énekest, aki kitartott az elképzelései mellett, ami később meghozta a gyümölcsét. 

    Bár Junior szakmáját tekintve informatikus, korábban több más foglalkozás is érdekelte, de a zenei pálya hozta meg számára a kívánt sikert. A rappernél a dalok mindig is ösztönből jöttek, amelyeket egytől egyig saját történetei ihlették. Minden volt barátnője kapott egy dalt, szakításáról pedig hamarosan egy újabb szám születik. Kislányának édesanyjával két éve ért véget a kapcsolata, Körtvélyessy Kingával azóta már hivatalosan is elváltak, erről szeretne megemlékezni egy dalban is.

  • Stefani Germanottáról, azaz Lady Gagáról a karrierje kezdetén, vagyis a 2010-es években azt híresztelték, hogy valójában nem is nő, hanem férfi, az énekesnő azonban sosem vesztegette az idejét arra, hogy reagáljon a pletykákra. Egészen mostanáig: a Bad Romance című dal előadója a Bill Gates: Mit tartogat számunkra a jövő? című Netflix-sorozat vendégeként vallotta be, miért nem méltatta válaszra a dolgot.

    A 38 éves énekes-színésznő, aki a milliárdossal az összeesküvés-elméletek témakörét járták körül, azt mondja, az egész egy hazugság, ami egy szerkesztett fotó miatt terjedt el. 

    Azért nem válaszoltam a kérdésre, mert nem éreztem magam áldozatnak emiatt a hazugság miatt. De arra gondoltam, mi van, ha egy gyereket vádolnak ezzel, aki azt hinné, hogy egy olyan közszereplő, mint én szégyellné magát

    – árulta el a popsztár, akit korábban több interjúban is faggattak volna a témában.

    Voltam már olyan helyzetben, amikor úgy véltem, ha korrigálom is a híreszteléseket, az nem szolgálja más emberek javát. Szóval ebben az esetben megpróbáltam más módon elgondolkodtató és bomlasztó lenni. Megpróbáltam a félretájékoztatást használni arra, hogy egy másik bomlasztó pontot hozzak létre.

    (via PageSix)

  • Se ki, se be nincs járás abba a kis faluba, ahol az énekesnő él a férjével.

    Teljesen elvágta a külvilágtól a dunai árvíz azt a kis falut, ahol Villányi Andrea, azaz Fresh Andi él. Az énekesnő, aki az 1996-ban alakult Fresh együttes szőke ciklonjaként vonult a köztudatba, közel öt éve költözött férjével, Jánossal a felvidéki Helemba községébe, amely Párkánytól néhány kilométerre található, s amely mindössze egy utcából áll. A dunai árvíz szerda délelőttre ezt az egy utcát is elöntötte, a településtől ugyanis nem messze folyik össze a Duna, az Ipoly és a Garam folyó.

    Fresh Andi és férje azért is felkészültek a bajra, mert vállalkozásuk egyik telephelye konkrétan a Duna partján áll.

    Keddre a falu egyetlen útját is elöntötte a Duna, azért most itt ragadtunk. Zsákfalu lettünk. Erre tulajdonképpen fel voltunk készülve, hiszen napok óta nem tudja megmondani nekünk senki, hogy pontosan milyen lesz a vízmagasság, csak azt tudjuk, hogy a hírek szerint tőlünk északabbra még mindig nem tetőzött, ezért értelemszerűen még több víz várható a nyakunkba. A házak egyelőre nincsenek veszélyben, így még szerencsésnek mondhatjuk magunkat, a konténerházas vállalkozásunk azonban úszni fog...

    – mesélte a Borsnak az énekesnő, akinek férje a falubeliekkel karöltve napi 10-12 órát dolgoznak a töltésen.

    Nincs pánikhelyzet, mindenki bízik benne, hogy nem okoz ennél nagyobb problémát az áradó Duna, és az elzártságot is jól bírjuk. A Covid idején is nagyon jól működött a település elzárva a világtól. Rendes emberek élnek itt, akik mindenben segítik egymást, összefogunk és kibírjuk az előttünk álló nehéz időszakot

    – szögezte le Fresh Andi.

  • A Sztárbox kommentárora azzal védekezett, hogy ő „nem tud amerikaiul”.

    Szépréthy Roland influenszer a Sztárbox idei évadának egyik kommentátora, ami mellett a műsor social felületeinek arcaként is ellát feladatokat. Utóbbi munkakörben a mérkőzések között élőben szokott bejelentkezni az Instagramon; így derült ki az is, hogy összejött a 2022-esX-Faktorfelfedezettjével, Mihályfi Lucával

    Szépréthy múlt vasárnap este a férfi középsúly-mezőny egyik indulóját, Shane Tusupot is elcsípte néhány szóra, aki Torghelle Sándorral verekszik majd a ringben. A riporter azzal indított, hogy rosszul ejtette ki az amerikai edző nevét, aminek helyes kiejtése egyébként sokaknak fejtörést okoz. Majd Tusup hogyléte felől érdeklődve annyit kérdezett:

    Hó ár jú?

    Erre az edző elsőre azt hitte, a riporter a nevére kíváncsi. Szépréthy Roland aztán arról beszélt, hogy nem igazán tud angolul.

    Hú ár jú? Wú iz gonna win? Ennyit tudok angolul, igazából nem tudok amerikaiul. I can not speak English, so...

    Majd Tusup is beismerte, hogy nem tud hibátlanul magyarul, mire Szépréthy megkérdezte, hogy a nevét tudja-e egyáltalán... Tusup egyből rávágta, hogy nincs tisztában azzal, hogyan kell kiejteni, erre a riporter gyorsan el is iszkolt a helyszínről, rövidre zárva a beszélgetést.

    Az élő bejelentkezés ezen részlete a minap a TikTokra is felkerült.

    Shane Tusup korábban az nlc.hu-nak árulta el, hogyan kell helyesen ejteni a nevét.

    „Akkor most megoldjuk a rejtélyt: »Tuszápnak« ejtjük. Tudom, hogy sokaknak fejtörést okozott, így egy idő után elengedtem, és már csak azt kérem, hogy Shane-nek hívjanak. Egyébként sem szeretem a formális megszólítást, jobb, ha a keresztnevemen hívnak az emberek.”

  • A fitneszlady felháborítónak tartja, hogy sokan csak osztják az észt, ahelyett, hogy vennének egy vonat- vagy buszjegyet, lapátot ragadnának és segítenének, ahol tudnak.

    Rubint Réka a minap egy videót is közzétett az Instagram-oldalán arról, hogy férjével, Schobert Norbettel segítettek az árvíz elleni küzdelemben. A fitneszházaspár szorgosan pakolta a homokzsákokat, míg középső gyermekük, Schobert Norbika tartalékosként segíti az árvízvédelmet a Honvédségnél. A Schobert-család jó cselekedeteire azonban nem csupán dicsérő kommentekkel reagáltak a közösségi média felhasználói: a bejegyzésekhez rosszindulatú hozzászólásokat is fűztek, gondolván, hogy Rubinték csupán azért segítenek a dunai árvíz elleni harcban, hogy jó fényben tüntessék fel magukat.

    A fitneszladynél ezeket a megjegyzéseket olvasva betelt a pohár, ezért hosszú sorokban üzent a rosszakaróknak az Instagramján. Mint azt kiemelte, 19 éves fia már hajnalban, pontosabban 2 óra 15 perckor felkelt, hogy segíteni menjen.

    „Csodálkozunk és megrémülve figyeljük, hogy a Föld szép lassan elpusztul?! Hogy jön az özönvíz?! Emberek! Ébresztő! Olvassátok végig a kommenteket egy-egy segítő szándékú poszt alatt, és ha van bennetek egy fikarcnyi apró jele a tisztánlátásnak, akkor rájöttök! Az energia van és létezik! Teremt! És ez

    a rengeteg negatív, gyűlölettel teli mocsok, ami az emberek száját nap mint nap, percről-perce elhagyja az egyszerűen elképesztő és rettenetesen elkeserítő!

    Az én fiam 19 éves. Ma hajnali 2.15-kor kelt Szentendrén az otthonunkban. 4.30-kor közel 156 önkéntes, területvédelmi tartalékossal elindultak a gödöllői Vitéz Reviczky László Első Területvédelmi Ezredből! 5.40-kor már pakolták a homokzsákokat Vácon, majd egész nap a Dunakanyarban.n Épp akkor, amikor a mocskot okádó kommentelők – akik többnyire gyermeket nemzenek, szülnek, vagy nagyszülőként játsszák a tapasztalt nagyokost /tisztelet a kivételnek!/ – még a másik oldalukra sem fordultak át az ágyikójukban.

    Nos! Ezek osztják az észt! Ahelyett, hogy vennének egy vonat- vagy buszjegyet, idejönnének, lapátot ragadnának, OSZT segítenének! Mert mi ott voltunk tegnap is, meg ma is! Segítettünk és igen, posztoltunk arról, hogy aki tud, jöjjön és segítsen! Ahogy tud. Ha csak 1-2 órát, 20-200 zsákot megtöltve... segítsen!

    Ahogy tették ezt a leányfalusi iskola diákjai is, köztük a kisfiam Zalán is a tornaóra idejében. Emberek! Ébredjetek már fel! Nézzetek már szét, hogy milyen irányba mentek?!

    A gyűlölet meg fogja ölni a lelketeket, ha már nem tette meg! A szeretet pedig etet

    – szögezte le a fitneszlady, hozzátéve, hálás mindenkinek, aki bármilyen módon segített az elmúlt napokban az árvíz elleni védekezésben, majd az influenszereket szólította meg.

    És még valami! Az influenszereknek, ismert embereknek ez lenne a legfontosabb dolga! Felhívni a figyelmet az összefogásra a példamutatásra! Minden érdektől mentesen! Mert aki csak és ennyit tud mögé gondolni, az sajnos magából és a sötét,  pusztulásra ítélt lelkéből tud csak kiindulni!

    – fogalmazott Rubint Réka, akinek lapozható bejegyzése ide kattintva érhető el.

  • A szerelmesek lassan egy éve alkotnak egy párt.

    57122147 226e0f3e92abe4dd267cc43ff9f090d6 wm
    Fotó: Index

    Hamarosan egy éve lesz, hogy párként éli az életét Balogh Edina és Szabó Simon, akik a Farm VIP legutóbbi évadában ismerkedtek meg. A szerelmesek nemrég össze is költöztek, de nem túl szokványos módon: egyszerre két otthonuk van, egy a belvárosban, egy pedig egy Budapesthez közeli kertvárosban. Balogh most a Borsnak adott interjút, melyben a kapcsolatukról is mesélt.

    Nagyon kemény történeten vagyunk túl. A mi kapcsolatunk nem annyira hétköznapi, nem egy randevúval kezdődött. Nem egy gyönyörű mozifilm és utána egy vacsora, hanem mi azért edzetten jöttünk ebbe a kapcsolatba, mind a ketten. Egy edzőtáborból jöttünk, a mi kapcsolatunkat nem tudja semmi megrázni, úgyhogy bennünk teljes nyugalom van

     – nyilatkozta a lapnak a színésznő.

  • Kiderült, miért tűnt el a nyilvánosságból.

    Képernyőfelvétel (935).png
    Fotó: YouTube

    Július végén jelentette be a TV2, hogy már javában tart a Farm VIP legújabb évadának forgatása, amelyben hosszú idő után újra a képernyőn láthatjuk majd Lapite Oludayót, azaz Fekete Pákót. Mint a Storynak adott interjújából megtudhattuk, nehéz évek állnak mögötte, civil életre kellett berendezkedjen, hisz sehova sem hívták már szerepelni – mostanáig.

    Igazából a média fordított hátat nekem. Egyidőben a csapból is én folytam, aztán hirtelen már nem kellettem senkinek. Lelkileg nagyon rosszul viseltem a mellőzöttséget, nem hívtak se fellépni, se szerepelni, és az anyagi tartalékaimat is teljesen feléltem. A barátaimhoz mentem át ebédelni, kétségbeesetten kerestem az emberek társaságát, de hiábavaló volt minden próbálkozás, egyre mélyebbre kerültem

    – magyarázta a lapnak Lapite, majd bevallotta, hogy végül a párja, Gyöngyi segítségével tudott kimászni a gödörből, akivel hét évvel ezelőtt ismerkedett meg.

    Mint mondta, soha nem volt még ilyen hosszú párkapcsolata, de kedvese mindenben támogatja, útmutatással szolgál, és a legnehezebb időkben is mellette áll. Az említett hölgy egyébként általános iskolai tanítóként dolgozik, akit a showman egy barátja éttermében vendégeskedve ismert meg.

    Az egyik asztalhoz leült Gyöngyi egy férfival. Gondoltam, viccből odamegyek hozzájuk, kiadom magam pincérnek, és felveszem a rendelésüket. Így is tettem, majd annyira jól elbeszélgettem velük, hogy odaültem közéjük. Kiderült, hogy a pasi csupán Gyöngyi egyik jóbarátja, ráadásul az első randevúnkat is neki köszönhetem. Miután összebarátkoztunk, azt mondta, hogy szeretne adni nekem egy üveg tömörkényi pálinkát, de csak Gyöngyin keresztül tudja eljuttatni hozzám, mert ő nemsokára repül vissza Angliába. Ezután számot cseréltünk Gyöngyivel, majd azon kaptuk magunkat, hogy szinte mindennap beszélünk telefonon, végül a találkozót is összehoztuk

    – emlékezett vissza az egykori celeb, hozzátéve: az említett pálinka ugyan azóta sem került elő, ellenben „lett egy jó csaja, aki kihúzta a gödörből”.

    Fekete Pákó bevallása szerint párja volt az, aki ráébresztette arra, hogy a legnehezebb időkben sem szabad feladni, így elkezdett ismét dalokat írni és fellépésekre járni. Kedvesével már az is szóba jött, hogy hivatalosan is összekössék az életüket.

    Még az eljegyzésre sem került sor, de ami késik, nem múlik. Mivel érett, idősebb korunkban találkoztunk, így közös családalapítást nem terveztünk, nekem már van két nagyobb fiam az előző kapcsolataimból, az egyikük 15, másik 28 éves. De természetesen szeretnénk összeházasodni. Nigériában, tradicionális afrikai öltözetben szeretnénk összekötni az életünket, és a hagyományokhoz híven egy látnok is részt venne a szertartáson, aki beavat minket a jövőnkbe, és kézrátétellel megjósolja, hogy milyen közös élet vár ránk Gyöngyivel

    idézi a 24.hu Fekete Pákót.

  • Meglelte álmai munkáját.

    DSC5652
    Fotó: Kaszás Tamás / Index

    Alekosz korábbi barátnője, Varsányi Réka arról számolt be, hogy az élete teljesen új irányt vett, amióta közösen szerepeltek az Ázsia Expressz negyedik évadában. A kalandreality egykori versenyzője a futásban megtalálta szeretett mozgásformáját, és a megújulás jegyében szőke fürtjeit barnára cserélte. Most pedig úgy tűnik, hogy álmai munkáját is megtalálta: közel egy hónapja a Magyar Honvédségnél dolgozik.

    „Édesapám epilepsziás, és mellette megtanultam az ilyen helyzeteket kezelni, számomra ez természetes, nem ijesztenek meg az ilyen és ehhez hasonló krízishelyzetek. Talán emiatt akartam gyerekkoromban tűzoltó lenni, amiből aztán felnőtt koromra az lett az álmom, hogy a Magyar Honvédségnél szeretnék dolgozni. A Covid idején fogalmazódott ez meg bennem, és azóta dolgozom érte. Többek között ezért is szabadultam meg a pluszkilóimtól, hogy megfeleljek az alkalmasságin” – mesélte a kétgyermekes édesanya, aki egyelőre nem részletezte, milyen feladatot végez az állami szervezetnél.

    Varsányi természetesen örül a karrierlehetőségnek, hiszen elmondása szerint a tavalyi Ázsia Expresszben nem találta a helyét: „Kerestem, de nem nagyon sikerült találnom olyan munkát, ami valóban érdekelt. Dolgoztam postán, árufeltöltőként, a végén pedig még egy hamburgerezőben is. Most viszont végre azt csinálhatom, amit valóban szerettem volna” – jelentette ki.

    (via Blikk)

  • Felvállalta a véleményét vitás szituációkban is.

    Húzós időszakot tudhat maga mögött a ValMar duója, hisz karrierjükön túl a tévézés világában is kipróbálhatták magukat: míg Valkusz Milán az RTL X-Faktor, addig Marics Peti a TV2 Megasztár zsűriasztalánál foglal majd helyet. Utóbbi ráadásul egy rövid ideig vezethette a Zsákbamacskát, majd színészként is kipróbálhatta magát a Hogyan tudnék élni nélküled? című filmben. Kimondható tehát, hogy nem a pihenésről szólt eddig a fiatal énekes éve, aki rengeteg elfoglaltsága mellett csak napokat tudott pihenni, de az őszi időszakban sem lesz ez másként.

    A Megasztár legújabb évada 12 év után, vasárnap elstartol a TV2 képernyőjén. Marics a Hot! magazinnak adott interjújában elmondta, hogy úgy érzi, kiemelkedően jó a felhozatal, rengeteg tehetséget zárt már a szívébe. Emiatt azonban több nehéz döntéssel is szembe kellett néznie.

    Piszok erős a mezőny. Szerencsére többnyire megvolt az összhang a zsűriben, de azért nyilván előfordultak olyan helyzetek, amikor nem értettünk egyet. Alapvetően nem félek a kon­fron­tá­ció­tól, tehát elmondom a véleményemet. Viszont amikor már tíz perce ugyanazt boncolgatjuk, akkor előfordul, hogy kivonom magam a forgalomból

    – vallotta be az énekes, akinek ez a fajta viselkedés a mindennapjaiban is jellemző.

    „Az életben is ilyen vagyok: ha azt érzem, hogy valami nem korrekt, igazságtalan, vagy nagyon szembemegy a látásmódommal, akkor azt mindenképp jelzem. De ha nincs megértés, azzal nem tudok mit kezdeni” – idézte a Bors a ValMar-formáció tagját.

  • Az Élősködők rendezője tizenhatszor nyírja ki új sci-fijében a filmsztárt, aztán jön a bökkenő.

    Képernyőfotó 2024-09-18 - 22.20.59.png
    Fotó: youtube

    Több mint 5 évvel az Élősködők bemutatója után, 2025. január 31-én debütál a film Oscar-díjas rendezőjének következő projektje, a Mickey 17. A sci-fihez most meg is jelent az első előzetes, ahol a főszereplő Robert Pattinsont elég sűrűn láthatjuk meghalni – szám szerint tizenhatszor.

    Karaktere, Mickey egy "feláldozható" űrhajós, akit nevéhez hűen nem félnek bevetni a rizikós küldetéseken, ha pedig nem éli túl, vagy csúnyán megsebesülne, elteszik láb alól, és nemes egyszerűséggel újat gyártanak belőle. A problémák akkor kezdődnek, amikor Mickey felfedezi, egy véletlennek köszönhetően egy másik alteregója is életben van, ez pedig nem csak neki nem szimpatikus, de a törvény is súlyosan bünteni.

    Bár a cselekményből akár egy sötét és nyomasztó film is kikerekedhetne, Pong Dzsunho a friss kedvcsináló alapján könnyed hangvételben dolgozta fel az eredeti, 2022-es Mickey7 című könyvet, így humoros jelenetekben sem fog szűkölködni a mozi. Mutatjuk is, mire lehet számítani:

  • Dudu és Dorka már azt is tudják, mikor szeretnének gyereket.

    Képernyőfotó 2024-09-19 - 1.01.30.png
    Fotó: RTL

    Továbbra is dúl a szerelem a ValóVilág 12. két játékosa, Dorka és Dudu között. Ugyan sokan nem jósoltak nagy jövőt a luxusbörtönben egymásra találó fiataloknak, ők a műsor vége óta is egy párt alkotnak, közös olaszországi nyaralásuk után pedig újabb mérföldkőhöz érkezett kapcsolatuk: a napokban összebútoroztak.

    Új lakásukat sem megtalálni, sem felújítani sem volt egyszerű, s bár még nem értek teljesen a munkálatok végére, most a Fókusznak megmutatták, hogy néz ki jelenleg első közös otthonuk.

    „Most lett kész a nappali, de még mindig berendezés alatt van. Oda lesz egy nagy Fradi címer téve, fel a falra, még jön egy-két zöld fehér kiegészítő” – kezdte Dudu, aki leendő feleségeként és közös lányukként mutatta be a kameráknak párját és kiskutyájukat. A becézéssel ellentétben párja dekorációs tervei nem nyerték el Dorka tetszését.

    Rosszul vagyok tőle!

    A fiatalok nem is tagadják, a költözéssel járó stressz és fáradalmak próbára tették a türelmüket, mostanra azonban elvonultak a viharfelhők, és újra teljes harmóniában élnek.

    „Nagyon nehéz volt, nagyon rosszul éltem meg. Rengeteget veszekedtünk, de mindenen. Állandóan feszültek voltunk, mert nem haladtunk. Elég sokat veszekedtünk, alig vártam, hogy vége legyen. Aztán, amikor összeállt a kép, mintha kicserélték volna, nagyon aranyos, szóval visszatért” – árulta el a 22 éves lány, majd jövőbeli terveibe is beavatta az RTL nézőit.

    „Most két évig nyaralgatni fogunk, tényleg mindenhova. Megígértem anyukámnak, hogy az ötvenedik születésnapján elmegyünk vele New Yorkba. Az majd két év múlva márciusban lesz, és azután szeretnénk gyereket. Két év múlva” – jelentette ki Dorka, Dudu kisebb meglepődésére.

  • Szerepet kapott a kosztümös sorozat következő szezonjában.

    Új színészeket jelentett be a Bridgerton család következő évadához a Netflix. Azt egy ideje már tudni lehet, hogy a negyedik szezon Benedict és kiszemeltje, Sophie történetét meséli majd el, nemrég pedig az is kiderült, a főszerepbe kerülő Luke Thompson sorozatbéli partnere Yerin Ha lesz.

    Nem csak ő lesz az egyetlen új karakteret Mayfairben, megismerhetjük például a társaságban frissen debütált Li nővéreket, akiket Isabella Wei és Michelle Mao játszanak majd. Édesanyjukat, a kétszeresen is megözvegyült Lady Araminta Gunt pedig Katie Leung formálja meg, aki leginkább a Harry Potter-filmekből lehet ismerős a nézőknek. A címszereplő első barátnőjét, Chao Chungot alakító skót színésznő a moziszéria 2005-ös, A Tűz Serlege című részében tűnt fel először, de a további filmekben is fontos mellékszereplőként volt jelen. A most 37 éves Leung ezúttal egy nagyon ügybuzgó mamát kelt majd életre, akinek célja, hogy legalább egyik lányát férjhez adja, például Benedict Bridgertonhoz.

    A nagysikerű széria negyedik felvonásának forgatásai már megkezdődtek, a rajongóknak azonban türelmesnek kell lenniük: az optimista becslések szerint is leghamarabb 2025 végén érkezhet meg a várva várt folytatás, de az sem kizárt, hogy 2026-ra csúszik a premier.

  • Őt nem érintette volna az áradás, de rögtön ment segíteni, ahogy megtudta, veszélyben van a számára fontos környék.

    Képernyőfotó 2024-09-18 - 18.53.20.png
    Fotó: RTL

    Egy óra alvással érkezett meg a Reggeli stúdiójába szerda délelőtt Csősz Boglárka, aki szintén részt vesz az áradó Duna elleni védekezésben, Budán töltött és pakolt homokzsákokat.

    Valójában kettő napja dolgozunk, és egy nagyon pici csapattal indultunk neki, 18-an lehettünk összesen a helyi lakosok igazából. Én a környéken lakom, de fönt a hegyen, engem nem értintett volna, viszont érintette a barátaimat, ismerőseimet. Nekem az eg nagyon fontos rész, ahol szeretek sétálni. Rögtön, ahogy kaptuk a híreket mentünk segíteni.

    „Mindenki önkéntesként dolgozott, ezt úgy kell elképzelni, hogy kamionokkal érkezett a homok, és mindent mi magunk zsákoltunk be, nagyon sok mindent kellett megvásárolni” – profi segítséggel, vezetéssel kezdtek neki a gátépítésnek. 

    „Szinte 2,5 méterig mentünk fel, nagyon hosszú szakaszon, volt egy 500 méter szerintem, amit felépítettünk. Négy oszlopban, ami szépen lassan növekedett, hogy a háta legyen a legmagasabb, és akkor tartsa meg egymást. (...) Már a keltek fel vannak telve, nem tudunk mindent menteni, de fontos irodaházakat, épületeket igen, illetve utcákat le tudtunk zárni ezzel a fallal” – mesélte az üzletasszony, hozzátéve: örül, hogy a végén ennyien csatlakoztak a programhoz, és igazán melengette a szívét, hogy ennyi emberrel tudott együtt dolgozni egy jó cél érdekében.