A tönk szélére került a világhírű Pető Intézet
Az arab országokban kapkodnak a magyar konduktorokért, a Kútvölgyi úton viszont leépítési tervekről beszélnek.
Az arab országokban kapkodnak a magyar konduktorokért, a Kútvölgyi úton viszont leépítési tervekről beszélnek.
780-ból 700-an már visszatértek Magyarországra, de a maradék sincs veszélyben a biztosító szerint.
Ezúttal a törökországi Antalyából jött egy járat, további 130-an szerdán jönnek haza Egyiptomból.
Kártalanítást kell fizetnie Kiskunlacházának, de nincs miből. Szeptembertől csődbiztos jöhet, a polgármester szerint a község vagyonára, a csúszdára, strandra és vásártérre megy ki a játék.
Hét-nyolcszáz utasuk van külföldön, több ezer utazást töröltek. Tavaly 440 milliós veszteségük volt, de Egyiptom jelentette az utolsó csapást.
Detroit vezetése fellélegezhet: a csődbe ment város adósságának egyhúszezred részét fedezi.
120 éve Türr István és Gerster Béla irányításával készült el a Korinthoszi-csatorna. Anyagi bukás volt.
A cég a Zalabaromfi csődje után alakult, tavaly 600 milliós támogatást kapott, majd csődbe ment.
Nem engednék, hogy állami cégek milliókkal tartozzanak. Most 87 milliárd a kifizetetlen számla.
Detroit lett a legnagyobb amerikai város, amelyik így járt. 15 milliárd dollár az adóssága.
A német cég ugyan fizetésképtelen, de ez nem érinti a magyar barkácsáruházat.
Csak az idei első félévben majdnem 500 céget töröltek, tavaly több mint ezer szűnt meg.
A német barkácsáruházlánc nem tudott újabb hitelt szerezni. Fizetésképtelenné váltak.
A kormány felkészül a cég csődjére, miután többséget szerzett benne az önkormányzat.
Más takarékokhoz játszhatták át a jó hiteleket. 37 milliárdnyi hitelből egyébként 17 behajthataltan.
2011-ben még majdnem kétszeres volt az alapítások száma a törlésekéhez képest.
És a lengyel kormánynak nincs újabb lehetősége arra, hogy megmentse a kétezer főt foglalkoztató céget.
Több volt a csőd és a fizetésképtelen cég tavaly, mint 2011-ben. Idén sem lesz sokkal jobb.
Ha eladod, amid van, és néhány évig sanyargatod magad, azzal mentesülhetsz a maradék adósságtól.
A román kézi sztárklubja becsődölt, a játékosokat emailben szélnek eresztették, más néven folytatják.
Megy az ötletelés, milyen legyen a magyar magáncsőd.
Kiderült, hogy az üzem nem lenne nyereséges.
Délután beszüntette adását, miután az orosz tárgyalások kudarcba fulladtak.
Több mint 176 ezer vállalkozás dőlt be öt év alatt.
Ha Ciprus után csődhullám jön, irigyelt szomszédunk lehet a következő áldozat.
Az Aranyközpont honlapján már lehetséges felszámolásról írnak, közben a NAV-végrehajtás alatt álló társcégnél még mindig árusítják az aranyat.
A Magna Steyr minden dolgozóját elküldik, a cég megmaradt eszközeit online árverésen értékesítik.
Muszáj volt beleegyeznie a bankbetétek egyszeri megadóztatásába, mert csődbe ment volna az ország.
Az EMG Médiacsoport Kft. fizetési haladékot kapott, legnagyobb hitelezője a tőzsdén jegyzett anyacége.
Uniós százmilliókból épült, adósságban úszik.
Több ezer munkahely szűnhet meg a kétszáz alvállalkozónál, ha azok nem kapják meg a pénzüket.
Az állam veheti át az irányítást. Ez lehet a legnagyobb városi csőd az USA történetében.
A klub tavaly csődbe ment, 11 évig szabálytalanul működött.
Másfélszer több építőipari vállalkozás szűnt meg januárban, mint egy éve, a cégek 80%-ának tartoznak.
A megbízható csődmodelljeiről híres tanácsadó, újabb bankcsődöket jósol az országban.
Bezárhat a korábban nagy sikerű animációs filmstúdió.
A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium szerint nem ők tehetnek a légitársaság csődjéről.
Rátenné a kezét az orosz hitelező a jegykárpótlásra félretett pénzre.
Három éven belül másodszor mennek csődbe.
A város a csőd szélén, adósságrendezési eljárás indult, a jegyzőt visszahelyezték a hivatalába.
Januárban 2401 céget töröltek, ez 61 százalékkal több az egy évvel korábbinál.
2012. február 3-án reggel 6 órakor jelentette be, hogy 66 év működés után nem szállnak fel többet a cég repülőgépei.
Tavaly február 3-án állt le a Malév, aminek még mindig van repülője, néhány milliárdos vagyonát viszont hatvanszorosan haladják meg az adósságai. Elvesztettünk négy országot, tucatnyi várost és négyszázezer utast.
Az üzem pár éve még nagyon jól ment, de politikai ellenérdek fűzödik a sikeréhez.
Aranybányát is nyitna a százmilliókkal adós cég.
Az afrikai ország kiadta a közalkalmazottak bérét, és becsődölt, nem maradt pénz az államkasszában.
A cég eredményes amerikai szárnya így próbál megszabadulni a francia illetőségű anyavállalattól.
Ha baj lesz, nem old meg semmit a szakszervezet szerint, ha néhány BKV-dolgozót elvisznek bilincsben. Tarlós szerint nem hoz csődöt a tavasz.
A HMV nem tudott átállni az online világra, az egész üzleti modelljük csődölt most be.
A céget felszámolják, minden dolgozót elküldenek.
November volt az építőipar valaha volt legsötétebb hónapja, harminc nap alatt 707 cég szűnt meg.
A román első osztályú Rapid Bukarest a csőd szélén, nem tudja tovább fizetni külföldi futballistáit.
A kormány megerősítette a stratégiai céggé nyilvánítást és kibővítette a felszámolási szabályokat.
A cég múlt szombaton jelentette be, hogy csődvédelmet kért.
A Kapuvári Hús nyolcmilliárd forinttal tartozik, de a bírói zár miatt nem tudják eladni a tulajdont.
Év végére 23 500 lehet a felszámolt cégek száma, óránként két vállalkozás megy csődbe.
Hiába fedezzük fel az univerzum titkait, ha a egy lánclevél kiszámíthatóbb, mint a NASA tudósai.
A száznál több hitelező kifizetése reménytelen, a cégnek egyetlen fillérnyi likvid vagyon sincs.