Kevin Costner hosszú karrierjét mérföldkövekként határozták meg a westernek, elvégre a színész első nagyobb áttörését a Silverado című westernfilmben érte el, hogy a Farkasokkal táncoló rendezőjeként és főszereplőjeként mindkét zsebét kitömje Oscar-díjakkal és a közönség elismerésével. Costner volt olyan bátor, hogy egy tévésorozat kedvéért is cowboykalapot húzott a fejébe, ez volt a Yellowstone, Taylor Sheridan drámájának főhőseként pedig olyan teljesítményt nyújtott a most 69 éves legenda, hogy amikor kiderült, még a befejezés előtt kiválik a szereplőgárdából, sok nézőnek lett volna kedve hirtelen a kardjába dőlni. Nem véletlenül.

Horizont: Egy amerikai eposz

Fotó: Vertigo Média

Egyben lehetett még reménykedni, hogy Kevin Costner új projektje, a magyar mozikban június 27-e óta látható Horizont: Egy amerikai eposz majd kárpótolja a Yellowstone-fiaskó miatt jajveszékelő embereket. Vérző szívvel mondom azt, hogy a négy részesre tervezett filmsorozat első felvonása nemhogy a Farkasokkal táncolót nem közelíti meg minőségben, de még egy közepes westernfilm élvezeti faktorát sem képes hozni.

Pedig Kevin Costner ezen a filmsorozaton már 1988-ban elkezdett ügyködni, és volt olyan pontja a kreatívmunkának, amikor esély volt rá, hogy a Disney égisze alatt valósul meg a projekt, ám végül nagy stúdió beavatkozása nélkül, a rendező-író-főszereplő saját, 38 millió dolláros befektetésével is megtámogatva jött ki a Horizont első fejezete a nagyvászonra. Egy olyan filmé, aminek van eleje és vége, van csattanó, és egy nagyon egyszerű, de színtiszta és ütős mondanivaló-üzenet is el lett rejtve benne. Csak valahogy a köztes részt, a tárgyalást, ami a legjobban számított volna, azt képtelenek voltak az alkotók szórakoztatóan kibontani.

A történet az 1860-as években játszódik, és a kezdés tényleg felmossa az emberrel a padlót, ahogy a Horizont: Egy amerikai eposz életképeket villant a prérin élő, viszonylag békés fehérekről, akiken egy este indiánok ütnek rajta, már-már horrorisztikusan lemészárolva őket. Ez az a pont, amikor nézőként a hideg futkos az ember hátán, elvégre az amerikai őslakosok harcát ennyire barbár módon ritkán ábrázolta a filmipar. Pont ezért koppanunk hatalmasat, amikor kiderül, hogy Kevin Costner új westernje igazából egy fókusztalan, elnagyolt és vázlatos semmiség, amiben hiába csodálatosan szép a fényképezés, hiába pátoszosan szépek és hangulatosak a zenék benne, egysíkú karaktereket látunk jönni-menni, akikért izgulni sem tudunk, és néha azt is nehéz követni, hogy ki kicsoda és ki kivel milyen kapcsolatban áll.

Sokan kételkedtek, hogy vajon a Gladiátor folytatása képes lesz-e felérni a Russell Crowe főszereplésével készült első rész ikonikus mivoltához, de az eddigi hírek pozitívak. Pár hete már megtörtént az első tesztvetítés, amiről rengeteg jót lehetett hallani, most pedig az első hivatalos fotók is  megérkeztek  a közösségi médiába, és szintén sok jóval kecsegtetnek.

Látszik többek közt a főszereplőt játszó Paul Mescal gladiátoröltözete, a szolgasorból kitört, jómódú polgárt alakító Denzel Washington színes ruhája és a Pedro Pascal játszotta katonai vezető teljes testpáncélzata.

Túlélni vagy győzni?

Ahogy a Vanity Fair az Instagram-bejegyzés mellé írta:

Készüljenek fel a szórakozásra! Itt az első betekintés a Gladiátor 2-be, aminek főszereplői közt ott van Paul Mescal, Pedro Pascal, Denzel Washington, Connie Nielsen, Joseph Quinn, Fred Hechinger és sokan mások. Érkezik Ridley Scott rendező új alkotása, amely a 2000-es film végénél veszi fel a fonalat, ahogy Russell Crowe Maximusa életét veszti, ezzel felborítva a Római Birodalom vezetését

A film történetileg a Krisztus utáni 200-as évek elején jár, ahol két császár, Geta és Caracalla apjuk parancsát követve próbálnak párhuzamosan uralkodni, azonban nem képesek osztozni a hatalmon, amely konfliktus egyikük halálához vezetett. Hogy a történelem ezen szakaszából pontosan milyen film kerekedik, egyelőre nem tudni.

Újdonsült világrekord és az év legjobban teljesítő filmje – eddig ilyen eredményekkel büszkélkedhet az Agymanók 2. 2024. Június 14-i megjelenése után mindössze három hétbe telt, hogy átlépje az egymilliárd dolláros (nagyjából 370 milliárd forintos) álomhatárt, ezzel 2024 első dollármilliárdos produkciójává válva. Már a nyitóhétvégéjén 150 milliót hozott a kasszáknál – ezzel megelőzte az év produkciójának kikiáltott Dűne: Második részt –, majd a következő két hétvégén is vezette a jegyeladásokat, ráadásul nem is akárhogy.

Az animációs érzelmi komédia új világrekordot állított fel. Az Agymanók 2 gyorsabban érte el az egymilliárdos bevételt, mint bármely másik animációs film valaha. Összbevételét tekintve három hét alatt túlszárnyalta 2015-ös elődjét, amely mintegy 850 millió dollárnál rekedt meg 175 milliós gyártási költsége mellett. A második rész pedig már most egymilliárd felett van, több mint 300 millió dollárt ráverve a Dűne év elején megjelent folytatására.

A multikamerás szitkomok ideje lejárt? Olyan kérdés ez, amelyet így 2024-et írva semmiféleképp sem fölösleges dolog feltenni, elvégre a közönség előtt felvett, alánevetős vígjátékszériák közül a legnagyobb, legsikeresebb címek, mint a Jóbarátok, az Agymenők, az Így jártam anyátokkal, a Két pasi – meg egy kicsi, esetleg az Egy rém rendes család, hosszú-hosszú évekkel ezelőtt leköszöntek. Utánpótlás pedig nincsen nagyon. Pontosan ezért van szerencsés helyzetben most az Azok a 90-es évek show, a Netflix június 27-én a második évadával visszatért, többkamerás szitkomja, amely ráadásul egy nagy klasszikus, a FOX-on 1998 és 2006 között vetített Azok a 70-es évek show folytatása. Csak éppen egy új, fiatalabb generációval a középpontban.

Fotó: Netflix Media Center

Amit az Azok a 90-es évek show első évada még 2023 elején nehézkesen volt képes megoldani, az az volt, hogy az eredeti sorozat szereplőgárdájára, az olyan karakterekre, mint az Ashton Kutcher-féle Michael Kelso, a Mila Kunis által játszott Jackie Burkhart vagy Topher Grace Eric Formanje, kevesebbet támaszkodjanak, és a régi főhősök nélkül is élvezhető maradjon a spin-off. Valahogy azt érezte az ember, hogy az alkotók mindenféleképp próbálják a régi szereplőgárda visszahozatalával meglovagolni a nosztalgiát, az anyaszéria rajongóinak szeretetét felélesztve egyszersmind. Egy kicsit tehát pont a fiatal színészekkel toltak ki az írók, akiknek amúgy is nehéz dolguk volt, hiszen mostanra legendásnak számító figurák helyébe kellett lépniük... így viszont a feladatuk már-már lehetetlen vállalkozásnak tűnt.

Egészen a most bemutatott új etap első pár epizódjáig kellett várnunk, hogy a Netflix szitkomja beérjen, a fiatal színészek belemelegedjenek abba, ami a dolguk, és úgy igazán gördülékeny néznivalóvá érjen az Azok a 90-es évek show. Haragudni erre a sorozatra nem lehet, már csak azért sem, mert az első bekezdésben emlegetett klasszikusokat jó érzékkel megidézi, ráadásul a humoros beszólások, gagek is többnyire ülnek. Régen volt már tényleg olyan élményünk, hogy egy multikamerás szitkomon hangosan kacagjunk.

Nehéz megszólalni, mintha a moziszékbe döngöltek volna minket. Az Én vagyok a kapitány című olasz filmet már egy ideje vetítik, de valahogy a radar alatt maradt, pedig számunkra az elmúlt időszak egyik legsúlyosabb mozis élménye. Felkavaró, akciódús, érzelmes, itt-ott pátoszos,

Adott két fiú, Seydou és Moussa, akik Szenegálban, azon belül is Dakarban élnek. Olyan hely ez, ahol az élet nem könnyű, de szeretet akad. Az emberek nevetnek, élvezik az apró örömöket, amelyek a mindennapokban eléjük kerülnek. Van étel és víz, de jómód, az kevésbé.

Fotó: Vertigo Média

A két fiú – akit Seydou Sarr és Moustapha Fall alakít – úgy dönt, hogy megcsinálja a saját szerencséjét. Noha csak tizenhat évesek, halmozzák az alkalmi munkákat, hogy pénzt szerezzenek. Európába akarnak menni egy jobb élet reményében – úgy vélik, zenei tehetségüket ott kamatoztathatják, és sztárrá válhatnak –, de szinte alig tudnak valamit a másik kontinensről, és még kevesebbet az odaúton leselkedő veszélyekről.

Végül minden intelem ellenére, őseik szavára hagyatkozva megindulnak, majd egy fizikai és lelki utazás veszi kezdetét, amelynek során tanúbizonyságot kell tenniük kitartásból, emberségből, eltökéltségből és hűségből.

A John Krasinski által írt és rendezett Hang nélkül című film egy olyan évben, 2018-ban mutatkozott be a mozikban, amikor a posztapokaliptikus zsáner épp az utolsókat rúgta már, főleg a The Walking Dead sok évre rúgó regnálása miatt a nézők elkezdtek beleunni a világvége témába. A Hang nélkül első része páros lábbal törte rá az ajtót a közönségre, nemcsak frissen ható koncepciójával, hanem azzal is sokakat levett a lábukról, hogy egy rendkívül szerethető, esendő családot állított a drámája középpontjába.

A filmnek megvolt még az a kvalitása is, hogy könnyen érthetően tálalta az alapszituációt, mely szerint egy napon idegen lények hullottak a Földre, amelyek bár teljesen vakok, az éles hallásuknak köszönhetően minden neszre ugranak, és széttépik amit vagy akit ott találnak. Ebben a horrorisztikus szituációban kellett túlélnie az Emily Blunt-féle Evelyn Abbottnak, férjének, Lee-nek (John Krasinski) és gyermekeiknek, apróbb spoiler, hogy nem mindannyiuknak sikerült.

Fotó: Paramount Pictures

Amibe bele lehetett kötni a Hang nélkül és a 2020-ban bemutatott második része esetében, hogy főleg vidéken játszódtak, mindkét film igyekezett elkerülni azt a vonalat, amit a Will Smith főszereplésével készített Legenda vagyok ebben a műfajban anno csúcsra járatott. Azaz hogy egy igazi metropoliszban tárják elénk, milyen pokoli és lehetetlen feladat tud lenni, ha vérszomjas szörnyetegek kergetik az embert a betondzsungelben.

Az első két Hang nélkül-film alkotója ezúttal hátrébb lépett kettővel, és Michael Sarnoskira bízta a Hang nélkül: Első nap írói és rendezői feladatait, és a magyar mozikban június 27-én bemutatott előzményfilmen bizony érződik is, hogy hiába épít nagyjából ugyanarra a formulára, mint az előző részek, mégis szorult bele új látásmód, mégpedig jó adaggal.

A Star Wars: Az akolitus szinte attól a perctől kezdve kapta a savat a nézőközönségtől, hogy június 5-én közzétették az évad első részeit a Disney+-on, pedig ha valaki elég nyitottan állt hozzá, és nem minden áron a woke-ot próbálta belemagyarázni a produkcióba, jól láthatta, hogy a készítő, Leslye Headland és csapata valami olyasmivel próbálkozott, ami precedens nélküli a messzi-messzi galaxisban. Egy, a Star Wars-világba helyezett krimivel, amelyben a Sol-mester (Lee Jung-jae) által vezetett, ereje teljében lévő jedik titokzatos rendbontók miatt kezdtek bolygókon átívelő nyomozásba.

Fotó: Disney+

A sorozatnak megvoltak azért a gyengeségei, a díszletek elég átlagdisney-sek lettek, és a párbeszédek is itt-ott billegtek, ugyanakkor a június 26-án debütált ötödik epizódra a feszültség és a konfliktus olyan szintre eszkalálódott, hogy azt mondhatjuk, ekkora vérengzést a George Lucas-univerzumban a 66-os parancs végrehajtása óta nem láttunk, amikor is a Császár szavára jediket mészároltak halomra.

Ugyebár az ötödik rész ott veszi kezdetét, hogy a Sol mellett felsorakozó jedik, a Dafne Keen-féle Jecki, Charlie Barnett Yordja és a rend közelébe újfent odakerülő ikerpáros, Osha és Mae (Amandla Stenberg) egyik pillanatról a másikra kénytelenek farkasszemet nézni egy vörös fénykardos ismeretlennel. Egy igen hajmeresztő alakkal, akinek a megalkotásakor a dizájnerek még a 100 százaléknál is többet beleraktak a munkájukba, elvégre a sithnek tűnő figura hangtorzítós sisakja olyan rémálomba illő eszköz, melyben mintha keresztezték volna Darth Vader és Kylo Ren tökfedőit, horrorfilmes körítésben.

Június 17-én tért vissza a Maxon a Sárkányok háza a második évadával, és bár jóval az anyasorozat, a Trónok harca eseményei előtt, nagyjából 100 évvel korábban játszódik a történet, korántsem lehetne azt mondani, hogy Westeros kevésbé megosztott birodalom lenne, mint amikor a Starkok harcoltak a Lannisterekkel. Egy olyan korszakban járunk a Sárkányok házában, amikor a Targaryen család tagjai között belviszály zajlik, az uralkodófamília két oldalra, az Alicent által vezetett Zöldekre és a Rhaenyrát követő Feketékre bomlik, a sok hullát eredményező véres összetűzés pedig egyre elkerülhetetlenebbé válik. E két oldal viszályába keveredik bele két lovag, Erryk és Arryk a Cargyll-házból, akik hiába ikrek, képtelenek kiegyezni, hogy ki mellé álljanak, így ellentétes oldalon találják magukat.

A Sárkányok háza második évadának második epizódjában épp ők ketten, Erryk és Arryk kerülnek egymással szembe, az őket alakító Elliott Tittensort és Luke Tittensort, a sorozat 34 éves testvérpárját egy Zoom-kerekasztalos interjú keretein belül kérdeztük az HBO fantasysorozatában szerzett tapasztalataikról.

Fotó: MAX

Elliott és Luke Tittensor az Indexnek arról beszélt:

• mikor szembesültek a lovagtestvérek, Erryk és Arryk sorsával először;
• rossz érzés volt-e nekik a távozás az HBO új zászlóshajó-sorozatából;
• és hány napig forgatták a nagy párbajukat.

Mind a Trónok harca, mind a Sárkányok háza hírhedtté vált a sokkoló halálesetekről. Hogyan és mikor szembesültek a karaktereik, Erryk és Arryk sorsával?

Elliott Tittensor: Tudtuk az elejétől, már a forgatás kezdete előtt, hogy véres halált fogunk halni a sorozatban. Az volt az egyik első dolgunk, hogy meghallgattuk a hangoskönyveket, hogy a lehető leginkább tisztában legyünk a szériában feldolgozott eseményekkel, és Westeros ezen korának rajzával. Teljes egészében a készítőgárdán múlt, mikor érzik úgy, hogy eljött az ideje a sztorivezetés szempontjából az ikrek tragikus párharcának. Végül a második évad elejére esett a választásuk. Nagyon szerencsések vagyunk, hogy testvérekként részt vehettünk egy ekkora produkcióban. Luke-kal együtt imádtuk az anyasorozatot, a Trónok harcát, és amikor annak a híre eljutott hozzánk, hogy a Sárkányok házába keresnek szereplőket, ráadásul ikreket, ugrottunk a lehetőségre, anélkül, hogy sokat morfondíroztunk volna rajta.

Bár Erryk és Arryk sztorija megrendítő véget ért, gyönyörűnek éreztük ezt a lezárást a karaktereinknek, és hálásak vagyunk, hogy két ennyire karizmatikus ikertestvér páncélját ölthettük magunkra a sorozatban.

Ryan Reynolds egészen pofás karriert csinált abból az egyetlen tulajdonságából, hogy imád bohóckodni. Legyen szó a mocskos szájú Deadpoolról, egy videójátékban öntudatra ébredő NPC-ről a Free Guyban, vagy némi detektívmunkáról Pikachu sárga bundájába bújva, az amerikai sztár a legtöbb vígjátékában úgy hülyül, hogy a teljesítményét látva biztosra vesszük, ha hajnali 2-kor ugrasztanák ki az ágyból, ugyanezt csipás szemmel, álmosan is lehozná. Ez van, Ryan Reynolds magát játssza, és nagyon sok színész ugyanígy van ezzel, haragudni mégse lehet rájuk, főleg amikor néha olyan szerepekre vállalkoznak, mint a 47 éves színész teszi a Képzeletbeli barátok (IF) című új családi filmben.

A történet középpontjában a Cailey Fleming által játszott Bea, egy tizenkétéves kislány áll, aki kénytelen megbirkózni azzal a ténnyel, hogy anyukája halála után édesapja (John Krasinski) is kórházba kerül. Mit tesz ilyenkor egy gyerek, már azonkívül, hogy kétségbe esik? Nos Bea láthatóan a képzelet birodalmába menekül, egyik éjszaka ugyanis olyan lényeket kezd el látni, akik a többség számára láthatatlanok. Képzeletbeli barátokat, hogy egészen pontosak legyünk, akiknek a Reynolds-féle Cal afféle felügyelőként-segítőként igyekszik új kispajtásokat találni.

Fotó: Courtesy of Paramount Pictures

Cailey Fleming és Ryan Reynolds nagyszerű párost alkotnak ebben a filmben, a gyerekszínész egészen természetesen ható naivsággal és ártatlansággal csodálkozik rá a képzeletbeli lényekre, míg Reynolds szokásától eltérően egy kicsit visszafogja a féktelen humorizálást, és próbál egy megmosolyogtató, de inkább érzékeny játékot letenni az asztalra. Többé-kevésbé sikerül is a párosnak, hogy érzelemmel, némi varázslattal töltsék meg a John Krasinski által írt és rendezett urban fantasyt, ugyanakkor a szkript mindkettejüket némiképp cserben hagyja.

Alig telt el egy év a két Oscarra jelölt Nyad megjelenése óta, újabb film készült egy határait feszegető úszóról: a Young Woman and the Sea (Lány a hullámok hátán) július 19-én debütál a Disney+-on, főhőse pedig Gertrude „Trudy” Ederle, aki első nőként úszta át a La Manche csatornát 1926-ban. Trudy bőrében a Star Wars-filmek hőse, Daisy Ridley, akinek meglepően jól áll a szerep.

Feminista produkciónak tűnik, ám sokkal több annál: az emberi teljesítőképesség határáról, az elfogadásról, a kitartásról és az álmok valóra váltásáról szóló film kortól és nemtől függetlenül megszólíthatja a nézőket, bár való igaz, hogy a történet mondandóját a fiatal lányok érezhetik át leginkább.

Részlet a Lány a hullámok hátán című filmből

Fotó: Vladisav Lepoev / disney

Életveszélyben volt − többször is

Trudy beteges gyermek, alig éli túl a kanyarót, de már ekkor felülírja az esélyeket, és kilábal a betegségből. Édesanyja unszolására nővérével, Meggel együtt úszni kezd, pontosabban az óceánban edzik saját magukat, mielőtt felvételt nyernének egy titkos női úszócsapatba. Német bevándorló apjuk (Kim Bodnia) nem igazán repes az örömtől, hogy a lányai a medencében kapálóznak, mégis engedi nekik, hogy edzésre járjanak.

Meg ekkor már beletörődik sorsába, betölti a tradicionális női szerepkört, húga azonban nem elégszik meg az előre kijelölt úttal, saját életének kovácsa lesz.

Sean Penn a közelmúltban a The New York Timesnak adott interjújában azt mondta, hogy legutóbb a 2008-as Milk című film forgatásán érezte jól magát, „az elmúlt 15 évben viszont nyomorultul”.

Sean Penn 2022. március 23-án Krakkóban

Fotó: Omar Marques / Getty Images Hungary

A Magyar Filmadatbázis adatai alapján a magyarok kedvence 2024 első félévében az Agymanók 2. volt. A top 10-es lista második helyén a Dűne 2. áll, harmadik a Kung Fu Panda 4., negyedik a Furiosa: A Mad Max Saga, az ötödik pedig a Bad Boys: Mindent vagy többet lett.

Részlet az Agymanók 2. című filmből

Fotó: Fórum Hungary

Az első hat helyen franchise-ok és folytatások végeztek, a három dobogósból pedig kettő animáció. Egyedül a Dűne 2. hozott itthon egymilliárd forintnál is nagyobb bevételt. Magyar film nem került fel a listára – de a Lefkovicsék gyászolnak rendkívül pozitív értékeléseket kapott – derült ki a MAFAB közleményéből.

A MAFAB 10-es listája az oldalon az elmúlt fél év alatt több millió látogatói felkeresés, sok ezer értékelés és a jegyeladási eredmények súlyozása alapján állt össze. Feltétel az volt, hogy az adott film legalább 100 millió forint bevétellel bírjon.

Szeleczki Rozália Cicaverzum című romantikus vígjátéka és Vermes Dorka Árni című alkotása is versenybe száll a legjobb első mozifilm, a legjobb elsőfilmes rendező és a legjobb főszereplő címért az Oscar- és BAFTA-kvalifikáló londoni Raindance Filmfesztiválon.

Árni

Fotó: Cirkó Film

A londoni West End filmes negyedében június 28-ig tartó Raindance Filmfesztivál az egyik legfontosabb esemény a fiatal filmesek számára, akik bemutatkozhatnak a közönségnek és a szakmának egyaránt – írja az MTI.

Szeleczki Rozália Cicaverzum című romantikus vígjátékát első alkalommal vetítik Nagy-Britanniában, a premier a kultikus Prince Charles Cinemában lesz Londonban, ahol a film operatőre, az idén a legjobb operatőrnek járó Filmkritikusok Díjával kitüntetett M. Deák Kristóf személyesen jelen lesz.

Mindössze alig néhányszor vetítették a hazai mozik a Ghost zenekar Rite Here Rite Now című koncertfilmjét, és ennek köszönhetően hatalmas volt rá az érdeklődés. Mi az Aréna Plázában néztük meg a filmet, a nagyjából 400 fős teremben alig egy tucat üres szék maradt. Az alkotást a banda 2022-es Impera című lemezéhez kötött Imperatour nevű turnéjának utolsó két koncertjén rögzítették,

A két előadásra, amelyeket 2023. szeptember 11–12-én tartottak Kaliforniában, az inglewoodi Kia Forumban, speciális szabállyal állt elő a banda. A közönség nem használhatott telefont és kamerát, hogy semmilyen módon se menjenek ki fotók, amelyek előre is lelőnének bármilyen meglepetést a készülő koncertfilmből.

Ez külön izgalmat jelentett, ugyanis sokkal érdekesebb egy olyan koncertfilm, amiben bulizó tömeget látni, ahelyett, hogy a telefonjukba temetkező emberek seregét kelljen bámulni – plusz a zenekarnak is több esélyt adott az interakcióra.

Mivel csak két napig vetítették, ezért az alkotás a hazai multiplexekben sajnos már nem elérhető, azonban így is érdemes beszélni a filmről, mert különleges élmény. Több, a zenekarhoz köthető titkot mesél el, és új fejezetet nyit a banda életében. A Ghost Rite Here Rite Now című koncertfilmjéhez minden adott volt, hogy hatalmas durranás legyen. Mindjárt megmondjuk, hogy sikerült-e.

A Motorosok, Jeff Nichols a hazai mozikban június 20-tól vetített új krimi-drámája olyan, mint egy hűvös szellő a 40 fokban – legalábbis azoknak, akik visszasírják a régi idők filmjeit, és igazán oldschool szórakozásra vágynak a nagyvásznon. A film nem valósulhatott volna meg, ha egy Danny Lyon nevű fotózsurnalisztának nem támadt volna egy őrült ötlete, hogy beálljon egy chicagói motoros bandába a 60-as években, és belülről dokumentálja képekkel és interjúkkal, végül egy egész könyvbe, a The Bikeridersbe fűzve a bőrdzsekis, nagyon kemény férfiak hétköznapjait, akik hangos motorjaikkal szántották az aszfaltot naphosszat. Danny Lyoné tényleg agyament vállalkozás volt, még a Hells Angelsről regényt író Hunter S. Thompson is figyelmeztette a fiatal feltörekvőt, hogy meneküljön a klubból, ha kedves az élete. Pedig azért a gonzó újságírás amerikai atyja tökös fickó volt, aki egyet s mást megélt, ha ő ilyet mondott, akkor azt illett is komolyan venni.

Fotó: Kyle Kaplan / Focus Features

Persze, ha Danny Lyon nem lett volna ennyire eltökélt, ez a film sem valósulhatott volna meg jelen formájában, ami nagy kár lett volna, mert lehet, hogy a Motorosok nem örök érvényű mestermű, de ügyesen gurul Martin Scorsese nyomdokaiban. Egy olyan filmről van szó, ami egyszerre mesél egy mára többé-kevésbé kihalt szubkultúráról, anélkül hogy túlzottan romantizálná azt, és ad látleletet arról, hogy milyen az, amikor egy társadalom züllésnek és pusztulásnak indul.

Érdekes szerkezete van ennek a filmnek, mert a Motorosok egészen fontos szereplőjévé teszi a fentebb emlegetett Danny Lyont mint karaktert, akit Mike Faist alakításában látunk akcióban, ahogy készíti könyvéhez az interjúkat. Mégsem a fotós története ez, hanem sokkal inkább a Jodie Comer-féle Kathy Baueré, egy teljesen átlagos amerikai nőé, aki egy napon betéved egy kocsmába, ahol szembesül a Vandálok nevű banda ámokfutásával. Ám két összerezzenés között a nő szerelembe is esik egyszersmind, abban a pillanatban, amikor meglátja a szívtipró Bennyt (Austin Butlert). Kathy a nem túl szelíd motoros társaságában kóstol bele ebbe a világba, és érti meg, hogy a motoros klubnak nem az a célja, hogy ámokfussanak, törjenek, zúzzanak, gyilkoljanak. Hanem inkább egy életérzésről szól az egész, kiközösített férfiakról, akikben semmi közös nincs papíron, mégis a vasparipák és a száguldás iránti szerelem összeköti őket. Mert végre úgy érezhetik, valahova tartoznak.

2024-re egyáltalán nem megdöbbentő, ha valaki sorozatokért rajong. Beették magukat a tévészériák a hétköznapjainkba, és bár a streaming általi tartalomszolgáltatásnak köszönhetően mindenki azt, ott és akkor néz, amikor akar, mégis biztos pont az életünkben, hogy ha a Trónok harcáról, aStranger Thingsről , vagy bármelyik populáris alkotásról szeretnénk eszmét cserélni, akkor még akár a kocsmában is találunk hozzá beszélgetőtársat. Az is kollektív élmény, hogy egy remekül sikerült sorozat mennyire át tudja venni az életünk feletti irányítást, és amikor a végére érünk, akkor egy gyászhoz hasonló procedúrán megyünk keresztül. Mintha egy szerettünk hiányával kellene megbirkóznunk, olyan űrt képes hagyni bennünk egy-egy kasza.

Fotó: A24

Valami hasonlót élnek át az I Saw the TV Glow című új horrorfilm főszereplői is. 1996-ban járunk, egy álmos amerikai kisvárosban, ahol (előbb Ian Foreman, majd Justice Smith alakításában) egy Owen nevű hetedik osztályos, egy igazi kívülálló kiskölyök összebarátkozik a kettővel felette járó Maddyvel (Brigette Lundy-Paine). Kettejüket nem más köti össze, mint egy késő este vetített tévésorozat, a The Pink Opaque című misztikus történet, amelyért egymásra licitálva kezdenek rajongani. A The Pink Opaque egy tipikus Monster of the Week-struktúrára felhúzott horrorszéria, amiben két, egymástól távol élő lány közösen veszik fel a harcot a Mr. Melancholy nevű, hátborzongató főgonosszal, és a világ békéjét tönkretenni igyekvő csatlósaival.

A párhuzamot, amely a film főszereplői, Owen és Maddy, valamint a The Pink Opaque hősnői között húzódik, nem nehéz meglátni. Mind Owen, mind Maddy a kedvenc sorozatukhoz hasonlóan szörnyetegekkel küzdenek, a nagy különbség viszont, hogy ők nemcsak a külvilág veszélyeivel kénytelenek farkasszemet nézni, hanem az őket belülről szétvetni készülő feszültséggel is meg kell birkózniuk valahogy.

Viggo Mortensen dán-amerikai színész-rendező lesz az idei nemzetközi filmfesztivál egyik legnevesebb díszvendége Karlovy Varyban. Az idei, 58. nemzetközi filmszemle − amely Kelet-Európa egyetlen A-kategóriás filmfesztiválja −, június 28-án pénteken kezdődik, és július 8-án szombaton az ünnepélyes díjkiosztóval ér véget. 

A filmsztár a rendezvény nyitónapján veheti át a fesztiválelnök díját, majd az ünnepség résztvevői megtekinthetik az Egészen a világ végére című alkotást, amelynek forgatókönyvét Viggo Mortensen írta, emellett ő a rendezője és a főszereplője is a produkciónak − adta hírül az MTI.

Viggo Mortensen 2024. június 6-án Londonban

Fotó: Lia Toby / Getty Images Hungary

A JUNO11 Distribution forgalmazásában szeptember végén érkezik a mozikba Vékes Csaba, a Szia, Életem! író-rendezőjének romantikus, gombfocis sportvígjátéka, a Lepattanó. A film egy érzelmes, humoros történet az esendőségről, a szeretetről, a kitartásról, valamint tisztelgés a remek magyar játék előtt. A film főszereplői Scherer Péter, Derzsi Dezső, Waskovics Andrea, Rába Roland, Elek Ferenc, Mucsi Zoltán és a nagy sikerű Dallas Bobbyja, Patrick Duffy.

Zajlik a Netflixen futó neo-western, a Yellowstone utolsó évadának forgatása, igaz, a korábbi részek sztárja, Kevin Costner nélkül. A színész hajlandó lenne John Duttonként visszatérni a műsorba, de kizárólag megfelelő körülmények között.

Kevin Costner

Fotó: Port.hu

Kevin Costner jelenleg a hamarosan megjelenő Horizont című filmjét népszerűsíti, mégis azt hangoztatja, hogy szívesen visszatérne a Yellowstone ötödik évadának második felére. Mint mondja, nagyon szereti a sorozatot, és esélyesnek tartja, hogy újra a produkcióban dolgozzon − írta a Variety.

A Cápák a Szajnában készítője, Xavier Gens előtt két út kínálkozott, amikor összerakta a Netflixen június 5-én debütált új filmjét. Simán dönthetett volna úgy a rendező, hogy megpróbál a Sharknado örökségébe lépve valami irtózatos trasht lerakni a nézők képernyőjére, alternatívaként pedig ott volt neki a lehetőség, hogy egy komolyabban vehető, de azért a tömegeknek könnyen fogyasztható akcióthrilleres irányt célozzon be. A legnagyobb szerencsénk, hogy a 2007-es Hitman direktora inkább az utóbbira szavazott, és a kockázatvállalás bejött neki, elvégre a Cápák a Szajnában nagyot tarolt a Netflixen, alig öt nap alatt közel 41 millió megtekintést produkált világszerte, és lett ezzel a streamingszolgáltató legnézettebb nem angol nyelvű filmje cikkünk írásának pillanatában.

Fotó: Niete Rodriguez / Netflix Media Center

Bár nem lett hibáktól mentes, és talán modern klasszikus sem válik belőle, annyit még a legkritikusabbak is kénytelenek beismerni, hogy jó ötletekből akad néhány ebben a filmben. Még úgy is, hogy a történet főhősnője ennél klisésebb figura nem is lehetne. A Cápák a Szajnában egy Sophia (Bérénice Bejo) nevű tengerbiológusról szól, aki csapatával éppen a Nagy csendes-óceáni szemétszigetet kutatja, amikor különösen agresszív cápákba futnak bele. Közülük is kiemelkedik egy Lilith névre keresztelt, hétméteres nőstény, amelyik igazi vérengzésbe kezd ott helyben. Éveket ugrunk előre… a gyászával még mindig küszködő Sophia egy napon arra eszmél, hogy Lilith visszatért, és most már a természet szabályai sem vethetnek gátat az állatnak, mely az édesvizű Szajnában úszkálva kezdi veszélyeztetni az embereket.

A The Boys című sorozat 2019-ben került először képernyőre, és olyan érzés, mintha tegnap lett volna az Amazon Prime szériájának a premierje. Az első évad ugyanis annyira maximumra járatta az erőszakot, a vérengzést, a már-már beteges meztelenkedős és szexjeleneteket, hogy ha akarnánk, akkor se tudnánk kitörölni az emlékezetünkből. Az Odaát korábbi készítője, Eric Kripke ráadásul képes volt a bravúrra, és még a második évadban is tartotta ezt a bármi mással összehasonlíthatatlan, megbotránkoztató stílust. Sőt, a náci Stormfront (Aya Cash) behozatalával, és egy, a Marvelt és a DC-t egyszerre megszégyenítő csatajelenettel még emelni is tudta a tétet.

A sorozat hanyatlása azonban elodázhatatlannak bizonyult, amely valamikor a harmadik évadban kezdődött el, Soldier Boy (Jensen Ackles) szálának teljes érdektelensége miatt, és bár a Gen V című spin-offnak köszönhetően látszik, hogy a szuperhősös szatíra világában bőven van még kraft, egyre inkább érződik, hogy az anyasorozat a kifulladás irányába zakatol. Vagy már ki is fulladt?

Homelander szerepében Antony Starr gonoszkodik

Fotó: Amazon Studios

Rögtön három epizóddal startolt el június 13-án a The Boys negyedik évadja, és bár a sztori komplexitása miatt eddig se volt könnyű felvenni a fonalat a jó hosszú szüneteket tartó sorozattal, most különösen mély vízbe pottyantottak bele minket az alkotók. Ott tartunk nagyjából, hogy a fasizmussal egyre nyíltabban kacérkodó Homelandert (Antony Starr) bíróság elé citálják, miután kegyetlenül meggyilkolt egy fickót, aki a fiát, az itteni „Superboyt”, Ryant (Cameron Crovetty) megdobta egy műanyag üdítős palackkal. Ezen felül a Seven, a sorozatbeli „Igazság Ligája” romokban hever, Starlight (Erin Moriarty) kiszállt a szuperhősös gittegyletből, és kívülről, a The Boys kódnévre hallgató ellenállócsapat tagjaként igyekszik minden eddiginél nyíltabban és vehemensebben bomlasztani a Vought nevű óriáscég által pénzelt csapatot. Ám a konfliktusok kifejtésében, a szálak görgetésében ezúttal valami érezhetően nem stimmel.

Amit a hasonlóképp sok karaktert mozgató sorozatok, mint a Trónok harca, A térség (The Expanse), esetleg a Lost korábban ügyesen csináltak, pont abban vérzik el most a The Boys. Egyszerűen a készítők képtelenek eltalálni az arányokat, nem érzik, hogy mely karakterek az izgalmasak, és kikre kellene kevesebb időt szánni. Nagyon egyértelmű pedig, hogy a The Boysban még mindig az Antony Starr által játszott Homelander az első számú mozgatórugó és a legelcseszettebb figura. Ez a gonosz Superman-karakter – legyen szó arról, hogy a lézerszemével ártatlanok arcát olvasztja le, a tükör előtt megbomlott elmével vitatkozik saját magával, esetleg anyatejet szürcsölget cumiból – folyamatosan lopja a show-t. A Banshee egykori sztárja valami frenetikusan terrorizál másokat – de főleg a Chace Crawford-féle Deepet hatalmas élvezettel, és eljutottunk odáig, hogy Homelander annyira jól eltalált szereplővé vált, hogy maga a széria képtelen felérni hozzá.