microsoft
309 találat az Indexről, és a környékéről.
Ha Wordot, Excelt és PowerPointot is használsz, erről a Windows-változásról hasznos tudnod.
Pár kattintással ismét biztonságban tudhatod windowsos számítógéped.
Különösen a vezetői szinteken kell számítani elbocsátásokra.
A Forza Horizon 5 mocskosul szórakoztató, és jobban fut a Sony konzolján, mint valaha.
A bomba bejelentés után senki sem tudja, mi lesz.
Bill Gates bejelentette, hogy 200 milliárd dollárt tervez elkölteni a Gates Alapítványon keresztül.
Életünk a digitális cirkuszban, az adathalmazok fogságában.
Népszerűségének csúcsán havonta több mint 100 millióan használták a platformot.
Mától nem fejleszti tovább applikációját a Microsoft.
A Microsoft a jövőben a Teams rendszerét javasolja a felhasználóinak.
A programon 22 éven keresztül lehetett ingyenesen hívásokat indítani és fogadni.
A Windowsnál már régóta bevált ez a módszer.
Már amennyiben ki tudja próbálni.
Ha teheti, egyelőre mellőzze az új verzióra való átállást.
Gótikus horrormese a javából.
Rendhagyó beszámolóval jelentkezünk Jason Momoa és Jack Black új filmjéről.
A szakmai vélemények szerint a fejlődés jelenlegi iránya nem vezet gondolkodó géphez.
Legitim szolgáltatásoknak álcázva csalnak ki banki és személyes adatokat hekkerek. Mutatjuk, mire figyeljen.
Az ügylet segíthet a cégnek felzárkózni a Microsoft és Amazon mögé.
A Windows komoly hibája derült ki, amely a nyomtatással kapcsolatos.
Két új konzol is érkezhet a következő hónapokban.
Már azt is tudni, mikor áll le a 2000-es évek egyik legnépszerűbb kommunikációs appja.
De nem csak ő, a Microsoft is kegyetlenül próbálkozik az AI-alapú játékkészítéssel.
Egy titokzatos részecskével stabilizálják a sérülékeny információkat.
Állítja, van még mit adnia.
Ismét átszabja kissé a Microsoft.
Már tárgyalásokat folytatnak a kínai vállalattal.
Az Nvidia 600 milliárd dollárt vesztett egy nap alatt. Elon Musk csalást emleget.
A Microsoft társalapítója attól tart, hogy a Tesla-vezér destabilizálhatja az országok politikai helyzetét.
Bárki könnyen áldozatul eshet a Google-átverésnek, ha nem elég figyelmes.
Csúcsra jár az AI-verseny, aminek élére tör az amerikai IT-óriás.
Váltani kellene, de sokan nem akarnak.
2024. december 30., 10:34
Csak teljes újratelepítéssel orvosolható az új hiba.
A kínai és orosz kiberbűnözők a mesterséges intelligenciával azonban nem bírnak el.
2024. november 25., 16:32
A Microsoft már dolgozik a probléma megoldásán.
2024. november 22., 18:43
A Microsoft már dolgozik a javításon.
Hamarosan veszélybe kerülnek a gépeken tárolt adatok és jelszavak!
A hiba fényében a dokumentumok mentésekor érdemes körültekintőnek lenni.
2024. szeptember 30., 12:49
Van viszont egy jó oldala is az ultimátumnak.
2024. szeptember 21., 13:23
Az atomerőmű egy másik reaktorában korábban részleges leolvadással járó baleset következett be.
2024.09.03. 12:13 Módosítva: 2024-09-04 12:19:42
Az élet minden területén minőségjavulást hozhat.
2024. augusztus 13., 20:50
Novemberig még le lehet tölteni.
2024. augusztus 7., 09:08
Az újítás egyszerűbbé és kényelmesebbé tesz egyes androidos műveleteket a mobilon.
2024. augusztus 1., 15:34
Egy pillanatig úgy tűnt, használhatatlanná válnak az Xbox One-ok.
2024. augusztus 1., 13:10
Szerdán újfent leállt néhány szolgáltatás.
A Microsoft-fiók feltörése észrevétlen maradhat, ha nem ellenőrzöd időnként a bejelentkezéseket.
Hatalmas jogi következményei vannak minden idők valószínűleg legnagyobb kiberincidensének.
8,5 millió Windows-eszközt érintett az informatikai leállás, a Microsoft szerint az Európai Unió is hibázott.
Ez lett volna az Alphabet egyik legnagyobb vétele.
Mindössze ennyitől leállt a fél világ.
Miért nem érintette Kínát a leállás?
2024.07.20. 06:06 Módosítva: 2024-07-21 10:25:55
Újabb szakértő értékelte az Indexnek a nem mindennapi informatikai leállást.
Volt járat, amit inkább töröltek.
Megvan a bűnbak.
Repterek, vasúttársaságok, televízió csatornák és bankok szolgáltatásai álltak le világszerte.
2024.07.19. 09:46 Módosítva: 2024-07-20 06:45:57
Világszerte eluralkodott a káosz, a Microsoft elismerte a problémát.
Többek között a Google-nak, a Facebooknak és a Microsoftnak is beszállítanak.
A mesterséges intelligenciáért felelős igazgató szerint a 90-es évek óta ez a helyzet.
Gondokat okozhat a Windows-felhasználóknak, ha letöltötték a 11-es verzió legújabb frissítését.
Hiába vásárolták meg a licencet, most mégsem tudják használni a programot.