A Jobbik Ifjúsági Tagozata által most feltöltött snájdig borítóképen az "Ashtray Heart" felirat ugye nem a Placebo szerelmes dalára utal?
Percről percre a választási kampány hírei, a választási eredmények az Indexen. Minket olvasson, ha mindent tudni akar arról, milyen lesz az új parlament.
Fél hatig az átlagosnál is kevesebben mentek el választani Baranyában. A baranyai (pécsi) egyes körzetben 57,8 százalékos eddig a részvétel, a kettesben, amihez Pécs egy részén kívül például Komló is tartozik, csak 55,29 százalék. Előzetesen a térségben ebben a két körzetben lehetett a baloldalnak halvány esélye, hogy legyőzze a Fideszt, többek közt a rokkantnyugdíjak rendezésének ígéretével.
A baranyai hármas körzetben, Mohácson sem tolongtak a választók, a választásra jogosultak 52,9 százaléka vett részt. Szigetvár sem áll jól, 51,77 százalék ment el. Szigetváron lehet, hogy betett az utolsó napok visszalépési hulláma, a Magyar Cselekvő Párt, a Rend, Szabadság, Jólét Párt és az MCF jelöltje sem mérette meg magát végül.
Pest megyében, a kettes választókerületben 65,61% volt a részvétel 17.30-ig, ez megyei szinten a legmagasabb, főleg Budakeszin és Budaörsön található szavazókörökben volt magas az arány. A két településen voltak olyan szavazókörök, ahol több mint 70%-os volt a részvétel. A kettes kerületben a fideszes Csenger Zalán Zsoltot nyert négy éve, itt indult az LMP társelnöke, Szél Bernadett is.
A balhés szavazókörben egy embert a rendőrök vittek el garázdaság miatt, de a terhes nőket előreengedik a sorban.
Szolid pohárcsengés hallatszik a zöld szektorból, de csak az MTI fotósát engedik be, minket nem. Döbbenten állunk a diszkrimináció előtt!
A kormányváltók miniszterelnök-jelöltje feljött a sajtóterembe üdvözölni az újságírókat és köszönetet mondani. Azt mondta, egyelőre nem akar interjút adni, az exit pollokat sem kívánta kommentálni: "most már várjuk ki a végét". Nyugodtnak és fáradtnak tűnt. Vele volt felesége, Mesterházy Szilvia is, akit bemutatott azoknak, akik esetleg még nem ismerték volna. Mesterházy arra kérte az újságírókat, ha szükségünk van bármire, szóljunk a munkatársainak.
A főbejáraton alig megy be ismert ember a Bálnába, az igazán prominensek autóval állnak be a mélygarázsba. Az előbb láttunk egy 80 milliós Porsche Panamerát. A gyalogosok között volt Hoffmann Rózsa, aki egyébként a hírek szerint nem marad benne a kormányban. De megérkezett Sasvári Sándor is. A hangulat egyelőre lagymatag.
Mindössze a szavazók 49,75 százaléka ment el szavazni a legutóbbi adatok szerint, ezzel messze alulmúlták az 56,77 százalékos országos átlagot. Ózdon a választókerülethez hozzácsapták a korábbi encsi egy részét, így jött létre. Ózd korábban baloldali volt, a hatból négy választást MSZP-s jelölt nyert. Négy éve Riz Gábor a második fordulóban szerzett egyéni mandátumot, először került a parlamentbe.
A baloldali jelölt, Nyakó István 1994 óta képviselő, az encsi mandátumért indult négy éve, listáról jutott be. A Jobbik négy éve nagyon erős volt a térségben, most a megyei gárdakapitányt indítja, aki viszont nem ózdi vagy encsi, hanem miskolci. Az LMP egy mezőgazdasági mérnököt indított.
Szerinte nagyon rossz hír, hogy a Fidesz akadályozza a munkában a független médiát (a 444-et, a Cinket és a Magyar Narancsot nem akkreditálta a Fidesz). Elvben azt is ellenzi, hogy a DK ugyanezt megtette az MTV és a HírTV tudósítóival, de hozzátette, hogy az MTV és a HírTV nagyon elfogultan tudósítanak, és az Együtt abban egyetért a DK-val, hogy másfajta szerkesztői elvek kellenének a közmédiába.
A mi lelkiismeretünk tiszta, mind a kampányt, mind a választási napot illetően. A Fidesz hatalom iránti éhségének tökéletes példája, hogy embertömegeket annyiba vesz, hogy ki egy tyúkért, kit pár ezer forintért, ki tudja, mi mindenért vásároltak meg. Szégyen, hogy filléres aprópénzre váltotta a Fidesz a szavazatokat, és nem a programmal próbálta urnák elé vinni a választókat" - mondta Mirkóczky Ádám.
Most, hogy tömbökbe rendezték az embereket, az első tömböt pedig sorokba, egészen rendezett lett az egész. Felzárkóztak a lemaradók, több embert már nem engednek beállni a sorba. Szóval egészen reményt keltő lett.
körülbelül 300-an várakoznak arra, hogy szavazhassanak – mondta Pálffy Ilona, az NVI elnöke az MTVA-nak. Sajtótájékoztató csak 8 után várható.
Elfogyott a sor, már a biciklis is bent van az épületben.
Kanyarodik a sor az utcán a Bakáts téren - írta 19:10-kor egy olvasó-tudósítónk. Farkas Fülöpnek egy rendőr 150 fősre becsülte a tömeget, de szerinte inkább 250-300 ember várhat még, szinte kizárólag fiatalok. A sor végét a választási iroda munkatársai lezárták. „Mostantól senki se ki, se be, barátnő se mehet be” – közölték a várakozókkal. A tömeg a téren túl nyúlik a Knézich utcába, a sor mintegy 90-100 méteres.
Megtudtam, hogy a társelnökök este 10 körül fognak csak nyilatkozni, akkor már a legfontosabbat biztos tudni fogják.
Talán nem érték el a pártok a választókat, vagy egyszerűen a jó időben inkább dolgoztak az emberek, mint szavaztak. A csongrádi 3-a választókörzet jól példázza ezt, míg 17:30-kor egész körzetben 52, százalék volt a részvétel, addig a Csongrádhoz tartozó Tanya 571., (Petőfi TSZ volt központja) körben, 36,27, a szentesi Felsőrét (Árpád-Agrár Zrt. Zöldséghajtató Telepe) körben pedig csak 33,78.
Mirkóczky szerint korai az exit-pollt elemezni. "Megvárnám a részeredményeket vagy a tényleges exit pollt, hiszen a Nézőpont Intézet adatai telefonos megkeresésen, alapulnak."
Megérkezett az Együtt-PM eredményvárójára Bajnai Gordon, és rögtön a helyszínen tartott egy rövid sajtótájékoztatót.
Annyit mondott csak, hogy csalódott, amiért az ötórai adatok szerint alacsony a részvétel. Még nem tudja, hogy ennek közöny, félelem, csalódottság vagy ezek valamilyen kombinációja az oka, de szerinte biztos, hogy ez a demokrácia szempontjából rossz hír. „A választás véget ért, de eredmények nincsenek. Most csak várakozni tudunk” - zárta le a témát.
"Volt reggel egy kis problémánk" – mosolyodott el ezután, és a reggeli kordonbontásról kezdett beszélni: "Példátlanul pitiáner lépés volt a terület lezárása.” Ezután megismételte a reggeli, a rácsok felhúzásáról és lebontásáról szóló metaforáját.
Azt is bejelentette, hogy az Együtt demokráciavonalára több mint 120 szabálysértésről érkezett jelentés napközben, és hogy ezeket mind kivizsgálják.
A Nézőpont exit pollját, mely szerint a Fidesz 48, a baloldali szövetség 27, a Jobbik 18, az LMP pedig 6 százalékot ért el, nem szerette volna kommentálni.
legalábbis a Hajdú-Bihar megyében a 17.30-as adatok szerint, itt indul Kósa Lajos, aki az elmúlt négy ciklusban Debrecen polgármestere volt, a 106-os szavazókörben például 73,36%-os volt a részvételi arány. Megyei és országos szinten is alacsony volt a részvétel a négyes körzetben, itt szavazásra jogosultak 50,91 százaléka ment el, ebben a kerületben a fideszes Vitányi István nyert négy éve.
Még mindig van sor, minimum százan lehetnek a Bocskai utcánál a Bocskai Általános Iskola udvarán és az épületben. Már hét után egy kerekesszékes asszony bekönyörögte magát a szavazóhelyiségbe, soron kívül bemehetett szavazni.
következzen egy 42 éves Alice Cooper-dal!
A Csongrád megyei egyes választókerületben vetődött fel a kérdés, hogy ki írassa alá a szavazókkal a névjegyzéket: a pártdelegáltak vagy a jegyzőkönyvvezető. A kérdés azért fontos, mert ha a pártdelegáltak lapozgatják a névjegyzéket, akkor láthatják, hogy ki nem szavazott még, és az aktivistákat odaküldve mozgósíthatják őket.
A Nemzeti Választási Iroda és a helyi jegyző csatájáról itt olvashat bővebben. A jegyző egy szegedi rádiónak is nyilatkozott, cikkünkben ezt is meghallgathatja.
Kocsis Máté, a Fidesz kommunikációs igazgatója sajtótájékoztatón reagált a Nézőpont Intézet vasárnap készült telefonos felmérésére, ami szerint 48 százalékot érhetnek el a választáson. Mint mondta: bizakodóak, de meg kell várni a végeredményeket.
A Jobbik minden szavazónak megköszönte a részvételt. Mirkóczky Ádám szerint sokan azért maradtak mégis távol, mert elriasztotta őket a többi párt sárdobálós kampánya. "Sajnálom, hogy a többi párt nem abban volt érdekelt, hogy minél több ember elmenjen a szavazásra."
A politikus felháborítónak tartja, hogy négy év után ismét nem sikerült megoldani az átjelentkezők problémáját, hiszen sokan még most is sorban állnak közülük a kijelölt szavazóköröknél.
"Eltelt négy év, megadatott a kétharmad, mégsem tudták megoldani ezt az egyszerű problémát" - mondta Mirkóczky. Kifogásolta azt is, hogy százasával hordta "cigány származású honfitársainkat szavazni a Vona Gábor gyöngyösi körzetében."
Az MSZP-székházzal szemben lévő City Gyros járdáján, az asztalnál várakozik 3 ember. Hét óra után pár perccel felbontottak egy édes pezsgőt. Bár még nem hallottak semmilyen eredményt, előre isznak a medve bőrére, ahogy mondták, remélik, nem lesz meg a kétharmad. Kiskőrösről jöttek.
Gyöngyösön érhet el legjobb eredményt jobbikos jelölt: a korábbi gyöngyösi és pétervásárai választókerületből összegyúrt körzetben indul a gyöngyösi kötődésű Vona Gábor pártelnök, a most legnépszerűbb ellenzéki politikus. Fideszes és baloldali ellenfele, Horváth László, Sós Tamás egyaránt pétervásárai kötődésűek. Az elérhető részvételi adatok szerint Pétervásárán 64,6 százalékos volt a legnagyobb részvételi arány, Gyöngyösön kicsit magasabb, van olyan szavazókör, ahol a választásra jogosultak 73,13 százaléka ment el szavazni.
A XIII. kerület jegyzője szerint ők már három nappal ezelőtt kérték az NVI-t, hogy hadd nyithassanak egy új helyiséget, mert tudták, hogy nagyon nagy sor lesz az átjelentkezők miatt, de az NVI nemet mondott minden kérésükre. A jegyző úgy számol, 9-fél 10 lesz mire mindenki végez a szavazással. Egyszerre öt ember tud szavazni az Üteg utcában, ahol hétkor kb. 500 ember várt még.
A fővárosban az országos átlag fölött vannak a részvételi adatok - ez egyébként nem újdonság, korábbi választásokon is hasonló volt a helyzet. 17.30-ig 59,28 százalék volt az országos részvétel, ez alatt a tizennyolc budapesti választókerület közül csak három volt: a 6. választókerület, ami a VIII. kerületet jelenti. Itt az ötven százalékot sem érte el a részvétel. Ez jó jel lehet Vas Imre fideszes jelöltnek és nagyon rossz Pál Tibor Kormányváltás-jelöltnek. Alig 55 százalék fölött volt a részvétel az 5. választókerületben (VI. és VII. kerület), ami a baloldali Oláh Lajos esélyeit csökkenti. A 9. választókerületben 58 százalékos részvétel mellett Kőbánya harcol Kispest ellen. Itt a fideszes jelölt, György István kőbányai volt polgármester indult a baloldali Burány Sándor ellen, aki korábban négyszer nyert kispesti mandátumot.
Három napja írtam arról, mibe kapaszkodnak azok a baloldali politikusok, akik nem akarnak hinni a közvélemény-kutatásokból egyértelmű, komoly hátrányukban. Az m1-en közben éppen ez volt a téma, Mráz Ágoston és a másik meghívott nemtudomkicsoda részletezte, miért tévedtek, akik nem hittek a felméréseknek.
Most már ásványvíz helyett teát osztanak az Eötvös utcai sorban, és pogácsa is előkerült. Már csak kb. 40 fős a sor, gyorsan haladnak az emberek.
Körülbelül még 100 ember áll sorban a zuglói 40-es számú szavazókör előtt a Pétervárad utcában. A sort az önkormányzati munkások már lezárták, de akik még állnak, azok leadhatják a szavazatukat. A sorban állók szerint ez még fél óra lehet.