Második évada pörög a Sávlekötő című YouTube-ra gyártott zenei műsornak, amiben Lil Frakk ismert előadókat hív meg, beszélget velük a szakmáról, miközben játszanak és sávokra szedik a vendég egy közismert slágerét, hogy kivesézzék az adott nóta létrejöttét.

Fotó: Bálint Szajki

Az új részben a zenekedvelők igazi csemegét kapnak, ugyanis Lovasi András (Lovi) és Dióssy D. Ákos (Dió) vitték el a Kispál és a Borz közel két évtized után kiadott első új dalát, a Rózsaszínt.

Lé-leg-zet-el-ál-lí-tó. Ezt írta sms-ben egy kollegám, aki megtudta, hogy Londonban vagyok, és mindenképpen javasolta, hogy nézzem meg az ABBA koncertet. Nem tudta, hogy valójában már fél éve megvettem a jegyet. Részben rajongóként, részben a showbusiness műfajban hosszú idő óta dolgozóként vártam a napot kíváncsian, hogy mi lehet ez a fura virtuális koncert.

Fotó: Abba Voyage

Bevallom, szkeptikus voltam, hogy mi lesz ez az egész, mert egyszer már, kb. 15 éve megjártam, amikor egy feketeöves ABBA-rajongó barátommal, szintén Londonban, a Hyde Parkban egy olyan ABBA tribute-koncertre mentünk, amin az egyik egykori tag, Benny Andersson (a billentyűs) is fellépett. Az több volt, mint kiábrándító.

Nálunk itt Közép-Kelet-Európában (talán nem véletlenül) létezik egyfajta fanyalgás az ilyen megaprodukciókkal, vagy a sokadik búcsúkoncertekkel kapcsolatban.

• Elfogyott a pénz?
• Kell egy újabb ház a sokadik unokának?
• Vajon mi az oka az újabb váratlan összeállásnak?

Nos, itt valami egészen más történt.

The Magic of Boney M. címmel megjelent egy válogatás az euro-disco napkeleti bölcseitől, akik nem hárman, hanem négyen vannak, de ez mindegy is, mert lehetnének ketten is, hiszen az egész az NSZK producer, Frank Farian kreatúrája.

A falusi búcsúkban műanyag táskát, zsebtükröt, matricákat is vehettünk a zenekar stilizált portréjával a mézeskalácsból készült rózsafüzér mellé.

A válogatásalbum híre nyilvánvalóan még hazánk 1-es számú DJ-igazolványával rendelkező Cintulánál sem érné el az ingerküszöböt, nem remegne meg a tömött bajusza, nem jönne ki a dauer Dévényi Tibor hajából, hiszen majdnem minden évben megjelenik egy válogatásuk, de ezt most a Sony Music adta ki, exkluzív, átlátszó, rózsaszín és kék vinylen. Új remixekkel.

Kiss Tibiék lenyomják az Aranyakkordot, miközben a Parno Graszt harminc gyertya lángját és legjobb nótáit fújja el, mindeközben a mesemondás koronázatlan királya, Berecz András mesél – mindez egy hétvége alatt Zsámbékon. Gatyát felkötni, rengeteg ingyenes programmal érkezik a Sambucus Zsámbéki Bodzafesztivál.

Fotó: Blahalouisian

Zsámbék a nevét a település ezernyi virágzó bodzabokráról kapta, a bodza latin Sambucus nevéből eredeztetik. Bodzavirágzás idején itt gyűlnek össze a kortárs zenei szcénát meghatározó alkotók a város inspiráló történelmi emlékei között, a kora középkori romtemplom vonzáskörzetében fekvő zöld sziget, a Zárdakert színpadán 2022. június 10–12. között.

A Queen együttes két tagja, Brian May gitáros és Roger Taylor dobos jelentette be, hogy várhatóan szeptemberben egy, a közönség számára eddig ismeretlen, elveszettnek hitt dalt publikálnak Freddie Mercury énekével – adta hírül az MTI.

Freddie Mercury

Fotó: Pete Still / Redferns / Getty Images Hungary

A Queen-alapító Taylor szerint, aki az együttes dobosa, zeneszerzője és vokalistája, az 1980-as években, a Miracle album idején született dal csodálatos, megtalálása pedig valódi felfedezésnek számít. A dobos szenvedélyesként jellemezte a Face It Alone című kompozíciót.

A sportoló, a táncos, a katona és a műtőorvos életében van valami közös. Egy súlyos sérülés bármelyiküknek a karrierjébe kerülhet. Szinte minden szakmának van olyan ellenpólusa, ami ellehetetleníti a feladat ellátását. Ahogy egy színész számár a demencia tönkreteheti a szövegtanulás lehetőségét, úgy egy gitáros esetében egy súlyos csuklósérülés derékba törheti egy élet munkáját. Az igazi kérdés azonban nem a sérüléstől való félelemben rejlik – hisz nem lehet mindent kivédeni még a legnagyobb körültekintés mellett sem –, hanem ha bekövetkezik a baj, akkor talpra lehet-e állni, ha pedig igen, mekkora erőre van ehhez szükség. Tragikus és felemelő történetek a zene nagyágyúitól.

Tony Iommi  – A Black Sabbath legendás, balkezes gitárosa ifjú korában egy fémmegmunkálással foglalkozó üzemben kereste kenyerét, miközben igyekezett beindítani zenei karrierjét. Utolsó munkanapján üzemi baleset érte és jobb kezén a középső- és gyűrűsujja sérült. Mindkét helyen elvesztette egy-egy ujjpercét, orvosai pedig azt mondták, teljesen le kell tegyen a gitározásról. Tony ekkor 17 éves volt.

A tánctól szerencsés esetben csak pár lépésre van a szerelem, ami különösen jó hír lehet Florence Welchnek, aki mindkettőt egyszerre akarja: a szenvedélyes táncot és az annál is szenvedélyesebb szerelmet. És persze a szabadságot is, ami némileg bonyolítja a dolgot, ahogy arról a Dance Fever című új lemezén hallható Free című dal is tudósít.

Nem könnyű egy olyan koreográfiát megálmodni, amelyben egyszerre lehetünk szabadok és szerelmesek is. Ez bárkinek gondot okozhat, kivéve, ha az illető éppen egy király.

Az album nyitó dala szerint szerencsére Florence pont egy király, aki ezt könnyen megoldja. Azt énekli a King című nyitó dalban, hogy

Nem vagyok anya, nem vagyok menyasszony. Király vagyok.

’A magyar könnyűzene megkerülhetetlen alakjai robbantak be új zenekarukkal godfater. néven. A formáció tagjai a gitárlegenda Tátrai Tibor, a nemzetközi sikerű dobművész, Borlai Gergő, a Berklee Egyetem eddigi első és egyetlen magyar basszusgitárosa, Kéri Samu, az Ocho Macho zenekar elképesztő gitárvirtuóza, Gotthárd Mihály, valamint a jellegzetes, fényes hangú énekes-zongorista, Szebényi Dániel. A supergroup első fellépésének a Barba Negra adott otthont, vendégük pedig az Antares volt.

14

Galéria: Fröcsköl a vér, bomlik a színpad, debütált az új magyar supergroupFotó: Szollár Zsófi / Index

Halott barátok és élő rock’n roll

Debütáló koncertjüket megelőzően beszélgettem Tátrai Tiborral, szóba került többek között, hogy milyen zenei krédó mozgatja a csapatot, mire számíthat tőlük a hazai hallgatóság, és mi az igazán fontos egy színpadi előadó életében. Az indulással kezdte: 

Minden ott kezdődött, hogy a BooM BooM együttesből Szappanos Gyuri elrepült. Ez akkor hatalmas törést okozott. Katasztrófa volt az elmúlt időszak, két olyan basszusgitáros barátom hagyott itt – az egyik a Póka Egon, a másik Szapi –, akik semmilyen módon sem pótolhatók, helyettesíthetők vagy elfelejthetők. A mi műfajunkban ők olyat teremtettek, olyan iskolát hoztak létre, amelyet minden zenész tisztel és becsül. Vert helyzetben voltunk. Valamit ki kellett találni, hiszen vágytunk Gergővel arra, hogy továbblépjünk. Gergő rendszeresen muzsikál együtt Danival, Misivel és nyugati világsztárokkal. Össze vannak szokva, ismerik és kedvelik egymást. Megbeszéltük, hogy csinálunk együtt valamit az én szeretett és ismert dolgaimból, valamint jó pár új nótából, ez pedig nyersen egy rhythm and blues zenekar lett, amely a stílus lendületesebb és erőszakosabb részét vállalja.

Amikor a zenekar felállt a színpadra, azonnal betöltötték a teret. Az első néhány akkordot is abszolút erővel fogták meg, az összhang tagadhatatlan volt. Zeneileg valóban a rhythm and blues működött főként, a saját dalok is mind erre alapozódtak. Szebényi Dani hangszíne és énekstílusa tökéletesen adja vissza a műfaj jellegzetességét, amire a hangszerek kvázi kötöttségek nélkül tombolhatnak, mégsem esik szét a produkció.

A 70-es évek hangzásaira épülő zenék mára teljesen kiszorulni látszanak a mainstream vonalából. Kellemes kivétel ezalól a The Black Keys muzsikusduója. A srácok még a 2000-es évek indie-hőskorában kezdték karrierjüket. Egymás után adogatták ki lemezeiket kisebb-nagyobb kiadók égiszei alatt, miközben agresszív ütemben tolták a klubkoncertezést szerte az amerikai prérin. Ennek hála egy izmos, underground rajongótábor alakult ki csapat mögött, ami egyre nagyobb és nagyobb lépcsők megtételéhez segítette őket.

Hallottam a mennydörgést, és azt hittem, ez a válasz – énekli Win Butler a Lighting II. című dalában, amely az Arcade Fire új, WE című, immár hatodik nagylemezén hallható. Mindenki vár egy mennydörgésre, egy válaszra vagy akár egy lemezre. Mondjuk, pont a WE-re.

Az Arcade Fire már a 2004-es Funeral című albumával elképesztően magasra tette a lécet, David Bowie és a U2 azon versenyeztek, hogy ki szereti jobban a montreali művészeket, amit aztán a U2 el is döntött: a 2005-ös Vertigo-turnéjukon az Arcade Fire Wake Upjára léptek színpadra.

Talán pont ebben az időben lehetett, amikor átbicikliztem a magyar–román határon, hogy megnézzem Tornyát, amely pontosan úgy nézett ki, mint szülővárosom, Battonya, csak úgy cirka 70 évvel korábbi állapotát mutatva. Szóval egyszer csak megérkeztem apám gyerekkorába, és közben az Arcade Fire Funeral című lemeze szólt. Ennek az esős kirándulásnak a következménye lett A szív határai című regényem, ekkor találtam ki a könyv kereteit fülhallgatóval a fejemen.

A Midnight Oil Resist című új albumának borítóján stilizált hőmérsékleti grafikont láthatunk, amely a klímavészhelyzetre utal. A piros és kék színű ikonról eszünkbe juthat egy pusztuló jéghegy és egy lángoló erdő is. A rock and roll néhányszor már majdnem jobbá tette a világot, még az is lehet, hogy megállítja a környezeti összeomlást, mielőtt nem lehet hol játszani.

Amikor a zenekar 2017-ben visszatért, és fellépett Sidney legendás kocsmájában, a Selina’s-ban, Peter Garrett énekes Dylan Thomas Csöndben ne lépj az éjszakába át (Do not go gentle into that good night) című híres versét idézte (Nagy László fordítása):

Szikrázzon vén korod, ha hull a nap

Dúlj-fúlj, ha megszakad a napvilág.

Nos, ők már évtizedek óta a maguk módján azért küzdenek, hogy ne süljünk meg a szülőbolygónkon, és most sem nem tesznek mást, mint minden médiumot – a rock and rollt – is felhasználva harcolnak azért, hogy jobb hely legyen az a világ, amelyet majd örökül hagynak.

A zenészek hagyatékát nemcsak dalaik és a világra gyakorolt hatásuk jelenti, de sokszor a fizikális dolgok is, mint a hozzájuk köthető tárgyak. Egy-egy őrült vagy kevéssé őrült rajongó hajlamos – hétköznapi szemmel nézve – elképzelhetetlen összegeket kifizetni néhány ilyen relikviáért, amelyek értéke az évek során csak durvább és durvább lesz, vagy épp elkopik, úgy, ahogy a művész iránti érdeklődés is. Ezekből szemezgetve alakult ez a lista, ami egészen más fényben világíthat meg néhány dolgot.

Fotó: Frank Micelotta Archive / Getty Images Hungary

A modern kor rap világának egyik vezető alakja, Kendrick Lamar új lemezzel jelentkezett a stílust kedvelő közönség és a kritikusok örömére. A korong meglepően pozitív fogadtatásban részesült mindkét oldalon, köszönhetően a zenész kendőzetlen őszinteségének és zenei felkészültségének. Lamar összes korábbi albuma elérte a platina fokozatot az Egyesült Államokban, a zenei időjósok pedig már előre belengetik itt is a sikert. Kérdés, hogy vajon mivel győzte meg így az embereket.

A The Regrettes nevű Los Angeles-i indie-pop zenekar Further Joy című új lemezén egy rózsaszínre festett hölgyet látunk anyaszült meztelenül. Egy mezőn. Meztelenül nekivágni a domboldalnak lehetne hippis gesztus is, miközben a Lydia Night énekesnő köré szervezett zenekar inkább afféle garázspopot játszik a megsebzett, felnőttkorba lépő nemzedéknek, miközben eltáncolják nekik a fajdalmaikat.

A 2015-ben alakult The Regrettes sokáig úgy gondolta, hogy az önkifejezésre a garázspop a legalkalmasabb, de most megjelent harmadik lemezükön már az indie-hatású dance-popról gondolják azt, hogy a megfelelő módon tudják leírni vele az őket körülvevő világot.

Nos, ha a teljesség nem is, de egy rózsaszín neonfényben úszó éjszakai klub mindenképpen megjelenik a lelki szemeink előtt. Alkalmas-e a szorongás, a szexuális kiszolgáltatottság és a sebezhetőség leírására a csillogó dance-pop? Persze, csak jól kell csinálni, és a The Regrettes jól csinálja.

Vannak előadók, akikről úgy hisszük, hogy sosem tűnnek el, hiányukat pedig csak akkor érezzük meg, amikor többé nem láthatjuk őket a színen. Ilyen zenekar a villamossági rockzene legnagyobb bandája, az AC/DC is. A csapat több tagot is elvesztett fennállása során, akik közül az egyik legkorábbi Bon Scott, a csapat jól ismert frontembere, a Highway to Hell és a Whole Lotta Rosie énekese volt. Halálának körülményeiről és az azt megelőző időszakról sokféle információ terjedt, de több mint negyven év elteltével megszólalt valaki, aki talán mindenkinél jobban ismerte őt, hogy eloszlassa a tévhiteket. Interjút adott Bon Scott öccse, Derek Scott.

A kilencvenes és kétezres évek kölykeinek biztos nem kell bemutatni a post-grunge egyik legnagyobb húzónevét, a Three Days Grace-t. Arról azonban már kevesebben tudnak, hogy a nagy sikerű banda miért is szakadt szét.

A csapat legendás hangszínű énekese, Adam Gontier a 2012-ben megjelent negyedik stúdióalbumukat, a Transit of Venust követően hagyta el a csapatot. Kezdetben egészségügyi okokra hivatkozott, majd összeférhetetlenségről és kreatív különbségekről beszélt. Ezután a csapat a basszusgitáros testvérével, Matt Walsttal kiegészülve folytatta, míg Adam szólóprojektbe kezdett, amit egy supergroup, a Saint Asonia megalakulása követett.

Bár az énekes kapcsolatban maradt volt zenekarának legtöbb tagjával, a dobossal, Neil Sandersonnal teljesen megszakadt a viszony.

Őszinte, tartalmas és szórakoztató interjút adott nekünk az osztrák ska-punk zenekar, a Russkaja frontembere, Georgij Makazaria. A zenekar idén júniusban fellép a VéNégy Fesztiválon Nagymaroson, valamint a Szegedi Ifjúsági Napokon is, ennek kapcsán beszélgettünk.

Tegyük fel, hogy van egy személyi rock and roll dzsinnem, aki teljesíti három kívánságát. Mit kérne tőle?

Egy rock and roll dzsinn? Akkor ebben a pillanatban inspirációt. De csak rock and roll kívánságokat teljesít? Mert tudja, én pont játszottam dzsinnt az Aladdinban itt, a színházban, és bármilyen kívánságot valóra váltottam.

Georgij Makazaria 2022. március 18-án

Fotó: Daniel Knighton / Getty Images Hungary

Azt kíván, amit szeretne, csak a dzsinn érezze benne a rock and rollt.

Az emberek általában azt kérik, amit nem kaphatnak meg. Én is így vagyok vele, de most nem tudom. Talán a mindig békés és harmonikus csapatmunka, azt nem könnyű elérni.

A Russkaja hogy érte el az összhangot, hogyan indult?

2003-ban találkoztunk egy koncerten a zenekarunk későbbi basszusgitárosával, Dimitrijjel, aki a Bécsi Zenei Egyetemen tanult akkoriban. Eldöntöttük, hogy szeretnénk egy skazenekart csinálni fúvósokkal. Kezdetben orosz, moldáv és ukrán zenekaroktól dolgoztunk fel dalokat, majd idővel a feldolgozásokat felváltották a saját dalok. Jöttek az első komolyabb sikerek, mi innentől számoljuk a zenekar alakulását, ez 2005-ben volt.

Elég speciális stílusú zenekar a Russkaja. Ez a szokások terén is megjelenik? Milyen bandahagyományaik vannak?

Nincs semmi igazán különleges. Ez egy koncentrált munka, így mielőtt színpadra állok, beéneklek, bemelegítem a hangom és az izmaim is. Ha hagyománynak lehet nevezni, akkor együtt szoktunk whiskey-zni. Mielőtt színpadra állunk, mindig alkotunk egy kört, megrázzuk egymás kezét, és közös erővel indulunk neki a koncertnek. Ez egy apró, intim hagyomány, de sokat számít.

A rock and roll öltöztet, a ruhatárában ott van többek között Elvis kék színű szarvasbőr cipőjétől Kurt Cobain szöszös kardigánjáig minden, közte pedig Leonard Cohen Burberryben vásárolt híres-neves, szintén kék színű esőkabátja. Erről a kabátról énekelt a Famous Blue Raincoat című, levél formájában írt dalban, amely már több mint ötven éve jelent meg a Songs of Love and Hate című klasszikus albumán, most pedig az évfordulóra – kissé megkésve – újra publikálták.

A Famous Blue Raincoat, ahogy mondani szokták, kulcsdal Cohen életművében. A felvétel egy féltékenységi dráma, azt énekli, hogy

most már a semmiért élsz, remélem, vezetsz valami nyilvántartást.

Ha az egykori szerető nem is, az utókor nyilvántartja az életműnek ezt a kivételes albumát és a pop nagy féltékenységi kirohanását is, annak ellenére, hogy Cohen azt mondta a Famous Blue Raincoatról, hogy ácsmunka, hogy van benne valami következetlenség, ami meggátolja, hogy nagyszerű dal legyen.

„A streamelés mondhatni megmentette az ipart” – mondja M. Shadows, az Avenged Sevenfold zenekar énekese a Loudwire magazinnak adott interjúban. Vitatott kérdés a hangszeres zenék kedvelői között a mai napig, hogy melyik utat kell járni:

• CD,
• bakelit vagy
• streamelés.

A frontember elég határozottan formál véleményt a témában.

A metálzene egyik legmeghatározóbb formája, a Slipknot és a Stone Sour frontembere, Corey Taylor nyereményjátékot hirdetett Twitter-oldalán, aminek a fődíja nem kevesebb mint két darab VIP-jegy az ősszel megrendezendő szólóestjére. A koncertre már most elfogytak a jegyek, helyszíne pedig a legendás London Palladium lesz.

Három évvel a cím nélküli Rammstein-album után megjelent a zenekar új, Zeit című munkája, amelynek a borítóján a Német Repülési Kutatóintézetnek még a náci időkben készített úgynevezett Trudelturma áll. A vasbetonból épült, húsz méter magas építmény belsejében laboratóriumi körülmények között szimulálták például a repülő testek pörgését.

Azt pedig csak mellékesen jegyezzük meg, hogy a borítófotót a Summer Of ’69-et is éneklő kanadai Bryan Adams készítette.

A Rammsteint könnyen el lehet intézi azzal, hogy hozza a Pólus Center mellett megrendezett truck show-k amerikai zászlókra és hengerfejekre komponált metáldagonyáját, és hogy ez továbbra is csak mellékterméke egy pirotechnikai show-nak.

A zene kreativitás, művészet, alkotói szabadság és az új ötletek tárháza. Persze megesik, hogy a zene megreked. Ez főként a mainstream-re igaz. Nagy zenei áttörések között szokott lenni néhány év, amikor semmi új, semmi egyedi, semmi túlzottan kreatív nem tud megszületni.

Ennek az oka egyfajta zenei identitás krízis, amikor az új előadók keresik a saját útjuk és hangjuk. Ebben a szakaszban erősen kezdenek visszanyúlni a régi idők zenéjéhez, a retró stílusokhoz, hisz ami egyszer működött, az működhet újra. Nagyjából 5-10 évente szokott egy efféle időszak jönni, fél-egy évig tart, majd jön valami nagy áttörés.

Ma is valami hasonlót élünk. Az underground szférák bontogatják a szárnyukat, de a főcsapás vergődik, ami egészen addig fog tartani, míg valami fel nem tör, a nagy kiadók pénzt nem látnak benne, adoptálják, majd elkezdik terjeszteni, mint valami jófajta addikciót. Hogy miért is beszélünk erről? Csak végig kell hallgatni a nemzetközi top 40-et és egyértelmű lesz. Négy vonalból rakódik össze, semmi többől.

Egy babos kendőből nem könnyű jósolni. Bár össze lehet kötni úgy a fehér pöttyöket, hogy az egy koronás B betűt adjon ki, de az nem látszott 1980-ban ezekből a pöttyökből, hogy eljön az idő, amikor majd a Beatrice laza másfél év alatt négy lemezt és egy kislemezt is kiad, úgy, hogy nem is írnak új dalokat.

Számos Beatrice-lemez van forgalomban, csak a Covid alatt megjelent két, 1981-es koncertfelvételeket tartalmazó LP, elérhető a Kisstadion ’80 lemez Beatrice-blokkjának teljes hanganyaga önálló albumon, sőt egy vinyl kislemez (Minek él az olyan, 1979 végi rádiófelvétel) is a boltokba került.

És akkor korábban publikált Ricse-albumokról, -CD-ről nem is beszéltünk. Mégis: a Szent Grál, a több mint 50 éves zenekar történetének legfontosabb dokumentuma, a Topis Rok című anyag csak most jelent meg hivatalosan vinylen.

Május 18-án a Papp László Budapest Arénában koncertezik a Ghost. A Grammy-díjas svéd metálzenekar frontembere érkezésük előtt telefonon nyilatkozott az Indexnek. Tobias Forge amellett, hogy minden kérdésünkre készséggel válaszolt, egy kéréssel fordult a közönséghez.

Tobias Forge énekes a svéd Ghost együttes koncertjén a Papp László Budapest Sportarénában 2019. december 3-án

Fotó: Mohai Balázs / MTI

A Ghost gyakorlatilag bombaként robbant be a metálzenébe a 2010-es évek elején. A zenekar a különleges hangzásvilágával és a meghökkentő vizuális elemeivel hamar a műfaj kedvence lett. Tobias Forge, a Ghost szellemi atyja és frontembere a márciusban megjelent, IMPERA című új lemezük mellett arról is mesélt az Indexnek, milyen érzés végre újra útnak indulni a pandémiás lezárások után. 

Sok mindenre számítottunk péntek 13-án, de arra nem, hogy a kétezres évek egyik legismertebb zenekara tíz év után új dallal jön elő. A My Chemical Romance The Foundations of Decay című friss szerzeménye felrázta az internetet.

A hazánkban idén koncertező, amerikai zenekar a tinik kedvence volt a kétezres években. Sokan az emo irányzat egyik legnagyobb bandájának tartják őket, bár ők soha nem azonosultak ezzel a stílussal. 2013-ban a zenekar mindenféle előzetes jel nélkül feloszlott és sokáig nem is lehettet róluk semmit sem hallani. Azonban 2019 októberében mindenkit meglepve bejelentették, hogy újra összeállnak és turnéra indulnak. Ezt a pandémai sajnos meghiúsította, de idén nyáron már tényleg láthatják őket a rajongók.

Az egykori megasztáros nem akarja megváltani a világot, de ki kellett dolgoznia magából azt a feszültséget, amely az ukrajnai háború miatt gyűlt össze benne. Az Index kérdésére azt is elmondta, hogy szerinte a világ sorsát nem a kisemberek irányítják. 

Kétszeresen is gratulálok, egyrészt a Védj meg magamtól című új klipjéhez, másrészt azért, mert, mint az online hírcsatornák révén köztudomásúvá vált, nemsokára kétgyermekes apa lesz.

Köszönöm, nagyon kedves, de a magánéletemről ennél többet nem szeretnék beszélni a sajtó nyilvánossága előtt.

Molnár Ferenc Caramel 2017. október 2-án

Fotó: Velvet

Tiszteletben tartom, bár az felmerült bennem, hogy apaként még erősebben érzi a felelősséget a jövőért, és talán ez is közrejátszhatott új dala megszületésében.

Nyilván ez is benne van, de szerintem alapjáraton is így kéne működnünk. 

de olyan erősen hatottak rám a történések, hogy valamit tennem kellett. Szinte terápiás foglalkozásként hatott rám, amikor írtam. Nem igazán könnyebbültem meg tőle, de legalább ki tudtam dolgozni magamból a feszültség egy részét.

Az ausztrál King Gizzard & The Lizard Wizard Omnium Gatherum indián törzsi motívumokat soroló borítójáról egy képzeletbeli Galaktika-szám jut eszünkbe, amelyben Jorge Luis Borges Bábeli könyvtár című novelláját M. C. Escher végtelen építményeket ábrázoló képei illusztrálják. Az Omnium Gatherum olyan, mint Escher önmagába visszatérő végtelen lépcsőin tett séta.

Adódik a kérdés, hogy mit kezdjünk azokkal az ifjakkal, akiken már messziről is láthatók a delejező zsenijegyek, akik tíz év alatt húsz lemezt adtak ki, idén már a másodikat.

Íme, itt egy 80 perces kalandozás a popkultúra végtelen, egymásba nyíló termeiben, önmagába forduló lépcsőin, ahol csak a nyitó dal, a The Dripping Tap 18 perces (!) utazás.

Japán mindig is mulatságosan billegett a Nyugat másolása és az abszolút eredeti ötletek megvalósítása között a zene világában. Persze a japán eredetiség számunkra legalább annyira szokatlan, mint egy kísérleti francia vagy orosz zenekar. Minden zenének megvan a saját érdekessége és szépsége, de az külön műfaj, amikor valaki a móló nélküli zenét képes a mainstreamben úsztatni. Erre egy felemás példa az énekes-dalszerző, Haru Nemuri.

A Kimisima Haruna néven született énekes élete egészen a főiskoláig nem nagyon különbözött egy átlagos, picit elvont egyetemista lányétól. Ekkor azonban megtörtént vele az, ami minden alkotóművésszel megesik, aki valami nagy bátorságra vetemedik. Megírta első dalát alfától ómegáig, és nem tudta abbahagyni. Olyannyira, hogy 2018-ban az akkor 23 éves énekes kiadta első szólólemezét mintegy 20 dallal, majd két évre rá a másodikat is, közte pedig folyamatosan érkeztek a kislemezek.