új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A kőszegi Bechtold István Természetvédelmi Látogatóközpont a kényszerből náluk telelő, rőt korai denevérekről tett ki egy vicces videót a Facebookra, jó étvággyal falatoznak (hanggal kell nézni!).

    Sajnos éppen azt a nagyméretű odvas platánfát vágták ki a januári nagy hidegek idején, amit téli szálláshelyül választottak, így kerültek a gondozásukba - írják. 

    Az állatok most a Chernel-kertben vannak, ez egy 125 éves arborétum, ahol  különleges fák ölelésében madárvédelmi mintatelep is működik, itt lehet megnézni róla képeket

    donci
  • A Club 28 névre hallgató minidiszkó kívülről nagyjából úgy néz ki, mint egy színes budi, de ez ne tévesszen meg senkit. Belül ugyanis egy akár hat embert és egy DJ-t befogadni képes, őrülten menő táncparkett, profi hangrendszer van benne két lemezjátszóval és dinamikus fényekkel. Nem mellesleg Guinness-rekorder is.

    animation.gif

    A hely két brit férfi, Gerard Jenkins-Omar és Stephen Robson nevéhez fűződik és a legutóbbi rotherhami karneválon mutatkozott be a nagyközönség számára. Guinness-jelentkezésükben azt írták, valami újat és különlegeset akartak vinni a városba, ahol az elmúlt években sok rossz dolog történt. Közelgő születésnapokra sem rossz ajándékötlet. 

  • Egyelőre befejezték a munkát a tűzszerészek a Heves megyei Lőrincinél, ahol második világháborús német és szovjet gránátokat találtak egy útépítésen. Lőrinci külterületén, a 2130-as út mellett a tűzszerészek huszonkilenc 10,5 centiméter átmérőjű német repeszromboló gránátot, hat darab 10,5 centiméter átmérőjű német ködgránátot és két 82 milliméteres szovjet aknavetőgránátot találtak.

    A munkálatok végeztével feloldották az útzárat, de a szakemberek szerdán folytatják a terület átvizsgálását. Az eddig megtalált robbanótesteket a központi gyűjtőhelyre szállítják. (MTI)

  • UPDATE: a rendőrség szerdán közölte, hogy a fiút megtalálták Budapesten, a felhívás már nem aktuális. 

    Az eredeti hír:

    hlsz
    Fotó: Police.hu

    A szentendrei rendőrök a lakosság segítségét kérik a 12 éves, tahitótfalui Hegedűs László megtalálásához.  Édesapja tett bejelentést, mivel a fia március 4-én 16 óra 30 perckor a lakásukról elment, és azóta nem látták. 

    A fiú körülbelül 160 centiméter magas, zömök testalkatú, göndör hajú. A szeme barna, kerek arcán az orr melletti részen sötétbarna anyajegy van.  Eltűnésekor világos árnyalatú bőr cipőt, vajszínű melegítőt, fekete ujjatlan pólót és sötétkék széldzsekit viselt.

    A Szentendrei Rendőrkapitányság kéri, hogy aki a képen látható gyermek tartózkodási helyével kapcsolatban információval rendelkezik, hívja a Pest Megyei Rendőr-főkapitányság Tevékenység-irányítási központját a 06-1-236-28-83-as telefonszámon, illetve tegyen bejelentést az ingyenes hívható 06-80-555-111 Telefontanú zöld számán, vagy a 107, 112 központi segélyhívó telefonszámok valamelyikén.

  • A varázslatos dadus, akinek történetét a magyar gyerekek és szülők is jól ismerik, a képen a jellegzetes, papagájos esernyő nélkül látható, de nyugi, az is benne lesz a filmben, még jó. Poppins történetét legutóbb 1983-ban vitték képernyőre, ráadásul egy szovjet tévésorozat formájában, de a Disney persze nem ennek a remake-jét mutatja be 2018 december 25-én, hanem az 1964-es, amerikai változatét.

    A mostani film alapjául ismét PL Travers nyolc regényből álló sorozata szolgál, az új sztori szerint Poppins visszatér egykori családjához, mármint ahol dadus volt, ugye, és segít az immáron idősebb Jane-nek és Michael Banksnek, valamint Michael három gyerekének megbirkózni egy személyes tragédiával. Mindehhez a hátteret a gazdasági világválság és a szürke londoni hétköznapok adják majd.

    A filmben Blunt mellett szerepelni fog az Dick Van Dyke is, aki a '64-es filmben Burtöt, a kéményseprőt alakította, vélhetően ugyanabban a szerepben, bár 91 évesen én már nem sepertetnék vele kéményt. További szereplők: Meryl Streep, Angela Lansbury és Lin-Manuel Miranda, a rendező Rob Marshall (Chicago).

  • Egyelőre nem áruljuk el, mivel készülünk a 2017-es idényre, de ígérjük, holnap minden kiderül!

  • Kevesebb mint 1000 dollárból kijön, és mindössze 24 óra alatt készül el a nyomtatott ház. Sokak lakásproblémáját oldhatja meg a jövőben, hiszen gyorsan, szinte fillérekből elkészül a kaliforniai startup, az Apis Cor által kifejlesztett háznyomtatást. Becslések szerint 175 évig működhet egy-egy ilyen épület. A nyomtatók megvehetők, így a világ bármely pontján igénybe vehetőek szociális bérlakások, menekültszállások vagy bármilyen lakóépület nyomtatására.

  • img 20170307 124256 1024
    Fotó: Haász János

    a budapesti kátyúlajstromozó (XI. kerület, Mérnök utca).

  • A Mindeközben rovatban néha úgy elszaporodnak a cuki állatos hírek, hogy önmérsékletet kell tartanunk. Ma például ilyen megfontolások miatt nem osztottuk meg Önökkel (eddig) a postaládákba fészkelő széncinegékről szóló MME-közleményt, aztán egymás kezét lefogva nem hoztuk le (eddig) a Nyíregyházi Állatparkban született három fehér oroszlánról szóló hírt és fotókat.

    Amíg azonban csak álló képeket adtak ki róluk, könnyű volt a dolgunk, de miután megjelent ez a videó, elöntött minket a cukiságcunami, megtörtünk és kezünket tördelve, fejünkre hamut szórva mégis megmutatjuk:

  • Mark E. Smith, a brit független zene legendája a 60. születésnapját ünnepelte, mire a BBC tévedésből kitweetelte, hogy nyugodjék békében.

    Mark E Smith 1 1278341373 crop 550x384

    Smith négy évtizede áll folyton változó tagságú zenekara, a kultikus és nagy hatású The Fall élén, és természetes is, hogy a BBC zenei szekciója is megemlékezik a születésnapjáról.

    Az viszont már kevésbé, hogy ezt egy "RIP Mark E Smith" szövegű tweettel teszi, szomorú szmájlival, pedig ez történt:

    A tweetet később törölték, a BBC pedig emberi mulasztásra hivatkozott, és elnézést kért, végül rendesen fel is köszöntötték az énekest.

  • Trump beiktatása után több városban is utcára vonultak a nők, de a tiltakozás ezzel nem ért véget. A tüntetéseket szervező Women's March március 8-ra kihirdette az "Egy nap nők nélkül" akciót. Ha most felhördült, hogy na de miért pont nőnapon, akkor itt az ideje megismerni a nőnap eredeti célját: 1857 március 8-án történt az első, ehhez a naphoz köthető esemény, amikor emberibb munkafeltételeket és magasabb fizetést követelő textilipari nődolgozók tüntettek New York utcáin. 1911-ben Ausztriában, Dániában, Németországban és Svájcban tartották meg a világon először a nemzetközi nőnapot, 1917-ben pedig Oroszországban tüntettek a nők a kenyérért és békéért. 

    Magyarországon a rendszerváltásig után a nőnap elvesztette mozgalmi jellegét és átment szimpla hóvirágos kedveskedésbe.

    A 2017 március 8-ai akció a nemi egyenjogúság lobogója alatt most viszont megmutatná, milyen is egy nap a nők nélkül. Ehhez bárki csatlakozhat, de nem csak a sztrájkkal, azaz a fizetett és nem fizetett (házi)munka beszüntetésével. Csatlakozhatunk azzal is, ha nem vásárolunk, vagy ha pirosat viselünk.

    Mivel készül március 8-ra?

  • Egy férfit kórházba kellett vinni Madridban, miután állítása szerint megharapta egy parkban egy gyémánthátú csörgőkígyó. Mivel a csörgőkígyó Spanyolországban nem őshonos (Mexikóban és az USA-ban fordul elő), és a tartása is tiltott, ezért a kórházban nem volt ellenméreg, így a helyi állatkertből kellett kérni.

    A férfi azt állította, hogy kígyószakértő, és amikor meglátta a parkban a hüllőt, egy bottal szétverte az állat fejét, hogy az ott játszó gyerekeknek nehogy bajuk essen. Eközben azonban az állat megharapta. 

    A rendőrök elmentek a parkba és meg is találták a méter hosszúra nőtt állat tetemét. Viszont erős a gyanú, hogy a megmart áldozat valójában a kígyó gazdája, és mindössze a 20 ezer eurós büntetést szeretné megúszni ezzel a hősies sztorival.  

  • gettyimages-168581071

    Jeffrey Katzenberg stúdiómogul mesélte el, hogy annak idején a Pretty Woman egy sötét drámának indult, amit a stúdió (Disney) nagyon nem akart leforgatni.

    Egy prostiról szólt, aki a Hollywood Boulevardon strichel, a film végén túladagolja magát és meghal. Szigorúan 18 éven felülieknek szólt volna, és a Disney hallani sem akart róla. Hát átírattam. 

  • Az ember kétségtelenül azért megy a vécébe, hogy aztán ne hozzon ki mindent, amit oda bevitt. Végül is nem tett mást az a dán rendőr sem, akit viszont ezért eljárás alá vontak.

    Igaz, ő az eredetileg is tervezettek felett otthagyta a dán parlament mosdójában az éles lőszerrel töltött szolgálati fegyverét is – derült ki a The Local dán kiadásából.

    A nyomozás kapcsán az ügyészség nem közölte, hogy a gyanú szerint rendőr szándékosan vagy véletlenül hagyta ott a fegyvert.

  • Fura átalakulásnak lesz szemtanúja, aki ma a Gellért téri metróállomáson száll le: az íves-színes oszlopokat masszív (ál)kőlapokkal borított, enyhén szocialista-realista sítílusú elefántlábak váltották le. (Az eredeti kinézet itt csekkolható.)

    Kicsit odébb felirat tájékoztat: nem átépítés, nem is felújítás, hanem filmforgatás zajlik. Olvasónk tippje szerint a Red Sparrow egyik jelenete játszódik itt, Jennifer Lawrence főszereplésével.

  • Lehet, hogy eltalálunk vele valakit! Jé, nem gondoltad volna, mi?

    Egyébként miért is dobunk ki három doboz romlott tejet az ablakon?

  • Ilyen:

    Ilyen meg idegesen:

    Ilyen meg amikor múltját igyekszik összerakni:

    A Páncélba zárt szellem (Ghost In The Shell) hazai bemutatója: március 30. Megnézed.

  • Floridában a golfpályákon feltűnő aligátorok szinte mindennaposak, az ember már meg sem lepődik rajtuk. Ez a videó azonban átlépte az ingerküszöböt: mintha a hüllő csak leugrott volna a sarki halashoz, ahol vett egy szép példányt akciósan, és most boldogan hazacammog vele.

    Egy hatalmas halat cipel az aligátor a golfpályán
  • Erős szavak ezek egy kormánybiztos szájából, de ide jutottunk kérem szépen, ha meg köll védeni a felesége böcsületét, akkor ez a minimum. Márpedig meg kell, mert Havas Henrik, magyarázkodjon bárhogyan is, lekurvázta Andyné Timit, amikor egy kalap alá vette Kelemen Annával és Molnár Anikóval (előbbi pornószínésznő, utóbbi valóságshow-szereplő, ha nem lenne meg így egyből) és azt mondta róluk, hogy ők hárman egy mesterséget űznek. Jó utána magyarázkodott, hogy ő nem is úgy értette, de már késő volt, a TV2 kihajította egy új műsorból, most meg már Andy személyesen szarik rá, szóval nagyon rossz lehet most Havasnak lenni.

  • vlcsnap-2017-03-06-15h59m37s773

    Röviden: ezt.

    Hosszabban: véletlenül fejen kell dobnia a bírót. Az egész persze csak vicc, Nigel Owens az egyik legkedveltebb rögbibíró Európában, részben az ilyen laza megoldásai miatt is, mint amit vasárnap ejtett meg.

    Owens a meccs után ráadásul folytatta a jófejséget, és Twitteren nyomozásba kezdett, hogy megtalálja a labdaszedőt, hogy elküldhesse neki a meccsen viselt mezét ajándékba, engesztelésül.

    via Extra Mustard