A sportszülők egy külön állatfaj (tisztelet a kivételnek, akikből szerencsére ismerek nem keveset), aki volt már utánpótlásmeccsen úgy 14 éves korig bármilyen sportágban, az jól tudhatja, mire gondolok. Az esetek többségében olyan felnőtt emberek, akik saját be nem teljesült sportolói álmaikat vagy zátonyra futott karrierjüket a gyerekeikben akarják kiteljesíteni.
Ennek persze megvan az a következménye, hogy a legtöbbször természetesen jobban értenek az adott sportághoz, mint a gyerekeik és naná, hogy az edzőknél is. Ebből fakadnak aztán az olyan beszólások, amiket a címben is írtam, és amiket valóban gyakran hallhatunk hangosabban, vagy bajusz alá dörmögve egy-egy utánpótlás-meccsen. (Fontos disclaimer: én magam is sportapuka vagyok, de ellenkező előjellel indultam, tök béna voltam tornából, két hétig tartó serdülő kettes focikapusi és néhány hónapig tartó atlétikai karriert tudok csak felmutatni, így soha eszembe nem jutott, hogy bármit meg tudnék csinálni, amit a több mint egy éve pólózó gyerekeim, erről bővebben itt.)
No, de a lényeg: a nagyszájú szülők most bizonyíthatnak. Legalábbis a hokiapukák, esetleg hokianyukák.
Áprilisban ugyanis megrendezik az első Szülő-gyerek jégkorongbajnokságot a budapesti Tüskecsarnokban (egyébként egy héttel a szintén budapesti hoki-vb előtt). A szervezők azt írták, hogy a felnőttekből gyermekeik életkora szerint alakítanak ki csapatokat, így a szülők végre megmutathatják gyerekcsapatoknak „mindazt, amit a lelátókról már olyan jól tudnak!” És aki azt hinné, hogy ugyan már, a gyerekek ellen sima ügy lehet meccselni, annak elárulom: én láttam már U10-es hokicsapatot, és fergetegesen gyorsak tudnak ám lenni. Szóval könnyen olyan lehet ez, mint a Star Warsban, amikor a hatalmas birodalmi lépegetőket a fürge X-szárnyú vadászok úgy hálózzák be, hogy öröm nézni.