Fotó: Volt indexes kollégánk

Volt indexes kollégánk a képet meglátva hirtelen elképzelte, hogy milyen lehet nyolcadikban a felelés földrajzból (ami kapcsán például azt is megemlíthették volna, hogy a kontinentális Európa egyetlen országa, ahol működő vulkán van):

Diák: Olaszország fővárosa... Róma.

Tanár: Jó, jó, de mi a helyzet a menekültekkel?!

Természetesen az Én anyám nem olyan asszony-típusú nóták Kósa-féle átiratát, az Én anyám nem strómanja senkinek kijelentést kapták fel. Vagyis kaptuk, hiszen a két coubhoz ugyan semmi közöm, de a fotójára megszült népiesch műdal, mit tagadjam, az én művem. (Ha van a tarsolyodban hasonló vagy természetesen sokkal jobb netnépművészeti alkotás, ide vele!)

És akkor jöjjön a két, bár mitagadás: egy kaptafára készült coub. Az egyik:

És a másik:

A tüsszentés elfojtásának veszélyére figyelmeztetnek brit orvosok, miután egy 34 éves férfi súlyos garatsérülést szenvedett, mert befogta az orrát és a száját egy erős tüsszentés közben. Tehát nyugodtan engedje csak ki, nem éri meg a kockázatot:

Egy makkegészséges férfi nyelési fájdalmakkal, rekedtséggel és nyaki duzzanattal fordult orvoshoz. Miután a vizsgálatok kizárták, hogy a problémát valamilyen éles tárgy lenyelése okozta volna, és mivel a páciens panaszai az elfojtott tüsszentés után jelentkeztek, az orvosok szerint a tüsszentés erővel való elfojtása okozhatott szövetszakadást a garatban, ráadásul még a mellkasba is légbuborékok szivárogtak le.

Tüsszentésekor a levegő 240 kilométeres sebességgel távozik belőlünk, ezért elfojtása komoly károsodást okozhat, bár meglehetősen ritkák az ilyen sérülések.

Az angol beteg végül meggyógyult, de orvosai azt tanácsolták neki, hogy a jövőben a tüsszentés elfojtása helyett tüsszentsen zsebkendőbe.  Az esetet a BMJ Case Reports brit orvosi szakfolyóiratban ismertették kedden.  

Jó, ez még nem az, de legalább már valamiféle párbeszéd mégis csak kibontakozott a társasházak olykor teljesen elidegenedett, rideg világában. És nem lehetünk annyira savanyújóskák, annyira mindenben csak a hibát, a bajt keresők, a fintorgók, hogy el ne ismerjük: ez a Pesti cetlin megjelent fotó mégis csak azt jelzi, hogy elindult valami, hacsak egy apró lépéssel is a szebb, boldogabb jövő felé.

(Unilad)

Olyan csodálatos téli nap volt vasárnap, hogy tettünk egy nagy sétát a hulló hóban a Lóvasúttól  a Tündér-sziklán át fel az Erzsébet-kilátóig, aztán le a hegy másik oldalán. Jó, tudom, nem csak mi voltunk ezzel így.

Az egész úton az járt a fejemben, hogy miközben Budapesten vagyok, még csak nem is valahol a szélén, a hólepte fák és az enyhe köd miatt olyan, mintha valami elvarázsolt erődben sétálnánk a világ végén. (Oké, a pár kilométerrel odébb, csurig megtelt Normafát szerencsére elkerültük.)

Szóval megörültem, amikor ma elküldték az Urbanistának ennek a videónak a linkjét, mely vasárnap készült épp ezen a környéken. Csak magamat tudom ismételgetni: nagyon klassz belegondolni, hogy ez is Budapest. 

Tisztelt magyar honfitársaim!

Ha van sapkánk, kalapunk vagy ilyesmink, most vegyük le és emlékezzünk meg arról a pillanatról, amikor öt éve Matolcsy György gazdasági miniszterünk súlyos véleménycikkében összefoglalta lassan egy évtizednyi gazdaságpolitikánk jelentős részét.  

Fotó: Kovács Tamás / MTI

Akkori miniszterünk a Heti Válaszban jelentkezett még hétről-hétre a gondolataival, amiket különböző könyvekhez társított. 2013. január 16-án viszont magához képest is őrült erős mondatokat tudhattunk meg tőle. A win-win szituációkon morfondírozott, aminek közepén arra jutott:

Senki sem veszítene azon, ha az állam visszaszerezné a hibásan eladott belföldi monopóliumokat: a befektetőknek már sokszor megtérült és megelőznék későbbi veszteségeiket.

Hétköznapibb módon úgy is mondhatnánk, hogy senki nem veszítene, ha elvenném az autódat, mert már sokszor használtad, és megelőznéd a későbbi veszteségeidet, amiket szabályozóként kitalálok neked.

És tényleg ez is történt egy sereg iparágban. Elképesztő, nem igaz? Sajnos egy jó ideje már nem igazán engedik beszélni vagy írogatni Orbán talán legfontosabb emberét, így ritkábban tudhatunk meg hasonló felismeréseket. Ettől függetlenül tiszteletettel kérek mindekit, hogy egy perc néma csenddel adózzunk a kicsit sem túlzás, hogy gazdaságtörténeti jelentőségű bejelentésnek. 

Jacob Philipp Hackert német klasszicista tájképfestő, Goethe barátja beutazta a fél világot, és számos gyönyörű tájat festett meg szinte tökéletes topográfiai pontossággal. Azonban sehol sem készített olyan csodás képeket, mint Itáliában, ahová 1768-ban jutott el.

Hackert annyira magával ragadta az olasz táj szépsége, hogy 1807-ben bekövetkezett haláláig kisebb-nagyobb kihagyásokkal új hazájának is választotta. Élt IV. Ferdinánd nápolyi király udvarában, ahol a király udvari festője lett, és saját birtokán, Firenze közelében is.

Hogy az Olasz város vízeséssel című képét hol és mikor készítette, és mi lett a sorsa a festő halála után, nem tudni pontosan. Azt viszont igen, hogy a festmény több mint száz évvel később Franz Rappolt Hamburgban élő, zsidó üzletember tulajdonába került.

Nagy vízezések Tivoliban

Fotó: Wikipedia

Rappolt az egyike volt azoknak a zsidó műgyűjtőknek, akiket a nácik 1939-ben rákényszerítettek, hogy adják el fillérekért gyűjteményüket házi műkereskedőjüknek, a fia miatt mostanra még hírhedtebbnek számító Hildebrand Gurlittnak. Gurlitt Hackert festményét egy másik műkereskedőnek adta el, majd a német birodalom tulajdonába került - miközben Rappolt 1943-ban megölték egy cseh koncentrációs táborban.

A kép mostanáig egy berlini raktárban porosodott. Franz Rappolt örökösei hétfőn kapták vissza a német államtól. Az örökösök neve a német dpa híréből nem derül ki, de túl közvetlen leszármazottak nem lehettek. Franz felesége, Charlotte 1941-ben halt meg, fia, Fritz 1942-ben a minszki gettóban, testvérei, Otto és Ernst 1941-ben, illetve 1942-ben öngyilkosok lettek. 

Mindez az Időkép hőtérképén látható. Aki a részletekre is kíváncsi, kattintson ide>>>

Én már csak legendaként találkoztam azzal a jó tanáccsal, hogy ha atomcsapást kell elszenvednünk, két dolgot tehetünk. Az úgynevezett komoly válasz szerint

– már persze abban a nem túl életszerű esetben, ha sapka van rajtunk, miközben egy asztal közelében vagyunk –, de legalábbis szorosan csukjuk be a szemünket. A kevésbé komoly (Hofitól vagy talán Markos-Nádastól, Nagy-Bandó Andrástól) eredeztethető megoldás pedig az, hogy

Nos, a kommunista Romániának Hofija nem volt, atomcsapás esetére szóló túlélési tanácsai annál inkább. Sőt, egyenesen Haza védelme tankönyve is volt, amiből Dragomán György, erdélyi születésű világhírű írónk osztott meg két oldalt – azokat, amik felkészítenek arra, hogy mit is kell csinálni, ha jön az atom. Érdekes, hogy az általunk tudottól eltérően a román honvédelmi szakik az asztal alatt ülést is kielégítőnek tartották, nem csak a fekvést (a képre kattintva eljut Dragomán Fb-posztjára).

A New York állambeli Ausable folyó meghökkentő változását mutatja be az alábbi timelapse videó.

 Az Egyesült Államokban 2018 brutális időjárást hozott.

Ez csak egyetlen mondat Máté Krisztina új kisfilmjéből, amelynek témája az örökbefogadás. A Keresem a családom és a Jön a baba című műsorok producerét a bajban lévő kismamákat és kisgyermekes anyukákat segítő Gólyahír Egyesület kérte fel a riportfilm elkészítésére. Máté Krisztina közel húszperces filmje a tavaly májusi Anyamonológok után érkezett, már több mint nyolcezren látták. (via Kreatív)

Hát nem könnyű mutatvány, hogy a címben feltett kérdést megválaszoljam, de ennek a leányfalui BMW-snek mégis sikerült a termálfürdő parkolójában. (Ördögi, mert mellette meg van egy szabályosan parkoló BMW-s, tehát nem valami BMW-s átokról van szó).

Nem értek a grafikusi szakmához, de van az a minőség, amire én is nyugodt szívvel rámondom, hogy

• 1972,
• ilyet én is tudok,
• ízléstelen
• gagyi,

meg van az, amire meg azt mondom, hogy profi.

Na, most akkor találjuk ki együtt, hogy ha Kiskőrös hirdet egy logópályázatot a város újjátelepítésének 300. évfordulójára, és kiválasztja a három győztest, akkor melyik kategóriába esnek a győztesek, és melyikbe a vesztesek.

Mutatom például a 3. helyezettet:

Hogy (khm) egyes vélemények szerint nem feltétlenül a legjobb pályaművek nyertek, az a helyieknek is feltűnt, és szanaszét kommentelték a Facebookon a város erről szóló posztját, mire - a bírálatok törlése után - meg is érkezett a válasz:

A város egyébként nem volt hajlandó közzétenni a beérkezett pályaműveket, úgyhogy egy budapesti nonprofit dizájnközpont elkérte a pályázóktól azokat, és külön posztban mutatta be.

A skandinávok kedvelt tévés műfaja az úgynevezett slow TV, vagyis amikor hosszú – és amikor hosszút írunk, akkor nagyon-nagyon-nagyon hosszút értünk – órákon keresztül általában nem történik semmi. Olyanokra kell gondolni, mint egy 12 órás kötögetés közvetítése, vagy egy szintén 12 órás hajókirándulás élő adása, de volt vonatútról is közvetítés.

Ez a dili vágódott most be az ausztrálokhoz egy 17 órás vonatút adásával, aminek 3 órás összefoglalóját 400 ezren néztek meg (a teljes 17 óráról nincs adat).

Fotó: Majority World / Getty Images Hungary

Ezzel a promóval adták el egyébként a műsort.

 via Jalopnik

Hírügyeletben van olyan, hogy az ember egyszer csak észrevesz egy cikket, interjút, aminek az elolvasása után lefagy, és nem tud már tovább dolgozni, mert a cél elhomályosodik, az újságírói munka pedig feleslegessé válik. Kedden reggel a Magyar Hírlapban pillantottuk meg az alábbi interjút, ami úgy megdolgozza a lelket és a szellemet, a szervilizmus olyan csúcsaiba enged bepillantást, hogy könnyek szöknek az ember szemébe.

Ha nem hiszik, idetesszük az elejét, és egy kis összefoglalót Szalma Baksi Ferenc segítségével:

Új nemzedék. (...) Kisgyerekkora óta foglalkoztatja a történelem és a külvilág eseményei, most a határon túli magyarok mellett pedig elsősorban a dia­sz­póra­­magyarság a célterülete Szilágyi Péter nemzetpolitikáért felelős helyettes államtitkárnak, aki arról is beszélt lapunknak, hogy nehéz, de szép hivatása kapcsán sokat köszönhet közvetlen felettesének, Potápi Árpád János államtitkárnak.

• (...)rengeteget tanultam akkori és mostani felettesemtől, második mentoromtól, Potápi Árpád Jánostól, akire tudása és embersége miatt azóta is felnézek
•  Ha úgy adódik, akkor akár heti két-három napot is a külhoni régiókban töltök, nem elhanyagolva az irodai munkát, a főosztályok irányítását.
• Egyébként ezt is Potápi Árpádnak köszönhetem, aki a szakmai tudásának átadása mellett többször fékezte hevesebb vérmérsékletemet, amikor én már döntöttem volna.
• Államtitkár úr azt mondta, tegyem csak el, hátha jó lesz még egyszer.
• Tanulni sosem késő!
• Ahogy Csepreghy Nándor miniszterhelyettes úr is mondta a Magyar Hírlapnak korábban, ez nem egy nyolcórás állás.

Ha ennyitől még nem emelkedett a szférák legfelsőbb szintjeire, olvassa tovább a Magyar Hírlapban.

Nem vagyok cukrász, biztos nem csak marcipánnal teszik ennyire élethűvé a tortákat, minden esetre elképesztőek ezek az alkotások:

A Telegraph közölt fotót arról, ahogy Fu Feng és Fu Pan, a pandaikrek először találkoznak a hóval. Az alkalmat remek játszadozásra használták ki a bécsi állatkert állatai.

A pandák eléggé kedvelik a hideget és a havat, a meleg sokkal jobban zavarja őket, árulta el gondozójuk.

Az alábbi horrorjelenet Georgia államban, Decaturban történt még január 3-án, ahol egy lángoló házból menekültek az emberek, amikor az egyik gyermeket a létráról, két emelet magasságból egyszerűen odadobják a lent várakozó tűzoltónak, aki hála a magasságosnak nem ejti el a gyermeket.

Szerencsére senki nem halt meg, ugyanakkor 12-en megsérültek a tűzben, a többség füstmérgezést kapott.