új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Sajnos akkor még nem éltem, de én készséggel elhiszem, hogy Olaszországban a Vespa és Lambretta robogók rajongói úgy voltak egymással, ahogy a coca-colások és a pepsisek. 

    Az biztos, a  mai szemmel egyszerre futurisztikus és őskori modellek imádnivalók, akinek van rá néhány száz vagy ezer eurója, április 6-tól az ausztriai Dorotheum aukciós házban máris licitálhat egy Moto Guzzira vagy egy Cezetára, vagy valamilyen más rovarszerű felépítésű motorra.

    (via Messynessychic)

  • A gombatermesztéssel és feldolgozással foglalkozó cég neve: Fungaria Zrt. 

  • Még februárban jelentett be olyan fellépőket a fesztivál, mint Kelela, a Wavves, vagy a TOPS, és már attól elégge bezsongtunk, most meg sikerült rátromfolniuk azzal, hogy elhívták a spanyol Hindsot és az amerikai Avalon Emersont.

  • És helyesen teszi. Mivel itthon is nagyon eldurvult az álhírek terjedése, fontosnak tartották, hogy egy rövid útmutatóval segítsenek ezeket felismerni, kiszűrni. Ezt lehet nyugodtan terjeszteni:

  • Nem a legjobban sült el Beauvais polgármesterének áprilisi tréfája. Caroline Cayeux április elsején bejelentette, hogy IKEA települ a városba és 4000 munkahelyet hoz létre. Majd később közölte, hogy ez csak poén volt, nem is lesz semmi ilyen.

    A városlakók, akik elsőre megörültek a hírnek, természetesen megütköztek, amikor kiderült, hogy a polgármester csak viccelődik. Utólag Cayeux is belátta, hogy ez a vicc most nem ült annyira, bocsánatot is kért.

    "Mind rád fogunk szavani!...Április bolondja!" - írta neki valaki a Twitteren.

    (BBC)

  • Egy cirkuszi elefántokat szállító kamion karambolozott Spanyolországban. A kamion egy előtte cammogó autónak ütközött neki az ország középső részén, Castilla-La Mancha régióban. 

    Az ütközésben az öt elefánt közül egy elpusztult, egy megsérült, három másik állat pedig elszabadult az autópályán, amit emiatt le is kellett zárni. Az elefántokat ezután egyenként befogták.  

  • Avengers-Infinity-War-poster

    Egy rajongó fogta magát, és időrendben összerakta az eddigi Bosszúállók 3-előzeteseket, vágott rajtuk, és igyekezett racionalizálni, de így is csak ott tartunk, hogy megint megjelenik egy kör alakú basz New York felett, és megint jönnek a szuperhősök, hogy megint megmentsék a világot, ezúttal egy nagyon nagy, elég szarul animált pasitól, akit Thanosnak hívnak, és Josh Brolinra húztak fel. Iszonyú sok szereplő lesz a két és fél órás filmben, ami az utolsó előtti olyan Marvel-alkotás, amiben Chris Evans és Robert Downey Jr. szerepel, soroljuk fel a vicc kedvéért: 

    Robert Downey Jr., Chris Hemsworth, Mark Ruffalo, Chris Evans, Scarlett Johansson, Benedict Cumberbatch, Don Cheadle, Tom Holland, Chadwick Boseman, Paul Bettany , Elizabeth Olsen, Anthony Mackie, Sebastian Stan, Tom Hiddleston, Idris Elba, Peter Dinklage[, Benedict Wong, Pom Klementieff, Karen Gillan, Dave Bautista, Zoe Saldana, Vin Diesel, Bradley Cooper, Gwyneth Paltrow, Benicio del Toro, Josh Brolin, Chris Pratt, Danai Gurira, Letitia Wright, Jeremy Renner, Cobie Smulders, Paul Rudd, Winston Duke, Tessa Thompson, Angela Bassett, Jacob Batalon, Isabella Amara, Florence Kasumba, Terry Notary, Tom Vaughan-Lawlor és persze Stan Lee.

    És akkor az előzetes:

  • Thomas Jane, Boyd Holbrook, Olivia Munn, Alfie Allen, Sterling K. Brown, Keegan-Michael Key, Yvonne Strahovski, Jacob Tremblay, Jake Busey, Trevante Rhoades és Edward James Olmos szereplésével ősszel érkezik az új Predator, amit az a Shane Black rendezett, aki (micsoda metapoén) az első, klasszikus Ragadozóban a szemüveges kommandóst alakította, és jól meg is halt, amikor az űrbéli ragadozó nekiesett. Az új film az első kettő folytatása lesz, figyelmen kívül hagyva az Alien vs. Predator-filmeket és Antal Nimród Ragadozók című alkotását is. Az első tesztvetítéseken a nézők az új filmet túl viccesnek találták, így újra kellett forgatni pár dolgot, reméljük, belezés azért lesz benne bőven. Az első trailer ezen a héten várható, a bemutató szeptember 14-én lesz. 

  • Screen Shot 2018-04-03 at 12.34.22.png

    Nálunk május harmadikán, a világ szerencsésebb felén holnapután kerül mozikba a Hang nélkül (A Quiet Place) című posztapokaliptikus horror, amiben az Emily Blunt-John Krasinski házaspár először szerepel együtt, és mennyire romantikus már, hogy menten egy házaspárt alakítanak. Aztán a romantikából ennyi elég is lesz, mert a film egy elég ijesztő sci-fi-horrornak tűnik, amiben valami világégés után vagyunk, az okozói meg olyan szörnyek, akiket idegesít a hang, és ha valaki megszólal, csörömpöl, dübög, bárhogy zajt kelt, azt megeszik. (Az alsó szomszédunk 3,2 másodperc alatt vérezne el, csak mondom.) A sztori egy családról szól, akik igyekeznek életben maradni, de a csendjátékot kisgyerekkel annyira nem egyszerű abszolválni.

  • Apró bökkenővel jelent meg a New York Timesban egy cikk arról, hogy hogyan érdemes spórolni. Röviden az a lényeg, hogy először meg kell nézni, mennyi a bevételünk, és ebből mire mennyit költünk. Aztán a költéseket is külön kell venni, a fix kiadásokra (rezsi, hitelek stb.) és az egyéb kiadásokra (étel, ital, vásárlások, ÉLET stb.). A rövid tanács az, hogy a bevételek 50 százalékát a fix kiadásokra, 20 százalékot hosszabb távú megtakarításokra és 30 százalékot a mindennapokra érdemes költeni. Na, de hol a bökkenő? Az egész cikk arról szól, hogy minden fillér helyét át kell gondolni, meg kell tervezni. Majd a cikk végén ehhez ajánlanak egy appot, ami évi 20 ezer forintba kerül. KÖSZ!

  • Na, mi van, te még mindig a Tide Podon csámcsogsz, tata? xDDDDDddd

    Már rég az óvszerszippantás-kihívás a menő!

    Gondolom, mindenki tudja, miről van szó, de azért iderakok egy oktatóvideót azoknak, akik egy Grumpy Cat-mém alatt töltötték az elmúlt két hetet:

    Egyébként az ilyesmibe bele lehet fulladni, és eléggé fertőzésveszélyes is idegen dolgokat átpréselni a nyálkahártyán.

  • Én nem, de ez teljesen aranyos (bár a megítélésen sokat segít, hogy olyan barátságos színei vannak az állatnak). 

    Mondjuk itt legalább látszik, hogy iszik a hüllő, de ezt a videót nézve meg nem mondanám, még a víz sem fodrozódik:

  • Valószínűleg nem, már amennyiben ön azon szerencsések egyike, akiknek ezt sosem kellett megtapasztalniuk. Juhász Tomi viszont forgatott egy videót erről (Balogh Dénessel), amelyben egyszerűen megpróbálja közelebb hozni a látókhoz, mikre figyel egy láttássérült egy olyan, elvileg teljesen hétköznapi akció során, mint amilyen végigmenni egy belvárosi utcán. A videó egyébként egyáltalán nem szól arról egy szót sem, hogy ugyan miért is nem vakbarátabb kicsit (vagy sokkal) ez a város, és hogy ugyan miért is teljesen egyértelmű, hogy több tízezer ember igényeivel a legtöbb helyen az ég adta világon senki nem foglalkozik, de azért aki akarja, ebből a derűs hangvételű videóból is kihallhatja ezt a fel nem tett kérdést.

    És mivel Juhász Tomi egyébként zenél is, a Vaklárma zenekarban, elkészítette a fenti videó folytatását is, amiben már egy jóval specifikusabb témáról beszél: hogy hogyan boldogul egy látássárült a próbateremben vagy a stúdióban.

  • "Léteznie kellene afrikai Vogue magazinnak. Nemrég létrejött az arab Vogue, ennek kellene a következő lépésnek lennie" - mondta egy interjúban Naomi Campbell, aki épp Nigériában, Lagosban járt egy divathéten. A modell hozzátette: az embereknek végre rá kéne jönniük, hogy nem a bőrszínen múlik, valaki alkalmas-e egy munka elvégzésére, vagy sem. 

  • Vagy fordítva:

    A rendőrök valójában más hajókat ellenőriztek, hogy nem csempésznek-e véletlenül drogot vagy más illegális dolgokat, amikor a cápa odaúszott hozzájuk. Jó kis élmény lehetett egy olyan csónakban lenni, ami kisebb, mint az alkalomadtán emberekre is rátámadó csúcsragadozó. 

    (Via)