új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A divatbemutatón a Next Top Model Hungary más versenyzői is feltűntek.

    Közel 60 ruhát felvonultató divatbemutatót tartott a Kékszalag egyik kísérőeseményeként Merő Péter. A Next Top Model Hungary zsűrijének kreálmányait a műsor több korábbi versenyzője is viselte, a fő attrakciót, a két és fél méteres uszályú estélyit pedig a győztes, Mészáros Lili mutatta be. A divattervező a Mokka adásában arról mesélt, heteken át készültek az eseményre, a feszített tempój

    „Számomra az volt a legfontosabb, hogy több lány is jött a műsorból, mert szerintem akkor hiteles a műsor, ha látjuk, hogy ők tényleg tudnak dolgozni, hogy beillenek. Nekem nagy öröm volt, mikor Lilinek elkészíthettem ezt a ruhát, mivel minden eseménynek van egy igazán kiemelkedő darabja, jó dolog volt, hogy ő végre megmutathatta, hogy képes lesz ezt a ruhát bemutatni, hogy mi tudunk együttműködni” – magyarázta Merő, hozzátéve: bár tudta, egy ekkora estélyit nem egyszerű hordani, vagy megfordulni benne, teljesen megbízott a modellben, Mészáros pedig nem is okozott csalódást számára.

    „Sok divatbemutatón részt vettem már, viszont soha nem kaptam meg a fő ruhát, a főszerepet. Ez nekem abszolút egy új szakmai kihívás volt, plusz stressz, viszont hála istennek azt veszem magamon észre, hogy jól reagálok az ilyen helyzetekre. Nagyon izgalmas volt” – árulta el a 26 éves lány.

  • Phoenix és Gaga párosa nem hagy kétséget senkiben.

    Képernyőfelvétel (105).png
    Fotó: YouTube

    Befutott a Joaquin Phoenix és Lady Gaga nevével fémjelzett Joker: Kétszemélyes téboly nagy előzetese, melyben utóbbiak végre az énekhangjukat is megvillantják. Idén október 3-án kerül a mozikba a Todd Phillips által írt és rendezett 2019-es Joker folytatása, amely bár messze nem egy hagyományos „szuperhősfilm”, mégis elnyerte a közönség és a kritikusok tetszését. A címszereplőt megformáló Joacquin Phoenix az abban nyújtott alakításáért megérdemelten Oscar-díjat is nyert.

    A Joker 2 történetéről ezúttal többet is megtudhattunk, hiszen világosan látszik, hogy az első rész eseményeinek fonalát veszik fel a készítők. A Gotham városának legsötétebb oldalát szabadjára engedő Arthur Fleck továbbra is egy forradalmi ikon az utcai csőcselék szemében, habár tettei következményeként az Arkham Elmegyógyintézet falai közt tengeti napjait – legalábbis egyelőre. Itt ismerkedik meg Harley Qiunn-nel (Gaga), aki zenés terápiával próbál segíteni a személyiségzavarral küzdő Arthuron, de a kezelés messze nem úgy sül el, ahogy azt gondolta volna. Joker bűvkörében a téboly őt is hatalmába keríti, amely újfent beláthatatlan események sorát indítja majd el.

  • Az énekesnő csapatával sok mindenben segített a táborozóknak.

    Előző héten Tóth Gabi és kedvese, Papp Máté Bence Pomázon tartott gyermektábort, amely lovaglással, énekléssel és tánccal telt eseményen közel negyvenen vettek részt. A táborban szervezett élményeiről az énekesnő ezúttal a Borsnak mesélt, melyből kiderült, hogy több személyzet és mester coach segítette a munkájukat. Ráadásul alkalmuk nyílt komolyabban segíteni a gyerekek lelkivilágán.

    Számomra az volt a legmegdöbbentőbb, hogy mennyire sok gyereket bántanak a suliban az osztálytársai. Sok lány kért tőlem segítséget, mert tudják, hogy engem is sokat bántottak, és nem tudják, hogy hogyan kell ezt kezelni, nekem pedig van ebben tapasztalatom. Elmondtam nekik, hogy engem is megviselnek a bántások, és teljesen normális, hogy ők is így érzik. Nagyon komoly emberi történetekkel találkoztunk. A gyerekek nagyon ügyesek voltak és nagyon gyorsan tanultak.

    – magyarázta az énekesnő, majd arról is beszélt, hogy a gyerekek olyan feladatot is kaptak, melyben egy papírra fel kellett írniuk név nélkül egy félelmüket. Ezután felolvasták őket és jelentkezni kellett annál, ami másnak is félelmet okoz, illetve annál is, ami pedig nem.

    Így együtt volt lehetőség megbeszélni olyan dolgokat, amik óriási gátat okoztak nekik, együtt élhették át azt, hogy nincsenek egyedül egy adott problémával. Például volt 6-7 olyan lány is, akik mindannyian jelentkeztek, amikor arról volt szó, hogy az utcán molesztálták őket: követték őket tömegközlekedésen vagy beszóltak nekik. Ez volt a leghosszabb téma mind közül.

    Tóth Gabiék elmondása szerint már most igény mutatkozott a jövő évi táborra, illetve arra is, hogy a gyerekek újra találkozhassanak, hiszen nagyon jól érezték magukat és jóban lettek egymással. Könnyen lehet tehát, hogy nem ez lesz az egyetlen saját szervezésű gyerektáboruk.

  • Méltatlannak találta a zenekar feloszlását.

    BP-8275
    Fotó: Bodnár Patrícia / Index

    L.L. Junior Lékai Kiss-Ramóna beszélgetős műsorában mesélt a Fekete Vonat tavaly januárban adott nagyszabású koncertjéről, amely az együttes 25. évfordulóját, illetve annak újraalakulását volt hivatott megünnepelni. A szakmailag sikeres, de bevétel szempontjából keveset hozó koncert után az együttes tagjai között konfliktus alakult ki, és mint kiderült, azóta nem is beszélnek. Junior véleménye szerint a Fatima és Beat teljesen félreértelmezték a történteket, ebből lett a harag.

    Ők vesztek össze először is a helyzettel... Szerintem az ő felfogásukkal volt baj, hogy nem fogták fel, hogy itt nem volt hibás, hiszen ugyanolyan szerződésünk volt. Velem nem volt bajuk, de mégis rám lett kivetítve, hogy biztos azért, mert én. Hát én meg dolgozom ugyanúgy azóta is.

    – fogalmazott a rapper, majd azt is elmondta a műsorvezető kérdésére válaszolva, hogy nem haragszik a zenésztársaira.

    Fáj, hogy elcsesztek olyan méltatlanul egy olyan kultuszt, egy olyan nimbuszt, amit mindenki szeretett. Fáj, hogy nem csak a romák, a nem romák is ilyen szempontból szembe lettek köpve, és csak azt látták, hogy »úristen, ezekkel a balhés romákkal nem akarunk foglalkozni«. És ez kurva szar. Azért szar, mert az ember azért dolgozik egész életében, hogy pont ne ilyeneket csináljunk. Pont ez volt az üzenete a Fekete Vonatnak. Ezért szar, és mert nem így látják.

  • Az énekesnő nem véletlenül nem nyitott a randizásra az elkövetkező 50 évben.

    A minap került fel a YouTube-ra Tóth Andi Max rendelünk című főzős videósorozatának hatodik epizódja, melyben az énekesnő a gluténmentes cottage cheese biscuit készítése közben élete legkínosabb randijáról is mesélt. A 2024-es X-Faktor női mentora azt a történetet elevenítette fel, amikor egy hosszú szőke hajú fiatalemberrel kezdett el ismerkedni, aki modellként dolgozott és aki – saját bevallása szerint – leginkább Tarzanra hasonlított, a dologban mégsem a randipartner külseje volt a pláne, hiszen bár nem volt az énekléstől visszavonult énekesnő esete, több dologgal is sikerült emlékezetessé varázsolnia a találkozót.

    „Ez egy modell gyerek volt, én meg fiatal voltam. Elhívott a srác sétálni, mondom, de jó, sétálunk! Végre! Alapból nem volt a típusom, nem szeretem a szőke srácokat, és hosszú szőke haja volt. Amúgy úgy nézett ki, mint Tarzan. Én nem vagyok ez a mindenképp te fizess, mert én ennek pont a másik véglet vagyok, hogy

    én ki tudom fizetni magamnak, köszönöm szépen. De egyébként, ha randizunk, akkor nyilván jól esik egy nőnek, ha azt mondják, hogy fizetnek ők, végülis ők hívtak el. Na már most: sétáltunk, és amúgy éheske voltam, mondta, hogy itt egy Meki. Jó. Bementem és kértem egy adag sült krumplit, és éreztem, hogy nem szeretne fizetni, mert miközben én vártam a számlára, ő...

     – mesélte Tóth, majd imitálni kezdte, hogy randipartnere csak karba tett kézzel lézengett, az énekesnőre pillantást sem vetve.

    Mondom, oké, és fizettem. És kijötte, ő meg beleevett a sült krumplimba. Megette a sült krumplimat! Na, mindegy, ez még nem is lett volna akkora baj

    – szögezte le az X-Faktor korábbi győztese, aki csak ezt követően ért a történet legdurvább részéhez.

    Amúgy sem volt meg a kémia, úgyhogy nem sajnáltam, de egyszer csak odasétált egy csaj kiabálva, hogy »hát te? Te hogyhogy itt vagy?« Én meg azt sem tudtam, kihez beszél. Üvöltött a csávóval, és magyarázta, hogy ő azt hitte, vidéken van. A csávó hót' vörösen áll, én meg nézek rá, hogy ismeri-e. Egy szót nem bírt kimondani. Mondom: a barátnőd? Azt válaszolta, hogy nem, a csaj meg: »Mi az, hogy nem vagyok a barátnőd?« (...) Már ott tartottam, hogy csatlakozom a csajhoz, és leütöm.

    Mint kiderült, a modell ezek után próbálta menteni magát, s a bocsánatkérés után egy második randit is kért, ám abból nem lett semmi. Tóth Andi a videóban azt is elárulta, hogy az első randin szerinte sokkal jobb sétálni és beszélgetni, mint étterembe menni, mert egyrészt az nem érné meg a partnernek, hiszen az énekesnő állítja: sokat eszik, másrészt ott ő inkább szívesebben koncentrál az evésre, aki pedig randit remélne tőle, annak az alábbi mondat szól:

    Nem vagyok nyitott jelenleg a következő ötven évben semmire és senkire, hacsak nem kutya vagy. Ha állat vagy, akkor nyitva áll az ajtóm!

    (via 24.hu)

  • Korántsem felelt meg a színésznő elvárásainak, mégis udvarolt neki.

    A Kanadából pár hétre hazatérő színész-testépítő, Gömöri András Máté volt a vendége legutóbb a Palikék Világa by Manna Három igazság című műsorának. Gömöri nem csupán kihívásokkal teli gyermekkoráról és a torontói életéről, hanem feleségével, Polyák Lillával való kapcsolatáról is mesélt.

    Az Operettszínház egykori sztárja elárulta: bár minden ellene szólt, szerelmük mégis lángra kapott a nála 16 évvel idősebb színésznővel, akit a Marie Antoinette című musical révén ismert meg. Mint mesélte, a darabban, amelyben szeretőket játszottak, intim jelenetek is voltak, ezért elhatározta, hogy nem a csókjelenetekkor szeretne bemutatkozni Polyáknak.

    Mondták, hogy lesz egy koncert a próbák előtt, és én kértem, hogy segítsenek nekem jegyet szerezni, mert el akarok menni megnézni, és akkor utána rá tudok írni egy SMS-t, hogy gratulálok, nagyon örülök, és nagyon várom a közös munkát. Ezt meg is tettem, elküldtem az SMS-t, és később visszahallottam, hogy: »Na, ki ez a kis takony? Még el sem kezdtünk dolgozni, és már most nyomul meg nyomaszt, hát köszi szépen!«

    – emlegette fel kapcsolatuk kezdeti időszakát Gömöri, hozzátéve, ő volt az, aki megtette az első lépést, de nem volt könnyű dolga, mert a színésznőnek a barátnői nem meséltek feltétlenül pozitív dolgokat róla.

    „Ha valaha voltam nehéz helyzetben csábítás terén, akkor az Lilla volt. Nála olyan szinten indultam hátrányból... Egyrészt akkoriban volt egy nem túl pozitív renomém a színház világában. Fiatal, mondhatni, jó kiállású gyerek voltam, szerettem éjszakázni, szerettem a nagy premierbulikat meg a nagy pesti partikat. Volt egy rossz hírem, és tudtam, hogy ez nem fog segíteni.”

    Aztán később azt is megtudtam, hogy neki volt egy listája. Akkor nem olyan régen volt túl a váláson az előző házasságából, és volt néhány pontja, hogy kivel biztos, hogy nem. Minden pontot kilőttem: színész, fiatalabb, nincs biztos hátterem, lássuk be, nincs örökölt családi pénzem vagy bármi hasonlóm, nagy értékem, biztos megélhetésem és a többi... Tehát az összes pontját kihúztam, hogy én egyik sem vagyok

    idézte a 24.hu a színészt, aki ennek ellenére is udvarolt Polyáknak, akivel 2016 óta alkot egy párt, de 2018-ban feleségül is vette. A színésznő azt megelőzően Homonnay Zsolt házastársa volt, de Nagy Ervinnel is egy párt alkotott, akivel nem mindennapi okokból szakítottak.

    Semmilyen észérv nem szólt kettőnk mellett, és ő ezzel harcolt is egy darabig

    – emelte ki Gömöri, aki Kanadában nem csupán az egyetemi tanulmányaival foglalkozik, hanem dolgozik is: raktárosként vállalt munkát, hogy meg tudjanak élni. Csaknem egy éve élnek kint.

  • Itt-ott megereszkedett a bőre.

    Két hónap kihagyás után újra belevágott az edzésbe és az életmódváltásba Zámbó Krisztián, akinek könyök- és csuklótörése miatt kellett kényszerpihenőt tartania. Zámbó Jimmy legidősebb fia a fogyás miatt ráadásul úgy döntött, plasztikáztatja az arcát, mert szerinte közszereplőként fokozottan oda kell figyelnie a megjelenésére.

    Nagyjából három év után megborotválkoztam, és kénytelen voltam szembesülni a szomorú ténnyel, hogy itt-ott megereszkedett az arcbőröm, ami nemcsak a koromnak, de annak is köszönhető, hogy az utóbbi időben leadtam jó pár kilót. Egyrészt hiú ember vagyok, másrészt pedig úgy gondolom, közszereplőként fokozottan oda kell figyelnem a megjelenésemre, ezért úgy döntöttem, hogy orvosi segítséget is igénybe veszek annak érdekében, hogy javítsak az összképen

    magyarázta a Blikknek Zámbó, hozzátéve, nem szeretne drasztikus változást, csak a megereszkedett bőrt akarja korrigáltatni az arcán és a nyakán, a beavatkozás előtt azonban még van egy kis dolga. Plasztikai sebésze meg is nyugtatta, hogy nem fog belőle nőt csinálni.

    „Első körben szeretnék leadni néhány kilót, ugyanis a fogyás az arcomon is meglátszik, így mindenképpen utána érdemes megcsináltatni a műtétet. Most nagyjából száz kilót mutat alattam a mérleg, de az a cél, hogy ezt a számot egy tízessel redukáljam a beavatkozás előtt” – árulta el az énekes, aki tavaly már jelezte, hogy szívesen megmérettetné magát a Sztárbox ringjében .

  • Közel egy évvel ezelőtt ért véget a felújítás első köre Csobot Adél és Istenes Bence balatoni házánál, akik két közös gyermekükkel már be is költöztek az ingatlanba. Bár több ismerősüktől megkapták, hogy a budapesti nyüzsgés után vidéken csak unatkozni fognak, ám az énekesnő és a műsorvezető pont ennek ellenkezőjére vágyott. A jelek szerint van dolguk bőven: az X-Faktor felfedezettje a minap például arról posztolt a közösségi oldalán, hogy kertjükben paradicsom és paprika is terem, de pár héttel ezt megelőzően a fürdőszobájukba is betekintést engedett.

    Csobot Adél végül a konyhából is mutatott pár részletet egy rövid főzős videó keretein belül. Az énekesnő az egyik gyerekkori kedvencét készítette el, aminek párja, Istenes Bence kifejezetten örült. Meg is jegyezte, hogy pontozni fogja az ételt. A tévés a főzés kapcsán a felvétel végén, kóstoláskor és később kommentben is odapörkölt az énekesnőnek, mire nevetésben törtek ki. 

    Korábban én már főztem @mate_szabi_-nál, így gondoltam, áthívom én is egy kis főzőcskére. Verza készült, amit ezer éve nem ettem, ugyanis ezt az ételt szülővárosomban, Aranyosgyéresen ismertem meg a nagyszüleimnél, és kisgyerekként ettem utoljára. Izgi volt megfőzni! Köszönöm neked, Szabi, a segítséget! @benistenes mennyire örült annak, hogy főztem??!!

    – vetette fel a kérdést Csobot a videónál, amihez Istenes válaszként azt írta néhány sírva nevetős emoji kíséretében, hogy:

    Nagyon várom a következő szponzorposztot, hogy végre megint legyen ebéd itthon!

  • A nézők döntenek a lány sorsáról.

    vvreni
    Fotó: RTL

    Véghajrához ért a ValóVilág, a hétvégén kiderül, ki nyeri meg a valóságshow 12. évadát.

    Dorka vasárnapi kiesése után már csak öten maradtak versenyben: Ádi, Geri, Giada, Kikidi és Reni, aki a hétvégén tudta meg, hogy teherbe esett a villában. Ennek ellenére úgy döntött, folytatja a játékot, bár társai ezt annyira nem szeretnék, hiszen a hétfő esti kiválasztáson ő kapta tőlük a legtöbb jelet.

    Ugyan a zöld kendő a karjára került, közel sem biztos, hogy kihívásra is sor kerül: a nézők kezébe került a lány sorsa, miszerint párbajon méri-e össze erejét egy társával, vagy anélkül távozik majd a játékból – ebben az esetben viszont plusz 5 millió forinttal növekszik majd a fődíj. A nézőknek a szerdai összefoglaló kezdetéig van lehetőségük szavazni.

  • Szombat este telt házas bulit csinált Sebestyén Balázs, pontosabban alteregója, DJ Oti a siófoki Plázson. Közel tízezer ember ugrált együtt az 1990-es, 2000-es évek slágerjeire a műsorvezetővel, aki kicsit el is érzékenyült a szeretetteljes fogadtatást látva. Mint mondta, ő maga sem hitte soha, hogy a pár évvel ezelőtt, eredetileg rádiós poénnak indult DJ Oti-lázból valaha egy parti is létrejöhet, pláne ekkora közönség előtt.

    A tévés az RTL-nek arról beszélt, kissé zárkózott ember, az ismertséggel járó felhajtást nehezen viseli, a magánéletét pedig óvja a nyilvánosságtól, ritkán enged betekintést a családi életébe, így feleségével két fiukat sem mutogatják. 

    „Ha ők akarják, akkor magukat igen, de mi nem akarjuk annyira tolni őket. Döntsék el ők, ha akarnak. Nagyon büszke vagyok rájuk, meg nagyon szeretem őket, és ők is mindig kérdezik, hogy apa, miért nem. Nekik is mondtam, srácok, mi hoztunk egy döntést, majd ha ti úgy gondoljátok később, akkor igen, de mi nem az a család vagyunk, akik két ingyen mozijegyért elviszik a gyereket, hogy lefotózzák” – magyarázta Sebestyén, akinek kisebbik gyermeke, a sportok iránt érdeklődő Noel 10 éves lesz, míg Benett már 14 múlt, és remekül dobol. A tinédzser fel is ajánlotta édesapjának, hogy a következő DJ Oti-bulin akár el is játszik majd egy számot a közönségnek, ám ahhoz Sebestyénnek még le kell porolnia saját gitártudását. Mindenesetre addig egy-egy rövid klip erejéig elcsíphetjük őt és öccsét a műsorvezető Instagram-posztjaiban.

    Néha az ember azért elbüszkélkedik. Többet mutatnék, csak nem akarom, hogy őket mutogassák, nem olyan életet élünk.

  • Eddig tartott a titkolózás.

    Ryan Reynolds és Blake Lively negyedik közös gyermeke 2023. február 12-én született meg, ám a házaspár a születési dátumán kívül semmit nem osztott meg a csöppséggel kapcsolatban – egészen eddig. Deadpool & Rozsomák New York-i premierje volt az apropója annak, hogy a 47 éves színész végül úgy döntött, nem titkolózik tovább: a People című magazin szerint a hétfői filmbemutató vendégeinek tartott beszédében rántotta le a leplet a kicsi nevéről.

    Mint említette, a rendezvényre az egész családja elkísérte.

    Először is szeretnék köszönetet mondani a feleségemnek, Blake-nek, aki itt van velünk. Szeretném megköszönni a gyermekeimnek, Jamesnek, Ineznek, Bettynek és Olinnak, akik szintén eljöttek. Ha szerencsém van, az lesz számukra egész csodálatos életükben a legtraumatikusabb dolog, amit ebben a filmben látnak. Imádom, hogy az egész családom itt van

    – ecsetelte Reynolds.

    A negyedik gyermek nemét egyelőre nem lehet tudni. Bár az Olin keresztnevet leggyakrabban fiúknak adják, ez Reynoldséknál azonban semmit nem jelent, hiszen legidősebb lányuknak a James nevet adták, amit általában fiúkhoz társítanak. James 9, Inez 7, Betty pedig 4 éves.

  • Hiába szerette munkatársait, ők is zavarták az énekest.

    ByeAlexről talán sokan nem tudják, de zenei karrierje fellendülése előtt, még Euróvíziós szereplésekor egy szaklap újságírójaként dolgozott. Az eredetileg bölcsész végzettségű énekes most Kadarkai Endrének arról beszélt, mennyire nem szerette az ezzel járó irodai munkát.

    Konkrétan dolgoztam két évet, és k*rvára rüheltem bejárni dolgozni, utáltam ott bent ülni. Be kellett mennem kilencre, állandóan osztozkodtam a főnökömmel

    – kezdte ByeAlex, aki nem értette, miért nem végezheti munkáját otthonról, hiszen anyagot írni, interjút szerkeszteni onnan is tudott volna.

    „Minek kell ide egyáltalán bejönnöm? Én nem tudok alkalmazkodni, rossz csapatjátékos vagyok, mufurc alaknak tartom magam. Tehát van, hogy nem lehet hozzám szólni egész nap” – folytatta, hozzátéve: néha a barátaival sem szeret beszélgetni, de ők ezt mára tudják helyén kezelni.

    „Nincsen kedvem szólni, beszélni, hallgatni szeretnék. Egyedül akarok lenni. És ez nem jó emberi társaságban. Munkatársaim is többnyire zavartak, persze szerettem őket meg nagyon aranyos emberek voltak, sokat nevettünk, de többnyire azt éreztem, hogy telik be a kvóta, amennyit bírok én egy emberi társaságban.”

    (nlc)

  • 05-jacko konci-130829-IMG 9823
    Fotó: Szécsi István / Velvet

    Takács Nikolast eddig zenei karrierje miatt ismerhette meg egy ország, de mint kiderült, nemrég elvégzett egy festménybecsüs kurzust, hamarosan pedig a nemzetközileg elismert oklevelét is kézbe veheti.

    Mindig is vonzódtam a régiségek és a műtárgyak iránt, és élt bennem egy nagy vágy, hogy komolyabban foglalkozzam ezzel a témával, de időm sosem volt arra, hogy elmélyedjek benne vagy komolyabban elkezdjek foglalkozni vele. Tavaly azonban jött egy ellenállhatatlan késztetés, hogy olyasmivel foglalkozhassak, ami feltölt és kikapcsol, ekkor jött az ötlet, hogy beiratkozom a festménybecsüs kurzusra

    – kezdte a Blikknek Nikolas, akit teljesen magával ragadt a festmények és alkotóik története.

    Mint mondta, teljesen beszippantotta a magyar festők élettörténete és megerősítette őt abban is, hogy bizony érdemes harcolni az álmainkért és a céljainkért. Hozzátette, már most érvényesülhetne frissen szerzett tudásával egy galériában vagy zálogházban, ez azonban egyelőre várat magára.

    A szakmabeliek azt mondják, úgy 2-3 ezer megvizsgált festmény után mondhatja el magáról valaki, hogy ért ahhoz, amit csinál. Én még nagyon az út elején járok, rengeteget kell szakmailag fejlődnöm, de nagy álmom egy galéria létrehozása valahol a világban, ahol olyan kortárs magyar művészek munkáit segíteném népszerűsíteni, akik jelenleg kevésbé elismertek.

    – mondta az énekes, aki egyelőre azt tervezi, hogy meglátogatja a budapesti piacokat, hátha rábukkan egy-két kincsre.

  • Spoiler: Nem így lett.

    A hónap közepén bejelentették a Sztárbox következő évadának női versenyzőit, akik ezúttal két súlycsoportban küzdenek majd meg egymással. Köztük lesz Dér Heni is, aki Hungaroringen adott villáminterjút a Femcafénak – mivel a Magyar Nagydíjon ő énekelhette el a himnuszt, ezért egy nap kimaradt felkészüléséből, de így is keményen edz, hogy a legjobb formában álhasson ringbe.

    „Mint édesanya, kevésbé tudom megélni a mindennapjaimat. Pontosan ezért nehéz a felkészülés a Sztárboxra, mert próbálok mindenhol maximálisan helytállni. Nyilván a család a legelső, a legfontosabb, de most a férjem és a családom is támogatnak abban, hogy minél sikeresebben fel tudjak készülni a versenyre, a megmérettetésre. Most a második otthonom az edzőterem lett” – kezdte a kétgyermekes anyuka, hozzátéve: ő is csak nemrég tudta meg, hogy Sápi Viviennel, Hódi Pamelával és Halastyák Fannival, azaz Nemzalánnyal kell majd összemérnie erejét.

    Én mindenkit csípek közülük. Vártam, hogy majd legyen olyan név esetleg, akit úgy tényleg jó kedvvel fogok megcsapkodni, de nincs olyan. Viszont nem is erről kell, hogy szóljon ez az egész. Ez egy sport, és azt tudom nagyon jól, hogy akármennyire szeretek valakit, vagy sem, ennek ellenére a ringbe teljesen más attitűddel kell belépni. Ott ellenfélként fogok nézni a másikra, félre kell tenni mindenféle személyeskedést szerintem, és abszolút a sportra koncentrálni, és arra, hogy győzzek, hogy győzni tudjak

    – idézte szavait a 24.hu.

  • Julia Garnert láthatjuk majd a főszerepben.

    Igazi trend lett az elmúlt években folytatásokkal megtoldani a nagy (vagy kevésbé nagy) hollywoodi filmeket, ahol pedig nem lehet már tovább csavarni a sztorit, ott előzményt jó eséllyel még mindig lehet kiötleni hozzá.

    Ez történt Roman Polanksi klasszikusával, a Rosemary gyermekével is, aminek szeptember 27-én érkezik meg a prológusa a Paramount+ streamingszolgáltató kínálatába.

    Az Apartment 7A című történet szintén 1965-ben játszódik, mint az eredeti horror, és a helyszín sem változott, továbbra is az elátkozott Bramfordba kalauzolja a nézőket a rendező Natalie Erika James. A főszereplő Terry lesz, az a drogfüggő lány, akiről szintén Casteveték gondoskodtak, ám ezúttal még ép és egészséges, sikeres táncosnőként ismerhetjük meg, akinek egy sérülés miatt majdnem derékba törik a karrierje. Julia Garner, Az örökösnő álarca mögött és az Ozark sztárja veszi át karakterét az eredeti, 1968-as film Angela Dorianjától, de mellette feltűnik a vásznon többek között Amy Leeson, Dianne Wiest és Kevin McNally-t is.

    (IGN)