112 találat az Indexről, és 116 a környékéről.
2023. október 12., 18:23
Akár be is fóliázhatnák a Tündérkertet
Szex, drog, korrupció, vér és árulás az új magyar sorozatban.
2023. október 6., 12:17
A producer szerint nem minden román örül majd ennek a magyar filmnek
Most kiderül, hogy szörnyeteg volt-e Báthory Erzsébet, és várható-e nemzetközi konfliktus a Tündérkert miatt.
Pedig tavaly Kulcsár Edina két dalt is kiadott.
2022. december 24., 10:19
A köztévé karácsonyi szenzációja lesz az Aranybulla-sorozat
II. András király emberi oldalát is megismerhetjük.
2022. december 10., 07:32
Kiderült, mikor jön az Aranybulla-sorozat
Ágyjelenettel, hajókkal, lovakkal támad az első hivatalos előzetes.
2022. május 21., 22:55
Korda György dala lett az évszázad slágere, Peter Srámeket is győzelemre vitte
Megelőzték a Gyöngyhajú lányt és Miller Zoltánt.
2022. február 2., 11:33
Harsányi Leventével telefonon közölték, hogy nem számítanak rá a Duna TV műsorában
A Magyarország, szeretlek! című vetélkedőnek új arcai lettek.
2021. szeptember 21., 16:34
Ecc-pecc, és máris magyar vígjátékfilmet nézhetünk a Dunán
Év elején forgatták az Ecc-pecc című televíziós produkciót a Thália Színházban, amit októberben vetítenek a Duna Televízión.
2021. augusztus 13., 13:08
Szeptemberben mutatják be a Toldi sorozatot
A kecskeméti rajzfilmstúdióban készült el Arany János elbeszélő költeményéből.
2021. április 12., 16:35
Meghalt Bartalus Ilona
A Duna TV egykori főszerkesztője és zenei vezetője hosszú betegeskedés után halt meg.
2021. február 8., 12:16
Nagy Feró A Dalról: Még nem lépett színre a győztes
A Beatrice énekese is megemlékezett az AWS frontemberéről, Siklósi Örsről.
2020. december 24., 09:04
Megvan, hová költözteti az Orbán-kormány az SZFE-t
Egy friss rendelet szerint az egyetem az I. kerületbe, a Duna TV egykori székházába mehet.
2020. szeptember 30., 12:52
A Tenkes kapitánya látássérültek számára
Az audionarráció Zalán János szakmai irányításával készült a sorozat számára.
Egyszerűen nem tudja semmi megindokolni 2020-ban A Dal létjogosultságát. Az MTVA zenés műsorában az éneklő zsűri volt az egyetlen emlékezetes momentum. Szürreális értelemben.
2019. december 2., 15:52
Gera Marina most kapott Emmy-díjat, kedden már a tévében látható az új filmje
2019. június 20., 13:14
52 milliót fizet az MTVA Rogán Cecíliáéknak a Magyarország Szépéért
Vasárnap két közszolgálati csatornán, a Duna TV-n és a Duna Worldön közvetítik a versenyt.
2019. május 14., 19:28
Váratlan fordulattal védte be a Kúria a köztévé híradóját
Nem volt kiegyensúlyozott a köztévé híradója, mégsem szankcionálják.
2019. március 14., 18:50
A közmédia saját munkatársait tüntette ki az álhírvihar közepette
A díj alapítója szerint az álhírek világában a közmédiának példát kell mutatnia, ami óriási felelősség.
2018. november 30., 16:32
444: Újabb tisztogatás volt a köztévénél
Felállították a Duna TV csatornaigazgatóját és teljes stábját, és elküldték az MTVA-tól Belénessy Csaba volt MTI-igazgatót is – értesült a 444.hu.
2018. november 27., 15:10
Ennyi pénzből esküszöm, nézettebb TV2-t csinálnék
Csak a Sztárban sztár tudja felvenni a tempót az RTL műsoraival. Újabb év, újabb nézettségi csőd, újabb milliárdok a feneketlen bödönbe.
2018. november 25., 13:24
Fábry a köztévében hívta fasiszta jellegűnek az M1-et, az Echót és a Hír TV-t
A műsorvezetőnek abból is elege van, hogy mindhárom kormánypárti csatornán állandóan ugyanazokat az embereket látja.
2018. november 6., 11:32
Atomjaira hullott a TV2 ősze
Ha hápog és sárga, az kacsa: a TV2 a múlt heti nézettségi fiaskót nem tudja kimagyarázni. Szombaton este négy tévét is többen néztek.
2018. október 18., 05:10
Az On The Spot készítői szerint nem politikai okokból rúgta ki őket a köztévé
Egy interjúban meséltek arról mi történt velük május óta és arról is, hogy hol bukkanhatnak fel legközelebb.
2018. szeptember 3., 15:41
Megint A mi kis falunk a legnézettebb tévéműsor
Az RTL agyonverte a TV2-t, vasárnap este például az utóbbi évek egyik legótvarabb tévéműsorával.
2018. április 4., 20:24
Elfojtja az ellenzék hangját a TV2
Három országos csatorna híradásait hasonlították össze. A köztévé mérsékeltebb, mint a TV2.
2018. március 19., 16:49
Nézze meg a Balatont, ahogyan még nem látta
A Vad Balatont hamarosan bemutatja a Duna TV, de moziban is meg lehet majd nézni.
2018. március 6., 12:04
A Piramis a Falat, a Híradó a Tényeket veri agyon
A mi kis falunkat viszont semmi nem állíthatja meg. Az ATV vasárnap ismét elverte a TV2-t.
2018. február 27., 12:53
A mi kis falunk a magyar tévé Halálcsillaga
A Piramis folyamatosan veri a Falat, múlt szombaton este héttől Sváby András Naplója volt a legnézettebb műsor. Múlt heti nézettségelemzés.
2018. január 8., 13:59
A TV2 piramisa mellett az RTL csak homokbucka volt
Évek óta nem fordult elő, hogy a TV2 négy hétköznap este is agyonvágja az RTL-t.
2017. december 31., 07:21
Bud Spencerbe fullad ez a szilveszter
Három tévé is vetíti a filmjeit ma, 16 és fél órában. Az esti műsorkínálat siralmas, tessék a családdal társasozni inkább, ha buliba már nem mennek.
A Netflix is megkereste őket, új sorozatuk viszont a Duna TV-n látható majd. Most arra keresik a választ, hogyan befolyásolja életünket a születésünket övező történelmi háttér. Interjú Cseke Eszterrel és S. Takács Andrással, azaz a díjnyertes On the Spot alkotóival.
2017. június 19., 11:48
Sas Jóska lenyomta a szépségkirálynőket
A köztévé már bikinis csajokat sem tud eladni a nézőknek. A TV2 nyara is elég pocsékul indult.
2017. május 25., 13:49
Ötvenezres forintos büntetést kapott a Duna a lúgos orvosért
12-es karikával sugározták a Kékfényt, amiben a lúgos orvosról és egy pedofil férfiről tudósítottak.
2017. május 15., 16:18
Csaknem 800 ezren drukkoltak Pápai Jocinak a tévé előtt
Ennyien követték végig a Duna TV közvetítését.
2017. május 9., 09:37
A Nagy Duett visszaült a trónra
Shrek meg leverte Bud Spencert. Szombat este a köztévé török sorozata megverte a kertévéket.
2017. február 27., 15:49
Egyelőre csak aprót pukkant az új Tények
Sokat költöttek rá, de az első adás a tévénézők 20 százalékát sem érdekelte.
2017. február 20., 11:00
A Duna TV is leadja az Oscar-díjra jelölt magyar rövidfilmet
A Mindenkit vasárnap lehet majd megnézni.
2017. január 31., 12:19
A TV2 hétköznapi nézettsége továbbra is siralmas
Az RTL főleg a kereskedelmi korcsoportnak jön be, a Válótársak évadzárója a hét ötödik legnézettebb műsora lett.
2017. január 18., 13:02
Elfogyott a Sztárban Sztár meg egy kicsi lendülete
Majka viszont nagyon bevált az Ötvenmilliós játszma műsorvezetőjeként. Heti nézettség.
2017. január 10., 06:57
Majka 50 milliója megcibálta az RTL bajszát
A TV2 vetélkedője egyszer még a Barátok köztöt is lenyomta, de a hét legnézettebb műsora egy RTL-es Híradó lett.
2017. január 3., 06:41
RTL-fölénnyel búcsúzott az óév
A múlt hét legnézettebb műsora egy Híradó volt, de szilveszterkor a Sas-kabarét is sokan követték.
2016. december 27., 07:13
Csak semmi buzulás, buzulás az nuku!
Torrente, Halálos fegyver, Macska-jaj és Sissi - elég eklektikus képet mutat a ma esti tévéműsor.
2016. november 28., 13:44
A Sztárban Sztár +1 kicsi a Super TV2-n verte az RTL-t
Mindegy, hogy kábeltévén vagy az anyacsatornán megy, a beöltözős éneklés mindenhol tarol.
2016. október 24., 14:04
Elverte az X-Faktor a Sztárban Sztárt
A kereskedelmi célcsoportban és a teljes lakosságban is az RTL műsora a legnézettebb.
2016. október 11., 16:02
Romantikus gasztro-musicalt ígér a Hurok rendezője
Madarász Isti új projektje egy hamisítatlanul magyaros, hazai fűszerekkel és zenékkel megspékelt tévés vígjáték lesz.
2016. október 11., 12:34
A Sztárban sztár és az X-Faktor is a legnézettebb
A TV2 műsorát a teljes lakosságban, az RTL-ét a kereskedelmi korcsoportban nézték sokan.
2016. szeptember 26., 14:20
Félmillió nézőt érdekelt a Saul fia az RTL-en
Az X-Faktort kétszer ennyien nézték, a Sztárban Sztárt még többen. A Duna TV-n viszont volt olyan műsor, amit csak 178-an láttak.
2016. augusztus 8., 15:15
Az olimpiát lenyomta a Barátok közt
A magyar versenyzőket sokan nézték hajnalban, de amikor nincs sport, a Rózsa presszó uralkodik.
2016. június 6., 12:40
A Nagy Duett kiütötte az RTL-t
Egy szombat esti Trianon-film Tvrtko előadásában a fiatalabbakat nem, de a teljes lakosságot nagyon is érdekli.
2016. május 18., 10:57
Majka a TV2 szerencsemalaca
Két műsora is toplistás, a Drágám add az életed! megmenti a TV2 hétköznapjait.
2016. április 6., 18:24
Kicsit magához tért a TV2
Filmek húzzák fel a nézettségüket, a saját gyártású műsoraik továbbra is kínlódnak. Igen, a Tények is.
2016. március 29., 13:07
Az RTL megsemmisítette a TV2-t
Bajban van a Vajna-tévé. Ha nem lennének szappanoperáik, a közmédia is verné őket nézettségben.
2016. március 1., 15:02
82 ezer magyarnak okozott álmatlan éjszakát a Saul fia
Nagyot ment a Duna TV hétfő hajnalban. Az USA-ban 2008-ban nézték ennyire kevesen a gálát.
2016. február 29., 16:03
A szombat este A Dalról szólt a tévében
A teljes lakosság körében a köztévé dalválasztója volt a legnézettebb. A TV2 helyzete egyre kétségbeejtőbb.
2016. február 17., 10:47
Az idős tévénézők miatt a Duna TV a TV2-t is lenyomta
Az MTVA csak talált egy olyan korcsoportot, amiben értelmezhető nézettséget produkálnak.
2015. május 12., 16:35
Két hónap múlva indul az állami sportcsatorna, napi 10 óra élő adással
Az MTVA vezérigazgatója bejelentette, mikor indul az M4. Szerinte a Duna TV-re rátaláltak a nézők, mi ezt vitatnánk.
2015. május 4., 16:19
Az RTL letarolta a kereskedelmi célcsoportot
A harminc legnézettebb műsorból 29 az övék. A TV2 csak Az ének iskolájára lehet büszke.
2015. március 3., 15:01
A Kossuthkifli drágább, mint egy liter tej
816 millió forintból forgatott hatórányi történelmi vicceskedést Rudolf Péter a köztévének. Bemutató március 15-én, a Duna tévén.
2014. december 30., 12:35
Kevin McCallistert szerettük leginkább karácsonykor
Mindent vitt a Reszkessetek betörők!-fanchise első két része. A TV2 főműsoridőben nagyon lemaradt.