Karácsonyi gondolatok
„Jó ez a kormány, jó lesz a vége” – súgják a puhán huppanó hópelyhek sokatlátott öregapám nagykabátjának gallérján.
„Jó ez a kormány, jó lesz a vége” – súgják a puhán huppanó hópelyhek sokatlátott öregapám nagykabátjának gallérján.
Nemmel szavazott a földügyekben, 250 ezret kell fizetnie a Fidesznek. Révész és L. Simon is fizethet.
A földtörvény ellen tiltakozó fideszes szerint a Fidesz és az MSZP nagykoalícióban döntött a földekről.
Több javaslattal is várják a Brüsszelből hazaérkező kormányfőt. A diáktüntetésektől nem rettent meg, de kockázatos lépést tehet a diákhitellel.
A felsőoktatás átszervezése kihathat a párt jövőjére.
A miskolci költségvetésben eredetileg nem szerepelt Zsiga Marcell háza előtti út felújítása.
Ha kell, a kormány százszor is elmondja, hogy a tandíj igazából a diákoknak jó. A hazugságspirál 2006 óta egyre csak pörög tovább. Riszpekt Ház.
Hoffmann Rózsa szerint 2008-ban a tandíj ellen kampányoló Fidesznek nem az volt a dolga, hogy javaslatokat dolgozzon ki a felsőoktatás rendbetételére. Képviselőket kérdeztünk arról, hogyan magyarázzák el a tandíj bevezetését.
Legalábbis a KDNP-elnök párttársai szerint, akik azt mondják: Semjén nem követett el erkölcsi vétket.
Nem törlik el a kettős tagságot, akinek nem tetszik, távozzon a pártból, nyilatkozták.
Nem bánják, hogy választási törvényüket nem írta alá az elnök, és ha kell, készek igazítani rajta.
Az Együtt 2014 támogatottsága 14-ről 10 százalékra csökkent, bejutnának a parlamentbe.
A kormányfő szerint több fontos téma kommunikációja elveszett a kormány és a Fidesz stábja között. Jön Kocsis Máté, hogy rendet tegyen, ez a harmadik átalakítás 2010 óta, beindult a kampányfelkészülés is.
A Magyar Művészeti Akadémia demokráciára fütyülő vezetőjéről kérdeztük a kulturális államtitkárt. Orbán Viktor pedig arról beszélt, mibe fáradt már bele. Riszpekt Ház.
A Fidesz-KDNP nevet tiltanák, mert a csoportban egy kereszténydemokrata politikus sincs.
Február óta alig változtak a vélemények, akár az ügynökmúltról szóló javaslatra adott voksok aránya.
Bár a kormány megígérte, hogy szembenéz az ügynökmúlttal, a Fidesz-frakció ismét leszavazta az erről szóló javaslatot. A pártban sem mindenki érti, hogy miért.
Rogán provokációnak, az MSZP butaságnak tartja Novák kettős állampolgárságról szóló kérdését.
Ujhelyi szerint Orbán erdélyi pávatánca gusztustalan, beavatkozik szomszédos országok ügyeibe. A zsidó származású Fónagy kiosztotta Vonát.
Négy időközi választást tartanak vasárnap, a szocialisták, a Jobbik és a Fidesz is ringbe száll.
A válaszadók 32 százaléka látná szívesen Orbánt miniszterelnöknek, Bajnai 19 százalékkal második.
2014-től nem lesz szükség a kormányoldal 263 képviselőjének nagy részére, titkos listába foglalták, ki hova ejtőernyőzhet.
A Fidesz módosítaná az országgyűlési törvényt, pénzbírságot szabhat ki a házelnök az uszításért.
Bűncselekmény hiánya miatt lezárták a fideszesek azori-szigeteki utazását vizsgáló nyomozást.
A Fidesz kampánystábját 2013 elején mutatják be, a kampány vezetője Gyürk András lesz.
A feliratkozás bevezetése nagyon csúnya döntés volt. Akkor van értelme bürokratikus tortúrának kitenni az embereket, ha cserébe kapnak valamit. A választójog viszont nem extra szolgáltatás.
Orbán, Kövér igazoltan volt távol, Gyurcsányt viszont kiröhögték, amiért hiányzott. Elfogadták a regisztrációt előíró választási törvényt.
2014-től képviselő nem lehetett volna polgármester is egyben, ezt eltolja a Fidesz.
175 településre akarnak elmenni december 20-ig. Orbán Viktor most kimarad az országjárásból.
Párton belül is kaotikusnak mondják a törvény előkészítését, az utolsó pillanatban egymásnak ellentmondó módosításokat. Azt mondják, az előkészítést vállaló Lázár Jánost túlságosan leterhelte miniszterelnökségi munkája.
A Fidesz szerint pedig az Alkotmánybíróság döntése miatt emberek fognak meghalni.
A siklósi Kalmár László egyetlen fillérrel sem támogatta a Fideszt.
A Fidesz szóvivője szerint már másfél évvel a választás előtt lejárató kampányba kezdtek.
A főpolgármester-választás átalakítása az egyik legkonfliktusosabb téma a Fideszben, folyik az ötletelés, még az is elképzelhető, hogy a kerületi vezetők tanácsa irányítaná Budapestet.
Nagygyűléseket a választások alatt is lehetne szervezni, derül ki a Fidesz javaslataiból.
Egy helyi újságíró egyhetes kórházi kezelés után fordult a rendőrsághez.
Végre megtudhatjuk, hogy ki a felelős a magyarok szenvedéséért. A kormány vitanapon rántja le a leplet.
A Nézőpont és a Századvég is készített mérést. Orbánt 26, Bajnait 15 százalék látná szívesen.
A Fidesz kedden közölte, szigorítanának az egyesületekre vonatkozó szabályokon.
Egyesület nem jelölhet képviselőt. Az is ajánlhat, aki nem regisztrál. Az utolsó pillanatban is faragják a választási törvényt. Az MSZP szerint alkotmányellenes, az LMP szerint alávaló a módszer.
Másfél hetet kapott a frakció arra, hogy véleményezze az önkormányzatokat mentő tervet. Az ok: konfliktus alakult ki a jól és a rosszul gazdálkodó fideszes városok között.
Csak a két nagy párt tudott erősödni októberben.
Egyesülhet mégse jelölhet. Egy órát akart adni a Fidesz az ellenzéknek, hogy 65 oldalt átfussanak.
A pontos időtől a lakástulajdonig: rengeteg területen lenne értelme az állami monopóliumnak. Itt vannak az Index legjobb ajánlatai piaci versenyt joggal utáló kormánynak.
Vasárnap dől el, képes-e visszavágni a Fidesz a dunaföldvári és a soproni vereség után.
Éppen két kollégájának adótartozásai kerültek célkeresztbe, amikor egy jó külföldi ajánlatra hivatkozva dobta 250 ezres állását a siklósi fideszes alpolgármester.
Nem volt mindig ekkora buli október 23. Volt, amikor még a Fidesz is szerényen ünnepelt, aztán jött az óriásgyűlések korszaka. De két tízezres tömeg ugyanaz nap nem volt még.
Leöntötték a pártok házán lévő táblát, a párt helyi elnökének Dániel Péter jutott eszébe.
Lukács Mihály 2002-től 2006-ig volt képviselő, 17 éve tagja az országos cigány önkormányzatnak.
Megszólalásaiban egyre többször emlegeti a következő választásokat. Stábja már összeírta, mik lehetnek a kampány fontosabb témái.
Díjazták az év jegyzőjét és alpolgármesterét is.
Az Ipsos szerint a szocialistákat a választások óta nem támogatták ennyien. A DK 2 százalékon áll.
Egy kormánypárti politikus az általános iskolában is kötelezővé tenné a mezőgazdasági oktatást.
A fideszes képviselők attól tartanak, hogy a múlt heti csomag után csökken majd a pedagógusok bére.
A soproni választásokat lélektani győzelemnek nevezte az MSZP elnöke. Csak reális program kell.
Varga Gyula lett az új önkormányzati képviselő. Fideszes elődjének azért kellett távoznia, mert a Soproni Vízmű vezérigazgatójává nevezték ki.
Rogán Antal szerint a jegybankra kivetett adó igazságos, de lehet, hogy végül még sem lesz.
Az LMP és az MSZP népszavazást sürget, a TASZ tiltakozik. Gyurcsány szerint a Fidesz a vereségtől fél.
Vagy tényleg valamelyik Orbán-gyerek dobált be vasárnap éjjel túl sok pénzt egy nyerőgépbe?