Még mindig megúszhatják a devizahitelesek
A Kúria az Alkotmánybíróságra és Brüsszelre nyomta felelősséget. A kormánynak három lehetősége maradt, megmondjuk, melyik a legvalószínűbb.
A Kúria az Alkotmánybíróságra és Brüsszelre nyomta felelősséget. A kormánynak három lehetősége maradt, megmondjuk, melyik a legvalószínűbb.
Újabb szabályokat fogadott el a parlament.
Szerintük a Kúria a megbízatását a néptől kapta, ezért nem kedvezhettek volna csak a bankoknak.
A piac továbbra is várja a döntés az árfolyamrés ügyében. A Fidesz nem örül, az Egyött szerint a Fidesz most már nem tud másra mutogatni.
299 körül is járt egy ideig. Nagyjából két hete volt legutoljára ennyire erős az árfolyam.
Váratlan fordulat: mégis itt a jogegységi döntés.
Befejeződött a háttérmunka, de a Kúria hétfőn még nem hirdet végső döntést.
Hétfőre elkészül a Kúria határozattervezete a devizahiteles perekről. Egy kemény beavatkozás a választás eredményét is átírhatná.
Érik a Kúria és a kormány döntése is devizahiteles ügyben. Százmilliárdos veszteségek is jöhetnek.
Egy bíráknak tartott ünnepségen elítélte az eljárások befolyásolásának látszatát keltő nyilatkozatokat.
Megkezdik az egymásnak ellentmondó ítéletek közötti rendrakást, ahogy a kormány kérte.
A kereskedelmi dolgozók szakszervezete szerint a Kúria döntéséből nem következik az, hogy nem jár.
Erre utal a Kúria precedensértékű döntése, vasárnap is működő vállalkozásnak minősülnek.
A Kúria és más jogászok értekeztek egymással, valamint a KIM-mel. De nem jutottak sokra.
És még akkor sem a nagy, átfogó döntés jön.
Értesüléseink szerint a jövő héten dönt a Kúria arról, hogyan reagál a politikai nyomásra. Az eddigiekből az látszik, hogy nemigen kínoznák a bankokat. Érdemes az árfolyamrögzítést választani.
A Kúria azt mondta korábban, hogy nem lehet.
Mégsem volt jogsértő a párt tavalyi aláírásgyűjtése.
Még több kastélyt dobtak piacra, 10-30 millióért több ezer nm-es történelmi ingatlanunk lehet.
A Kúria által a nyáron visszautalt perben megint az OTP vesztett az adóssal szemben. Elsőfokon.
Az ombudsman szerint ugyanakkor a kormány még adós egyes részletes szabályokkal.
A Kúria szerint megtévesztő az aláírásgyűjtő ív.
Három évig pereskedett 5462 forint költségtérítésért. Az ítélet sokakat érinthet.
A miniszterelnök is félreértette a devizahiteles ítéletet, és nagyon felhúzta rajta magát, így kezdődött az újabb hitelesmentő akció. Miről dönthetnek?
A saját hibáján kívül fizetésképtelenné vált ügyfelek esetén visszamenőlegesen törvénykeznének.
A Magyar Bírósági Végrehajtói Kamara szerint a követelések pontos összege nem ismert.
A Kúria döntése a hiteleseknek is kedvez, de jelentős összegeket nem várhatunk.
Elfogadhatatlannak és felháborítónak tartják a döntést, beláthatatlan következményei lehetnek.
Miután a Kúria a bankok javára döntött, 179 tiltakozó a kormányfő házához vonult.
Nem semmis a devizahitel-szerződés – mondta ki a Kúria. Feszülten vártak devizahitelesek tömegei.
A másodfokú ítélet ellen 33-an fellebbeztek, közülük kettőnek enyhítettek a büntetésén.
A deviza vételi és eladási árakat nem tüntette fel az OTP egy hitelszerződésben. A Kúria akár azt is kimondhatja, hogy a szerződés semmis.
A Kúria fenntartotta a korábbi ítéletet. Az egyik áldozat az omlást okozó férfi fia volt.
Államcsőd is jöhetne Szász Károly szerint, ha a bíróságok a devizahitelesek javára ítélnének.
Ítélt a Kúria a Caligula night club túlszámlázásos ügyében: emberrablás turistákat sakkban tartani.
A Kúria már korábban elkaszálta az indulást, költségcsökkentésbe kezd a vállalat.
A budai közös képviselőjénél cirkuszt rendező férfi a legmagasabb bírói fórumig is elment, de hiába, nem szabadult a 250 ezres büntetéstől.
A kormányfő arcátlannak nevezte a kormányt sújtó ítéletet, Darák a bírói függetlenségre hivatkozott.
A jogelemző csoport a hatályon kívül helyezett büntetőügyeket vizsgálva jutott erre.
A Kúria végleg elmeszelte az állami mobilcéget. A bíróság arra a jogszabályra hivatkozott, amelyet még miniszterként Fellegi Tamás írt alá.
A Kúria helyben hagyta azt a törvényszéki döntést, ami kimondta, hogy a frekvenciapályázat jogszerűtlen volt.
A Kúria szerint a 4-5 milliónál kisebb forgalmú kereskedők mentesülnek a közteherfizetés alól.
A Kúria az elsőfokú bírósághoz hasonlóan közösség tagja elleni erőszaknak minősítette a 2009-es esetet.
Kúria: 2003 nyári tűzharcban a jogos védelem fel sem merülhetett, így nem lesz felülvizsgálat.
A Kúria szerdán elemzi az erről szóló tanulmányt.
Lemondott az igazgatóság elnöke és a vezérigazgató is. Február végén kiderül, lesz-e újabb tender.
A rendőrök nem számítanak közszereplőnek, szögezte le a Kúria, így a médiában csak beleegyezésükkel mutathatók. Azerbajdzsánban védik még így a közfeladatot ellátó személyeket.
Attól még, hogy valakinek bedőlt a devizahitele, még izgulhat az árfolyam miatt. Döntött a Kúria.
Csak jövőre születik jogerős döntés a Kúrián
Mind a tizenegyen visszakapják az állásukat.
A Kúria jogegységi döntése szerint az intézkedő rendőr nem közszereplő. Az új Ptk változást hozhat.
Raffael Sándor és Németh Győző 18-18 éves büntetése nem változott, a Cozma-perben ez az utolsó szó.
A Horthy-szobor ügyében született ítélet nem felel meg a semlegesség követelményének.
A Kúria szerint elfogadhatatlan, hogy egy bíró erkölcsileg pozitívnak tartsa egy szobor leöntését.
Az egyik védő szerint az ügyészség csak magát próbálja igazolni a nyilvánosság felé, mert jogilag megalapozatlan a jogerős ítélet felülvizsgálata.
A két fővádlott életfogytiglan helyett jogerősen "csak" 18 évet kapott, ami miatt a kormány is beavatkozott az ügybe. Enged-e a Kúria a nyomásnak?
Tisztességtelen, ha érthetetlen feltételek vannak a hitelszerződésben, a költségcsökkentés hiányzik.
A felülvizsgálati eljárásban hatályon kívül helyezték az UD-ügyben őt elmarasztaló ítéletet.
Pármilliórért már lehet venni, a hazai kastélyok és kúriák mégse kellenek a befektetőknek.
A valódi és a névleges vezetők is saját pénzből fizethetik meg a cégek tartozásait a jövőben.