Tényleg nagyon veszik a lakásokat mostanság
Rekordot döntöttek a lakáseladások. Csúcs lesz ez az év.
Rekordot döntöttek a lakáseladások. Csúcs lesz ez az év.
Talán már ki is szúrtak. Több millió dollár a tét. A Los Angeles-i apácák értenek a pénzhez.
A londoni ház 2004-ben épült, egész eddig egy család lakta, tartozik hozzá szauna, edzőterem és medence, és 2,6 milliárd forintot kell letennie érte, ha megvenné.
A vevő az a cég, amelyik eladta az Eiffel Palace-t az MNB-nek. A régi tőzsdepalotát is megszerezték.
2008-as megvásárlása óta sikerült titokban tartani, hogy ki áll a város legnagyobb és legdrágább magánpalotájának egészen elképesztő luxussal zajló felújítása mögött.
Európa lassan legmenőbb városa pár év alatt annyira felkapott lett, hogy nagyon elszálltak az albérletárak. A városvezetés erre olyat lépett, ami per pillanat Budapesten egészen elképzelhetetlen lenne.
Teljesen átalakul a lakástámogatási rendszer, összeszedtük a szabályokat.
Megint nagyon pörgött az ingatlanpiac májusban, sokan költöznek nagyobb lakásba mostanában.
Korábban sokan elhalasztották a vásárlást és most próbálkoznak, a kínálat nem tud lépést tartani.
Májusban kicsivel kevesebb ingatlan cserélt gazdát az elmúlt hónapokhoz képest.
Ehhez az eheti lottó ötös se lenne elég. 100 millió dollárt, vagyis 28 milliárd forintot kérnek az egykori Neverlandért.
Hét éve képtelenek túladni a neverlandi birtokon, ahol a vetítőteremhez privát erkély is jár.
Vagy az új macaron. Elkapkodják a balatoni nyaralókat, Füred lassan már drágább, mint Pest.
Most elég nagy bajban lehet, aki az első lakását venné.
Hamarabb elkelnek a belvárosi lakások, mint hogy kimondanánk, hogy ingatlanár-robbanás. Mi a franc történik a budapesti lakáspiacon, mitől mennek egyre följebb és följebb az árak, és meddig tarthat ez az egész?
És nem, nem csak a belvárosban. Ősszel lehet legközelebb megnyugvás, most rohamoznak a vevők.
Csupán olyan 5-6-szor kell hozzá megnyernie hozzá a lottót.
Fél év alatt megháromszorozták egy szálloda értékét anélkül, hogy egy ujjal is hozzányúltak volna.
Nem árt tudnod, hogy több okból kifolyólag is megjelenthetnek a lakás ajtajában.
Kijött a statisztika, kínaiak és oroszok százai vettek ingatlant tavaly.
Tavaly fordult a trend, emelkedtek a lakásárak, de leginkább a jobb helyeken.
Ugyanis a cégeknek nincsenek megrendelései: így aligha nő majd az iparág az idén.
Elképesztően klassz DIY-megoldás.
A válság előtti szint még elég messze van, de talán nem is lenne jó visszahozni.
Egy olvasónk is írt, akit majdnem palira vettek a csalók, de ő résen volt.
A vagyonnyilatkozatában korábban pontatlan államtitkár szülei eredményesek a lakásvásárlásban.
Mint egy évvel korábban, de ez még nagyon messze van a válság előtti szinttől.
67 év után újra a Szabadság téren működik a Budapesti Értéktőzsde.
A belvárosi önkormányzat a fővárostól szerezte meg az üzlethelyiséget, hogy azonnal elsózhassa a luxemburgi mezben jelentkező századvéges üzletembernek. 70 millió volt a haszon.
Úgyse mennek oda vonatok, akkor meg szanáljuk az egészet. Jó, de mi épülhetne az állomás helyére?
Kevesen voltak, naivak voltak és senkit nem érdekelt, amit mondanak - így magyarázkodnak az MSZP-sek és SZDSZ-esek, akik megszavazták az eladásokat lehetővé tevő rendeletet. Akciós lakásból közben nekik is jutott. Az MSZP-ben kiakadtak Steiner Pálra, elengedhetik a kezét.
A sokat kritizált ingatlanvásárlások miatt védekezik az MNB. Közpénzből közvagyont vesznek - mondják.
Nyilvánosak a vagyonnyilatkozatok.
Most 3 milliárdért vásároltak a Pusztaszeri úton.
Akár öt százalékkal is drágulhattak az árak, egyre gyorsabb eladni a lakásokat.
Egyre több a lakástakarék-szerződés, főleg arrafelé, ahol eddig kevés volt.
Öt év, csaknem háromszáz pályáztatás nélkül, részben jóárasítva eladott ingatlan. Nézze meg, melyik épületekhez jutottak hozzá a szerencsések fillérekért! Az összes eddigi fontosabb és érdekesebb ügy egy helyen.
Pásztor Lajos három polgármestert is kiszolgált, hat belvárosi ingatlana van, mindet önkormányzati képviselői időszakában szerezte.
Egy igazán őszinte álláshirdetés, amiben az egyetlen átlátszó dolog a bevallott szellemek csapata.
Te adnál többet egy áruért, mint amibe kerül? Az állam ezt nem csak egyszer tette meg.
Te adnál többet egy áruért, mint amibe kerül? Az állam ezt nem csak egyszer tette meg.
A Sas utca 17-et a CBA segítségével játszhatták át egy cégnek, ami nyolcszoros áron értékesíti.
10 ezer lakás cserélt gazdát decemberben, és csaknem 106 ezer az egész évben.
A környezettudatos, költséghatékony életmód drasztikus változásokat hozott az építészetben is. Íme néhány példa!
A II. és a XI. kerület nagyon megy, a panel is nagyon népszerű. Egyre több a befektető is.
Az ellenzéki képviselő szerint milliárdos kár érte a Belvárost az ingatlaneladások miatt, lemondásra szólította fel a polgármestert.
Sok cég szűnik meg, kevesebb alakul, a kisebb cégek nem tudják kihasználni a kisebb fellendülést.
Az önkormányzatnak elege lett, hogy vannak, akik kommentelnek rossz szándékúan.
Jövőre pedig még többen fogunk, mi lehet az?
Nem is kicsit, de vannak már aggasztó jelek is.
Fanni albérlőket keresett, de csalókat talált.
Merthogy nagyobb lakásba kéne költözni. Ha mostanában vesz, vagy ad lakást, erről tudnia kell.
A jelentés nem lelhető fel az önkormányzatnál. Márciusig kivizsgálják az V. kerület ingatlanügyeit.
A 120 négyzetméteres lakást Serfőző Péter cége építette, és eddig ő lakott ott.
Novemberben is több mint tízezer lakás cserélt gazdát. A válság előtti szinten lehet a piac.
Hiszen ő csak beszállt egy cégbe, amely az ingatlant korábban megvette. És amely részben a sógoráé.
Térképre tették a népességi adatokat, Békés megye a legnagyobb vesztes, de a belső kerületekből is egyre többen elköltöznek.
Tudj meg többet, az új őrületről, amely bejárja az egész országot. (x)