49 találat az Indexről, és a környékéről.
24 ezer embert telepítenek ki. Eddig 37 halott van, 250 embert keresnek.
Egy buszban és egy vonatban maradhattak legfeljebb túlélők.
A helyi hatóságok szerint valószínűleg sokan meghaltak.
A károsultak jogerős vagyoni kárának megtérítésére most 70 millióról döntöttek.
Mivel a Mal Zrt. felszámolás alatt áll, eddig nem volt, aki kifizesse a kártérítéseket.
Pedig 46 milliót kértek. Elvesztették otthonukat egyikük édesanyja is meghalt az iszapömlésben.
Egy szüleit elveszítő férfinek 8,5 milliót ítélt meg a bíróság, a Mal Zrt.-t viszont felszámolták, és az állam nem vállalja át a kifizetéseket.
Megnéztük, kik és mennyiért dolgoztak, és mit csináltak az iszapkatasztrófa utáni helyreállításon.
Újra meg kell ismételni az eljárást, legutóbb 10 ezer oldalnyi iratot tárgyaltak újra három napon át.
2012. november 26., 17:15
Baksa György szerint a 13-as pH-érték normális.
A vádirat szerint K. Árpád a kolontári katasztrófa után akadályozta a kármentést.
Közbenső ítéletben kimondták, hogy a Mal Zrt. megsértette a felperesek személyiségi jogait.
2012. szeptember 26., 15:52
Szerintük a kolontári katasztrófa valódi felelőseit kéne felkutatniuk a hatóságoknak.
Az ügyészség letöltendő szabadságvesztést kér.
2011. december 23., 14:43
Az államtitkár egy szakértői véleményre hivatkozva állítja, a katasztrófát a gát ridegtörése okozta.
2011. szeptember 28., 17:07
Mindannyian a Mal Zrt. egykori és jelenlegi dolgozói.
A rendőrség szerint szállításszervezési problémák voltak a vörösiszap sújtotta térségben.
Hétfőn kihallgatták a Mal Zrt. két dolgozóját, akik panaszt nyújtottak be a gyanúsítás ellen.
2011. szeptember 27., 08:24
Az iszapömlés egyéves évfordulójára elkészülő emlékhelyen lélekharang és életfák is lesznek.
2011. szeptember 15., 18:24
A vörösiszap-katasztrófát okozó cég nem tudna 135 milliárdot kifizetni.
A vörösiszap-katasztrófáért felelőssé tett cég tizenöt napon belül köteles kifizetni az összeget.
A megbízott megyei tiszti főorvos közleményben cáfolta a több betegről szóló információkat.
A hatóság a biztosítás meglétéhez köti majd a környezethasználati engedély kiadását.
Egy felnőttet és egy fiatalkorút összesen 23 rendbeli lopással gyanúsítanak.
A vörösiszap sújtotta település lakói a bútorok, autók, ruhák után is kérhetnek kártérítést.
A régi épületet elöntötte a vörösiszap, megsérült.
Egy házaspár tízmillió forintot követel a cégtől.
A 6 hónap próbaüzemre kötelezett cég bányászati hulladékot kezelhet, veszélyes hulladékot nem.
A cég álláspontja változatlan: talajtörés okozta a vörösiszap-katasztrófát, betartották az előírásokat.
A károsultak könnyeikkel küszködve idézték fel a vörösiszap-katasztrófa napját.
2010. december 30., 07:24
Rá sem lehet majd ismerni a településekre, ígéri a belügyminiszter. Mindenki teljes kártérítést kap.
Sokan kértek gondolkodási időt.
2010. november 30., 15:52
Egy devecseri férfi 19,3 milliót követel, a cég ügyvédje szerint a katasztrófát az időjárás okozta.
2010. november 26., 13:54
A vörösiszap-katasztrófa néhány károsultja túljutott az adminisztrációs akadályokon.
2010. november 24., 16:10
Hatvankilenc család nem fogadta el az értékbecslést.
2010. november 16., 16:18
A kárelhárítást és a helyreállítást állami forrásokból fedezik, írta Szijjártó Péter.
2010. november 16., 08:58
A vörösiszap-katasztrófa áldozataihoz az adományok töredéke jutott el.
2010. november 14., 08:44
Éjjelente negyven rendőr vigyáz a falvakra, hogy megelőzzék a bűncselekményeket.
Az ajkai kórház szerint törvényesen jártak el, amikor költségbecslést készítettek.
Közlekedésbiztonsági okokra hivatkozva mégsem szüntették meg az öt hete bevezetett korlátozást.
A devecseri Konkoly József az iszapkatasztrófa első olyan áldozata, akinek bíróság adott igazat.
A Facebookon indított jótékonysági árverésen hazai tervezők által felajánlott lakásdekorációs termékek, kiegészítők, ruhák közül válogathatunk, a bevétel egyenesen a károsultaknak megy.
Délelőtt folytatódik a bontás, a por miatt locsolni kell. Egyre kevesebben védekeznek.
A kezeletlen buzgárok miatt repedhetett meg az iszaptározó fala, mondta a környezetvédelmi államtitkár. A cég egy általuk nem ismert körülményre, eltérő talajszerkezetre gyanakszik.
Naponta kétszer gondoskodhatnak hátrahagyott állataik ellátásáról a kitelepítettek.
Vörösiszap öntötte el a Veszprém megyei Kolontárt 2010. október 4-én, hétfőn 12:25-kor, miután átszakadt a timföldgyár tározójának a gátja. Az iszap néhol két méter magasan hömpölygött.
A károk összesítése viszont még hetekig tarthat. Újabb szivárgásnak nincs jele.
Vörösiszap öntötte el a Veszprém megyei Kolontárt 2010. október 4-én, hétfőn 12:25-kor, miután átszakadt a timföldgyár tározójának a gátja. Az iszap néhol két méter magasan hömpölygött.
Ezt mondta a Mal Zrt. igazgatója, aki kitart korábbi állítása mellett, hogy a vörösiszaptól nem kell félni.