Bejelentette lemondását Süleyman Soylu török belügyminiszter, miután a kormány hibája miatt pénteken este több városban pánikszerű felvásárlásba kezdett a lakosság. A török kormány pénteken este 10 órakor jelentette be, hogy éjféltől kijárási tilalmat vezet be 31 városban és tartományban, köztük Istanbulban, Ankarában és Izmirben is. Az intézkedés kommunikációjánál hatóságok súlyos hibát vétettek. Csak 2 órával a kijárási tilalom előtt jelentették be a szigorú intézkedést, annak részleteit pedig nem közölték a lakossággal.
Ezzel mennének elébe a tömeges elbocsátásoknak. Justin Trudeau miniszterelnök is részt vett a parlament rendkívüli ülésén, miután lejárt a házi karanténja.
A nagyszabású intézkedéscsomaggal a tömeges elbocsátásokat akarják megakadályozni.
Hétfő éjfélig nem lehet leparkolni és kirándulni a népszerű kirándulóhelyen . A közeli Pilisszentlászlóról is kitiltották a turistákat.
Egy hónapja először vett fel mást, mint melegítőt, már azt is elfelejtette, hogy működnek a gombok – mondta többek között a Saturday Night Live-ban.
Egy hónapja először vett fel mást, mint melegítőt, már azt is elfelejtette, hogy működnek a gombok – mondta többek között a Saturday Night Live-ban.
Közben Brazília lett a déli félteke első országa, ahol a járvány halálos áldozatainak száma átlépte az ezer főt.
Közben Bolsonaro elnök maszk nélkül fotózkodott a köszöntésére összegyűlt hívekkel.
Antarktiszi kalandtúrára indultak, az utasok majdnem fele megfertőződött. Hetekig nem engedték kiköthetni a hajót.
Antarktiszi kalandtúrára indultak, az utasok majdnem fele megfertőződött. Hetekig nem engedték kiköthetni a hajót.
Meghosszabbították az eredetileg kedden lejáró kijárási tilalmat, hogy kordában tartsák a vírus terjedését. Az ország még mindig viszonylag a járvány elején tart.
Közel ezer új fertőzöttet regisztráltak az országban, ahol még a járvány elején tartanak.
A baj minden külső megfigyelő szerint sokkal nagyobb lehet, mint amennyit Kim Dzsongun elismer, de már ő is szigorítja a védekezést.
A baj minden külső megfigyelő szerint sokkal nagyobb lehet, mint amennyit Kim Dzsongun elismer, de már ő is szigorítja a védekezést.
A vírus által okozott betegségben 108 867-en vesztették életüket, a gyógyultak száma 404 372 volt. Az aktív esetek száma 1 264 427, azaz ennyien számítanak jelenleg is betegnek.
Eddig 108 867-en haltak meg a járványban. A helyzet továbbra is Amerikában a legsúlyosabb.
Johnsont tíz nap betegség után múlt vasárnap köhögéssel és lázzal vitték be a St. Thomas kórházba, állapota ezután romlott, és intenzív osztályra került, ahonnan csütörtök este tették át egy hagyományos kórterembe.
A brit miniszterelnök következő hetei a felépülésről szólnak majd.
Újabb 100 igazolt koronavírus-fertőzöttel 1410-re nőtt a járványban megfertőződöttek száma Magyarországon, közölte az állami koronavírus-információs honlap. A halottak száma 14-gyel nőtt, így már 99-en elhunytak a vírusban, a szombati 115 után mára 118 a gyógyultak száma.
Összesen 1410 fertőzött, 99 halott és 118 gyógyult van.
A legénység újabb 103 tagjának fertőzöttségét mutatták ki a koronavírustesztek a Theodore Roosevelt repülőgép-hordozó fedélzetén, ezzel 550-re emelkedett a hajón talált pozitív esetek száma.
A kapitány már korábban kérte az evakuálást, hiába. A haditengerészeti államtitkár ezután lemondott.
Több magyar idősotthonból is rossz hírek jöttek, az USA-ban húszezer fölé nőtt az áldozatok száma, itthon otthonmaradás helyett sokan a boltokat választották. Magyarországon szombatra 1310-re emelkedett a koronavírus-fertőzöttek száma, a járványnak eddig 85 halálos áldozata volt itthon. Ezek voltak a szombati nap koronavírus-hírei az Indexen.