Évi egymillió kerékpárt gyártanak majd Gyöngyösön

2018. július 4., 18:13 Módosítva: 2018.07.16 14:10
115

Egy tajvani központú cég, a Giant Global Group épít kerékpárgyártó üzemet 15 milliárd forintos beruházással Gyöngyösön. A tervek szerint évente egymillió bringát bocsátanak majd ki.

Tovább

Egy év kellett hozzá, de leszerelték a bringázást gátló sorompót

2018. június 21., 14:30 Módosítva: 2018.07.04 18:10
111

A Margitsziget felújításakor egy sorompóval zárták el az Árpád-hídon futó kerékpárút lehajtója és a szigeti főút összeköttetését - erről mi is panaszkodtunk egy sort.

A sorompó miatt a bringás közlekedők a gyalogosok, vagy a zöldfelületen keresztül a futók közé kényszerültek.

Tovább

Nincsenek autósok és kerékpárosok

2018. június 20., 16:13 Módosítva: 2018.07.04 18:10
68
Közlekedők vannak. Ezt hangsúlyozta a Kerékpárosklub és az Autóklub elnöke, amikor Tarlós Istvánnál aláírták az együttműködési szándéknyilatkozatot.

Együttműködési megállapodás megkötéséről szóló szándéknyilatkozatot írt alá a Kerékpárosklub elnöke és Tarlós István szerdán a Főpolgármesteri Hivatalban. Az együttműködés célja, hogy BKK után a Budapest Közúttal és más fővárosi intézményekkel is rendszeresen tárgyalhasson a szervezet a kerékpározás fejlesztéséről egyes utak felújításának szintjétől kezdve Budapest 2030-ra kitűzött 10%-os kerékpáros forgalmi részarányának elérését segítő stratégiai döntésekig. 

Kürti Gábor, a Kerékpárosklub elnöke beszédében a lakóövezetek 30-as zónává alakítását, a külváros-belváros kapcsolat javítását, új kerékpársávok építését tűzte ki célul a kerékpáros közlekedés népszerűsítése és oktatása mellett. Ezek eléréséhez fontos, hogy a Kerékpárosklub közelebb kerüljön a tervezőasztalokhoz és a döntéshozó fórumokhoz, áll a szervezet közleményében.

A szerdai eseményen Tarlós István egy hasonló együttműködési megállapodást írt alá az Autóklubbal is. A két szervezet és a főpolgármester találkozója kapcsán Kürti Gábor kiemelte, hogy a Kerékpárosklub az útépítéseknél is jobban megtérülő befektetésnek tartja a bringázás népszerűsítését és a szemléletformálást. A Kerékpárosklub és Hatala József, az Autóklub elnöke is hangsúlyozta a „nincsenek autósok és kerékpárosok elvet”, vagyis, hogy a két közlekedési mód között milyen könnyű az átjárás. 

A szándéknyilatkozatról ősszel a Fővárosi Közgyűlés szavaz, és ezután köthetik meg a budapesti intézményekkel zajló munka kereteit szabályozó együttműködési megállapodást.

Lesz bringaszállítás a metrón

2018. június 20., 05:09 Módosítva: 2018.07.04 18:10
839

A tervek szerint június utolsó hétvégéjén engedélyezik a bringaszállítást a 4-es metrón, ha addig megkapják a szükséges hatósági hozzájárulásokat, mondta lapunknak Bolla Tibor, a BKV vezérigazgatója. Tesztüzem lesz, tehát azt fogják vizsgálni a két nap alatt, hogy mennyire tartják be a biciklikkel az utasok az előírásokat, zavarják-e az utaskomfortot, például azzal, hogy összepiszkolják a belső teret.

Prágában már lehet bringát vinni a metrón (forrás: praha.eu)
Prágában már lehet bringát vinni a metrón (forrás: praha.eu)

Május végén írtunk arról, hogy júniustól bringával is lehet metrózni, méghozzá az egyik hétvégén, de hogy melyiken, azt nem lehetett még tudni.

Számos olvasónk megpróbálta, hátha él már a lehetőség, de mint Pálnak, vissza kellett fordulnia. Mint írta,

megpróbáltam ma magammal vinni a bringámat a 4-es metrón, de a Kelenföldi állomáson teljes metróőr-sereg ugrott körém. A forgalmi irányító is lejött végül és lényegében jelezte, hogy teljes hoax a dolog, semmilyen belső utasítást nem kaptak erre vonatkozóan.

Ez a hoax azonban nem hoax, a legfrissebb hírek szerint tehát, ha minden engedély megvan, június 30-án és július 1-jén le lehet vinni a bringát a metróba. A BKK gyakorlata szerint a tesztjáratokon eddig sose kellett fizetni, ezért elképzelhető az is, hogy bringajegyet se kell majd venni ezen a két napon.

Vajon mit szólnának az autósok, ha ilyen terelést kapnának?

2018. június 15., 16:46 Módosítva: 2018.06.18 10:52
328

A képen az Eurovelo 6 nemzetközi kerékpáros főútvonal forgalmas budai szakasza.

Forrás: I bike Bp
Forrás: I bike Bp

A reggel erre kerékpározók egy lezárásba ütköztek, amit csak a füves rézsűn, valamint az alsó rakpart szűk, lámpaoszlopokkal telerakott padkáján lehetett kikerülni.

Forrás: I bike Bp
Forrás: I bike Bp

Ha 600 méterrel előbb az Elvis parknál jelzik a lezárást, akkor a kerékpáros többsége az Árpád fejedelem úton kikerülhették volna a csapdát, és a balesetveszélyes szlalomozást.

Forrás: I bike Bp
Forrás: I bike Bp

Mivel a kordonon az FV Zrt felirat szerepel, megkerestük a Fővárosi Vízműveket, hogy 

  • A lezárásról miért nem értesítették a kerékpárút elején,  a kerékpárosokat?
  • Nem tartják balesetveszélyesnek a kerülőutat, amit kijelöltek?

Várjuk a válaszukat.

Tovább

Itt a megoldás a budai rakparti bringaútra?

2018. június 13., 05:08 Módosítva: 2018.06.13 15:24
241
A sétány a sétálóké lenne, a Bem rakpart az autósoké maradna, mégis kényelmesebben lehetne tekerni.
Tovább

Megszüntetik a KRESZ-világ nyolcadik csodáját

2018. június 11., 13:20 Módosítva: 2018.06.12 11:05
442
Megtörtént, amire magunk se számítottunk: cikkünk alapján olvasói felvetésre reagálva a Budapest Közút úgy döntött, hogy észszerűsíti és biztonságosabbá teszi a Szabadság híd budai hídfőjének közlekedési csomópontját.

Tíz napja jelent meg a Gellért tér: itt a KRESZ-világ nyolcadik csodája című cikkünk, ami jelentős vitát kavart. Egyik olvasónk a cikk alapján bejelentést tett a Járókelő.hu-n, és mint jelezte lapunknak, az érintett közútkezelő, a Budapest Közút szokatlan gyorsasággal válaszolt. De nemcsak a gyorsaság volt szokatlan, hanem a konstruktivitás is, ahogy kezelték a problémát. Válaszuk szerint a Szabadság híd – Szent Gellért tér – Kelenhegyi út forgalmi rendjét felülvizsgálták, és a következő intézkedéseket hozták:

  1. A kanyarodó főútvonalat a forgalmi rend egyértelműsítése érdekében megszüntetik, a Duna vonalában haladóknak lesz a továbbiakban elsőbbségük.
  2. A hídról levezető kerékpárnyomokat szintén megszüntetik.
  3. A forgalmi rend változását előjelző táblák fogják jelezni, a hídról lehaladóknak és a Kelenhegyi útról kihaladóknak lesz elsőbbségadási kötelezettségük a forgalmi rend változás bevezetése után, és változatlanul „telezöldes” irányítással fogják működtetni a jelzőlámpás csomópontot a kapacitások biztosíthatósága érdekében.
Tovább

Ahol egykor kisvasút pöfögött, ma e-bike zizzen

2018. június 2., 12:24 Módosítva: 2018.06.08 17:13
1009
Egyre gyakoribb szokás Európában, hogy egykori, felhagyott kisvasúti vonalakat kerékpárúttá alakítanak. A kellemes lejtők és emelkedők adják az alapot, az alagutak-hidak-viaduktok pedig látványos pluszt egy-egy ilyen útvonalon. Ha az út ráadásul egy alpesi folyó völgyében kanyarog, távol a forgalomtól, azon már nincs is mit fokozni. Túrabeszámoló.

Legutóbb az alsó-ausztriai Ybbs völgyében adtak át egy 55 kilométeres kerékpárutat, ami régi kisvasúti alapokra épült. Az úgynevezett Ybbstalradweg, azaz Ybbs-völgyi kerékpárút új szakasza Waidhofen an der Ybbsből indul, és a Lunzi-tónál ér véget. Nyilvánvalóan ki kellett próbálnunk.

Két fiammal indultunk a kellemesnek ígérkező tekerésre, amit azonban még egy kicsit tuningolnom kellett, hogy kellőképpen feltüzeljem őket a túrára. Így "véletlenül" az útba esett egy downhill-pálya, és mivel, mint kiderült, göstlingi szállásadónk raftingozást is szervez a közeli Salza-folyó zúgóin, a vadvízi gumicsónakozás sem maradhatott ki a tervből. A lenti térképen a teljes Ybbstalradweg, az új szakasz Waidhofen és Lunz között húzódik:

A kiindulópont 400 kilométerre van Budapesttől, ami durván 4 óra autózást jelent. Az összköltséget nyilván csökkenti, ha saját bringát viszünk, de nekünk erre most nem volt lehetőségünk. Ezért Waidhofen an der Ybbsben, a kisvasút egykori állomásán vettük fel a bérbringákat, és ott, az ingyenes parkolóban tudtuk hagyni a kocsinkat is.

Tovább

Gellért tér: itt a KRESZ-világ nyolcadik csodája

2018. június 1., 08:54 Módosítva: 2018.06.04 08:54
874

Olvasónk, Péter egy korábbi KRESZ-magyarázó videónk alapján ajánlott

egy másik, még forgalmasabb kereszteződést, ahol talán még a szakértő sem tudná megmondani, mi a helyes közlekedés: a Szabadság hídról Buda felé érkező, a Gellért térnél kanyarodó kerékpársáv és útsáv, amely kanyarodás közben a felső rakpartot keresztezi, és közben a Gellérthegyről érkező Kelenhegyi út előtt kanyarodik el.

Mint látható, az útra fel van festve egy kanyarodó kerékpáros nyom, a szemből jövő Kelenhegyi útnak pedig elsőbbségadás kötelező táblája van.

Hiába kanyarodik ugyanakkor a kerékpáros nyom, a Szabadság hídról lejövő sávnak teli zöldje van, nincs kanyarodó főút tábla vagy hasonló, így az autós számára értelmezhető a dolog úgy, hogy a Szabadság híd egyenesen a Kelenhegyi útban folytatódik. 

Engem már ütöttek el majdnem, amikor a kanyarodó biciklisávon mentem, és egy autós engem keresztezve egyenesen akart tovább menni, és valószínűleg mindkettőnknek igaza volt

– tette hozzá Péter.

Tovább

Embermagasságú a gaz, elhanyagolt a balatoni bringakörút

2018. május 23., 17:45 Módosítva: 2018.08.05 15:45
858

A balatoni bringakörúton riasztó állapotokkal találkozhattak azok, akik az elmúlt napokban tekertek rajta. Az utak szélén sok helyen embermagasságú már a gaz, a burkolat is rossz állapotú, sok a kátyús, felpúposodott rész. A Balatontipp.hu cikke szerint részben azért, mert az út új kezelője, a Magyar Közút Nonprofit Zrt. nem túl jól látja el a feladatát.

Tovább

Júniustól bringával is lehet metrózni

2018. május 23., 05:04 Módosítva: 2018.06.12 11:09
2873

Júniustól várhatóan kerékpárt is lehet szállítani a 4-es metró szerelvényein. Az egyik kocsi végében lesz kijelölve a hely a bringások számára.

Megkerestük Bolla Tibort, a BKV vezérigazgatóját, aki megerősítette információnkat, hozzátéve, hogy egyelőre tesztüzemről van szó. Azaz, valószínűleg hétvégenként.

A kerékpárokat azért csak a 4-es metróba engedik be, mert ott van lift. A biciklit ugyanis a mozgólépcsőn tilos szállítani. Azt nem tudni, hogy a 3-as metró felújított állomásain lesz-e majd ilyen lehetőség.

Most a 4-es metrón kívül a HÉV-eken, a HÉV-pótló autóbuszokon, a 60-as villamoson (a fogaskerekű vasúton), a 65-ös, 65A és a 165-ös autóbuszon, a 77-es trolibuszon, az 56-os, az 56A, 59-es 59A, 59B és a 61-es villamoson lehet kerékpárt szállítani, valamint a dunai D11-es, D12-es és D14-es hajójáratokon.

A BKK járatain kerékpárt szállítani egy vonal- vagy gyűjtőjegy érvényesítésével, illetve kerékpárbérlettel lehet. A bérlet megéri, ára csak 540 Ft, azaz két út alatt megtérül.

Akkor végül mi lesz az Olof Palme sétánnyal?

2018. május 21., 15:07 Módosítva: 2018.05.21 15:18
136

Nem olyan rég írtam, hogy egy felújításnál látszik leginkább, mennyire autó-központúan gondolkodunk még ma is: a gépkocsiforgalmat csak nagy odafigyeléssel, terelőutak kijelölésével és a lehető legrövidebb ideig zárják le. Egy járda elfoglalása viszont nem probléma: egy "gyalogosforgalom a túloldalon" tábla évekre kinn felejtődhet egy bebukott építkezés miatt. (Érdemes megnézni, hogy oldják meg ezt mondjuk Londonban.) A kerékpáros közlekedés ebből a szempontból még rosszabb helyzetben van, arra aztán végképp nem figyel senki, nagyjából eszébe se jut az illetékeseknek. 

A Városligetben most épp közműépítés miatt zárták le az egész Olof Palme sétányt, és terelték Budapest egyik legnagyobb forgalmú kerékpáros útvonalát egy járdára. Ha szűkösen, de azért elférnek ott a bringák - egészen addig, amíg nem jön arra egy gyalogos. A munkák amúgy nem a Városliget Zrt. hatáskörébe tartoznak, hanem a Fővárosi Önkormányzathoz (Főtáv Zrt.), de a kerékpárosok nem is feltétlenül az ideiglenes lezárás miatt aggódnak, hanem az Olof Palme sétány végleges megszüntetése miatt.

Tovább

Nyáron indul a pozsonyi Bubi

2018. május 15., 15:23 Módosítva: 2018.05.15 17:10
28

Elindult a Bubi Pozsonyban is. Sajnos nem Pubinak hívják, pedig mennyire jó lenne már, vagy a város szlovák neve alapján akár maradhatna Bubi is. A hivatalos neve azonban Slovnaft BAjk lett, ugyanis míg nálunk a Mol, odaát a szlovák leányvállalat lett a keresztapja. 

A cég közleménye szerint Pozsony négy kerületében,  90 dokkolóállomással és 750 kerékpárral indítják el a rendszer, mely néhány héten belül kiépül. Még a vakáció előtt elkezdődik a tesztidőszak, és a valamikor a nyáron már igénybe is veheti mindenki a rendszert.

A szolgáltatás kidolgozásakor a budapesti tapasztalatokat is figyelembe vették, szóval alighanem rögtön átugornak egy csomó gyerekbetegséget. Hiszen mi azért már természetesen előrébb tartunk: a Bubi 1506 bringával és 125 dokkolóval működik, lassan négy éve.

Tovább

4 év után ismét elindul a Bringázz a munkába! kampány

2018. május 14., 15:37 Módosítva: 2018.05.14 21:17
45

A Magyar Kerékpárosklub által 2007-ben elindított, alkalmanként országosan több ezer embert megmozgató Bringázz a munkába! kampány négy év szünet után hétfőn újraindult. 

Miért jó ez neked a szervezők szerint?

  1. Egészségesebb, kevesebbet hiányzó, jobb hangulatú munkatárs leszel egy vidámabb csapatban
  2. 4 millió forint összdíjazású nyereményjátékban vehetsz részt
Tovább

Muszáj volt kivágni a diófákat a Sárvár és Rábasömjén közötti bicikliút kedvéért

2018. május 3., 09:08 Módosítva: 2018.05.03 19:06
131

Sárvár és Rábasömjén között bicikliút épül, közvetlenül a 8446-os út mentén. Amint arról beszámoltunk, egy helyi bringás felvette, ahogy az útépítők markolókkal egyszerűen kivágták az összes fát az út mellett.

Az RTL Klub Híradója szerdán pedig megszólaltatta a sárvári alpolgármestert, aki magyarázatot adott arra, hogy miért éppen így építenek utat, és mondjuk miért nem került annyival arrébb, hogy a fák megmaradhassanak.

Máhr Tivadar szerint nem volt más lehetőség, ugyanis az út mellett csak egy vékony sáv az önkormányzaté, a szántóföldre nem építhettek. A pályázat szerint az építkezést ugyanis október 31-ig be kell fejezni, így nem lett volna arra idő, hogy a tulajdonosokkal egyeztessenek.

De a sárvári alpolgármester megígért, hogy minden kivágott fa helyett két másikat ültetnek.

Az idős e-bike-osok miatt lett több halálos kerékpárbaleset Hollandiában

2018. április 29., 08:17 Módosítva: 2018.04.30 08:31
251

Hosszú idő óta először, 2017-ben növekedett Hollandiában a kerékpáros balesetekben meghaltak száma. A növekedés fő oka, hogy egyre több idős ember használ elektromos kerékpárt. Először fordult elő az is, hogy több kerékpáros halt meg, mint autós.

Tovább

Bicikliút-építés magyar módra: Egy egész diófasor esett áldozatul

2018. április 27., 18:52 Módosítva: 2018.04.29 00:34
12734

Fantasztikus megoldással csináltak helyet a Sárvár és Rábasömjén között épülő bicikliútnak. Ahelyett, hogy megkerülték volna a Vas megyei településeket összekötő utat árnyékoló öreg diófákat, netán egy oldalra tették volna a két biciklisávot,

a munkagépek kikapták az összes fát.

Tovább

Lélegzetelállító lesz a Garda-tó lebegő bringaútjain tekerni

2018. április 27., 09:26 Módosítva: 2018.04.28 09:38
18225

Az észak-olaszországi Garda-tó már eddig is nagyon népszerű volt a kerékpáros turisták között, de egy most épülő bringaútszakasz miatt még többen tekerhetnek majd a tó körül.

garda
Tovább

A román államfő rácsodálkozott a városi biciklizésre

2018. április 25., 10:55 Módosítva: 2018.04.25 16:10
77

Klaus Iohannis román elnök Bukarestben felült egy biciklire, és rácsodálkozott, hogy ott sem fenékig tejfel a városi bringások élete. Miután nagyjából úgy összegezte tapasztalatait, hogy "szép a bukaresti tavasz, csak a fővárosi forgalom pokoli az évnek mind a négy évszakában", elmondta, hogy nem mehet ez így tovább, fejleszteni kéne az infrastruktúrát.

Tovább

Erre jöjjön biciklivel, erre ne jöjjön autóval

2018. április 21., 10:54 Módosítva: 2018.04.27 09:39
486

Alighanem egyetlen Kerékagy-olvasónak sem lesz meglepetéserejű a hír, hogy április 22-én I bike Budapest bringás felvonulás lesz a fővárosban. Ez inkább csak olyan utolsó figyelmeztetés minden érdeklődőnek, hogy aztán nehogy azt kelljen holnap este kiírnia a Facebookjára, hogy "basszus, ez ma volt? :(".

Tovább

Kerékpáros tesztnap a Kamaraerdőben

2018. április 20., 15:23 Módosítva: 2018.04.25 15:28
32

2018. április 22-én, a Kamaraerdei Ifjúsági Parkban ismét megrendezik a Mozgásvilág kerékpáros tesztnapot.

A tesztnapon ingyen kipróbálhatók a legújabb, legdrágább biciklik: lehetőség nyílik közel 50 gyártó, több mint 70 márkájának, idei és jövő évi legjobb kerékpárjainak és kerékpár felszereléseinek a kipróbálására 3 tesztkörön. A rendezvény ingyenes, amelyre kötelező a regisztráció.

Nyugat-Európa leghosszabb fűtött kerékpárútját építik meg Hollandiában

2018. április 10., 20:42 Módosítva: 2018.04.25 15:28
146

Nyugat-Európa leghosszabb fűtött kerékpárútját fogják megépíteni egy holland természetvédelmi övezeten keresztül, hogy egész évben hó- és jégmentes úttal kössék össze Wageningen és Arnhem városát, írja az MTI. A Jufferswaard természetvédelmi övezetet átszelő 1,7 kilométer hosszú kerékpárutat a közeli papírgyár gyártási folyamatában keletkezett hő fogja fűteni. 

Tovább

Tökéletesen politikamentes program a választás hétvégéjére

2018. április 5., 15:39 Módosítva: 2018.04.05 23:24
268

Szavazás előtti idegnyugtatónak, vagy választás utáni levezetésnek is tökéletes programot kínálnak a hétvégén Budapesten a Vasúttörténeti Parkban. Itt rendezik meg ugyanis április 7-8-án Magyarország legnagyobb kerékpáros kiállítását, a Bikeweekendet. Az egész rendezvény alapvetően arról szól, hogy a Magyar Kerékpáripari és Kereskedelmi Szövetség bemutatja, hogy a bringagyártók és -forgalmazók mivel rukkolnak elő az idei szezonban.

Több mint 100 márka mutatkozik majd be,

ugyanis nem csak kerékpárok lesznek, hanem kiegészítők és ruházat is. A kiállításon látható lesz Vincenzo Nibali 2017-es Giro d'Italia bicaja is. Oké, azt persze nem próbálhatjuk ki, de a legtöbb bemutatott gépet igen. Tekerhetünk a tesztpályán mindenféle bringával, sőt, akár versenyezhetünk is: a goldsprinten a jelentkezők 500 méteren mérhetik össze, milyen gyorsan tudnak tekerni. 

Tovább

Bécs bekeményít a bringakölcsönzőkkel szemben

2018. március 5., 16:47 Módosítva: 2018.03.06 12:42
10

Az osztrák főváros megelégelte, hogy szanaszét hevernek a kölcsönkerékpárok a városban és szigorú szabályozásra szánta el magát, számol be róla Bécs Város Külképviseleti Irodája. A kölcsönzőcégeknek megadott határidőn belül el kell szállítaniuk a meghibásodott, vagy rossz helyen leállított kerékpárokat, különben 700 euró bírság is kiszabható rájuk. Az új rendelet olyan cégekre vonatkozik, amelyek fix dokkoló állomás nélküli kerékpárokat üzemeltetnek. A szabályozás két hónap múlva lép életbe. 

Az új szabályozás szerint Bécs zöldfelületein eleve nem szabad letenni a bringákat, kivéve, ha azokat az erre kijelölt tárolókba, vagy a városszerte kihelyezett mobil kerékpártárolókba teszik. Olyan útszakaszon vagy járdán sem szabad őket leállítani, ahol akadályozzák a forgalmat. Amennyiben az üzemeltető cégek nem felelnek meg ezeknek a követelményeknek, akkor akár 700 eurós bírságot is kiszabhatnak rájuk. 

Tovább

A bicikliútra rakták a korlátokat a Fradi-pályánál

2018. január 30., 14:04 Módosítva: 2018.05.03 09:08

Egészen elképesztő képeket posztolt egy budapesti biciklis. A népligeti felüljáró alatt áthaladó bicikliútra, keresztbe raktak korlátokat, amik veszélyeztetik a biciklisek testi épségét. Mint kiderült, hogy a régi útvonalat még nem bontották el, az újat viszont meg nem sikerült felfesteni.

Tovább

Révész Máriusz nem rokona Németh Lajosnak

2018. január 25., 18:42 Módosítva: 2018.01.26 06:26

Nem vagyunk rokonok Németh Lajossal. Bár feleségemmel tényleg van valamilyen távoli rokonsági viszonyuk, de rokonként soha nem álltunk kapcsolatban, személyesen csak néhány futóeseményen találkoztunk

– mondta Révész Máriusz kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztos a 24.hu-nak.

Tovább

A kerékpározás nem okoz szexuális funkciózavarokat

2018. január 12., 16:12 Módosítva: 2018.01.12 16:17
16

A kerékpározás nem károsítja a férfiak szexuális egészségét egy új tanulmány szerint, ha vannak is hátrányok, az előnyök nagyobbak, tehát érdemes bringázni.

Tovább

Egerszalóknál, Pomáznál és Esztergomnál is kerékpárút épül

2018. január 9., 11:34 Módosítva: 2018.01.09 14:55
42

Tovább bővül az országos kerékpárút-hálózat. A kormány döntése szerint idén tizenegy szakaszon 67,5 kilométernyi új kerékpárút épülhet meg. A Magyar Közút Nonprofit Zrt. átveszi a már meglévő, 1100 kilométernyi külterületi kerékpárút-hálózat üzemeltetését, jelentette be Révész Máriusz, a  Nemzeti Fejlesztési Minisztérium (NFM) kerékpározásért és aktív kikapcsolódásért felelős kormánybiztosa.

A kerékpárutak építésére idén 3,6 milliárd forintot fordíthatnak. Ezzel elindulhat  a már engedéllyel rendelkező kerékpárutak kivitelezése.  11 szakaszon mintegy 67,5 kilométernyi új kerékpárút épülhet meg:

  • Hajdú-Bihar megyében Debrecen-Látóképi-tó között
  • Komárom-Esztergom megyében Esztergom és Esztergom kertváros között, valamint Tata és Baj között
  • Heves megyében Hatvan-Apc, és Eger-Egerszalók között lesz új út
  • Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében a Tiszatelek-Dombrád közötti szakasz épül meg
  • Pest megyében az Eurovelo 6 hálózathoz csatlakozó Pomáz-Szentendre közötti út épülhet meg, a fóti, ipolydamásdi szakaszok engedélyezése folyamatban van, a Ráckeve-Szigetbecse-Makád szakaszon 12,4 kilométer hosszan az árvízvédelmi töltés koronáján lesz új út.

A tervek szerint a közbeszerzések után indulhat az építkezés, a 2019-es nyári szezonra már használni lehet az új kerékpárutakat.

Tovább

Idén hómentesebb bringautak lesznek Budapesten

2017. december 3., 20:37 Módosítva: 2017.12.04 08:23
113

A fővárosi utak takarítását végző FKF Zrt. a netes bringaút-térképet készítő Mozgásvilág.hu-val és a Kerékpárosklubbal közösen dolgozta ki a budapesti utak hómentesítését. A civil szervezetek kérdőívezéssel és forgalomszámlálási adatokkal dolgozták ki, hogy melyik utakat kell gyakrabban takarítani. Az FKF 8 új kis és közepes méretű hókotrót vásárolt, amivel 14-re nőtt a bringautak takarítását végző gépek száma - írja a Kerékpárosklub közleménye.

Tovább