Fogadjunk, azt hitte, a Bob falodája című rajzfilmből nem lesz pornóverzió!
Hát, tévedett.
Letartóztattak egy kínai diákot Hongkongban, mert rátámadt a fehér, külföldi előadójára az egyetemen. A 26 évest támadónak az volt a baja, hogy külföldi tanára, Cliff Buddle, a South China Morning Post főszerkesztője, angolul beszélt. Annak ellenére, hogy Kínában vannak. Csakhogy, Hongkongban kantoniul és angolul beszélnek az emberek. A népi Kína hivatalos nyelve, a mandarin csak harmadik helyen áll. Ez persze nem érdekelte a pekingi diákot, és ahogy az óra elkezdődött, nekiment a tanárnak.
Hongkongot már visszacsatolták Kínához. Most 2014 van. Hét-nyolc évnek elég kellet volna lennie ahhoz, hogy megtanuljanak mandarinul beszélni, de a hongkongiak nem akarnak változni.
Az eset elég furcsa, de nem újszerű. A népi kínai fiatalok körében egyre jobban terjed a nacionalizmus, és már annyira nem rajonganak a külföldiekért. Ezek szerint annyira már nem nagy szám ha valaki fehér. Sőt.
Csak a külföldieket nem bírom. A kínaiakkal jól kijövök.
Szerkesztőségi elektronikus levelezésünkbe ugyanis megérkezett az a sajtómeghívó, ami ugyan mellékhelyiségekről szól, az embernek mégis összeszalad a nyál a szájában a boldogságtól. Olvassák csak a kép alatt!

Szégyenérzetről, intimitásról, higiéniáról, egészségről és betegségről, politikai és társadalmi történésekről, a nyilvánosság provokációjáról egyaránt mesélnek a sokáig a folyosók végére száműzött, mégis nélkülözhetetlen helyiségek.
A kiállítás a Brennpunkt – a Bécsi Fűtési Kultúra Múzeumában tekinthető meg, minden érdeklődőnek kellemes időtöltést kívánunk!

Kiállítást nyitottak Putyin születésnapja alkalmából, ahol az orosz elnököt, mint Herkulest ábrázolják. A „Putyin támogatói” civil szervezet által megnyitott kiállítás témája „Putyin 12 próbája”, ami Herkules mítoszának oroszosított verziója.
Szóval amikor Zeusz fia legyőzte a nemeai oroszlánt, a tárlatban Putyin a terrorizmust fojtja meg. A hidra fejei az USA-t, Kanadát, az EU-t és Japánt jelenítik meg, ahogy a Putyin-Herkules megküzd a szankciókkal. És a nagy kedvenc, ahogy az orosz félisten megüli Minósz bikáját, azaz a Krímet. Szavakat is nehezen találok, de erre a kiállításra nagyon szeretnék elmenni.
A Camp X-Ray című drámában egy guantanamói smasszert alakít, aki bulizik, dug a társaival és megkérdőjelezi a terroristagyanús rabok fogvatartásának körülményeit, és közben egyszer sem mosolyodik el, még akkor sem, amikor hóttrészegen bulizik a többi katonával.
Oké, én szóltam. Szóval az történt, hogy Indiában egy férfi elment az orvoshoz, mert nagyon viszketett a füle, mármint odabenn, ahol nem nagyon tudja vakarni. A doki benézett és...
...
...és némi küzdelem árán kiszedett a fickó hallójáratából egy HÉT CENTIS ÉLŐ TÜCSKÖT.
Tessék, ha már eddig elolvasta, nézze meg videón is, szigorúan tudományos ismeretterjesztési célból:
Mondjuk új értelmet nyert az a kifejezés, hogy fülbemászó dallam, az tuti. Meg az is, hogy bogarat ültetett a fülébe. (via Telegraph)
Szomorú hírünk van a The Smiths egykori énekeséért rajongóknak: az idén 55 éves énekes-dalszerző sajtósa útján jelentette be, hogy másfél éve kezelik daganatos megbetegedéssel. Azt nem tudni, milyen daganatról van szó egészen pontosan, de Morrissey nyilatkozata, miszerint
Nem félek a haláltól. Az élet része, mindenkit elér.
nem túl sok jót sejtet.

Az eset vasárnap történt az Amerikai Egyesült Államokban. Nem egyértelmű, hogy a vezető bent volt-e a kamionban, és ha igen, megúszta-e. A videó egyébként profi, a készítők nem pánikolnak, felmondják a legfontosabb tudnivalókat: helyszínt, időpontot.
Két új nőstény gepárd érkezett az Európai Fajmegőrzési Program segítségével Franciaországból a Nyíregyházi Állatparkba. És ilyen cukik:

Sikeres volt az informatikai rendszer keddi főpróbája, az infrastruktúra hibátlanul működött
- mondta Deményné Kertész Krisztina, a választási informatikai rendszerért felelős IdomSoft Zrt. vezérigazgató-helyettese. Az informatikai próba során az ügyintézőknek 12 ezer próba-bizonylatot kellett rögzíteniük a rendszerben, gyakorolták a napközbeni részvételi adatok és a szavazóköri jegyzőkönyvek továbbítását is.
Az NVI szerint a kisebb településekről és a megyei jogú városokból hamarabb érkeznek majd meg az adatok az urnazárás után. De az adatok döntő többsége 11 óra körül már megérkezik a rendszerbe. (MTI)
Sőt, a nap legértelmetlenebb hír+hírfotó kombója ez. Annyira nincs semmi értelme, hogy az már majdnem értelmet nyer.

A 73 éves Russel Harding mutatja a fotón, hogy mekkora pókhálót talált reggel, miközben a szemetet vitte ki. A háló a faltól egészen a kocsiig ért, Russel pedig majdnem belesétált, de szerencsére időben észrevette, és feltehetően kikerülte (a történet vége nem derül ki az alaphírből).
Legalább két méter széles volt a háló, aminek a közepén egy 4 centis apró pók ült.
Tehát, még egyszer: azt látjuk a képen, hogy volt ott egy pókháló.
Gondoljanak bele egy pillanatra, hogyan lett ebből hír:
Russel Harding berohant a házba és írt a helyi lapnak, hogy pókhálót látott. A helyi lapnál ezt valaki elolvasta, és érdekesnek találta. A helyi lap ezután kiküldött egy fotóst, hogy lefotózza a pókháló helyét. A fotós ezt meg is csinálta (8 képet adtak ki erről). A fotókat aztán megvette a bulvárhírekben utazó SWNS, ahonnan átvette a Northfoto. És végül én.
És igen, ez még mindig az a kép, amin egy pókháló helyét látjuk.
Russel Harding (73) bekerült a hírekbe.
Hétfőn este a New York-i Madison Square Gardenben 16 éves kihagyás után lépett színpadra az idén 71 éves Christine McVie, a Fleetwood Mac énekes-billentyűse, így a hetvenes évek egyik legendás zenekara ismét az egyik legerősebb felállásában tolhatott le egy koncertet. A bulin tönnek között elhangzott a The Chain, a You Make Loving Fun, az Over My Head, a Little Lies, az Everywhere és a Second Hand News is, amit olyan lendülettel játszottak, hogy az első sorban headbangelő nagymamák a botjaikat dobálták a színpadra lelkesedésükben. A videón a zenekar énekese, Stevie Nicks látható, aki az American Horror Story tavalyi évadában énekelt/színészkedett egy kicsit.
Azt hiszem, ez a hirtelen felszínre törő őszinte keserűség és döbbenetes magány a Demokratikus Koalíció II. kerületi szervezetének hivatalos Facebook-oldalán nem sok jót ígér az október 12-i választásra. (zorina.tumblr.com)

A hétvégi NB1-es forduló összes nézője háromszor beférne a Virginia Tech Lane Stadium nevű létesítményébe, ahol ezen a 2011-es, Miami elleni meccsen 65 286 szurkolónak ment el az esze a Metallica Enter Sandman című nótájának taktusaira. Jó, nem mai anyag, de még mindig üt.
Szerdán 19 órakor nyílik a Fiatal Képzőművészek Stúdiójában (9., Rottenbiller utca 35.) a Mi holokausztunk című kiállítás, ami azért különleges, mert olyan képzőművészek állítanak ki holokauszttal kapcsolatos műveket, akiknek már csak harmadkézből vannak ismeretei a kérdéseiről.
Nemcsak a trauma után vagyunk 70 évvel, hanem az elsődleges-emlékezet után is. Fontos szempont az is, hogy hogyan szól hozzá a mindenkori kortárs művészet a generációkon átívelő traumához
- nyilatkozta a kiállítás kurátora, Flohr Zsuzsi a Le Monde Diplomatique magyar kiadásában.

Mint mondta, minden egyes mű egy workshop keretében jött létre, melynek az volt a célja, hogy az emlékezés műfajának széles spektrumát, a társadalmi, politikai, személyes és családtörténeti nézőpontokat egyaránt megjelenítsék.
A kiállításon Ádám Anna, Alpern Bernadett, Borsos Lőrinc, Erdei Krisztina, Halász Dani, Horváth Csaba Árpád, Klima Gábor, Rudas Klári, Sipos Eszter, Szemző Zsófi és Tulisz Hajnalka munkái lesznek kiállítva. Bővebb infó itt.
Persze, hogy akkor borul minden elmélet, amikor már a politikai elemzők sem beszélnek a baloldal teljes választási apátiájáról, olyan egyértelmű a szétesettség. Az ellenzék teljes koncepciótlanságát egy csapásra feledteti a videó, amiben Kunhalmi Ágnes egyszerre próbál alakítani dinamikus politikust, dögös csajt, versmondó lányt, és Bolgár György-ista kisnyugdíjast.
Az üzenet a maga demagógiájával, de működik. Végül is milyen legyen egy politikai kampányvideó, ha nem hatásvadász? Ezért szerepelnek benne például gyerekek is, akik olyan kérdésekkel szembesítik a sztori szerint a jövőbe repített nézőt, mint:
Miért az oroszok építették a margitszigeti Orbán Viktor-atomerőművet?
Az alkotás mégis inkább zavarba ejtő. A videó elején Kunhalmi úgy indul felénk, mintha berúgtuk volna a labdát a kertjébe, és most már tényleg nem adja vissza. Szóval a néző egyből riadalommal figyeli, hogy mi fog ebből kisülni. A következő meglepő Kunhalmi hangja, ami olyan éles és számon kérő, hogy élőben rögtön bevallottam volna, hogy igen, el tudom képzelni, bármit is kell elképzelnem.
A kis oktondik aztán sorolják a az Orbán-kormány kétségtelenül létező önajnározásának bizonyítékait. A végén az ember mégsem a borzalmas jövő képével leterhelve ül, hanem kétségbeesetten cikáznak a gondolatai, hogy mi volt ez?!
Kommunikációs és esztéta szakemberek értekeznek majd arról, hogy minek köszönhető a film sajátos hatása. A videó ugyanis nem Fidesz-ellenes gyűlöletet szított, hanem a netes kreativitást pörgette fel. Megjelenése után percekkel már internetes népművészeti alkotások öntötték el a képernyőnket, kedvencünket Szarvastól alább tekinthetik meg.
Komoly büntetésre számíthat a férfi teniszvilágranglistán 17., olasz Fabio Fognini, aki nagy csatában, de kikapott a kínai Vangtól a Sanghajban zajló ATP-tornán. Fognini végig nagyon ingerülten játszott, a végén 7:6, 6:4-re kapott ki. Az olasz játékos nehezen viselte el a vereséget, a kézfogás után, amikor Vang már a mérkőzés bírájának nyújtott kezet, átbújt a kezek alatt, és meglökte ellenfelét, majd később a középső ujját mutatta a kínai szurkolóknak. Dühöt talán az váltotta ki, hogy a világranglistán 553. kínai élete első ATP-meccsén tréfálta meg a háromszoros tornagyőztest.
A Dallas Weekly aktuális száma alighanem még azelőtt került a nyomdába, hogy a texasi ebolapánik kitört volna. (via)

A hét végi lengyel KDW ketrecharc-gálán Helson Henriquez megpróbálta a ketrecről elrugaszkodva belepaszírozni Anzor Azhiev fejét a tatamiba, és hát ez lett belőle:
Amúgy gondolták volna, hogy a ketrec dobbantóként való használatának megvan a maga külön neve? Márpedig megvan: Showtime Punch/Kick, Anthony "Showtime" Pettis könnyűsúlyú UFC-világbajnok után, aki ilyeneket meg ilyeneket bír megcsinálni az oktagonban.
A sztori Floridában történt, ahol egy Michael Burns nevű helyi férfit azért akart megbüntetni egy rendőr, mert megrongált rendszámtáblával közlekedett. Burns ezt nem is vitatta, viszont azt állította, hogy a rendőr személyes bosszúból büntette meg, miután aznap egyszer már találkoztak, és lefilmezte, ahogy a rendőr jogtalanul zavar el közterületről embereket. Az ilyesmi miatt Amerikában bíróságra szokás menni, és esetünkben a bíró Burnsnek adott igazat, és visszavonatta a közlekedési bírságot. Burns mindezt egy FUCK THE POLICE (a fordítástól most eltekintünk, érti ezt mindenki) feliratú pólóban hallgatta végig. (via)

A terepjárós elegánsan letekeri az ablakot, a hatalmas kutyája kidugja a fejét, és a pattogó sofőrnek rögtön elmegy a kedve a beszólogatástól.
Ennél többet nem is tud, viszont nem is mondtuk, hogy több lesz, na ugye.
Veszélyes az élet Tatabányán, ahol az elmúlt hetekben többször is megtörtént, hogy nagydarab, kopasz férfiak több tucat szempillaspirált loptak el egy helyi drogériából, írja a Kemma.hu. Legutóbb egy 42 éves férfit kaptak el, ő egy korrektort is lopott, a drogtesztje pedig pozitív lett.
Könnyedén szórhatja a pénzt a boxoló Floyd Mayweather, aki legutóbbi, szeptemberi meccsén is 32 millió dollárt kapott minimum a győzelemért, de a legszomorúbb az egészben, hogy még csak nem is szórja, hanem szinte mágnesként vonzza.
A Money becenévre hallgató amerikai eddig is híres volt a sportfogadási szenvedélyéről, a Super Bowlon például állítólag 10,4 millió dollárt tett fel a Denver Broncosra, amivel még a vegasi oddsokat is megmozgatta, ami ha így volt, gyorsan elvesztette, de Mayweather ezt persze cáfolta.
Azt viszont büszkén hirdette, hogy két nap alatt közel 1 milliót nyert két NFL-meccsen, ugyanis megtette, hogy vasárnap az Indianapolis Colts legalább 7 ponttal veri a Jacksonville Jaguarst, illetve hogy hétfőn a Seattle Seahawks szintén legalább ekkora különbséggel lesz jobb a Washington Redskinsnél.
A két fogadásra 940 ezer dollárt szánt, amivel majdnem 900 ezret, vagyis 218 millió forintot nyert. Csak így. Mert megteheti.
Minden előjel nélkül tört ki múlt szombaton a japán Ontake vulkán, miközben kb. 250 turista lehetett a hegyen. 51 áldozatot már megtaláltak a hamu alatt, tíz embert továbbra is keresnek a holdbéli tájjá változott hegyoldalon a speciális mentők.

A napokban megjelent orvosi jelentések és a túlélők beszámolói pokoli körülményeket írnak le: 300 km/órás sebességgel repülő, izzó lávakövek és fojtogató füst végezhettek a turistákkal.
A Budapest Bike Maffia ma este indítja új akcióját: az önkéntesek egy közös bringázás keretein belül ételt és természetes vitaminokat, zöldségeket, gyümölcsöket osztanak a rászorulóknak. Aki csatlakozni vagy támogatni szeretné, kövesse őket itt.
Tetten értek egy uzsorást a rendőrök Hevesen, az elfogásáról készített videó szerint elég sok pénz volt nála, amit a rendőrök szépen ki is terítettek az aszfaltra:
A hevesi férfi 2011 óta szedte vissza egy rég megtérített kölcsön "kamatait". Az idős asszony, aki három évvel ezelőtt kért kölcsön tőle egy kisebb összeget, amit egy hónap múlva kamatostul megadott, hitelezője azonban még évekig zaklatta. Összesen az eredeti összeg 340-szeresét vette el a nőtől, amíg annak egy rokona feljelentést nem tett, írja a Police.hu.
Nem egészen úgy, mint a mémekben.
Tucatnyi rajtaütés során gyűjtötte össze az amerikai parti őrség az elmúlt hetekben ezt a 12 tonna kokaint Közép-Amerika partvidéke mentén. A lefoglalt áru most San Diego kikötőjében parkol bezsákolva.

[insert random so much cocaine meme here]

A Blikk vendége volt Bokros Lajos főpolgármester-jelölt, akivel nemcsak a lap interjúzott, hanem az olvasók is csetelhettek vele. Arra az olvasói kérdésre, hogy ha nyerne, milyen beosztásban alkalmazná Tarlós Istvánt, úgy felelt, hogy
mérnöki, netán főmérnöki beosztásban alkalmaznám.
Arra pedig, hogy mennyi pénzért vágatná le a bajuszát, azt mondta, hogy
nincs az a pénz. A feleségem szempontjából nézve az egy bejegyzett márkavédjegy.