új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Íme, a kínai Marlene Dietrich/Szeleczky Zita/egyszemélyes Vörös Hadsereg Kórus, akinek az a dolga, hogy művészi értelemben szórakoztassa a katonákat, izzítsa a tüzet és szolgálja a hont, ez esetben a mennyei birodalmat, hogy el ne engedje véletlenül a Dél-kínai-tengert. Ez ugye az a tengerrész, ami ugyan közelebb van Vietnamhoz, Malajziához és a Fülöp-szigetekhez is, de Kína a nagykutya, aki ezt mostanában azzal fejezi ki, hogy komplett hadibázis-szigeteket épít a néhány éve még a tengerből alig kilátszó sziklaszirteken és korallzátonyokon.

    Song Zuying most az itt állomásozó, egyébként második legnagyobb kínai hadihajón, a Kunlun San fedélzetén lépett fel, előadta többek között az „Óda a déltengeri védőkhöz” című opust is. Az énekesnő, aki már Céline Dionnal vagy éppen Plácido Domingóval is nótázott együtt, régi kommunista, komoly pártkarrierrel, a hadseregben ellentengernagyi rangig vitte.

  • Egy New York-i pizzéria, a Vinnie's vezette be a hagyományos papírdoboz helyett a pizzából készült pizzásdobozt. Ami, valljuk be, a cipóban tálalt leves óta a legnagyobb gasztronómiai innováció az univerzumban. Így néz ki:

    ChPKJeBWgAAeRdS

    A pizzába csomagolt pizza nem olcsó mulatság, 40 dollárba kerül, ami kb. 11 ezer forintnak felel meg. És hogy ne fogdossa össze a pizzafutár, meg ne hűljön ki, alufóliába csomagolják. Így mondjuk a környezetbarát vonal megbicsaklik kissé, de ez a probléma eltörpül amellett, hogy ez itt PIZZÁBA CSOMAGOLT PIZZA.

    (via Fox News)

  • A nyers gyémántok esetében nem feltétlenül, hiszen a szín és a tisztaság is komoly szerepet játszik az eladási árban. A Lesedi La Rona nevű hatalmas kő esetében azonban az indokolja elsősorban a Sotheby's 70 millió dolláros (kb. 19 milliárd forint) becslését, hogy a világ második legnagyobb gyémántjáról van szó. Június 29-én New Yorkban az is kiderül, hogy az aukciósház alá- vagy fölébecsülte-e a hatalmas drágakő értékét.

  • Drámai mértékben csökkent az újszülöttek száma japánban. Soha ilyen kevés gyerek még nem született a szigetországban mint tavaly. A belügyminisztérium szerint 16 millió 14 év alatti gyermek él Japánban, ebből 8,2 millió lány, tavaly 150 ezerrel csökkent a számuk. És most ebben a csoportban (ti. a 14 éven aluliakat tekintve) a két év alattiak teszik ki a legkisebb létszámot, 3,07 millióan vannak. Bezzeg régen! 1954-ben még 30 millió gyermek élt ott. De amúgy Japán ebben is hasonlít Magyarországhoz, ott 1,4 gyerek jut egy nőre, ami a világon az egyik legalacsonyabb, nálunk a termékenységi ráta 1,44. 

    A címet Matolcsy György ihlette.

  • Nekem ugyan senki nem fogja tudni megmagyarázni, hogy miért jó birodalmi rohamosztagosnak, Darth Maulnak vagy éppen Kylo Rennek beöltözni, felvonulni és pózolni kamerák előtt, de hát én már a szerepjátékokat sem értettem soha. Mindenesetre azok kedvéért, akiknek ez magától értetődő, sőt egyenesen kedves időtöltés vagy éppenséggel maga a nagybetűs buli – és persze Szűcs Gyula tiszteletére , ezt a különös pillanatot megörökítő fotográfiát most megosztom a Tajpejben Csillagok háborúja világnapot ünneplőkről:

  • Kedden írtuk meg, hogy feltehetően megmérgezték azt a hím rétisast, aki a Duna-Dráva nemzeti Parkban élt, és családjának életét több tízezren követik a Filmdzsungel webkamerájának segítségével.

    clk

    A természetesfilmesek most azt közölték, hogy a húsvétkor született fióka élete is veszélybe került most, hogy az apja meghalt, ugyanis az ő feladata lett volna a család táplálása, most azonban az anyjának kell elrepülnie élelemért, ő pedig ebben a hidegebb, esős időben meghűlhet, hiszen még nem teljesen tollasodott meg. Mint írták,

    valószínűleg a következő két hét lesz a legrizikósabb, utána már akár egész napra is otthagyhatja majd a tojó a kitollasodott fiókát. Esős-változékony időt mondanak a következő egy-két hétre, bízunk benne, hogy nem lesz hideg. Az étel ellátásba a helyi szakemberek besegítenek, a közelben, biztonságos etetőhelyen helyeztek el a táplálékot.

    A fióka és anyja életét itt követheti élőben.

  • Nagyon fontos meccs jön a Hertha Berlin és Dárdai Pál számára szombaton, hiszen a 14. helyen álló, a kieséstől sem messze levő Darmstadt 98-as fogadják, amely ellen hatmeccses nyeretlenségi sorozatukat szakítanák meg. Ráadásul egy győzelem esetén továbbra is versenyben maradnának a negyedik helyért, amivel még a BL-ben indulhatnának.

    Azért, hogy a hangulatra ne legyen panasz, a Hertha minden nézőnek ad egy kupont a szombati meccsen, amit egy háromdecis sörre válthatnak be – ezzel próbálják elérni, hogy a lehető legtöbben menjenek ki a szezon utolsó hazai meccsére Dárdaiékat buzdítva.

  • A Greenpeace elárulja és halálra ítéli a jegesmedvéket.

    Legalábbis Paul Watson, a Greenpeace egyik alapítója így gondolja, miután szerinte a szervezet a WWF-fel karöltve jóváhagyta a jegesmedvék vadászatát. Ebbéli hitének kedden Facebookon adott hangot.  A kapitány posztjában élesen bírálja Jon Burgwaldot, a Greenpeace északi különítményének igazgatóját, amiért az korábban elfogadott egy ajándékba kapott fókabőr mellényt, valamint azt is kifejti, hogy a Greenpeace már csak a dolgozói jólétével foglalkozik. Watson szerint a szervezet nyíltan támogatja bálnák, delfinek, bébifókák és most már a jegesmedvék lemészárlását.

    Támogatását a jegesmedvék irányába a meglehetősen kemény hangvételű íráson kívül egy róluk szóló saját verssel fejezte ki, amit valószínűleg maguk az állatok is értékelni fognak.

    A kapitány évek óta küzd a veszélyeztetett fajok vadászata ellen, sokan ismerhetik is a Whale Wars (magyarul Bálnák Háborúja) című dokumentumsorozatból. Éppen ez volt az, ami megalapozta szélesebb körű ismertségét, bár lehet hogy csak indirekt módon, ugyanis a South Park egy részében éppen Paul Watsont és a sorozatot, valamint a japán bálnavadászokat figurázta ki. Az már valószínűleg csak a sors iróniája, hogy a kapitányról a sorozatban elhangzó leírás kísértetiesen hasonlít arra, amit most éppen ő maga állít a Greenpeace-ről. Flachner Balázs

  • Semmi, csak egy aligátor próbálja megnyomni a csengőt egy dél-karolinai házban. A lakók sajnos nem voltak otthon, sőt még egy kicsit kételkedtek is, nem nagyon akarták elhinni a szomszédnak, hogy ki jár náluk a teraszon, aztán szerencsére az ajtón lévő nyomok már meggyőzték őket. A városka melletti mocsárból betévedt állat egyébként nagyon kulturáltan és békésen lépett fel, talán a házban lévő tacskó váltott ki belőle kiemelt érdeklődést, mindenesetre egy órát bóklászott a környéken, mielőtt komótosan útnak indult az úttesten, vissza, a hazai pályára.

    alligator-xlarge trans++5LQz7gCjDgtHH9i  bMi1x8A0Xy5yPv7x2rH8wIS

    Búcsúzóul dalban mondjuk el:

    Hol csavarogsz Te kicsi Krokodil?
    Édesanyácskád odahaza sír,
    Friss vacsorával várja fiát,
    Kis Kroki gyere haza hát!

  • 7 hét után először engedték közel a Nyíregyházi Állatpark munkatársait a karvalykeselyű szülők, így elkészülhettek végre az első képek a fiókájukról:

    Ez a karvalykeselyű pár egyébként elsőként szaporodott Magyarországon fogságban - fajtája mellesleg kritikusan veszélyeztetett.

    És akkor most nézzük meg, hogy mi lesz ebből a pihecsomóból, ha felnő. Itt a mamája látható:

    A látottak fényében kérjük, hogy nyomjanak egy gombot:

    Ez a karvalykeselyű fióka

  • Magyarországon évente 1,8 millió tonna élelmiszerfelesleg képződik és megy a kukába, a Magyar Élelmiszerbank 2015-ben ebből 2600 tonna élelmiszert mentett meg és osztott szét rászorulóknak.

    Gerilla-akcióban május 2-6-ig Budapest különböző forgalmas helyszínein megterített asztalok bukkanhatnak fel, mellyel az élelmiszer pazarlásra akarják felhívni a figyelmet. Az akcióhoz csatlakozott Hitka Viktória képzőművész is, akit sokan tényárokra festett erős mondatairól ismernek. Az akcióhoz készített tányérjait az asztalokhoz közelebb sétálva lehet elolvasni.

    Az önkéntesek arra kérik a résztvevőket, hogy fotózzanak a helyszínen, -vagy akár később is, reggelit, ebédet, vacsorát- a közösségi oldalakon használva a #szerencsesvagyok #elelmiszerbank hashtageket, a mai helyszín a Mikszáth Kálmán tér.

  • Amióta Donald Trump érzi, hogy a nagy trollkodásából tényleg kisülhet az elnökjelöltség, megjelentek a neten az olyan hirdetések, melyek a potenciális szavazóbázisának kiszélesítését szolgálják, és megpróbálják elfeledtetni a feketék, a latinók és a nők (kihagytam valakit?) elleni kirohanásait. Ezen törekvés gyöngyszeme ez a pár napja készült videó is, melyben Lyanne Patton, az Eric Trump Alapítvány igazgatója "lehet, hogy csak magamnak" és "senkit nem kérdeztem meg a csapatból" stílusban védi meg Donald Trumpot és hozzátartozóit a rasszizmus vádjától. Ilyen érvekkel:

    Trumpék kétségkívül a világ egyik legnagylelkűbb, legegyüttérzőbb és legemberbarátibb családja. (...) Több női és kisebbségi alkalmazottjuk és vezetőjük van, mint azoknak a cégeknek, melyeknek korábban dolgoztam.

    Patton az együttérzés bizonyítékaként tárja a nyilvánosság elé, hogy amikor alkohol- és drogproblémái voltak, akkor a Trump-család segített neki, nem törődve saját reputációjukkal. És ekkor Patton hangja megbicsaklik a sírástól (2:31-nél), én pedig elbizonytalanodtam, vajon tényleg csak egy hiperprofi, pszeudoszemélyes kampányvideót nézek, vagy egy őszinte vallomást a világ legjobb főnökéhez?

  • Méghozzá a bolíviai La Pazban, ahol a mozgássérültek rendszeres segély folyósításáért vonultak fel. A demonstrációra sokan 300 kilométeres távolságból is eljöttek, hogy aztán egyiküket, egy bátor nőt egy felüljáróról kötélen eresszék le az elfoglalt útra. Többen kerekesszékük hátraborításával is jelezték a kormánynak szorult helyzetüket.

  • Így néz ki most Magyarország hőtérképe:

    Untitled-1

    Az OMSZ előrejelzése szerint ma elsősorban az ország északi megyéiben várható felhőszakadás, ezért 8 megyére elsőfokú figyelmeztetést adtak ki. Az intenzív záporokból, zivatarokból rövid idő alatt 25-30 mm csapadék hullhat. Csütörtökön csak a Dunántúlon várható eső a nap első felében, napközben már többórás napsütés is előfordulhat.

  • Az Ökumenikus Segélyszervezet viccesnek tűnő reklámfilmjének apropója közel sem az: évente 30 gyerek hal meg Magyarországon bántalmazás vagy elhanyagolás következtében. Ráadásul 100 bántalmazásból átlagban csak 10 derül ki, és végül mindössze 1 miatt indul büntetőeljárás. A gyermekvédelem statisztikái szerint évente 20 ezer gyerek válik valamilyen – lelki, fizikai, szexuális – bántalmazás áldozatává.

  • A francia Chanel divatház kedden először tartott nyilvános divatbemutatót Kuba fővárosában, amit színes veteránautókkal vezettek fel. A történelmi pillanatokat élő Kubában van Vin Diesel is, aki a Halálos iramban 8. részét forgatja, és szemmel láthatóan odavan Havannáért:

    K EPA20160504054
    Fotó: Alejandro Ernesto

    A Chanel modelljei a Paseo del Pradón vonultak fel. Eközben Carl Lagerfeld, a Chanel kreatív igazgatójának több mint 200 divat-, építészet és tájfotójából is kiállítás nyílt Havannában.

  • Szombaton 17 órára közös zenélésre és tiltakozásra hív mindenkit Fischer Iván és a Budapesti Fesztiválzenekar a Vörösmarty térre. A zenészek az ellen tiltakoznak, hogy a Fővárosi Közgyűlés 77 százalékkal (260 millió forintról 60 millió forintra) csökkentette a világszerte ünnepelt zenekar éves támogatását, melynek következtében nagyzenekari hangversenyeket, közösségi koncerteket, edukációs programokat és egy turnét is le kell mondaniuk.

    clk

    Mindenki hozzon magával egy hangszert, vagy hangot adó eszközt!

    - írta a Facebookon Fischer Iván.

  • Az ismert ember május 2-án volt 44 éves, a késői gratuláció miatt én kérek elnézést!

  • Egyre nagyobb hullámokat vet Orbán Viktor azon kijelentése, mely szerint

    ha egy ember egy másikkal él együtt és nem akarnak gyerekeket, nem ápolja a több ezer éves magyar hagyományt, amelynek értelmében a férfi és a nő házasodik. Ha egy férfi és egy nő együtt él, összeházasodik, gyerekeik születnek, ezt hívjuk családnak. Ez nem emberi jogi kérdés, hanem nevén nevezzük a dolgokat.

    Először Nyáry Krisztián író borult ki a Facebookon, most pedig az Egymillióan a sajtószabadságért csoport készített egy piktogramokkal teli plakátot arról, hogy szerintük mi minden fér bele a család fogalmába:

    13133164 1064253403611436 241590628220460442 n

    Mi nemrégiben arról kérdeztük meg olvasóinkat, hogy vajon orbáni értelemben vett családban élnek-e, és az derült ki, hogy a legtöbb válaszadó házasságban él gyerek(ek)ekkel (8526 szavazat). A második helyen az egyedülállóak (4623), a harmadikon pedig az élettársi kapcsolatban, gyerek nélkül élők (3509) végeztek.

    Most azonban eljött a pillanat, hogy megkérdezzük azt is, vajon kinek van igaza, vagyis Önök szerint mit jelent a család 2016-ban.

    Szerintem

  • Ezt nem mi mondjuk, hanem Paul Feig, a Szellemirtók-remake rendezője, akinek elege lett abból, hogy azóta baszogatják az interneten, hogy bejelentette: csupa női főszereplővel fogatja újra a Szellemirtókat. A nördök és geekek egyik kedvenc kultfilmjéhez hozzányúlni viszont szentségtörés, ennek tudható be az is, hogy a nyáron mozikba kerülő film előzetese a maga kb. 580 000 negatív véleményével a YouTube történetének legrühelltebb előzetese lett. (Erről itt írtunk.)

    Feig a New York Daily Newsnak nyilatkozott, és nevetséges baromságnak nevezte azokat a vádakat, miszerint Leslie Jones csak azért van a filmben, mert kell bele egy dühös fekete nő.

    Idióták. Azért van benne, mert vicces. A szereposztásnál nem azt néztem, hogy ki milyen színű vagy alakú, hanem azt, hogy mennyire vicces. Ezt hogy nem lehet felfogni?

    Az új Szellemirtókat itthon július 28-án mutatják be.       

  • A Leicester stábja összeszedte a friss angol bajnok olasz edzőjének, Claudio Ranierinek legcukibb pillanatait a sajtótájékoztatókról. Hát lehet nem imádni<3?!

  • A rapper a cincinatti reptéren járt, amikor találkozott a 19 éves Andrew Farrellel, a reptér gondnokával. 50 Cent szerint a srác látványosan be volt állva, ezért kamerára vette a fiút és úgy mutogatta, mintha csak egy ragasztóson nevetne reggel a 3-as villamoson az Ecseri út és a Balkán utca között.

    Azóta kiderült, hogy a fiú enyhén autista, hallássérült és pánikbeteg. A rapper meg is próbálta gyorsan eltüntetni a videót, de már túl későn. A fiú édesapja szerint fájdalmas volt megnézni a felvételt, mások pedig már az Effen Vodka bojkottjára szólítanak fel, ami 50 Cent saját terméke.

  • Az argentin TycSports sportcsatorna a centenáriumi Copa Américára csodálatos beharangozót vágott össze Donald Trump riogatásaiból és az Albiceleste  megmozdulásaiból. Az apropót az adja, hogy a torna házigazdája az Egyesült Államok lesz, mire a vágók előkaparták az összes latin-amerikaiakra szórt trumpizmust, de focikörítésben:

    Az egész elképesztően jó fricska, talán ezek a legviccesebb áthallások:

    • a határon ellenőrizetlenül átözönlő százezrekre az őrjöngő szurkolók 
    • a gyilkosozásra di Maria gólja
    • az "Ezek nem azok a kicsi, kedves emberek, akiknek hisszük őket"-re Messi
    • a "nem tudunk ellenük védekezni"-re egy gyors kontra
  • Hát ennyire öntötték el az érzelmek az elnökjelöltségért folytatott küzdelemtől ma hajnalban visszalépett texasi szenátort:

    A színpadi malőrt (amiről van gif is) az amerikai sajtó a törtető, de mégis lúzer Cruz személyes allegóriájaként tálalta, nem is éppen alaptalanul.

    (via Gawker)

  • Május 9-én este felolvasómaraton lesz a Centrál Színházban. Ez már szinte hagyomány, harmadik alkalommal fognak egy fontos, társadalmi témában összegyűjtött írásokat színművészek felolvasni.

    2014-ben holokauszthoz kapcsolódó családi történetek álltak a középpontban, tavaly a gyerekek ellen elkövetett erőszak.

    Idén a szervezők szeretnének állást foglalni az elfogadás és a tolerancia mellett, ezért meleg, leszbikus, biszexuális, transznemű és queer identitású emberek történeteiből fognak felolvasni. A szerzők között vannak írók, költők, és hétköznapi emberek egyaránt.

    Az estet barátként és íróként támogatja: Nádasdy Ádám, Szvoren Edina, Bán Zsófia, Gordon Agáta, Dunajcsik Mátyás, Gerevich András, Follinus Anna, Kiss Tibor Noé, Tóth Krisztina.

    A felolvasók a Centrál Színház művészei és barátai:

    Puskás Tamás, Pokorny Lia,  Ágoston Katalin, Szabó Éva, Simon Kornél, Schmied Zoltán,  Papp János, Kakasy Dóra, Cserna Antal, Kovács István, Rudolf Péter, Rada Bálint, ​Borbás Gabi,​ Kováts Adél, Szirtes Ági,  Gáti Oszkár,​ Bezerédi Zoltán, Fűr Anikó, Bíró Kriszta, Béres Ilona, Almási Éva, Balázsovits Lajos, Halmágyi Sándor, Takáts Kati, Zsurzs Kati, Egri Márta, Hernádi Judit, Kútvölgyi Erzsébet, Igó Éva, Hegyi Barbara, Töreky Zsuzsa,  Gryllus Dorka, Lang Györgyi, ​Falusi Mariann, ​Tímár Magdi, Stohl András, Sajgál Erika, ​Kovács István, ​Szalay Kriszta​.

    A rendezvény facebook eseménye.

  • Ugyan a felvétel 2012-ben készült, de csak most vette észre a teljes internet azt a videót, amin egy kőművesméh fogja magát, és azokkal a kis pici végtagjaival kiszed egy szöget a falból. Leírom még egyszer:

    ez a méh kiszedett egy szöget a falból.

    Itt a videó.

    A Huffington Post írja, hogy a kőművesméhek általában már létező lyukakba költöznek be ahelyett, hogy sajátot vájnának maguknak. Egy szakértő szerint ebben az esetben arról lehet szó, hogy egy olyan helyre rakták a szöget, amit a méh már belakott korábban, lepetézett vagy már a lárvái lakják. Ezért vált sürgőssé a szög eltávolítása, amihez a videó alapján elég volt egy perc ennek a kis hősies kőművesméhnek.

  • Offbeat Outlet néven egészen hősies projektbe kezdett egy lelkes alkotó. Az a célja, hogy a halott adathordozók (magnókazetta, bakelit, stb.) trendjét meglovagolva visszahozza a divatba VHS-kazettákat. Ez például a Deadpool kazettája, ami látszatra egy borzalmas romkom is lehetne a '90-es évek elejéről.

    Congrats to Deadpool for being the highest grossing rated R movie! If only this was a baby hand...

    offtrackoutlet (@offtrackoutlet) által közzétett fénykép,

    Az AV Club cikkéből kiderül, hogy nem csak a VHS-időszaknak megfelelő alternatív borítók kerülnek a kazettára, hanem videotékás matricák, vonalkódok, de még kicsit meg is roncsolja a borítás, hogy még autentikusabbnak nézzen ki a végeredmény.

    Hoping Leo finally takes home the Oscar he deserves tonight! **

    offtrackoutlet (@offtrackoutlet) által közzétett fénykép,

    Nem csak az alkotó Instagramját, hanem a Tumblr-oldalát is érdemes követni, mert részletesen megmutatja hogyan készül 2016-ban a házi gyártású VHS.

    Interstellar on VHS!

    offtrackoutlet (@offtrackoutlet) által közzétett fénykép,

    Nyilvánvalóan semmi értelme visszahozni a VHS-technológiát a mindennapokba, de valószínűleg nincs már messze az az idő, hogy a stúdiók exkluzív gyűjtői kiadás néven ráharapjanak a retró őrületre, és a béna DVD meg Blu-ray mellett kazettán is kiadják a filmjeiket.

    "Witness Me!" Mad Max Fury Road (black and white edition) on VHS

    offtrackoutlet (@offtrackoutlet) által közzétett fénykép,