Igen, ha hinni lehet az internetnek, ma van a nemzetközi sörnap. De ez korántsem biztos, mert
- például az Egyesült Államokban áprilisban tartják a sör napját, az 1930-as évekbeli szesztilalom végére emlékezve;
- a németeknek, pláne a münchenieknek az Oktoberfest a sör ünnepe;
- míg egykori derék szomszédom, Jolánka és élete örökké borostás párja az év nagyjából 365 napján ünnepelte.
De egyébként eszembe jutott a sörnapról egy prágai utazásunk. Négyen voltunk, és ahogy kell, már a szállás elfoglalása után célba vettük a legközelebbi kocsmát. Ami nagyjából húsz lépésre volt. A táblákon cseh szövegek, benn cseh szövegelés, éreztük, jó helyen járunk, meg is ünnepeltük a sört rendesen, pedig biztos nem volt se április, se augusztus első péntekje. Másnap a Hradzsinba mentünk, és már az első helyre beültünk, hogy erőre kapjunk a vár(os)nézés előtt. Hárman gyógysört kértünk, barátom, részben azért is, hogy spóroljon, inkább ásványvizet. Számolgattunk, mint magyar turista mindenhol, hogy mennyi lesz majd a cech, a korsó sört tudtuk, nagy számokkal kiírt tábla hirdette a budapesti belvárosi ár felét, a vizet megbecsültük. Majd csak néztünk, mint Hajdú Péter a költöztetőkre: a számla dupla annyi lett, mint vártuk – az egy ásványvíz többe került, mint a három korsó sör.
A történetnek nincs különösebb tanulsága – senkinek nem akarom például azt sugallni, isten ments a gondolatától is, hogy lám-lám, kiderült, hogy az embernek mindig a sört érdemes választania –, csak eszembe jutott, amikor a neten egy új könyvről olvastam. Az otthoni sörfőzésről szól, épp ma, sörnapon fogják bemutatni, és ha nem is Prágában, legalább egy cseh sörözőben. Ha nem láttak még élőben sörantropológust – én azt se tudtam eddig, hogy van ilyen –, ma este még ezt a mulasztásukat is pótolhatják.