Az indiai határvédelem találta azt a galambot a pakisztáni határnál, amelyiknél volt egy figyelmeztető üzenet India miniszterelnökének, Narendra Modinak. A galambot őrizetbe vette a rendőrség.
A levelet a főleg Pakisztánban működő Lashkar-e-Taiba nevű terrorista szervezet írta alá. A levél urdu nyelven íródott és valami olyasmit tartalmaz, hogy "Modi, más emberek lettünk 1971 óta. Ma már minden gyerek kész harcolni India ellen".
India és Pakisztán három nagy háborút vívott egymással, az utolsót 1971-ben (1999-ben volt még egy kisebb). A két atomhatalom között azóta feszült a viszony. (via)
Van egy híd Angliában, Londonhoz viszonylag közel, egy kisvárosban, Marlowban. A hidat William Tierney Clark tervei alapján építették az 1830-as évek elején, és az az érdekessége, hogy a budapesti Lánchidat ennek a hídnak a mintájára építették, azaz a Lánchíd ennek a hídnak a méretesebb másolata.
A hidat csak a helyi autósforgalom és a gyalogosok használhatják, maximális terhelése 3 tonna lehet.
A figyelmeztetés ellenére egy ennél nagyobb súlyú teherautó ráhajtott szeptember 24-én éjjel, amivel komoly, szerkezeti károkat okozott.
Miután felmérték a sérülés mértékét, kiderült: várhatóan fél évig le kell zárni a hidat, a javítás pedig akár 200 ezer fontba, azaz több mint 70 millió forintba kerülhet.
A cég, amelynek a figyelmetlen litván sofőr dolgozik nagyon sajnálja az esetet, elnézést kértek a város lakóitól.
A YouGov megkérdezett ezer felnőttet, hogy van-e a telefonjukon valami olyan tartalom, amit nem mutatnának meg a párjuknak. A 18-29 éves korosztályban a férfiak 26 százaléka, míg a nőknek mindössze három százaléka mondta azt, hogy igen.
Az időseb korosztálynál is a férfiak vezetnek: a 30-44 éves férfiak 17 százaléka, míg a 45-59 éves férfiak kilenc százaléka mondta azt, hogy van valami titkolnivalója a telefonján, szemben a nők öt és két százalékával.
Ezzel szemben a férfiak alig maradnak el bizalmatlanságban a nőktől. A felmérés szerint minden ötödik férfi ellenőrzi a párja mobilját, míg a nőknél ugyanezt minden negyedik teszi meg. Abban is nagy az egyetértés, hogy együtt maradnának-e a párok, ha valami pikáns üzenetre bukkannának: 61 százalék szakítana.
Mégpedig azért, mert a tulajoknak vagy nincs utódjuk, vagy nem merik rábízni a családi bizniszt, ők maguk meg kiöregednek a szakmából. Ezen pedig még az sem segít, hogy Japánban nagy divatja van a felnőtt korú férfiak örökbe fogadásának, hogy így örökítsék "családon belül" a cégeket az iparosok.
A Reuters híre szerint a 2008-as válság óta éves szinten több mint 25 ezer japán cég zárja be a boltot önkéntesen, ami háromszor annyi, mint ahányan a csőd miatt húzzák le a rolót.
A cégtulajdonosok átlagéletkora 59 év, és kétharmaduknak nincsen utódja. Eklatáns példája a jelenségnek a Reuters által idézett Vatanabe Takajaszu, aki 72 évesen kénytelen volt eladnia nagojai krétagyárát, amit 80 éve alapított családja, mert nem volt, akinek továbbadja, ő meg már nem bírja a melót.
A dolognak pedig tágabb gazdasági hatásai is vannak, hiszen az ilyen kisebb családi cégeknél dolgozik a japán munkások 70 százaléka, és ezek fontos beszállítói a nagyobb cégeknek is. Az autóipartól és az elektronikától kezdve, az építőiparon és az egészségügyön át egészen a szakégyártókig elér a dolog hatása.
William Kyle Morarity közel volt a tűzhöz: egy filmstúdiónál dolgozott, így tudta kilopni még a premier előtt a később 3 Oscart nyert A visszatérő, és egy Snoopy-rajzfilm kópiáit, és feltenni őket a netre. Elkapták, megbüntették: sokáig a börtönbüntetés is ott lógott a levegőben, de az 1,12 millió dolláros (bő 300 millió forint) bírság mellé végül ehelyett 8 hónapos házi őrizetet kapott. Az indoklás szerint azért, mert jelenleg munkanélküli, és segélyekből próbálja eltartani a feleségét és 4 gyerekét, akik közül az egyik ráadásul súlyos autista. Mondjuk ilyen háttér mellett sok szerencsét neki az egymillió dolláros büntetés összekuporgatásához. (via Digital Spy)
Piros a névszavazás előtt fotózta le Ferihegyen a reptér előtt a taxist, aki nem rejtette ponyva alá a véleményét. Az A/4-es printelt lapokon való kommunikáció egy továbbfejlesztett, egymás után olvasandó válfaját képviseli, bár a sorrend nem teljesen tökéletes, illetve ha mégis, akkor ez egy szabad vers, akár balról jobbra, akár fentről lefelé olvassuk.
Fotó: Piros / Olvasónk
Az A változat, balról jobbra:
Dobó István hazaárulást halállal büntette Nem szeretett hazánkat védjük együtt meg Hazánkért merénylő hazánkért okt. 02. nem Öt millió menekült nem sok okt. 02. nem hazánkért
Nem okt.02. nem, de közöttük 1 terrorista merénylő az rengeteg
Regisztrálj és igazold
A B változat, fentről lefelé:
Dobó István hazaárulást halállal büntette Hazánkért merénylő hazánkért Nem okt. 02. nem hazánkért
Nem okt. 02. nem öt, okt. 02. nem
Szeretett hazánkat millió de közöttük 1 Regisztrálj és igazold, védjük együtt Menekült nem sok, terrorista merénylő Meg okt. 02. nem hazánkért, az rengeteg
Nem az esetleges népszavazásos áthallásoktól megijedve szedték le az Aldi Facebookjáról azt a posztot, ami a sárgabarackos buktájukat reklámozta, hanem csak simán szállítási nehézségek miatt nem érkezett meg a termék az áruházaikba, ezért a posztot leszedték, és a weboldalukon is jelezték, hogy a termék nem érkezett meg.
forrás: 444.hu
A kérdésünkre azt is elárulták, hogy várhatóan szombattól lehet kapni a buktát. A leszedett posztot a 444egy olvasója küldte el a lapnak, mi ezután kérdeztünk rá a dologra az Aldinál.
Begorombult, majd egy kicsit visszavett a tempóból Matthew, az utóbbi évek egyik legerősebb hurrikánja. Helyenként 260 kilométeres szélsebességével egy időre elérte az ötös fokozatot, majd szelídült 240 kilométer per órára, ami még mindig pont elég ahhoz, hogy áradásokat és földcsuszamlásokat okozzon. Matthew útvonala is változott az utóbbi napokban, az előrejelzések szerint Jamaica, Haiti és Kuba is veszélyben van.
A héten mutatta be a Cirkó-Gejzír a Cannes-i Filmfesztivált felforgató Toni Erdmann című német vígjátékot: amiben egy német férfi úgy dönt, hogy meglátogatja rég látott, Bukarestben dolgozó lányát, és ebből lesz aztán minden: parkolóban kokainozás, meztelen parti és Whitney Houston-éneklés is. (Mi itt írtunk a filmről.)
A filmet forgalmazó Cirkó most egy játékot szervezett: adnak egy repülőjegyet, hogy meglátogassa külföldön élő/dolgozó gyermekét. Nem kell mást tenni, mint lefotózkodni a film plakátjával, ami így néz ki:
A filmhez kapcsolódóan van egy másik akció is: a Toni Erdmannban nem várt fontosságot kap egy bizonyos sajtreszelő, ezért aki sajtreszelővel, vagy sajtreszelőről készült fényképpel nézné a filmet, az olcsóbban veheti meg a mozijegyet.
Teaser: egy nagyobb teremnyi molinóval készülnek a szurkolók a pénteki futball-vb-selejtezőre.
Az ultrák szeretnének minél több embert bevonva valamilyen koreográfiát bemutatni Svájc ellen, ezért a nézőtéren a székekre kihelyezett kis táblácskákkal kell majd egyszerre jelezni.
Már itthon is letölthető a TicketSwap nevű alkalmazás, amellyel szigorú keretek között lehet a koncert vagy kiállítás előtti utolsó pillanatokban jegyet vásárolni vagy eladni. Az alkalmazás már nyár eleje óta elérhető itthon, a cég szerint például a Red Hot Chili Peppers koncertre már ezen keresztül is adtak-vettek jegyeket. A jegyüzérek ellen pedig úgy harcolnak, hogy az eredeti ár legfeljebb 120 százalékáért lehet eladni jegyeket.
Nehéz megszólalnom, mert a helyzet az, hogy én is addig hordtam a csávóm papucsát, míg vett nekem egy ugyanolyat, hogy ő végre visszakaphassa a sajátját. Ez van, a férfi ruhák nagyon, nagyon kényelmesek, és jó érzés hordani őket, pláne amikor egy hideg, fesztiválozós éjszakán ajánlanak fel egy jó kapucnis pulcsit, ki akarná visszaadni? Tényleg idegesítő lehet ezt megélni a túloldalon, mondom ezt úgy, hogy én magam is voltam már áldozat: adtam kölcsön pulcsit fázós fiúnak, amit aztán soha többet nem láttam viszont.
Úgyhogy most eljött a #TakeHerHoodie mozgalom.
Ha nem lenne egyértelmű, a mozgalomhoz úgy lehet csatlakozni, hogy a lenyúlt férfiruhákat bitorló némber feltehetőleg sok számmal kisebb ruháját kell felvenni, és abban fotózkodni, majd #TakeHerHoodie hashteggel posztolni. Valahogy így:
A Színes Város Budapest Fesztivál részeként újabb nagyméretű falfelület készült el: két ismert lengyel művész festett meg egy 240 m2 nagyságú tűzfalat az Üllői úton, a Semmelweis Orvostudományi Egyetem parkolójában.
Nyakunkon a kilencedik Nyitott Műtermek Délutánja, ami azt jelenti, hogy október 8–9-én
ritkán látható budapesti műteremházak kapui nyílnak meg a nagyközönség előtt.
A szervezők műtermek közötti vezetett sétákkal és beszélgetésekkel várnak mindenkit, akik szívesen ismernek meg inspiratív, alkotói tereket, izgalmas, indusztriális környezetben megbújó műtermeket és bepillantanának kortárs képzőművészek rejtett, de kivételesen megnyíló műtermeibe.
A Nyitott Műtermek Délutánja idén olyan műteremházakra figyel, amelyek forgalmas ipari területen vagy korábban más funkciójú, de mára már átalakult közegben találhatóak.
Szombaton kora délutántól négy műteremház várja a látogatókat, vasárnap egyéni, lakásműtermekbe szervezett sétába lehet becsatlakozni.
A Lego Halálcsillag az a szett, amely előtt ezrek állnak vágyakozva a boltokban és az borsos ára miatt nagyon kevesen viszik haza. Volt már egy ilyen szettje a Legónak, néhány éve azonban leállították a gyártást. Most az új filmekkel úgy tűnik, megint lehet rá kereslet és a Lego is egy teljesen új szettet adott ki. Jó, annyira nem új, hiszen sokat nem tudtak változtatni rajta, a lényeg, hogy ez is rengeteg figurával (összesen 23 darab) és 4016 darab legókockával jön. Persze ez sem lesz olcsó, ugyanúgy, mint a régi modell, 500 dollárért adják majd, itthon százezer felett lesz az ára.
Emellett mostantól lehet megvásárolni az új film, a Zsivány egyes készleteit is. Ha jól láttuk, három új űrhajót mutattak be most.
Valójában a kvótanépszavazás egyetlen nyertese a Magyar Kétfarkú Kutya Párt. Ezt nem csak az bizonyítja, hogy soha nem szavaztak ennyien érvénytelenül (6,3 százalékkal még a parlamentbe is bejutottak volna, ha ez parlamenti választás lett volna), hanem az is, hogy a plakátkampányuknak köszönhetően lenyomták a Fideszt a Facebookon.
A jelen állás szerint a két pártot ennyien lájkolják:
Nemrég egy tiszteletlen, sőt pikírt hangvételű posztban emlékeztünk meg arról, hogy még át se adták a Göncz Árpád városközpontot, a kerület máris azzal hívta fel magára a figyelmet, hogy elszállított egy táblához láncolt kerékpárt, mivel az zavarta volna a rendezvényt. Amely sorainkkal komoly fájdalmat okoztunk a XIII. kerületnek, akik e levéllel fejezték ki bánatukat, tisztázva, hogy milyen jó szándékú dologról is volt itt szó tulajdonképpen:
"Tisztelt Kovács Bálint Úr!
Szomorúan olvastuk írását az Index.hu oldalon.
Úgy gondoljuk, hogy Elnök nevét, emlékét méltatlanul használva minősített egy abszolút jó szándékú üzenetet.
A teljesség kedvéért tájékoztatjuk, hogy a kerékpár a rendvédelmi szervek értesítése után került elszállításra az avatóünnepség miatt, amely után 3 nappal a bicikli tulajdonosa telefonon kereste meg társaságunkat és a mai napon el is jött a biciklijéért. Az úr jelezte, hogy nem kellett szabadnapot kivennie és nem okozott problémát számára, hogy be kellett jönnie érte az irodába. (A kerékpáros úr hozzájárult a fénykép megküldéséhez.)
Természetesen a kellemetlenségért elnézését kértük és illedelmesen felhívtuk a figyelmét arra is, hogy a KRESZ táblák, vagy a tájékoztató táblák nem kerékpártárolók.
Az ügyet jó szándékú gondoskodással próbáltuk kezelni és kezeltük is, amely talán közelebb állt Elnök úrhoz is, mint az Ön karikírozó sorai.
Tisztelettel javasoljuk, hogy a jövőben, ha ennyire egyértelmű a »felelős«, keresse meg az illetőt, vagy képviselőjét, kérdezze meg a dologról, és akkor talán elkerülhetővé válik, hogy Elnök úr nevét, emlékét és egy jó szándékú üzenetet valamint egy senkit meg nem bántott történést ilyen módon tálaljon."
Nagyjából egy hete küzdünk az Indexben is azzal a problémával, hogy a Facebook nem hajlandó előnézetet generálni a megosztani kívánt posztokhoz, azaz hiába akarok megosztani valamit, akkor csak a linket tudom posztolni, nem húzza be a címet, a képet és az ajánlószöveget.
Frissítettem a böngészőt, új ablakban nyitottam meg a Facebookot, és úgy negyedik-ötödik próbálkozásra végül csak azt csinálta a kis szemét, amit én akartam, de hát kinek van erre ideje???
Mígnem érkezett a megfejtés a sportrovattól:
egy szóközt kell ütni a link után, és máris minden úgy működik mint korábban.
Ez talán az egyetlen kétségkívül pozitív vonása eddig az egész kampánynak. Itt van például az internet legújabb kedvenc mikrobiznisze: valaki kitalálta, hogy abból csinál üzletet, hogy a weboldalán keresztül az emberek 9,99 dollárért, anonim módon küldhetnek pénisz alakú nyalókát Donald Trumpnak. Nem tudom, mennyibe kerül egyébként egy ilyen nyalóka, de csodálkoznék, ha postaköltséggel együtt nem lenne vagy 3-400% haszon a tréfán. Mindenesetre itt lehet beszállni a pöcsküldözgetésbe, mielőtt - hogy a webshop felvezető szövegét idézzem - Amerika olyan ország lesz, ami egy twitteres beszólásból nukleáris világégéssel válaszol. (via The Next Web)