Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • A Hírességek sétánya két újabb csillaggal bővült, az évtizedek óta együtt élő Russell-Hawn-párosnak rég kijárt már az elismerés.

  • A salgótarjáni Madách Gimnázium a Facebookon is segítséget kért, mivel a ballagás után megtudták, hogy a végzőseik nem használhatják azt a történelmi atlaszt, amiből tanultak.  

    Kicsit későn jutott el az információ, de végül is van még öt nap a szerdai történelem érettségiig, addig legalább be kéne szerezni ezeket az atlaszokat, ha már abból készülni kevésbé fognak tudni a diákok. 

    Pillanatnyi állás szerint a megfelelő atlaszok kódjai: MS - 4116 vagy MS-4116 U vagy CR - 0082

  • 18193067 1475120075871417 330273328770393525 o

    Liam Neeson Vancouverben forgatja új filmjét, egy helyi étterem tulajdonosa meg amikor ezt megtudta, kitett egy táblát az ajtó elé, azzal a felirattal, hogy

    Liam Neeson itt ingyen eszik.

    Másnap megjelent az étteremben Neeson, és az Elrabolva című pompás bosszúthrillerben használt hangján azt kérdezte, hogy

    Hol van az az ingyenszendvics?

    Majd pózolt egy kép erejéig az alkalmazottakkal, és visszament a forgatásra. 

  • Megérkezett Budapestre az ország talán legnagyobb kormánypárti ultrája, illő tisztelettel hódoljunk előtte. Más magyarázat ugyanis kevéssé valószínű arra, ha valaki elkéri a kormány dedós konzultációjának eredeti reklámdesignját, hogy kirakja a régi Mazdájára.   

    Persze ne ítéljünk teljesen elsőre, az is lehet, hogy egy elvesztett fogadás eredményét látjuk, vagy csak valami kiszolgáltatottabb, alacsonyabb rangú államigazgatási alkalmazottat büntetett ilyen kegyetlenül a főnöke. 

    Mindenesetre ez önmagában is kiemelkedő teljesítménynek tűnik egy eleve erős versenyben, aki érdemben felül akarná múlni, annak legalább Rogán Antal propagandaminisztert kéne tetováltatnia a homlokára. 

  • Screen Shot 2017-05-05 at 13.17.01.png

    A terrorizmust és őrült diktátorokat akar legyűrni? A Két pasi meg egy kicsit sem tudta.

    Ezzel utalt arra, hogy Trump Celebrity Apprentice című realityje kikapott a nézettségi versenyben a sitcomjától. Chuck Lorre egyébként a sorozatai epizódjai végén rendszeresen jelenít meg üzeneteket, ezeket összegyűjtve itt lehet végigolvasni.   

  • Nem mintha bármi baj lenne vele, de nincs Star Wars-film beúszó felirat és John Williams zenéje nélkül, szóval tessék:

    Ja, aki ezt csinálta, összevágta a filmet úgy, hogy a felvezető részeket kihajigálta, és megmaradt belőle egy 50 perces akcióorgia The Battle of Scarif címmel. Nézném.

  • Újabb mesterpunk került elő a XIII-ban. Ez az alfás ugyan nem tudjuk, hogy szándékosan gyűjti a büntetéseket, vagy jó időre otthagyta az autóját, esetleg a többi autós gyűjti neki ezeket, mindenesetre jól áll. És nem ő az egyetlen a kerületben!

    Néhány nappal korábban, május 2-án, az Alfától pár utcányira fotózták ezt a Peugeot-t, amelynek gazdája szintén elengedhette magát.

    Ha tudja valaki, mi történik a kerületben, írja meg nyugodtan.

  • Május 9-én nagyon fontos este lesz azoknak, akik kifejezetten kedvelik a lumpen gördeszkás poppunkot, ugyanis aznap este a Dürer Kertben lép fel két állati király ausztrál zenekar, a Dune Rats és a Gooch Palms, előttük pedig a tavalyi Stenk Dalverseny győztesen a Dope Calypso játszik. Itt található a hivatalos Facebook-esemény.

    A három fellépő közül talán a Dune Rats a legismertebb, akiket még négy évvel ezelőtt szúrtam ki magamnak a Red Light Green Light című videójuk miatt, ami mindössze annyiból áll, hogy két és fél percen keresztül folyamatosan bongoznak.

    Az akkor még csak ilyen sokadik tengerparti punkzenekarnak tűnő Dune Rats szép lassan kinőtte magát Ausztrália egyik legjópofább együttesévé, akik semmit nem tesznek az ellen, hogy megszűnjön az árnyékban füvezős, szörfözős, semmit sem csináló fiatalok ausztrál sztereotípiája, de ezzel talán nincs is semmi gond, ameddig vízipipának öltözve gördeszkáznak egy pingpongasztalon.

    Rajtuk kívül fellép még a szintén ausztrál Gooch Palms, egy lány-fiú páros, akik magukat csak gonzopunkként jellemzik, és a Dune Ratsnél valamivel karcosabb, mocskosabb zenét írnak, és a videóik is jóval elvontabbak.

    Előttük az általunk igen kedvelt Dope Calypso zenél, akiket már elég sokszor bemutattunk az Indexen, ezért csak iderakom tőlük a legutóbbi karácsonyi videójukat.

    Szóval május 9-én irány a Dürer Kert, mert ritkán játszik nálunk egyszerre két kurrens ausztrál punkbanda!

  • Egy fekete-fehér, nyomtatott üzenet várta ma a TV2 dolgozóit a Róna utcai székház falán. Zeroz3ro a tumblrjén osztotta meg a képet, amin látható, hogy valakinél a Tényekben Soros Györgyről leadott újabb lejárató anyag csapta ki a biztosítékot. 

  • A környezetvédő szervezet egy hatalmas molinót rakott ki a párizsi Eiffel-toronyra, amin a híres Szabadság, egyenlőség, testvériség! jelmondat szerepel.

    Na meg a hashtagüzenet, hogy

    Állj ellen!

    - mármint Marine Le Pennek.

  • Pénteken reggel Ótátrafüredre riasztották a környékbeli tűzoltókat, ahol egy medve két kölykével együtt felmászott a település központjában lévő egyik fenyőfára.

    A tűzoltók kötéltechnika alkalmazásával egy közeli épület felé húzták a fát, majd nagynyomású vízsugárral próbálták meg a medvét megijeszteni, azt remélve, hogy ettől önszántából visszamászik a földre. Mivel azonban nagy volt a kockázata annak, hogy ettől a kölykök a földre eshetnek, a tűzoltók ezt hamarosan abbahagyták. A természetvédőkkel egyetértésben a városi rendőrség munkatársai folyamatos megfigyelés alatt tarják a helyszínt.

    Pavol Majko, a Tátrai Nemzeti Park Igazgatóság (Správa TANAPu) igazgatója beszámolt, a nőstény két kölykével csütörtökről péntekre virradó éjszaka a Bilík menedékház közeléből húzódott le a településre. „Jelenleg Ótátrafüred központjában, egy fa tetején ülnek, és valószínűleg nagyon ijedtek lehetnek” – mondta az igazgató, hozzátéve, hogy a TANAP szakemberei folyamatosan figyelemmel kísérik a helyzetet. 

    (magas-tatra.info via Reset.hu)

  • Elárverezik a Grateful Dead egykori frontemberének, Jerry Garciának az egyik, teljesen egyedi gitárját. Május 31-én New Yorkban lesz az aukció, aminek bevételeit jótékony célokra fordítják majd.

    GettyImages-455556528
    Fotó: Tim Mosenfelder / Getty Images Hungary

    A jelenlegi tulajdonos, Daniel Pritzker még 2002-ben tett szert a ritkaságra, amiért 790 ezer dollárt fizetett. A várakozások szerint, most valaki több mint 1 millió dollárt (284 millió forint) fog fizetni a "Farkas" nevű gitárért, amivel Garcia több legendás koncertet is adott. 

  • A Pollinator című, 11. sorlemez tegnap óta érhető el online, pl. a Spotify-on. Az előző, 2014-ben megjelent Ghosts of Download után Debbie Harry visszatér a poposabb gyökerekhez, és hanyagolja a szintiket, legalábbis a Billboard szerint. Az anyagon Charli XCX (két nótát is írt) és Joan Jett közreműködött.

    Hogy senkinek ne kelljen azt a három plusz kattintást belefeccölnie a dologba, itt egy embed a lejátszási listával:

  • Hétvégén rendezik meg a Budapest Coffee Festivalt az Iparművészeti Múzeumban. Nagyon menő programok lesznek, aki túljutott, vagy túl szeretne jutni a szénné pörkölt kávék kotyogósban forralásánál, mindenképp menjen el. Mi kedvcsinálóként rávettük Tokaji Krisztina latte art bajnokot, hogy öntsön nekünk színes mintákat:

    színes latte

    Ha megnézné érdekes kávétesztjeinket, itt találja a norvég tojásos kávét, itt a vajas kávét, itt pedig ahomokágyon forralt török kávét!

    Hétvégén

  • 16787050 55a218f131b91ae354595a748fc8d748 wm.png

    Ezt onnan tudjuk, hogy ennyien töltötték ki helyesen a tegnapi kérdőívünket . Ők mind nyertek, jutalmukat - az index viberes gyíkember-matricacsomagjának kézzelfogható, ragasztgatható, igazi verzióját - a Magyar Posta gondjaira bízzuk, ennek megfelelően fogalmunk nincs mikor fognak odaérni, tessék nézegetni a postaládát szorgalmasan. Kevésbé képzett ügynökök számára pedig most eláruljuk a megoldásokat is:

    1. Hol van az időjárás befolyásolására és természeti katasztrófák keltésére használatos HAARP-bázis, a hírhedt “antennaerdő”?

    A. Alaszkában

    2. Melyik nem létezik az alábbiak közül?

    D. Az előbbi három közül egyik sem létezik.

    3. Ki és mikor alapította az Illuminátusok titkos társaságát?

    A. Adam Weishaupt, német filozófus, 1776-ban

    4. Hogyan írjuk helyesen?

    C. MAGyar

    5. Az alábbiak közül ki Fényküldött valójában?

    A. Vlagyimir Putyin, Oroszország vezetője

    6. Az alábbiak közül melyik valós eseményeket bemutató dokumentumfilm?

    B. X-Akták

    7. Hogy kell helyesen kiejteni azt, hogy chemtrail?

    C. “kemtrél”

    8. Kicsoda Ashtar Sheran?

    D. A Galaktikus Föderáció csillagflottájának parancsnoka, aki a pokolbéli gyíkemberek ellen védelmezi a Földet, teljes titokban

    9. Mit leplezett le Andrew Wakefield?

    B. Hogy a védőoltások autizmust okoznak

    10. Melyik idegen világból származó földönkívüliek fejezték ki először, hogy nagyon tetszik nekik Pataky Attila zenéje?

    C. Plejádok

    11. Mi az a Comet Ping Pong?

    D. Egy pizzéria Washingtonban, aminek a pincéjében Hillary Clinton pedofil sátánista rituálékon vett részt

    Az emailcím tehát, ahol a felbecsülhetetlen eszmei értékű gyíkemberes matricacsomagért jelentkezni lehetett, az ADACABCDBCD@mail.index.hu volt. De most már ne írjanak erre a címre, mert a játékot lezártuk. Esetleg azok írhatnak, akiket extrém módon feldühített annak idején az Index Rapülők-koncertkritikája, mert a címet nagy ravaszul SzabóZ kollégám postafiókjára irányíttattam át, szigorúan háttérhatalmi parancsnak engedelmeskedve. Szia, Zoli!

  • A jó, minőségi, felvilágosult szexről beszélni tabu az iskolákban, és otthon is, ezért a Rózsakert Medical Center 15-18 év közötti fiatalokat keres társadalmi kampányához, amelynek témája: Beszélni a szexről!

    "A fiataloknak sok kérdésük marad, amikkel magukra hagyják őket és az internetről, tévéműsorokból, bulvársajtóból, vagy társaiktól próbálják megtalálni a válaszokat. Extrémitásokról tudnak, miközben a saját testüket, illetve az alapvető információkat a szexről nem ismerik" - fogalmaznak felhívásukban.

    A tinédzserekkel Dr. Csermely Gyula szülész-nőgyógyász beszélget június 5-én, pünkösd hétfőn 10-16 óráig, a beszélgetésről videófelvétel készül, amit sorozatként be is mutatnak a készítők, ezért a szerepléshez írásos szülői beleegyezés szükséges. "A jelentkezéseket a kommunikacio@rmc.hu email címre várjuk május 15-ig, a szereplők előválogatáson esnek át" - írják.

  • C-5RgxcXUAEu1OA.jpg-large

    Egy faszi a Nippon Airways nevű japán légitársasággal utazott Tokióból Sydneybe, és gluténmentes kaját kért, mert hát joga van hozzá, meg egyébként is. Kapott is. 

    Egy banánt.

    Mellé kést és villát, sőt, borsot és sót is, meg sok röhögést az utastársaktól. Amikor rákérdezett a légi utaskísérőknél, hogy ezt így mégis hogy, és ha már így alakult, akkor kaphatna még egy banánt esetleg, azt a választ kapta, hogy

    • egy banán jár és egyébként is
    • maga rendelt gluténmentes ételt, megkapta, hol a probléma? 

    ÜVÖLTÖK. (via)

  • Azt mindenki kapásból rávágja, hogy melyik Magyarország legmagasabb pontja, de ha legmélyebbet kérdeznénk, sokan csak a fejüket vakarnák. 

    Tiszasziget a magyar-szerb határnál fekszik, Szegedtől körülbelül negyedórányi autóútra. Itt csak 75,8 méterrel vagyunk a tengerszint fölött, és ennek egy emlékművet is állítottak. Hosszú évekig senki sem zavart a térplasztika, de most valaki összetörte.

    Fotó: Polareczky Márta / délmagyar.hu

    Ferenczi Ferenc polgármester nagyon szomorú emiatt. A kár százezres nagyságrendű. (Délmagyarország)

  • Fejjel lefelé sokkal érdekesebb.

  • Az elkábított macskahaverját az állatorvostól a szájában kimentő cicánál cukibbat momentán nem tudunk és nem is akarunk mutatni, és igen, megvan, hogy tavalyi.

  • Legalábbis a János-hegyi kisvasútról szóló cikküket a Szabadság hídon futó 47/49-essel illusztrálták:

    "A Gyermekvasút a világ egyik leghosszabb és leggyorsabb villamosa" - olvasható a 47/49-es villamost ábrázoló kép alatti képalában.
    "A Gyermekvasút a világ egyik leghosszabb és leggyorsabb villamosa" - olvasható a 47/49-es villamost ábrázoló kép alatti képalában.

    A hiba már csak azért is vicces, mert a cikkben le is van írva, hogy egy külvárosi vasutacskáról van szó, és hát a Szabadság híd annyira nem tűnik külvárosnak, bár a BBC londoni irodájában vélhetően másak a viszonyítási alapok a képszerkesztők számára.

    Maga a szöveg is érdekes, a főoldalon hajnalban például azzal a címmel futott az anyag, hogy "A vitatott vasútvonal, amit gyerekek üzemeltetnek", amiből a második tagmondat való igaz, de vajon miért vitatott a Gyermekvasút? A cikk alapján vélhetően azért, mert egy komcsi kövületről van szó, ami egyébként megint csak tény, bár a másik oldalról meg tök cuki, hogy kiskölykök a kallerek, és meg lennék lepve, ha 2017-ben az utasoknak a szocializmus és a KISZ jutna eszébe a Gyermekvasútról. 

    Mondjuk az is igaz, hogy annak idején engem is megpróbáltak belerángatni a gyermekvasutazásba, de azért rövid úton kiderült, hogy ezt a valóban a katonáskodásra és kisdoboskodásra hajazó dolgot nem nekem találták ki. De azért 2017-ben Magyarországon elég sok más minden van, ami sokkal jobban emlékezteti az embert a szocializmusra és a KISZ-re, mint a tányérsapkás kisgyerekek.

    Viszont a dolog tanulsága nem is ez, hanem hogy íme az újabb bizonyíték arról, hogy a külföldi liberális média hogyan torzítja-ferdíti a magyarországi történéseket és értelmezi félre kishazánkat. 

  • Milyen társadalom az, amiben egy filmes zsánerben az átlagosnál sokkal gyakrabban tér vissza a

    • dögös
    • szexi
    • jól verekedő
    • de naiv
    • saját szexualitásával cseppet sem tisztában levő
    • tulajdonképpen gyermeki aggyal bíró
    • a főhősnek tálcán kínált

    női karakter? Itt egy 18 perces videó, kismillió példával.

  • Ön szerint?

    Na persze. Akármelyikre is gondoltak, tévedtek.

    Az Akácfa utca Király utcához legközelebb eső szakaszát vízvezetékcsere miatt jó másfél hónapra lezárták, nemhogy parkolni nem lehet, de behajtani sem. És mindezt úgy hozták a helyi lakók tudomására, hogy az alvállalkozó két nappal a munka megkezdése előtt kiragasztott néhány ház ajtajára egy mind nyelvtanilag, mind tartalmilag nehezen értelmezhető, A5-ös méretű cetlit arról, hogy az "önök lakóhelyén" munkálatok lesznek, szíveskedjenek másképp megoldani a kiállást (?) és a parkolást. Amiben nemcsak az "önök lakóhelye" finom eufemizmus arra, hogy "az egész utca", de más sem igazán derül ki belőle. És mindezt egy kft. képviselője, kontaktként saját mobilszámával, mintha a kerületnek amúgy semmi köze sem lenne az egész hóbelevanchoz. A tájékoztatáshoz mondjuk nem is volt.

    Nem tudunk mást tenni, csak Donald Trump örökbecsűjét idézni: SAD!!!