új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • Megnyílt az úttest, beleesett egy robogós

    Kínában járt ilyen szerencsétlenül egy robogós, hogy egy víznyelő miatt pont akkor szakadt be előtte az úttest, amikor ő pont arra járt és pont a telefonját nézte. A hírek szerint csak könnyebben sérült meg, ezek szerint szerencséje volt.

  • Dzsudzsák Balázs már 3 évvel ezelőtt összefoglalta a Nemzeti Sportnak azt, amit ma Szijjártó Péter csak körülírni mert:

    Az ember azt várná, hogy a saját 16-osán belül mi legyünk az urak, és tényleg kirúgjuk őket, vagy nem tudom, lekönyököljük, vagy nem tudom, vérezzen valaki!

    A képhez persze az is hozzátartozik, hogy a nyilatkozat előtt 8-1-re kikaptunk az operettállamtól.

  • Kergette, hajtotta, valójában persze nem a drón hibája, sokkal inkább a valamilyen bulin résztvevő lányé, aki csak hátrált és hátrált, mindegy volt meddig, csak benne legyen a nyelve a felvételben és akkor placcs. 

  • A kormányközeli Pesti Srácok megkérdezte a kormányközeli Századvég Politikai iskola tanárától, vajon mi állhat a magyar-holland diplomáciai háború mögött. 

    Azért támadnak minket korrupcióval, mert az az érdekük, hogy visszacsurogjon hozzájuk a pénz. Az, hogy ez nem így van a spekulánsoknak fáj a legjobban, például Soros Györgynek is

    - mondta Kiszelly Zoltán. A politológus szerint ez az ok (Soros) nem csak a holland-attak, hanem általában a Magyarországot ért nyugati támadások mögött felfedezhető. 

    Lassan eljutunk oda, hogy ha két autó összekoccan a körúton, a mögött is felfedezhetjük Soros Györgyöt. Ja, várjunk csak, már el is jutottunk ide. 

  • Pedig nincs is farsang. Helyette Szombathelyen a napokban zajlik a Savaria Karnevál, ez adta az apropót a kerítésépítésen elhasalt honvédelmi miniszternek, hogy császári gúnyát öltsön magára. Merész húzás, csak nehogy úgy tűnjön valakinek, hogy hatalmi babérokra tör a képviselő! (További parádés pillanatok Hende Facebook-oldalán)

    hende
    Fotó: Bodorkos Mate / facebook.com/hmhendecsaba
  • A második világháborúban Magyarország hadat üzent az USA-nak. Ma eszembe jutott a korabeli anekdota, miszerint Magyarország nagykövete bement a washingtoni külügyminisztériumba, átadta a hadüzenetet, majd a következő beszélgetés zajlott le közöttük. 

    - Mi az Önök államformája?
    - Királyság.
    - És ki a királyuk?
    - Nincs királyunk, hanem kormányzónk van.
    - Ki a kormányzó?
    - Vitéz Horthy Miklós tengernagy.
    - És van Önöknek tengerük?
    - Az nincs.
    - Értem. Van az USA-val szemben területi követelésük?
    - Nincs.
    - Van valamilyen országgal szemben területi követelésük?
    - Igen. Ausztriával, Csehszlovákiával, Romániával...
    - Értem. És azokkal szemben is hadat viselnek?
    - Nem, ők a szövetségeseink. 

    Természetesen ez így nem történt meg, az 1941-es hadüzenetről itt olvashatnak.

  • "Okay, so you're Brad Pitt / That don't impress me much" - ez a két sor is szerepelt Shania Twain 1997-es pasifikázó megaslágerében, a That Don't Impress Me Much-ban. Hogy miért pont Brad Pitt lett az, aki a dal szerint hiába néz ki jól, nem nyűgözi le a művésznőt, azt Twain csak most, húsz évvel később árulta el.

    Szóval az ég világon semmi baja nem volt Brad Pittel, csak amikor a számot írta, éppen a Brad Pitt-Gwyneth Paltrow paparazzibotránnyal volt tele a sajtó. A két színész akkoriban együtt járt, és a lesifotósok lekapták őket, ahogy meztelenül fürdenek egy medencében. Pitt beperelte a képeket közlő Playgirl magazint, és nyert is. Twain meg nem értette, hogy mi ez a nahy felhajtás a színész körül, őt teljesen hidegen hagyta, hogy megjelentek a meztelen képek. Emiatt került Pitt a dalba, de az énekesnő szerint bármelyik csodásan kinéző férfi szerepelhetett volna helyette, hiszen ez a rész arról szól, hogy csak külsővel mennyire nem lehet lenyűgözni őt.

  • ...de ezek a mókás településnevek sajnos csak a kibertérben léteznek, egy Reddit-felhasználó, Smtpserver ötlete nyomán, aki ráeresztett egy neurális hálózatot a magyar településlistára. 

    A számítógépes neurális hálózatok a biológiai neurális hálózatok (pl. a központi idegrendszer) működését modellezik, vagyis a maguk módján képesek tanulásra, és a rendelkezésükre bocsájtott információk alapján önálló képződmények létrehozására. Ilyenek az alábbi fiktív faluk is, amelyeket a hálózat az összes magyar település nevének beolvasása és az abból leszűrt mintázat alapján kreált:

    forrás: Reddit
    forrás: Reddit

    Van közte bőven olyan, ami létezhetne a valóságban, de becsúszott néhány olyan is, amit valószínűleg nem szívesen venne magára egy falu sem (a trágárságon túl már csak azért sem, mert Gecidfalva és Fasztoros névtábláit biztosan hetente lelopná valaki ugyanúgy, mint az osztrák Fuckingét). A teljes, több ezres lista ezen a linken érhető el. 

    (via Biologusleszek Tumblr)

  • 0?c=63422539 0&h=600
    Fotó: Otthontérkép

    De ne ítéljetek egyetlen kép alapján! Nem csak ez a világ jelenik meg a házban, hanem Afrika, India, Amerika és a Távol-Kelet több országa is. Néhol egész szépen összehozva. Mesés utazás egyetlen ingatlanhirdetésben.

  • Első alkalommal, ráadásul szuper felbontásban nézhető meg online Károly herceg és Diana esküvője, amit a nagy méret miatt több részletben töltött fel az AP Archive.  A British Movietone 35 mm-es felvételeit összesen 15 videóban könnyezhetik meg a királyi esküvők rajongói.

  • Pont akkor mutat be új, szinte tisztán narancssárga új sisakot a Red Bull pilótája, Max Verstappen, amikor Magyarország hadat üzen Hollandiának? Nyilván nem lehet véletlen a dolog, teljesen átlátszó az is, hogy a holland versenyző a Belga Nagydíjra mondja, hogy olyan, mintha a hazai versenye lenne neki, ezért az egyszeri új dizájn a sisakon.

    Egyértelmű, miről van szó, ez is a globális hadviselés része.

  • Szóval miután Szijjártó Péter bejelentette, hogy megszakítjuk a nagyköveti szintű diplomáciai kapcsolatot Hollandiával, adja magát a kérdés, hogy de mégis mit adtak nekünk a hollandok. Hát például az Arany Medvét az A testről és lélekről című filmért – ezt a holland rendezőlegenda, Paul Verhoeven adta át Enyedi Ildikónak az idei Berlinálén.

    Úgyhogy egyértelmű a dolog: rendezni fognak egy nagy ceremóniát, ahol ünnepélyes keretek közt visszaveszik tőlünk a fődíjat, és ez valahogy így nézhet majd ki:

    Hollandia visszaveszi tőlünk az Arany Medvét
  • Ez a gondolatmenet vezérelte Valerie Plame Wilsont, egy ex-CIA-ügynököt, aki közösségi finanszírozási kampányt indított a GoFundMe nevű oldalon, hogy pénzt gyűjtsön az amúgy is évek óta szenvedő Twitter felvásárlására, kifejezetten abból a célból, hogy elhallgattathassa Donald Trump fiókját.

    Na nem önkényesen, csak tényleg betartatva vele a cég már létező, gyűlöletkeltésre és uszításra vonatkozó szabályzatát, amelyet Wilson szerint a Twitter az amerikai elnökkel – a válságban lévő cég igazi arany tojást tojó tyúkjával – nem akar betartatni.

    A kampány oldala szerint az eddig eltelt nyolc nap alatt 2056 ember dobott össze összesen 59 481 dollárt (15,35 millió forintot), de ez még jócskán elmaradt a célként megjelölt egymilliárd dollártól.

    Nyilván erősen a nulla felé tendál annak az esélye, hogy bármi lesz a kezdeményezésből, de talán az indítója se gondolta komolyan, hogy a figyelemfelhíváson túl mást is elérhet vele.

  • escape

    Ha mindig úgy gondolt a lakókocsira, mint valami kényelmetlen, értelmetlen kompromisszumra, akkor most meg fog változni a véleménye. A bevezető áron 18 millió forintnyi dollárért megvásárolható Escape One XL elnevezésű építmény nemcsak gyönyörű, de kényelmes is. Egy komplett ház, ami gurul:

    De a cég árul telepített faházakat is, érdemes átnézni a kínálatot és vágyakozni kicsit.

  • A Reputation című album november 10-én jelenik meg, és most jött ki az első szám róla, a Look What You Made Me Do. Azt nem tudni, hogy kinek írta Swift a dühös dalt, de olyanok vannak benne, hogy a régi Taylor nem tud a telefonhoz jönni, mert halott. Itt lehet meghallgatni:

    Az énekesnő egyébként nemrég megnyerte a David Mueller egykori rádiós DJ elleni perét,  amiben szexuális zaklatással vádolta a férfit. Mindössze egydolláros, jelképes kártérítést kért, amiért a férfi egy promóeseményen megfogta a fenekét. 

  • jarokelo
    Fotó: Jarokelo.hu

    Az egyébként egész pofás, retró hangulatú, fénykorában virágoktól roskadozó bódé a bejelentő szerint évek óta áll a körúton, ráadásul a másik oldalon ott a párja is. Ezeket így kiadni/eladni nem lehet, a szétrohadt szerkezet alapján a felújítás sem tűnik egyszerűnek, akkor meg hogy állhat ott évek óta? Ez nem egy halom szemét, ami gyűlik, mert nincs gazdája, ez egy építmény a Nagykörúton! (A bejelentés válaszra vár, figyeljük, frissítünk.)

    Ha hasonló problémát ismer, itt jelentheti a Járókelőnek.

  • csillag
    Fotó: Hajdu Lajos / Olvasói fotó

    Ez itt kétórányi csillagjárás szerdán, a holdtalan éjszakán, a Balaton-felvidéken (Taliándörögd). A pazar képet olvasónk több mint 400 darab 15 másodperces fotóból rakta össze. 

  • Jó, nekünk is itt van a szerkesztőség ablaka előtt a Flórián Téri Elátkozott Felüljáró, ahonnan hol sérült macskakölyköket mentünk meg, hol balesetekről számolunk be szóval ja, néha nekünk sem kell megmozdulnunk egy dokumentálható sztoriért.

    Mégis; mennyivel szerencsésebb az az ember, aki villámokat akar fényképezni, és nem is kell keresnie a témát? Ott a kezében a fényképezőgép, tudja, mire számíthat, mire az egyik villám, mintha csak neki akarna szívesességet tenni, belevág egy akkorát a teraszba, hogy annak látható külsérelmi nyomai vannak. A fotós – az események súlyához képest - meglepő higgadtsággal fogadja a történteket, és rögzíti a károkozás mértékét.

    A nagy bumm a 20. másodpercnél látható.

    villam
  • Sár- és kőlavina zúdult szerdán a dél-svájci Bondo nevű falura. Előkerült egy videó is arról, hogy indult meg a kőlavina.

    A legutóbbi hírek szerint a tizennégy eltűntből hatot megtaláltak. Korábban még csak nyolc eltűntről lehetett tudni, ez a szám délutánra tizennégyre emelkedett.

    lavina
  • Oké, csak majdnem mindet, mert a tér- és időkezelés furcsaságait nem érinti, na de erre meg már mások amúgy is kínáltak magyarázatot.

    Szóval a legutóbbi rész rengeteg kérdést vetett fel az Éjkirállyal és a Másokkal kapcsolatban:

    • Honnan kerültek elő olyan gyorsan, amikor Jon Snow és csapata a sziklán ragadt?
    • Miért volt náluk az a brutális jégdárda, amit emberfeletti pontossággal vágott az egyik sárkányba az Éjkirály?
    • Ha három Másnál is volt ilyen dárda, miért nem dobálták mégse agyon velük a sziklán rekedt Jon Snowékat?
    • Na és honnan szereztek hirtelen láncokat, hogy kihúzzák a sárkánytetemet a tóból?

    A Mashable szúrta ki a deamonx12 nevű Reddit-felhasználó elméletét, amely egy csapásra rendbe rántja az eseményeket és kitölti a legtöbb lyukat. A lényeg:

    • Ha a Mások kapcsolatban állnak a varázslatok világával, akkor érzékelhetik a sárkányok jelenlétét.
    • Amúgy is joggal gondolhatták, hogy ha két olyan ember is bajba kerül, akiket a tűz istenének papjai felélesztettek (vajon őket is érzékelik?), akkor a tűzokádó sárkányok a segítségükre fognak sietni.
    • Ha mindezt elfogadjuk, akkor viszont egyáltalán nem véletlenről volt szó, a jégmező közepén álló szikla előre előkészített csapda volt.

    Eszerint a Mások haditerve valahogy így nézett volna ki:

    1. Ejtsd csapdába Jon Snowt.
    2. Ezzel csalogasd oda a sárkányokat.
    3. Öld bele őket a jégdárdákkal a tóba.
    4. Az előre odakészített lánccal halászd ki a tetemeket.
    És bumm, így lesz a jégsárkány!

    Így már se tűnik hihetetlen véletlennek, hogy hőseink pont belebotlanak egy kicsi zombicsapatba, aztán pont csak a tó közepi szikla felé tudnak menekülni, miközben hirtelen a holtak seregének teljes vezérkara ott terem, mégse használják az épp náluk lévő szuperfegyvereket.

    Arra pedig több korábbi jel is utal, hogy a Mások, és különösen az Éjkirály valóban különleges kapcsolatban állnak Westeros misztikusabb erőivel: az Erdő Gyermekei hozták létre őket, hullákat élesztgetnek újra, és az Éjkirály látja Brant a hollókban, sőt néha Bran vízióiban is. Adódik is a kérdés:

    Lehet, hogy ő is előre látja a jövőt?

     A Mashable arra is rámutatott, hogy öt Más volt jelen, mégis csak hármuknál volt dárda – épp annyi, ahány sárkány is érkezett.

    És hát nem ez lenne az első eset, hogy Jon Snow belesétál egy csapdába. Meg amúgy se tud semmit.