Januártól 14 százalékkal emelkednek az egészségügyi szakdolgozói és az ápolói bérek, és még idén novemberben is lesz egy 20 százalékos emelés – bár utóbbi inkább csak annyit jelent, hogy a jövő januári emelést két hónappal korábbra hozta a kormány, hiszen 2021-ben nem nyúlnak hozzá a fizetésekhez, arra 2022-ig várni kell. (Érdekes adat: 2022-ben országgyűlési választás lesz.)
De még ezekkel a kiegészítésekkel együtt is, az idei bérnövekedés jó hír, a kormány nyilván azon van, hogy eljuttassa minél több választóhoz. Nem is nagy meló, csak egy egy mondatos üzenet, mellé a címer, meg valami kis adatvizualizáció. Így sikerült megoldani:
Látszik, hogy a grafikus egy hosszú történeti ívet akart meghúzni, hogy az emberek ne csak azt lássák, hogy emelkednek a bérek, hanem azt, hogy folyamatosan, megállíthatatlanul, növekvő ütemben emelkednek a bérek. Ha jól értelmezzük az alkotói szándékot, akkor az előző évi bérhez viszonyított változást akarták ábrázolni, hiszen csak százalékokat látunk, nincs semmilyen adat megadva forintban, és 2016-ról 2017-re csökkenés látszik.
2016-os adattal kezdődik a grafikon, amikor elég komoly, 26,5 százalékos volt a bérnövekedés. A művész felrajzolta az első sort a grafikonra, ráírta a százalékot, kész, mehet is tovább. 2017-ben már csak 12 százalékos volt az emelés, ami az egy évvel korábbinak kevesebb, mint a fele. Itt már biztos vakargatta a fejét a grafikus, hogy ugyan, mit lehet ezzel tenni? Az nyilvánvaló, hogy kisebb sort kell megrajzolni.
De rajzoljon egy fele akkorát? Az nyilván szóba sem jöhet. Végül megengedően lecsípett egy kicsikét.
Aztán jött a 2018-as adat, a 8 százalékos emelkedésével, szegény propagandista itt már valószínűleg megbánta, hogy elvállalta a melót, és arra gondolt, milyen jó volt még a választások előtt, amikor elég volt egy otromba STOP táblát rányomni a négerekre, az egész művelet Photoshopban 5 perc, Paintben 3, és már mehetett is mindenfelé a kormányzati tájékoztatóplakát.
Hát hogy-hogynem, végül a 2018-as 8 százalékos emelkedést nagyobbra rajzolta a grafikonon, mint az egy évvel korábbi 12 százalékosat. Talán a sok stressz miatt, de végül úgy megszaladt szegény grafikus keze, hogy ezt a 8 százalékot a 26,5 százaléknál is nagyobbra rajzolta. Hát van ilyen, ahol dolgoznak, ott hullik a forgács, a lónak négy lába van, stb.
És csak ezután Jött 2019! És vele együtt egy újabb nyomorult, 8 százalékos emelés. Na, itt törhetett el valami végleg a grafikusnál, mert teljesen elengedte az egészet, és megrajzolta a minden korábbinál hosszabbra nyúló csíkot.
Az úgynevezett Valóság és a Grafikon eddig sem állt egymással köszönő viszonyban sem, de ezután már esküdt ellenségek lettek, ha emberekről lenne szó, valószínűleg felnyomnák egymást a nyaralós fotók miatt a NAV-nál, megkarcolnák egymás kocsiját, és égő kutyaszart tennének a másik lábtörlőjére.