A brit Alex Dowsett nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny szombati, nyolcadik szakaszát, míg összetettben az ezúttal negyedik olasz Vincenzo Nibali vette át a vezetést a spanyol Benat Intxaustitól.
A Gabicce Mare és Saltara közötti 54,8 kilométeres egyéni időfutamon a tavalyi Tour de France-on győztes és az elmúlt napokban gyengélkedő Bradley Wiggins második lett, így megkezdte a felzárkózást az élmezőnyhöz. Az egy évvel ezelőtti londoni olimpián éppen időfutamban aranyérmes brit versenyző mostani jó szereplésével a 23. helyről feljött a negyedikre, hátránya pedig 1:16 perc a 2010-ben Vuelta a Espana-győztes Nibalival szemben.
Azt már sok kerékpárversenyző elmondta, hogy a háromhetes körversenyek összetettbeli elsőjének járó megkülönböztetett trikó megsokszorozza a motivációját és fáradhatatlanná teszi. Ebben természetesen az első helyért járó nem kevés pénz és dicsőség is benne van, de hogy mi vezet arra valakit, hogy tökutolsó legyen, és ezért minden erejét beleadja, vagy pontosabban minél kevesebb erejét adja bele, rejtély. A 40-es évek végén mégis szinte öldöklő küzdelem volt a Giro d' Italián az utolsó helyért, és kialakult egy egészen újfajta sportág, a kerékpározással kevert bújócska.
Adam Hansen szökésből nyerte a Giro d' Italia hetedik szakaszát, az esős verseny azonban az összetettet is átírta. A favorit Bradley Wiggins bukott a csúszós úton és már nem tudott felzárkózni legnagyobb riválisaihoz. Összetettben Benat Inxausti vette át a vezetést.
Bár szinte minden nap van bukás az idei Giro d' Italián is, eddig szerencsére nem volt nagyon súlyos baleset. A hatodik szakaszon a versenybírók is veszélyeztették a kerékpárosokat, motorral feküdtek keresztbe előttük.
Sprintbefutóban a világbajnok Mark Cavendish nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny csütörtöki, 6. szakaszát.
A német John Degenkolb nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny szerdai, ötödik szakaszát, összetettben pedig továbbra is az olasz Luca Paolini áll az élen. A Cosenza és Matera közötti 199 km-es etapon sprintbefutó döntött.
5. szakasz, Cosenza-Matera, 199 km:
1. John Degenkolb (német, Argos) 4:37:48 óra
2. Angel Vicioso (spanyol, Katyusa) azonos idővel
3. Paul Martens (német, Blanco) a.i.
Az összetett élcsoportja:
1. Luca Paolini (olasz, Katyusa) 19:56:39 óra
2. Rigoberto Uran (kolumbiai, Sky) 17 mp hátrány
3. Benat Intxausti (spanyol, Movistar) 26 mp h.
Csütörtökön a Mola di Bari és Margherita di Savoia közötti 168 km-es etap vár mezőnyre.
Az olasz Enrico Battaglin nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny keddi, negyedik szakaszát, összetettben pedig továbbra is az egy nappal korábban győztes honfitársa, Luca Paolini áll az élen.
A Tour de France-on és Giro d'Italián is szerepelt szlovén Tadej Valjavec is ott lesz a két hét múlva rendezendő kerékpáros Gemenci Nagydíj mezőnyében.
Nem tudta megvédeni a rózsaszínű trikót Salvatore Puccio, a Giro d' Italia harmadik szakaszát, Luca Paolini nyerte szökésből, és az összetettben is az élre állt. Az utolsó lejtőn egymást érték a bukások, a 2011-es győztes Michele Scarponi is nagy hátrányt kapott emiatt.
Nem a címvédő Bradley Wiggins, hanem Chris Froome lesz a Sky csapat kapitánya a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen. Ezt Dave Brailsford csapatvezető jelentette be hétfőn azok után, hogy a két versenyző a médián keresztül üzengetett egymásnak.
"Ahogy mindig, a csapat összeállítása a vezetőség döntése. Az eredeti terveknek megfelelően egy kapitánnyal fogunk a Tourra menni" - tette hozzá Brailsford.
A Tour de France-győztes Bradley Wiggins együttese, a brit Sky nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny vasárnapi második szakaszát, az Ischia és Forio közötti 17,4 kilométeres csapat időfutamot.
Az összetettben élen állónak járó rózsaszín trikó a szombati nyitóetapon győztes brit Mark Cavendish-ről a Sky olasz kerekesére, Salvadore Puccióra került.
A világbajnok Mark Cavendish nyerte a Giro d'Italia országúti kerékpáros körverseny szombati első szakaszát. A brit a mostani győzelmével együtt már 37 etapsikernél tart a három nagy körversenyt tekintve, ebből 11-et a Girón ért el.
A Giro esélyeseiről olvassa el cikkünket.
1. szakasz, Nápoly, 130 km:
---------------------------
1. Mark Cavendish (brit, Omega Pharma-QuickStep) 2:58:18 óra
2. Elia Viviani (olasz, Cannondale) azonos idővel
3. Nacer Bouhanni (francia, FDJ) a.i.
Vasárnap az Ischia és Forio közötti 17,4 kilométeres csapat időfutam vár a mezőnyre.
Szombaton Nápolyban rajtol el a 96. Giro d' Italia. A háromhetes kerékpáros körverseny favoritja a tavalyi Tour de France-győztes Bradley Wiggins, akinek legnagyobb kihívója a hazai pályán versenyző olasz Vincenzo Nibali lehet.
Egy kamera néhány méter távolságból rögzítette, ahogy egy motoros két kerékpárost gázol el a kaliforniai Mulholland Drive-on.
Nem indul a szombaton rajtoló Giro d' Italián a kétszeres győztes Ivan Basso, mert farpofájában cisztát találtak.
„A ma reggeli vizsgálatok után egyértelművé vált, hogy a következő napokban nincs esély arra, hogy Ivan kerékpározzon” – közölte Corsetti csapatorvos. A döntéssel a csapat és a versenyző is egyetértett.
A Gazzetta értesülései szerint a ciszta golflabda méretű, Basso citromnyinak nevezte. A versenyző kedden még megpróbált letekerni 50 kilométert, de elmondása szerint sem ülni, sem állni nem tudott a kerékpáron. Bassót egyelőre otthon kezelik, valószínűleg csak a műtét segíthet rajta.
Basso 2006-ban és 2010-ben nyerte meg a Giro d' Italiát, tavaly az ötödik helyen végzett, most sem számított favoritnak, de a top 10-re esélyes volt az olasz. A Cannondale csapatába Damian Carusót nevezik a helyére.
Egyéves szabadságvesztésre ítélték a doppingdoktorként elhíresült spanyol Eufemiano Fuentest, akinek ugyanakkor nem kell rács mögé mennie, mert a helyi törvények szerint a két évig terjedő börtönbüntetések végrehajtását eleve felfüggesztik. Az ügyben kedden hirdettek ítéletet Madridban.
Chris Froome nem akarja, hogy a Tour de France országúti kerékpáros körversenyen a címvédő Bradley Wiggins legyen a kapitány a Sky csapatban.
"A vezetés biztosított arról, hogy a csapat teljes mértékben mögöttem áll, nem kérdés, hogy ki lesz a vezető a Touron" - olvasható Froome keddi közleményében.
Noha korábban azt mondta, idén elsősorban a Giro d'Italia megnyerésére koncentrál, Bradley Wiggins brit országúti kerékpáros most mégis úgy nyilatkozott, hogy címvédőként megpróbálja a Tour de France-t is megnyerni.
A londoni olimpia időfutambajnoka januárban még úgy tervezte, hogy a francia körversenyen csapat- és honfitársát, a tavaly mögötte második Chris Froome-ot segíti majd.
"Az első héten megosztott kapitányok lehetünk, az majd természetes úton úgyis eldől, hogy a folytatásban melyikünk lesz a csapat vezetője" - mondta a 32 éves sportoló, aki pályaversenyzőként kétszeres olimpiai és hatszoros világbajnok.
Hozzátette: ha a hegyeken Froome jobb lesz nála, akkor társa lesz a kapitány, ő pedig minden erejével segíteni fogja, míg a saját célja az lesz, hogy megszerezze a második helyet, ahogy azt 2012-ben Froome tette.
A kerékpársport történetében mindössze hét versenyzőnek sikerült ugyanabban az évben megnyernie a Girót és a Tourt is. Legutóbb 1998-ban volt erre példa, akkor az azóta már elhunyt olasz Marco Pantani duplázott.
Az év első háromhetes viadala, a Giro szombaton rajtol, míg a Tourt június 29. és július 21. között rendezik.
Az amerikai igazságügyi minisztérium kártérítési keresetet nyújtott be a doppingolás miatt szinte minden korábbi eredményétől megfosztott országúti kerékpáros, Lance Armstrong és csapata ellen, mert megsértették a US Postallal kötött szerződésüket, és jogtalanul jutottak a támogatáshoz.
Befejezte pályafutását Alessandro Petacchi olasz országúti kerékpáros, aki 2010-ben megszerezte a Tour de France legjobb sprinterének járó zöld trikót.
Visszavonul a hatszoros olimpiai bajnok kerékpáros Sir Chris Hoy, a skót bajnok nem versenyez tovább. „Érmet akartam nyerni Skóciának, de nem érzem, hogy képes lennék erre, ezért átadom másoknak a terepet”. A 37 éves skót kerékpáros a hat olimpiai arany mellett tíz világbajnoki arannyal fejezi be karrierjét, és már a 2014-es Nemzetközösségi Játékokon sem indul el Glasgow-ban.
Egy belga lap szerint négy pozitív doppingtesztet produkált első, 1999-es Tour de France-győzelme alkalmával Lance Armstrong, a kerékpársport egyik legnagyobb alakja, egyben a sportág legnagyobb doppingbotrányának főszereplője.
Hetedszer is az Ebike.hu kupán startolt a Hazai XCO versenyszezon, 184 nevező kezdte a versenyzést Szlovákgyarmaton.
Kusztor Péter révén hazai győzelem született az országúti kerékpáros szezonnyitón, amelyre Bonyhádon és környékén került sor szombaton.
Pat McQuaid megkapta az Ír Kerékpáros Szövetség támogatását ahhoz, hogy szeptemberben ismét megpályázza a nemzetközi szövetség (UCI) elnöki posztját, amelyet 2006 óta tölt be.
Egy női kerékpáros visszavágott a fenékfogdosó Peter Sagannak. Loren Rowney megismételte a szlovák viccét, csak ő egy férfi díjátadó fenekébe markolt bele a dobogón. Sagan pedig próbálta jóvátenni bűnét, nyilvánosan bocsánatot kért.
A júliusban rendezendő Central-European Tour kerékpárverseny népszerűsítésére két egykori világklasszis érkezett Magyarországra. Az 1995-ben Giro d’ Italiát nyerő Jevgenyij Berzin nem lett állócsillag, de versenyzési stílusa miatt a Taskenti Terrorista becenevet is megkapó Dzsamoliddin Abduzsaparov vitathatalanul nagy egyénisége volt a kerékpárnak, a sprinter mindhárom nagy körversenyen nyert szakaszt és ponttrikót.
Tizenöt ország, 25 csapatának 140 versenyzőjét várják a július 20-21-i Central European Tour kerékpárversenyre. A szervezők szerdán jelentették be, hogy az első napon Szerencsről Miskolcra teker a mezőny, a táv 201 km. Másnap Isaszegen lesz a rajt, és Budapesten, a pesti rakparton lesz a befutó. Ekkor 128 km-t kell teljesíteni.
Az idei Paris–Roubaix-kerékpárverseny legnagyobb favoritjaként mindenki Fabian Cancellarát nevezte meg. A svájci bringás be is húzta vasárnap a győzelmet a 254,5 kilométeres távon, de nagyon megszenvedett érte. Vert helyzetből, 30 kilométeres egyéni üldözőversenyt rendezett, hogy a hajrában centikkel nyerjen.
Ügyének elévülése miatt elkerülte a felelősségre vonást Steffen Kjaersgaard, a doppingbotránya miatt hét Tour de France-elsőségétől megfosztott Lance Armstrong korábbi kerékpáros társa.