58 találat az Indexről, és a környékéről.
Megjelent a kormány gazdasági előrejelzéseit tartalmazó konvergenciaprogram.
A kormány ígérete szerint jön a 13. havi nyugdíj, viszont GDP-arányosan így is csökkenést mutat az állami ráfordítás az idősekre.
A legújabb konvergencia program szerint bőven 3 százalék fölött lesz idén a hiány, a munkanélküliség pedig 2024-re lesz újra a tavalyi szinten.
Hiába számít arra a kormány, hogy válság vagy recesszió jön, elképesztő optimista a következő 5 évről szóló konvergencia program.
Legalábbis a vendéglátásban, ahol még növekedtek is az árak, de a tojás és a tej árában is csak részben jelent meg az adócsökkentés.
2018.05.04. 20:31 Módosítva: 2018-06-14 11:02:27
2022-ig minden évben négy százalék feletti növekedést várnak. Nagy állami projektekkel és sokkal több hatékony vállalattal számolnak. Van olyan elemző, aki szerint utolérhetjük Portugáliát, de olyan is, aki szerint ilyen oktatással megyünk a levesbe.
Nullás költségvetés nem lesz, de 3 százalékos növekedés, csökkenő munkanélküliség és gyenge forint igen.
12 ábrán összegyűjtöttük, hogy mit tervez a kormány 2018-ig a magyar gazdaságban.
Orbán bemondta, az NGM megcsinálja, a parlament megszavazza.
2014.06.11. 13:37 Módosítva: 2014-07-03 09:32:09
Ugyanaz megy, mint 2011-ben. 100 milliárdos adóemelés vagy kiadáscsökkentés kell.
Ma már tárgyalta a kormány, de csak jövő szerdáig küldjük a konvergenciaprogramot.
Úgy tűnik, idén nem lesz megszorítás, de marad a túlzottdeficit-eljárás is.
A nemzetgazdasági miniszter tarthatónak gondolja a költségvetési hiánycélt, és azt is, hogy azt ország kikerüljön a túlzottdeficit-eljárás alól.
A kormány több kiadást tervez jövőre, jöhet a pedagógus életpálya modell.
A pénzügyi kerettervhez kapcsolódó pénzügyi jelentésről és a 2013-as költségvetésről döntöttek.
2012. augusztus 28., 13:00
Megnéztük, mit ígértek Brüsszelnek a konvergenciaprogramban, és mi lett belőle.
Először úgy volt, hogy igen, aztán most mégse. Elfogadták a törvényt.
Orbán Viktor azt mondta, nem az emberek fizetik meg az új adókat. A listából úgy látszik, mégis ez lesz.
Róna Péter közgazdász Kálmán Olgánál elemezte a helyzetet, valamint a két új adó hatásait.
Teljesítjük a hiánycélt, a piaci bizalom pedig javul, így csak az a kérdés, hogy tudunk-e növekedni.
Havi 700 forint lesz, Matolcsy nagymamája miatt tíz perc kedvezményt kapunk.
Az EU meghátrált, bár ez telefonadóstul, csekkadóstul 600 milliárdunkba kerül. Idén stagnálni fogunk, de kezdődhet a hiteltárgyalás, igaz, ott újabb kemény körök jöhetnek.
Az új adók miatt szinte minden tevékenység után fizetünk Matolcsy perselyébe, naponta többször.
Olyan verziót küldtünk ki Brüsszelbe, amiből fejezetek hiányoznak.
A jövő évre tervezett 567 milliárdból csak 330-360 mögött látszanak a konkrét intézkedések.
Telefonadót, sárgacsekk-adót vezetnek be, a végkielégítések különadóját megszüntetik.
Nyilvános a konvergenciaprogram, íme, az új adók és a tervek, köztük a készpénzes fizetés visszaszorítása.
Idén lényegében leáll a gazdaság. Júliustól jön a 2 forintos telefonadó, jövőre a 0,1%-os csekkadó, júliustól fizethetjük a dugódíjat, és lesz biztosítási adó is. Itt a konvergenciaprogram.
A kormány április 15-30. között nyújtja be az EU-nak a beharangozott konvergenciaprogramot .
Az 583 milliárd forintot csökkenő devizaadósság 429 milliárddal csökkentette a költségvetés adósságát.
2011. augusztus 18., 06:00
A Matolcsy-féle gazdaságpolitika nem váltotta be a hozzá fűzött reményeket. Korrekcióra lesz szükség.
Kisebb lehet a növekedés és nagyobb a hiány, ha nem jönnek újabb lépések. A kiigazítások már most is puhulnak, tízmilliárdokkal távolodunk a céltól.
Brüsszel szerint a kormány túl optimista, rossz volt az szja-változtatás, visszaüthet a nyugdíj-államosítás. Még több reform kell vagy baj lesz.
12 terv, program és stratégia bejelentését hozta az év. Volt, amiből kettő készült, többet még várunk.
A MOL 21,2%-át vette meg a magyar állam. De mi az, amire nem jut pénz?
Csaba László közgazdász, egyetemi tanár szerint egy új csomagterv része lehet a tranzakció.
Éppen a régiós átlagnak megfelelően költ a magyar büdzsé a felsőoktatásra, a tervezett 88 milliárdos lefaragással akár sereghajtók lehetünk. Az egyetemisták száma így is csökken, pedig 2020-ra tíz százalékponttal növelni akartuk a diplomások számát.
A reformok rendben haladnak, de kevés a mozgástér, a kevés bevétel miatt nagyobb lehet a deficit.
Nem teljesülnek a konvergenciaprogramban vállaltak, három százalék fölött lesz a 2012-es deficit.
Brüsszel nem hisz a konvergenciaprogramban: a hiány 3% fölött lehet, pótlólagos kiigazítást kérhet.
Tévhit, hogy a családtámogatások befagyasztása megszorítás lenne.
Bérbefagyasztást, létszámleépítéseket és magasabb adókat rejt a konvergenciaprogram. A lépésekkel költségvetési mintaország lehetünk..
Közben meg átvernek a nyugati mosóporgyártók és még a kóla sem ugyanaz. A németekben azért bízhatunk, a lengyelek bénázásával nyerhetünk.
Harmadára csökkentik a munkanélküli segély idejét, 150 ezer állást a közmunka programban hoznának létre. A 100-150 ezer rokkantnyugdíjast terelnének vissza a munkaerőpiacra, a lakáshiteleseket megmentik.
Sosem tudjuk tartani a konvergenciaprogramokban vállaltakat, bár mindig fantasztikus vízióink voltak.
Kiderülhet, hogyan csökken a munkanélküli-segély, alakul át a gyógyszerkassza meg a felsőoktatás: kormány előtt a konvergenciaprogram, ami az NGM ígérete szerint kibontja a Széll Kálmán tervet is.
Az EU nem hisz a bevállalt hiánycéljainkban és a növekedési pályánkban. És döntéseket hiányol.
Az ING elemzői szerint az új kormány költségvetési mozgástere sem lesz nagyobb.
Frissítettük a konvergenciaprogramot, az export jobban alakulhat, az adósság a GDP 79%-án tetőzhet.
Az idén érjük el a mélypontot, a GDP visszaesés 6-7 százalékos lehet, a munkanélküliség pedig 10 százalék fölött. A 2011-es növekedést és inflációt is másképp látja a kormány és a jegybank.
Fiskális ösztönzés helyett a költségvetési források átcsoportosításával kívánja a vállalkozások számára elérhető forrásokat könnyíteni illetve bővíteni a magyar kormány - áll a 2008.
A 2006-ban vállaltak szerint Magyarország nem évente, hanem félévente számol be Brüsszelnek az aktualizált makrogazdasági és államháztartási folyamatokról és előrejelzésekről.
Az idei 4 százalékos és a jövő évi 3 százalékos GDP arányos államháztartási hiányból, azaz a konvergenciaprogram legfontosabb célkitűzéséből nem lehet engedni - jelentette ki Veres János pénzügyminiszter csütörtökökön egy kamarai fórumon.
Valószínűleg nem kerül önállóan az Európai Bizottság és az európai uniós tagországok pénzügyminisztereinek tanácsa elé az a féléves beszámoló, amelyet Magyarország nemrégiben juttatott el Brüsszelbe a konvergenciaprogram végrehajtásának második hat hónapjáról - mondta Veres János, az uniós pénzügyminiszterek luxembourgi ülését követően. A két uniós intézmény a legfrissebb információk szerint legközelebb a konvergenciaprogram aktualizált változatának decemberi benyújtását követően foglalkozik külön Magyarországgal - tette hozzá a pénzügyminiszter.MTI
A konvergenciaprogram végrehajtásának köszönhetően - elsősorban a fekete- és szürkegazdaság visszaszorításával - nyílhat lehetőség a következő években a járulékok és adók, illetve 2009-től a vállalkozások terheinek csökkentésére, az ország felzárkózásának folytatására - mondta Veres János pénzügyminiszter a Perfekt Zrt.
2007. szeptember 4., 13:03
MDF egyetért a jegybankelnökkel abban, hogy ki kell jelölni az euró-bevezetés céldátumát - közölte Kerék-Bárczy Szabolcs, az MDF szóvivője.