Éppen akkor indult volna be az állatkerti szezon, amikor a járvány miatt nem fogadhatnak látogatókat, így elesnek a főbb bevételeiktől, miközben a gyárakkal ellentétben nem állhatnak le, az állatokat el kell tartani. Állami segítséget egyelőre nem kaptak. Az állatkertek vezetői abban bíznak, hogy júniustól már fogadhatnak látogatókat, ellenkező esetben csak a tulajdonosok, tehát az önkormányzatok menthetik meg őket. A magánállatkertek még nehezebb helyzetben vannak.
A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor az M4 Sportnak adott interjút. Azt reméli, hogy a koronavírus-járvány utáni helyzetből a többi klubhoz képest erősebben fognak kikerülni. Mert a kusza helyzet ellenére most is verseny van.
Ajándékcsomagot - ebben könyveket - visznek a 65 év feletti bérleteseknek, akiket a klub játékosai maguk hívtak fel.
Hétfőn újabb 68 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 1984 főre nőtt hazánkban a beazonosított fertőzöttek száma.
10 IDŐS KRÓNIKUS BETEG HUNYT EL, ÍGY 199 FŐRE EMELKEDETT A KORONAVÍRUS HAZAI ÁLDOZATAINAK SZÁMA.
811 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen, 267-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
Donald Trump nyomozókat küldene a kínai Vuhan városába, hogy kivizsgálják azt a laboratóriumot, ahonnan a gyanú szerint kiszabadulhatott a koronavírus. A kínaiak egyelőre nem nyitottak a látogatásra.
Jó reggelt kívánunk, ez itt az Index napi hírgyűjtője a legfontosabb hétfői hírekről. De mielőtt belekezdünk, tekintsük át a tegnapot:
Vasárnap volt az a nap, amikor Európa legfertőzöttebb országaiban mérséklődött a járvány.
Magyarországon
Külföldön