Otthon hagyta a pénztárcáját? Fizessen inggel, kabáttal, sapkával vagy a saját kezével!

2023. május 8., 17:38 Módosítva: 2023.05.09 12:17
Sokan tartunk magunknál mindig készpénzt, bankkártyát vagy okostelefont, amelyekkel szükség esetén fizetni tudunk. A teli zsebek azonban gyakran kényelmetlenek. Az elmúlt években erre a problémára is érkezett megoldás a pénzügyi technológia világából: olyan dolgokhoz kapcsolták a fizetési képességet, amelyeket aligha hagyna otthon bárki.

Az egyik első, fizetésre alkalmas kártya, a Diners Club, egy amerikai céghez fűződik. Az elhíresült történet szerint az egyik alapító, Frank McNamara elfelejtette magával vinni a pénztárcáját egy étterembe. Egyes források alapján a felesége vitte utána, mások szerint az étterem tulajdonosa engedte el azzal, hogy másnap majd elhozza a pénzt. Bárhogy is történt, biztos, hogy megfogalmazódott az igény egy olyan pénzügyi szolgáltatásra, amely révén készpénz nélkül is tudnak fizetni az emberek. 

Bár McNamara és társai elindították a fizetések forradalmi átalakulását, még maguk sem gondolták talán, hogy a jövőben inggel, kabáttal vagy sapkával is tudnak majd fizetni az emberek. Sőt talán még ezekre sem lesz szükség…

Tovább

A fintechekkel még a bolygó is zöldebbé válhat

2023. május 5., 14:01 Módosítva: 2023.05.06 13:43
A fintechek rohamos fejlődése nemcsak a pénzügyi szektor működését alakítja át, hanem kulcsszerepet játszik a fenntartható fejlődés és a klímavédelem elősegítésében is. A zöld fintechek új lehetőségeket kínálnak a környezetbarát és fenntartható gazdasági növekedés támogatására valamint a klímavédelmi célok elérésére is.

Hogyan lehet egy fintech zöld?

Kezdjük is az elején: mit jelent a „zöld fintech”? A kifejezés azokra a pénzügyi technológiával kapcsolatos innovációkra és megoldásokra utal, amelyek a fenntartható gazdasági növekedés elősegítésére és a környezetvédelemre összpontosítanak. A zöld fintechek olyan pénzügyi termékeket és szolgáltatásokat fejlesztenek és támogatnak, amelyek hozzájárulnak a környezeti, társadalmi és vállalatirányítási (ESG) célok eléréséhez.

A fintechek számos módon segíthetik a befektetést a zöld projektekbe. Ezek az alkalmazások és szolgáltatások a hagyományos pénzügyi rendszereknél gyakran hatékonyabbak, költségkímélőbbek és könnyebben hozzáférhetőek, ami elősegíti a fenntartható fejlődést és a környezetvédelmet. 

Az úgynevezett zöld befektetések és finanszírozási lehetőségek egyre népszerűbbek a befektetők és vállalkozások körében. A fintech vállalkozások által fejlesztett platformok és eszközök  révén könnyebben hozzáférhetőek a környezetbarát projektek. Ezzel egyidejűleg a fenntarthatóságot elősegítő pénzügyi termékek piaca is bővül, amelyek különösen a zöld hitelek, zöld kötvények és energiahatékonysági finanszírozás formájában jelennek meg. 

Tovább

Soha nem kaptak még ekkora figyelmet az egyéni vállalkozók, mint most

2023. május 3., 09:12 Módosítva: 2023.05.03 11:42
Tavaly a kataszabályok változtatása miatt rengetegen figyeltek fel egy jelentős, de sokak számára ismeretlen vállalkozói rétegre: az egyéni vállalkozókra. Persze nem csoda, hogy nem sokat tudunk a világukról, gyakran a hagyományos pénzügyi szereplőknek is túl kicsik ahhoz, hogy szolgáltatásaikkal közelítsék az igényeiket és a fintech cégeknek kell a segítségükre sietniük.

Magyarországon több mint 500 ezer egyéni vállalkozó volt márciusban a Központi Statisztikai Hivatal adatai szerint. Ők olyan vállalkozók, akik magánszemélyként folytatnak valamilyen üzleti tevékenységet bevételszerzési céllal. Rengeteg kereskedő és szolgáltató választja ezt a vállalkozási formát – médiaszakemberek, fejlesztők, vendéglátósok, futárok, kozmetikusok, de akár egészségügyi dolgozók is.

A Covid-hatás

Az elmúlt néhány évben az eddiginél jóval nagyobb figyelem hárult az egyéni vállalkozókra világszerte. Eleinte az olyan platformok felemelkedése miatt, amelyek komplett, könnyen elérhető ügyélkört tudnak biztosítani a számukra. Ilyen például az Uber, az Airbnb, de például a Foodpanda is. Másrészt a koronavírus-járvány több szempontból is megváltoztatta az emberek gondolkodásmódját.

Tovább

Tréfának indult, de nagyon bejött a kriptósoknak a kutyás pénz

2023. április 27., 09:09 Módosítva: 2023.04.28 06:47
Aki egy kicsit is jártas a kriptovaluták világában, az biztosan hallott már a dogecoin elnevezésű tokenről, amit a „Doge” internetes meme ihletett és egy shiba inu kutyafajtát ábrázol. A dogecoin elindítása 2013-ban tréfának indult, az elmúlt 10 évben azonban jelentős népszerűségre tett szert: piaci kapitalizációja alapján jelenleg a 9. legnagyobb virtuális valuta.

Egy összetartó közösség

A dogecoint két szoftverfejlesztő, Billy Markus és Jackson Palmer hozta létre még 2013 decemberében azzal a céllal, hogy megmutassák, a kriptovaluták is lehetnek szórakoztatóak. A dogecoin gyorsan népszerű lett, főként a Redditen és a Twitteren. Az emberek „digitális borravalóként” kezdték használni a tokent arra, hogy kifejezzék tetszésüket egymás tartalmai és munkái iránt. 

Ebben az időben a Dogecoin-közösség számos jótékonysági akciót is indított. 2014-ben például 26,5 millió dogecoint (akkori értékén körülbelül 30 millió dollárt) gyűjtöttek, amelyből a jamaicai bobcsapat eljutott a szocsi téli olimpiára. Ugyanezen év márciusában pedig több mint 40 millió dogecoin (akkori értéken szintén nagyjából 30 millió dollár) jött össze, amivel kutak építését segítették Kenyában, amelyekkel tiszta vízhez juthattak a helyiek.

Tovább

Sokan már temették a készpénzt, de egy dologgal nem számoltak

2023. április 24., 17:38 Módosítva: 2023.04.25 12:04
A technológiai fejlődés visszaszorítja a készpénzhasználatot – hallható szinte nap mint nap. De miért nem beszélünk azokról a cégekről is, amelyek új megoldásokkal teszik egyszerűbbé a készpénzforgalmat? Most ők kerülnek a reflektorfénybe.

Tavaly ősszel sokan meglepődtek, amikor Giorgia Meloni, Olaszország újonnan megválasztott miniszterelnöke felszólalt a készpénzhasználat mellett. A politikus meg akarta adni a lehetőséget a kereskedőknek arra, hogy 60 euró alatti vásárlások esetén csak készpénzt fogadjanak el. Több irányból is tiltakoztak a javaslat ellen. Végül egy kompromisszum született: csak a készpénzes tranzakciók felső határát emelték ezer euróról ötezerre.

Minden készpénzmentesítő kezdeményezés ellenére látszik, hogy nem egyszerű átállni a teljesen elektronikus megoldásokra. Továbbra is vannak olyan ágazatok, ahol a készpénz használata dominál. Egyszerűen nem lehet kizárni a pénzügyi rendszerből azokat, akik foglalkozásukból vagy saját elhatározásukból adódóan nem szeretnének lemondani a bankjegyekről.

Tovább

Így magyarázd el a nagyszüleidnek, hogy mi is az a fintech

2023. április 20., 17:26 Módosítva: 2023.04.21 08:51
A pénzügyi világ digitalizálódik, a fintech, vagyis a pénzügyi technológia mára már elengedhetetlen része a mindennapjainknak. Bár a fiatalabb generációk számára természetes ezeknek az alkalmazásoknak a használata, a nagyszülőknek, sőt sok 40 és 50 felettinek is új és ismeretlen lehet ez a terület. Ebben a cikkben összegyűjtöttünk néhány tippet és példát, amelyek segítségével érthetően bemutatható a fintechek világa.

Az alapok

A fintech az angol financial technology, azaz pénzügyi technológia rövidítése, amely az új, digitális megoldások alkalmazását jelenti a pénzügyi szolgáltatások területén. A fintech magában foglalja többek között a mobilbankolást, amely lehetővé teszi a banki ügyek intézését okostelefonon keresztül; az online hitelezést, amely a hitelek gyors és egyszerű megszerzésének digitalizált módja; a digitális fizetési megoldásokat, amelyek révén pénzt küldhetünk és fogadhatunk elektronikusan.

Tovább

A sikeres fintechcégek titka

2023. április 18., 16:09 Módosítva: 2023.04.19 13:19
Dinamikusan nőtt a magyar fintechszektor az elmúlt években. Hol tartunk most? Mi ezeknek a cégeknek a titka? Milyen kihívásokkal szembesülnek az innovátorok itthon és külföldön? A kérdések megválaszolásában piaci szakértők is segítségünkre voltak.

Sok kis cég, jellemzően üzleti ügyfelekkel

Magyarországon körülbelül 150 fintechvállalat működik, ideértve a helyi vállalkozásokat és a külföldi cégek leányvállalatait is. A fintechek 80 százaléka mikro- és kisvállalkozás. Az ágazat több mint nyolcezer embert foglalkoztatott 2021-ben, a pandémia alatt azonban a fintechek alkalmazottainak száma jelentősen bővült: 2015 és 2020 között az átlagos éves növekedési ütem 15 százalék volt, 2020 és 2021 között pedig mértéke 30 százalékra emelkedett – derül ki az MNB 2022. júniusi jelentéséből.

A helyi fintechvállalatok 66 százalékáról elmondható, hogy nő a bevételük – 2020-ban a szektor teljes forgalma elérte a 170 milliárd forintot. A magyar fintecheknek általában három tulajdonosuk van: tipikusan két magánszemély és egy intézmény. A kockázati tőke beáramlása is folyamatosan növekszik. A magyar fintechvállalatok 25 százaléka legalább egy kockázati tőkével történő finanszírozási körben vett részt.

A legtöbb magyar fintech üzleti ügyfeleket szolgál ki, B2B-modellben működik. Ennek oka főként az alacsony fogyasztói (B2C) kereslet, mivel a helyi pénzügyi infrastruktúra rendkívül fejlett, és a meglévő szereplők kielégítő szolgáltatást nyújtanak.

Tovább

Hosszú évtizedek óta húzódó pénzügyi probléma oldódhat meg

2023. április 12., 17:23 Módosítva: 2023.04.13 11:57
Hosszú évtizedek óta vizsgálja a pénzügyi világ, miért nem kapnak elég hitelt a kis- és középvállalkozások. Ezeknek a cégeknek a gazdasági súlyuk jelentős ugyanis, megfelelő finanszírozással pedig gyorsabb lehetne a növekedésük. Nos, a háttérben nehezen megoldható problémák vannak, de az akadályok lebontása elindult.

A kis- és középvállalkozásokat (kkv) gyakran hívják a fejlett gazdaságok motorjának. Az Európai Unióban több mint 24 millió ilyen vállalkozás működik, amely az összes bejegyzett cég 99 százaléka. Magyarországon 2021-ben 884 ezer kkv volt, amelyek több mint kétmillió embert foglalkoztattak. A figyelemre méltó arányok ellenére is nehezen jutnak azonban hitelhez ezek a cégek.

Mi nehezíti a vállalkozások hitelhez jutását?

Ha a tudományos kutatások eredményeit vizsgáljuk, számos okot találhatunk arra, miért nem kapnak elég hitelt a kkv-k. Az egyik legfőbb ezek sorában: az információs aszimmetria. Ez lényegében annyit tesz, hogy a kkv-knál több információ van saját hitelképességükről, mint a bankoknál.

Tovább

Egy cégvezetőt is kiválthat pár sor programkód

2023. április 10., 21:35 Módosítva: 2023.04.11 07:12
A ChatGPT előretörésével a mindennapjaink részévé vált a mesterséges intelligencia körüli diskurzus. Az egyik leginkább felkapott témakör az, hogy a technológia bizonyos munkakörökben teljesen kiválthatja az embereket. Az eszmefuttatások azonban jellemzően nem térnek ki a vezetőségi pozíciókra – pedig lenne ok erre is.

Mrs. Tang Yu sokak szerint a tökéletes vezérigazgató. A hét minden napján, a nap minden órájában fáradhatatlanul dolgozik – és még fizetést sem kér! Igen, egy mesterséges intelligencia által vezérelt botról van szó.

Egy kínai videójáték-fejlesztő, a Fujian NetDragon Websoft még tavaly jelentette be a mesterséges intelligencián alapuló vezérigazgató kinevezését. Eredetileg komplex elemzési és döntéshozatali feladatok elvégzését bízták Mrs. Tang Yura. Utána jött a ChatGPT-t övező hype, és a cég részvényei a hongkongi tőzsde legjobban teljesítő értékpapírjai közé kerültek.

Tovább

Vége a dollár egyeduralmának? Kik nyerhetnek a zöldhasú trónfosztásán?

2023. április 5., 15:49 Módosítva: 2023.04.06 11:33
144
Az amerikai dollár hosszú ideje a nemzetközi kereskedelem domináns valutája, árfolyamának alakulása számottevően befolyásolja a világgazdasági folyamatokat. A legújabb tendenciák azt mutatják azonban, hogy számos ország inkább csökkentené a dollártól való függőségét.

A dollár felemelkedése

Az Egyesült Államok az első világháborút követően szinte egyik napról a másikra vált vezető pénzügyi hatalommá. Az ország csak 1917-ben lépett be a háborúba, és sokkal erősebben került ki belőle, mint európai társai. Ennek eredményeképpen a dollár kezdte kiszorítani a fontot mint nemzetközi elszámolási eszközt és tartalékvalutát. A dollár aztán 1944-ben még nagyobb szerephez jutott, amikor 44 ország aláírta a Bretton Woods-i megállapodást, amely egy amerikai dollárhoz kötött kollektív nemzetközi valutarendszert hozott létre, a dollár árfolyamát pedig az arany árához kötötte. 

A hetvenes években az Egyesült Államok megállapodott Szaúd-Arábiával, miszerint bizonyos biztonsági szolgáltatásokért cserébe a szaúdiak az olaj árát kizárólag amerikai dollárban jegyzik. Később a többi olajtermelő ország is elkötelezte magát a dollár mellett. Ennek eredményeként a petrodollárrendszer lett az olajkereskedelem alapja, amelynek lényege, hogy a világ országai dollárban fizetik az olajat, és az olajtermelő országok a dollárt használják, hogy egyéb árucikkeket és szolgáltatásokat vásároljanak a világban. A petrodollárrendszernek számos előnye van az Egyesült Államok számára, többek között növeli a dollár keresletét és stabilitását a világpiacon, valamint lehetővé teszi az amerikai kormány számára, hogy könnyen finanszírozza az államadósságot. 

Tovább

2023 az új 2008? Újabb pénzügyi válság felé tart a világ?

2023. március 31., 06:51 Módosítva: 2023.03.31 20:57
Silvergate, Silicon Valley Bank, Signature Bank – bankcsődök sora rázta meg az Egyesült Államok pénzügyi szektorát. Néhány napnál nem kellett több ahhoz, hogy az egyik legnagyobb európai bank, a Credit Suisse is nagyon közel kerüljön az összeomláshoz, és ki tudja, hány csontváz esik még ki a szekrényekből az elkövetkezendő hónapokban. Jogos a kérdés: megismétlődhet-e a 15 évvel ezelőtti pénzügyi világválság? Van ok az aggodalomra, érdemes azonban arra is figyelni, hogy miben különbözik a mostani helyzet a 2008-astól.

A történelem megismétli önmagát?

Az, ami most történik, ismerős lehet az 1980-as évek elején tapasztalt rendkívül gyors infláció idejéből, amikor az amerikai központi bank (a Federal Reserve – Fed) a túlfűtött gazdaság lehűtése érdekében emelte a kamatlábakat és szűkítette a pénzkínálatot. Ez a gazdaság zsugorodását okozta, ami végül recesszió árán törte le a fogyasztói árak erőteljes emelkedő trendjét. Ma a Fed pontosan ugyanezen az úton halad: a sokak által elkerülhetetlennek tartott gazdasági visszaesés felé.

A Forbes előrejelzése szerint a krach 2023 végén vagy 2024 elején érkezik. Gazdaságtörténeti példák alapján ugyanis a monetáris politika változásai és azok valós gazdasági hatásai között általában egy év telik el. Mások szerint a recesszió korábban, az év közepe táján érkezik. Akár így, akár úgy lesz is, abban szilárd konszenzus van, hogy 2023 gazdasági visszaesést hoz magával. 

Tovább

Betettek a szankciók az ígéretes orosz banknak

2023. március 29., 12:31 Módosítva: 2023.03.29 14:54
Oroszországban minden nagy nemzetközi technológiai megoldásnak van egy hazai alternatívája. A Google helyett a keresőmotorok között a Yandex, a Facebook helyett a közösségi médiában a VKontakte, a WhatsApp helyett pedig az üzenetküldő alkalmazások körében a Telegram. A digitális banki színtéren a Tinkoff Bankkal lehetne folytatni a sort…

A Tinkoff Bankot 2006-ban alapította Oleg Tinkov, jóval az új vonalas neobankok megjelenése előtt. Az üzletember már akkor is látta a lehetőséget a bankfiókok nélkül működő, digitális banki modellben. Sőt, olyan nagy nevek is beálltak mögé, mint a Boston Consulting Group és a Goldman Sachs. A Tinkoff az évek során a világ legfejlettebb fintechvállalatai közé emelkedett, az orosz–ukrán háború és az arra reagáló szankciók azonban mindent felülírtak.

Ilyen is lehet a jövő bankja

Mára több bank is bővíti kínálatát a klasszikus pénzügyi szolgáltatásokon túl, többek között azért, hogy megerősítsék kapcsolatukat az ügyfelekkel, valamint újabb bevételi csatornákat alakítsanak ki. A Tinkoff egyértelmű úttörője ennek a banki stratégiának.

Legelső megoldásai még a hagyományos banki palettáról érkeztek, de már újszerű köntösben. A digitális bank először egy saját hitelkártyát dobott piacra még 2007-ben, egy évre rá bemutatta internetbanki felületét, majd még egy évvel később egy mobilbanki platformot is létrehozott. Ezeket a következő években további hiteltermékek, biztosítások és vagyonkezelői szolgáltatások követték.

Tovább

Magyarországnál kisebb, mégis egyfajta Szilícium-völgy lett belőle

2023. március 22., 20:10 Módosítva: 2023.03.23 11:58
135
Startup nemzet – ezt a címet kapta meg Izrael az egy főre jutó induló vállalkozások magas száma miatt. A közel 9 milliós országból eddig 97 unikornis indult el, olyan startupok, amelyek éves árbevétele alapításuk után néhány évvel már meghaladta az egymilliárd dollárt. Összehasonlításképp: az Egyesült Királyságban feleennyi sincs: 43 ilyen vállalkozás működik. Izrael startup ökoszisztémája az elmúlt évtizedben exponenciálisan nőtt – de hogyan volt képes ez az apró ország a globális rangsor élére ugrani?

Izrael sokak számára ellentmondásos állam lehet a vallási és politikai konfliktusok miatt. Tagadhatatlan ugyanakkor, hogy az ország figyelemre méltó eredményeket ért el az utóbbi évtizedekben a tudomány és a technológia terén. Izrael technológiai ökoszisztémája az egyik legélénkebb és leginnovatívabb a világon. Kis mérete és viszonylag rövid történelme ellenére az ország a globális technológiai ipar egyik jelentős szereplője. 

Izrael a tech startupok Mekkája 

Izraelben az egyik legmagasabb az egy főre jutó induló startupok aránya a világon, évente több száz új vállalkozást indítanak. A startupok közül sok olyan élvonalbeli technológiákra összpontosít, mint a mesterséges intelligencia, a kiberbiztonság és a biotechnológia. A tech startupok számát tekintve Tel-Aviv a világ egyik legnagyobb technológiai központja az amerikai Szilícium-völgy mellett.

Az egyedülálló társadalom és kultúra, az erős gazdaság, a kormányzati támogatás és a „global first” piaci szemlélet csak néhány tényező azok közül, amelyek az izraeli innovációs ökoszisztémát a világ egyik legsikeresebbjévé teszik. Csak 2016-ban az izraeli startupok rekordösszegű, 4,8 milliárd dollárt gyűjtöttek be a befektetőktől. A Dealroom adatai szerint az Izraelbe irányuló kockázatitőke-finanszírozás az elmúlt évtizedben folyamatosan nőtt, és 2021-ben elérte a 10 milliárd dollárt. Emellett a GDP arányában kifejezve Izraelben a 2. legmagasabbak a kutatási és fejlesztési kiadások (4,3%) a világon.

Tovább

Az Apple nyerésre áll, a Meta és a Google nagy pofonok után rendezik soraikat

2023. március 20., 20:19 Módosítva: 2023.03.21 07:45
25
A technológiai óriásvállalatok behálózzák mindennapjainkat. Ők gyártják az okostelefonjainkat és a számítógépeinket, biztosítják a közösségimédia-felületeket, a portáljaikon pedig már szinte mindent megvehetünk. A terjeszkedés nem áll meg itt, többen már pénzügyi szolgáltatásokkal kísérleteznek.

Minden piacnak megvannak a legnagyobb szereplői. Hallhattunk már bankokról, amelyek túl nagyok ahhoz, hogy bedőljenek, együttműködő olajipari óriásokról és persze nagy hatalmú techcégekről is. Utóbbiak kiemelkedő piaci szereplőit mozaikszavakkal kapcsolják össze: FAANG, MAMAA vagy éppen GAFAM. A fintechpiacon négy szereplőt érdemes kiemelni: az Apple-t, az Amazont, a Google-t és a Metát.

Rövidítések

FAANG: Meta (régen Facebook), Amazon, Apple, Netflix, Alphabet (a Google anyacége). MAMAA: Meta, Apple, Microsoft, Amazon, Alphabet. GAFAM: Alphabet, Apple, Facebook, Amazon, Microsoft.

Hamarosan az alma haraphat

Az Apple még 2013-ban kezdte meg útját az új vonalas pénzügyi technológia világában. Az Apple Pay mobilfizetési megoldással többek között bankkártyává változtatta az iPhone-t. A szolgáltatás keretein belül a felhasználók hozzárendelhetik bankkártyáikat okostelefonjukhoz, és később azzal is tudnak érintésmentesen fizetni egy terminálnál.

Ha pedig már fizetni lehet, miért is ne lehetne fizetést fogadni? Tavaly érkezett meg az Apple Pay, amelynek köszönhetően az iPhone-ok már erre is képesek – így nemcsak a bankkártyákat, hanem a fizetési terminálokat is ki tudják váltani. Az Egyesült Államokban már teljesen reális forgatókönyv, hogy a vásárló és az eladó csak összeérint egy-egy iPhone-t, és végbe is megy a tranzakció.

Tovább

Hatalmas üzleti lehetőséget jelentenek az új generációs videójátékok

2023. március 16., 16:03 Módosítva: 2023.03.17 07:21
87
A videójátékok gyorsan váltak hobbiból a szórakoztatóipar egyik legnagyobb üzleti lehetőségévé. A piac jelenlegi értéke 197,11 milliárd dollár, és az előrejelzések szerint 2025-re meghaladja a 268 milliárd dollárt. A legfrissebb adatok szerint 2023-ban több mint hárommilliárd ember játszik aktívan videójátékokkal, a gamerek száma az elmúlt hét évben több mint egymilliárddal bővült. A hatalmas lehetőséget a kripto- és fintechcégek is felismerték: aktívan fejlesztik saját web3-alapú videójátékaikat.

A web fejlődése

Annak megértéséhez, mit jelent az, hogy egy játék web3-alapú, érdemes kicsit visszatekinteni az internet fejlődésére. A web1, web2 és web3 kifejezés voltaképpen a világháló fejlődési fázisait jelöli:

  • Web1 (1991–2004): A világháló fejlődésének első szakasza, amelyben főként statikus, információközpontú weboldalak jelentek meg. Ezek alapvetően HTML-kódokból álltak, és csak korlátozottan vagy egyáltalán nem lehetett velük interakcióba lépni. A web1-et elsősorban a dokumentumok és az információk megosztására használták.
  • Web2 (2004–2014): Ebben az időszakban terjedtek el azok a webes alkalmazások és platformok, amelyek lehetővé tették a felhasználók számára, hogy aktív részesei legyenek a világhálónak. Olyan szolgáltatások jelentek meg, mint a közösségi média, a blogok, a videómegosztó oldalak, valamint a webes alkalmazások és szolgáltatások. Az interaktivitás, a felhasználói élmény és az adattárolás lehetősége jelentősen nőtt a web2-n.
  • Web3 (2014-től): A blockchaintechnológia és a decentralizáció került ekkortól már a fókuszba. Ez lehetővé teszi az eszközök, adatok és a felhasználói élmény valós idejű, biztonságos és decentralizált kezelését. A web3-ban a felhasználók az adatokat saját ellenőrzésük alatt tarthatják, és lehetőségük van az adatok tulajdonjogának megtartására és értékesítésére is. Az új generációs webes technológiák alapján a web3-ban létrejött egy decentralizált és önfenntartó gazdasági ökoszisztéma.
Tovább

Kényes helyzetben a Revolut

2023. március 13., 16:55 Módosítva: 2023.03.14 13:33
53
A Revolut közel két hete jelentette be, hogy 2021-ben története során először nyereséges évet zárt. A vállalat azóta sem hagyta el a címlapokat, hiszen néhány nappal az örömteli hír után auditora, a BDO úgy nyilatkozott, hogy a bevételek túlnyomó részének meglétét nem tudták egyértelműen igazolni, ezért fennáll a veszélye annak, hogy a pénzügyi jelentések tartalma érdemben eltér a valóságtól. De pontosan mi a probléma és mit jelent ez a Revolut jövőjére nézve? Veszélyben van esetleg az ügyfelek pénze is?

A történet március elsején kezdődött, amikor a brit neobank bejelentette: 2021-ben 636 millió font bevételt termelt, adózás előtti eredménye pedig 26 millió font lett. Önmagában meglepő, hogy csak 2023 tavaszán sikerült publikálni a 2021-es év eredményeit (erről alább még szót ejtünk), az viszont nagyszerű hír, hogy alig egy év alatt a bevételek közel háromszorozódtak. Még biztatóbb a kép, ha azt is figyelembe vesszük, hogy a 26 milliós profitot megelőzően 2020-ban még 221 millió font veszteséget volt kénytelen elkövetni a vállalat.

Illusztris társasághoz csatlakozhatnak

Ha ezek az eredmények valódiak, az jelentős fegyvertény. A Revolut egy neobank, vagyis olyan fintechcég, amely a bankok alternatívájaként pozicionálja magát, és ügyfélbarát, digitális pénzügyi szolgáltatásokkal látja el felhasználóit. A neobankok többsége – így tett a Revolut is – fennállásának első éveiben rengeteg szolgáltatást ingyen kínál a gyors növekedés érdekében. 

Tovább

Stabil kriptovaluta? Szép ígéret, amely hatalmas összegeket vonz

2023. március 10., 17:22 Módosítva: 2023.03.11 06:34
14
A kriptovaluták a többség számára már nem ismeretlenek, hiszen az utóbbi időben kis túlzással minden hónapra jutott egy-egy nagyobb botrány a szektorban. A vezető gazdasági portálok címlapjain csalásról, csődről vagy épp mesés meggazdagodásról szóló hírekben gyakran szerepeltek a kriptovilág szereplői. Ebben a cikkben a kriptovaluták kevésbé ismert „testvéréről” a stablecoinokról lesz szó, amelyek az utóbbi időben szintén nagy port kavartak a pénzügyi világban.

A kriptovaluták rendkívül volatilisak… Vagy mégsem?

De kezdjük is az elején. Mik azok a stablecoinok, és miben különböznek a többi kriptovalutától? Mint ismert, a kriptodevizák árfolyama rendkívül ingadozó, egyáltalán nem ritka, hogy egy adott kripto jegyzése 5-10-20 százalékot (vagy még többet) változzon akár napon belül is. A stablecoinok ezt a problémát hivatottak kiküszöbölni azáltal, hogy az árfolyamukat stabilan tartják. 

A stablecoin voltaképp egy olyan kriptovaluta, amelynek értékét jellemzően valamilyen fiatpénzhez (központi bank által kibocsátott, fedezet nélküli fizetőeszközhöz, például a dollárhoz vagy az euróhoz) kötik, ezáltal árfolyama stabilabb, mint a fedezet nélküli kriptodevizáké. Nemcsak fiatpénzekhez lehet azonban kötni a stablecoinok értékét, hanem például nemesfémekhez, árucikkekhez vagy egyéb kriptovalutákhoz.

Tovább

Dollármilliók múlhatnak néhány pixelen

2023. március 8., 16:47 Módosítva: 2023.03.09 14:16
10
Az arculatváltás mindig nagy kihívás egy vállalatnak. Sorsdöntő is lehet, hogy az új márkamegjelenés elnyeri-e az ügyfelek tetszését, vagy sem. A brand megjelenése különösen a digitális világban fontos, hiszen a vásárlók másodpercek alatt, röpke benyomások alapján döntenek és görgetnek tovább. A megnyerő márkamegjelenésen milliódolláros bevételek és a cég sikere múlhat.

Az analóg fényképezés ikonjának számító Kodak például nem akarta tudomásul venni, hogy a piac egyre inkább a digitalizáció felé halad. Amikor a Kodak ezt végül megértette, és elkezdte a digitális fényképezőgépek értékesítését és gyártását, már túl késő volt. A Kodak 2006-ban megpróbálta magát digitális vállalattá alakítani, új logóval és szlogennel („Share Moments. Share Life”). Az arculatváltás azonban nem nyerte el az ügyfelek tetszését, mivel összezavarta őket, hogy a vállalat eltávolodott a hagyományos filmes fényképezőgépektől. Ráadásul a Kodaknak egyre nagyobb konkurenciával kellett szembenéznie a digitálisfényképezőgép-gyártók részéről, és nehezen tudott lépést tartani a gyorsan változó technológiai környezettel. Az elsietett üzleti stratégia és az arculatváltás hatására 2012-ben egy időre csődeljárás alá került a cég. 

De mit is jelent a rebranding pontosan? Arculatváltásról akkor beszélünk, ha egy márka újra akarja pozicionálni magát azzal a szándékkal, hogy új, megkülönböztetett identitást alakítson ki az ügyfelek szemében. Ebbe beletartozhat a márka nevének és/vagy logójának cseréje, illetve a vizuális arculatváltás. Ez a folyamat hónapokig, de akár évekig is eltarthat, és alapos kutatás előzi meg. Az utóbbi évek legsikeresebb rebrandingjeiről és bukásairól Mátyás Boldizsárt, a COMET Studio digitális ügynökség egyik alapítóját és kreatív igazgatóját kérdeztük, aki a közelmúltban az ügynökség saját arculatváltását is levezényelte. 

Tovább

Kis pénz, kis foci; nagy pénz, nagy kriptoszponzorok

2023. március 2., 10:23 Módosítva: 2023.03.02 18:37
25
Mindannyian tudjuk, hogy rengeteg pénz van a labdarúgásban. Külföldön szponzorok sora keresi az együttműködési lehetőségeket a legnagyobb csapatokkal. A bitcoin és más kriptovaluták felívelésével megjelentek köztük a kriptotőzsdék és egyéb kriptoszolgáltatók is – olyannyira, hogy a világ legnagyobb bajnokságában már szinte minden klubnak van kriptoszponzora.

Nem is olyan régen, még 2018-ban lehettünk tanúi a labdarúgás és a kriptovaluták első jelentősebb találkozásának. Egy török amatőr csapat, a Harunustaspor 0,0524 bitcoinért és 2500 líráért igazolt játékost. A lépés akkor nem volt több, mint egy marketinghúzás, amivel fel akartak kerülni a nemzetközi térképre. Ki gondolta volna akkor, hogy a legnagyobb csapatoknál alap lesz a kriptoszponzorok jelenléte?

Majdnem mindenki beáll a sorba

Ha a legnagyobb ügyleteket keressük, érdemes a legnagyobb bajnokságban körülnéznünk – ez az angol első osztály, a Premier League. Minden a jelenlegi éllovas Arsenallal kezdődött. A klub 2018-ban állapodott meg a CashBettel arról, hogy reklámozza a vállalat kriptovalutájának piaci megjelenését.

Azóta szinte minden élvonalbeli brit csapat követte a londoni klub példáját. Blockchainhálózatokat promotálnak, kriptotőzsdékkel szerződnek, szurkolói tokenekhez adják a nevüket, valamint saját NFT-kollekciókat dobnak piacra. Egyedül a Brighton & Hove Albion nem adta be még a derekát, a vezetőség ugyanis továbbra sem bízik a kriptoszektorban.

Tovább

Foci, rapperek és neonszínű bankkártyák – a fintech szektor legjobb marketingkampányai

2023. február 27., 17:25 Módosítva: 2023.02.28 08:32
A pénzügyi szektor felforgatói, a fintech cégek nemcsak gyors és kényelmes szolgáltatásaikkal, de izgalmas marketingkampányaikkal is rendszeresen felhívják magukra a figyelmet. Az innovatív gondolkodásmód gyakran nemcsak a termékekben és szolgáltatásokban mutatkozik meg, hanem az ötletes vagy épp meghökkentő média- és PR-akciókban is. A cikkben összeszedtük ezek közül a legemlékezetesebbeket.

Amikor hirtelen egy rapper lesz a főnököd

A svéd fintech óriás, a Klarna 2021 nyarán összefogott A$AP Rocky rapperrel, hogy arra ösztönözze a vásárlókat, dobják fel a ruhatárukat és öltözködési stílusukat. A globális kampány, amely 14 piacon indult el, magában foglalt egy klipet is A$AP Rocky főszereplésével és egy #getsmoooth elnevezésű kihívást, amely arra hívta fel az embereket, hogy osszák meg új megjelenésüket a közösségi médiában. 

Kevés dolog vonzza jobban a figyelmet, mint egy nagy bejelentés, ezért A$AP Rocky azzal indította a kampányt, hogy közölte: befektetőként csatlakozik a Klarna vállalathoz, és az üzlet részeként egy napra a vezérigazgatói posztot is átveszi. Mivel A$AP Rocky 2018 óta nem adott ki teljes albumot, a felhajtást azzal is fokozta, hogy a kampány címadó kisfilmjében egy még meg nem jelent számot mutatott be. A kampányfilm összesen több mint 5 millió megtekintést ért el a YouTube-on, és több száz cikk foglalkozott a témával a sajtóban.

Black Friday szabotázsakció

Nem gyakran hallani arról, hogy márkák arra kérik az embereket, hogy bojkottálják az év egyik legnagyobb fogyasztói eseményét. A Cleo tavaly őszi kampányának célja azonban épp az volt, hogy segítse az emberek pénzügyi edukációját, valamint lerántsa a leplet a Black Friday körüli mítoszoktól. A kampányban a felhasználóknak 3 egyszerű dolgot kellett megtenniük annak érdekében, hogy esélyük legyen 500 dollárt nyerni:

  1. Beírni a Cleo alkalmazásba, hogy „Boycott Black Friday”.
  2. Megosztani az erről készült képernyőfotót Twitteren vagy Instagramon, amin megjelölik a Cleót.
  3. Nem vásárolni Black Friday napján (az alapvető szükségleteket leszámítva).
Tovább

Sok celeb a pénzügyi szektorban találja meg a számításait

2023. február 24., 16:46 Módosítva: 2023.02.25 13:59
Vannak hírességek, akik lassan ismertebbek a befektetéseikről, mint korábbi hivatásukról. Ashton Kutcher és Jay-Z is inkább milliárddolláros befektetési portfólióikat építgetik ma már, mintsem a nyilvánosság előtt szerepelnének. De Ryan Reynolds is ugyanerre az útra lépett. A Deadpool-filmek sztárja főként a cégeire figyel mostanság: alkoholmárka, mobilszolgáltató, valamint labdarúgócsapat is van már az érdekeltségei között. És egy fintech cég is...

A pénzügyi technológiai, azaz fintech befektetésével Reynolds nincs egyedül a hírességek világában. A 2022-ig erősen felívelő piac többeknek is megtetszett. A világ legnagyobb befektető vállalatai mellett ezért sok cég részvényesei között találhatunk színészt, sportolót és zenészt is.

Trendi apphoz trendi támogatók

A Klarna az európai fintech színtér egyik üdvöskéje. Korábban a kontinens legértékesebb privát pénzügyi technológiai cége volt részletfizetéses (BNPL) szolgáltatásainak köszönhetően. Lényegében azt teszi lehetővé, hogy ügyfelei kamatmentes részletekre bonthassák vásárlásaikat – így például egy online rendelést három vagy négy egyenlő részletben fizethetnek ki.

Tovább

Egyre több helyen jelenik meg a környezettudatos élet titkos fegyvere

2023. február 23., 20:53 Módosítva: 2023.02.24 07:00
A klímaváltozás egyre látványosabb tüneteinek hatására folyamatosan növekszik a környezettudatosságra törekvő fogyasztók száma. A gazdaság minden szegmensében felismerték, hogy ez egyszerre jelent fenyegetést és lehetőséget: aki környezetbarát imázst alakít ki, az elnyeri az erre érzékeny réteg elkötelezettségét, míg a többiek sokaknál képzeletbeli tiltólistára kerülhetnek.

A karbonkalkulátorok megmutatják, hogy mennyi szén-dioxid-kibocsátás köthető egy ember (vagy épp vállalat) költéseihez. Vásárlásaink jelentős mértékben határozzák meg azt, hogy környezetkímélő vagy épp környezetkárosító életmódot élünk. A karbonkalkulátorok minden tranzakciónál a megvásárolt termék vagy szolgáltatáshoz köthető kibocsátás mértékéről adnak becslést. Ezek összege adja meg, hogy egy adott hónapban hány kilogramm szén-dioxid került a légkörbe a döntéseink nyomán. Ez a mennyiség a karbonlábnyom.

Három az egyben – ez lenne a siker receptje?

A karbonkalkulátorok a fent leírt módon arra késztetnek bennünket, hogy átértékeljük a fogyasztói magatartásunkat, és ideális esetben tudatosabban hozzunk döntéseket. A legtöbb ilyen szolgáltatás három elemmel segít maximalizálni az elérhető hatást:

Mérés: A kibocsátások mérésével pontos kép kapható a vásárlások környezeti hatásáról, majd a sok egyéni adat összekapcsolásával elemezhető egy ember életmódjának környezetre gyakorolt hatása. Külön kiértékelhető, hogy mennyire közlekedik, táplálkozik, öltözködik vagy épp pihen fenntarthatóan egy-egy felhasználó.

Tovább

Trójai falovakkal védekeznek a bankok

2023. február 20., 12:05 Módosítva: 2023.02.21 07:30
Volt idő, amikor a bankok innovációs úttörőknek számítottak. Az elsők között kezdtek el számítógép-hálózatokat, telefonos szolgáltatásokat, belső webfelületeket használni. Közülük többen leragadtak ezen a szinten, mára korszerűtlen vállalatokká váltak. Vannak azonban olyanok is, akik lépést próbálnak tartani a kihívókkal.

A banki innováció gyengülését Chris Skinner, a pénzügyi technológiai szcéna egyik közismert szereplője, már több mint tíz éve, a neobankok megjelenése előtt felismerte. Miként arra rávilágított, 2000-ben a tíz legnagyobb amerikai bank átlagosan 1,6-szor említette meg az innováció kifejezést éves jelentésében. Ez a szám 2006-ban 6,5-re növekedett, majd jött a 2008-as gazdasági válság, és 2009-re mindössze 0,3-ra zuhant ez az érték.

Sokáig nem is volt prioritás a kutatás-fejlesztés a bankszektorban. Érthető módon a stabilitásra és a tüzetes kockázatkezelésre összpontosított minden hitelintézet. Az innováció viszont jelentős költségekkel és kockázatokkal jár, nagy a veszélye továbbá annak, hogy egy-egy kezdeményezés nem térül meg.

Tovább

A mesterséges intelligencia a pénzügyeket is forradalmasítja

2023. február 18., 18:48 Módosítva: 2023.02.19 06:15
A mesterséges intelligenciáról már mindenki hallott, ha más nem is, de a Terminátor-filmek vagy a ChatGPT biztosan ismerősen cseng. A gépeknek vagy számítógépes rendszereknek az a képessége ez, amely révén olyan feladatokat hajtanak végre, amelyekhez általában emberi intelligencia szükséges – beszédfelismerés, minták azonosítása, döntéshozatal vagy tapasztalatokból való tanulás.

A mesterséges intelligencia (MI) részterületei többek között a gépi tanulás, a természetes nyelvfeldolgozás vagy a robotika. Egyre elterjedtebb az alkalmazása az egészségügy, a közlekedés, a gyártás és a pénzügy területén, de a hatékonyság és a termelékenység növelésének eszközeként is számos iparágban egyre fontosabbá vált az utóbbi évek során. Ebben a cikkben pénzügyi vetületét vizsgáljuk meg alaposabban.

Rossz hír a csalóknak

A mesterséges intelligencia és a gépi tanulás nagy mennyiségű adat elemzésére, ezáltal a csalásokra utaló minták felismerésére is jól használható. Az algoritmusok például betaníthatók a szokatlan költési minták vagy a gyanús számlavezetés azonosítására, ami lehetővé teszi, hogy a bankok még a csalások bekövetkezte előtt lépéseket tegyenek azok megelőzésére. 

Tovább

Egyre nagyobb a béren kívüli juttatások jelentősége

2023. február 14., 18:27 Módosítva: 2023.02.14 19:56
A háború okozta bizonytalanság és az évtizedes rekordokat döntögető infláció a gazdaság minden szereplőjére nagy nyomást helyez. A munkavállalók jelentős része aggódik a megélhetése miatt, és igyekszik minden lehetőséget megragadni az anyagiak stabilizálása érdekében.

Eközben a kis- és középvállalkozások is nehéz időszakot élnek, sokuk a növekedés helyett most szerényebb célokra, például a túlélésre fókuszál. Az egymásra utaltság erős, de nem egyszerű harmonikus viszonyt teremteni, amikor mindenki a saját gondjaival van elfoglalva. A béren kívüli juttatások meglepően hatékony módját jelenthetik annak, hogy a munkaadók és a munkavállalók érdekei egyaránt érvényesüljenek, méghozzá hosszú távon.

Idővel az igények is változnak

A gondosan összeválogatott béren kívüli juttatások mindenkinek segítenek. A munkavállalók támogatást kapnak a mindennapi élet költségeinek fedezésében, ezáltal nő a pénzügyi biztonságuk, és kevesebbet stresszelnek az anyagiak miatt. A munkaadó pedig a juttatások kínálatával növelheti alkalmazottai elégedettségét, és vonzó munkahellyé teheti a cégét. Ennek következtében könnyebbé válik a meglévő alkalmazottak megtartása és az újak megszerzése.

Tovább

A 350 százalékos kamatok országa – és azok, akik ebből hasznot húzhatnak

2023. február 7., 17:58 Módosítva: 2023.02.07 19:25
3

Gyakran merül fel a kérdés, hogy mekkora a pénzügyi technológia, azaz a fintech startupok valódi hozzájárulása az emberek életminőségének javulásához. Magyarországon egyelőre nem úgy tűnik, hogy átvennék a hagyományos bankok vagy biztosítók helyét, inkább melléjük igyekeznek felzárkózni. Nos, a kérdésre a jó választ Brazília példája adhatja meg. 

Brazília a világ 12. legnagyobb gazdasága, de egyben a 7. legnépesebb országa is. Így – mivel a megtermelt javakon (GDP) nagyon sok ember osztozik – nem beszélhetünk gazdagságról, sőt, az egy főre jutó GDP alapján az ország a 81. helyen kullog, Mauritius és Fehéroroszország között.

Tovább

Óriási üzlet az időseknek szóló technológia

2023. február 3., 17:31 Módosítva: 2023.02.04 08:54
16
Az utóbbi pár évben egyre több figyelmet kap egy új kifejezés a techszektorban, ez pedig nem más, mint az AgeTech. Első hallásra úgy tűnhet, mint bármely más techszóösszetétel, ahol a koncepció meglehetősen egyszerű: AgeTech = technológia időseknek. A valóság azonban ennél összetettebb – az AgeTech ennél sokkal tágabb fogalom.

Az AgeTech elsősorban a 60 év felettiek igényeire optimalizált technológiákra és szolgáltatásokra utal. Ez azonban nem lebutított technológiát jelent, sokkal inkább azon szolgáltatások összességét, amelyek az öregedéssel járó valódi kihívásokra próbálnak megoldást nyújtani. Az AgeTech-szolgáltatások többek között egyszerűbbé teszik az idősek számára a banki ügyeik intézését, és segítenek megvédeni őket a pénzügyi csalásoktól is.

Ugyanakkor nem csak a pénzügyi ágazatra korlátozódik az AgeTech. Egyre nagyobb az igény az idősek számára kialakított intelligens otthonok iránt is. Az életkorbarát okosotthonok olyan mesterséges intelligenciával feljavított termékeket és szolgáltatásokat nyújtanak, amelyek lehetővé teszik, hogy az emberek saját otthonukban maradhassanak, még akkor is, ha gondozásra szorulnak. 

Tovább

Sorra kapja a pofonokat a Facebook – merre tovább a nagy bukások után?

2023. január 29., 16:09 Módosítva: 2023.01.30 11:41
43
Hatalmasat bukott tavaly a Meta: a felhasználók száma alig emelkedik, a részvényárfolyam beszakadt. A technológiai cég előtt álló kihívások sora szinte végtelen, de vajon eljött-e már az ideje annak, hogy temessük a médiahasználati szokásainkat alapvetően felforgató óriást?

A Metát, a Facebook anyavállalatát nem kell bemutatni senkinek. A lassan 20 éve működő közösségimédia-platform az elsők között jött létre, és az internetre gyakorolt hatása máig érezhető. A 2004-ben néhány amerikai egyetemista kollégiumi szobájából indult ötlet néhány év leforgása alatt a világ egyik legnagyobb és legértékesebb vállalatává nőtte ki magát. A technológia folyamatos fejlődésével azonban számos versenytárs is megjelent a piacon, újabb és innovatívabb megoldásokat kínálva, mint a Meta. Ennek következtében a cég számos üzleti problémával és kihívással találta szembe magát az utóbbi években. 

Tovább

Öt magyar, akiknek kulcsszerepük van pénzügyeink átalakulásában

2023. január 27., 18:43 Módosítva: 2023.01.28 10:34
45
A többség érthető módon nem szívesen gondol manapság a pénzügyeire. Az infláció az egekben, a gazdaság világszerte lelassult, az orosz–ukrán háború miatt általános a bizonytalanság. Ha viszont hosszabb távlatokba tekintünk, azt látjuk, hogy bőven van okunk a bizakodásra is.

A pénzügyek és a bankolás folyamatosan digitalizálódnak, az ügyfélélmény javul, nő a kényelem és a gyorsaság szerepe. Ezek a trendek egy ideje hazánkban is jelen vannak, napjaink pénzügyi forradalmának a hazai pénzügyi szektorban több élharcosa tevékenykedik. Néhány héttel korábbi cikkünk mintájára most öt olyan magyart mutatunk be, akik nagy hatással vannak pénzügyeink átalakulására.

Hegedüs Éva – a digitális bankolás hazai úttörője

Hegedüs Éva 2010 óta a Gránit Bank elnök-vezérigazgatója, korábban hat évig annak többségi tulajdonosa is volt. Irányítása alatt a bank kis pénzintézetből a hazai középmezőny egyik stabil szereplőjévé vált. Növekedésük kulcsa, hogy évek óta előszeretettel hoznak be külföldi digitális banki trendeket, amelyeket elsőként tesznek elérhetővé itthon. 

Tovább

Vége a mámornak, ébresztő a neobankoknak

2023. január 22., 15:41 Módosítva: 2023.01.23 11:53
155
Ha fintechről van szó, sokan a neobankokra gondolunk. Ingyenes, könnyen kezelhető pénzügyi alkalmazásokra, amelyekkel a hagyományos bankoknál vezetett számláinkat kiegészítjük. A legnagyobb név talán a Revolut, amelyet Magyarországon már több mint 700 ezren használnak. A nemzetközi piac azonban sokkal többet tartogat – igaz, megingó jövővel.

Neobank, kihívó bank, digitális bank – rengeteg nevet kaptak már a bankszámlát és bankkártyát kínáló, mobilappon elérhető pénzügyi startupok. Népszerűségük évek óta világszerte nő. Emberek milliói használják alkalmazásaikat, és több hagyományos bank próbálja lekövetni a rájuk jellemző, fejlett digitális ügyfélélményt.

Sokáig minden adva volt az általános piaci optimizmushoz. Ennek azonban a fintech szektor megpróbáltatásokkal teli tavalyi éve vége vetett. Bár egyesek sikert sikerre halmoznak, mások küszködnek, és csődbe mennek. Kezd körvonalazódni, hogy a bankszektornak valójában alig néhány szereplőtől kell igazán tartania.

Tovább