Ebben az új Star Wars-sorozatban mindenki Han Solo egy kicsit
Régebben menetrendszerű volt, hogy karácsony közeledtével olyan franchise-ok jelentkeztek új felvonásokkal, mint a Star Wars, A Gyűrűk Ura, esetleg a Harry Potter. Mostanra azonban a mozikból mindhárom világ eltűnt. Hogy hova? A tévébe tették át a székhelyüket, A Hatalom Gyűrűi már a második évadát fejezte be ott, és az HBO is azon ügyködik, hogy J. K. Rowling könyveit egy-egy évadra lebontva hozzák el új szereplőgárdával, és persze a Disney jóvoltából a Star Wars-sorozatok is pörögnek. Ez utóbbiak között találunk olyan gyöngyszemeket, mint A mandalóri és az Andor, olyan korrekt próbálkozásokat, mint az Ahsoka és az Obi-Wan Kenobi, valamint rosszul elsült tévutakat is. Igen, rátok nézünk, Az akolitus és Boba Fett könyve…
Az eddigi Star Wars-szériák olyan vegyes felvágottá álltak össze, hogy belőlük következtetve nem igen lehetett kiszámolni, hogy a Disney+-ra december 3-án érkező Star Wars: Kóbor alakulat vajon milyen minőséget üt meg. Jó előjelek azért akadtak, ugyanis az új, Tom Holland főszereplésével készített Pókember-trilógia rendezője, Jon Watts és írótársa, Christopher Ford azt tűzték ki célul, hogy az Amblin 80-as évekbeli klasszikusainak stílusát idézzék fel egy kicsit a nézőkben, sztárszereplőnek meg odacsábították a nyolcrészes produkcióba azt a Jude Law-t, aki mostanában Az ifjú pápában és Az új pápában is sorozatozott, de alakította a fiatal Dumbledore-t a Legendás állatok-filmekben.
Egészen egyértelműen látszik, hogy a Kóbor alakulatot Steven Spielberg családi kalandfilmjei inspirálták, már az alapvetés is egy az egyben olyan, mintha a The Gooniest mixelték volna össze az E. T., a földönkívülivel, és rászórtak volna még némi Indiana Jonest is, hogy mindenki találjon a végeredményben valami szerethetőt.
Pókember azon dolgozik, hogy ne kérdezzék Pókemberről
„Nyilvánvalóan még mindig dolgozom rajta. Ez egy tökéletlen folyamat” – viccelődött, amikor éppen a szuperhős-franchise-ban végzett alakításáról kérdezték. Garfield arról is beszélt, hogy hálás a Pókember fémjelezte időszakért, mert lehetővé tette számára, hogy olyan legendákkal dolgozzon együtt, mint Martin Scorsese.
Guadagnino, aki marokkói gyökerei és a város iránti szeretete előtt tisztelegve útjára indította a Marrakech Filmfesztivált, Garfield szuperhős-franchise-ról szóló megjegyzéseire reagálva váratlanul azt mondta, hogy Pókembert „lenyűgöző szuperhősnek” találja.
Emlékszem, amikor Sam Raimi rendezte az elsőt, és én 28 vagy 29 éves voltam, azt kívántam, bárcsak engem kértek volna fel, hogy készítsek egy részt. Szóval bárcsak én rendeztem volna a Pókemberben őt
– mondta Guadagnino, a balján ülő színészre pillantva. Guadagnino nemrég rendezte Garfieldet az After the Hunt című, megjelenés előtt álló thrillerben, amelyben Julia Roberts is szerepel. Garfield azt mondta a forgatásról, hogy élete egyik legnagyobb élménye volt.
Ötezer betanított patkánnyal forgatják újra a legendás horrorfilmet
A filmes mély megszállottsággal kutatta és imádta a vámpírtörténeteket fiatal kora óta – ifjúként még el is játszotta a Nosferatu szörnyetegét egy színházi előadásban. Eleinte még ő is csak a roncsolt változatot látta a filmből, nem a nyolcvanas években felújított kiadást, de már az is (vagy talán éppen az) okozta a máig tartó vámpírszenvedélyét.
Max Schreck alakítása, az általa tervezett smink, az elképesztő mozdulatai… A VHS egy leromlott 16 mm-es nyomatból készült, így nem látszik a kopasz sapka és a zsírfesték, néha pedig az íriszei is úgy néznek ki, mint a macskaszem. A visszaállított verzióban már nem ilyen. Mégis, abban, amit láttam, több volt a valóság, ezt pedig épp a leromlott minőség adta
– fogalmazott a rendező a Deadline-nak.
Amikor eljutott arra a pontra, hogy belevágjon a saját vámpírfilmjébe, mégis valami egészen más megközelítést alkalmazott. Már tapasztalt rendezőként, olyan filmekkel a háta mögött, mint A boszorkány vagy A világítótorony, saját vízióját kezdte rávetíteni az alkotásra, és olyan szörnyeteget akart, amilyet még nem látott a világ, valamit, ami több, mint a számtalan filmes közhely, ami eszünkbe jut a vérszívó teremtményről.
Ingyenesen nézhető több száz magyar film az ünnepek alatt
Több száz magyar film vált elérhetővé hétfőtől a Filmio, a Nemzeti Filmintézet streamingplatformjának kínálatában, ahol egészen január 6-ig lehet a kiemelt alkotásokat ingyenesen megtekinteni.
A több mint 450 film között a Meseautótól a Fehérlófián át a Moszkva térig számos klasszikus, közönségkedvenc és filmritkaság található – közölte az NFI hétfőn az MTI-vel.
Ingyen elérhetők mások mellett Fábri Zoltán, Makk Károly, Mészáros Márta, Elek Judit, Jancsó Miklós és Szabó István világszerte elismert alkotásai, az első magyar némafilmek és háború előtti vígjátékok, a hetvenes évek avantgárd kísérleti filmjei, a nyolcvanas évek olyan közönségsikerei, mint a Dögkeselyű vagy a Macskafogó, valamint a kilencvenes és a kétezres évek kultfilmjei, köztük a Roncsfilm és a Werckmeister harmóniák.
A magyar filmkultúra egyedülálló kincs, amelyet minél szélesebb körben meg kell ismertetni. December a közös ünneplés és a visszaemlékezés hónapja, ezért szeretnénk lehetőséget adni mindenkinek, hogy hozzáférjen ezekhez az időtlen klasszikusokhoz kiváló minőségben felújítva, felejthetetlen filmélményekkel megajándékozva a családokat
– idézi a közlemény Káel Csabát, a mozgóképipar fejlesztéséért felelős kormánybiztost.
A platform hétről hétre bővülő tartalma átfogó válogatás a magyar film több mint 120 évének alkotásaiból. A csaknem ezer filmből álló kínálat több darabja számos alkalommal ingyen érhető el, az idén 110 éves Magyar Animáció legismertebb alkotásait például egész évben előfizetés nélkül lehet megnézni. A filmeket kábel nélkül lehet átjátszani a különböző okoseszközökről és számítógépekről az erre alkalmas tévékészülékekre is.
A magyar rajongóknak üzentek a legújabb Star Wars-sorozat készítői
Bár a mozikból kikopott a Star Wars, a Disney-nél gőzerővel dolgoznak azon, hogy az Andor után újabb közönségkedvenc gyöngyszemet tegyenek le az asztalra, ami a messzi-messzi galaxisba kalauzol. Talán épp ezért döntött úgy az egeres stúdió, hogy igent mondanak a Star Wars: Kóbor alakulat ötletére, amelyet egy napjainkban iszonyúan populárisnak számító készítőgárda hozott nekik a tárgyalóasztalhoz.
A Kóbor alakulatot ugyanis a legújabb, Tom Holland főszereplésével készített Pókember-trilógia rendezője, Jon Watts, és hasonlóképp tehetséges alkotótársa, Christopher Ford álmodták meg. Ők ketten abból indultak ki, hogy egy, az 1985-ben vászonra tűzött Kincsvadászokra, avagy eredeti címén a The Gooniesra hajazó, elveszett gyerekekre fókuszáló Star Wars-kalandsorozatra minden bizonnyal lenne igényük a már felnőtt, de gyermeklelkű nézőknek is.
A Star Wars: Kóbor alakulat története egy biztonságos, futurisztikus kertvárosra emlékeztető bolygón veszi kezdetét, ahol néhány kisgyerek – az örök álmodozó Wim, legjobb barátja, Neel, a vehemens Fern és a maga visszafogott módján zseniális KB – hatalmas felfedezést tesz… ennek vége lesz az, hogy ők négyen egy ijesztő, már-már horrorisztikus droid oldalán nagy kalandra indulnak a galaxisban. Lesz itt minden: űrkalózok előli menekülés, sőt Jude Law alakításában még egy rejtélyes Erő-használó is tiszteletét teszi. A Kóbor alakulat előtt azonban csak egy cél lebeg: élve megúszni a rögtönzött osztálykirándulást, és hazatérni planétájukra, amelyről időközben derül ki, hogy érdekesebb, mint azt maguk a gyerekek valaha gondolták.
Gyerekként a messzi-messzi galaxisba csöppenni…
A Disney szervezésében, egy online interjú keretein belül az Index is kérdezhette az MCU sztárrendezőjét, Jon Wattsot és író-producertársát, Christopher Fordot. A kerekasztalos beszélgetés során lapunk először is arra volt kíváncsi, mennyire zajlott könnyedén a zöldfülű, kisgyerekekből álló szereplőgárda és az Oscar-jelölt Jude Law összeismerkedése és együttműködése a forgatásokon. Egyáltalán, mennyire viselkedhettek gyerekként a főszereplők?
Erre Christopher Ford úgy fogalmazott:
„Semmi panaszunk nem lehet a gyerekszereplőkre, nagyon profin viselkedtek ahhoz képest, hogy szemtelenül fiatalok. Ugyanakkor nem akartuk szőnyeg alá söpörni azt a tényt sem, hogy mennyire kaotikus 10 évesnek lenni. A forgatáson olyan környezetet igyekeztünk teremteni nekik, ahol úgy érezhették, önmaguk, gyerekek lehetnek. Nyilván Jude Law is nagy segítség volt ebben, aki igazi vezéregyéniségként garantálta, hogy a csapat összeálljon, és a gyerekszereplők is kihozzák magukból azokat a kvalitásokat, amelyeket a casting alatt megláttunk bennük.
A világhírű rendező kijelentései után nagyon boldogok lehetnek Johnny Depp rajongói
Tim Burton, a világhírű rendező biztos benne, hogy ismét együtt működik majd a jövőben filmjei visszatérő főszereplőjével, Johnny Depp-pel. Ennek ellenére kizárta, hogy folytatást készítsenek a nagy sikerű Ollókezű Edward című filmből, miközben idén már megjelent a ma már klasszikusnak számító Beetlejuice második része.
A rendezőt a Marrákesi Nemzetközi Filmfesztiválon kérdezték az Ollókezű Edward lehetséges folytatásáról.
Vannak bizonyos filmek, amelyekből nem szeretnék folytatást készíteni. Az Ollókezű Edwardnak nem akartam folytatást, mert egyszeri dolognak éreztem. Bizonyos dolgokat jobb, ha meghagyjuk önmagukban
– idézi a rendezőt a Variety.
Nyugdíjas detektív nyomoz a Netflix új sorozatában, és egyszerűen imádni való
Vannak sorozatok, amelyek képesek arra, hogy már az alapötletükkel elérjék, hogy az ember távirányítót akarjon ragadni. Pont ilyen a Beépített öregúr, a Netflix november 21-én közzétett új vígjátékszériája, amelyben Ted Danson alakít egy Charles Nieuwnedyk nevű nyugdíjas mérnököt, aki elhunyt nejét gyászolja, és egyszerűen képtelen ez után a tragédia után bármi értelmet adni a további életének. Mármint addig a pillanatig, amíg Charles meg nem lát egy újsághirdetést, amiben egy magánnyomozó, Julie Kovalenko (Lilah Richcreek Estrada) kifejezetten idős asszisztenst keres maga mellé. Na és a misszió? Beköltözni és beépülni egy puccos, San Franciscó-i idősek otthonába, ahol ékszertolvaj szedi az áldozatait... és végül persze az sem árt, ha kézre kerül a tettes.
Fene se gondolná, de a Beépített öregúr megtörtént esetet vesz alapul, amelyből korábban The Mole Agent címmel dokumentumfilm is készült. Bevallom töredelmesen, hogy én azt nem láttam, de abból kiindulva, hogy egy magándetektívnek a valóságban is ilyen őrült ötlete támadt, mint ebben a Netflix-sorozatban, ki lehet jelenteni, hogy a legjobb sztorikat tényleg az élet írja. Klisés gondolat ide vagy oda, de akkor is igaz.
Nyilván el lehetett volna rontani még így is ezt a sorozatot, a Netflixnél meglepően sokszor képesek arra, hogy bántóan középszerű, feledhető és mindenféle popkulturális jelentőséget nélkülöző produkciókat adjanak ki a kezeik közül. Amikor meg véletlenül betalálnak, akkor egy évad után meghökkentő hirtelenséggel kaszálják el a gyöngyszemeiket. Remélhetőleg a Beépített öregúr nem jár hasonlóan, és nem kap kegyetlen kaszát, mert a készítő, Michael Schur újfent rátapintott valami remekre. A televíziós alkotót nem biztos, hogy kapásból mindenki ismeri, de ha azt mondom, hogy The Good Place, esetleg Brooklyn Nine-Nine vagy éppen Parks and Recreation és Office, akkor sokak szeme csillanhat fel.
Szívbe markoló filmen az elpusztíthatatlan felvidéki magyarság identitásbástyája
Dunaszerdahely különleges zárvány, talán világszerte egyedülálló képződmény a Csallóköz szívében. Bár a húszezres város 104 éve Csehszlovákiához, illetve utóbb Szlovákiához tartozott/tartozik (leszámítva az 1938 és 1945 közötti hét évet, amikor az első bécsi döntést követően visszatért a Felvidék déli, magyarlakta sávja), mihelyt átlépjük a város határát, mintha csak Magyarországra érkeznénk. A főutca neve Fő utca, a legkedveltebb helyi vendéglátóegység neve Budapest Kávéház, az 1904-ben alapított klub, a DAC stadionjával, a MOL Arénával szemközti kiskocsma, amely minden hazai meccs előtt zsúfolásig megtelik, a Tyúkos névre hallgat. Hogy miért? Mert itt jóféle Zlaty Bazant, azaz Aranyfácán elnevezésű csapolt sör kapható. És a fácán, az már majdnem tyúk...
Hát itt, ebben a kultuszhelyszínné magasztosult kisvárosban mutatták be szerda este a helyi CINEMAX-ban Tősér Ádám rendező moziját, a DAC Filmet.
Nagy visszatérővel folytatódhat a Halálos iramban legújabb része
Vin Diesel a közösségi médiában arra utalt, hogy a Halálos iramban 11. része 2026 tavaszán folytatódhat, méghozzá Dwayne Johnson visszatérésével – írja a Mafab.
A színész elmondta, hogy szándékában áll visszanyúlni a franchise gyökereihez, az utcai versenyzés izgalmához és a praktikus kaszkadőrmutatványok látványához. Külön kiemelte a karakterek újbóli találkozásának jelentőségét, amely szerinte alapvető része a történet erejének.
A ledér gyönyörűség engedett a kéjenc érsek csábításának
Kicsit sem túlzunk, ha azt állítjuk, hogy Paolo Sorrentino a nagy itáliai elődök, Federico Fellini és Michelangelo Antonioni méltó örököse. A rendező új filmje, a Parthenopé – Nápoly szépe a 2024-es év egyik legkiemelkedőbb filmes alkotása. A premier előtti vetítésre félve ültünk be, nem okoz-e ez alkalommal csalódást az Oscar-díjas maestro. Nem okozott, recenzens töredelmesen bevallja, hogy dicshimnusz következik. Annak megírását követően pedig azonnal jegyet vált, hogy újra megnézhesse az olasz rendező legújabb filmjét. Persze nem kéjvágyból, ahogy a film kéjenc érseke tenné.
A szerelem következményei megjelenése, tehát 2004 óta biztosan eseménynek számít, ha Paolo Sorrentino új filmmel jelentkezik. A rendező A nagy szépség (2013) című alkotásával örökre beírta magát a filmtörténelembe. De láttunk már karón varjút, az Oscar-díj sokakat megrészegít, kártékonyan hat az újabb alkotásokra, mindez azonban az olasz mesterre nem igaz. Tudjuk, hogy a legrangosabb elismerés után is kiváló filmeket készített. A Parthenopé – Nápoly szépe pedig remekül illeszkedik a sorba. Brilliáns alakításokban és gyönyörű képekben bővelkedő, katartikus, a szívre és az észre egyaránt ható filmet kapunk tőle.
A Netflix megcsinálta a saját Breaking Badjét, csak sokkal viccesebben
A mai napig etalonként kezelik az AMC által 2008-tól 2013-ig sugárzott, ez idő alatt öt évadot megért drámasorozatot, a Breaking Badet, amelyben egy végstádiumos rákbetegségben szenvedő, ergo halálra ítélt kémiatanár a családja érdekében hátat fordít a társadalmi konvencióknak, és előbb drogfőzőnek, majd rettegett maffiózónak áll. A Bryan Cranston és Aaron Paul főszereplésével készült produkciót a mai napig sokan visszasírják, és bár a Better Call Saulnak köszönhetően egy ügyvédes spin-offot is kapott, ehhez hasonló sztorit nem nagyon látott a nézőközönség, annak ellenére sem, hogy a streamingipar ezerrel pörög, és heti jelleggel rengeteg új sorozat debütál.
Amikor ínséges idők járnak, akkor az egyszeri tévénézőnek érdemes egy kicsit szörföznie a Netflix kínálatában, mert az online videótár sűrűn ad esélyt a legvadabb ötleteknek is. Simán ezek közé sorolhatjuk az október 31-én bemutatott Gyilkos jelenlét (Murder Mindfully) című új német szériát, amely évek óta az első olyan próbálkozás, amely meghökkentően közel áll a Breaking Badhez.
Csak hab a tortán, hogy főszereplője egy simlis ügyvéd, a végeredmény tehát olyan, mintha az AMC két klasszikusát mosták volna össze.
A Gyilkos jelenlét története Björnről (Tom Schilling) szól, akinek menő autója van, előkelő háza és egészen nagy vagyona is, csakhogy a földi javakat nem tudja megosztani nejével, Katharinával (Emily Cox) és kislányával, Emilyvel (Pamu Pilavci), köszönhetően annak, hogy folyamatosan védence, a hírhedt maffiózó, Dragan Sergowicz (Sascha Alexander Gersak) csicskáztatja hősünket.
Amikor minden szakadni és romba dőlni látszik, akkor pattan ki Björn feleségének fejéből az ötlet, elküldi urát „mindfulness”-órákra, ahol egy terapeuta segít a túlhajszolt törvényszolgának, hogy jobban jelen lehessen az életében, képessé váljon megélni a pillanatokat, és kizárja az olyan zavaró tényezőket, mint például Björn kvázi főnöke, a rettegett gengszter, aki egy 50 fős iskolás csapat szeme láttára ver agyon egy lángoló drogfutárt. Az iskolások hiába kisgyerekek, a telefonjukkal mindent rögzítenek és rögtön fel is raknak az internetre.
A világ egyik legcsúfabb oldalát mutatja be ez az új Netflix-film
Közeleg a karácsony, az emberek pedig elkezdenek ajándékokat vásárolni egymásnak, de még a Mikulás műhelyében is rengeteg manó dolgozik, hogy a gyerekeknek meglepetést szerezhessen. Na de mi lesz azokkal az ajándékokkal és termékekkel, amelyek végül nem találnak gazdára? Ha egy évben százszor annyi ruhát gyártanak le, mint ahány ember él a földön, hol landol a felesleg? A válasz egyértelmű és igen csúnya.
Új tényfeltáró film jelent meg a Netflixen, ami a legnagyobb világmárkák – úgy mint az Adidas, az Amazon és az Apple – egykori fejeseit és kiemelt munkatársait szólaltatja meg. A szakemberek beavatnak minket a titokba, hogy ezek a cégek mivel vesznek rá bennünket arra, hogy vásároljunk, vásároljunk és még többet vásároljunk.
A Vedd meg most: A shopping-összeesküvés című film karácsony előtt még aktuálisabb, hiszen az a rengeteg termék, amit legyártanak, de végül használatlanul a polcon reked, mert senki sem veszi, sokszor már új állapotában a kukában végzi. Van, hogy a cégek szándékosan tönkre is teszik ezeket, nehogy a márka sérüljön, sokszor pedig szimpla átverés mind a jótékonyság, mind az újrahasznosítás, mert a termékek egyformán a szemétdombon landolnak.
Egy ültő helyünkben végigdaráltuk Stephen King kedvenc misztikus sorozatát
A Kiút (From) alapszituációja pont olyan, mintha egy Stephen King-regénybe lapoznánk bele. Egy házaspár, Tabitha (Catalina Sandino Moreno) és Jim (Eion Bailey) a két gyermekükkel, a tinédzser Julie-val (Hannah Cheramy) és a család legfiatalabb, de élénk képzeletű tagjával, egy Ethan nevű kisfiúval (Simon Webster) utazik az országúton, amikor furcsaságba botlanak. Az előrehaladásukat egy kidőlt fa és a körülötte baljóslatúan repdeső madarak akadályozzák. Innen indul a Matthews família számára egy hosszú pokoljárás, amikor rájönnek, hogy egy rémálomba illő kisvárosban ragadtak. Egy olyan településen, ahol a lakosok el vannak átkozva, és nincs kiút számukra. Ha mindez nem lenne elég, éjszakánként vérszomjas, vámpírhoz hasonló lények jönnek elő, hogy kínozzák a szerencsétleneket, csak a seriff, Boyd (Harold Perrineau) leleményességének, és az általa talált, a rémségeket távol tartó talizmánoknak köszönhető, hogy nem tépik össze őket a szörnyetegek nagy magabiztossággal.
Adjuk hozzá még mindehhez, hogy a Kiút városkájában, vagy ahogy a rajongók emlegetik, Fromville-ben még különös látomásoktól szenvedő egyének, mint a hangokat halló Sara (Avery Konrad), illetve a második évadban érkezett, kimonóba öltözött boszorkánnyal eszmét cserélgető Elgin (Nathan D. Simmons), és a fura terhességbe eső Fatima (Pegah Ghafoori) is bonyolultabbá teszik az összképet. Na, és akkor még nem beszéltem a romokról, ahol láthatóan lehetséges az időutazás, vagy arról a hátborzongató gyerekhangról, mely egészen sűrűn zongorázik szegény Jim idegein, köszönhetően annak, hogy a férfi elhunyt kisfiaként mutatkozik be.
Ökölbe szorul a kezem tőle, annyira valóságos és pokolian ijesztő egyszerre.
Mindezt Stephen King írta a Kiútra, még amikor a horror mestere a Twitterre posztolgatott (azóta a Threadsre vándorolt át a veterán könyvíró, ugyebár). Nem is kell ennél jobb ajánlólevél a 2022-ben még az Epixen, majd 2023-tól az MGM+-on, nálunk a Maxon adott szériához, amelyet egyébként a Lost alkotói jegyeznek. Ennek köszönhető a misztikus tálalás, hogy hétköznapi embereket szorítottak extrém, megmagyarázhatatlannak tűnő körülmények közé az írók. Ráadásul, a szemfülesek még azt is észrevehetik, amellett, hogy a Kiút főszereplőit simán meg lehet feleltetni a Lost szereplőgárdájával, hogy itt-ott az aláfestő zenéknél felcsendülnek a Pokoli Édenben használt dallamok.
Kegyetlenül megdolgoztatta az agytekervényeinket Hugh Grant új vallásos thrillerje
Hugh Grant kapcsán mindenkinek a jóképű, sármos brit színész jut eszébe, aki karrierje javában romantikus komédiákban, a könnyedebb műfaj olyan darabjaiban tette a szépet a nőknek, mint a Bridget Jones, a Sztárom a párom, esetleg az Igazából szerelem. Pedig hát az elmúlt években az amúgy öntörvényű és magának való, 64 éves színész elkezdett tudatosan távolodni attól a skatulyától, amibe a szakma beleszorította. Grant ugyanis elkezdett a gonoszabb karakterek felé kacsintgatni, a Dungeons & Dragons: Betyárbecsületben és a Paddington 2-ben is viccesedve, de odalépett a jófiúknak, ahogy csak tudott. 2024 teléig, egészen pontosan november 21-ig kellett várnunk arra, hogy Hugh Grant végre bevállaljon egy igazán ördögi szerepet. Tette mindezt a hazai mozikban is látható, Eretnek (Heretic) című A24-es pszichológiai thrillerben.
Az Eretnek története két hittérítővel indít, a végtelenül visszafogottan öltözködő és szendén viselkedő Barnes nővér (Sophie Thatcher) és Paxton nővér (Chloe East) egy padon üldögélve, el-elpirulva beszélik ki a szex és a pornónézés rejtelmeit, hogy aztán megint a hátukra vegyék a várost, és a lakosokhoz bekopogtatva új embereket vegyenek rá, hogy lépjenek be a mormonok közé.
Az Eretnek azzal a kérdéssel játszik el, hogy mi lenne, ha két csillogó szemű hittérítő rossz ajtón kopogna be.
Persze a filmben, amikor rövid felvezetés után a leányzók a ránézésre is hátborzongató házikóban élő Mr. Reed (Hugh Grant) csengőjét nyomkodják kitartóan, még nem sejtik, miféle borzalmak várnak rájuk odabent. Merthogy optimisták, bíznak az istenükben és az emberek jóindulatában.
De vajon tévesen? Mindennel kapcsolatban tévednek? Ezeket az egyszerűnek tűnő, ám bonyolultnak bizonyuló kérdéseket teszi fel ez az új pszichológiai thriller, amely némiképp üdítő módon, ahelyett hogy Hugh Grant kezébe baltát adna, és a kvázi főgonosz vérben forgó tekintettel, néhány jumpscare-rel a hóna alatt üldözné szegény mormon kislányokat... nos, az Eretnek egészen másik irányra szavaz.
Az új Dűne-sorozat pont arról szól, amitől napjainkban a legjobban rettegünk
Sokáig megfilmesíthetetlennek hitték, még David Lynch is olyan csúnyán belebukott a feldolgozásába, hogy a rendező a mai napig inkább hallgat saját Dűne-filmjéről. Azonban a Legendary Entertainment végre valahára belenyúlt a tutiba, amikor Denis Villeneuve-öt bízták meg, hogy készítse el nagyvászonra a klasszikus, Frank Herbert által 1965-ben írt sci-fit. A 2021-es első film hagyott kívánnivalót maga után, viszont a Dűne második része már olyan szinten mozgott, hogy simán modern klasszikusnak, a vizuális történetmesélés mesteri példájának mondható, pedig alig pár hónapja mutatták be.
Nem véletlen, hogy a Dűnét a mozikban sikerre vivő Legendary stúdió egy tévésorozatot is célul tűzött ki, és franchise-t kezdtek építeni, elvégre Villeneuve filmjei együtt simán átlépték az 1 milliárd dolláros bevételt világszerte, annak ellenére, hogy az első részt a koronavírus-járvány és az HBO Maxon való egyidejű bemutatás is sújtották.
A Maxon november 18-tól látható Dűne: Prófécia legalább akkora kreatív pokoljáráson ment keresztül, mint a mozifilmes adaptációk. Jöttek-mentek az alkotók, maga Villeneuve is kiugrott a projektből, és a részben Magyarországon forgatott, hat részes előzményszériát jócskán újra kellett írni és dolgozni, mire megkapta végső formáját. A showrunner, aki kipofozta a Dűne-sorozatot, az az Alison Schapker volt, aki íróként az Aliason is közreműködött, de a Lost írószobájában is kiemelkedő munkát végzett az ABC-klasszikus második és harmadik évadán, később pedig dolgozott a Fringe című FOX-os sci-fin. A képet némileg árnyalja, hogy Schapker kezében az Altered Carbon hatalmasat bukott, de második etapja is, ami megpecsételte a netflixes sorozat sorsát. Nem igazán lehetett tehát kiszámolni, hogy a Dűne: Prófécia vajon milyen lesz.
Csak hab a nem túl étvágygerjesztő tortán, hogy az új Dűne-sorozat Frank Herbert fia, Brian Herbert és Kevin J. Anderson előzményregényén, A dűne nővérein alapszik. Ezekről a könyvekről tudni kell, hogy az eredeti hat Dűne-regényhez képest, amelyeket Frank Herbert jegyzett, nem annyira jó a megítélésük, inkább pénzlehúzásnak, új bőr lehúzásának lettek elkönyvelve a tősgyökeres rajongók által. Olyan sztoriknak, amelyek a Dűne világában játszódnak, de az általuk megütött minőséget illetően inkább illenek be a fanfiction kategóriába, mint hivatalos, kánonbeli könyveknek.
Maradj csak szenvedő, irányítható és gyermek
Könnyű belátni, hogy a drogfüggőség témakörét már számtalan módon feldolgozták, körbejárták. Elég kétséges, hogy a témában lehet újat mutatni és mondani. Miklós Ádám dokumentumfilm–rendező új alkotásában, a Mélypont érzésben erre tesz kísérletet. Nagyon úgy tűnik, hogy sikerrel.
Miklós Ádám két magyar fiatal (Szilveszter és Boróka) leszokási kísérletét követte picivel több mint egy éven keresztül. Mindeközben a két szenvedélybeteget a Megálló Csoport segítette a leszokásban. Az alapítvány különlegessége, hogy olyan tevékenységeket kínálnak, amelyek egyszerre segítenek a szer- vagy viselkedési függőség leküzdésében, valamint az élet rendbehozatalában. Ráadásként hosszú évek óta tiszta, egykori szerfüggő segítők mentorálják a hozzájuk fordulókat.
Ryan Reynolds felesége miatt újraforgatták a Deadpool & Rozsomák végét
Shawn Levy, a Deadpool & Rozsomák rendezője és Ryan Reynolds, a film egyik főszereplője a mű rendezői kommentárral ellátott lemezes változatában elárulták, hogy Blake Lively egy megjegyzésének köszönhetően kevesebb mint két nap alatt újraforgatták a film végét – írja a Variety.
Blake Lively a filmben Lady Deadpool hangjaként tűnt fel, és egyébként Ryan Reynolds felesége, akivel négy közös gyerekük is van.
A színész elmondta, hogy az ilyen típusú filmek esetében az újraforgatás többhetes procedúra, de jelen esetben Matthew Macfadyen beszédének felvétele csak 36 órát vett igénybe.
Az eredetileg a Deadpool és Rozsomák befejezésben a két szuperhős megmenti a világot azzal, hogy elpusztítja az Időhasítót, és ugyan úgy tűnik, hogy nem élik túl a procedúrát, hamar kiderül, hogy életben vannak. Ezt a jelenetet az újraforgatás alatt úgy módosították, hogy Deadpool és Rozsomák életben maradásának kérdésére késleltetve adtak választ.
Jeff Goldblum fiai már kitalálták, mit szeretnének örökölni apjuk 40 millió dolláros vagyonából
A 72 éves Jeff Goldblum, a Kaos Zeusza már gondolkodhat végrendeletén, mert két kiskamasz fia kitalálta, mit szeretne örökölni utána – olvashatjuk a Daily Mailen.
A kilencéves Charlie és a hétéves River, akiket 41 éves feleségével, Emilie-vel nevel, hirtelen elkezdtek érdeklődni a divat iránt, és apjuk szekrényét feltúrva lelkesen nézelődnek, kutakodnak a márkás holmik között. Goldblum elárulta, már kinézték, mit szeretnének lenyúlni tőle halála után. De nincs ezzel gondja, sőt tetszik neki az ötlet, hogy már megvan értékes Cartier és Rolex órái tulajdonosa.
Goldblum elég későn, 62 évesen lett apa, de mégsem kényezteti el fiait, nagyon átgondolt és komoly nevelési elveket vall. Elsőszülött fia, Charlie születése előtt egyébként három évig randizott és járt Emilie Livingstone-nal, későbbi feleségével, úgyhogy ezt sem kapkodta el. 2014-ben összeházasodtak, és jött a családalapítás. Erről az Independentnek a színész úgy beszélt nyár végén,
csodálatos dolog, amiben minden érzelem a felszínre bukkan, és kénytelen vagy mindig javítani magad, mert te vagy a gyerekek mintája, példaképe. De ez nagyszerű feladat és lehetőség is.
Azt is hozzátette, nem szeretné, hogy a fiúk felnőtt korukban az ő 40 millió dolláros vagyonára hagyatkozzanak, találják meg saját útjukat és munkájukat. Fontos, hogy saját maguk érjék el céljaikat, és ő nem akarja megtenni helyettük, amit nekik kell. Ők találják ki, mire van szükségük, mit szeretnek, mi a szenvedélyük. És ha olyat is kell tenni, amit nem szeretnek, hát muszáj, hogy elérjék a távolabbi célt. Jeff Goldblum szerint azt kell elsősorban kitalálni, hogy mire van szükségük, és ez hol metszi egymást azzal, amit szeretnek, és mit tehetnek, hogy ezeket összehangolják.
„A csók egy baromság” – Ridley Scott cáfolta Denzel Washington állításait
Ahogy a Variety faggatta a rendezőt a vörös szőnyegen, és a két férfi közti csókról kérdezték, egyszer csak kibukott belőle, hogy:
Ez egy baromság. Sosem csináltak ilyet. Csupán eljátszották a pillanatot.
Ennek ellenére Denzel Washington egészen mást mondott. A kétszeres Oscar-díjas színész szerint a készítők, köztük az Oscar-jelölt Scott elgyávult, és emiatt nem kerülhetett be a csókjelenet, ahol valójában a „halál csókját” adja az egyik karakternek, akit később megöl.
Jönnek az ünnepek, kötelező jól érezni magad
Az örömelv mozgatta fogyasztói társadalom tagjaiként többnyire nem vágyunk semmi másra, mint egy kis kikapcsolódásra, felhőtlen szórakozásra. A lényeg, hogy mindig legyen nagyon jó. Herendi Gábor új filmje, a Futni mentem az említett igényeket akarja kielégíteni: nevettetni, szórakoztatni akar. A kérdés nem más, mint hogy sikerül-e neki.
Herendi Gábor rutinos rendező, ha a nézőszámot vesszük, akkor a legsikeresebb honi direktor, akinek olyan kasszasikereket köszönhetünk, mint a Valami Amerika, a Kincsem vagy a Toxikoma. Pontosan tudja, érzi, hogy mire vevő a nagyközönség. Boszorkánykonyhájából jól sikerült és kevésbé eltalált fogások is kikerültek már.
Lehetetlennek tűnő vállalkozás
A Futni mentem egyértelműen a jobban sikerült alkotásai közé tartozik, mert nem akar több lenni, mint ami, profin megkomponált romantikus vígjáték, amire az ünnepek közeledtével, a karácsonyi ajándékok vásárlása közben szívesen beülnek az egyébként megtépázott idegrendszerű családtagok.
Érthetetlen, miért találnak egymásra, megérdemeljük, ha bedőlünk képzelt vágyainknak
A női főszereplő (Laura Dern) Oscar-díjas, a rendező (Susannah Grant) Oscar-díj-jelölt, a vágó (Kevin Tent) kétszeres Oscar-díj-jelölt, a férfi főszereplő pedig maga Liam Hemsworth... Ebből is látszik, hogy egy történetet elmesélni, főleg ha romantikus, nem könnyű, az alkotók hiába dolgoznak sztárokkal. A Magányos szívek menedéke elvileg románc a Netflixen, Marokkó szépséges tájain játszódik, csak éppen romantikusnak nem mondható, mert a történet sem nagyon hihető.
Igen, talán ez a film legnagyobb baja: nem hihető. Ha már romantikát akarnak elénk tolni, hagyni kellene, hogy üssön, fájjon, érezzük, hogy a szerelem mindent, de tényleg mindent legyőz, akkor is, ha abba mindenki belepusztul.
Ez a film azonban ránk akarja erőltetni egy 50+-os írónő, Katherine Loewe (Laura Dern) és egy harmincas pasi, Owen Brophy (Liam Hemsworth) meg sem születő szerelmét. Nem, nem a két főszereplő közötti korkülönbséggel van a gond, hiszen ha a szerelemnek dúlnia kell, hát akkor dúljon; ha pedig lassan, észrevétlenül születik, oson a pitvarokon, kamrákon át az erekben csöndesen, akkor bújjon a bőrünk alá. A gond ott van, hogy a Magányos szívek menedékében
semmi nem dúl, semmi nem oson.
A színészek között nincs kémia – a helyes vagyok, híres és okos, vagy éppen sármos és kigyúrt még aligha ok a feromonok áradására, vagy ha mégis, akkor a szerelmet pontosan így kell megölni a filmvásznon. Úgy és azzal, hogy el akarjuk hitetni, hogy ez most tényleg szerelem, miközben nem az. Bár lennének csak barátok, azzal semmi gond nem volna. Igaz, a filmiparban olyan kategória nem nagyon van, hogy barátkozós, vagy ha mégis, az pont ilyen lehetne.
Nincs kémia, nincs szerelem
S hogy két kiváló színész ennyire nem tudja elhitetni, hogy vágynak a másikra, az annak köszönhető, hogy a filmbéli karakterek között sem nagyon zizeg semmi. Katherine és Owen olyannyira kétdimenziós alak, hogy ennyi erővel az űrben is lebeghetnének, szkafanderben. Nehezen hisszük el, hogy magányosak, s hogy a szívük dobbanása a történet bizonyos pontján éppen ugyanakkor és ugyanazért hagy ki.
Olyan ez az új film, mint egy tündérmese, csak rengeteg meztelenkedéssel
Túl sok ideig nem várakoztat az Anora című, a magyar mozikban november 7-e óta vetített új romantikus komédia, már ami a meztelenkedéssel vegyített polgárpukkasztást illeti. Rögtön az első jelenetben tangás szexmunkások pucsítanak az arcunkba a vászonról, miközben hétköznapi amerikai fickók ölében vonaglanak meztelen keblekkel. Brooklynban járunk, egy éjszakai klubban, itt dolgozik a címszereplő Anora, vagy ahogy ő jobban szereti, Ani (Mikey Madison) éjt nappallá téve, és próbálkozik minél több pénzt kiszipolyozni szerencsétlen flótásokból, és afféle ötperces barátnő élményét kínálva újra és újra visszacsábítani őket a mulatóba.
Anora élete akkor vesz váratlan fordulatot, amikor a night-clubba betéved Vanya (Mark Eydelshteyn), egy szemtelenül fiatal orosz siheder, aki olyan eszkortot kér, akivel nem muszáj angolul társalognia. Mit ad isten, Ani pont ilyen, ám amikor először odamegy flörtölni a sráchoz, még fogalma sincsen, mekkora drámába keveredik a későbbiekben. Nekünk, nézőknek sincsen, de az író-rendező, Sean Bakerből kiindulva, aki olyan életszagú, nagybetűs amerikai filmdrámákat hozott az elmúlt években nekünk, mint például a nihilben fuldokló 2017-es Floridai álom, illetve jó mélyen megkapargatta napjaink szexmunkásainak rögvalóságát a Tangerine-nel és a Vörös rakétával… sejteni lehet, hogy ez is egy olyan sztori lesz, ami a végén csúnyán képen töröl és kijózanít.
Annak ellenére is, hogy az Anora első negyven perce a hedonisták nedves álma. Miután a szendének tűnő Ani és a ficsúr Vanya a létező összes pózban szexeltek, és a lány olyan erotikus táncokat lejtett, amelyektől egy valódi eszkort is elpirulna, a két fiatal valahogy Las Vegasban köt ki, ahol hirtelen ötlettől vezérelve összeházasodnak. Nyilván ez az a pont, ahol az addig aranyos, szexuálisan túlfűtött film valami másba csap át, hiszen az orosz oligarcha szülők nem nézik jó szemmel, hogy a fiuk egy – az ő szemükben – prostituáltat vett el. Oda is küldik fogdmegjeiket, hogy kapják el a fiút és a lányt, és kerül, amibe kerül, de tegyék semmissé a frigyet.
Visszatért a kedvenc sci-fi-sorozatunk, és izgalmasabb, mint valaha
Tagadhatatlan, hogy A siló egy kicsit a Lost nyomvonalán halad, már abban az értelemben, hogy egy misztikus, nagy költségvetésű sorozat, amelynek a legnagyobb vonzereje, hogy epizódról epizódra amennyi új rejtélyt dobál be, néha azért egy-egy választ is odarak a kíváncsi néző elé az asztalra. Az alapszituáció, amely Hugh Howey magánkiadásban megjelent regényein alapszik, rögtön megcsinálja a hangulatot némi borzongáshoz, elvégre A silóban egy olyan jövőben járunk, ahol elpusztult a világ, az emberiség maradéka pedig a föld alatt, egy hatalmas, emeletes házhoz is hasonlítható bunkerben kénytelen túlélni. Szigorú szabályok vannak, a siló elhagyása olyannyira tabunak számít, hogy akinek elhagyja a száját, hogy ki akar menni, arra védőfelszerelést raknak, megkérik, hogy takarítsa le a külvilágot mutató kamerákat, és mehet isten hírével...
Igen, kicsit diktatórikus a hangulat, a seriffnek és a korrupt politikusoknak van a legtöbb hatalom a kezében, a többiek meg afféle szorgos hangyák, akik azon fáradoznak, hogy a silóban ne menjen el az áram, legyen étel, meg miegymás. Máskülönben meghal mindenki.
Ami a mitológiáját illeti, A siló egy iszonyatosan izgalmas néznivaló, tudjuk, hogy volt egy lázadás, de nem mutatják. Tudjuk, hogy egy ponton majdnem bekrepált a főgenerátor. Na, és azt is tudjuk, hogy az előző seriff és neje odáig hajszolták magukat az összeesküvés-elméletekkel, hogy végül mindketten tettek egy, az egészségükre ártalmas kirándulást odakintre. Merthogy meggyőzték magukat, hogy az apokalipszis csak hazugság, amellyel beetették őket a hatalmasok, hogy láncot rakjanak a lábukra.
Kiderült, miért hagyta ott Kevin Costner a sikersorozatát
Alig pár hónapja, hogy Kevin Costner bejelentette, nem tér vissza a Yellowstone című neowestern főszerepében, az indokról azonban keveset lehetett hallani. Az Index is megírta, hogy a színész májusban a GQ magazinnak elmondta: az eddigi távollétét a felosztott struktúra indokolta. Állítólag részt vett volna az ötödik évadban is, ám annak két részre szakítása bezavart a Horizont-projektbe. Costner ugyanis az utolsó másfél évben már párhuzamosan dolgozott a saját filmjén és a sorozaton is.
Kevin Costner szerint a Yellowstone forgatókönyve olyan sokáig nem jutott el hozzá, hogy már csak egy hete maradt befejezni a sorozat forgatását, mielőtt belekezdett volna a másik projektbe. A színész csalódott, hogy sem a Paramount, sem a 101 Studio nem kelt a védelmére.
Az indokról a People magazin információi szerint a forgatókönyv hiánya tehetett, ugyanis Costner egy időre otthagyta a filmes stábot, hogy a Yellowstone csapatával dolgozzon, azonban a helyszínen tapasztalta, hogy nincs is nekik forgatókönyvük.
A végén azt olvashattátok, hogy azt mondtam: »Nézzétek, a saját filmemet csinálom. Ha azt akarod, hogy egy hetet dolgozzak, mert meg akarsz ölni, vagy bármi mást, akkor tudok adni neked egy hetet.« Tényleg nem volt annyi hetem, hogy adjak nekik egy hetet, de azt mondtam, hogy megteszem. Aztán ezt úgy forgatták, hogy csak egy hetet akartam dolgozni
– fogalmazott Kevin Costner.
A színész hozzátette, hogy soha nem a Yellowstone iránti elkötelezettsége volt a kérdés, hanem inkább a rajta kívül álló tényezők örvénye, ami kihívássá tette a dolgokat. Costner arról is beszélt, hogy a sorozatban részt vevő többi szereplőtől nem kapott támogatást, amit meglehetősen furcsának talált a részükről.
Szimpla szerelemnek indult, végül sosem látott gazdagság lett a jutalmuk
Ezt a filmet azoknak ajánlom, akik ezeket is szerették: Szerelmünk lapjai, Üzenet a palackban, Séta a múltba, Ház a tónál, Adeline varázslatos élete. Persze, a Hosszú utazás más, és mégsem. S hogy miért? Mert kellően romantikus. Mert ebben filmben két idősíkon fut a történet, a fiatalok kapcsolata mindkettőben szimpla szerelemnek indul, jutalmuk azonban sosem látott, érzett és tapasztalt gazdagság lesz.
Pedig, jesszus, a Hosszú utazás tényleg úgy kezdődik, mintha valami nyálas rodeós-cowboyos történettel kínálnának meg minket, ám – és nagy szerencsénkre – a történetbe bekerül egy másik eseményszál is, ráadásul egy másik idősíkon, amitől a történet igazán elkezd működni.
A film Nicholas Sparks 2013-ban megjelent The Longest Ride (magyarul Hosszú utazás) című regénye alapján készült, és hangulatában nem véletlenül emlékeztet
- a Szerelmünk lapjaira, hiszen az a film Sparks The Notebook című regénye alapján készült;
- az 1998-ban megjelent Üzenet a palackban című Sparks-regényre, amelyből 1999-ben készült film azonos címmel (Message in a Bottle);
- az A Walk to Remember (magyarul Leghosszabb út) címmel 1999-ben megjelent Sparks-regényre, amelyből 2002-ben (magyarul) Séta a múltba címmel készült filmes feldolgozás.
A Hosszú utazás azonban más, még akkor is, ha az ebben megírt párhuzamos történet ezúttal is egy fiatal pár szerelmének kibontakozásáról, valamint az időskor magányáról és két ember le- és megélt szerelmének megmutatásáról szól. Az egymásra találásról, a másik elfogadásáról, a ragaszkodásról és az elengedésről.
Az év legjobb új sorozata egy igazi pokoltúra az alvilág mélyére
Hiába bukott meg a pénztáraknál a Joker 2, húzták le a kritikusok, és gyűlölték egy emberként a nézők a musicalalapokra felhúzott filmet, mégse lehet kijelenteni, hogy a Batman nélküli Batman-adaptációk bukásra lennének ítélve. Mert hát ugyancsak idén, szeptember 19-től kezdődően képernyőre került a Pingvin című sorozat nyolcrészes első évada is, amely hiába játszódott Gotham városában, a lehető legtávolabb tartotta magát a Denevérembertől, ehelyett egy éjsötét, komor és komplex alakításokra felhúzott gengszterdrámát hozott nekünk a Laure LeFranc által, Matt Reeves produceri felügyelete alatt készített alkotás.
A főszereplő, a felismerhetetlenségig maszkírozott Colin Farrell hiába állította azt nemrég, hogy botorság lenne a Pingvint egy másik HBO-klasszikushoz, a The Sopranoshoz hasonlítani. Mert igenis egy olyan szériáról van szó, amely újraírhatja egy picit a zsáner szabályait, és azt, amit napjaink képregény-feldolgozásaitól várunk.
Pingvin és az antihősök visszatérése
Azok, akik azt mondják, hogy az antihősök kora lejárt, és mutogatnak visszafelé az olyan sorozatokra és az általuk hagyott több éves űrre, mint a Dexter, a Breaking Bad, esetleg a Californication, azok nyilvánvalóan egy részt sem láttak a Pingvinből. Merthogy ez a széria a legjobb példa emberemlékezet óta arra, hogy elegendő összeereszteni pár igazán nagy rohadékot, bezárni őket egy olyan ködös, sötét kalitkába, mint a Batman-történeteknek otthont adó nagyváros, és a konfliktusok szinte adják magukat. Elvégre ezek a karakterek arra születtek, hogy kavarják a trágyát, és egymást nyírják, ahogy csak tudják.
Valahogy így eshet meg, hogy a bicegő, magyaros akcentussal beszélő Oz Cobb (Colin Farrell) csak egyike azoknak a főgonoszoknak, akik lubickolnak a szériában. Nyilván a Pingvinnel is számolni kell, és a kegyetlen, a legváratlanabb pillanatokban érkező fordulatok emlékeztetnek is bennünket arra, hogy a főszereplő nemcsak ránézésre, hanem a lelkét tekintve is egy igazi szörnyeteg... Ugyanakkor rajta kívül is bőséggel akadnak olyanok, akiknek nem szívesen fordítana hátat az ember. Már, ha nem akar kést találni benne.
Ez történik, ha karácsonykor szembejön velünk a szerelem
Hol van még a karácsony… de azért már ömlik ránk a „pirosaranyos” hangulat. Persze nem a paprikakrémes, hanem a száncsengős, a hohohohósan mikulásos. A filmipar a Netflixen a Jövő karácsonykor című románccal ismét arra tesz kísérletet, hogy szívünket az ünnepekhez közeledve árassza el a szeretet, igaz, ezúttal inkább csak mosolyt csal az arcunkra – és nem azért, mert ez a film vígjáték volna.
Egyszer, talán egy messzi-messzi galaxisban majd olyan is lesz, hogy egy amerikai karácsonyi film nem Chicagóban játszódik. Ezt mi, földi halandók ugyan aligha éljük meg, és lehet, már ember sem lesz a földön, de Chicagóban novemberben, decemberben akkor is égnek majd a karácsonyi izzók.
Mert tényleg, egyszer valaki megmagyarázhatná már, hogy miért Chicagóban forog a legtöbb karácsonyi film, de azt meg be kell vallani, hogy ennyi ránk löttyintett romantikus film után kicsit már hiányozna is, ha két szerelmes szív nem éppen a tűzőrzők törzsének földjén, a potawatomik szeles városában, a vad hagymában, vagyis Chicagóban találna egymásra.
Lehet, el kellene utazni oda, mert senki ne mondja, hogy szíve mélyén ne vágyna a romantikára.
Vágyunk, vágyunk, persze… igaz, nem feltétlenül olyanra, amilyennel a Jövő karácsonykor megkínál minket. Mert ebben a történetben lakozik némi sterilség, mesterkélten művi, rákényszerítetten LMBTQ-píszí, valamint az is feltűnő, ahogyan a filmipar alkotói nemhogy átesnek a ló másik oldalára, de a lovat sem nagyon képesek megülni.
Mitől lenne romantikus?
Ezúttal azzal gyengítik a filmes élményt, hogy a főszereplők kivétel nélkül afroamerikai, cubanamerikai, lantinoamerikai színészek, az antagonisták, az alkoholisták, a svindlerek pedig főként euromerikaiak. Ez nyilván nincs így a valóságban, ahogyan mindezt fordítva sem állíthatnák, és éppen ettől válik érthetetlenné, hogy akkor ebben a filmben miért alakult így. Ezúttal jelzem az alkotóknak, hogy egy történet nem attól lesz érdekes vagy egyedi, ha a mindennapitól eltérőt mutat, ábrázol, hanem attól, ami és ahogyan velünk, emberekkel történik. Mert jól vagy rosszul bánunk a másikkal, mert felkelünk, alszunk, megyünk át az életen.
Miközben azzal nincs gond, ha egy történet főszereplői kizárólag az Egyesült Államok afroamerikai közösségének tagjai közül kerülnek ki, mert minden, amit látunk, velük történik. Legyen így. És azzal sincs gond, ha ezt meghintik nem kevés LMBTQ-val, mert ha a valóság ilyen, akkor a történet is legyen ilyen. Csakhogy ez nyilvánvaló fikció, mármint a film története, és ez a fikció olyan világba röpít el minket, amely ennyire sterilen és píszín azért nem létezik.
A valóság ennél sokkal érdesebb, színesebb és bonyolultabb.
Ezzel csak arra szeretnék utalni, hogy ha egy romantikus történetet ennyire eltolunk egy képzelt világba, senki ne csodálkozzon azon, ha a szándék, nevezetesen az, hogy szívünket az ünnepekhez közeledve árassza el a szeretet, nem ér célba. Így csupán egy elképzelt történetet látunk, és nem értjük, hogy miért nem lehet ezt úgy megírni, hogy hihető is legyen.
Jimmy Kimmel lapátra került, meglepő műsorvezetője lesz a 2025-ös Oscar-gálának
Conan O’Bryan személyében új műsorvezetője lesz a 97. Oscar-gálának, amit március 2-án élőben sugároz az ABC csatorna és az itthoni tévék – írja a The Hill.
A Filmművészeti és Filmtudományi Akadémia vezérigazgatója, Bill Kramer és az elnök, Janet Yang közös nyilatkozatban nevezte O’Brient „tökéletes embernek” a feladatra, mert ragyogó a humora, gyakorlott műsorvezető, és imádja a filmeket is. Hozzátették, hogy különösen ügyesen tud kapcsolatot teremteni a közönséggel, és rá tudja venni a nézőket arra, hogy tisztelegjenek a díjátadó szereplőinek.
A 61 éves O’Brien nagy tévés veterán, évekig dolgozott az NBC Late Night című műsorának arcaként, mielőtt 2010-től 2021-ig a TBS Conan című műsorát vezette.
Az elmúlt évek Oscar-gáláit Jimmy Kimmel vezényelte, de miután elmérgesedett a viszonya Donald Trumppal, úgy tűnik, már nem szeretné tovább csinálni. A viszályt Donald Trump kezdte, amikor a közösségi médiában feltette a kérdést, volt-e rosszabb házigazdája már az Oscar-átadónak, mint Jimmy Kimmel. A műsorvezető erre úgy vágott vissza: „Lejárt már a börtönbüntetésed?”.
A Trónok harca sztárja lehet a következő Lara Croft
Sophie Turner tárgyalásokat folytat arról, hogy megkapja Lara Croft szerepét a Prime Video nagyszabású sorozatadaptációjában, amelyet az Emmy-díjas Phoebe Waller-Bridge készít a videójáték-franchise-ból – írja a Deadline.
A Tomb Raidert Jennifer Salke, az Amazon MGM Studios vezetője „epikusnak” nevezte, amikor májusban bejelentette a sorozat megrendelését. Waller-Bridge író és producer a sorozatfelvétel alatt nagy szeretettel beszélt a címszereplőről.
Colin Farrell az Indexnek: Magyarokról mintáztuk a Pingvin karakterét
Ahhoz, hogy a Maxra heti jelleggel érkező drámát az év legjobb sorozatai között emlegessék, nyilván kellett a felismerhetetlenségig maszkírozott Colin Farrell visszatérése, Cristin Milioti meglepően erős debütálása a megtört Sofia Falconét alakítva, de nagy bravúr volt a showrunnertől, a mexikói származású, korábban a Chuckon, az Agents of S.H.I.E.L.D-en és az Impulse című Youtube Red-sorozaton közreműködő Lauren LeFranctól is az, hogy a nyolcrészes évadot így kézben tartotta.
A Pingvin utolsó epizódja kapcsán rendezett sajtótájékoztatón, melyen az Index is részt vett, Colin Farrell jóvoltából nemcsak az derült ki, hogy milyen közvetlen hatással voltak a magyarok Oz Cobb figurájára, de a készítő, Lauren LeFranc is bevallotta nekünk, mely jelenetek megírása jelentette számára a legnagyobb nehézséget.
A kétszeres Golden Globe-díjas és Oscarra jelölt ír színész elárulta a Batman-gonosz megalkotásával kapcsolatban:
„Sok kísérletezéssel járt, mire felvette végső formáját Pingvin karaktere. A hotelszobámban folyton fel-alá járkáltam, és a bicegést gyakoroltam. A beszédtanárommal, akivel most már 7 vagy 8 különböző projekten dolgoztam együtt, rengeteg időt öltünk bele, hogy egyáltalán hogy szólaljon meg Oz Cobb. Vele a Batman-film előtt két hónappal ültünk össze először, Jessica Drake-nek hívják, nagyszerű szakember, szabályos könyvtárat épített az évek alatt a világ legkülönbözőbb akcentusaiból.
Az összes közül azt találtuk legérdekesebbnek, ahogy a magyarok beszélnek angolul, de a dél-afrikaiak angol kiejtését is sokszor meghallgattuk inspirációként.
Ezenkívül egy hetvenes években élt bronxi üzletember beszédére támaszkodtunk, őt is sokat hallgattuk. Úgy raktuk össze a Pingvin karakterét, mintha egy puzzle-ön dolgoznánk. Mire a filmforgatásig eljutottunk, már megvolt a beszédstílusom és a bicegésem is, bár utóbbinak csak a sorozatban vettem hasznát, a 2022-es Batman-filmben vagy autós üldözésben vettem részt, vagy a falhoz voltam láncolva. Ott Oz Cobb fizikai oldalát még nem domboríthattam ki ekkora mélységekben, mint a szériában.”
Rovataink a Facebookon