Fizetős tartalmakkal vészelné át a Ganxsta Zolee és a Kartel a koncertmentes időszakot

2020. május 5., 15:32 Módosítva: 2020.05.06 08:15
472

Mivel ez a redvás vírus nem hagyja, hogy a közeljövőben fasza kis koncerteken szórakoztassunk Titeket, arra gondoltunk, hogy mindezt modern keretek között online fogjuk megtenni, amíg nem vehetjük újra birtokba a színpadokat. Létrehoztunk nektek egy zárt csoportot, amelybe bárki jelentkezhet, aki úgy gondolja, hogy a zenekar által nyújtott tartalmi szolgáltatások elkészítését támogatni kívánja

– így indul az idén 25 éves zenekar egyik új Facebook-posztja. 

A bejegyzés szerint ebben a csoportban lesznek elérhetők a 25 év gengszter rap című sorozat új részei, a hétvégi élő bejelentkezéseik, illetve egyéb, csak a tagoknak gyártott exkluzív tartalmak. Ahhoz, hogy valaki csatlakozhasson, 2500 forintot kell utalnia a posztban megadott bankszámlaszámra, de persze aki akarja, ennél nagyobb összeggel is támogathatja a zenekart.

Mi maximálisan azon leszünk, hogy ezért a hozzájárulásért cserébe olyan személyes és szórakoztató tartalmakat adjunk nektek, amivel együtt át tudjuk vészelni azt az időszakot, amíg újra láthatjuk egymást a koncerteken! Köszönjük előre is, találkozzunk a csoportban, a héten már több tartalommal is várunk titeket!

– teszik hozzá.

Ahogyan a Blikk is írja, a koronavírus-járvány miatt a zenekarnak már több hete nincsenek fellépései, ráadásul augusztus 15-ig nem tudnak elindulni koncertezni,  hiszen kevés kivételtől eltekintve rendezvénystop van. A felmérések szerint a magyar zenészek jövedelmük több mint 60 százalékát az élőzenei fellépésekből szerzik, másik fontos bevételi forrásuk pedig a koncerteken és a vendéglátóhelyeken háttérzeneként elhangzott számok után kapott jogdíj, ez bevételük további több mint 15 százalékát teszi ki. A helyek zárva tartása miatt a jogdíjak is elapadtak az elmúlt másfél hónapban, de ezen valamelyest segíteni fog, hogy vidéken május 4-én kinyithattak az éttermek és a kávézók.

Meghalt Dave Greenfield, a The Stranglers billentyűse

2020. május 4., 21:34 Módosítva: 2020.05.05 10:01
182

Vasárnap 71 éves korában meghalt Dave Greenfield, a The Stranglers nevű brit zenekar billentyűse, nem sokkal azután, hogy az új típusú koronavírussal diagnosztizálták. Greenfield nemrég huzamosabb időt töltött kórházban szívproblémákkal, ezt követően lett pozitív a koronavírus-tesztje – írja a BBC.

Tovább

Több mint 20 milliárd dollárt termelt a zeneipar 2019-ben

2020. május 4., 17:21 Módosítva: 2020.05.05 09:52

A zeneipar bevételei 2019-ben 8,2 százalékkal nőttek és meghaladták a 20 milliárd dollárt – írja a Nemzetközi Hangfelvételipari Szövetség (IFPI) alapján az MTI.

A streaming-zeneszolgáltatásoknak, a zeneipar legnagyobb forgalmazóinak a bevételei 22,9 százalékkal 11,4 milliárd dollárra nőttek, és először adták a globális zeneipar bevételeinek több mint a felét, 56,1 százalékot. A streamingszolgáltatások növekedése jelentősen ellensúlyozta a fizikai értékesítésekben bekövetkezett 5,3 százalékos csökkenést – olvasható az IFPI honlapján közzétett jelentésben.

A streaming-zeneszolgáltatásoknak 341 millió előfizetője volt 2019 végén, ez 33,5 százalékos növekedés az előző évihez képest.

Ötödik éve Latin-Amerikában növekednek leggyorsabban a zeneipar bevételei, 2019-ben 18,9 százalékkal, a három legnagyobb piac, Brazília, Mexikó és Argentína. Európában 7,2 százalékkal nőttek a bevételek: az Egyesült Királyságban 7,2, Németországban 5,1, Olaszországban 8,2 és Spanyolországban 16,3 százalékkal.    

Észak-Amerikában, ami a globális piac 39,1 százalékát adja, a zeneipar bevételei 10,4 százalékkal nőttek.

Trianon-dalokkal segítene a zenészeken a Petőfi Irodalmi Múzeum

2020. május 4., 15:55 Módosítva: 2020.05.05 10:10
3992

Megjelent a Petőfi Irodalmi Múzeum (PIM) pályázata, amellyel a járvány miatt nehéz helyzetbe került írókon, költőkön, dramaturgokon és zenészeken kívánnak segíteni. A pályázat egyik érdekessége, hogy dalszerzők csak akkor kaphatnak támogatást, ha Trianon témában írnak dalt.

Tovább

Norvégiában hamarosan újra tarthatnak koncerteket

2020. május 4., 14:43 Módosítva: 2020.05.04 22:21
569

Június közepétől visszatérhetnek a maximum 200 fős koncertek Norvégiában, írja az IQ élőzenei szakportál. Már ezen a héten tarthatnak maximum 50 fős koncerteket nagyon szigorú előírásokkal.

Tovább

Verekedés miatt hagyhatta ott az Oasis '96-os turnéját Liam Gallagher

2020. május 4., 11:08 Módosítva: 2020.05.05 09:31
42

Egészen szórakoztató részlet derült ki az Oasis 1996-os amerikai turnéjáról, ami többek között arról híresült el, hogy Liam Gallagher egyik pillanatról a másikra hazarepült Angliába. Nemrég megjelent ugyanis Mark Lanegan önéletrajzi könyve, a Sing Backwards and Weep, és a többek között a Queens of the Stone Age-ben és a Screaming Treesben is játszó zenész azt állítja, hogy Gallagher azért hagyta ott annak idején az Oasist, mert félt a Lanegannel előre lebeszélt verekedéstől.

Tovább

Tavaszi áldozat az Indexen!

2020. május 1., 16:22 Módosítva: 2020.05.02 08:06
63

Ma este 19.45-kor Igor Stravinsky egyik főművét, a Tavaszi áldozat című balettzenét hallhatják az Indexen. A koncert a 2015 február 7-i Stravinsky-maraton záróelőadása volt, a Budapesti Fesztiválzenekart Fischer Iván vezényelte a Müpában.

Tovább

Kérdőív alapján dőlhet el, hogy megtartják-e idén az EFOTT-ot

2020. május 1., 12:47 Módosítva: 2020.05.02 11:22
151

Gulyás Gergely csütörtöki bejelentése után elindult a láncreakció a hazai rendezvénypiacon, a fesztiválok sorra mondták le az idei eseményeiket, vagy valamilyen alternatív megoldást jelentettek be. A kormány augusztus 15-ig nem engedélyezi sem 500 fő felett, sem 500 fő alatt a tömegrendezvényeket, ezért az augusztus végi dátumokban akár még az is elképzelhető, hogy fesztiválokat tartanak. Az EFOTT az eredetileg tervezett időpontban biztosan nem tud elindulni, az egyetemi fesztivál szervező azonban némileg szokatlan megoldást választottak:

egy kérdőívben mérik fel a közönségük alapján, hogy van-e igény a fesztiválra augusztus 26. és 30. között.

Tovább

Meghalt Tony Allen, az afrobeat egyik atyja

2020. május 1., 12:27 Módosítva: 2020.05.01 21:04
71

79 éves korában elhunyt Tony Allen dobos, írja a Guardian. A nigériai Allent leginkább Fela Kuti dobosaként lehetett ismerni, akivel létrehozták annak idején a nyugat-afrikai zenét amerikai funkkal és jazzel vegyítő afrobeat műfajt.

Tovább

A párizsi Diadalív tetejéről buliztat Bob Sinclair

2020. április 30., 16:00 Módosítva: 2020.04.30 22:19
124

A párizsi Diadalív, az Arc de Triomphe tetején fog fellépni Bob Sinclair hétfőn, a szokatlan helyekről jelentkező Cercle sorozat részeként.

Az online eseménnyel Orvosok Határok Nélkül szervezetnek és a Fondation de France alapnak gyűjtenek adományokat a járvány elleni védekezéshez.

Tovább

Szinte teljesen elmarad az idei nyári fesztiválszezon

2020. április 30., 14:08 Módosítva: 2020.05.01 12:04
7378

Gulyás Gergely csütörtökön bejelentette, hogy a kormány augusztus 15-ig megtiltja az 500 főnél nagyobb tömegrendezvények megtartását. A bejelentésre hosszú ideje várt a komplett élőzenei piac, de ez azt is jelenti, hogy elmarad idén a Sziget Zrt. összes fesztiválja (Sziget, Sound, Volt), és a nyár utolsó heteiben túlkínálat lehet zenei rendezvényekből.

Tovább

Hamarosan visszatérhet a Linkin Park

2020. április 30., 12:55 Módosítva: 2020.04.30 16:32
497

A koronavírus-járvány miatt elrendelt kijárási korlátozások alatt új zenéken, illetve ötleteken dolgozik a Linkin Park, jelentette be egy interjúban Dave Farrel, a zenekar basszusgitárosa.

Linkin Park frontembere, Chester Bennington 2017 júliusában lett öngyilkos, ami miatt az együttes alkotói szabadságra vonult, azóta bizonytalan a zenekar jövője.

Tovább

Szokásos formájában nem lesz Sziget fesztivál idén

2020. április 30., 11:18 Módosítva: 2020.04.30 14:12
5232

A kormány mai bejelentése, miszerint augusztus 15-ig nem lesznek Magyarországon 500 főnél nagyobb rendezvények, azt jelenti, hogy az addig tervezett fesztiválok és koncertek abban a formájukban, amiben megszokhattuk őket, biztos nem rendezhetők meg.

Tovább

Elmarad az idei Bánkitó Fesztivál

2020. április 30., 10:34 Módosítva: 2020.04.30 12:22
39

Bejelentették a Bánkitó szervezői, hogy idén elmarad a fesztivál a koronavírus-járvány miatt. A közleményben azt írják, hogy a jövő évi rendezvény megtartása attól is függ, hogy az ideire megvásárolt belépőket milyen arányban váltják majd vissza a fesztiválozók.

Tovább

Hatvanmillió forint karanténkoncertekre

2020. április 29., 17:59 Módosítva: 2020.05.07 12:55
411

Zenekarok, koncerthelyszínek és technikusok együttműködését szeretné ösztönözni az NKA Hangfoglaló Programjának rendkívüli, 60 millió forint keretösszegű pályázata.

A koronavírus miatt bevezetett korlátozások miatt rengeteg koncert elmaradt március közepe óta. Ez nemcsak az előadóművészeket, de az élőzenei produkcióknak teret és közönséget biztosító helyszíneket, illetve az események létrejöttéhez nélkülözhetetlen technikai személyzetet is nehéz helyzetbe hozta. A Hangfoglaló Program Kollégiuma 60 millió forintot szán olyan szigorúan közönség bevonása nélkül rögzítendő koncertfelvételek megszületésére, amelyek létrehozásán zenekarok és profi technikusok közösen dolgoznak, terjesztésükben pedig korábban már működő koncerthelyszínek vesznek részt.

Tovább

A Bandcamp havi egy napra lemond a bevételéről a zenészek javára

2020. április 28., 12:46 Módosítva: 2020.04.28 15:14
29

A Bandcamp nevű online zenebolt Twitteren közölte, hogy május 1-jétől minden hónap első péntekjén lemond a bevételéről.

Tovább

Eredeti formájában elmarad idén a Fezen

2020. április 28., 10:09 Módosítva: 2020.04.28 11:55
76

Viszont szeptemberre meglepetéssel készülnek, 2021-re pedig az idei fellépők egy részét már leszervezték, írja a fesztivál közleményében.

Tovább

Aukcióra bocsátotta gitárjait a Slipknot énekese, hogy adakozzon a járvány alatt

2020. április 28., 08:56 Módosítva: 2020.04.29 14:09
173

A Slipknot énekese, Corey Taylor a Direct Relief nevű nonprofit, katasztrófavédelemre fókuszáló alapítványnak gyűjt támogatást online, írja a Rolling Stones.

Tovább

Kanye West dollármilliárdos lett

2020. április 25., 18:06 Módosítva: 2020.04.25 20:28
939

Kanye West dollármilliárdos lett, teljes vagyona és vállalkozásainak értéke ugyanis idén már 1,3 milliárd dollárra (427,3 milliárd forintra) rúg a Forbes számításai szerint – írja a Guardian.

Tovább

Meghalt Balog Tamás, a Persona Non Grata dobosa

2020. április 24., 14:16 Módosítva: 2020.04.24 18:49
87

48 éves korában meghalt Balog Tamás, a szigetvári Persona Non Grata együttes dobosa, jelentette be a zenekar csütörtökön a Facebook-oldalán.

Tovább

Idén elmarad, de jövőre megtartják az Eurovíziót

2020. április 24., 08:31 Módosítva: 2020.04.24 11:16
60

A rotterdami városvezetés csütörtökön megszavazta annak a 6,7 millió eurós extra költségnek a fedezését, amely a jövő évi Eurovíziós Dalfesztivál megrendezéséhez szükséges, írja az MTI.

A holland város idén rendezte volna meg a dalfesztivált, de márciusban a koronavírus-járvány miatt le kellett a rendezvényt mondani.

Tovább

Este bordélyházi tangó az Indexen!

2020. április 23., 15:09 Módosítva: 2020.04.23 21:01
10

Ha a netes sorozatok, a könyvek vagy a kedvenc lemezei után valami másra vágyik, hallgasson az Indexen komolyzenét! Este 19.45-kor Schumann, Debussy, Piazzola és Fekete (Gyula) műveit közvetítjük a Budapesti Fesztiválzenekar próbaterméből. A zenekar a járvány miatt nem koncertezhet, de a kamarazenéhez csak pár ember kell, ők pedig betarthatják a távolságtartásra vonatkozó szabályokat.

Tovább

11 dalba foglalt történet: itt a Fran Palermo új albuma

2020. április 23., 15:03 Módosítva: 2020.04.23 20:24
1638

Új nagylemezzel jelentkezik a budapesti Fran Palermo zenekar, a Crocodile Juice Bar c. albumot pedig most nálunk lehet hallani először. A zenekarral elég sokat foglalkoztunk már az Indexen, külön dokumentumfilmben mutattuk be a frontembert, Henrit Gonzót, szerepeltek a 2017-es dalversenyünk döntőjében, voltak kint a groningeni Eurosonic fesztiválon, a FOMO című ifjúsági film zenéjében is közreműködtek, Henri felbukkant a Dalfutárban, és a legutóbbi nagylemezüket 2016 legjobbjai közé szavaztuk. Most pedig mutatjuk a Fran Palermo harmadik stúdióalbumát.

Tovább

Marianne Faithfull a koronavírust is legyőzte

2020. április 22., 23:28 Módosítva: 2020.04.23 11:31
148

Három héttel azután, hogy megállapították nála a koronavírus-fertőzést, kiengedték egy londoni kórházból Marianne Faithfull énekesnőt, írja a Variety. A 73 éves Faithfull 22 nappal ezelőtt kezdte magát rosszul érezni, náthás volt, és felment a láza is, ezért önkéntes karanténba vonult a lakásában. Mivel nem lett jobban, bement a kórházba, ahol megállapították, hogy koronavírusos, tüdőgyulladása van, ezért bent is tartották. Mostanra azonban olyan sokat javult, hogy otthon gyógyulhat tovább.

Tovább

Sokkal nagyobb a baj a zeneiparban pár vissza nem váltott jegynél

2020. április 22., 17:23 Módosítva: 2020.04.23 20:24
4665
Áll a bál a magyar zeneiparban, miután az egyik legnagyobb állandó hazai szabadtéri koncerthelyszínnek számító Budapest Park bejelentette, hogy a koronavírus-járvány miatt új időpontokra kerülő koncertjeikre eladott jegyek árát egész egyszerűen nem váltják vissza. De ez csak a kezdődő válság első súlyosabb tünete.
Tovább

Az unió szerint a koncertek és fesztiválok térhetnek vissza utolsóként

2020. április 22., 12:46 Módosítva: 2020.04.22 14:45
1982

Az Európai Bizottság nemrég kihozott egy dokumentumot, amelyben leírják, hogy a tagállamoknak hogyan érdemes a tömeges házi karanténozás után visszatérni a normális kerékvágásba. A közel 20 oldalas ajánlásban azt írják, hogy a tagállamok igyekezzenek a visszaálláshoz szükséges lista végére tenni a koncerteket és fesztiválokat.

Tovább

A járvány idejére sem engedik ki R. Kellyt a börtönből

2020. április 22., 11:15 Módosítva: 2020.04.22 13:01

Hiába kérvényezte áprilisban már másodjára R. Kelly ügyvédje, hogy a járvány idejére engedjék ki az énekest a börtönből, ezt a bíróság másodjára is elutasította a Chicago Sun szerint. A bíróság attól fél, az énekes még azelőtt megszökne, hogy megkezdődne a büntetőügye gyerekpornográfia, szervezett bűnözés és az igazságszolgáltatás akadályozása miatt.

Tovább

Így játszott a lemez nélküli Kispál és a Borz az 1991-es EFOTT-on

2020. április 21., 13:15 Módosítva: 2020.04.22 09:20
1016

"Először is elnézést kell kérnem a pápa nevében, hogy nem érkeztünk meg [időben]. Ebben persze nemcsak ő a hibás, de rákenjük az egészet. Illéri, igazhitűek, most pedig előre!" – konferálta fel a bebabgulyásozott Lovasi András a Kispál és a Borz koncertjét az 1991-es EFOTT-on, majd belecsapott a Tingli-tangliba.

A zenekar 1991. augusztus 18-án – tehát még a Naphoz Holddal című debütlemez megjelenése előtt – lépett fel Nyíregyházán, ahol eredetileg kora délután kellett volna koncertezniük, ám II. János Pál pápa aznapra meghirdetett máriapócsi szentmiséje miatt csak sokkal később tudtak színpadra állni. Ennek a koncertnek a hangfelvétele került fel most fel egy YouTube-csatornára.

Tovább

Lenyűgöző videóban elevenedik meg New York, Mumbai és Budapest

2020. április 20., 15:21 Módosítva: 2020.04.20 20:48
479

Májusban jelenik meg a tervek szerint Bartha Márk 18 című albuma a hazai elektronikával foglalkozó EXILES gondozásában, amelyhez készült egy elképesztően látványos, több mint hétperces előzetes, ami most a Stenken látható először. A különleges videón New York, Mumbai és Budapest városképei formálódnak valami olyanná vizuálisan, mintha csak az Eredet című film kimaradt jeleneteit látnánk.

Tovább

Rendőrök küldték el az embereket, akik az utcáról hallgatták David Guetta tetőbuliját

2020. április 20., 14:53 Módosítva: 2020.04.20 17:30
87

A francia producer szombaton Miamiban az Icon Brickell teraszán állította fel a DJ-pultot, és egy közel másfél órás adománygyűjtő szettel szórakoztatta a környékbelieket és azokat, akik követték az online közvetítést. Többen voltak, akik a környékbeli utcákon álldogálva hallgatták a zenét, és mivel a koronavírus-járvány miatt Floridában is korlátozó intézkedések vannak érvényben, ezért a rendőrség megkérte őket, hogy legyenek szívesek összeszedni a holmijaikat, és fáradjanak arrébb.

A Miami Herald beszámolója szerint közel kétszázan álltak meg bulizni, de nem volt nagy tömeg, kisebb csoportokban hallgatták a zenét, a rendőrség nem is tartóztatott le senkit, azt mondják, mindenki nagyon együttműködő volt. 

Tovább