1992. október 1-jén – keleti parti idő szerint: pontban déli tizenkettőkor – kezdte sugározni adását az amerikai Cartoon Network. A CNN-t alapító médiamágnás, Ted Turner, a hírcsatorna sikereit látva döntött úgy, hogy 24 órában fog rajzfilmeket vetíteni, amelyeket a Hanna-Barbera rajzfilmstúdió és még néhány filmkönyvtár megvásárlásával szerzett. Az induláskor állítólag csaknem 8500 órányi alapanyag állt a rendelkezésére.
Az adón eleinte a Hanna-Barbera, a Warner Bros és az MGM produkciói futottak, majd hamarosan feltűnt a Két buta kutya, és olyan saját gyártású sorozatok is megjelentek, mint a Boci és Pipi, a Dexter laboratóriuma, a Pindúr pandúrok, a Johnny Bravo, az Ed, Edd és Eddy, valamint Bátor, a gyáva kutya. A Cartoon Network legelőször – tehát pontosan 22 éve – a Bolondos dallamok 1946-os, Nyuszi rapszódia (sic!) című részét adta le, Tapsi Hapsi főszereplésével, amelyben Liszt Ferenc II. Magyar rapszódiája is elhangzik.
Érdekesség, hogy a Nyuszi rapszódia megjelenésének évében jelent meg a Tom és Jerry erre felettébb hasonlító Zongorakoncert című epizódja is – ebben szintén felcsendül a második magyar rapszódia. Mindkét alkotást jelölték Oscar-díjra, ám végül a Zongorakoncert csípte meg a legjobb animációs rövidfilmnek járó szobrocskát. Az MGM és a Warner Bros plágiummal vádolta egymást, de hogy ki másolt kiről, még ma sem tudni egészen pontosan, annyi viszont biztos, hogy a Nyuszi rapszódia készült el hamarabb. Nálunk most megnézheti a cenzúrázatlan verziót is, amelyben jól látszik, ahogy Tapsi Hapsi az előadás előtt a közönség soraiban ülő, köhögő emberre lő pisztolyával – ezt a jelenetet nem mindenki találta annyira viccesnek.
Rhapsody Rabbit from ackatsis on Vimeo.