Előre kell bocsátanom, nem alku eredményeként született ez a poszt.
Csak elképzelni tudom, hogy milyen arcot vághattam, mikor kiintett tegnap a rendőr egy budai utcán a forgalomból. Még sosem éltem át ilyet. Mit akarhatnak egy biciklistől? A fenébe, vajon kifigyelték, hogy átmentem egy-két piroson (persze véletlen), és most leszámolnak velem, ha már az őszi tavasz több bringást és rendőrt csalogatott ki. Nem gondolhattam túl a dolgot, máris drámain indított: „Egy nagy problémát látok itt." Az enyém az volt, hogy megállított, de nem akadékoskodhattam. „Se a kerekein, se a pedálján nincs fényvisszaverő prizma." Nem vitatkozhattam, ez tény.
Ha már ott voltam, a személyimet is elkérte, és még megkérdezte, hogy mivel foglalkozom. Azt sosem értettem, hogy a rendőröknek mi közük hozzá, hogy ki vagyok, meg hová megyek, de biztosan tanítják nekik, hogyan kezdjünk könnyed csevejt. Megmondtam, hogy újságíró vagyok. Ígérték, hogy mindjárt utánam olvasnak, de nemrég a Vida Ildikóról szóló cikkeinket is átfutották. Ha már ilyen vidáman voltunk, megjegyeztem: „Ha amolyan Vida Ildikó lehetnék, és saját magamat ellenőrizhetném, akkor jelen pillanatban ezen a kerékpáron is van prizma."
„Nincs szerencséje, most én ellenőrzöm magát" – jött a lelohasztó válasz. Nagyon azért nem ijedhettem meg, mert kiderült, hogy csak a biztonságos közlekedés miatt tartanak kerékpárosokat ellenőrző kampányt, tehát nem büntettek meg, csak figyelmeztettek. (Arra is, hogy mindjárt lejár a személyim.). Mondta is a rendőr, nyugodtan írjam ezt meg, mert ők már olyanokat is olvastak magukról, hogy ötvenezres büntetéseket osztogatnak. Hát nem osztogatnak. Nekem biztos nem. Megírtam.
És megígértem, hogy veszek prizmát is.