Nap

Óra

Perc

Érdekel
új poszt érkezett, kattintson a megtekintéshez!
  • „Most az előbb sétálltam hazafelé, amikor észrevettem, hogy megint elütöttek egy biciklist a Ferenciek terén (Irányi u., Ferenciek és a Reáltanoda "bermuda" háromszögében). Már lassan mindennapos ebben a kereszteződésben. A lámpája elől és hátul is müködött (villogott)" – írta nekünk „egy biciklis" néven egyik olvasónk. Személyi sérülésről egyelőre nincs információnk.

    20141117 203342 x
    Fotó: Olvasónk
  • 000 Was8880455
    Fotó: Str / AFP

    Egyelőre nem tudni, hogy ügyes marketingfogásról vagy valami sokkal rosszabról van-e szó, én mindenesetre az első verziónak drukkolok: néhány nappal a Miss World verseny startja előtt eltűnt a hondurasi szépségkirálynő. A 19 éves María José Alvarado Muñozt és nővérét múlt hét csütörtökön látták utoljára, amikor egy party után beszálltak egy autóba. Szüleik szombaton tettek bejelentést a rendőrségen. A Miss World selejtezői ezen a héten kezdődnek Londonban. Százhúsz nő fog versengeni egymással a legszebbnek járó koronáért, amit majd december 17-én adnak át. 

  • Elindult a Late To The Party nevű videojáték Kickstartere, amit feltétlenül érdemes támogatni azoknak, akiknek minden vágya egy KGB-ügynök bőrébe bújni a hidegháború közepén.

    A készítők hidegháborús kémügyi szerepjátékként hivatkoznak rá, és fontos szerepe lesz a dialógusoknak a küldetésekben. A projektnek még 17 napja van, hogy elérje az 50 ezer dolláros támogatást, amiből eddig több mint 10 ezer gyűlt össze. (via Rock,Paper,Shotgun)

  • Elszállították a Győrhöz közeli Abda határából azt az Il-18-as repülőt, ami egykor mulatóként szolgált a környék egyik jellegzetességeként, de egy évtizede üresen állt. Az 1990 óta ezen a helyen álló Il-18-ast a hétvégén hozták szállítható állapotba az 1-es és a 85-ös út találkozásánál. A Malév flottájának egykori darabját januárban ajánlotta fel kölcsöntárgyként Orbán Viktor kormányfő a Kassai Repülőmúzeumnak. A szállítás a gép mérete miatt húzódott eddig.

    Leszerelése után tévéreklámban adták el az Elvis Szövetkezeti Kft.-nek, most a Légiközlekedési Kulturális Központ vette vissza, és adja kölcsön egy szlovákiai repüléstörténeti kiállításnak. Az Il-18-ast Kassán szerelik össze, majd a rendkívül rossz állapotú géptest külső-belső restaurálása után visszakapja eredeti Malév-festését, és egy magyar repüléstörténeti kiállítás lesz a fedélzetén. Bővebben a gépről ebben a cikkünkben olvashat>>>

  • Kimentem ma a Bazilikához és kiraktam mécsesekbol Puskás nevet, én így gondoltam rá halálának a 8. évfordulóján

    - írta nekünk Markó Alma nevű olvasónk.

  • Nem akármilyen módon rebootolja az újgenerációs Xbox One-ra és PlayStation 4-re a Rockstar a GTA 5-öt. Ugyebár a legnagyobb durranás, hogy a játék történetében először belsőnézetből lehet játszani.

    Emellett új missziókat, autókat és extrákat pakolnak az újrakiadásba, ami kap egy teljes új soundtracket is Már az előző soundtrack is hozta az eddigi GTA-t színvonalát, de ez a mostani tényleg odaver mindent. Pláne úgy, hogy csomó dal kifejezetten az újrakiadás kedvéért készült el, és itt lesz hallható először. Mind a 162 dalt nem elemezném egyenként, de a jobb dalok alá beágyaztam egy Youtube-videót.

    106.1 Radio Los Santos

    “Bad News” by Danny Brown & Action Bronson

    “Bugati” by Ace Hood feat. Future & Rick Ross

    “Came Thru/Easily” by Chuck Inglish feat. Ab-Soul & Mac Miller

    “Collared Greens” by Schoolboy Q feat. Kendrick Lamar

    “Do It Big” by Problem & Iamsu feat. Bad Lucc & Sage The Gemini

    “Everyday” by Trouble feat. Gucci Mane

    “Hunnid Stax” by Ab-Soul feat. Schoolboy Q

    “I Can’t Wait” by Young Scooter feat. Trinadad James

    “Kush Coma” by Danny Brown feat. A$AP Rocky & Zelooperz

    “Millions” by Skeme

    “Over Sick” by Skeme

    “Relaxin'” by G-Side feat. G-Mane

    “Rent Due” by Lil B

    “Sellin’ Dope” by Freddie Gibbs & Mike Dean

    “Swimming Pools (Dank)” by Kendrick Lamar

    “Upper Echelon” by Travi$ Scott feat. T.I. & 2 Chainz

    “Work” by A$AP Ferg

    “Work” by Young Scooter feat. Gucci Mane

    WCC-FM: West Coast Classics

    “1st of Tha Month” by Bone Thugs-N-Harmony

    “Afro Puffs” by The Lady of Rage

    “Bow Down” by Ice Cube

    “Ballad of a Menace” by CPO

    “Captain Save a Hoe” by E-40

    “The Formula” by The D.O.C.

    “I Got 5 On It” by The Luniz

    “No More ?’s” by Eazy-E

    “Servin’ Em Heat” by South Central Cartel

    “Sherm Stick” by Jayo Felony

    “So Many Tears” by 2Pac

      

    “The Murda Show” by Spice 1 feat. MC Eiht

    “This D.J.” by Warren G

    “We Roll Deep” by The Conscious Sisters

    FlyLo FM

    “Eddie You Should Know Better” by Curtis Mayfield

    “You Never Come Closer” by Doris

    “Medication Medication” by Flying Lotus feat. Krayzie Bone

    “What We Want” by XXYYXX

    “Make Money” by Lapalux

    “B Adams” by Mono/Poly and Thundercat

    “Osaka Trade” by Flying lotus

      

    “Masquatch” by DOOM

    “Early Mountain” by Flying Lotus

    “Into Vogon Skulls” by Dimlite

    “Fuck The Makeup, Skip The Shower” by Knower

    “4AM (Araabumzik Remix)” by Kaskade

    Worldwide FM

    “Shark Week” by Sinkane feat. Salvatore Principato

    “Body & Soul” by William Onyeabor

    “Kool FM” by Four Tet

    “Made to Stray” by Mount Kimbie

    “World in a Room” by Anushka

    “Why You Wanna See My Bad Side?” by Smokey Robinson

    “Street Life” by Randy Crawford

    “What You Need” by FLUME

    “Hive” by Earl Sweatshirt feat. Vince Staples & Casey Veggies

      

    “Numb” by Portishead

    “Black Magic” by Jon Wayne

    “1-69″ by Roman Gianarthur

    “Treat me Like Fire” by Lion Babe

    “KILLDAT” by Dam-Funk

    “Run Away” by Jamie Lidell

    “Recover (CID RIM Remix)” by Chvrches

    “Let Yrself Be” by Jimmy Edgar

    “Viajero” by Clap! Clap!

    “No Balanco De Conoa” by Maga Bo feat. Rosangela Macedo & Marcelo Yuka

    Radio Mirror Park

    “Always” by Panama

    “Crystalfilm” by Little Dragon

    “Flutes” by Hot Chip

    “Forget” by Twin Shadow

    “Heartbreak” by Age of Consent

    “Hold On” by HOLY GHOST!

    “In Real Life” by The Ruby Suns

    “Living In America” by DOM

    “Mesmerised” by Scenic

    “New Beat” by Toro Y Moi

    “O.N.E.” by Yeasayer

    “One Girl/One Boy” by !!!

    “Polish Girl” by Neon Indian

    “Pharaohs” by SRTRKT feat. Roses Gabor

    “Strangers in the Wind” by Cut Copy

    “The Drummer” by Niki & The Dove

    “Truly Alive” by Mitzi

    “When You’re Out” by KAUF

    100.7FM Non Stop Pop

    “6 Underground” by Sneaker Pimps

    “Alright” by Jamiroquai

    “Applause” by Lady Gaga

    “Bad Girls” by M.I.A.

    “Cooler Than Me” by Mike Posner

    “Days Go By” by Dirty Vegas

    “Feel Good Inc.” by Gorillaz

    “I Want It That Way” by Backstreet Boys

      

    “Kids” by Robbie Williams feat. Kylie Minogue

    “Let’s Go All The Way” by Sly Fox

    “Living In A Box” by Living In A Box

    “Me & U” by Cassie

    “Meet Me Halfway” by The Black Eyed Peas

    “Midnight City” by M83

    “Moves Like Jagger” by Maroon 5 feat. Christina Aguilera

    “New Sensation” by INXS

    “On Our Own” by Bobby Brown

    “Promises,Promises” by Naked Eyes

    “Send Me An Angel” by Real Life

    “Small Town Boy” by Bronski Beat

    “Something Got Me Started (Hurley’s House Mix)” by Simply Red

    “Tape Loop” by Morcheeba

    “Tell it to My Heart” by Taylor Dayne

    “Tennis Court” by Lorde

    “The Time is Now” by Moloko

    “Wait” by Blow Monkeys feat. Kym Mazelle

    The Blue Ark

    “Addi Truth” by Vybz Kartel

    “Kingston Town (Remix)” by Busy Signal feat. Damian Jr. Gong Marley

      

    “Loyals (Royals Remix)” by Demarco

    “Money Come And Money Go” by Lee “Scratch” Perry

    “Mr. Moneyman” by Danny Hensworth

    “Roast Fish & Cornbread” by Lee “Scratch” Perry

    “Topic Of The Day” by I-Octane

    Channel X!

    “Don’t Push Me Around” by The Zeros

    “I Don’t Need Society” by D.R.I.

    “John Wayne was a Nazi” by MDC

    “Linda Blair” by Redd Kross

    “Los Angeles” by X

      

    “The Enemy” by D.O.A.

    The Low Down 91.1FM

    “Bounce Lady” by Pleasure

    “Climax” by Ohio Players

    “Changin'” by Brass Construction

    “Funny Feeling” by The Delfonics

    “I Believe in Miracles” by The Jackson Sisters

    “Magic Mountain” by War feat. Eric Burdon

    “Stories” by The Chakachas

    “Superman Lover” by Johnny Guitar Watson

    SPACE 103.2

    “Back And Forth” by Cameo

    “Do It Roger” by Roger

    “Flashback” by Imagination

    “Flashlight” by Parliament

    “Gotta Get My hands (On Some Money)” by The Fatback Band

    “Joystick” by Dazz Band

    “Mothership Connection” by Parliament

    “Nights (Feel Like Gettin Down)” by Billy Ocean

    “Walking Into Sunshine” by Central Line

    Los Santos Rock Radio

    “30 Days in the Hole” by Humble Pie

    “Black Velvet” by Alannah Myles

    “Burning Heart” by Survivor

    “Carry On, Wayward Son” by Kansas

    “Cats in the Cradle” by Harry Chapin

    “Circle in the Sand” by Belinda Carlisle

    “Coming On Strong” by Broken English

    “Danger Zone” by Kenny Loggins

    “Fortunate Son” by Credence Clearwater Revival

      

    “Gimme All Your Lovin'” by ZZ Top

    “Mississippi Queen” by Mountain

    “Peace of Mind” by Boston

    “Roundabout” by YES

    “Shadow of the Night” by Pat Benatar

    “We Built This City” by Starship

    Vinewood BLVD Radio

    “Answer To Yourself” by The Soft Pack

    “Fall In Line” by Mind Spiders

    “Gone for Good” by Nobunny

      

    “Next Stop” by Bleached

    “Sixpack” by Jeff The Brotherhood

    “Turn It Around” by The Men

    “Used Blood” by Coliseum

    “Who Needs You” by The Orwells

    Rebel Radio

    “Crazy Arms” by Ray Price

    “Dippin Snuff” by Marvin Jackson

    “D-I-V-O-R-C-E” by Tammy Wynette

    “Get With It” by Charlie Feathers

      

    “Highwayman” by The Highwaymen

    “She Made Toothpicks of the Timber of my Heart” by Home & Jethro

  • A jövőben együttműködik a Spotify és az Uber, aminek köszönhetően már a saját zenénket is hallgathatjuk taxizás közben, írja a TIME. Az Uberrel utazók a Spotify applikációján keresztül rakhatják be a saját zenéjüket. A sofőröknek nem lesz kötelező ezt alkalmazni, de a kuncsaftok kiszolgálásának érdekében sokan dönthetnek úgy, hogy a jobb értékelések érdekében megéri 20 percig az utas béna zenei ízlését elviselni.

    Az új szolgáltatás már pénteken elstartol 10 városban, köztük New York-ban, Los Angeles-ben és Londonban. Ugyan még alig indult el itthon, de valószínűleg ezt később Budapesten is bevezetik. Azt fontos kiemelni, hogy kizárólag a Spotify prémium felhasználói számára lesz elérhető a szolgáltatás, vagyis akik fizetnek érte.

  • Véglegesen megszavazta az anglikán egyház legfőbb szabályalkotó testülete, hogy akár már jövőre szolgálatba állhassanak az első női püspökök, írja az MTI. A 77 millió hívővel rendelkező anglikán unió legfőbb szabályalkotói két éve még minimális különbséggel a női püspöki rangra emelés ellen szavaztak. A reformot korábban többször átdolgozták, kétszer szavaztak mielőtt a brit parlament is véglegesítette. Az anglikán egyház első női püspökei 2015-től már szolgálatba léphetnek.

  • A Brit Baromfiklub tagjai vasárnap mutatták be a Nemzeti Baromfi Shown kedvenc szárnyasaikat, egyúttal pózoltak is velük egyet.

  • Angela Merkel német kancellár telefonon elnézést kért tavaly a Die Toten Hosen német punkrock együttes énekesétől, amiért a banda Tage wie diese című száma szólt a háttérben pártja, a konzervatív CDU 2013-as németországi parlamenti választásokat követő győzelmi ünnepségén - derül ki egy megjelenés előtt álló, a zenekar történetéről szóló könyvből.

    A kötetből a Der Spiegel című magazin közölt részleteket vasárnap. A könyvben az együttes frontembere felidézte: a telefonhívást megelőzően nemtetszését fejezte ki amiatt, hogy a pártok nagygyűléseiken használják a dalát, semmi gondja viszont azzal, ha emberek ünnepléskor éneklik.

    Merkel négy nappal a választások után hívta fel az énekest, hogy elnézést kérjen. "Ne aggódjon, nem ez lesz a CDU következő himnusza! De maga gyönyörű dalt írt" - mondta a német kancellár.

    Campinót megdöbbentette Merkel hívása. "Rémülettel vegyes meglepetést éreztem. Egyrészt megijesztett a dolog, hogy nem akadt más dolga, mint engem felhívni, másrészt meghatott, hogy mindezt ilyen nyugodt és humoros stílusban adta elő" - idézte fel a zenész.

  • A százaság következtében alaposan megcsappant a debreceni Vekeri-tó és a Fancsika  II. víztározó vízszintje, több helyen száraz lábban is át lehet kelni a tavak medrén.

  • A dán női futballbajnokságban a Bröndby 3-2-re legyőzte a Fortuna Hjørringet. Aztán a csinos hölgyek az öltözőben folytatták az ünneplést, ahogy a képet az instagramra posztoló egyik játékos, Theres Nielsen is írta. Egy-két kéz eltevédett az akkor alsó  nélküli játékosokon. Nem meglepő, hogy a dán média kapva kapott a fotókon.

  • Új felületen, a Szupermenta blogon ismerteti a jövőben terméktesztjeinek eredményét az élemiszerbiztonsági hatóság, a Nébih, ami egyébként az egyik leginnovatívabb közintézmény ma Magyarországon. Aki ebben kételkedne, nézze meg a filmjeiket, amiben teljesen újszerűen, művészi módon fogják meg a fogyasztók biztonságát (itt és itt írtunk például róluk).

    A blogon minden hónapban egy-egy termékkörről és annak teljeskörű vizsgálatáról lesz szó, ami azt jelenti, hogy az élelmiszerbiztonsági vizsgálat mellett - ha jól értelmezem - lesznek kajakritikák- és ajánlók is. Azért remélem, hogy itt is lesznek audovizuális tartalmak is.

    A blogról és a vizsgálatról itt olvashatnak bővebben, itt az első posztjuk a rizsről.

  • – Herceg, ha kitalálod, milyen állat van a vállamon, a magadévá tehetsz.
    – Elefánt?
    – Határeset, elfogadom.

    A viccet a majdnem skót királynővé váló, de ehelyett 88 évesen egy zöldfülő hatvanassal élő sokszoros milliárdos María del Rosario Cayetana Alfonsa Victoria Eugenia Francisca Fitz-James Stuart y de Silváról írt cikkünkre írta reakcióként olvasónk, köszönjük ezúton is.

    Facebook-linket és telefonszámot ide, szerelmes vagyok!

    – írta egy másik, evilági hívságoktól megszédült kommentelőnk.

  • Persze nem a jól megszokott, CÖF által szokásosan megrendezett kormánypárti békemeneten, hanem a mai napra szervezett, "Békemenet Vida Ildikóért" eseményen.

    Közel ezer ember jelezte részvételét a facebookon, ennek ellenére kora délután egy árva lélek sem menetelt a Rigó utcai Idegennyelvi Továbbképző Központnál.

    Fotó:Szilli Tamás/Index
    Fotó:Szilli Tamás/Index
  • Előkerült egy régi felvétel, amelyen az az Abdel Majed Abdel Bary nevű rapper látható, aki a gyanú szerint később beállt az IS-hez, és kamerák előtt fejezett le nyugati foglyokat.

    A 2011-es londoni zavargások alatt készült felvételen a feltüzelt rapper azon méltatlankodik, hogy a rendőrök azért vannak kinn az utcákon, hogy más rendőröket védjenek.  

    Abdel Majed Abdel Bary a 2011-es londoni zavargások alatt

    Bary később eltűnt, és 2014-ben tűnt fel egy Twitter-üzenetével, amelyben egy levágott fejjel volt látható, azzal a szöveggel: "Lazulás egy haverral, vagy legalább is ami maradt belőle."

    via rt.com

  • Műszaki hiba miatt leállt egy aratógép a 3-as út miskolci bevezető szakaszán, a Pesti úton, és a négy sávból hármat elfoglal. A forgalmat rendőr irányítja váltakozó irányban, így jókora dugó alakult ki. Ráadásul még több óra lehet, mire el tudják vinni onnan az aratógépet. (police.hu)

  • Csőkulccsal és fűrésszel akart egymásnak esni a pillanat hevében H. Ferenc 38 éves és B. Albert 27 éves budapesti lakos – írja a Police.hu. Az elszámolási vitának végül egy ütés és egy garázdaság miatti eljárás lett a vége, B. Albertnek ugyanis betört az orra. Harmadik, elmenekült társukat még keresik, neki is szóljon a Don Attila Band a fűrész helyes felhasználási módjáról (3:00-tól):

  • Élő ember nem tudja, hogy hogyan, mikor és mitől lett híres, viszont valahogyan mégis termett neki saját tévés valóságshow-ja – írtuk Kim Kardashian-mémgyűjteményünkben, minden előzmény és mémeskutunk itt. A legújabb képet a Buzzfeed osztotta meg, a Paper magazinból Water, azaz víz lett, valóságshow-sztárból pedig gonosz polip:

    enhanced-15425-1416224014-1

    A kép nyilván a Walt Disney-változatra utal, de jó, ha tudja, hogy a Kis hableánynak rengeteg más verziója van Andersen óta.

  • A két női alkalmazott halálra rémült, amikor kiderült, hogy a Mikulás nem ajándékokat osztani jött a melbourne-i postára a hétvégén. A biztonsági kamera vette fel azt is, ahogy felugrik a pultra, hogy minden értéket, amit talál, beletömjön a puttonyába. Végül rénszarvasok húzta szán helyett egy rendszám nélküli Jeep Compass-szal indult tovább. Fegyvert a szemtanúk szerint nem használt.

    Kirabolta a Melbourne postát egy Mikulás

    Az elkövetőt még keresik, ha felismeri, szóljon az ausztrál rendőrségnek!

  • Persze máshol is lehet ilyesmit rendelni, de a Le Moimee nevű párizsi pop-up boltnak ez a fő profilja: 3D portrékat nyomtatnak 230 euróért. Az AFP szerint az eredeti méret 1/12-ében készülő portrék bármilyen kívánt pózban elkészíttethetők:

    Egy kutatás szerint a 3D-nyomtatás 2015 egyik legnagyobb trendje lesz, akár megkétszereződhetnek a nyomtatóeladások. A bolt egyik első vásárlója az esküvőjére készíttetett bábut magáról és párjáról, amit az esküvői tortán használtak fel.

    Először túl drágának tűnt, aztán ennek ellenére belevágtunk.

    – magyarázták. A legtöbb helyi vevő előre tervez, az utcáról turisták szoktak beesni, például nemrég négy mexikói turista hagyott a boltban 1000 eurót, azaz több mint 300 ezer forintot.

  • A szombat késő délután, Texasban történt halálos baleset után a punkegyüttes azonnal lemondta soron következő koncertjét. Sofőrjüket ugyanis nagyon megrázta a baleset, és a busz is súlyosan megrongálódott, írják a Facebook-oldalukon.  A Dropkick Murphys tagjai szerint valószínűleg öngyilkossági szándékkal rohant egy ember a texasi autópályára, amikor az együttes a dallasi repülőtér felé tartott a busszal.

    Az együttes 1996 óta zenél együtt, az I'm Shipping up to Boston című számuk Martin Scorsese, A Tégla című filmjének betétdala volt.

    I'm Shipping Up To Boston - Dropkick Murphys
  • A finnországi Leviben tavaly találták ki, hogy a sívilágkupa győztesei a pénzdíj mellett nyereményként kapjanak egy élő rénszarvast is. A norvég Henrik Kristoffersen azt mondta, elég jó díj, reméli szerez még párat ebből is. A szarvast persze nem viszik haza, a győztesek csak keresztapjai lesznek a jószágoknak. Kristoffersen az apja után Larsnak nevezte el sajátját.

  • DJ N1CE szeret vicces helyeken DJ-zni, játszott már a Balaton mellett egy stégen, a Valentin-napi mixét pedig egy kádból adta elő. A héten sok tüntetés lesz, ezért az új Korrupció Mixre névre hallgató válogatását a Parlament előtt tolta le.

    DJ N1CE - Korrupció Mix from DJ N1CE on Vimeo.

    A mixet le is lehet tölteni innen:

  • Kónya Péter és Szabó Szabolcs ebben a pólóban ment be a hétfői plenáris ülésre, már nagyon várjuk a BOTRÁNYT!!! 

    FullSizeRender
    Fotó: Bakró-Nagy Ferenc
  • A BKK-t megkerestük az ügyben, addig is írja meg az ugyelet@mail.index.hu-ra, ha ön is szívott emiatt (vagy éppen jobb kedvre derítette a fejlemény, melyről kollégánk lőtte az alábbi fotót).

  • Keith Harding régiségszakértő, aki úgy jelent meg a BBC karácsonyi gyerekműsorában 1980-ban, hogy már az ötvenes években elítélték pedofil bűncselekményekért, mint az most nyilvánosságra került. A műsorban a lány öccsével együtt tűnt fel, utóbbi utólag elárulta: kamu volt az egész műsor, a készítők íratták meg velük a levelet Jimmy bácsihoz, amiben a segítségét kérték. A gyerekek megúszták: végig velük volt egy rokonuk a forgatáson, semmilyen inzultus nem érte őket, ellentétben azzal a több száz gyerekkel, akikkel Jimmy Savile erőszakoskodott, akinek viselt dolgairól részletesen itt írtunk.

    Ez egy négy évvel korábbi karácsonyi adás, de a hangulatot nagyjából így kell elképzelni:

    Rod Hull's Emu on Jim'll Fix It - Xmas 1976
  • Egy pekingi fotós, nevezetesen Zou Yi egy évig minden nap lekattintotta ugyanazt az épületet. Ez önmagában elég unalmasan hangzik, de látva a pekingi szmoghelyzetet ad hocnak tűnő váltakozását, máris izgalmasabb sztori. (forrás)

    weibo1
    Fotó: Weibo
  • Folytatódik az Iho.hu sorozata, melyben olyan képeket gyűjtenek, ahol

    • jön a vonat, de
    • a fénysorompó nem pirosat jelez.

    Íme a legújabb kép (eredetileg a Facebookról):

    fenysorompo gardony01
    Fotó: Iho.hu

    A MÁV szerint ilyenkor szó sincs balesetveszélyről: 

    A fénykép készítésekor – a vasúti utasításoknak megfelelően – már állt a vonat az átjáróban, vagy lassan haladt.

    írták egy hasonló esetről korábban a portálnak. Vagy ha például vágányzár van, „a munkavonatok a fénysorompóval felszerelt útátjáró előtt kötelesek megállni, és onnan csak a fénysorompó helyszíni nyomógombos lezárása után, fokozott figyelemmel, lassú sebességgel haladhatnak tovább.

    Hogy mi történik pontosan a vágányzár alatt a lámpával? És miért nyomógomb, nem kapcsoló van a fénysorompónál? Minden további részlet az Indóházon, melynek konklúziója: „Kedves illetékesek! Nem kellene ezekben a dolgokban végre rendet rakni? Hiszen egy ország hiszi még mindig azt, ha a fénysorompó fehéren villog, akkor át lehet menni a vasúti átjárón. A gárdonyi fénysorompót (meg lassan az összes többit is) pedig meg kellene nézni, valóban jól működnek-e.″

  • Biciklis balesetet szenvedett Bono a New York-i Central Parkban. Szegénynek megsérült a karja, ezért az együttes elhalasztja tervezett tévészereplését.

    A honlapon szereplő szöveg szerint Bono "karja megsérült, amikor kerékpárjával elesett a Central Parkban". A közlemény szerint műtétre is szükség lesz, hogy rendbe jöjjön. Arról nem írtak, hogy mikor és hogyan történt a baleset.

    A U2 ezen a héten minden nap az NBC televízió Tonight Show című műsorában szerepelt volna, de a fellépésüket elhalasztották a baleset miatt.