Schmitt Pál ráparkolt a buszmegállóra
Délben vásárolni ment, a Fény utcai piac előtt hagyta olimpiai ötkarikás Skodáját.
Délben vásárolni ment, a Fény utcai piac előtt hagyta olimpiai ötkarikás Skodáját.
Áder csöndben megszüntette a bukott elődje által alapított kitüntetéseket.
A magyar edzők nem szeretnek tagsági díjat fizetni, közbelépett a volt köztársasági elnök.
A független ÁSZ kitüntetésének indoklásába még egy jóízű elmúltnyolcévezés is belefért.
Egy szegény családból származó indiai kislány épp most lát neki a mesterdiploma megszerzésének.
Figyelmeztették a plágiumbotránya miatt a volt államfőt, a bizottsági elnökségről önmaga mondott le.
A volt köztársasági elnök plágiumügyét a NOB etikai bizottsága vizsgálja. Sorsa péntekig kiderülhet.
A volt államfő úgy értelmezi a jogorvoslati eljárás eredményét, hogy kimondták: ő nem követett el etikai vétséget a doktorival, csak az egyetem.
Lezárult a jogorvoslati eljárás, amit a volt államfő indított a doktoribotránya után. Hiába reklamált.
A volt köztársasági elnöknek végre újra jut ideje családra, hobbira, és nem kezdett még kutatni.
A volt államfő Washingtont ambicionálná, unokaöccse viszont biztosan Sanghajba megy.
A korábbi köztársasági elnök vezeti továbbra is a NOB sport és környezetvédelmi bizottságát
500 forintos benzinárnál iskolaköpenyben kell figyelni az iráni-izraeli háborút, miközben Schmitt Pál államfőként aggódik az eurózóna összeomlásán? Ez mind így lenne, ha igazuk lett volna a vészjóslóknak.
Schmitt Pál, Malév, dohányzás, nyerőgépek, keretszámok. Idén még számíthattunk rájuk, de jövőre már nem lesznek velünk. Na de mi hiányzik majd a legjobban? Szavazzon!
Az ügyvédei nem a plágiumot vitatják.
Orbán a nemzetközi politika fekete macskája: 48 órán belül két miniszterelnökkel találkozott, mindkettő elvesztette a választásokat.
Kiss Norbert alkalmazásának az sem volt akadálya, hogy a sport területén így nagy lett a vízfej.
Egyelőre a szükséges publikációk megírásán dolgozik.
A volt államfő a napokban a Hot! magazinnak azt mondta, elkezdte az iskolát. A Semmelweis Egyetemmel nincs hallgatói jogviszonyban.
A volt államfő a Nemzeti Vágtán nyilatkozott a Hotnak, aztán egy angol közmondást idézett.
A Honvédelmi Minisztériumig gyűrűzik majd Czene Attila, az egykori úszóbajnok kirúgásának hatása, Kocsis Máté, a VIII. kerületi polgármester is államtitkár lehet.
Rendőrök keresik a fideszes képviselő fiát is érintő diplomabotrány bizonyítékait az egyetemen.
Örülnek, de bosszankodnak is néhányan a Fideszben, mert a sikeres olimpia után nem lehet olyan könnyen átalakítani a sport állami, Schmitt Pál nevével fémjelzett finanszírozását.
Néhány héten belül költözhet be Áder a Béla király úti elnöki rezidenciára, írta meg a Blikk.
1968 óta valamennyi játékokon részt vett a volt köztársasági elnök, most nem megy, nem ad át érmet.
Nem volt a hivatalában, és Magyarországon is alig azon a lemondása előtti negyedik napon.
A megnyitón Kövér László a legjelentősebb történelmi hangszernek nevezte a tárogatót.
A volt köztársasági elnök az ország mostani gazdasági helyzetével indokolta döntését.
A volt államfő beváltotta, amit a lemondásakor ígért. Bíróságon támadta meg a szenátusi határozatot, amely megfosztotta doktori címétől.
Hiába keresett államfőként havi másfél millió forintot, vagyonnyilatkozatai alapján huszonnyolc millió forinttal szegényebb lett két év alatt.
Matolcsy az alaptörvénybe foglalná, hogy a volt köztársasági elnökök fizetését is sarkalatos törvény szabályozza.
Múlt pénteken járt le a Semmelweis Egyetemen a jelentkezési határidő, de egyelőre nem tudni róla, hogy a volt államfő felvételizett volna.
Schmitt Pál jelezte, hogy kéri azt a szolgálati lakást, amelyre élete végéig jogosult lesz.
További információkat várnak. Ha eljárást indítanak és elmarasztalják, figyelmeztethetik, ki is zárhatják.
Erről is mesélt a magyar olimpikonok közgyűlésén, ahol őt is felköszöntötték 70. születésnapja alkalmából. Az egyik olimpikon azt kérte, hogy méltósággal halhassanak meg.
A Nemzetközi Olimpiai Bizottság ülésén napirendi pont, hogy kezdenek-e etikai vizsgálatot az ügyben.
A NOB környezetvédelmi szakértőjeként vesz részt a júniusi Rio de Janeiró-i eseményen.
Nem tüntette fel a volt államfő, hogy kiadja a villáját, ahol korábban rakott. Az állam biztosíthat neki új lakást.
Ami jár, az jár, mondta a volt államfő, akinek felerészben 3 budai és egy pesti lakása is van.
Időszerű kérdésekről tárgyal a NOB bizottságaiban.
Az érvek, a ritmus és a helyzet vállalhatatlansága is pont ugyanolyan.
A jogerős ítéletet szerint az érintettek személyiségi jogai miatt nem közölhetők a határozatok.
Hogy pontosan honnan vonták el a pénzt a tényfeltáró bizottság működéséhez, nem tudni.
A világ legismertebb tudományos magazinja szerint a SOTE rektora szembeszállt a fennálló rendszerrel, amikor elvette Schmitt doktori címét.
A miniszter szerint tartalmilag rendben volt a Schmitt Pált doktori címétől megfosztó döntés.
A Népszabadságnak adott interjút az Akadémia elnöke. Nem érzi magát megszólítva a tudományos életet önvizsgálatra kérő Lázár Jánostól.
A Schmitt Pál doktorijának visszavonásáról hozott egyetemi döntést nem vizsgálja a tárca.
Kósa szerint pedig akár több név is a frakció elé kerülhet.
A Semmelweis Egyetem lemondott rektora enged a miniszter kérésének.
Két nappal a parlamenti szavazás után a honlapján is lemondott a köztársasági elnök.
A Fidesz arra kérte a képviselőit, hogy az április 16-20-i héten tegyék szabaddá magukat.
Magánegytemek asszisztálnak a politkusok megbuherált doktorijaihoz.
A köztársasági elnök hivatala két nap után kis türelmet kér az információ átvezetéséhez.
Kérhet állami lakást, bár a távozó elnöknek felesben három budai és egy pesti lakása is van.
Amellyel az akkor még köztársasági elnök Schmitt Páltól visszavonták doktori címét.
"Nem perelek, de érvelek" - mondta pénteken a lemondott elnök, ehhez képest most már biztos, hogy ügyvédhez fordul.
A köztévé legnépszerűbb műsora volt a pénteki interjú, de így is megverte a Jóban-rosszban.
Kövérnek megvolt az első ideiglenes államfői közszereplése, de véglegesíteni aligha fogják.
Tanácstalan képviselők, megszakadt frakcióülés, Schmitt Pál lemondása, ötpárti éjszakázás. Nézze meg a legfontosabb pillanatokat!
Vége a következmények nélküli országnak? Felsejlettek egy államférfi körvonalai. A Riszpekt Ház búcsúzik a köztársasági elnöktől.