142 találat az Indexről, és 80 a környékéről.
Perelnek Bedák Zsolt lefújt bokszmeccse miatt
A Mayweather-Pacquiao előtt lépett volna ringbe Las Vegasban a kispehelysúlyú bajnok ellen.
A német bíróság szerint legális a reklámblokkolás
Az Adblock Plusnak ott a székhelye, lapkiadók perelték. A júzereknek joga van dönteni.
Az EU nekimegy a Google-nek
Öt év nyomozás után úgy tűnik, elég bizonyítékot talált, hogy eljárást indítson a keresőóriás ellen.
Hadat üzent a mémeknek a Kreml
Egy népszerű orosz énekes a mamája kérésére indított pert. A teljes netes humor veszélyben van.
Terrorfenyegetéssel vádolják a devizahiteles tüntetőt
Póka László bankok felgyújtásáról, kirakatok betöréséről beszélt Orbán Viktor háza előtt is.
Arcfelismerés miatt perlik a Facebookot
Egy amerikai férfi szerint biometrikus adatokat tárolnak róla, erre viszont nem adott engedélyt.
Perlik a médiát a párizsi túszdráma túlélői
Az életüket veszélyeztette az élő közvetítés, amiből kiderült, hová bújtak.
Szarkupacnak nevezte Puzsér Hajdú Pétert, egy év próbaidőt kapott
A bíróság szerint viszont a takonygerincű és a pszichopata belefér.
Egyre többet perelik az adóhivatalt
Tavaly már 80 milliárd forintot kértünk szedtünk volna vissza a NAV-tól hatósági erővel.
A Sauber megszabadult a Van der Garde-pertől
A holland pilóta lemondott a 2015-ös szerződéséről, de az F1-karrierjének végétől tart.
Eltiltották a Millenárist a zajkeltéstől
A környékbeli lakók pert nyertek a rendezvényközponttal szemben.
Ha a Financial Times nem igazít helyre, a kormány perelni fog
A magyar kormány fenntartja, hogy hamis és félrevezető a cikk.
Van der Garde tovább perli a Saubert
A holland szerint a csapat nem tett eleget a bírósági ítéletnek, ezért újabb tárgyalás jön.
F1: Bíróságon szerez magának helyet a volt Sauber-pilóta
G. v. d. Garde-ról első fokon kimondták, a Saubernek be kell őt ültetnie péntektől. Az istálló fellebbezett.
Perfelújítás jön Geréb Ágnes ügyében
A szülésznő 2012-ben két év fogházbüntetést kapott egy otthonszüléses eset miatt.
Orbán veje pereli Juhász Pétert
Az Együtt pereli Tiborczot. A Nyugati-medence Kikötőfejlesztő Kft. perel mindenkit. Mindenki perel mindenkit.
Nem nyeli le az Ökotárs a szélhámos gittegyletezést
Fellebbeznek az első fokú döntés ellen, ami a Miniszterelnökség államtitkárának adott igazat.
Nekik nem jött be az adósmentés
Azt kifogásolják, hogy az államilag felfüggesztett perekben nem tudnak fellebbezni.
Holnap kezdődik Hernádi korrupciós pere
Csütörtökön ismerteti a Mol-vezér elleni vádakat a horvát ügyészség, Hernádi nem lesz ott.
Strasbourg a baktalórántházi rokkantnyugdíjasnak adott igazat
Elveszítette jogosultságát a rokkantnyugdíjra, bár egészségi állapota nem változott. 4,3 millió forintos kártérítésre számíthat.
2 millió eurós kártérítést kaptak az elcserélt újszülöttek és szüleik
Egy inkubátorban kaptak fénykezelést a francia kislányok, egyiküket a postás lányának csúfolták.
Életfogytiglant kaphat a Silk Road alapítója
A hírhedt online drogpiac vezetőjét bűnösnek mondta ki a bíróság. Droggal kereskedett, pénzt mosott, 20 év alatt biztosan nem ússza meg.
Tíz évet is kaphat a volt IMF-vezér
Ha bebizonyosodik,hogy DSK tudott arról, hogy fizetett prostituáltakkal hetyegett, lecsukhatják.
26 év börtönt kért az ügyész a Costa Concordia kapitányára
A kapitány hamar elhagyta a süllyedő hajót. Harmincketten haltak meg, köztük egy magyar zenész.
UD-per: Szilvásy Györgyöt jogerősen felmentették
Minden vádpont alól, ahogyan első fokon is.
Újraírja a pereskedés szabályait a kormány
Lecserélik az 1952-es törvényt. Gyorsítást, a perek elhúzásán mesterkedők leállítását ígérik.
Bérgyilkos volt a barátnője, most perben állnak
Az évszázad párkapcsolati pere zajlik. Az autóversenyző szerint a nő képzett gyilkos. A nő nem volt ilyen kreatív. Kinek van igaza?
Kulcsár újra a vádlottak padján
Első fokon 8 év börtönre ítélték sikkasztásért, de a döntést hatályon kívül helyezték. A per kedden újraindult.
Vörösiszap: nincs aki kifizesse a kártérítéseket
Egy szüleit elveszítő férfinek 8,5 milliót ítélt meg a bíróság, a Mal Zrt.-t viszont felszámolták, és az állam nem vállalja át a kifizetéseket.
Másodfokon is vesztett az OTP Ingatlanlízing
Lezárult a devizás perük, nyert az állam.
Paul Walker apja pénzt akar a fia autóparkja után
Egy évet várt a perrel, most viszont lecsapott 1,8 millió dollárt követelve.
Máris perelnek a Sony botrányfilmje miatt
Az Interjú már 1 millió dollárt hozott. Engedély nélkül használták fel egy énekesnő dalát.
Megéri 10-15 évvel korábban meghalni
Egy NFL-es szerint ér ennyit a karrier. Közben visszadobták a liga elleni egyik legnagyobb pert.
Magyar énekesnő perli Beyoncét
Juhász Miczura Mónika saját hangját fedezte fel a Grammy-re is jelölt Drunk in Love-ban.
Hat hónap börtön India legnagyobb techcsalásáért
A Satyam Computer Services még 2009-ben manipulálta a könyvelést.
Megszüntették az öt éve húzódó büntetőpert az Index újságírója ellen
A bíróság szerint az ügyészség önkényesen ragadott ki részeket az egyik energetikai cég furcsa eladásáról szóló cikkünkből.
Elutasították az Eger és Vidéke keresetét
Az AB novemberben elutasította az ügyüket, most a Fővárosi Törvényszéknél buktak el első fokon.
Megnyerte a főváros a Bálna-pert
A generálkivitelező WHB Kft. 202 milliót követelt a fővárosi önkormányzattól.
Schettino kapitány szerint ő mindent megtett
Ezt mondta a Costa Concordia volt kapitánya az ellene folyó bírósági per újabb tárgyalási napján.
Hernádit jogerősen is felmentették
A cég volt jogásza vádolta a Mol-vezért, aki nem vesztegetett a bíróság szerint.
Másodfokon zajlik Hernádi pere
Azért támadták meg a Mol vezért, mert az INA-ügy miatt csökkenhetett a cég részvényárfolyama.
A bíróságok jobban teljesítenek, már csak 307 ezer pert kell lezárni
Már csak 307 ezer pert kell lezárni. Ez jobb arány, mint tavaly.
Csődbe vitte a kalózkirályt a pereskedés
Kim Dotcomnak már ügyvédre sincs pénze. Vagyis lenne, de nem fér hozzá. Februárig van ideje, különben magát fogja védeni.
Csalással vádolják hitelezői a plasztikai sebészt
15 millió forintot kért kölcsön egy gyors sebgyógyítást eredményező őssejtkrémre, de nem fizette vissza, és a krémből sem lett semmi.
Gajra ment a nyaralás? Perelje az államot!
Bénán vettünk át egy EU-s irányelvet, ezért ha becsődölt az utazási irodája, most perelhet.
Vádat emeltek egy bába ellen: az újszülött meghalt, az anya kritikus állapotba került
Otthonszülésnél segédkezett, aztán a mentősök elől a ház egyik szobájába bújt el.
Rászállt a Kábítószer-ellenes Hivatal az NFL-csapatokra
A fájdalomcsillapítókkal való, évtizedek óta húzódó visszaéléseket vernék le az orvosokon.
Pert veszített az alkotmánybíró az Index ellen
Kiss László szerint megsértettük a jó hírnevét, a Fővárosi Törvényszék szerint nem. Először nyert pert a sajtó ügynökügyben.
Nem vétkes a gazda, aki állítólag 1,5 milliárd forintnyi lepkét irtott ki
Még a keleti lápibagoly lepke legnagyobb szakértője sem tudja, hogy és hol telelnek.
Állami tankönyvkiadók: az MNV-nek meg kell mondania, mennyiért vásárolták fel az Apáczait
Az LMP pert nyert, ki kell adni az állítólag milliárdos nagyságrendű ügylet adatait.
Másodfokon is vesztett a CIB
Helybenhagyták az elsőfokú elutasítást.
Precedens ítélet született: egyház sem működtethet szegregált iskolát
Győztek a jogvédők, pedig az iskolát még Balog Zoltán miniszter is megvédte.
15 évet kapott a férjét és anyósát megkéselő nő
Hét gyerekük előtt italoztak és verték egymást rendszeresen. A férj felfüggesztett börtönt kapott.
Adócsalás miatt 9 hónap börtönt kapott Gyömrő polgármestere
Gyenes Leventét egy 32 vádlott ellen indult perben, első fokon ítélték el.
Megszüntették a bírósági eljárást az Új Magyar Gárda tagjaival szemben
A Debreceni Törvényszék szerint nem volt törvényes a vád.
A hajléktalanoknak adott igazat a bíróság a zuglói kunyhóbontások ügyében
A jogerős ítélet szerint az önkormányzatnak kártérítést kell fizetnie. Még soha nem volt ilyen per Magyarországon.
Ki kell adja az MNV a Daimler-dossziét
A K-Monitor közérdekű adatigényléssel kérte ki a dokumentumokat. Első fokon már nyert.