Katasztrofális következményekhez vezethet a magyar határzár
Egy szerb miniszter szerint ősztől sokkal durvább helyzet alakulhat ki, mint Calais-ban.
Egy szerb miniszter szerint ősztől sokkal durvább helyzet alakulhat ki, mint Calais-ban.
Embercsempészek hajójának nézte a svéd partiőrség az olasz tengerészet hajóját.
Példátlan menekültkrízis alakult ki a pályaudvarokon. Hogyan lép erre az állam, és miként az emberek? Meglepő dolgokat tapasztaltunk.
Négy szírt vettek fel Szeged mellett, pisztolyt fogtak rájuk, és elvették az összes pénzüket.
A határzár építésére és a migránsok átmeneti elhelyezésére fordítják az összeget.
A vasúttársaság közleményben tisztázza a tisztázni valókat a tegnap kórházba került menekülők miatt.
A Londont Párizzsal összekötő vasút is menekültútvonal lett.
Hasmenéses tünettel vitték be az embereket.
Terroristákkal, a magyarok munkáját elvevő menekültekkel riogat, amit a tények nem igazolnak.
Ott is kezdenek elszabadulni az indulatok, több száz menekültellenes támadás volt már idén.
2000 menekült befogadását vállalta a jobbközép kormány, a döntés ellen és mellett is tüntettek.
Egy szegedi autós csempészt is elfogtak a rendőrök.
Még meg sem érkeztek a menekültek a drezdai ideiglenes táborhoz, amikor a két társaság egymásnak ment.
A Helsinki Bizottság három pontban bírálta a MÁV intézkedéseit, a társaság most az egyikre reagált.
Tehát nem menekülteket vittek pénzért, hanem beépültek a szállítók közé, hogy leleplezzék őket.
Embertelennek és veszélyesnek tartják, hogy a vasúti kocsik ajtajait kívülről zárják le.
Vonatos Erasmust kér az Európai Bizottságtól két német aktivista. Ha többet utaznának az emberek, nem lenne nacionalizmus, mondják.
Az osztrák lap a menekülteket segítő civilekről ír. A MigSzol egyik tagja éppen egy migráns sérüléseit látta el.
A nickelsdorfi Nova Rock rendezvénysátrában és egy tiroli teniszcsarnokban is tábori ágyakat állítottak fel.
Mutatunk két térképet. Melyiket gondolná a hivatalosnak, ha Ön lenne az elveszett menekült?
Autós üldözés után jutottunk el a menekültek fülledt kocsmájába Máltán. Találkoztunk a hollywoodi sztárrendezővel, Michael Bayjel, akit kinevettek a Líbiát megjártak. Kiderült, hogy a nyaralósziget veszélyes csapda.
Az államtitkár szerint egy jól felépített, tudatos betelepítés az, ami most zajlik migrációs fronton.
Egy hét sem kellett a mórahalmi mintaszakasz felhúzásához a szerb határon.
A 14 éves palesztin lány iskolába jár, megtanult németül, ezért nem fogják kitoloncolni.
Egy olasz város lakói nem akarnak afrikaiakkal egy fedél alatt élni.
Az osztrák kormány segítséget kér a lakosságtól.
Menekülteket verni mentek volna délre, de nem úgy jöttek össze a dolgok, ahogy szerették volna. Még a rendőrök is kiröhögték őket.
Titkos paktummal érhette el Málta, hogy elkerülik a menekültek, noha ott van a frontvonalban. A nyaralósziget valójában bevándorlásellenes mintaállam: börtön, megaláztatás, kirekesztés. Így lett a Demjén Rózsi-hasonmásból váratlanul bevándorló.
A portál szerint hangulatkeltő a rendőröknek kiosztott kisokosról szóló cikk. Nincs kisokos, de van.
A jogvédő szervezet szerint a Nyugat-Balkánon át érkezők helyzetén ront az EU menekültpolitikája.
Jön az új e-kártya, fizetőssé tették az adatigénylést. Rengeteg fontos szavazás volt.
Mászás, ásás, létrázás tényállásának felforgása: belügyes oktatófilmek a Vasfüggönyről.
Legalábbis a legkritikusabb szakaszon. A déli határszakaszra tervezett kerítésről pontosan tudják, hogy csak látszatmegoldás, hiszen a migrációt nem szünteti meg, a menekültek legfeljebb egy másik útvonalon jönnek majd be. De ha ez nem a szerb vagy a román határ lesz, akkor azt Budapest már sikerként könyvelheti majd el.
A magyar, a szerb, az osztrák és a német rendőrség összefog az illegális migráció monitorozásában.
A nőket nehéz lenne integrálni, az osztrák szociális miniszter nem támogatja a nyitást.
Szeged határa futókkal népesült be az utóbbi napokban, az embercsempészek sportolóknak álcázzák magukat.
15 millióért 15 kamerát szerelnek fel, mert a héten zavargás tört ki a menekültek között.
Vagy inkább építsék meg ők a kerítést? Kétkezi közmunkára fogna őket a kormány. Feladat van bőven, szavazzon, ön szerint melyik az ideális!
A hatóságok lezárták Burundi határait.
Az osztrák és szerb kollégájával megállapodtak a migrációs nyomás elleni közös fellépésről.
Már bejelentették az intézkedést a németeknek.
A menekültek által sújtott olasz sziget polgármestere leleplezi, miért nem gyűlölik polgáraik a migránsokat. Giusi Nicolini hallott a magyar vasfüggönyről, és tudja, mi lesz a hatása. Interjú Lampedusa polgármesterével.
Thesszaloniki a menekültek egyik fontos állomása, mielőtt nekiindulnak Európának. A görögök nem félnek az áradattól, de az EU menekültkérelmező szabályait újrairnák.
A német milliomos szélsőjobbos politikusokat kényszerített menekültek előtti tisztelgésre, majd vett egy hajót, és elindult a tengerre menteni. Harald Höppner elmondja, mi a hasonlóság a magyarok és az afrikai menekültek közt.
Nem blöffölt a kormány, tényleg fizikailag zárják le a szerb–magyar határt. Tíz kérdés, tíz válasz.
A Dublin III.-ból épp azt nem teljesítjük, ami most a legkisebb problémát okozza, mondja a szakértő.
A lakossághoz képest náluk van a legtöbb menekült, idén 70 ezer kérelemre számítanak.
Mindenki szabadulni akar a migránsoktól. Macedónia is versenyt fut az idővel, hogy minél több, rajta is csak keresztülvonuló menekültet továbbengedjen, mielőtt az EU beerősít a szerb határon. De nem csak engedik az átjutást, szinte támogatják is.
Az apró délolasz szigetet ezrével foglalták el a menekültek, de csak azért mert Berlusconi így akart EU-s pénzt és szavazatokat szerezni. A migráció egyik neves kutatója bemutatja a folyamatot, ami Magyarországon még épp csak elkezdődött.
Egy kis ország a háború idején azzal védekezett, hogy nem tud mindenkit befogadni, és lezárta határait. Svájc több tízezer zsidót nem védett meg a náciktól.
Megjelent a kormányhatározat: nagy tisztelettel betartjuk az unió szabályait, csak éppen nem fogadjuk be a menekülteket. Egyeztetést akarunk az EU-val.
Az olasz kormányfőnek a magyar-szerb határon épülő kerítésről a berlini fal jutott eszébe.
Mentőt is hívtak a helyszínre, többen rosszul lettek, de a kiérkező mentők senkit sem vittek el.
Lejárt az egyhetes határidő, amit Pintér Sándor kapott, a kormányülésen villantania kell valamit.
"Ha megszűnik a bizalom az államok között, és elterjed az a szemlélet, hogy az uniós szabályokból csak a számomra kedvezőket tartom be, akkor ezen az úton szét fog esni az Európai Unió" - mondja a nemzetközi jogász.
Egyoldalúan felfüggesztjük a Dublin III-t, ami az EU-ból visszatoloncolt menekültek befogadására kötelez minket.
Az EU hétfőn döntött arról, hogy a migráció megfékezésére felderítőhajókat indít a térségbe.
Ez a második legdurvább nap idén.
A tengerből kimentett afrikai menekültek olyan világról számoltak be, amilyet mi csak filmekről ismerünk. A túlélők elmesélték, hogyan lehet eljutni a sivatagon, tengeren át Európáig. Kiderül, hogy Önnél nincs jobb ember a világon.