A koronavírus-járvány miatt március közepén Magyarországon is leálltak a futballbajnokságok, a gazdasági válságot pedig a klubok is megérzik. Hogy ezen enyhítsenek, több csapatnál megvágták a játékosok fizetését. A bércsökkentéssel szinte mindenki egyetért, de azért akadnak feszültségek a felek között.
A Hivatásos Labdarúgók Szervezete (HLSZ) a játékosokat segíti a vitás ügyekben, a korrekt szerződések elérésében, de a nehéz helyzetbe kerülő futballisták szociális támogatásában is szerepet vállalnak. A járvány miatt előállt helyzetet a HLSZ főtitkárával, dr. Horváth Gáborral jártuk körül.
A Ferencváros elnöke, Kubatov Gábor az M4 Sportnak adott interjút. Azt reméli, hogy a koronavírus-járvány utáni helyzetből a többi klubhoz képest erősebben fognak kikerülni. Mert a kusza helyzet ellenére most is verseny van.
Ajándékcsomagot - ebben könyveket - visznek a 65 év feletti bérleteseknek, akiket a klub játékosai maguk hívtak fel.
Hétfőn újabb 68 embernél mutatták ki a koronavírus-fertőzést, ezzel 1984 főre nőtt hazánkban a beazonosított fertőzöttek száma.
10 IDŐS KRÓNIKUS BETEG HUNYT EL, ÍGY 199 FŐRE EMELKEDETT A KORONAVÍRUS HAZAI ÁLDOZATAINAK SZÁMA.
811 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, 60-an vannak lélegeztetőgépen, 267-en pedig már gyógyultan távoztak a kórházból.
Donald Trump nyomozókat küldene a kínai Vuhan városába, hogy kivizsgálják azt a laboratóriumot, ahonnan a gyanú szerint kiszabadulhatott a koronavírus. A kínaiak egyelőre nem nyitottak a látogatásra.
Jó reggelt kívánunk, ez itt az Index napi hírgyűjtője a legfontosabb hétfői hírekről. De mielőtt belekezdünk, tekintsük át a tegnapot:
Vasárnap volt az a nap, amikor Európa legfertőzöttebb országaiban mérséklődött a járvány.
Magyarországon
Külföldön